Nagy Kristóf Bozont

Beszámolók, interjúk, vélemények, hírek gyűjteménye Nagy Kristóf Bozontról, a Megasztár 6. versenyzőjéről. Cikkek a versenyről és Nagy Kristóf Bozont magánéletéről.

Gianni fehérnemű modellekre vadászott
Gianni fehérnemű modellekre vadászott
Igazi macsó különítmény sorakozott fel a Mitől szexi a nő? kampány nyitóeseményén. Danny Blue mentalista, Herczeg Zoltán divattervező, Hajas László mesterfodrász, a Megasztár két szívtiprója Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont, illetve Gianni is arra vállalkozott arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt beszéljenek arról, hogy mi a számukra vonzó egy nőben. Hajas Laci kiemelte, hogy a kisugárzás nagyon fontos szempont számára, de kell, hogy legyen valami plusz is egy nőben. Bozont bevallása szerint nem egy válogatós típus, egy csinos nő egy szép fehérneműben rögtön elvarázsolja. A fiúk ezután megcsodálhatták az International Lingerie Model Of The Year fehérneműs modellversenyének néhány jelentkezőjét, akik közül kiválaszthatták a számukra legszexibb hölgyet. Sztárjaink közül volt, akinek nem is egyet sikerült kiválasztania, Hajas Laci és Gianni is kapásból két lányra is tette le a voksát. Azoknak a hölgyeknek, akiket a sztárzsűri nem választott ki sincs oka a panaszra, ugyanis mindannyian esélyesek arra, hogy az ILMS modell verseny első helyezettjei legyenek.
05.15. 14:05
Lifemagazin.hu
Gianni fehérnemű modellekre vadászott
Igazi macsó különítmény sorakozott fel a Mitől szexi a nő? kampány nyitóeseményén. Danny Blue mentalista, Herczeg Zoltán divattervező, Hajas László mesterfodrász, a Megasztár két szívtiprója Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont, illetve Gianni is arra vállalkozott arra, hogy a nagy nyilvánosság előtt beszéljenek arról, hogy mi a számukra vonzó egy nőben. Hajas Laci kiemelte, hogy a [...]
05.10. 06:27
Bellacafe.hu
Újra boldog a Megasztár felfedezettje
Nagy Kristóf Bozont újra boldog. A Megasztár felfedezettje középiskolás osztálytársában lelt párra.
2013.02.01. 19:46
168ora.hu
hirdetés
Újra szerelmes az exmegasztáros
Budapest - Nagy Kristóf Bozont (24) újra boldog. A Megasztár felfedezettje középiskolás osztálytársában lelt párra.
2013.02.01. 18:38
Blikk.hu
Fenekén visel intim tetoválást Lang Györgyi
Fenekén visel intim tetoválást Lang Györgyi
Az ember évezredek óta tetováltat magára különböző szimbólumokat, nem kivétel ez alól Lang Györgyi, a SuperMokka műsorvezetője, és Nagy Kristóf Bozont, a Megasztár egykori versenyzője sem.
2012.11.06. 18:00
Hir24.hu
Szakított a Megasztár szerelmes párja
A Megasztár hatodik szériájának szerelmespárja, Nagy Adrienn és Nagy Kristóf Bozont alig hogy összeköltöztek, máris bejelentették, hogy szakítottak egymással. Balhék nem voltak, csak elmúlt a szerelem.
2012.10.02. 20:04
Stop.hu
Ezért szakított a TV2 álompárja
Ezért szakított a TV2 álompárja
Búcsút intett egymásnak Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont. A TV2 tehetségkutatójának szerelmesei azt állítják, nem volt elég idejük egymásra.
2012.09.26. 18:33
Hir24.hu
Öt hónapig tartott a nagy megasztáros szerelem
Öt hónapig tartott a nagy megasztáros szerelem
Nagy szerelemnek indult, de mindössze öt hónapig tartott Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont kapcsolata, akiket a Megasztár hatodik szériájának szerelmespárjaként ismert meg az ország. Bozont már el is költözött az énekesnő lakásából.
2012.09.26. 09:09
Borsonline.hu
Újabb Megasztár-szerelmespár szakított - Őszintén vallottak az okokról
Szakított a legutóbbi Megasztár-széria szerelmespárja, Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont. Az egykori pár őszintén vallott arról, miért lett vége a kapcsolatuknak.
2012.09.25. 20:26
Life.hu
Máris véget ért a megaszerelem
Budapest — Öt hónap után vége a megaszerelemnek: szakított Nagy Adri (24) és Nagy Kristóf Bozont (24). A két fiatal énekes, akik a döntők során melegedtek össze, közösen döntöttek így.
2012.09.25. 20:04
Blikk.hu
hirdetés
Ezért szakítottak! A magyar énekes sztárpár őszintén vallott az elmúlt szerelemről
Ezért szakítottak! A magyar énekes sztárpár őszintén vallott az elmúlt szerelemről
Nagy Adrienn és Nagy Kristóf Bozont a kapcsolatukról mesélt.
2012.09.25. 18:05
Femina.hu
Kutya után gyereket tervez a TV2 új szerelmespárja
A két megasztáros, Nagy Adri és párja, Nagy Kristóf  "Bozont" kapcsolata kezd egyre komolyabbra fordulni. Nemrég közös fészekbe költöztek, és most már együtt szeretnének örökbefogadni egy kiskutyát. Kutya után pedig akár a gyerek is jöhet!
2012.09.20. 19:09
Life.hu
Esküvőről is beszélgetett már a Megasztár álompárja
Nagy Adrienn és Nagy Kristóf "Bozont" a Megasztárban találtak egymásra és ma már együtt élnek. Az énekesnőt a Sorry! magazin újságírója arról kérdezte, hogyan képzelik együtt a távoli jövőt.
2012.09.19. 16:56
Stop.hu
Adri és Bozont reggelente együtt gurul az edzőterembe
Adri és Bozont reggelente együtt gurul az edzőterembe
A Megasztár álompárja, Nagy Kristóf és Nagy Adri közösen döntött az egészséges életmód mellett: együtt fogyókúráznak és sportolnak, méghozzá nem is akárhogy. Reggel az első teendőjük az, hogy görkorit húznak, majd együtt gördülnek az edzőterembe, ahol speciális, elektromos stimulációval felturbózott gyakorlatokat végeznek. A sportos Adri távolabbi céljai között szerepel az is, hogy elinduljon a félmaratonon.
2012.09.05. 20:25
Mínusz 8 kiló! A magyar énekesnő így szabadult meg súlyfeleslegétől
Mínusz 8 kiló! A magyar énekesnő így szabadult meg súlyfeleslegétől
Nagy Adrienn és Nagy Kristóf Bozont edzeni is együtt járnak: ketten már nyolc kilót adtak le.
2012.08.31. 06:05
Femina.hu
Örök hűséget fogadott a TV2 két sztárja
Örök hűséget fogadott a TV2 két sztárja
Kimondta egymásnak a boldogító igent Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont. A tehetségkutatóban feltűnt énekesek fátylat és csokornyakkendőt kaptak ajándékba – írja a Blikk.
2012.08.10. 04:41
Nlcafe.hu
Örök hűséget fogadott a TV2 két sztárja
Örök hűséget fogadott a TV2 két sztárja
Kimondta egymásnak a boldogító igent Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont. A tehetségkutatóban feltűnt énekesek fátylat és csokornyakkendőt kaptak ajándékba - írja a Blikk.
2012.08.10. 04:41
Nlcafe.hu
Gyűrűt nézett Adrinak Bozont
Gyűrűt nézett Adrinak Bozont
A Szigeten lépett fel Nagy Kristóf Bozont a Kárász Robi által életre hívott, Fogadj örökbe egy macit kezdeményezés égisze alatt. A Megasztáros énekest a Szivárvány együttes kísérte, amely fogyatékkal élő zenészekből áll. A kezdeményezés keretén belül olyan termékeket is kínálnak, amelyet szintén fogyatékkal élők készítettek. A fellépés és örömzenélés után Bozont is megszemlélte a portékákat, hogy vigyen valami ajándékot kedvesének, egy szál virág és egy gyűrű tetszett neki leginkább…
2012.08.09. 20:09
Megafrigy a Szigeten
Budapest — Főpróbát tartott a Szigeten Nagy Adri (24) és Nagy Kristóf Bozont (24).
2012.08.09. 18:43
Blikk.hu
Ledobta ruháit Iszak Eszti
Ledobta ruháit Iszak Eszti
Tűző napsütésben vetkőzött neki és ragadott labdát a VIVA sztárcsapatának tagjaként Iszak Eszti és Nagy Adri. Önfeledt szórakozásban lehetett része a lányoknak a hétvégén megrendezésre került Strandröplabda Bajnokságon, ahol RandomMarci és Nagy Kristóf Bozont oldalán szálltak harcba. A mérkőzés fáradalmait napozással, fürdőzéssel és csúszdázással pihenték ki a napbarnított hírességek.
2012.07.14. 19:12
Hir24.hu
Ledobta ruháit Iszak Eszti és Adri
Ledobta ruháit Iszak Eszti és Adri
Tűző napsütésben vetkőzött neki és ragadott labdát a VIVA sztárcsapatának tagjaként Iszak Eszti és Nagy Adri. Önfeledt szórakozásban lehetett része a lányoknak a hétvégén megrendezésre került Strandröplabda Bajnokságon, ahol RandomMarci és Nagy Kristóf Bozont oldalán szálltak harcba. A mérkőzés fáradalmait napozással, fürdőzéssel és csúszdázással pihenték ki a napbarnított hírességek.
2012.07.11. 14:18
Starity.hu
Puszilgatós nyálromantika Megasztárosokkal
Tombol a Megaszerelem — A Megasztárban került közelebb egymáshoz, a műsor után pedig össze is költözött Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont.
2012.06.27. 11:31
168ora.hu
Bozont és Adri: tombol a szerelem
A Megasztárban került közelebb egymáshoz, a műsor után pedig össze is költözött Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont.
2012.06.26. 20:15
168ora.hu
Tombol a Megaszerelem
Budapest — A Megasztárban került közelebb egymáshoz, a műsor után pedig össze is költözött Nagy Adri (24) és Nagy Kristóf Bozont (24).
2012.06.26. 17:33
Blikk.hu
Miért ment Bozont urulógushoz?
Miért ment Bozont urulógushoz?
A férfiak leggyakoribb tumoros megbetegedése a prosztatarák, amelyet ha időben felismernek, nagy eséllyel gyógyítható - a szűrővizsgálat fontosságát jól tudják a Megasztárok is. Nagy Kristóf Bozont szerint egyáltalán nem ciki a vizsgálat: az énekes különösen odafigyel egészségére, ugyanis a családjában fordult már elő rákos megbetegedés.
2012.06.20. 21:10
Összeköltözött Nagy Kristóf Bozont és Nagy Adrienn
Már össze is költözött a Megasztár hatodik szériájának egyik szerelmespárja – derült ki az Aktív szerdai adásából.
2012.06.06. 20:42
Velvet.hu
Bozont elárulta, milyen neki az ideális nő
A Megasztár legújabb versenyében tűnt fel a huszonhárom esztendős pilisvörösvári fiú, Nagy Kristóf "Bozont". Évekig sportolt, tekvandóban hazai és nemzetközi sikereket ért el. Énektudása mellett rokonszenves egyéniségével és közvetlenségével lopta be magát a zsűri és a közönség szívébe.
2012.06.01. 07:15
Kiskegyed.hu
Bozontot kinevelte a Megasztár
Nagy Kristóf "Bozont" először amatőr zenekarokban játszott. Felvették a konzervatóriumba, ahol Magyarország legnagyobb jazz- és popzenészei tanítják. A 23 éves pilisvörösvári fiatalember a Megasztárban tűnt fel.
2012.05.29. 22:25
Stop.hu
Klipforgatás, jogsi, turné, szinkron - Megasztár-kiesők tervei
A pénteki döntőn újra közösen lép színpadra a tizenkét énekes, a Megasztár fináléján együtt adják elő a Csillagdal-t, s meglepetésekkel is készülnek. Bár a top háromba nem jutottak be, Nagy Kristóf Bozont, Farkas Jenser Balázs és Nagy Adrienn továbbra sem adják fel céljukat: a három énekes a kiesésük óta eltelt időről és jövőbeli terveiről mesélt az [origo]-nak.
2012.05.25. 12:45
Origo.hu
Máris összeköltözött a Megasztár 6. szerelmespárja - videó!
A Megasztár 6 versenyzői Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont még szorosabbra fűzték kapcsolatukat és összeköltöztek.
2012.05.24. 17:00
Megasztár – 10. döntő 4. rész
Megasztár – 10. döntő 4. rész
Benne: „Megédesült az életünk!” Cukrászdában kapcsoltak ki a tizedik döntőre készülő versenyzők, Radics Gigi, Szakos Andrea és Talán Attila Radics Gigi, Szakos Andrea és Talán Attila – Mega Medley (Egyveleg) // Benne: Szakos Andrea - Játszom, ahogy lélegzem (Charlie és Király Linda) ; Radics Gigi - Hagyd meg nekem a dalt (Gáspár Laci); Talán Attila - Born to be wild (Steppenwolf); Top 3 – I love rock’n’roll (Britney Spears) // Kinek drukkolnak a már kiesett döntősök? A Fináléba jutásért küzdők közül természetesen a már kiesettek is választottak kedvencet. Nézd meg, hogy kire szavazott a tizedik döntő alatt Bihal Roland, Burgess Benji, Farkas-Jenser Balázs, Horváth István, Kullai Tímea, Nagy Adri, Nagy Kristóf Bozont, Réti Nóra és Szűcs Ádám! Figyelem! A videó termékmegjelenítést tartalmaz!
2012.05.18. 23:39
Kinek drukkolnak a már kiesett versenyzők?
Kinek drukkolnak a már kiesett versenyzők?
A Fináléba jutásért küzdők közül természetesen a már kiesettek is választottak kedvencet. Nézd meg, hogy kire szavazott a tizedik döntő alatt Bihal Roland, Burgess Benji, Farkas-Jenser Balázs, Horváth István, Kullai Tímea, Nagy Adri, Nagy Kristóf Bozont, Réti Nóra és Szűcs Ádám!
2012.05.18. 23:37
Már nyíltan csókolózik a Megasztár szerelmespárja
Nem titolóznak. Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont fülig szerelmesek egymásba.
2012.05.18. 11:30
Kiskegyed.hu
Sztárok edzése kicsit másképp
Sztárok edzése kicsit másképp
Az idei Fitbalance Aréna rekordot döntött, hiszen több mint 4000 látogató és 110 kiállító vett részt a rendezvényen. Sztárokban sem volt hiány. Eljött Barabás Éva, Fodor Zsóka, Vastag Csaba, Nagy Adri, Nagy Kristóf Bozont, Bálint Antónia, Szunai Linda, Mádai Vivien, Szabó Zsófi, Janicsák Veca, Erdõhegyi Brigitta és Fehér Balázs is. A hazai fitness világ legismertebb képviselõi is jelen voltak, Katus Attila, Czanik Balázs, Miló Viki valamint Rubint Réka és Schobert Norbi, akik gyerekeikkel együtt érkeztek. Az esemény háziasszonya Iszak Eszter volt.
2012.05.15. 11:35
Napiaszonline.hu
Nagy Kristóf Bozont nem akar megfelelni a nőknek
Magasról tesz a mai divatra, és esze ágában sincs borotválni a mellkasát.
2012.05.11. 12:38
Velvet.hu
Bozont és Adri: csak egymással randiznak
Bozont és Adri: csak egymással randiznak
A kényszeregyüttélés után Nagy Kristóf Bozont és Nagy Adri kapcsolata még inkább elmélyülni látszik: a TV2.hu riporterének kérdésére válaszolva a srác elárulta, hogy már csak egymással randiznak. Részletek a videóban!
2012.05.10. 09:27
Kiesésük után jött össze Nagy Kristóf Bozont és Nagy Adrienn
Míg Nagy Adrienn - amúgy csak Adri - már a Megasztár 6 elején kiesett a műsorból, addig Nagy Kristóf Bozont egészen április végéig húzta, és amint elérkezett számára a műsor vége, elkezdtek randizni, írja a Blikk.
2012.05.10. 09:16
Velvet.hu
Nagy Adri és Bozont egy pár
Budapest - Csillogó szemek, finom érintések és óvatos puszik árulkodnak arról, Nagy Adri (24) és Nagy Kristóf Bozont (24) között több van, mint barátság. A fiatalok a Megasztár műsorában szúrták ki egymást, a kiesés után randizgatni kezdtek és össze is jöttek.
2012.05.09. 19:10
Blikk.hu
Megasztár 6: magyar sztárok oldalán dalolnak a mega-tehetségek
Megasztár 6: magyar sztárok oldalán dalolnak a mega-tehetségek
De már csak öten. Mint ismert, múlt héten Nagy Kristóf Bozont távozott a Megasztár hatodik szériájából, de az a bizonyos léc Talán Attilának is nagyon rezgett. A döntős tizenkettőből mára csak öten maradtak - Radics Gigi, Szakos Andrea, Burgess Benji, Farkas-Jenser Balázs és Talán Attila ma este szólóban és duettben is bizonyítanak.   [Dátum: 2012.05.04. 21:00]
2012.05.04. 21:00
Zene.hu
Könnyes családi dráma a TV2 tehetségénél
Nagy Kristóf Bozont könnyekig hatódott, amikor egy év után először találkozhatott Londonban élő édesanyjával. A TV2 szerkesztői és ismerősök segítségével sikerült meglepni a boldogságtól megszeppent énekest.
2012.05.04. 13:02
Kiskegyed.hu
Egy éve nem látta édesanyját a Megasztár csillaga
Nagy Kristóf Bozont könnyekig hatódott, amikor egy év után először találkozhatott Londonban élő édesanyjával. A TV2 szerkesztői és ismerősök segítségével sikerült meglepni a boldogságtól megszeppent énekest.
2012.05.04. 09:37
Stop.hu
Élő adásban szólt be vendégének a TV2 műsorvezetője
Élő adásban szólt be vendégének a TV2 műsorvezetője
Szakmai tapasztalatról, a Megasztárból való kieséséről és Nagy Adrival való kapcsolatáról vallott Nagy Kristóf Bozont.
2012.05.03. 09:06
Hir24.hu
Megasztár 6. : Rajongóval is randizna Bozont!
Nagy Kristóf Bozont személyesen válaszolt rajongói Facebook üzeneteire.
2012.05.02. 17:00
Az igazság Bozont és Adri kapcsolatáról
Az igazság Bozont és Adri kapcsolatáról
Nagy Kristóf Bozont, a Megasztár hatodik helyezettje személyes videóüzenetben reagált a Facebookon feltett legjobb, leggyakoribb kérdéseitekre, üzeneteitekre. Bozont Szabrina kérdésére őszintén beszélt Adrival való kapcsolatáról és hogy milyen érzelmeket táplál a szerelmet kereső Mega-tehetség iránt. A kiesők a műsor végéig Bozonthoz hasonlóan videóüzenetben válaszolnak - akár Neked is!
2012.05.02. 16:52
Stílusok, érzések, gondolatok – saját dalok Bozonttól
Stílusok, érzések, gondolatok – saját dalok Bozonttól
Nagy Kristóf Bozont, a Megasztár hatodik helyezettje személyes videóüzenetben reagált a Facebookon feltett legjobb, leggyakoribb kérdéseitekre, üzeneteitekre. Bozont azt válaszolta Alma kérdésére, hogy mindig az aktuális érzései vezérlik, amikor elkezd írni egy dalt. A kiesők a műsor végéig Bozonthoz hasonlóan videóüzenetben válaszolnak - akár Neked is!
2012.05.02. 16:46
Bozont ajánlata péntek estére
Bozont ajánlata péntek estére
Nagy Kristóf Bozont, a Megasztár hatodik helyezettje személyes videóüzenetben reagált a Facebookon feltett legjobb, leggyakoribb kérdéseitekre, üzeneteitekre. Bozont Christin nevű rajongóját arra kérte, nézze továbbra is a Megasztárt, hiszen az ő kiesésétől függetlenül a show folytatódik és a barátjáért, Talán Attiláért kell izgulni. Bozonttal egyébként a Klubkoncerteken találkozhatnak a rajongók. A kiesők a műsor végéig Bozonthoz hasonlóan hétfő délutánonként válaszolnak - akár Neked is!
2012.05.02. 16:29
“Férjül” kérték Bozontot!
“Férjül” kérték Bozontot!
Nagy Kristóf Bozont, a Megasztár hatodik helyezettje személyes videóüzenetben reagált a Facebookon feltett legjobb, leggyakoribb kérdéseitekre, üzeneteitekre. Bozont egy nagyon komoly kérdést kapott az egyik rajongójától, aki szívesen férjéül fogadná a mindig humoros Mega-tehetséget. Hogy mit válaszolt Bozont a „fiúkérésre”, a videóból megtudhatjátok! A kiesők a műsor végéig Bozonthoz hasonlóan hétfő délutánonként válaszolnak - akár Neked is!
2012.05.02. 16:26
Mire gyúr Bozont?
Mire gyúr Bozont?
Nagy Kristóf Bozont, a Megasztár hatodik helyezettje személyes videóüzenetben reagált a Facebookon feltett legjobb, leggyakoribb kérdéseitekre, üzeneteitekre. Bozont Regina kérdésére elárulta, hogy miután elhagyta a Mega-házat, hazament Pilisvörösvárra. Kiesése óta gyúr a pihenésre. A kiesők a műsor végéig Bozonthoz hasonlóan hétfő délutánonként válaszolnak - akár Neked is!
2012.05.02. 16:24
Rajongóval soha? Bozont soha sem mondja: soha
Rajongóval soha? Bozont soha sem mondja: soha
Nagy Kristóf Bozont, a Megasztár hatodik helyezettje személyes videóüzenetben reagált a Facebookon feltett legjobb, leggyakoribb kérdéseitekre, üzeneteitekre. Bozont Roberta kérdésére elárulta, nem érzi úgy, hogy nála sokkal gyengébbek vannak a Megasztárban, ez egy szubjektív dolog. Arra a kérdésre, hogy mennyi esélye van a rajongóknak a vagány Mega-tehetségnél, a videóból kiderül. A kiesők a műsor végéig Bozonthoz hasonlóan hétfő délutánonként válaszolnak - akár Neked is!
2012.05.02. 15:35
Szerelmes üzenet Bozontnak
Szerelmes üzenet Bozontnak
Nagy Kristóf Bozont, a Megasztár hatodik helyezettje személyes videóüzenetben reagált a Facebookon feltett legjobb, leggyakoribb kérdéseitekre, üzeneteitekre. Bozont Ruriko kérdésére, aki úgy érzi szerelmes lett a a sármos Mega-tehetségbe, azt válaszolta, hogy szerinte inkább plátói mint sem igaz szerelmet érez iránta, de köszöni a bókot. A kiesők a műsor végéig Bozonthoz hasonlóan hétfő délutánonként válaszolnak - akár Neked is!
2012.05.02. 15:32
Bozont: „…lelkileg egy kicsit belefáradtam”
Bozont: „…lelkileg egy kicsit belefáradtam”
Pénteken Nagy Kristóf Bozontnak kellett búcsúznia a Megasztártól. A mindig humoros dumagép a zsűri szerint eddigi legrosszabb formáját hozta, így a drámai végjátékban ő maradt alul Farkas Jenser Balázzsal szemben.
2012.05.02. 09:43
Bozont csalódott Bereczki Zoliban
Budapest - Fáradtan, de mosolyogva érkezett szerkesztőségünkbe Nagy Kristóf Bozont (24), aki a Megasztár legújabb kiesőjeként válaszolt olvasóink kérdéseire.
2012.04.29. 05:05
Blikk.hu
Nem is tudtuk, hogy ekkora konyhatündér! Bozont teljesen levette a lábáról Adrit
Romantikus randira hívta Nagy Kristóf Bozont a Megasztár múlt héten kiesett versenyzőjét, a csinos Nagy Adrit.
2012.04.28. 23:16
Life.hu
Szomorú pillanatok a Megasztárban: <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> így búcsúzott
Szomorú pillanatok a Megasztárban: Nagy Kristóf Bozont így búcsúzott
A hetedik döntő végén a még versenyben lévők Nagy Kristóf Bozonttól köszöntek el a Caramel által írt búcsúdallal. [Dátum: 2012.04.28. 03:00]
2012.04.28. 03:00
Zene.hu
Hazaküldték Bozontot, remekelt a két lány a Megasztárban
Szakos Andrea és Radics Gigi könnyen ment tovább nézői szavazatokkal, a fiúknak volt nehezebb ezen az estén. A Megasztár április 27-i show-jában Farkas-Jenser Balázs és Nagy Kristóf Bozont ácsorgott a végén, ítéletre várva: a zsűriben ezúttal nem volt vita.
2012.04.28. 00:57
Origo.hu
Gyorshír! Megasztár 6: <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> kiesett, Farkas Jenser Balázst megmentette a zsűri  
Gyorshír! Megasztár 6: Nagy Kristóf Bozont kiesett, Farkas Jenser Balázst megmentette a zsűri  
A nézők Talán Attilát mentették meg, míg Mester Tamás Farkas Jenser Balázsra voksolt, így a verseny Nagy Kristóf Bozontnak ért véget. Ez azt jelenti, hogy Bozont Megasztár 6-ban a 6. helyen végzett. [Dátum: 2012.04.28. 00:03]
2012.04.28. 00:03
Zene.hu
Nagy Kristóf “Bozont” a 7. kieső
Ezen a héten a Megasztárok kedvenc dalukat adták elő a színpadon. Kiváló produkciókat láthattunk, de, mint mindig, egy valakinek ezúttal is távozni kellett a műsorból, aki nem volt más, mint Nagy Kristóf „Bozont”. Sajnos ő volt a leggyengébb láncszem pénteken, így ő lett a Megasztár 6. helyezettje. A műsor Szakos Andreával indult, akiben ezúttal sem [...]
2012.04.28. 00:00
Megasztar.tv
<strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> búcsúdala (Kísérj tovább)
Nagy Kristóf Bozont búcsúdala (Kísérj tovább)
A hetedik döntő végén a még versenyben lévők Nagy Kristóf Bozonttól köszöntek el a Caramel által írt búcsúdallal.
2012.04.27. 23:58
Nagy Kristóf Bozont búcsúzott!
Mester Tamás Farkas-Jenser Balázsnak adta a lehetőséget, hogy a jövő héten bizonyíthasson
2012.04.27. 23:58
Blikk.hu
A hetedik döntő eredményhirdetése – <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> búcsúzott
A hetedik döntő eredményhirdetése – Nagy Kristóf Bozont búcsúzott
A nézők az utolsó pillanatban Talán Attilát mentették meg, a hét kiemelt zsűritagja végül Farkas-Jenser Balázst engedte tovább a nyolcadik döntőbe.
2012.04.27. 23:56
Burgess Benji és <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> – Relight my fire (Take That)
Burgess Benji és Nagy Kristóf Bozont – Relight my fire (Take That)
A dal MP3 formátumban letölthető itt: megasztar.hu/dalok
2012.04.27. 22:55
Megasztár 6 - <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> - Burgess Benji: Relight My Fire
Megasztár 6 - Nagy Kristóf Bozont - Burgess Benji: Relight My Fire
Ahogy korábban jeleztük, ma estére már két produkcióval kellett készülniük a megás énekeseknek, a kedvenc daluk után duóban kell bizonyítaniuk. Először a két poéngyáros, Nagy Kristóf Bozont és Burgess Benji léptek színpadra a Take That egykori slágerével, a Relight My Fire-rel. Jól állt a srácoknak, mondhatnám azt is, jól álltak egymásnak.  [Dátum: 2012.04.27. 22:46]
2012.04.27. 22:46
Zene.hu
Nagy Kristóf "Bozont": Runaway Train (Soul Asylum)  
Nagy Kristóf "Bozont": Runaway Train (Soul Asylum)  
Nagy Kristóf Bozont nehéz héten van túl, hiszen múlt hétvégén nem csak azzal kellett megküzdenie, hogy neki kellett a zsűri döntésére várva utolsóként a színpadon állnia, de pont Nagy Adrival kellett kint állnia, akivel épp előtte jelentették be, hogy nagyon közel kerültek egymáshoz. Adri búcsúzása jobban megviselte Bozontot, mint amire számított, most döbbent rá igazán, hogy amit érez több, mint barátság. Bozont most a Soul Asylum klasszikusát, a Runaway Train-t hozta el, mint kedvenc dalát. [Dátum: 2012.04.27. 21:54]
2012.04.27. 21:54
Zene.hu
<strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> – Runaway train (Soul Asylum)
Nagy Kristóf Bozont – Runaway train (Soul Asylum)
A dal MP3 formátumban letölthető itt: megasztar.hu/dalok
2012.04.27. 21:52
Nagy Adri erre nem számított
Romantikus randira hívta Nagy Kristóf Bozont a Megasztár múlt héten kiesett versenyzőjét, Nagy Adrit.
2012.04.27. 10:06
168ora.hu
Bozont vacsorával várta első randijukon Nagy Adrit
Budapest — Romantikus randira hívta Nagy Kristóf Bozont (24) a Megasztár múlt héten kiesett versenyzőjét, Nagy Adrit (24).
2012.04.26. 18:33
Blikk.hu
Nagy Kristóf „Bozont” a divatmániás (+video)
Bozontnak nem csak a színpad a nagy szerelme, hanem a divat és az öltözködés is. A Tv2 riporterének nyilatkozott, arról, mennyire fontos neki, hogy mindig jól nézzen ki, ami általában össze is jön a Megasztár adásai során, ugyanis stylistjával egyezik az ízlésük, de, ha valamiben nem értenek egyet a végén mindig kompromisszumra jutnak!
2012.04.26. 06:33
Megasztar.tv
Élő adásban kért bocsánatot Claudia
Élő adásban kért bocsánatot Claudia
Liptai figyelmetlenségét tette szóvá Nagy-Kristóf Bozont a Megasztár színpadán.
2012.04.24. 10:57
Hir24.hu
Gyorshír! Megasztár 6: Nagy Adri kiesett,  Nagy Kristóf „Bozont”-ot megmentette a zsűri
Gyorshír! Megasztár 6: Nagy Adri kiesett,  Nagy Kristóf „Bozont”-ot megmentette a zsűri
A nézők  Farkas-Jenser Balázst mentették meg, míg Bochkor Gábor Nagy Kristóf „Bozont”-ra voksolt, így a verseny Nagy Adrinak ért véget. Ez azt jelenti, hogy Adri Megasztár 6-ban a 7. helyen végzett.  [Dátum: 2012.04.20. 23:51]
2012.04.20. 23:51
Zene.hu
<strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> – Kicsit szomorkás (Kispál és a Borz)
Nagy Kristóf Bozont – Kicsit szomorkás (Kispál és a Borz)
A dal MP3 formátumban letölthető itt: megasztar.hu/dalok
2012.04.20. 22:00
Megasztár 6: <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> - Kicsit szomorkás a hangulatom (Kispál és a Borz) 
Megasztár 6: Nagy Kristóf Bozont - Kicsit szomorkás a hangulatom (Kispál és a Borz) 
Nagy Kristóf Bozont életében – saját bevallása szerint – most minden rendben van. Ennek ellenére a Kispál és a Borz klasszikusát, a Kicsit Szomorkás kezdetű dalt választotta ma estére. [Dátum: 2012.04.20. 21:45]
2012.04.20. 21:45
Zene.hu
Talán Attila és Nagy Kristóf „Bozont” a két jó barát (+video)
A Megasztár 2 versenyzője már régóta ismerte egymást, így elmondhatni róluk, hogy jó barátok, hanem a legjobb barátok. A következő interjúban elmesélik, hogy mi az előnye barátságuknak, mi a hátránya és, hogy, hogyan tudják egymást segíteni a mindennapok során.  
2012.04.20. 15:20
Megasztar.tv
Egymásba szeretett a Megasztár két énekese - Élő adásban beszélnek majd a kapcsolatról
Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont nem titkolja tovább érzéseit, a Megasztár két énekesét ugyanis összehozta a közös munka, de úgy döntöttek, a verseny végéig nem akarják komolyabbra fordítani kapcsolatukat.
2012.04.20. 10:35
Life.hu
Bozont a színpadon vall szerelmet
Nagy Adri és Nagy Kristóf Bozont nem titkolja tovább érzéseit. A két megasztárost összehozta a közös munka, ám a verseny végéig nem akarják komolyabbra fordítani kapcsolatukat.
2012.04.20. 08:21
Borsonline.hu
<strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> – My way (Frank Sinatra)
Nagy Kristóf Bozont – My way (Frank Sinatra)
A dal MP3 formátumban letölthető itt: megasztar.hu/dalok
2012.04.13. 22:21
Megasztár 6 -  <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong>: My Way
Megasztár 6 -  Nagy Kristóf Bozont: My Way
Nagy Kristóf Bozont legutóbbi szereplése nem sikerült túl jól, mondhatni nem sikerült meghódítani a nézők szívét. Olyannyira, hogy az adás végén közte és Kullai Timi között kellett döntenie Bereczkinek. Mint ismert, Bozont versenyezhetett tovább. És milyen jó választás volt őt tovább juttatni, hiszen végre Bozont a komolyabb oldalát is megmutatta, amit bevallom, már nagyon vártam tőle. Eddig ugyanis a könnyebb végét fogta meg a dolgoknak, nem választott túl bonyolult és nehéz dalokat, inkább elpoénkodta az előadásait. Most azonban Frank Sinatra My Way című klasszikusát húzta elő a fiók mélyéről. [Dátum: 2012.04.13. 22:19]
2012.04.13. 22:19
Zene.hu
Megasztár – 5. döntő 1. rész
Megasztár – 5. döntő 1. rész
Benne: Top 8 – Csillagdal (Másképp kell) Bihal Roland – Don’t stop me now (Queen) Farkas-Jenser Balázs – Fényév távolság (Kaszás Attila) Nagy Kristóf Bozont legutóbbi egy hete A videó termékmegjelenítést tartalmaz.
2012.04.13. 22:08
Megasztár 6: Kullai Timi nélkül folytatódik a verseny - hamarosan kezdünk!
Megasztár 6: Kullai Timi nélkül folytatódik a verseny - hamarosan kezdünk!
Az énekesnő volt ugyanis a múlt hét legnagyobb vesztese, a magas lány távozásáról Bereczki Zoltán döntött. A hét kiemelt zsűritagjának a nézői szavazatok alapján közte és Nagy Kristóf Bozont között kellett választania, pedig az ítész inkább Talán Attilát küldte volna haza.   [Dátum: 2012.04.13. 21:04]
2012.04.13. 21:04
Zene.hu
Kullai Timi esett ki a Megasztárból
Kullai Timi esett ki a Megasztárból
A pénteki Megasztárban Talán Attila, Kullai Timi, Nagy Kristóf Bozont kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől, a kieső végül TImi lett.
2012.04.07. 15:30
Kisalfold.hu
Kullai Timi esett ki a Megasztárból
Kullai Timi esett ki a Megasztárból
A pénteki Megasztárban Talán Attila, Kullai Timi, Nagy Kristóf Bozont kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől, a kieső végül TImi lett.
2012.04.07. 15:30
Delmagyar.hu
Kullai Timi ment haza a Megasztárból
A mai Megasztárban Talán Attila, Kullai Timi, Nagy Kristóf Bozont kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől.
2012.04.06. 23:36
Borsonline.hu
Ezúttal az egyik lány esett ki a Megasztárból
Horváth István múlt heti kiesésével a versenyt Nagy Adri, Talán Attila, Burges Benjamin, Radics Gigi, Nagy Kristóf Bozont, Farkas Jenser Balázs, Szakos Andrea, Bihal Roland és Kullai Tímea folytatta.
2012.04.06. 23:06
Stop.hu
Megasztár 6 - <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong>: All Star (Smash Mouth)
Megasztár 6 - Nagy Kristóf Bozont: All Star (Smash Mouth)
A 24 éves Nagy Kristóf Bozont a héten kiverte a biztosítékot Bereczkinél. A rocker fiú ugyanis gondolt egyet és Talán Attilával közösen kiszöktek a Megasztár-házból egy kis kocsmázásra. Ezt persze a szemfüles bulvár újságírók is megörökítették. A „hetes” szerint ezért a srácok mínusz 20-ról indulnak mindazoknál, akik olvasták a cikket. [Dátum: 2012.04.06. 22:08]
2012.04.06. 20:21
Zene.hu
Megasztár 6.: Nem bírja a szexhiányt Nagy Kristóf Bozont
Vad bulijairól mesélt a Megasztár 6. versenyzője, Nagy Kristóf Bozont, aki bevallotta, nehezen bírja a szexhiányt.
2012.04.05. 09:42
Bolondulnak a lányok a Megasztár vadócaiért
Duplán összeköltözött a Megasztár két vadóc sráca: Talán Attila és Nagy Kristóf "Bozont" közös albérletben lakik, és a Megaházban is ez egyik szobán osztozkodnak.
2012.04.03. 14:33
Ma.hu
Balhé a Megasztárban: rosszalkodtak a megafiúk!
Megszegte a Megaház szabályzatát, ezzel alaposan magára haragította Bereczki Zoltánt a show két fenegyereke, Nagy Kristóf Bozont és Talán Attila.
2012.04.03. 12:45
Neon.hu
Alvással büntetik a söröző megasztárosokat
A hétvégén két megasztáros előadó, Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont többórás késéssel érkezett vissza a szálláshelyre, mert megittak egy-egy sört egy kocsmában. A fiatalok esetében hétköznapi esetből a produkció nagy ügyet csinált: a heti felkészítő, Bereczki Zoltán állítólag még a kizárást is fontolgatta.
2012.04.03. 09:21
Origo.hu
Megasztár 6.: Súlyosan megszegték a házirendet a versenyzők
Megszegte a Megasztár-ház házirendjét a Megasztár 6. két versenyzője, Nagy Kristóf Bozont és Talán Attila.
2012.04.03. 06:24
Bereczki: Kizárást érdemeltek volna
Budapest - Első dühében még a fiúk kizárásán is elgondolkodott Bereczki Zoltán (35), amikor megtudta, hogy Talán Attila (25) és Nagy Kristóf Bozont (24) szabályt szegett a Megasztárban.
2012.04.03. 02:31
Blikk.hu
Szabályt szegtek a fiatalok - Büntetésre számíthat a Megasztár két énekese
Lebukott a Megasztár két versenyzője, Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont. A fiúk egy szórakozóhelyen múlatták az időt szombat éjjel.
2012.04.02. 14:39
Life.hu
Kocsmába szöktek ki a Megasztár-házból
Kocsmába szöktek ki a Megasztár-házból
Lebukott a Megasztár két versenyzője, Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont. A fiúk egy szórakozóhelyen múlatták az időt szombat éjjel.
2012.04.02. 09:33
Delmagyar.hu
Kocsmába szöktek ki a Megasztár-házból
Kocsmába szöktek ki a Megasztár-házból
Lebukott a Megasztár két versenyzője, Talán Attila és Nagy Kristóf Bozont. A fiúk egy szórakozóhelyen múlatták az időt szombat éjjel.
2012.04.02. 09:33
Kisalfold.hu
Kocsmába szöktek ki a Megasztár-házból
BUDAPEST – Lebukott a Megasztár két versenyzője, Talán Attila (25) és Nagy Kristóf Bozont (24). A fiúk egy szórakozóhelyen múlatták az időt szombat éjjel. Olvasó-riporterünk lencsevégre kapta őket, akkor még nem sejtve, mibe nyúlt bele. A TV2 tehetségkutatójának döntősei a megaházban laknak, ahol tartaniuk kell magukat a házirendhez.
2012.04.02. 05:25
Blikk.hu
Megasztár – 3. döntő 2. rész
Megasztár – 3. döntő 2. rész
Figyelem! A műsorszám (videó) termékmegjelenítést tartalmaz! Benne: Nagy Kristóf Bozont - Smooth (Santana) Bihal Roland - Satisfaction (Rolling Stones) Szakos Andrea - Fallin (Alicia Keys)
2012.03.31. 03:06
<strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> – Smooth (Santana)
Nagy Kristóf Bozont – Smooth (Santana)
Nagy Kristóf Bozont - Smooth (Santana)
2012.03.30. 22:15
Megasztár 6 "<strong>Nagy Kristóf Bozont</strong>": Santana - Smooth
Megasztár 6 "Nagy Kristóf Bozont": Santana - Smooth
Nagy Kristóf „Bozont” saját bevallása szerint az elmúlt adások során úgy viselkedett, mint egy félkegyelmű. Valljuk be, így volt. Nem igazán villantott még semmi olyat, amitől elhihettük volna, hogy van helye a legjobbak között. Mert ugye bohóckodni sokan tudnak… na de énekelni? Már nem olyan sokan. És ha már megkapta a lehetőséget, hogy a Megasztár döntőjében szerepeljen, bizonyítania is kell végre. Bochkor Gábor ezért azt kérte tőle, vegye elő a latin szerető imázsát, öltsön komoly arcot és hódítsa meg a női szíveket.   [Dátum: 2012.03.30. 22:11]
2012.03.30. 22:11
Zene.hu
Nagy Kristóf Bozont: punkkoncertről a Megasztár színpadára
A pilisvörösvári fiú évekig játszott egy punkzenekarban, nemrég a Superhero frontembere volt. A múlt héten a Magna Cum Laude egy dalával nyűgözte le a zsűrit és a közönséget, a ma esti harmadik forduló előtt az [origo]-nak mesélt eddigi munkásságáról.
2012.03.30. 16:21
Origo.hu
Szenvedély és dráma várható! Ma este jön a Megasztár 6 hamadik fináléja 
Szenvedély és dráma várható! Ma este jön a Megasztár 6 hamadik fináléja 
A harmadik fináléban 10 énekes - Bihal Roland, Burgess Benji, Farkas-Jenser Balázs, Horváth István, Kullai Tímea, Nagy Adri, Nagy Kristóf Bozont, Radics Gigi, Szakos Andrea, Talán Attila - lép színpadra. Szenvedélyes estének ígérkezik és egy biztos, újabb tehetség távozik. [Dátum: 2012.03.30. 09:56]
2012.03.30. 09:56
Zene.hu
Beütött a krach a Megasztár döntősénél
Nem tartja magát igazán különcnek Nagy Kristóf Bozont, azt azonban bevallja, egész életében lázadt és ez még most is tart. A Megasztár döntőse gyerekkoráról is mesélt és megosztotta velünk azt is, mit jelent trógernek lenni.
2012.03.30. 05:39
Stop.hu
Alkalmi bébiszitter a Megasztár rockere!
Alkalmi bébiszitter a Megasztár rockere!
Csak kevesen tudják, a heti egy szabadnapját keresztgyerekei felügyeletével tölti Nagy Kristóf Bozont. Gyerekdalokra azonban senki nem venné rá.
2012.03.28. 17:21
Hir24.hu
<strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> tőle szokatlan szerepben - less be a Megasztár kulisszái mögé
Nagy Kristóf Bozont tőle szokatlan szerepben - less be a Megasztár kulisszái mögé
Mester Tamás pokoli perceket élt át, amikor el kellett döntenie: ki az a versenyző, aki nem folytathatja tovább a Megasztárt. Az élő adás előtt azonban még mindenki nagyon fesztelen volt, kiváltképp Bozont, aki magához ragadta a mikrofont. Első riportalanyai Claudia és Tilla voltak. A Mega Backstage nézői azt is láthatták, miként készíti fel a versenyzőket napról napra Csík Sándor, a Megasztár énektanára.  [Dátum: 2012.03.24. 18:29]
2012.03.24. 18:29
Zene.hu
2. döntő 4. rész
2. döntő 4. rész
Figyelem! A műsorszám (videó) termékmegjelenítést tartalmaz! Benne: Szűcs Ádám - Cosmic Girl (Jamiroquai) Kullai Timi - Free Your Mind En (Vogue) Nagy Kristóf Bozont - Pálinka dal (Magna Cum Laude)
2012.03.24. 00:28
Megasztár 6: <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> - Pálinka dal (Magna Cum Laude) 
Megasztár 6: Nagy Kristóf Bozont - Pálinka dal (Magna Cum Laude) 
Nagy Kristóf „Bozont” egyik legnagyobb előnye a lazasága. Imád színpadon állni, nem jön zavarba a szerepléstől, a magas hangok viszont nem fekszenek neki. Nem is az adottságai miatt, egyszerűen nem hiszi el, hogy ki tudja énekelni azokat. Bozont ma este egyedüliként magyar dalt énekelt, a Magna Cum Laude együttestől adta elő a Pálinkadalt.  [Dátum: 2012.03.24. 00:10]
2012.03.24. 00:10
Zene.hu
<strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> – Pálinka dal (Magna Cum Laude)
Nagy Kristóf Bozont – Pálinka dal (Magna Cum Laude)
"Imádlak téged Bozont!" - így reagált Nagy Kristóf Bozont előadására Falusi Mariann. Bereczki szerint úgy jó a Mega-tehetség, ahogy van. Bochkor Gábor viszont nem tudta eldönteni, hogy paródia volt-e a dal vagy sem.
2012.03.23. 23:29
Tragikus fordulat a Megasztárban - mesélnek a versenyzők
Talán Attila és Nagy Kristóf "Bozont" bátran helytállt a februárban történt élet-halál helyzet szörnyű pillanataiban, természetes, hogy a "Pokoli hét" akadályait is ugyanekkora akaraterővel közelítették meg.
2012.03.23. 16:30
Neon.hu
Bozont a termete miatt örül a szesztilalomnak
Szigorú szabályok tartják kordában a Megasztár versenyzőit. Tilos alkoholt fogyasztaniuk a verseny ideje alatt. Nagy Kristóf Bozont kifejezetten rosszul bírja az italt, ezért is örül a tilalomnak.
2012.03.20. 11:24
Borsonline.hu
Nagy Kristóf Bozont – The Lazy song (Bruno Mars)
A produkció végére Mester Tamás megkedvelte Bozontot, aki az ítészek kritikái után rajongóinak is üzent.
2012.03.16. 23:42
Megasztár 6: <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> - Bruno Mars: The Lazy Song 
Megasztár 6: Nagy Kristóf Bozont - Bruno Mars: The Lazy Song 
Nagy Kristóf „Bozont” „zenével kapcsolatos alkalmi munkákból él”, pakol, kábelt teker, mindent megtesz, hogy a tűz közelében legyen.  [Dátum: 2012.03.16. 22:41]
2012.03.16. 22:41
Zene.hu
Lebukott a csajozós Megasztár-énekes
Csak négyéves volt Nagy Kristóf Bozont, amikor elváltak a szülei, de mint mondja, egyáltalán nem bánja, mert így is gyönyörű gyerekkora volt.
2012.03.16. 13:00
Nlcafe.hu
Lebukott a csajozós Megasztár-énekes
Csak négyéves volt Nagy Kristóf Bozont, amikor elváltak a szülei, de mint mondja, egyáltalán nem bánja, mert így is gyönyörű gyerekkora volt.
2012.03.16. 09:00
Nlcafe.hu
Megasztár 6 extra: Nagy Kristóf 'Bozont'
Megasztár 6 extra: Nagy Kristóf 'Bozont'
Kristóf a Megasztár hatodik szériájának egyik döntőse, és minden vágya, hogy egész életében zenével foglalkozhasson. A 23 éves srác imádja az intelligens és tájékozott csajokat, de ezenkívül még sok más titkot elárult nekünk!
2012.03.14. 10:20
Cosmopolitan.hu
Megasztár 6 extra: Nagy Kristóf ’Bozont’
Megasztár 6 extra: Nagy Kristóf ’Bozont’
Kristóf a Megasztár hatodik szériájának egyik döntőse, és minden vágya, hogy egész életében zenével foglalkozhasson. A 23 éves srác imádja az intelligens és tájékozott csajokat, de ezenkívül még sok más titkot elárult nekünk!
2012.03.14. 08:00
Cosmopolitan.hu
Aktív Extra – 2012.03.10. – 1. rész
Nagy Kristóf Bozont már most szerelmes az összes lányba A sok edzés miatt van szüksége új mellekre a világbajnok fitneszversenyzőnek
2012.03.12. 16:39
Nagy Kristóf Bozont már most szerelmes az összes lányba
Megvannak a Megasztár döntősei, pénteken 12 főre egészült ki a döntős csapat. Elképesztő hangok, őrületes tehetségek, illetve jóvágású srácok és gyönyörű lányok kerültek a fináléba. A zsűri a második párbajon is sokszor került nehéz helyzetbe, több produkciónál is előfordult, hogy az ítészek alig tudtak dönteni két párbajozó között. A Mega-jelöltek izgatottan figyeltek az öltözőkben, ahol Radics Gigi elárulta, hogy az elmúlt időszakban 10 kilótól szabadult meg. Nagy Kristóf Bozont is bevallott valamit, ő bizony állítja, hogy már most az összes lányba szerelmes.
2012.03.12. 09:09
Döbbenet a Megasztár 6-ban: Bozont szerint ez kegyetlen volt 
Döbbenet a Megasztár 6-ban: Bozont szerint ez kegyetlen volt 
Nagy Kristóf Bozont sok mindenre számított, sok mindent gondolt a párbaj előtt, de olyat kapott, ami nagyon sok erőt ad neki. Számára ez a bizalom ez "kegyetlen".  [Dátum: 2012.03.10. 15:52]
2012.03.10. 15:52
Zene.hu
Megasztár 6: Eőry Viktória vs. <strong>Nagy Kristóf Bozont</strong> - Something stupid  
Megasztár 6: Eőry Viktória vs. Nagy Kristóf Bozont - Something stupid  
„Az egész egy nagy Ying-Yang lett” – vallotta a Bereczki Zoltán a stílusban egymástól igencsak különböző párbajozók előadásáról. Mester Tamás fájó szívvel engedte el a kiesőt. [Dátum: 2012.03.10. 08:24]
2012.03.10. 08:24
Zene.hu
A Megasztár 6 tizenkét döntőse 
A Megasztár 6 tizenkét döntőse 
2012-ben Szűcs Ádám, Kullai Tímea, Réti Nóra, Horváth István, Burgess Benjamin, Nagy Adrienn, Nagy Kristóf Bozont, Szakos Andrea, Radics Gigi, Farkas-Jenser Balázs, Bihal Roland és Talán Attila küzdhet meg egymással a Magyarország hangja címért!  [Dátum: 2012.03.10. 08:08]
2012.03.10. 08:08
Zene.hu
A Megasztár 12 döntőse
2012-ben Szűcs Ádám, Kullai Tímea, Réti Nóra, Horváth István, Burgess Benjamin, Nagy Adrienn, Nagy Kristóf Bozont, Szakos Andrea, Radics Gigi, Farkas-Jenser Balázs, Bihal Roland és Talán Attila küzdhet meg egymással a Magyarország hangja címért!
2012.03.09. 22:54
Eőry Viktória vs. Nagy Kristóf Bozont – Something stupid (Robbie Williams & Nicole Kidman)
„Az egész egy nagy Ying-Yang lett” – vallotta a Bereczki Zoltán a stílusban egymástól igencsak különböző párbajozók előadásáról. Mester Tamás fájó szívvel engedte el a kiesőt …
2012.03.09. 21:48
Bozont szerint ez kegyetlen volt
Nagy Kristóf Bozont sok mindenre számított, sok mindent gondolt a párbaj előtt, de olyat kapott, ami nagyon sok erőt ad neki. Számára ez a bizalom ez "kegyetlen".
2012.03.09. 21:20
A szöveg még nem az igazi – Bozont és Viki tánca
Csík Sanyinak mutatta meg tánctudását Nagy Kristóf és Eőry Viki - a párbajdal szövegén még csiszolniuk kell - látta be Bozont...
2012.03.08. 11:04
Valami csacsiság – Eőry Viki és Bozont az énekórán
Hallgass bele Viki és Nagy Kristóf Bozont próbájába.
2012.03.06. 14:03
Megasztár 6: megvan az első hat döntős névsora!  
Megasztár 6: megvan az első hat döntős névsora!  
Szűcs Ádám, Talán Attila, Kullai Tímea, Burger Ágnes Eszter, Klippel Dávid, Réti Nóra és Farkas Jenser Balázs, Horváth István, Kökény Pál, Nagy Renáta, Csonka Andreas, Nagy Kristóf „Bozont”, Józsa Janka Evelin, Gerendás Dávid, Eőry Viktória, Szakos Andrea, Thiago Bertoldi „Csigu”, Bakos Bettina, Bihal Roland, Cserpes Laura, Almás Gergő, Burgess Benjamin, Nagy Adrienn és Radics Gigi. Most még 24-en vannak, de a Megasztár ma esti és jövő heti adásának végére már csak 12-en maradnak.   [Dátum: 2012.03.02. 23:00]
2012.03.02. 23:00
Zene.hu
Talán Attila és Bozont már nincs veszélyben
Sok riasztást kapnak a mentősök szén-monoxid-mérgezéshez, január óta heten hatlak meg a gáz miatt. A két Mega-tehetség is majdnem a kórházban kötött ki, az ő lakásukban is szivárgott ugyanis a szén-monoxid. Talán Attila ép bőrrel megúszta, de Nagy Kristóf Bozont és harmadik lakótársuk már nem voltak ilyen szerencsések, komoly rosszullétet okozott náluk a gáz, sőt majdnem nagyobb baj is történt. Azóta persze a fiúk már óvatosabbak, két mérőműszert is beszereztek…
2012.02.23. 09:41
Kis híján meghalt a két Mega-tehetség
Nagy Kristóf Bozont és Talán Attila közös lakásában szivárgott a szén-monoxid. Lakótársuk annyira rosszul lett, hogy össze is esett éjszaka, amikor kiment a konyhába. Bozont ezért is jött ki a szobájából, ráadásul már ő is nagyon rosszul érezte magát. Ekkor már sejtették, hogy mi lehet a baj, és gyorsan ablakot nyitottak…
2012.02.22. 15:24
Talán Attila korábban már kapott mérgezést, ám ezúttal megúszta
Nem sokon múlott az élete a két Mega-tehetségnek, Talán Attilának és Nagy Kristóf Bozontnak. A fiúk közös lakásában ugyanis szivárgott a szén-monoxid, harmadik lakótársuk annyira rosszul lett, hogy összeesett, mikor éjszaka kiment vízért. A csörömpölésre figyelt fel Bozont, aki már szintén rosszul volt. Így szerencsére gyorsan ki tudták szellőztetni a lakást. Attila megúszta a mérgezést, viszont már vannak rossz élményei, korábban nem járt ekkora szerencsével…
2012.02.22. 15:12
Közös lakásban éli mindennapjait a két Megasztár
A tehetségkutató válogatójából megismert két rockerarc, Nagy Kristóf "Bozont" és Talán Attila között négy éve tart a barátság, két hónapja pedig úgy döntöttek, össze is költöznek. Bozont világ életében a zenéléssel szeretett volna foglalkozni, ennek érdekében bármilyen munkát elvállalt, ami közelebb vitte showbiznisz világához. Attila szintén a Megasztártól várja az átütő sikert, ennek érdekében énektanárhoz sem rest járni. A fiúk legközelebb a Mega-Párbajban bizonyíthatják tehetségüket.
2012.02.22. 09:28
Perceken múlt a megasztárosok élete
Budapest – Elképesztő dráma! A Megasztár két indulója, Talán Attila (24) és Nagy Kristóf (23), azaz Bozont a rossz szigetelésnek és egy összetört pohárnak köszönheti, hogy életben van.
2012.02.22. 05:10
Blikk.hu
Idegesítően jó? – Nagy Kristóf „Bozont”
Bozont nagy vágyakkal és nagy álmokkal érkezett a Megasztárba: a 23 éves, budapesti srác egy próbateremben dolgozik, úgymond mindenesként, és egyik napról a másikra él - de ezt teljesen élvezi. Testét borító tetoválásai is mind a zenével kapcsolatosak, hátára példaképe, Sinatra egyik idézetét tetováltatta magára. (Eredeti dal: Don’t stop the music – Jamie Cullum / Rihanna)
2012.02.18. 00:08
A válogatás 2. adás – 2. rész
Figyelem! A műsorszám termékmegjelenítést tartalmaz! Benne: Csonka Andreas (Purple Rain – Prince) Tinik a Megasztár színpadán Nagy Kristóf „Bozont” (Don’t stop the music – Jamie Cullum / Rihanna) Ilyés Jenifer (Saving all my love – Whitney Houston) „Lehet énekelni?” – A casting legszórakoztatóbb figurái Onothoso Etelka (One night only – Jennifer Hudson) Józsa Janka (If I were a boy – Beyonce)
2012.02.17. 21:13
Zsűri és a versenyzők a mindent eldöntő 3 perc bűvöletében
A színfalak mögött a zsűritagok laza viccelődéssel igyekezték kendőzni saját izgalmukat, míg a versenyzők lázasan készülődtek életük talán legfontosabb három percére. Nagy Kristóf Bozont úgy érzi, most jött el az ő ideje, Kullai Tímea több mint 8 évvel ezelőtt már próbálkozott a Megasztár 1 castingján. Az egyik leghangosabb főpróbát Onothoso Etelka tartotta Amy Winehouse egyik slágerével &
2012.02.08. 17:09
hirdetes
Blogok, amiket szeretünk
Minden, ami a szépségbe belefér!
Gasztronómia. Bolondulásig.
Hotel, Föld körüli pályán
Képek, hangulatok, csodák
Stílusra hangolnak
24. heti 5-ös lottószámok
  • 13
  • 15
  • 30
  • 31
  • 41
24. heti 6-os lottószámok
  • 4
  • 8
  • 17
  • 19
  • 41
  • 42
Árfolyamfigyelő / Valuta
EUR
294,4
USD
219,8
CHF
239,1
hirdetes