Microsoft

Elkaszálta a Microsoft a funkciót, ami a Windows 10 nagy újdonsága lett volna
Bár ősszel még arról volt szó, hogy a 2019 elején érkező nagy frissítőcsomagnak már a Sets nevű funkció is része lesz, a jelek szerint erre többé már nem kell várni.
Game over: a Microsoft is megunta a Candy Crush-t
Több tehertől is megszabadulhat a Windows: a májusi frissítés után már nem lesz Candy Crush Saga a gépen, és több előre telepített alkalmazást is el lehet majd távolítani.
Szereti a Paintet? A Microsoft végre döntött a sorsáról
A Microsoft 2017 óta tervezi, hogy megszünteti a Paintet, és csak a Windows Store-ból lesz majd elérhető a program. Most viszont már egészen másként gondolkodnak róla.
Megjött az olcsóbb az Xbox One, de egyvalami hiányzik belőle
Hivatalos megjelenési dátumot kapott a Microsoft lemezmeghajtó nélküli Xbox konzolja. Az új masina emiatt olcsóbb is lett.
Változtat a Microsoft, de továbbra is rengeteget fizet, ha valaki talál egy hibát
Nem vádolható szűkmarkúsággal: több mint félmilliárd forintnak megfelelő összeget fizetett ki tavaly a Microsoft azoknak a biztonsági kutatóknak, akik sebezhetőségekre hívták fel a figyelmet. Idén még mélyebben fog a pénztárcába...

Videó: Végre itt a Microsoft új digitális táblája, és jött belőle egy még nagyobb is
A Microsoft New Yorkban mutatta be a tavaly beígért új digitális tábláját.
Megirigyelte az Apple-t? A Microsoft is belépne a vezeték nélküli fülhallgatók piacára
Lehet, hogy a Microsoft is belép a vezeték nélküli fülhallgatók piacára, amit most egyértelműen az Apple ural. Az Amazon is ide készül, azonban egy viszonylagos telítettség még sosem tartotta vissza a redmondiakat.
Befutott egy kérés a Microsofthoz az amerikai rendőröktől, elvből pöccintették le őket
Úgy tűnik, egy darabig még biztosan nem használják az amerikai rendőrök a Microsoft arcfelismerő technológiáját.

Folytatja szén-dioxid-ellenes hadjáratot a Microsoft
Továbbra is programszerűen zöldül a vállalat: egyre több megújulót használ egyre takarékosabban, sőt még a felhasznált vizet is igyekszik visszapótolni.
Új szemüveget kaptak az amerikai katonák, kb. Terminátorok lesznek tőle
Első ízben nézhette meg a sajtó, milyen élményben részesülnek az amerikai hadsereg katonái, ha a Microsoft csodaszemüvegeit használják.
Feltörték a böngészős Outlookot, 3 hónapot át olvasgathatták mások is az e-maileket
A Microsoft szakemberei is csak nemrég vették észre, hogy hackerek hónapokon át nézegethették a felhasználók leveleit.
Veszélybe került számos Outlook-felhasználó fiókja
A Microsoft több e-mail-szolgáltatása is veszélybe került, miután kiszivárogtak egy ügyfélszolgálati alkalmazott belépési adatai. ...
Feltörték a böngészős Outlookot, 3 hónapot át olvasgathatták mások is az e-maileket
A Microsoft szakemberei is csak nemrég vették észre, hogy hackerek hónapokon át nézegethették a felhasználók leveleit.
Új szemüveget kaptak az amerikai katonák, kb. Terminátorok lesznek tőle
Első ízben nézhette meg a sajtó, milyen élményben részesülnek az amerikai hadsereg katonái, ha a Microsoft csodaszemüvegeit használják.
Ez történt: a Microsoft megelégelte, hogy mindenki csak úgy kihúzza a pendrive-ot
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.

Mobilon használja a Skype-ot? Hamarosan egy igen hasznos funkciót kaphat
A Microsoft már teszteli a Skype új funkcióját, amivel hívás közben bárki megoszthatná a mobilja kijelzőjét.
Májusra tartogatja a kis nagy Windows-újítást a Microsoft
Megszokhattuk már, hogy a Microsoft minden évben kétszer, áprilisban és októberben frissíti a Windows 10-et. Idén némileg módosul ez a menetrend.

Erre nem sokan gondoltak: az Office programok használata sértheti a GDPR-t
Uniós szervezetek már vizsgálják a közintézmények Office-használatának jogszerűségét, miután felmerült, hogy a Microsoft irodai programcsomagjának működése sértheti a GDPR néven közismert EU-s adatvédelmi szabályokat.
Mostantól ki lehet tépni a pendrive-ot a számítógépből
A Microsoft megkegyelmezett a kíméletlen felhasználóknak: a Windows 10-ben engedélyezi a gyors eltávolítást. ...
Innen már letöltheti a Microsoft új böngészőjét
Bár még nincs kész, az első tesztverziót már elérhetővé tette a Chromium alapokon nyugvó Edge böngészőből a Microsoft.

Véletlenül jól ráijesztett a Microsoft néhány Windows 10-használóra
Jó pár felhasználó szíve kezdett hevesebben verni, amikor fura értesítések jelentek meg a számítógépen. Azt hitték, malware-rel fertőződött meg a gépük, holott csak a Microsoftnál ment félre valami.
Ön is csak úgy kihúzza a pendrive-ot a gépéből? Akkor van egy rossz hírünk
A Microsoft megelégelte, hogy a felhasználók kockára teszik a gép normál működését azzal, hogy kihagyva a legfontosabb biztonsági lépést csak úgy kihúzzák a gépből a pendrive-okat.