méregtelenítő

Étrendek, mintaétrendek, receptek, információk, cikkek gyűjteménye, melyek segítenek méregteleníteni.

A legjobb és legrosszabb ételek a májnak
A máj testünk egyik legfontosabb szerve, amely a méregtelenítés mellett számtalan más folyamatban is fontos szerepet játszik. Éppen ezért nem árt, ha tisztában vagyunk azzal, hogyan táplálkozhatunk úgy, hogy a lehető legjobb legyen a májnak. ...
vasárnap, 06:00
Hazipatika.com
Méregtelenítés - az edző szerint így a leghatásosabb
Méregtelenítés - az edző szerint így a leghatásosabb
Manapság sokan a közkedveltté vált méregtelenítő kúrától várják, hogy egészségesek, karcsúbbak és fittebbek legyenek. Pedig a tájékozódás nélkül elkezdett, magunk által kitalált méregtelenítés nemhogy nem használ a szervezetünknek, de akár problémákat is okozhat, mondja szakértőnk, Czanik Balázs.
07.21. 07:15
Femcafe.hu
Mit lehet, és mit nem terhesség/szoptatás alatt?
Mit lehet, és mit nem terhesség/szoptatás alatt?
Hoztam nektek néhány tévhitet, illetve megfontolandó gondolatot a terhesség, és szoptatás időszakára. Egyszerűen képtelenség minden károsnak vélt dolgot kiiktatni az életünkből, és nem is kell rágörcsölni - erre sem. Nagyon kevés tiltólistás dolog van, és mint szinte mindenben itt a mértékletesség a fontos. Mit szabad és mit NEM terhesség és szoptatás alatt Hajfestés, kozmetikai termékek Nem kell kismamaszörnnyé változnod semmilyen szinten, csak légy körültekintő. Nem tudni pontosan hogy a hajfestékek magzatra, babára gyakorolt hatása eléri-e a negatív értelemben vett "érdemleges" szintet. Sokan azt mondják, hogy nem veszélyes, de azt is tudjuk, hogy kemikáliák egy része a bőrön keresztül felszívódik, és a véráramba kerül, onnan pedig a babához jut. Ennek egyébként a terhesség első 12 hétben van jelentősége. Ebben az időszakban érdemes olyan hajszínezési módszert választani, amely során nem ér festék a fejbőrhöz. Vagy természetes alapú hajfestéket használni. Továbbá elmondható, hogy akkora hormonális változás megy végbe a szervezetben az első trimeszterben, hogy nem lehet tudni mi lesz a hajfestés pontos végeredménye. Ledobja a színt, más árnyalatot produkál a megszokott színre is, gyorsabban nő, hajszerkezeti változással kell számolni stb. Az első időszak után szabad a pálya, és természetesen szoptatás alatt is. A normál kozmetikumok káros anyagai egyébként nem képesek annyira beszívódni, hogy a babánál kárt okozzanak. Egyedül a ránctalanító krémek túlzott használata kerülendő, mert az képes mélyebb rétegeket is elérni. Viszont úgy gondolom, hogyha megtehetjük miért ne figyeljünk erre is oda. Az illatokra való érzékenység remek ösztönző arra, hogy megismerkedjünk a parabén, és mindenmentes kozmetikai, és pipere termékekkel. Sport Itt inkább a kismamáknak kell odafigyelni. Első és legfontosabb dolog, hogy aki terhesség előtt soha nem sportolt, az ne várandósan kezdje el az aktív mozgást. A legjobb választás a kismama torna. Ezt jó szívvel ajánlom. [quote width="auto" align="none" border="#b94783" color="#444" title=" "]Ha rendelkezel némi sport múlttal, akkor annyi a dolgod, hogy figyeled a tested jelzéseit, és azonnal leállsz, ha valami nem stimmel. Amennyiben semmi gond nincs, és jól esik a mozgás, akkor hajrá! A folyadékpótlásra fokozottan figyelj![/quote] Kismamaként van néhány mozgásforma, amely kerülendő: pl. a biciklizés, a lovaglás, a lépcsőzés, a nagyobb súlyok mozgatása. Pocakkal ezek balesetveszélyesek.  Szülés után 6 hétig pihenj, de aztán semmi akadálya hogy újra mozogj, persze “normál” keretek között. Szoptatás esetében a mellek kiürítése lesz fontos az aktív tevékenység megkezdése előtt. Varrás nélküli, nem túl szűk melltartót viselj! Aktívmami blogunkban sok hasznos tanácsot olvashatsz a szülés utáni sportolásról! Szolárium A várandósság alatt a bőr érzékenyebb lesz, viszketés is előfordul (néhány esetben ez májproblémàra utal), fokozott pigmentáció jelentkezhet, vagy az anyajegyek besötétedése is lehetséges, esetenként májfoltok megjelenése is jellemző. Ilyenkor ne szolizzunk! Sőt a fényvédelem kismamaként még a nyári időszakon túl is fontos! Szoptatási időszakban semmi akadálya az ilyen jellegű barnulásnak, persze mértéket tartva! Szauna Problémamentes terhességnél egyáltalán nem teszünk kárt vele, de azért ne kismamaként kezdjük el. Heti 1-2 alkalommal 5-10 perc igazából csupa pozitív hatással bír, pl. segít az ödémát, visszeret kordában tartani. Arra viszont oda kell figyelni, hogy nem szabad azonnal belecsobbanni a hideg vízbe szaunázás után, hanem fokozatosan kell visszahűteni a testet pl zuhanyzással. A szoptatásra pedig tudjuk, hogy jó hatással van a meleg, tehát a szoptatás sem akadály. A folyadékpótlás ilyenkor is nagyon fontos! Uszoda, termál víz, élővíz Szoptatásnál azt kell tudni, hogy az uszodai nagyon hideg víz csökkentheti az anyatej mennyiségét. Várandósan pedig a fertőzésveszély miatt kell meggondolni az úszást. Megbízható uszodában viszont nagy valószínűséggel nem történik baj. Érdemes olyan helyre járni, ahol babaúszást is tartanak. Ez garancia a jó minőségű vízre. Ha van lehetőség akkor mindenképpen a kisebb kockázatot jelentő élővizet válaszd! Egyébként maga az úszás kifejezetten jó hatással van a mamára, és a magzatra. Kismamaként a termál vízben fürdőzés nem ajánlott. A meleg víz vérbőséget okoz, ami elindíthat olyan folyamatot, ami a szülés megindulásához vezethet. Azt is jó tudni, hogy a meleg vízben rengeteg baci van forgalomban! Koffein, dohányzás, alkohol, drog A kávéfogyasztással nincs semmi probléma, ha mértékkel történik. Nagy mennyiségben viszont károsíthatja a magzatot, szoptatás esetében pedig nyugtalanná, alvászavarossá válhat a baba. Napi 1-2 alkalommal ihatsz, ha jól esik, pláne ha segít egy alacsony vérnyomás miatt kialakult rosszulléten. Alkohol fogyasztás esetén nyílván nem lesz semmi végzetes következménye, ha megiszol egy pohár sört egy grillezésnél. De tudni kell, hogy az alkohol átjut a méhlepényen, és megérkezik anyatejbe is .A rendszeres iszogatás tehát nagyon káros a magzatra, és a babára is. Dohányzás magára a szoptatás kimenetelére is rossz hatással van, mert a nikotin hatására csökken az anyatej mennyisége, ezen kívül fokozza bölcsőhalál, allergiák, krupp kialakulásának kockázatát. A szinte folyamatos oxigén hiány minden területre rányomja a bélyegét. Rendszeresen dohányzó kismama nagy eséllyel hoz világra kis súlyú újszülöttet, vagy koraszülött babát. Jó ha a családtagok sem gyújtanak rá zárt térben a várandós anya közelében, hiszen a passzív dohányzás is igen kártékony. A drog fogyasztàs is nagyon komoly következményekkel jàrhat. A magzati ártalom mellett a fertőzésveszély is nagy rizikófaktort jelent. Gyógyszerek A krónikus betegségekről már terhesség előtt jó konzultálni a nőgyógyásszal, és a kezelő orvossal. Ők olyan gyógyszert fognak javasolni, ami nem veszélyes a magzatra, mamára. Normál terhességbe belerondító betegségeknél is mindig kérjük ki megbízható szakember véleményét, aki megfelelő mérlegelés után dönt a gyógyszerszedés szükségességéről. Nagyon sokféle gyógyszer szedhető szoptatás alatt. Szuper adatbázisok vannak szakembereknek, és laikusoknak is. Ez itt egy angol nyelvű: http://e-lactancia.org/. Terhességben persze sokkal óvatosabbnak kell lenni, és fontos, hogy soha ne saját kútfőből kezd el az öngyógyítást! http://www.medicalnewstoday.com Szoptatás lázasan Ezt már remélem senkinek sem kell külön mondani: lehet szoptatni lázasan! Sőt nagyon ritka az a fertőző betegség, amivel az anya nem szoptathat. Szóval hétköznapi cseppfertőzéssel, lázzal megengedett. A mellgyulladás miatt kialakuló láznak pedig kifejezetten "gyógymódja" is a gyakori szoptatás. A terhesség első trimeszterében viszont a magas láz jelenthet problémát. A lázas állapot valamilyen fertőzésre, gyulladásra, vírusra utal. Ezek együtt jelentenek igazi veszélyt. Érdemes a kezelőorvossal megbeszélni a teendőket, és csillapítani a lázat. Tetoválás, piercing Terhesség és szoptatás alatt nem ajánlott sem kozmetikai, sem normál tetoválás a fertőzésveszély miatt. Ezen kívül fontos, hogy várandósan megváltozik a szervezet, tehát érzékenyebb lesz, és nem lehet előre tudni hogy reagál a festékanyagra. Akár tetoválás esetén is okozhat gondot egy terhességi cukorbetegség, amely nehezebb sebgyógyulást okozhat. A piercing szintén a fertőzések kockázata miatt kerülendő. Mellplasztika Nagyon át kell gondolni, hogy akarsz-e még gyermeket, ha ilyen jellegű beavatkozást tervezel. Ha mégis szeretnéd a műtétet terhesség előtt, akkor mindenképpen ki kell rá térni, mert a sebészek megpróbálják megóvni a mirigyállományt a beavatkozás során. A mellkisebbítés, mellbimbó áthelyezés miatt is jelentkezhet probléma a szoptatás során, ezért inkább gyermekvállalás után vállald az operációt.  Véradás Nem ajánlott sem várandósan, sem szoptató anyaként. Ebben az időszakban egyensúlyban kell tartani minden szempontból a szervezetet. A terhesség alatt megváltozik a keringés fiziológiája is. Megnő a vér volumene, az egységnyi vérben vörösvértest száma csökken, több vért keringet a szív, csökken a vérnyomás stb. A szülés, szoptatás is nagy terhet ró a szervezetre, sokszor előfordul vérszegénység is. Rendszeres véradóként is érdemes most magadra gondolnod! Nyers hús, tojás Toxoplasma, szalmonella veszélyes a babára terhességben, tehát a tatárbifsztek, steak fogyasztása kilőve. A nyers tojás fogyasztása szintén kockázatos lehet a szalmonella fertőzés miatt. Koplalás Nem szabad hirtelen megvonni fontos építőköveket a szervezettől. Életmódváltás, változatos egészséges étrend, és mozgás mellett heti fél kg fogyás megengedett. Röntgen Nehéz kérdés, figyelembe kell venni itt is, hogy milyen a kockázatokkal jár egy vizsgálat, és milyen előnyökkel. Ennek tükrében érdemes dönteni. Ha olyan helyzetbe kerülsz, hogy muszáj elvégeztetni a vizsgálatot, akkor tudd, hogy kapsz ólomkötényt, ami megvéd téged, és a babádat a szórt sugárzástól, így csak azt a területet éri a sugárzás, amit szükséges.  Ha még nem tudtál az érkező babáról, és az első néhány hétben történt a vizsgálat, akkor konzultálj az orvosoddal.   www.babycenter.com Méregtelenítés, nyirokmasszázs, cellulit kezelés Terhesség, szoptatás alatt ezeknél az eljárásoknál kiürülő méreganyagok eljuthatnak a babához. Próbálj egészséges életmóddal próbálkozni, így máris csökkented a bevitt káros anyagok mennyiségét. Illetve hidd el, hogy méregtelenítésben a máj a befutó. Tehát egészséges életmód mellett nem kell semmi mást tenned, csak hagyni hogy dolgozzon érted.  Szoptatás várandósan Általában ilyen esetben az elválasztást javasolják a szakemberek, mert az oxitocin termelődés (amely beindítja a tejleadó reflexet is) méhösszehúzódást okoz, ezzel nő a vetélés kockázata. Ezen kívül a szervezetet nagyon megviselheti a terhesség, és a szoptatás miatt a több irányú helyt állás. A harmadik szempont, hogy várandóság alatt elkezd átalakulni a pocakban lévő baba számára az anyatej. Ennek más íze lesz, kolosztrummá válik, kevesebb lesz, és a nagyobb babák egy részének ez nem fog tetszeni.Mindenek előtt azt tartsd szem előtt, ha kismamaként szoptatni szeretnél, hogy mindig odafigyelj a tested jelzéseire, illetve a lelki állapotodra. Ha rendben vagy, és a gyermeked is szeretne tovább szopizni, akkor ennek semmi akadálya!kismamaegészségbaba fejlődéseszoptatás
07.14. 21:57
Cukimamik.hu
hirdetés
Mit igyunk kavitációs zsírbontás után?
Mit igyunk kavitációs zsírbontás után?
A bőséges folyadékfogyasztás alapvető feltétele minden kavitációs zsírbontásnak. Ugyanis a zsírban tárolt és onnan felszabaduló méreganyagoktól minél gyorsabban meg kell szabadulni. A folyadék lehet tiszta víz is, de érdemes bevetni pár trükköt a fogyás, a méregtelenítés támogatása és a toxinok hatásának ellensúlyozása érdekében - mondja Dr. Gulyás Tamás orvos, életmód szakértő.
07.03. 09:00
Marieclaire.hu
Izzasztó helyzetekre. Nem mindegy, milyen dezodort használsz! ökoPraktikák, hogy biztosan jól válassz
Az izzadás a test természetes védekező mechanizmusa. Természetes folyamat az is, hogy a szerves anyagokban gazdag izzadságot egyes baktériumfajták kiváló tápanyagnak tartják és szaporodni kezdenek. Ezen baktériumok anyagcseretermékei okozzák a testszagot, ami inkább kerülendő, mint kívánatos. Az emberi test a verejtékezés révén hűti magát, az izzadás méregtelenítő szerepet is betölt. Mivel az izzadás egy természetes folyamat,…
06.15. 22:10
Eletszepitok.hu
Izzasztó helyzetekre. Nem mindegy, milyen dezodort használsz! ökoPraktikák, hogy biztosan jól válassz
Az izzadás a test természetes védekező mechanizmusa. Természetes folyamat az is, hogy a szerves anyagokban gazdag izzadságot egyes baktériumfajták kiváló tápanyagnak tartják és szaporodni kezdenek. Ezen baktériumok anyagcseretermékei okozzák a testszagot, ami inkább kerülendő, mint kívánatos. Az emberi test a verejtékezés révén hűti magát, az izzadás méregtelenítő szerepet is betölt. Mivel az izzadás egy természetes folyamat,…
06.15. 22:10
Eletszepitok.hu
Tudja-e, hogy milyen hatásai vannak a méregtelenítő lábfürdőnek?
Egy állandó hatása biztosan garantált, csökkenti a bankszámlánkat.
06.13. 19:05
Origo.hu
9 étel, ami méregteleníti az egész szervezeted
9 étel, ami méregteleníti az egész szervezeted
A sikeres méregtelenítés csak rajtad múlik, készülj fel!
06.10. 06:00
Wellnesscafe.hu
Mennyire kell kitágulni, hogy szülhessek?
Mennyire kell kitágulni, hogy szülhessek?
Három hónappal az esküvőnk előtt megbeszéltük a párommal, hogy abbahagyom a fogamzásgátló szedését, és utat engedünk a babaprojektnek. Nem görcsöltünk rá, még 25 évesek se voltunk, csak élveztük az életet. Kb. fél évvel később felkerestem a nőgyógyászomat (tudom-tudom, ennél többet illik türelmesen várni), mert nemhogy baba nem volt, de a menzeszem is elég ritka vendég volt. Jöttek a vizsgálatok, ultrahang, vérvétel, aztán megállapította, hogy PCO-m van. Nem örültem (igaz, nem is estem kétségbe), de nem is lepődtem meg olyan nagyon, mivel ekkor már a nővéremről több, mint egy éve tudtuk, hogy hasonló cipőben jár. A doki akkor a város legjobbjának számított, kimondottan meddőségi témával is foglalkozott. Azt gondoltuk, hogy ennél jobb kezekben nem is lehetnénk. Betartottunk mindent, amit mondott. Kaptam petesejt érlelő bogyókat, aztán félidő előtt megnézett ultrahangon, és az előírt időpontokban akcióztunk. A 3-4. hónapban ez már annyira nem volt izgalmas, mert semmi eredménye nem lett, de szép kis pénzt hordtunk hozzá. Akkor azt mondta, hogy a bogyó már nem elég, kezdjünk el egy injekciókúrát. Annyira nem tetszett az ötlet, de belementem. (Utólag mindig okosabb az ember, most már tudom, hogy nem kellett volna). A második kör injekció receptjéért már el se mentem, többet nem is találkoztunk a dokival. Már egy év eltelt, mikor úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a mindenki által ismert meddőségi központ hozzánk legközelebb eső intézetébe. Nagyon szimpatikusak voltak, gyorsak, precízek, és ami nem utolsó, fekete-fehéren ki volt írva, hogy mi mennyibe kerül. Pár hét alatt meglett az összes szükséges eredmény ahhoz, hogy az orvosunk diagnózist állítson fel. Ami pedig annyi volt, hogy nincs más út, mint a lombik. Ugyanis az én PCO-m a párom alacsony számú és lusta spermáival elég rossz párosítás. Hát itt már elsírtam magam. Ekkor voltunk 25,5 évesek. Először rábólintottunk, és megkaptam az első instrukciókat, hogy mit is kell csinálni, de pár nap után meggondoltam magam. (Részben azért, mert találtunk egy méregtelenítő kúrát, amiben én nagyon hittem. Azt itt és most leszögezném, hogy ez a poszt nem a reklámról szól, részletesebben nem is szeretnék erről a dologról említést tenni.) Mikor ezt az orvosunkkal közöltük, akkor annyit mondott, hogy ha megnyugtatja a lelkem, akkor próbáljuk ki. Fiatalok vagyunk, nem vesztünk semmit, de szerinte egy év múlva újra nála fogunk ülni. Nem estek jól a szavai, de ezt már történelem. (2013. január) Éltük a kis életünket, vártunk türelemmel, majd május végén kezdtem furán érezni magam, hányinger, émelygés, stb. Csináltam tesztet, persze hogy negatív, mi más is lehetne. Gondoltam, hogy csak beképzeltem magamnak, de két hét múlva megint elkezdődött, de akkor már erősebben. Az első orvosnál való próbálkozások után, már elég rossz viszonyban voltam a tesztekkel, de akkor adtam még egy esélyt lesz, ami lesz. Sose felejtem el, kb. hajnali 5 óra volt, a második csík szépen elkezdett sötétedni, nem akartam hinni a szememnek. Mentem egyből a férjemhez, aki még csak próbált ébredezni, hogy munkába kell indulni. Az orra alá dugtam a tesztet, először azt se tudta, hogy mit mutatok neki, de azért pár perc után felfogta és együtt örültünk. Visszafogottan. Felhívtam az új nőgyógyászomat időpontért. Három héttel későbbre kaptam, uhhh, gondoltam, annyit nem bírok várni. Végül arra jutottunk, hogy a meddőségibe elmegyünk, nézzék meg ott, hogy mi a helyzet. Két héttel később a doki megmutatta a 7 hetes pocaklakónk szívhangját. Megint sírtam, de akkor már örömömben. Az első 12 hét az hányingerrel, émelygéssel telt, de azon szerencsések közé tartozom, akik egy kezükön meg tudják számolni, hogy hányszor hánytam. A várandósság további része eseménytelen volt, élveztem a visszafogottan növekedő pocakomat. (Mondjuk, elég magas is vagyok (180 cm), így volt helye a babának.) Karácsony előtt voltunk a 32 hetes vizsgálaton, mikor a dokim közölte, hogy egy ujjnyira nyitva a méhszáj, úgyhogy jó lenne, ha kicsit visszafognám magam és többet pihennék. Így is tettem, és a picikénk is jól érezte magát. Eljött az a bizonyos januári este, amikor nem tudtam aludni, így még éjfélkor is a kézi eb-t néztem egyedül. Mikor már minden meccsnek vége lett, felmentem az emeletre aludni. Fél 3-kor viszont felébredtem, hogy csikar és fáj a hasam. Kimentem mosdóba, jobban is lettem, visszafeküdtem. Aludni már nem tudtam. Fél óra múlva megint. Kb. háromszor mentem mosdóba, és kezdtek egyre gyakrabban jönni a fájások. Ez volt az a perc, mikor ébresztettem a férjem. Nagy nehezen magához tért. Amíg aludt, addig én voltam ideges, hogy most ez tényleg már AZ a bizonyos fájás-e. Miután felkeltettem, én teljesen megnyugodtam, csak ő volt ideges. Végül sikerült elindulni a kórházba. Az 50 perces utat, férjem állítása szerint fél óra alatt megtettük. Őszinte leszek, nekem fogalmam sincs róla, mert a kocsiban szabályos 5 perces fájásaim voltak. Odaértünk, leparkoltunk, a kórház földszintjén volt még egy köröm a mosdóban, aztán irány a szülészet. Addigra minden „bajom” elmúlt. Ez volt reggel fél 6-kor. Az éjszakás szülésznőnek is csak félve mertem mondani, hogy azt hiszem, szülni jöttünk. Átöltöztem, jött az ügyeletes doktornő. Megvizsgált, majd közölte, hogy 3 ujjnyira ki vagyok tágulva, mondjam, ki az orvosom, mert behívják. Azt itt halkan megjegyezném, hogy a várandósság elején elhatároztam, hogy nem fogok neten semminek utánanézni, mert nem szeretnék félni, meg ijesztőbbnél ijesztőbb sztorikat elolvasni. Hát ennek volt köszönhető, hogy kis naivan megkérdeztem, hogy mennyire kell kitágulni. A szülésznőt is meglepte a kérdésem, de én még jobban meglepődtem, mikor válaszolt, hogy négynél szülünk. Rákötöttek a gépekre, férjem ott volt mellettem. Azzal foglalta le magát, hogy nézte, milyen erősségű fájások jönnek-mennek. Hát gondolatban elküldtem párszor melegebb éghajlatra… Protokollból megkérdezték, hogy kérek-e fájdalomcsillapítót, de már annyira előrehaladott állapotban voltam, hogy állításuk szerint csak addigra hatott volna, mire már késő. Így akkor már nem kértem. Fél 7-ig light-osan elvoltam, majd kezdték adagolni az oxitocint, a következő fél órát még egész jól bírtam, aztán a nappalos doki tekert még rajta egy kicsit, hát jujjjjj. Azóta mondom, hogy én is rákötném a férfi dokikat és tekergetném felfelé az adagot, csakhogy érezzék a törődést… Innentől már a férjem keze is erőteljesen kezdett lilulni. Mikor már a tolófájásokhoz értünk, akkor eligazították az ágyat, fogalmam sincs hányan bejöttek a szülőszobára, a kis törpe nappalos doki mellém ült az ágyra, hogy fentről nyomja a hasam, a szülésznő próbálta a gátvédelmet, a saját dokim meg a babánknak segített. Pár fájás alatt ki is bújt a kicsi fiunk 8:05-kor. De pár pillanattal később néma csend, nagy csörömpölés. Nem láttam semmit, de szerencsére hallottam, ahogy felsírt a fiunk. Utólag derült ki számomra, hogy a gyönyörű sárga falat egy rossz mozdulatnak köszönhetően végiglocsolták egy tálnyi betadine-nal. Engem ez már cseppet sem érdekelt. Ott volt a kezemben az 50 cm-es 3370 grammos szépségem. A varrás részét már annyira nem élveztem a dolognak. Egy darabig eltartott a fércelgetés, sőt még tűt is kellett cserélni, mert túl tompa (?!?!?!?) volt. A gátvédelem nem sikerült, de szerencsére ennek semmi hátulütőjét nem érzékeltem azóta sem. Csütörtökön szültem, vasárnap mehettünk is haza. Nagyon hasfájós volt a kicsikénk, nekem meg többször volt mellgyulladásom a sok tejtől, de szépen összeszoktunk úgy hármasban. Mára pedig egy igazi belevaló ovis, aki a húgával mindenkit levesz a lábáról. STM További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán. Tetszik?
05.21. 07:00
Bezzeganya.postr.hu
Mit igyunk kavitációs zsírbontás után?
A bőséges folyadékfogyasztás alapvető feltétele minden kavitációs zsírbontásnak. Ugyanis a zsírban tárolt és onnan felszabaduló méreganyagoktól minél gyorsabban meg kell szabadulni. A folyadék lehet tiszta víz is, de érdemes bevetni pár trükköt a fogyás, a méregtelenítés támogatása és a toxinok hatásának ellensúlyozása érdekében – mondja Dr. Gulyás Tamás orvos, életmód szakértő. A feladat alapvetően hármas jellegű: 1. Minél több és minél sokfélébb növényi színanyagot fogyasztunk el, annál jobban tudjuk fokozni a szervezet toxinok káros hatásnak ellensúlyozására tett erőfeszítéseit. A piros bogyós gyümölcsök, pl.: áfonya, málna, szeder, csipkebogyó, homoktövis, goji, stb. a magas antioxidáns hatású színanyagok értékes forrásai. A zöld leveles növények, a búzafű, a spenót, a brokkoli, stb. szintén értékes forrásai a védő molekuláknak. 2. A cukoranyagcsere javítása elengedhetetlen. Az elhízásban, a zsírfelhalmozódásban nagyon sokszor a cukoranyagcsere zavar játszik szerepet. Az édes íz szükséges lehet, sőt, jól esik, de annak pótlására a fahéj a legjobb választás. A fahéj nem csak édes, de kifejezetten jól hat a cukoranyagcserére, mivel javítja az inzulinérzékenységet. Ugyanilyen hatású az áfonya, a chia mag, az avokádó és a cseresznye is. 3. A kavitációs zsírbontás után alapvető az anyagcsere fokozása. Ha a sejtszintű anyagcsere gyorsul, több energiát égetünk el még nyugalomban is. A napindító fogyasztóitalok általában valamilyen anyagcsere fokozót tartalmaznak. Az […] The post Mit igyunk kavitációs zsírbontás után? appeared first on Life magazin.
05.10. 17:21
Lifemagazin.hu
hirdetés
Húsvét utáni méregtelenítés, dietetikus ajánlásával
Szinte nincs olyan ember, aki - ha a tükörbe néz - a tél végén elégedett a testével. A kevés mozgás és az evés megtette a hatását, szorít a nadrág, fakó a bőr. De szerencsére ebbe nem kell belenyugodni, egy kis változtatással hamar a régi formánkban tündökölhetünk.
2017.04.18. 21:04
Harmonet.hu
Mini tisztító kúra: Heti egy na az egészségért
Ha hetente egy zöldség- vagy gyümölcsnapot tartunk, máris sokat tettünk a méregtelenítés, tisztítás ügyében, ezenkívül könnyebben karbantarthatjuk súlyunkat.
2017.04.14. 08:15
Vital.hu
Méregtelenítés: nem használ, de belehalunk
Ha tavasz, akkor méregtelenítés - tél végén mindig felbukkan ez az üzenet, pedig a szervezet köszöni, boldogul, külső segítségre egészséges embernek semmi szüksége. A böjtök és salaktalanító kúrák a betegeknek sem használnak, sőt inkább ártanak.... ...
2017.04.13. 09:00
Hazipatika.com
Húsvét utáni méregtelenítés- dietetikus ajánlásával
Szinte nincs olyan ember, aki – ha a tükörbe néz – a tél végén elégedett a testével. A kevés mozgás és az evés megtette a hatását, szorít a nadrág, fakó a bőr. De szerencsére ebbe nem kell belenyugodni, egy kis változtatással hamar a régi formánkban tündökölhetünk.
2017.04.13. 08:47
Stylemagazin.hu
A legjobb májvédő ételek és italok
A máj méregtelenítő funkciója révén az emberi test egyik legfontosabb szerve. Ha szeretnénk, hogy a lehető legegészségesebb legyen és a legjobban működjön, érdemes az alábbiakat minél gyakrabban fogyasztanunk. ...
2017.04.13. 05:00
Hazipatika.com
Pénzszerző átverés a méregtelenítés Dr. Zacher Gábor szerint
Az utóbbi időben nagyon felkapott szokás lett a kúraszerű méregtelenítés azoknak a körében, akik egészségesebb életre, csinosabb alakra vágynak. Az ország toxikológusa azonban azt mondja, a pénzünkön kívül semmitől nem szabadít meg egy ilyen kúra, sőt.
2017.04.07. 10:41
Csaladinet.hu
Az összes méregtelenítő kúra átverés, ilyen baromsághoz soha nem adnám a nevem!
Így fogalmazott a toxikológus, arra utalva, mekkora üzlet ez sokaknak, de leszögezte, soha nem tenne ilyet. A méregtelenítés szerinte butaság, felesleges és néha kifejezetten veszélyes. Úgy gondolja, azért érzik sokan hatásosnak, mert a drasztikus folyadékvesztést pozitív eredménynek fogják fel. Azt mondta, semmi értelme sanyargatni a szervezetet, egyszerűen csak egészségesen kellene élni.
2017.04.04. 21:05
Élőben.hu
Ennyi pohár vizet érdemes naponta inni
Sokan emlegetik, hogy milyen sok vizet isznak fogyókúrás céllal, méregtelenítés vagy betegségek elleni harc során.
2017.04.02. 09:00
Noinetcafe.hu
Kiderült miért nem posztol mostanában semmit Taylor Swift
A 27 éves, Grammy-díjas énekesnő jelenleg hatodik stúdióalbumán dolgozik, közben pedig méregtelenítő szabadságot tart.
2017.03.30. 16:25
Starity.hu
Agyad eldobod! A méregtelenítés csupán a belet mosató szépasszonyok úri murija
A neves toxikológus, Zacher Gábor állítja ezt és ha ő mondja, akkor valószínűleg igaz is.
2017.03.30. 10:56
Nyugat.hu
Fogyás, méregtelenítés – teákkal?
Napjainkban a fogyasztó és méregtelenítő termékek igazi slágertémává váltak. A gyors fogyást és méregtelenítést ígérő szerek és praktikák hirdetéseinek áradatával találkozhatunk mind az internetes, mind a nyomtatott oldalakon. Ezek között szép számmal fordulnak elő a legkülönfélébb növényekből készült teák is. A teákról szóló cikksorozatunk mostani részében a területet övező vágyakat, elvárásokat ütköztetjük a realitással, melyek sajnos nem minden esetben fedik le teljesen egymást.
2017.03.29. 10:37
Patikamagazin.hu
Méregtelenítő smoothie recept
Hogyan kerül a brokkoli egy méregtelenítő smoothie receptbe? Mitől méregtelenítő? Mennyire gyorsan elkészíthető? Nos, a válasz és a recept is rövid lesz. Így csempészd be a zöldségeket és a jótékony hatású hidegen sajtolt olajakat a mindennapi étkezéseidbe (például). Bővebben...
2017.03.27. 18:30
Ritakonyhaja.hu
Tippek a tavaszi nagytakarításhoz: spórolj időt és energiát!
Nemsokára nyílnak a virágok, dalra fakadnak a madarak, és a napsütés is egyre gyakrabban tölti be a lakást – itt a tavasz! Ilyenkor nem csak ránk, de otthonunkra is ráfér egy kiadós méregtelenítés. A többnapos diétával ellentétben azonban ezzel pikk-pakk végezhetünk! Hívjuk segítségül az Amway Home környezetbarát trióját, amellyel könnyedén és gyorsan ragyogóvá varázsolhatjuk a […] The post Tippek a tavaszi nagytakarításhoz: spórolj időt és energiát! appeared first on BellaCafe.hu.
2017.03.08. 15:00
Bellacafe.hu
Tippek a tavaszi nagytakarításhoz: spórolj időt és energiát!
Nemsokára nyílnak a virágok, dalra fakadnak a madarak, és a napsütés is egyre gyakrabban tölti be a lakást – itt a tavasz! Ilyenkor nem csak ránk, de otthonunkra is ráfér egy kiadós méregtelenítés. A többnapos diétával ellentétben azonban ezzel pikk-pakk végezhetünk! Hívjuk segítségül az Amway Home környezetbarát trióját, amellyel könnyedén és gyorsan ragyogóvá varázsolhatjuk a […] The post Tippek a tavaszi nagytakarításhoz: spórolj időt és energiát! appeared first on BellaCafe.hu.
2017.03.08. 15:00
Bellacafe.hu
Fogadd be a tavaszt! Méregtelenítő tippek
6 tuti tipp a tavaszi fáradtság ellen! Bár az időjárás még nem éppen tavaszias, mégsem árt, ha gondolatban előre felkészülünk a "tavaszi fáradtság" nevű jelenség felbukkanására...
2017.03.06. 03:25
Ezoterikus.hu
Méregtelenítés okosan
Bőre szürkés, állandóan feszült, gyakran van szorulása, rossz a közérzete? Talán már el is döntötte, hogy méregteleníteni fog? Olvassa el cikkünket, hogy tisztában legyen a legfontosabb alapszabályokkal! ...
2017.03.05. 16:00
Hazipatika.com
Méregtelenítés felsőfokon: ezeket a fontos szabályokat kell tudnod
Tavasszal nemcsak a lelkünk, hanem a testünk is szeretne megújulni. Azért viszont, hogy ez megtörténjen, nekünk is érdemes tennünk. Mutatjuk, hogyan készítsd fel a szervezeted az aktívabb hónapokra.Forrás: Nők Lapja Café: Méregtelenítés felsőfokon: ezeket a fontos szabályokat kell tudnod
2017.03.01. 11:34
Nlcafe.hu
Márciusi energiák: A lélek újjászületése
A tavasz első hónapja segíthet bennünk előidézni változásokat. Ahogy hosszabbodnak a nappalok, és több a fény az életünkben, így lelkünk is egyre inkább kivirágzik. Az eddigi tehetetlenséget tetterő váltja fel, és a búskomorságot az öröm. Mintha élet költözne minden sejtünkbe. Itt az ideje annak, hogy szárnyaljon a lelkünk. Ez az időszak cselekvésre késztet. Még mindig a tisztulás van előtérben, érdemes böjtkúrákat, méregtelenítő napokat tartani, hiszen ezek segítik a lélek megújulását is. Földanya is éledezik, lassan virágzik a természet. Mi is ébredezünk a téli álomból. Egyre világosabbak a nappalok, az emberek szívébe is melegség költözik. Globálisan olyan energiák mozognak, melyek gyógyulásra késztetik nőiségünket. Kreativításunk feléled, az intuitív energiák megerősödnek. Ezért is gyakoriak az alhasi panaszok, hormonális gondok, miómák, ciszták, nőgyógyászati daganatok, a kiválasztó rendszer problémái, hiszen tudtunkra adják, hogy ideje meggyógyítani magunkban ezt a részt. Most sokkal könnyebben megy, ha meghozzuk a döntést. Megkapjuk hozzá a megfelelő módszereket, a segítőket utunkba sodorja a szél. Fáj valami? Keresd meg az okát, miért kínzod magad. Állandóan bántanak? Idézd elő, mi volt az az élmény, ami elvette a hited, ami miatt azt érzed, nem vagy méltó a boldogságra. Ha megvan, bocsáss meg a másiknak, és magadnak is, hogy oly sokáig éltél ebben a szenvedésben. Így tudod felszabadítani magad. Ebben a gyors energiában nagy iramban lehet megszabadulni a félelmektől, csak figyelj oda a tested és lelked jelzéseire. És ami még nehezebb, cselekedj ezek szerint. Hidd el, a megváltás nem érkezik kívülről. Senki más nem tud megszabadítani a karmától, a félelmektől, fájdalmaktól, mint Te saját magad. Ha valamit megértesz, elengedsz, az fél siker. A felszabadulás akkor történik meg, ha beépíted mindennapjaidba azt, amit megértettél. Tehát a cselekvés a Tied. A tudás mit sem ér, ha a nem tudod átültetni a fizikai világba. Az kevés, ha tudod, hogy meg kellene bocsátani, de nem teszed meg. Kevés, ha tudod, tisztulni kellene, de nem törekszel rá. Az kevés, ha tudod, ki kellene lépned egy mérgező kapcsolatból, de nem teszed meg. Hidd el, míg ott a múlt energiája, nincs hely az újnak. Egy edénybe is hiába próbálsz több vizet önteni, túlcsordul. Ha lefeded, kidurran. Itt a nagytakarítás ideje. Tisztítani testünket, lelkünket, környezetünket. Ne sajnáld elengedni, ami már nem visz előrébb. Nemsokára hálatelt szívvel tekintesz majd vissza erre az időszakra, amikor megváltál a felesleges dolgoktól. Engedd, hogy ez az ébredés időszaka legyen. Nyílj meg a fénynek, és engedd, hogy átvegye a félelmek helyét. Használd ezt az időt annak tisztázására, mire vágyik a lelked. De ne feledd el megtenni a fizikai létben hozzá szükséges lépéseket! Kellemes újjászületést és teremtést kívánok Nektek!Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu) Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=tsAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2017.02.26. 17:53
Elozoeletek.hu
Tavaszváró, méregtelenítő zöld smoothie
Kezdd a tavaszt egy finoman krémes és szuperegészséges méregtelenítő zöld smoothie-val!Forrás: Nők Lapja Café: Tavaszváró, méregtelenítő zöld smoothie
2017.02.23. 21:45
Nlcafe.hu
5 szuperegészséges zöldség és gyümölcs, ami segít a tavaszi méregtelenítésben
Úgy érzed, rád férne egy tél végi méregtelenítő kúra? Ezek az isteni zöldségek és gyümölcsök segítenek benne!Forrás: Nők Lapja Café: 5 szuperegészséges zöldség és gyümölcs, ami segít a tavaszi méregtelenítésben
2017.02.23. 19:45
Nlcafe.hu
Méregtelenítés, ahogy még sosem próbáltad! Az Ízesélet sztárja is erre esküszik
Télen sok méreganyag halmozódik fel a szervezetünkben, lelassul az anyagcserénk, kevesebbet mozgunk és kevésbé étkezünk vitamindúsan. EnniValó bloggerünk, Marton Adrienn bár odafigyel az étkezésre és rendszeresen jógázik is, fontosnak tartja, hogy időközönként méregtelenítsük a testünket. (x)
2017.02.16. 12:04
Femcafe.hu
Hét ok, amiért érdemes rendszeresen szaunázni
A szauna méregtelenítő, testet-lelket regeneráló hatása évszázadok, sőt évezredek óta jól ismert. Aki eddig nem járt rendszeresen szaunába, vagy nem próbálta az infrakabin jótékony hatását, annak adunk most hét jó okot, hogy rászokjon az izzasztókamra rendszeres használatára.
2017.02.14. 19:40
Termalfurdo.net
3 méregtelenítő étel, aminek télen van szezonja
Ezek a szezonálisan téli zöldségek nemcsak finomak, hanem még tisztítókúrára is alkalmasak!Forrás: Nők Lapja Café: 3 méregtelenítő étel, aminek télen van szezonja
2017.02.09. 13:40
Nlcafe.hu
Epe- és májvédő gyógynövények
Az epe nagyban segíti a máj munkáját, mégpedig a zsírok lebontásában van kulcsfontosságú szerepe. Ezért túl zsíros, túl fűszeres ételek feladhatják a leckét méregtelenítő szervünknek. Milyen gyógynövények segíthetnek a regenerálódásban? ...
2017.02.03. 12:00
Hazipatika.com
Táplálékok hatásai a szervezetre
1. CUKORNaponta átlag 53 teáskanálnyi cukrot viszünk be a szervezetbe. Ez azt jelenti, hogy minden nőre, férfira és gyermekre több mint egy kiló jut ötnaponta.Egyetlen félliteres üdítő tizenhárom teáskanálnyi cukrot tartalmaz...Ha ma új termékként vezetnék be a cukrot, soha nem engedélyeznék, mint élelmiszert. Erős méreg, és a gyógyszertárban a helye. Gyengíti az agyat, és befolyásolja a viselkedést. Az egyszerű cukor arra kényszeríti a szervezetet, hogy túl sok inzulint termeljen, és ezzel csökkentse a vércukorszintet. A lecsökkent vércukorszint azonban farkasétvágyat ébreszt, és ezzel ördögi kört indítunk el.Sir Charles Herbert Best, az inzulin felfedezője hívta fel a figyelmet arra, hogy a cukor ugyanúgy hat a szervezetre, mint az alkohol... A cukorból alkohol képződik /függőség!/, ami károsíthatja a májat (gyulladás-megnagyobbodás).A máj méregtelenítő munkája során képes az alkohol átalakítására egy bizonyos szintig, de így a szervezet normális működéséhez szükséges enzimeket von el az alkohol semlegesítésére.Lehetséges májnagyobbodás olyan embereknél is, akik egyáltalán nem fogyasztanak alkoholt, de sok édességet esznek. A májkárosodással együtt jár a haj, látás és a bőr épségének a romlása.A cukor fogyasztása B vitamint és kalciumot von el a szervezettől.Dr. Shelton: Akik cukrot fogyasztanak alkoholisták, anélkül, hogy tudnának róla!2. HÚSFelmérések alapján ott a legmagasabb az átlagéletkor, ahol egyáltalán nincs húsfogyasztás.A, Az ember alapvetően növényevő, nem mindenevő. Erre utal:a, bélcsatornánk hossza (a ragadozók bélcsatornája rövidebb és más szerkezetű, hogy gyorsabban eltávozhasson szervezetükből amit megettek)b, nyálunk összetétele és kémhatása (a hús megemésztéséhez savas kémhatás szükséges, de az emberé lúgos)c, fogaink típusa és elhelyezkedéseB, Fokozott méreganyag-tartalomAzok a mérgek amelyekkel a földet és a növényeket kezelik, felhalmozódnak az állatok szervezetében (kb. 13-szor annyi). Ezen kívül az állatokat kezelik antibiotikumokkal, étvágyfokozóval, hormoninjekcióval...A húsevő ember szervezetében ezek a mérgező anyagok felszívódnak, és beépülnek.C, A fehérje megemésztéséhez kalciumra van szükség, a hiányzó mennyiséget a szervezet a csontokból és a fogakból vonja el. Következmény csontritkulás és fogszuvasodás.3. TEJ- ÉS TEJTERMÉKEKBármekkora mennyiségű fogyasztása káros. A tej ugyan számos nyomelemet és vitamint tartalmaz, de ezeket a szervezet nem tudja hasznosítani.Káros hatásai:a, A tejfogyasztás növeli az A és B-12 vitamin, cink, vas és kalcium szükségletet.b, Nyálkaképződés:- Légúti zavarok. Betakarja a hörgőket, a nyálkahártyát...- Gyomor és béltraktusban a nyálka bevonja a bélfalat, gátolva a más élelmiszerekkel bevitt hasznos tápanyagok felszívódását is.c, A laktózt (tejcukor) nem tudja az ember megfelelő módon megemészteni...d, Csontritkulás és meszesedésAz egyik kalcium hiányra a másik pedig kalcium többletre utal. A tejben a hőkezelés hatására (ma már minden tejet hőkezelnek) olyan változások mennek végbe, ami miatt a kalcium nem tud beépülni, így lerakódik a csontokra, érfalakra, csigolyák közé, ezzel elindítva a meszesedést.A csontritkulás a világ azon tájain a legelterjedtebb, ahol a tej- és tejtermékek fogyasztása a legmagasabb.4. SZÉNHIDRÁTOKHa a búzáról eltávolítjuk a rostban gazdag korpát, a tápanyagokban gazdag csírát, és a tápanyagszegény keményítőt hagyjuk meg, fehér lisztet kapunk.A fehér liszt, a fehér rizs, fehér tészta, fehér kenyér és a többi kezelt gabonatermék igen gyorsan felszívódik a véráramban, jelentős vércukorszint-ingadozást hozva létre (ami farkaséhséget eredményez).Addiktívak: minél többet fogyasztunk belőlük, annál többet akarunk. Ilyenek még a zsíros vagy/és cukros ételek is.Csak a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret, tésztákat tanácsos fogyasztani, mert ezekben nagyrészt megvannak az emésztéshez szükséges ásványi anyagok, rostban is gazdagok, valamint sokkal lassabban szívódnak fel. Fehér lisztből készült termékek fogyasztása esetén a szervezetnek saját magából kell kivonnia a szükséges tápanyagokat...Kitűnő szénhidrátforrás pl. a krumpli vagy a banán.5. ZSÍROKA zsírból, olajból, margarinból stb. az emésztés során sav keletkezik, amit a szervezetnek semlegesítenie kell...A zsiradékokat a legnehezebb megemésztenie a szervezetnek...Zsír van a sült krumpliban, a margarinos kenyéren, rántottában, bundás kenyérben, levesben, főzelékben, süteményekben (azért olyan finomak, mivel telenyomják őket különféle zsiradékokkal és cukorral...), péksüteményekben (pogácsák stb. azért olyan foszlósak, mert sok zsiradékot tartalmaznak). A tejtermékek és húskészítmények is rengeteg zsírt tartalmazhatnak...Zsír van a különféle magvakban (pl. dió, mogyoró), mákban, kókuszreszelékben stb., melyek sokkal kedvezőbb tulajdonságokkal rendelkeznek, mint a mesterségesen előállított zsiradékok, de ezekből is igen keveset szabad csak fogyasztani. 6. NYERS NÖVÉNYI ÉTREND /előnyei/1. TápegészA nyers növényi ételek vitaminokban, nyomelemekben, ásványi anyagokban gazdagok. Az emésztésükhöz minden anyagot tartalmaznak.2. EnzimbőségAz enzimek jó emésztést és anyagcserét biztosítanak, de 55 Celsius fok felett lebomlanak...3. VitaminbőségHőkezelés vagy túlzott hűtés hatására ez tönkremegy.4. Organikus sótartalomA szervezet csak a szerves (organikus) sót képes hasznosítani, de hőkezelés hatására szervetlen sóvá alakul....5. RostbőségSerkenti a bélműködést6. Optimális fehérjebevitel7. Gyulladásgátló hatásAz A és C vitamin miatt.8. Megfelelő zsír és koleszterin tartalomA növényi táplálékban telítetlen zsírsavak vannak, melyek segítik az érvédő koleszterin képződését.9. Lúgosító hatás MÉRGEZÉSA szervezet a kiválasztószerveken (máj és vese) keresztül igyekszik megszabadulni a méreganyagoktól. Amikor túlterhelődnek, bekapcsolódnak a másodlagos kiválasztószervek: a bőr és a tüdő.A bőrnél ez a folyamat az izzadás (krónikus esetben pattanások és mitesszerek) útján megy végbe.A tüdőnél oxidációs folyamatok révén a légzéssel, krónikus esetben váladék útján (orrfolyás stb.) távoznak a toxikus anyagok.Mit mivel együnk és hogyan?A különféle táplálékok megemésztéséhez különféle közegre van szükség a gyomorban. Pl. a fehérje megemésztéséhez savakra, de a szénhidrátokhoz már bázisokra, ezért összeegyezhetetlen például a húst rizzsel együtt enni. A savak és a bázisokat kölcsönösen közömbösítik egymást...Amikor többféle ételt eszünk egyszerre, akkor az emésztési idő megsokszorozódik, a tápanyagok felszívódása romlik, rothadás, gázképződés a következmény.A legjobb megoldás az, amikor egy étkezés alkalmával csak egyféle ételt eszünk. Pl. csak gyümölcsöt, csak zöldséget, csak szénhidrátot, csak fehérjét.Evés közben egyáltalán ne igyunk, mert az ital felhígítja az enzimeket és a gyomornedveket, amelyek éppen az étel emésztésén munkálkodnak.Az étkezés után 20 perccel telítettebbnek érzi magát az ember. Ennek az az oka, hogy a gyomor feszülését érzékelő receptorok körülbelül 20 percre van szükségük ahhoz, hogy egy speciális hormon segítségével az aggyal közöljék, a gyomor mennyire van tele. Ha az ember addig eszik, amíg teljesen jóllakottnak nem érzi magát, valójában már 20 százalékkal többet evett a kelleténél, és ez akár minden étkezésnél előfordulhat. Ha pedig ezt rendszeresen teszi, a gyomor kicsit kitágul, hogy helyet biztosítson az ételtöbbletnek. Ezért aztán a következő alkalommal már kicsit többet kell együnk ahhoz, hogy ugyanazt a telítettségi érzést elérjük.A tibeti lámák könnyű ételeket fogyasztanak, vegetáriánusok, és csak egyféle ételt esznek étkezésenként, azt is kis mennyiségben. Például az egyik étkezésük állhat gyümölcsből, a másik zöldségből, a következő pedig kenyérből. 25 évesnek látszanak függetlenül attól, hogy valójában milyen idősek? A legnagyobb probléma véleményem szerint az, hogy általában tudatában sem vagyunk mit eszünk, mi is van abban tulajdonképpen. Például, amikor megeszünk egy pogácsát, akkor nemcsak szénhidrátot eszünk, hanem tetemes mennyiségű zsiradékot is.Föl se fogjuk, hogy amikor megeszünk egy hamburgert, akkor azzal a saját szervezetünket mekkora borzalmak elé állítjuk: hús-szénhidrát-zöldség-cukor stb. egyszerre! Ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor kerékpározás közben, lejtmenetben, megpróbálnál könyvet olvasni, rádiót hallgatni és beszélgetni is a társaddal... mire jutnál? Semmit se tudnál élvezni. Se a kerékpározást, se a zenét, se a beszélgetést, se a könyvet, amit olvasol.Szerinted a szervezeted mit tud kezdeni ennyiféle szeméttel egyszerre?Közzétette: www.fenyorveny.hu Forrás: http://www.fenyorveny.hu/2017/01/taplalekok-hatasai-szervezetre.html?m=1Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=tsAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2017.02.02. 10:44
Elozoeletek.hu
Így segíthetjük májunk munkáját
Bár méregtelenítő csodaszerek egész armadájáról lehet manapság olvasni az interneten, valójában a munka dandárját májunk - hatékonyan és csendben - magától is elvégzi. Segíthetjük-e vajon ebben, és ha igen, mit tegyünk? ...
2017.02.01. 13:37
Hazipatika.com
6 jótanács a szauna élmény fokozásához
Az egyik legjobb dolog, amit az egészségünkkel és a szépségünkkel tehetünk a borongós őszi hűvösben, az a szauna! Immunerősítő, méregtelenítő, bőrszépítő hatását ráadásul néhány kevésbé ismert trükkel még tovább fokozhatjuk.
2017.01.26. 06:00
Noinetcafe.hu
Hiába kínozza magát, semmi értelme a méregtelenítő kúráknak
Itt az ideje szembesülni a tényekkel: a "detox" termékek is csak az egészségtudatosan élők kizsákmányolásáról szólnak.
2017.01.13. 14:25
Divany.hu
A legfontosabb szempontok, amikre figyelj a méregtelenítő kúra alatt
A szervezetünkben rengeteg méreganyag gyűlhet össze, amiknek a nagy része magától nem távozik, tehát nekünk kell kitessékelnünk őket. Szakértőnk, Czanik Balázs capoeira edző, életmód tanácsadó pontosan ezért javasolja a rendszeres méregtelenítést.
2017.01.13. 07:15
Femcafe.hu
Milyen veszélyeket rejt a méregtelenítés?
A tökéletes egészség és makulátlan szépség érdekében évente nők millió vetik alá magukat különféle méregtelenítő kezeléseknek abban bízva, hogy testi-lelki panaszaiktól megszabadulva, éveket fiatalodva folytathatják mindennapjaikat.
2017.01.09. 01:10
Ezoterikus.hu
Tényleg felesleges a méregtelenítés?
Méregtelenítés - de minek? A tökéletes egészség és makulátlan szépség érdekében évente nők millió vetik alá magukat különféle méregtelenítő kezeléseknek abban bízva, hogy testi-lelki panaszaiktól megszabadulva, éveket fiatalodva folytathatják mindennapjaikat.
2017.01.07. 07:00
Wellnesscafe.hu
Ősi módszer a méregtelenítésre, ami minden toxint kipucol belőled - Olcsó és hamar hat!
Rengeteg méregtelenítő módszer létezik manapság, egyik drágább, modernebb és bonyolultabb, mint a másik. A legegyszerűbbről és a legősibbről pontosan ezért sokan elfelejtkeznek - pedig beválik. Szakértőnk, Czanik Balázs capoeira aerobik edző, életmód tanácsadó napi tanácsában elárulja, mi az és miért hatásos!
2017.01.05. 07:15
Femcafe.hu
Új év, új bőr!
Az év végi rohanás, az ünnepekkel járó felfokozott tempó, a nagy evés-ivás-pörgés után eljött a lassulás, méregtelenítés, bőrmegújítás ideje. A magunkra szánt idő kamatostul megtérül! Az év végével járó stressz, a napfény hiánya, a vitaminokban szegényebb étrend a tél derekára megteszi hatását és a tükörből visszaköszönő látvány nem túl bíztató: a fénytelen, fáradt arcbőr, elmélyülő […] The post Új év, új bőr! appeared first on BellaCafe.hu.
2016.12.27. 15:00
Bellacafe.hu
Ebből igyál reggel éhgyomorra 2 decit: a legjobb méregtelenítő vizek télre
Finomak, tele vannak vitaminnal, jót tesznek az emésztésnek.
2016.12.27. 08:35
Femina.hu
Ünnepek utáni turbófitnesz léböjttel
A karácsony, különösen, ha nagycsaládi körben telik a sok fogásos, esküvői menüket megszégyenítő ínyencségekről szól. Most azoknak ajánlunk egy méregtelenítő programot, akik 2017 elejét, vagy akár a két ünnep közötti időszakot szeretnék egy ötnapos böjttel megpecsételni az egészség jegyében.
2016.12.27. 08:00
Marieclaire.hu
Top 3 méregtelenítő turmix, ami kívül-belül felpörget
3 méregtelenítő alapanyag – 3 tuti anyagcsere-pörgető turmix. Csak ennyi kell, hogy megszabadulj a tél során felhalmozódott méreganyagoktól, és kívül-belül megtisztulva vághass neki a jó időnek!
2016.12.25. 07:00
Wellnesscafe.hu
A fiatalság forrása: az öt tibeti jógagyakorlat
"Kifelé tekintve sohasem fogsz rábukkanni a fiatalság forrására: csakis befelé haladva találhatsz rá".Az öt rítusnak nevezett, tibeti eredetű jóga jógagyakorlat egy nagyon könnyen elsajátítható frissítő, fiatalító mozgássorozat. Naponta végezve hatása fantasztikus és nagyon látványos. Ez a mozgássorozat módot és lehetőséget ad arra, hogy megerősítsük a körülöttünk keringő energiákat, így megfiatalítva a testünket beszövő energiahálózatot. A gyakorlatokon keresztül megtanulhatjuk irányítani és uralni azokat az áramlatokat, amelyek a belső elválasztású mirigyeket és a test szerveit táplálják. Nagyon szépen meg lehet a film segítségével tanulni ezeket a gyakorlatokat. Rendszeres végzésük hozzájárul a szervezet egészségének megtartásához, az energetikai egyensúly fenntartásához.Az első héten az öt rítus mindegyikét naponta csak háromszor végezzük el. Utána kilenc héten át minden héten kettővel növeljük a gyakorlatok ismétlését. A kilencedik hét végén már mindegyiket huszonegyszer fogjuk elvégezni. Ha arra van szükségünk, hogy lassabban növeljük az ismétléseket, az is jó. Jobb a rítusokat reggel elvégezni, így a jótékony hatás egész nap elkísér bennünket. Kívánságra az egészet kétszer is meg lehet csinálni egy nap, reggel és este, de a kívánt cél eléréséhez nem kell többször ismételni a gyakorlatokat, csak 21-szer.A test számára ismeretlen gyakorlatokat először óvatosan kell bevezetni. A rítusok elvégzése számos fizikai változást indíthat be. Kezdetben a rítusok, amelyek ösztönzik a keringést, nagyon erős méregtelenítő hatással járhatnak és ezért is szükséges fokozatosan kiépíteni a teljes gyakorlatvégzést. Ha elkezdjük a rítusokat, észlelhetjük például, hogy a vizeletünk sötétebb vagy furcsa szagú lesz. A vizelés járhat csípő vagy égő érzéssel is. Nőknél jelentkezhet hüvelygyulladás. Az izzadságunk szaga is kellemetlenebbé válhat, és a bőrön apró kiütések jelentkezhetnek.Kaphatunk enyhe felső légúti fertőzést vagy fájhatnak az ízületeink. Ezek a tünetek normálisak, ideiglenesek és egyenesen kívánatosak, hiszen azt jelzik, hogy a szervezetünkben levő mérgező anyagok elhagyják szerveinket. Hogy bizonyosak legyünk afelől, hogy ezek a tünetek nem igényelnek orvosi kezelést és nem valamilyen más egészségügyi probléma következményei, beszéljünk az orvosunkkal.Ha az után meggyőződtünk a felől, hogy a tünetek a méregtelenítő folyamat részei, várjunk egy hétig és elmúlik az egész. Ne enyhítsük gyógyszerrel ezeket a tüneteket. A méregtelenítés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Ha úgy gondoljuk, túl erősen reagálunk a gyakorlatokra, csökkentsük az ismétlések számát vagy végezzük őket lassabban. Segíthet az is, ha a megszokottnál több vizet iszunk és átmossuk a szervezetünket.Hasznos lehet néhány étrendbeli változtatás is. Csökkentsük a tejtermékek, a marha-, a disznóhús, a zsírok, a cukor, a kenyér, a kávé és minden olyan termék fogyasztását, amelyben koffein van. Ha dohányzunk, helyes, ha a mennyiséget legalább a felére csökkentjük. Az öt rítus végzése különben is nagyszerűen elősegíti a dohányzásról való teljes leszokást! Fogyasszunk több friss gyümölcsöt, zöldséget és teljes őrlésű gabonát. Rövid időn belül érezni fogjuk, hogy erősebbek és egészségesebbek lettünk. A tekintetünk tisztább lesz, a bőrünk ragyogóbb, a vég-tagjaink rugalmasabbak.Útmutató az Öt Rítus elvégzéséhezhttps://www.youtube.com/watch?v=KgjZiasrSnwKellő türelemmel és igyekezettel egy idő után bármilyen korú és testi állapotú ember képes olyan jól elvégezni az öt rítust, hogy élvezhesse az azokból származó előnyöket. Nem mindenki tudja azonnal elvégezni mindet vagy tökéletesen végrehajtani a gyakorlatokat. Ha nem vagyunk képesek egy rítus elvégzésére, helyettesítsük a megfelelő bemelegítő gyakorlattal. Ha az sem megy, akkor végezzük el azokat a rítusokat, amelyeket meg tudunk csinálni, és csak akkor térjünk vissza a többihez vagy az azokat helyettesítő gyakorlatokhoz, ha már felkészültnek érezzük magunkat.Az egyes rítusok elvégzését az egészségi állapot is megakadályozhatja. Minden egyes rítusnál röviden összefoglaltam ezeket az eseteket. Ha bármelyikben is magunkra ismerünk, forduIjunk orvosunkhoz, mielőtt hozzáfognánk a gyakorlatokhoz. A listákon nem szerepel természetesen minden lehetséges eset. Ha diagnosztizált betegségünk van, ha valamilyen testi hátrányban szenvedünk vagy orvosi kezelés alatt állunk, a rítusok elkezdése előtt tanácskozzunk orvosunkkal.A rítusok végzése alatt tanácsos lassan, mélyen és egyenletesen lélegezni. Közvetlen kapcsolat van a légzés minősége és az öt rítus által elérhető előnyök között. A legtöbb ember tüdeje kapacitásának csak a kétharmadát használja. A mély légzés tisztítja a tüdőt, a rossz levegőt frissel helyettesíti, és több oxigént juttat a vér-áramba. Az oxigéndús vér ad új erőt és energiát a sejteknek, a lassúbb légzésnek köszönhetően pedig optimális lesz a szív működése. Ezáltal is javul a vérkeringés és az oxigéndús vér eljut a test minden egyes sejtjéhez.Forrás: http://nicehajgyogyaszat.hu/tudastar/fiatalito-5-tibeti-jogagyakorlat,Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.12.22. 20:31
Elozoeletek.hu
3 hatékony méregtelenítési módszer, amibe nem halsz bele
Lélekben már készülsz az ünnepek utáni méregtelenítő kúrára? Mutatunk három egyszerű, ám hatékony méregtelenítő módszert, ami pont annyi erőfeszítést igényel, amire az ünnepek után energiád marad!Forrás: Nők Lapja Café: 3 hatékony méregtelenítési módszer, amibe nem halsz bele
2016.12.21. 19:45
Nlcafe.hu
Bőség, gyarapodás és életfeladat
"Szia Viki! Megpróbálom leírni, mi történt velem, bár nem vagyok nagy író típus. Mára elvonultak azok a sötét felhők, amik kétségbe ejtettek. 15 éve jól menő vállalkozó vagyok, de másfél éve elkezdett hanyatlani az üzletem. Az odáig fajult, hogy egy éve már a számláimat, a költségeimet sem fedezte a vállalkozás. Az oldáson azt éreztem, nem a helyemen vagyok, váltsak, vagy pedig emellett csináljam a feladatom, és akkor újra felvirágzik majd az üzletem. Így utólag bevallom, elég dühös voltam emiatt. Azt mondták a segítők, hogy az egészséges táplálkozással (ezen keresztül a gyógyítással) kellene foglalkoznom és ebben segítenem az embereknek. Na ez kb. olyan távol állt tőlem, mint Makó Jeruzsálemtől. Én, aki dohányzott, hétvégenként ivott, és szinte csak gyorséttermekben étkezett. Azt beszéltük akkor, tanuljam meg, hogyan lehet egészségesen élni. Elment a kedvem még az élettől is, de közben valahol mélyen belül éreztem, hogy ez mind igaz lehet. Egy hónapig semmi se történt, mígnem jött a következő oldás. Egyedül egy szakállas papot láttam ahogy láncokon vezetik. Fel kellett oldani a régi fogadalmaim, és érezhetően beindultak a dolgok. Bár csak utólag raktam össze a történetet. Úgy kezdődött, hogy szerda reggel úgy ébredtem, hogy hányni kezdtem. Ez 3 napig tartott. Le kellett mondanom a pénteki tárgyalást. Olyan rosszul voltam, hogy nem bírtam cigit szívni, hétvégét pedig végigaludtam, így meglett a nagy áttörés, nem kívántam a cigit és a piát. Fogalmam sincs minek köszönhető, gondolom valóban feloldódott, aminek kellett, és elkezdtem tisztulni. Még rásegítettem egy kis méregtelenítő teával. A pocakom is tünedezni kezdett, s elkezdtem reggelente futni. Egyre jobban éreztem magam aztán nem sokkal később megismerkedtem egy hölggyel, aki hatására elkezdtem bio ételeket enni, és egyre kevesebb gyorskaját ettem. Egyre több lett az energiám. Ehhez szükség volt azért pár hónapra. Viviennel nagyon jó barátok lettünk, még főzni is megtanultam. Illetve pár egyszerűbb dolgot tudok már kotyvasztani. S mivel ő jó üzletembernek tart engem, megkérdezte, nem lenne-e kedvem társulni, mert bio ételeket hoznak be az országba, és kellene hozzá az én segítségem, ismerettségem. abban a pillanatban leesett, amit oldáson tapasztaltam és már tudtam, mi értelme volt az elmúlt fél évnek. Tudtam, hogy nem csak az egészségem érdekében történt, hanem anyagi dolgok miatt is. Utána mentem el bőség oldásra. Nagyon szépen beindultak a dolgok. Teljesen jól össze tudom egyeztetni a régi vállalkozásommal, így nem kellett teljesen felszámolnom. Hónapról hónapra gyarapodunk kicsit, s most február óta az összes adósságom kifizettem. Szeretnék még sokkal többet keresni, de nekem ez is egy csoda. S valóban csak akkor kezdtem el pénzt kapni, amikor a feladatom csináltam. És akármennyire tiltakoztam, rávezettek a feladatomra. Azóta beiratkoztam egy energiagyógyász tanfolyamra is. Örökké hálás leszek neked, nem tudom, mi lenne most velem, ha nem váltok. Pisti- 45"Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.12.16. 10:52
Elozoeletek.hu
Betegségek lelki okai
Az emberi test a lélek térképe.Mondd meg, mi fáj! Eláruljuk, mi van a lelkedben. Minden betegség lelki eredetű. A betegség a lélek jelzése, egy intő jel ami elárulja hogy a lélekben megszünt a harmónia.Ezt ugyan mindannyian tudjuk,és érezzük még a fizikai tünet megjelenése előtt ,csak nem forditunk rá figyelmet.Ugyanis ha egy leki problémát huzamosan nem tudunk megoldani,akkor az lenyomatot hagy a lélektestben, ami átíródik a fizikai síkra. A megjelenő tünetek kezelésen nem a megoldás,valódi eredményt csak akkor érhetünk el,ha feltárjuk a betegség kialakulásásban szereplő lelki okokat, és azokat megoldjuk. Mert a betegséget nem legyőzni kell, hanem megérteni és elfogadni. Amikor megértjük, hogy honnan jött a betegség, mi alakította ki bennünk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a valódi okot megszüntethessük, ennél fogva a természetes gyógyulási folyamat beinduljon. Igy juthatunk el csak a teljes gyógyuláshoz. Ha ismerjük az egyes tünetek lelki hátterét, gondolataink erejével ismét helyreállíthatjuk az egészségünköz szükséges egyensúlyt. Egyre szélesebb körben elfogadott az a nézet, hogy az egészség nem csupán fizikai testünk helyes működését jelenti, hanem azt, hogy testi, lelki, szellemi egységként, “egészként”, harmonikusan funkcionálunk.A hármas egység csúcsán gondolatvilágunk áll, amely, mint egy “irányítóközpont”, hatással van az érzelmeinkre. Ha például elhisszük, hogy mindenáron meg kell felelnünk másoknak, akkor általában nem a szívünk szerint cselekszünk. Szabadság helyett rabságnak élünk meg mindent, végül elhatalmasodik rajtunk a szorongás és a gyűlölet. Ha például, nem a szívünk szerint élünk, és gyakran hajt minket a gyűlölet, akkor előbb-utóbb szívproblémákra számíthatunk. Vagy például aki dühét, gyűlöletét nem tudja kiadni magából, azaz lenyeli a mérgét, egy bizonyos idő után gyomorpanaszokat észlel, de számolhat nyálkahártya-gyulladással vagy gyomorfekéllyel is. Ha egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból, és ez az állapot tartósan fennáll, akkor a szervezetet átjáró energiák nem tudnak megfelelően áramlani. Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén az egyes szervekben kezdetben kisebb funkciózavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek. A betegségtünetek figyelmeztetnek arra, hogy felfogásunkon, hozzáállásunkon, életmódunkon változtatnunk kell. egy félelmetes ellenség, hanem az egészség útjának iránytűje lesz, amely a javunkat szolgálja. Egy tanító, aki segít, ha készek vagyunk tanulni. Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki. A gondolat ereje segíthet visszanyerni egészségüket. Minden gyógyulás kulcsa így a saját tudatunkban van. Kényelmesebb persze csak a tüneteket kezelni gyógyszerekkel vagy egyéb módon, de ettől a problémát kiváltó valódi ok nem fog megszűnni, és később újra előtör valahol. Az egészség igazi útja a helyes önismeret, a pozitív gondolkodás, önmagunk és mások elfogadása, valamint a szeretet, a béke, az egyensúly és a harmónia megteremtése lelkünkben. Ha megbetegszünk, érdemes a tüneteket alaposan megvizsgálni, és elgondolkodni azon, hogy vajon az orvosi segítség mellett mit tehetünk mi magunk saját gyógyulásunkért. Miközben az orvos felírja neked a gyógyszert, érdemes elgondolkodnod, hátha vannak lelki kiváltó okai is a bajoknak. Például ha környezetedben mindenki influenzás, és te is köhögni kezdesz, nem kell azonnal megijedned, hogy akkor valamit biztos nem jól csináltál. Ám a sorozatosan visszatérő, vagy az előzmény nélküli betegségeknél talán eltűnődhetsz azon, nincs-e némi igazság abban, hogy lelki okai lehetnek. Ha másért nem is, kíváncsiságból azért kikeresheted, hogy az adott szervnek vagy testrésznek mi a szimbolikus jelentése, és az ott jelentkező fájdalmak mire utalhatnak. "Be kell végre látnunk, hogy "egy embert meggyógyítani" nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre." Azzal, hogy megfigyeljük, milyen esemény vagy hatás következtében, melyik testrészünkön jelenik meg a megbetegedés, azt is megállapíthatjuk, hogy miről szól az üzenete, hiszen minden testi tünetnek megvan a maga jelentése. Szervezetünk ugyanis mindig jelez, ha valami nincs rendben. Betegségeink tehát egyúttal arra is felhívják figyelmünket, hogy lelki úton honnan erednek, vagyis mi az, amit magunkban helyre kell tennünk. Csak meg kell tanulnunk olvasni ezekből a jelekből. Miről árulkodnak a betegségeid? (részletek Rüdiger Dahlke könyveiből) Agyalapi mirigy - Irányítóközpont (mások irányítanak).Ajakrák - Lenyelt sérelmek, mások hibáztatása.Alhasi görcsök - Félelem, bizonytalanság.Alkoholizmus - Talajvesztettség, értéktelenség tudata. Lelkiismeret furdalás. Az Én elutasítása.vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokraAllergia - Fél, hogy. Lemondás a hatalomról. Kire vagyok allergiás? Teremtő elementálok fel nem ismerése.Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Pollenallergia esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergia esetén a kedveskedést, szeretetet nem tudod elfogadni, porallergia esetén pedig a tisztátalanságotAngolkór - Érzelmi alultápláltság. Szeretet és biztonság hiánya.Aranyér - Múltból átmentett harag. Zavarok az elengedésben. Leterheltség, aggódás a határidők miatt.Határozatlanság, rugalmassághiányÁgybavizelés - Rettegés az egyik szülőtől (lehet karmikus emlékkép).Ájulás - Félelem. Erőt meghaladó feladat. Nem akarok tudomást venni a külvilágról, ez nekem már sok (védelem).El akarsz menekülni a világ és a problémák elől. ÖnvédelemÁllkapocs problémái - Harag, neheztelés, bosszúvágy, agresszivitás.Álmatlanság - Félelem, nyugtalanság, bűntudat. Félelem a szellemvilágtól.nyugtalanság, félelem, bűntudat.Félsz a kiszolgáltatottságtól, a védtelenségtől vagy a haláltól.Alvás-problémák: halál-kérdés Achilles-ín: érzelmi túlfeszítettség, földhözragadtság Ágybavizelés: rettegés valakitől Agyrázkódás: az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás szükségességét jelzi. Alacsony vérnyomás: Félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig. Alkar: cselekvőképesség Asztma: Az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. - szűkkeblű vagy, többet akarsz kapni, mint amennyit adni, a világ piszkosságának taszítása Álterhesség: vágy a tiszta anyaságra Arc: nyíltság, önkifejezés, a leginkább magunkról beszélő rész Arcideggörcs: állandóan maszkot hord, nem önmagát adja Balesetek - Magatehetetlenség, kitörni vágyás, agresszivitás.Belek - Szükségtelen elengedése félelemmel, illetve el nem engedése. Bélrendszer: ellenséges érzelmekBoka - Mozgékonyság, irányváltoztatás képessége.Bőr - Az egyéniség védőburka. Elfolytott harag. Fenyegetettség érzete. Érzelmi állapot visszatükröződése.Bőrbetegség: Túlzottan zárkózott és kemény vagy. képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra. elfojtott harag Bőrkeményedés - Merev nézetek, állandó rettegés.elképzelésekBőrkérgesedés - Védőpáncél növesztése a bántó ingerek ellen.Ez védőpáncél utal a védtelenség, veszélyeztetettség érzetre Bőrpigmenthiány - Vitiligo - Kötődés hiánya, kitaszítottság,ElszigetelődésBright kor - Gennyes vesegyulladás - Alacsony önérték, állandó kudarc veszteség érzete. Baleset, csonttörés: Nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged. Bal oldalon megjelenő elváltozások: Az anyához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat is. Boka: felemelkedés a földtől, elrugaszkodottság Candidiázis - Gombás megbetegedés - Szétszórtság, harag. Bizalmatlanság mások irányában, de közben vágy az emberi kapcsolatokra.Ceilulitis - Kötőszövetgyulladás - Megrekedés gyermekkori traumánai. Ragaszkodás a múlt fájó emlékéhez. Rettegés az önállóság.Ragaszkodás a fájó emlékekhez. Cukorbetegség - Visszafogottság, mély fájdalom, szeretethiány, sóvárgás a múlt emlékei iránt. Pl. szép lehetett volna, ha..... ,Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.Csalánkiütés - titkos félelmek, a dolgok eltúlzása.Csecsemőkori asztma - rettegés az élettől. Nem jó itt lenni.Csecsemőmirigy - Az élet veszélyes. Mindenki ellenem van.Csípő - Döntő pillanatban az egyén fél lépni. Csípőbántalmak: Félelem előrelépni. Több önbizalmat! Comb: az előrehaladáshoz, járáshoz szükséges erő Csomók - Neheztelés, kudarcélmény, lelkifurdalásCsontok: Törés - Lázadás a halalom ellen.szilárdság, merevséget jelez, a gyógyulási idő alatt változtatnod kell ezen. Deformitás: Szellemi túlfeszítettség, rugalmatlanság.Csontvelőgyulladás - Harag, csalódás az életben. Támasznélküliség.Csorgó orr - Elfojtott sírás, tehetetlenségérzetCsukló - Lendület és fesztelenség. Dadogás - Önkifejezés hiánya. Nem szabad sírni. Bizonytalanságérzet. Nem veleszületett dadogásról van itt szó.Daganat-tumor - Önfejűség, merev gondolkodás, helytelen programozás,régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása. Lelkiismeret-furdallásMéghdaganat, ciszta - Nemiségben esett csorba.Duzzanat - Merev gondolkodás, régi fájdalmak cipelése Depresszió: menekülés az aktivitástól Derékfájás: túlhajszoltság. Dohányzás: vágy az önmegvalósítás szabadságára, kapcsolatteremtésre Ekcéma - Kibékíthetetlen ellentétek, érzelmi kifakadások hiánya.Ellentétek harca, érzelmi kitörésekElmebaj - Menekülés a családból. Eltávolodás a valóságtól. Elkülönülés. Nem veleszületett elmebajról van szó.Emlékezetkihagyás: Amnézia - Félelem, menekülés az élettől, akaratgyengeség.Epekőbántalom - Keserűség, keménység, büszkeség, rosszallás.lerakódott fájdalom, sérelem.Epe: agresszió, keserűség, bánat. Epebántalmak: Keserűnek érzed az életet.Epilepszia- Üldözöttség, belső küzdelem, önpusztító erők.Égési sérülések - Harag, lángoló gyűlölet, heves indulatok.Émelygés, hányinger - Egy gondolat, egy élmény elutasítása. Félelem. Érproblémák, vérproblémák: szeretet áramoltatásának problémája.Érelmeszesedés - Ellenállás, feszültség, szűklátókörűség, elfordulás az értékektől.Étvágy - saját érzelmek megvetése. Biztonságvágy.Étvágy (nagy): biztonsági érzet hiánya, félelem. Étvágytalanság: Félelem, veszély és fenyegetettség érzetBeteges éhség - Az élet veszélyes, félelem, fenyegetettség Elfásultság: Elszigetelődés, elfojtott érzelmek Elhízás: Boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőd. Esetleg a plusz kilók mögé próbálod elrejteni nőiességedet. Emésztési probléma: Valamit nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérged. Fehérfolyás - A férfiak kihasználják a nőket. Egy partner ellen irányuló harag.Fej: irányítás, gondolkodás, racionalizmus Fejfájás - Kemény önkritika. Az én alábecsülése.Maximalista vagy, túlhajszolod magad. nem tűröd a kritikátFekély - Önbizalomhiány, emésztő gond.Lelki fájdalomFertőzés - Ingerültség, harag, bántalom.Ficam - Harag ellenállás. Ragaszkodás a megszokott útirányhoz. Merevségből kimozdulni - felszólítás.Fogak - Elhatározások. Rágódás a helyzetek miatt. Fontos döntések halogatása. Képtelen az átgondolásra és határozásra.Frigiditás - A nemi örömök elítélése, megtagadása. Érzéketlen partner.Frigiditás, impotencia: Félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől, a haláltól, a megnyílástól, és a sikertelenségtől.Fulladásos roham - Az élet veszélyes. Megrekedés a gyermekkornál.Fül: Fülcsengés - Az őrangyal figyelmeztetése.Zúgás : nem a belső hangra figyelek.Fájás: Ne kelljen hallani.Fájdalom: figyelemfelhívás, amelyik szervet érinti, annak a területnek szimbolikus jelentését figyelembe véve.Fülbetegségek: Nem akarsz meghallani valamit, nem figyelsz a belső hangodra. Farkasvakság: félelem a bizonytalanságtól, az ismeretlentől Felkar: erő a cselekvéshez Fertőzés: Harag, bántalom, ingerültség Ficam: harag, ellenállás Fog: agresszió, vitalitás. Fogíny: ősbizalom Fogfájás: Valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd. vitalitás hiánya Fojtó érzés: szorongások Foltokban hulló haj: szervzónák figyelembevételével jelez rendellenességet Gerincoszlop - Az élet hajlékony tartóoszlopa.Gerinc, hát: támaszt keresek, vagy túl sok a teher rajtamGerincoszlop görbülése - Merevség, kitartás a régi elképzelések mellett. Akaratgyengeség, hitehagyottság.Gerincproblémák: Az egyenesség, őszinteség, emberség jelképe. Gerincferdülés: egyik feled túl hangsúlyos a másikkal szemben (lásd oldalak) Görnyedtség: bizonytalanság, összehúzza magát, az élet csapásai alatt megtört Gégehurut - Nem meri felemelni a hangját. Dühében szóhoz sem jut. Neheztel a hatalomra.Golyva - Strúma - Áldozat, kudarcok, kielégületlenség (megértés hiánya). Elég volt a bántalmakból.Egzisztenciális fensőbbségérzésGörcsök - Görcsös ragaszkodás, feszültség, aggódás, megragadás.Gyermekkori betegségek - Gyógyszer, kábítószer-függőség. Menekülés az én elől. Önszeretet hiánya.Gyomor bántalmai - Rettegés az ismeretlentől. Alkalmatlanság az új átlényegítésre.Túl sokat töprengsz, valamit nem tudsz elengedni.Fekély - Önbizalomhiány. Mások kedvébe próbálj járni.elfojtod az agressziódat. Égés - Önmarcangolás, aggódás, félelem (maró).Hurut - Örökös bizonytalanság. Leépülés érzete.Rontás - Rettegés, mohóság, irigység, szorongás. Gyulladás: Nem tudsz feldolgozni egy problémát, mert félsz tőle. Hascsikarás - A környezetben mindenki ingerült és bántóan viselkedik.Hasmenés - Elutasítás, kapkodás.nem tudod hasznosítani a tapasztalataidat, ezért azok csak „átrohannak" rajtad. Hasi panaszok: Egzisztenciális félelmekre utal. Hasnyálmirigy Az élet édessége.Felsőrész - Érzelmi háttér hiánya, szeretet elfojtása, hiánya, - jövőt szimbolizálja.Közép - Bűntudat, múlt terhei, az élet terhes - jelen.Alsórész - Bizonytalan anyagi háttér - derék - múlt.Hepatitisz - Ellenállás a változásra, félelem, harag, gyűlölet, düh.Hidegrázás - Szellemi beszűkülés. Visszahúzódás. Hagyjatok békén.Húgyhólyag panaszai - Ragaszkodás idejétmúlt nézetekhez, szorongás érzelmi beszűkülés, érzelmek visszatartása.Hólyaggyulladás:Visszafojtod érzelmeid, pszichés nyomás alatt állsz. Húgyhólyag: pszichés nyomás, érzelmi telítettség, "altesti sírás"Hörghurut - Elmérgesedett családi légkör. Heves viták. Olykor túl nagy a csend. Haj: szabadság, hatalom, saját terület határai, antenna, külső inger felvétel Hajhullás, korpásodás: Új korszak kezdete, vagy a visszahúzódás jele. Hányás: elutasítasz valamit; undor jele. Heg: egy lelki sérülésed mély nyomot hagyott benned. Herpesz: Undorodsz valamitől. Hordó-mellkas: felfújja magát, erősebbnek mutatja magát Idegek - Kapcsolat a külvilággal. Információcsere.Idegesség - Lázas kapkodás, bizonytalanság, aggódás, erőfeszítés, félelem.Idegösszeomlás - Túlzott Én központúság.Impotencia - Kényszer a bizonyításra, bűntudat, feszültség, előítéletek, gyűlölet egy korábbi partner ellen.Influenza - Tömeghisztéria, befolyásolhatóság.Isiász - Képmutatás, rettegés a jövőtől, anyagiak miatti félelem.Izületek - Az élet fordulópontjait és a könnyed váltást jelképezi.Reuma - egy izületre terjed ki - Elnyomottság, becsapottság érzete, a körülmények ócsárolása.Ujjakra, vagy több izületre terjed ki: Büntetni, visszavágni. Szemrehányás, kifosztottság.Ujjak: Hüvelyk - Intellektus, aggódás.Mutató - Ego, félelem.Középső - Harag, nemiség.Gyűrűs - Bánat.Kisujj - Család, színlelés.Kar - Képesség az élmények befogadására.Kelés - Harag, forrongás, háborgó indulatok.Kéz - Tart és kezel. Megmarkol, szorít, megragad, elenged, simogat, odavág. Ínhüvelygyulladás: Nem engedsz utat cselekvőképességednek. Jobb oldalon megjelenő elváltozások: Az apához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Ész, racionalizmus. Klimax - Félelem a nőiesség elvesztésétől, az öregedéstől. Önbizalom hanyatlása.Koleszterin - Az öröm csatornái elzáródnak, félelem az öröm elfogadásától.Kóros étvágytalanság -Kóros soványság - Az élet megtagadása, szorongás, önutálat,elfojtod a nemiséged,bűntudatKönyök - Irányváltoztatás. Új élmények befogadása.ElhárításKöröm Bizonytalanság, védelem.agresszióKöröm rágása - Önemésztés, gyermeki dac.Köszvény - Uralkodási vágy, türelmetlenség, harag.Kötőhártya-gyulladás - Harag, csalódottság az életben látottak miatt.Kövérség - Védőpajzs. Önvédelem, túlérzékenység. Kancsalság: egyoldalú látásmód Kényszeres evés: ingerhiány. Kéz: felfogás, cselekvés, tenyér-kézfej kettősség Kiütés: Türelmetlenség, gyermetegség Koszorúér-elmeszesedés: az érzelmek visszafojtása. Köhécselés: nem mered kimondani a véleményedet, de jelzed, hogy van. Kötőhártya-gyulladás: fájdalmat okoz valaminek a belátása. Láb: comb - Ragaszkodás koragyermekkori traumához.Lábszár - Rettegés a jövőtől az előrehaladás megtagadása,vagy túl feszített tempóban haladsz.Lábfej - Önmagunk, az élet és a többiek megértése. Rettegés a jövőhtől, megfenekléstől.Lábfejpanaszok: a gyökereket, ősökhöz való viszonyt szimbolizálja. Nem tisztázott a múltad, gyökértelennek érzed magad.Lábujjhegyen járás: folyamatos emelkedettségre vágyik Láz, hőemelkedés - Izzó harag.Leukémia - Az élet befogadásának képtelensége. Belső gyötrődés, önkínzás, kétségbeesés.Légzés - Az élet befogadásának képessége. Mandulagyulladás - Félelem elfojtott érzelmek és ambíciók, önkifejezés hiánya.Máj - A harag és alacsonyabb rendű érzelmek székhelye.Máj Betegségei - Örökös panaszkodás. Állandóan hibát keres magában és tetteivel igazolja azt.Túl dühös és haragvó vagy. méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.Meddőség - Nincs belső igény az anyaságra, vagy félelem az élet természetes menetétől. Mellkas: rugalmasság, zártság Mell panaszai: Az anyasággal, gondoskodással van problémád.Mell ciszta - Túldédelgetés, gondoskodás.Csomók - Basáskodó magatartás.Feszülés - Táplálék megvonása.Melléküregek - Egy szeretett személy bosszúságot okoz.Mellékvese - Kishitűség, önhanyagolás, szorongás.Menstruáció előtti zavarok - Saját hatalom átruházása a külvilágra. Idegenkedés a női test folyamataitól.Menstruációs zavarok - Nőiesség elutasítása, bűntudat, rettegés. Menstruáció: önfeladás, odaadás, elengedés, ritmus, nőiség Merev nyak - Egyoldalú felfogás, hajlíthatatlanság.Migrén - Kitörési vágy. Ellenállás az élet természetes menetének, szexualitás keltette szorongások. Fejben megélt szexualitás.Nyirokmirigy gyulladás - Az élet lekicsinylése, mások hibáztatása, áthárítás. Beteges önkritika. A beteg hozzáállása mindenhez. "Hát nem borzasztó?"Mozgásbetegség - Rettegés az események fölötti uralom elvesztésétől. Magas vérnyomás: Túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani. Medence: nemi tartás Mióma : álterhesség Mutálás: nem tudja milyen helyzetben milyen hangot használjon Narkolepszia - alvás kényszer - Elhárítás, rettegés. Menekül a feladatok és körülmények elől.Nátha - Zavarodottság, sok minden zajlik egyszerre. Érzelmi zaklatottság, kisebb sérelmek.el akarsz zárkózni a külvilágtól, a kommunikációtól.Nyak panaszai: Önfejűség, hajlíthatatlanság.Nincs összhangban az eszed és a szíved, mást súg az egyik, mint a másik.Nyáktömlő gyulladás - Elfojtott harag.Nyírok betegségei - Figyelmeztető jel. Az elmét ismét az élet legfőbb dolgai, a szeretet és a boldogság felé kell fordítani. Nagyothallás: merev a saját környezetével szemben, lezárja magát Női mell: anya-gyermek kapcsolat Női szervek betegségei: Nem éled meg a nőiséged, elutasítod a szexualitást. Orr vérzése - Esdeklés a szeretetért.önfeláldozás. Igény a megbecsülésre. Mellőzöttség és el nem ismertség érzése. Esdeklés a szeretetértOrr polip - nem kívánt gyermek, veszekedések.Ödéma - Nem akarok valakit, vagy valamit elbocsátani.Orr: emóciók, szex, büszkeség Orrdugulás: Megakadályozod az érzelmeid áramlását. Orrsövényferdülés: érzelmeid túlságosan egy oldalra hajlanak. Oldalak: tested jobb oldala az ész és a racionalizmus, bal oldala a szív és az érzelmek jelzője. A fejeden ugyanez pont fordítva van. Pajzsmirigy - Sértődöttség. Soha nem tehetem azt, amit akarok. Mikor kerülök sorra?Ha alulműködik, félsz a változástól, ha túlműködik, sokat stresszelsz, és nincs határozott jövőképed. Petefészek - A teremtés kiindulópontja. Kreativitás.Pikkelysömör - Félelem a megbántástól. Az érzékek és a szellem eltompítása, érzések elfojtása.Túlzottan véded magad, félsz a sebezhetőségtől.Porckorongsérv - Talajvesztettség, határozatlanság, döntésképtelenség. Prosztata: férfias agresszió Púp: kizárja magát a közösségből, feladata van Rák - Mély sebek Neheztelés régi sérelmek miatt. Titkos bánat emészti a testet. Gyűlölet, kétségbeesés.Rákos daganat: Elfolytott harag, bánatReuma - Tehetetlenségérzet, szeretethiány, keserűség, neheztelés.Önmagad és kapcsolataidat nem tudod elfogadni. Rekedtes hang: ha csak a torkodból képzed a hangod, nem adod ki teljesen magad, titkolózol a környezeted előtt. Ritmus: univerzális rend, élet, polaritás Rövidlátás: bizonytalan vagy a jövődet illetően. Sclerosis multiplex - Merevedett gondolkodás. Keményszívűség, vasakarat, hajlíthatatlanság.Sérv - Megszakadt kapcsolatok, nyomasztó gondok, túleröltetés. Félreértelmezett önkifejezés.Túlterheled magad.Szaruhártya gyulladása - Engesztelhetetlen harag.Száj betegségei: Megingathatatlan nézetek, merev gondolkodás, zárt világkép.befogadás, kommunikáció, kapcsolat a külvilággal Szem betegségei - nem szívesen látja, ami életében végbemegy.Valamit nem akarsz meglátni.,Ha rövidlátó vagy, akkor a jövőbeni dolgokat hárítod, távollátás esetén pedig az orrod előtt levő dolgok felett hunysz szemet.Gyermekeknél: Rövidlátás - A jövőkép bizonytalanTávollátás - Rettegés a jelentől.Összetérő kancsalítás - Nem akar szembesülni a külvilággal, önellentmondás.Szemtengelyferdülés - Fél szembesülni önmagával.Széttartó kancsalítás - Nem mer szembenézni a jelennel.Szürkehályog - Képtelen boldogan előretekinteni.Retina leszakadás - az anyag eltereli a szellemtől a figyelmet.Zöldhályog - Engesztelhetetlenség. Régi sérelmek okozta feszültség túlnyomása.Szédülés - Csapongás, szétszórtság, szemlélődés elutasítása. Külső ingerek elutasítása.Székrekedés - Ragaszkodás az idejét múlt nézetekhez, megragadás a múltban, fösvénység.em szeretsz adni,Szélgörcs - Szorongás, megemészthetetlen gondolatok, érzelmi túltelítettség.Szív - Szeretet és biztonság középpontja.Szív betegségei - érzelmi válság, örömtelenség. A szív megkeményedik, hajlam a stresszre.Szívroham - a pénz utáni hajsza kiszorítja a szívből az örömöt.Szívkoszorúér trombózis - Magányérzet, riadtság, kisebbségérzés, önmarcangolás, kishitűség.Szívszorítás - Talajvesztettség, meginog az életbe vetett hit. Sarkon járás: nem hagyja kibillenteni magát egyensúlyából Struma: fensőbbségérzése saját magát fojtogatja Szédülés: Bizonytalan és ingatag vagy. Térd panaszai - Önfejűség, önteltség, hajthatatlanság, félelem, rugalmatlanság. Alázat hiánya.Térd: Az alázatot, befelé fordulást jelképezi.Torok betegségei - elfojtott harag, önkifejezés hiánya, ellenállás a változásnak, az egyén képtelen szót emelni önmagáért.Nem tudod, nem mered kimondani, amit szeretnél, nem vállalod fel magad.Tuberkulózis - Önzés sorvasztja a testet. Birtokolni vágyás. Kegyetlen gondolatok, bosszúvágy.Tüdő betegségei - Búskomorság, bánat, félelem az élet befogadásától. Nem érzi méltónak magát a teljes életre.Szomorú vagy, nem érzed magad elég szabadnak.Tüdő: szabadság, kapcsolat a külvilággal, kommunikáció, vitalitásTüdőgyulladás - Újra és újra fellépet sebek, letargia.Tüdőtágulás - Érdemtelenül élni nem lehet. Félelem az élet befogadásától. Tagolatlan beszéd: nem akarja, hogy megértsék Talp, kéz, tenyér: elkülönülés, különcség Távollátás: nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami az orrod előtt van. Tériszony: Félsz a bukástól és a sikertelenségtől. Testszőrzet fokozott növekedése: férfias jellegek megerősítés Trombózis: Szellemi fejlődésre van szükséged. Túl egyenes a gerinc: túlzott magabiztosság látszata Tumor: Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet Utazási rosszullét: Kiszolgáltatottságérzet, félelem, bezártságérzés Vállpanaszok: túlterheltség Vastagbél: sokat kritizálsz. Vastagbél-, aranyérproblémák: Szorongásra, félelemre utal. Vékonybél: tudatos analízis Vékony hang: nem mersz élni a saját lehetőségeiddel. Vér: ego, vitalitás Vérszegénység: passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó felvenni, beépíteni a mindennapjaidba Vesebetegség: Félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat. (jobb vese férfival kapcsolatos ügy, bal vese; nővel kapcsolatos ügy) Vesekő: a párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedés Viszketés: ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel. Visszér: Rugalmatlan, merev, zárkózott vagy. Zöld hályog: visszafojtott könnyek Forrás: http://szellemgyogyasz.mindenkilapja.hu/html/22230602/render/betegsegek-lelki-okai Kép: pinterest.comAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.12.16. 10:36
Elozoeletek.hu
Molibdén: nincs nélküle méregtelenítés
Keveset hallunk róla, pedig nagyon fontos nyomelem a molibdén, igencsak fontos a szerepe az egészség megőrzésében. ...
2016.12.09. 14:30
Hazipatika.com
Demcsák Zsuzsa 7 napon át csak ivott
Demcsák Zsuzsa egy szigorú méregtelenítő kúrát csinált végig, melyet már évek óta tervezett. A 38 éves tévés ezért 7 napon keresztül csak ivott; meglepetésként érte, ahogy a teste reagált a kúrára. Forrás: Nők Lapja Café: Demcsák Zsuzsa 7 napon át csak ivott
2016.12.03. 06:50
Nlcafe.hu
8 egyszerű mód a teljes méregtelenítésért
Drága wellness hétvégék és luxuskezelések nélkül is a tökéletes formádat hozhatod! Hogy hogyan? Csak kövesd a 8 lépéses egészségmegőrző és méregtelenítő kúránkat és fittebb leszel, mint valaha!
2016.11.22. 04:00
Wellnesscafe.hu
Máj méregtelenítése – Ez az 5 élelmiszer támogatja a máj méregtelenítését!
Fáradtak vagyunk, erőnk elhagy, arcunk sápadt, és szinte semmihez nincsen kedvünk? Nem mindig az az ok, amire elsőre gondolunk. Nem feltétlenül kell betegnek lennünk, vagy betegségnek lappangania szervezetünkben, hogy ilyen rosszul és kedvtelenül érezzük magunkat. Talán csak kevesen gondolnak rá, de bizony a májműködés, ami a szervezet méregtelenítése szempontjából nélkülözhetetlen, nagyon is kihatással lehet fizikai érzetünkre, hangulatunkra. Amikor a szervezet nem tudja kellő mértékben és ütemben méregteleníteni magát a májfunkció által, akkor a sok méreganyag felhalmozódik. Valljuk be őszintén, nem élünk minden nap egészségesen. Alkohol, zsíros ételek, cukor, szénhidrát, és még sorolhatnánk. Amennyiben fáradtnak, kedvtelennek érezzük magunkat, nem árt kipróbálni egy máj méregtelenítő kúrát, vagy legalábbis a következő élelmiszerekből sokat enni. Ezek ugyanis segítenek a máj méregtelenítésében, és, ha a máj jól működik, nagy valószínűséggel a tünetek is megszűnnek majd. 1. Keserű zöldségek Endívia, radicchio, articsóka, kelbimbó, zsálya, mind serkentik az epe működését. Így csökkenthető a vérzsír szervezetünkben, ami pedig a májműködést támogatja közvetve. Nem feltétlenül kell napokon keresztül ilyen zöldségeket ennünk, elég, ha belekeverjük salátába. Kis mennyiség esetén kettő héten keresztül minden nap érdemes enni belőlük. 2. Cékla Ez a gömb alakú zöldség nagyon gazdag antioxidánsokban, tartalmaz többek között pektineket, melyek segítik a májfunkció hatékony működését. A máj szíri […] The post Máj méregtelenítése – Ez az 5 élelmiszer támogatja a máj méregtelenítését! appeared first on Life magazin.
2016.11.14. 10:17
Lifemagazin.hu
Ezért lehet veszélyes a méregtelenítő diéta
A méregtelenítő diéták áldásos hatásairól készült írásokból, könyvekből ezerszámra találhatsz az interneten, a könyvesboltokban. Óriási népszerűségnek örvend a téma, pedig a méregtelenítés csöppet sem veszélytelen. A hátrányokra ritkán hívják fel a figyelmet, pedig ezekről sem árt tudni, mielőtt belevágnál egy ilyen drasztikus diétába.Forrás: Nők Lapja Café: Ezért lehet veszélyes a méregtelenítő diéta
2016.11.07. 06:45
Nlcafe.hu
Itt az 5 legjobb méregtelenítő őszi gyümölcs
Fogyj és légy egészségesebb ezekkel a gyümölcsökkel
2016.11.05. 04:30
Wellnesscafe.hu
5 tipp, amivel kiheverheted a halloweeni bulit
Rád férne egy kis méregtelenítés a halloweeni hepaj vagy a hosszú hétvégi ünnepi ebéd után? Akkor jól fognak jönni a most következő tippek.Forrás: Nők Lapja Café: 5 tipp, amivel kiheverheted a halloweeni bulit
2016.11.02. 12:40
Nlcafe.hu
Éhgyomorra igyál reggel 2 decit: így készítsd el az őszi méregtelenítő vizeket!
Az ősz temérdek lehetőséget kínál az egészségre. Élj vele!
2016.10.20. 09:15
Femina.hu
Jók-e a méregtelenítő teák?
A különböző léböjtök és folyadékalapú diéták egyik legújabb verziója a méregtelenítő teakeverékekkel történő fogyókúra, amelyet gyakran különböző hírességek is hirdetnek. De vajon tényleg működik? ...
2016.10.18. 13:00
Hazipatika.com
6 dolog, amit a vizedbe tehetsz a jobb emésztésért
Most megtudhatod, milyen hozzávalókkal teheted a sima vizet méregtelenítő csodaszerré!Forrás: Nők Lapja Café: 6 dolog, amit a vizedbe tehetsz a jobb emésztésért
2016.10.18. 11:30
Nlcafe.hu
A méregtelenítés új csodaszere: az agyag
A méregtelenítés egyik legtökéletesebb eszköze az agyag, amelynek gyógyító hatását már az egyiptomiak is ismerték és kihasználták.
2016.10.13. 03:30
Wellnesscafe.hu
Füge, a méregtelenítő csodagyümölcs
Jótékony hatásai közé tartozik, hogy csökkenti a gyulladásokat, jó hatással van a légzőszervekre, és még a fogyásban is segít.
2016.10.12. 06:30
Wellnesscafe.hu
Gyógynövények, melyekért hálás lesz a májunk
A máj a legfontosabb méregtelenítő szervünk, azonban a nem megfelelő életvitel komoly károkat okozhat benne. Tehát nem árt, ha segítjük kicsit a munkáját. Összeszedtünk néhány gyógynövényt, amely támogatja a májat a méregtelenítésben. ...
2016.10.09. 10:00
Hazipatika.com
1 napos méregtelenítő kúra, amitől igazi energiabomba leszel - Itt van, mit kell tenned
Valami nem okés? Legyen az ok egy átbulizott éjszaka vagy végigkajált wellness hétvége, itt az ideje visszakapni az energiadús énedet. Ez a 24 órás méregetelenítő terv/kúra segít!
2016.09.30. 07:06
Femcafe.hu
a "bükki füvesember" Gyuri bácsi receptjeiből
Gyuribácsi, ismertebb nevén a „bükki füvesember” a gyógynövények szakértője. Színte mindenre tud valami természetes gyógymódot. Rengetegen követik, és előadásokat tart, hatalmas sikerrel. Most itt egy lista, amin szinte minden betegségre megtalálható a gyógymód, vagy a megelőzése, részletesen leírva. Érdemes elolvasni, és tovább osztani, hogy mindenkihez eljussanak ezek a gyógymódok.AGYDAGANAT: minden nap egyszerű petróleummal, amit háztartási boltokban lehet kapni a 2 nyaki ütőeret kell bekenni és belemasszírozni napjában többször.AGYI VÉRELLÁTÁS: félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl.almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.AGYI EREK TISZTÍTÁSA: Cavinton helyett: 3 gr. kis téli zöld meték és 3 gr. orvosi veronika ezt leforrázzuk 2 dl vízzel 10 perc állás után megisszuk, naponta 2x 1-1 csésze.ALLERGIA ÉS ASZTMA: Vagy martilaputea, vagy útifű tea, vagy fehér pemetefűtea, kígyószisztea,ezerjófűtea. 1 csapott evőkanál, 2dcl. forrásban levő vízzel leöntjük, 10 perc állás után meginni.EGY ÉVIG KELL INNI, ÉS TELJESEN TÜNETMENTES LESZ AZ EMBER.A legjobb köptető: ökörfarkkóróból készült tea: 1 csapott ek. tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után inni.ARANYÉR: Az aranyeret tökéletesen lehet gyógyítani útifűvel, de csak a frissel. Itt nem jó a lándzsás útifű pedig az a jobbik, abban van több hatóanyag, hanem a nagy útifű kell !!! Letépjük,megmossuk,megcsipkedjük körömmel és az eres oldalával befelé egy kis szivarkát csavarunk belőle és odatesszük az aranyerünkhöz. Reggel egyet, este egyet – 12 órán keresztül ott lehet tartani, ott marad. Nekem is volt aranyerem, elmúlt 6-8 hét alatt. Érdemes használni, de mint mondtam csak a friss útifű jó. A száraz nem alkalmas erre, mert akkor már nem kezdi termelni az aukubin nevű anyagot.ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre.A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.Mandulagyulladás esetén: közönséges galajteát kell inni.Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.BÉLRENDSZER:Amikor a bélrendszerünk nem jól működik. begyulladnak a beleink és ott pang a salak a bélrendszerünkben, a vastagbélben. Érdemes kitisztítani, úgy, hogy csinálunk egy hashajtást, nem túl erős, egy gyenge hashajtóval. Úgy hívják, hogy gyújtoványfű egy csészével megiszik belőle, az biztos, hogy székletet csinál, és kitisztítja a beleit, két nap is meg lehet csinálni egymás után, még akkor sem száradunk ki. Nagyon lényeges, hogy tiszta legyen a vastagbelünk. Gyulladásra a diólevél, szintén a diólevél – 6-8-10 héten keresztül iható napi egy csésze. Crohn betegségre is lehet alkalmazni a diólevél teát, korlátlanul egy ideig iható. De Crohn betegségnél megy is a hasa az illetőnek. Amíg a hasa megy, addig a vadsóska vagy lósóska magját kell használni, megenni – megdarálni, megenni úgy a leghatékonyabb. Lehet teát is csinálni belőle. Egy evőkanálnyit kell naponta megenni belőle, egy csészével a diólevéllel meginni és akkor elmúlik. Csak addig kell használni, amíg a hasunk megy, utána abba kell hagyni.BŐRRÁKRA: diólevél, fehérfagyöngy, bíborhere virág 3-3-3 grammot összekeverünk, csinálunk belőle egy tinktúrát, és ezzel kell kenegetni a rákos szemölcsöt, vagy foltot és teljesen leszárad, majd tünetmentes lesz az ember. Naponta 2 csészét is el kell fogyasztani ebből az italból.Ciszta, vagy mióma a petefészken: diólevél tea ½ l készíteni, ebből 2 dl. -t meginni és a maradék 3 dl-rel irrigálni, éjszakára, pedig a megáztatott füvet a hasra tenni és átkötni.CUKORBETEGSÉG: Esetén a Béta sejt ellustul, és szinte várja az inzulint.Megelőzésre: szederlevél tea bármennyi, bármikor vagy: kukoricahéj tea vagy: fehér babhéj tea 1-1 csésze, de ezt ritkán kell inniHa már kialakult a cukorbetegség és 6-7 körül van a cukor, akkor 3-4 hónapos olyan diéta, hogy nagyon kevés szénhidrátot szabad enni. Sokat kell mozogni. A cukor legfelső határa 6 mmol.Fekete áfonya teát kell fogyasztani napi 1 litert, mivel ez inzulinpótló.CUKORBETEGSÉG1: Nagyon rosszul étkezünk, keveset mozgunk. Maga a mozgás elég ahhoz, hogy ne alakuljon ki a cukorbetegségünkNekünk van ez a cukorteánk (DIABESS), amit a Országos Gyógyszerészeti Intézet törzskönyvezettmmár, a patikában kapható.Ha a cukorbetegség kialakult akkor – epekövesek kivételével – ez a tea kiválóan működik.CSONTHÁRTYAGYULLADÁS, CSONTBETEGSÉG: Mindenféle gyulladásra jó a diólevél, és emellett pedig vasat kell etetni – a szederlevélben nagyon sok a vas. Vagy céklát, vagy a fekete ribizlinek a levelét. Vagy magát a fekete ribizlit, vagy magát a fekete szeder gyümölcsöt, és hihetetlen, hogy a diólevél mi mindent tud csinálni. Kívülről-belülről.CSONTRITKULÁS: Tyúktojást megmosni, ha kiürítettük a fehérjét és sárgáját, akkor belül van egy vékony hártya, azt ki kell húzni belőle, megszárítani, leőrölni és naponta egy kávéskanállal belekeverni az ételbe.EKCÉMA: A friss útifű levele nagyon jó. Zölden kell szedni, és beledörzsölni az ekcémás helyre, ha száraz már nem használ.EMÉSZTÉSJAVÍTÁS: Sav vagy koleszterin gond lehet, nem jól indul az emésztés, de a rágásunkkal van a legtöbb baj. Nem rágunk rendesen.EPE: Amikor már probléma van az epénkkel, akkor érdemes a tyúkhúr mellett a veronikát használni.EPEKŐ: minden, este sok retket kell enni, de csak este, mert napközben szinte mérgezi aszervezetet a retek.FOGINYSORVADÁS: két növényt ajánlunk. Az egyik a diólevél teájával kell ecsetelni afogínyünket, a másik pedig a fagyalkéreg, de ez egy mérgező növény, csak ecsetelni szabad vele,kiköpni és utána kimosni a szánkat, viszont hihetetlen jó fogínysorvadásra.FOGÍNYGYULLADÁS, ÉS SZÁJÖBLÖGETÉSRE A LEGJOBB: 3 gr /egy csapott evőkanál/ diólevél 2 dl. felforralt víz, 10 perc állás után beletenni valamilyen kis üvegbe és minden fogmosás után ezzel öblögessünk.FÜLGYULLADÁS: Mindenféleképpen azt kell megnézni, hogy jó e az agynak és a fülnek a vérellátása – nyaki ultrahang. Ha ott minden rendben van, azért belül lehet még egy kis elzáródás, szűkülés, vagy egy gyulladás a hallójáraton belül. Kakukkfű teával ki kell mosni, naponta kétszer-háromszor. Fültisztító pálcikára kakukkfűtea, ezzel kitisztítani kétszer-háromszor és a kövirózsának a levét belecseppenteni, egy-két-három cseppet. Ha a fültőmirigy is be van gyulladva, akkor hátul körömvirág kenőccsel bekenem. Ez általában jól működik. Magának a hallásnak a javítására is jól működik ez a módszer.GERINCSÉRV: A gerincsérvnél az a gond, hogy a két csigolya összecsúszik, hiányzik a síkosító anyag kettőjük közül, és el van meszesedve. Ahogy mondtam fokhagymás almaecettel be kell kenni, lemosni a meszet róla, utána étkezési zselatint elkészíteni, rákenni, rászárad, lemosni (naponta kétszer legalább), a vékony hártyát nem szabad lemosni, és fekete nadálytő krémmel bekenni, és be fog épülni 6-8 hét múlva a zselatin a két porc közé.És ha kicsi a gerincsérv még vissza is húzódik.GYOMOR problémák gyomorfekély, nyombélfekély, reflux, nyelőcsőfekély: Mindenképpen az alapbajt kell meggyógyítani. Az alapbaj pedig a gyomorideg, gyomorhurut, a hurutos gyomor rengeteg savat termel, és az felbüfög, rengeteg savat termel és az marja a nyelőcsövet, a számat, a hangszalagjaimat teszi tönkre.GYOMORÉGÉS: Étkezésnél, minden falatot legalább 60x meg kell rágni, az íze is ilyenkor jön ki az ételnek. A hurutos gyomor savat termel és ettől ég a gyomor, ennek kiváltó oka a gyomorideg.6 hétig 1 csapott evőkanál orbáncfű 2 dl. forróviz, 10 perc állás után minden nap meginni.A savtermelés csökkentésére fehérakácvirág tea.Lúgosításra fehér árvacsalán tea.A 6 hetes kezelés után 6 hét pihenő és megint lehet kezdeni elölről.2 naponta meg kell inni 2 dl. vízben feloldott 1 teáskanál szódabikarbónás vizet.HAJ-növesztő: Diólevél teával. Bekenni. Hajmosás után a diólevél teát rajta hagyni.KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ: 3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.Van egy még jobb: Egy fél citromlé, ugyanannyi tejszínnel és 4-6-8 csepp mandulaolajjalösszekeverni és azt beledörzsölni hajmosás után a hajba, és ezt egy fél óra után le kell mosni, mert akkorra a mandulaolaj beszívódik a hajhagymákba, hihetetlenül jó korpásodásra és hajnövekedésre.HASMENÉS: Nem jó a kamillatea, mert teljesen szétroncsolja a bélbolyhokat.Diólevél tea fogyasztása 6 hétig.Vadsóskamag nyersen darálva.HOMLOK, ORR, FÜL ÉS ARCÜREGGYULLADÁS: diólevél egy cs. evőkanál tea, 2 dl. forróvízzel forrázni, 10 perc állás után naponta 1x2x felszívni és próbálni bent hagyni az orrüregben, úgyis egy idő után kifolyik. A szájat és torkot öblögetni ugyanevvel a teával, a megmaradt megáztatott diólevelet éjszakára a fájós helyre dunsztkötésben rakjuk rá a területre.A papsajt tea hidegen készül, 2-3 órát állni hagyjuk, és ezzel kenegessük be az orrjáratot.IDEGRENDSZER ERŐSÍTÉSE: Akarattal, azt mondják, az idegeinkkel rendbe hozni akarattal lehet. De vannak ideg erősítő teák – a citromfű és az orbáncfű. A citromfüvet korlátlan ideig lehet inni, az orbáncfüvet nem.És van egy csodálatos teánk: Van egy menta, az a neve, hogy bugás macskamenta. Ez volt amagyar táltosok itala. Csapodi: Hihetetlenül jó az immunrendszerünkre is.IMMUNERŐSÍTÉS: Kakukkfű tea napi egy csésze, vagy a Béres csepp és C-vitamin /pld.csipkebogyó, amit áztatni kell, a méregzöld színű paprika, káposztafélék, savanyú káposzta, citrom,citrusféle gyümölcsök.Megázásos időszakban, pedig naponta inni a bugás macskamenta teát /én iszom nagyon finom.IZÜLET:Köszvény: erdei málna levél és fekete hamvas szeder összekeverve, 1-1 csapottevőkanállal 2 dl. forró vízzel leforrázva, 10 perc állás után naponta 2x egy-egy csésze, 2 hét alatt már eredmény van. A hús evése egy héten 1x ajánlott, még ha nincs is köszvényünk, akkor is.KLIMAX: Ösztrogénhiány – cickafark tea, palástfű tea, pásztortáska tea összekeverve és minden nap 2x 1-1 csésze.KÖTŐHÁRTYA-GYULLADÁS: Kötőhártya gyulladásra is kitűnő a diólevél, kívülről kell mosogatni, nem baj, ha belemegy. De jó rá a kamilla is. A diólevél jó árpára, szaruhártya gyulladásra is!MAGAS KOLESZTERIN: nem jó, mert az érfalakban lerakódik a zsír, normál értéke 0-5.1, ha már 4 felett van az kifejezetten nem jó érték. Tyúkhúr teát kell inni, addig, amíg az érték nem lesz jó.Egy pécsi tanár úrral beszélgettem néhány évvel ezelőtt: Mit ajánlok koleszterinre.Mondom neki: tojást. Mit? Mondom, hogy egyen sok tojást. Aztán elkezdett gondolkozni rajta, és mondta: Tényleg, igazad van. Beviszem a koleszterint, akkor nem fog termelni, mert megkapta kívülről.KÓLI BAKTÉRIUM: A kóli bacilusra jó a diólevél, nagyon jó baktériumölő tulajdonsága van, de akinek a kóli megjelent a szervezetében, ott gyenge az immunrendszer. Elsősorban az immunrendszert kell helyrehozni C vitaminnal, és a diólevélből kell használni – teát, ha olyan helyen van ülőfürdőt. De az alapbaj az immunrendszer.KÖRÖMGOMBA: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat. Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.KÖTŐHÁRTYA GYULLADÁS A SZEMEN: szemvidítófű egy csapott evőkanál 2 dl. víz, leforrázni 10 perc állás után ezzel kenegetni a szemet.LÁB : Ortopéd cipőben fáj a lábPásztortáska tinktúra nagyon jó vérkeringés javító, van még benne palástfű, fehér árvacsalán,málnalevél. Nagyon jó az izomműködésre, és akkor nem fáj a lába.Lábizzadás, vagy hidegláb: diólevélből készült teával mosogatni, vagy áztatni a lábat.Lábgomba esetén pedig: tölgyfakéreg teát kell használni. Éjszakai izzadás elkerülése végett a zsálya tea a legjobb esténként.Lábköröm-gomba: A diólevél rendbe tudja hozni 3-4 hónap alatt. Nem a tea, hanem maga a diólevél. Belsőleg is kell használni, és a diólevelet rá kell tenni a körömgombára.A másik pedig a tölgyfakéreg, ennek a teájával kell ecsetelni.Lábszárfekélyre:Diólevelet ajánlok, térdtől lefelé naponta mosogatni kell, egy csészét rákenni, és a diólevelet rátenni a fekélyre éjszakára, tűzpiros lesz két-három napig, nem kell megijedni, be fog gyógyulni.Ha keringési probléma az ok és szed gyógyszert, akkor a Sinkumát tessék leváltatni.Erősíteni kell az érfalat, lehet tornáztatni, forró víz- hideg víz.Lehet olyat használni, hogy egy fél citromot minden reggel kicsavarni reggel és felhígítani másfél decire, és háromfele elosztva meginni minden nap ebből a léből.De mindenképpen ki kell cseréltetni a gyógyszert!MANDULA: gyulladás esetén közönséges galajteát kell inni. Náthára és köhögésre a bodzavirágból készült tea a leghatásosabb.MÁJ: A máj összefügg az emésztésünkkel, a koleszterin termelésével, ez nagyon fontos. A májunk megtermeli a koleszterint, az epehólyag tárolja, étkezéskor megy be a gyomorba és elindítja az emésztést. A koleszterinünknek amellett, hogy az emésztés ezzel indul, van egy olyan szerepe is, hogy amíg kevés a koleszterinünk, addig lerakódik az érfalon és védi az érfalat. Amikor még ez vékony védi az érfalat, és ez fontos, hogy ne sérüljön, rugalmas maradjon. Elsősorban a rugalmasságának segít a koleszterin. Ha megvastagodik, akkor már baj van, mert elkezd a mész lerakódni és merevedik az érfal, könnyen törik és pattan el..A tyúkhúrnak a teája, ami – ha kell – csökkenti, és nagyon jól rendbe tartja a koleszterintermelésünket. Korlátlanul iható és ehető.A tyúkhúr télen is zöld és salátába lehet tenni. Salátába egy héten egyszer elég egy maroknyit belevágni és megenni. Soha nem lesz a májunkkal probléma.A koleszterinünket rendbe tudjuk tartani még veronikával. Ezt viszont este kell alkalmazni, mert altat is.MÉREGTELENÍTÉS: Méregtelenítő szervünk három van – a máj, a vese és a verejtékmirigyek.A verejtékmirigyeinkkel sajnos nem nagyon foglalkozunk, megöljük őket dezodorokkalAz arcunk vagy bőrünk is például azért pattanásos, mert a szervezet nem tudja azt a méreganyagot, amit megetetnek velünk- kidolgozni, és valahol ki kell, hogy jöjjön pl. pattanás formájában. Az arcunkon vagy esetleg az egész testünkön, vagy májfoltban a testünkön bárhol.MÁJ: A máj kezelésére – ahogy a koleszterinnél is – nagyon jók a keserű anyagok:gyermekláncfű..A katángban van nagyon sok, mezei katáng, katángkóró. Ez a növény is jól működteti a májunkat,de az epénket is, és emésztésjavító, székletcsinálónak is hívjuk ezt a teát.Májra még tökéletes a pemetefűbe, a cickafarkban, az ezerjófűben. Ezeket a keserű anyagokat lehet használni megelőzésképpen, vagy ha már a májfunkció rossz, akkor mindenképpen diólevél.A vesénk működését is segíteni kell.Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, (elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt,) ezért próbálja a vese átveszi a szerepét.HA MÁR CISZTA VAN A MÁJBAN AKKOR A LEGJOBB a diólevélből készült tea. 6 hétig kell inni és a leforrázott diólevelet dunsztkötésben éjszakára a májra kell tenni.MOZGÁSSZERVI BETEGSÉGEK:A mozgásszervi problémáink 80%-a veséből ered. Ha a vesénk nem működik rendesen, akkor az adalékanyagok lerakódnak, és az egyik oka a reumának, hogy begyullad az ízület.Amikor gyulladás van két növénnyel: réti legyezőfűvel (nálunk sajnos nem terem, mert nincs rét,csak gyep) és a fűzfa kéreggel. Mind a kettőben szalicil van, és ezek a szalicilek nagyon jógyulladásgátlók. Jó, ha felváltva használjuk.ORR: Orrmandula gyulladás, vagy van egy orrpolip az orrunkban, akkor a diólevéllel kell felszívni, vagy pumpával felnyomni és a két orrjáratot kitisztítani belülről.ÖVSÖMÖR: Az övsömörnél nagyon érdekes módon a kövirózsának a levelét kell beledörzsölni, a gyógyszer után. Erre egy nagyon jó gyógyszer van, nem vagyok a gyógyszerek híve, de ez nagyon jó gyógyszer.PAJZSMIRÍGY, AKÁR ALUL, AKÁR FELÜL MŰKÖDIK:Sok embernek van problémája a pajzsmiriggyel, alulműködik vagy túlműködik. A népi gyógyászatban először mindig meg kell keresni, hogy miből ered a probléma. Van egy olyan mirigyünk, hogy agyalapi mirigy, ez 11 féle hormont termel, a 11 féle hormon egyike a pajzsmirigyünket működteti, a pajzsmirigyünk az egész anyagcserénk szabályozója. Ha ez az agyalapi mirigy azt a hormont nem megfelelő módon termeli, nem megfelelően szabályozza a pajzsmirigyünk működését, akkor az egész anyagcsere folyamatunk felbomlik. Elsősorban az alapbajt kell kezelni, s ezt úgy hívják, hogy szurokfű, vad majoránna. Rendkívül jó az agyalapi mirigy működésére, korlátlan ideig iható, korlátlan mennyiséget lehet belőle meginni és nemcsak arra, hanem 11-féle hormon termelésére kedvezően hat (tejtermelés, peteérésre,hereműködésére, növekedés szabályozó, stb.), nagyon sok féle hormont termel. Megelőzésként elég hetente egyszer, tíznaponta egyszer egy csészével meginni belőle. Érdemes használni a szurokfüvet. Nálunk a Babaváró programban a keverékben szurokfű is van.Ha már a pajzsmiriggyel baj, vagy ha nincs baj, akkor is érdemes egy galaj növényt használni. Maria Treben az írja, hogy a közönséges galaj a legjobb. Majdnem ugyanolyan hatású a ragadós is.A harmadik a tejoltó galaj. jó a vesénkre és a mirigyrendszerünkre.A közönséges galaj nyelvrák ellen is jó frissen készítve.Érdemes ezzel a galajjal foglalkozni és segíteni a pajzsmirigy működését, akkor mikor már úgy alakult. Akár alul, akár túlműködik. Gargalizálni kell és utána meginni. Ha van rajtunk göb, akkor mindenképpen a göbre rá kell tenni a galajfüvet, éjszakára dunsztkötésbe. Nem hatnak gyorsan a gyógynövények, de hat-nyolc hét alatt rendbe teszik mindenképpen. És el lehet hagyni a pajzsmirigyműködést segítő gyógyszert is, kb. egy év múlva. Apróbojtorján teát korlátlan ideig kell inni: egy csapott evőkanál, 2 dl. vízzel leforrázni és naponta meginni. A diólevél teát ugyanígy kell elkészíteni, ezzel gargalizálni kell, majd szép lassan kortyokban meg kell inni. A visszamaradt diólevelet éjszakára dunsztkötésként fel kell tenni a nyakra.PIKKELYSÖMÖR: Egy elég komoly betegség. Erre egy keverékünk van, – külső – belső, és orbáncolaj.A külsőben mérgező növény van, a farkasalmalapu. Nagyon jól működik.Két tea – egy külső és egy belső, és még az orbáncolajjal kell kenni, és akkor a pikkelysömörelmúlik. Az övsömör már nem.PORCKORONGKOPÁS, AMIKOR A ZSELÉS ANYAG KIFOGY A PORCOK KÖZÜL:Ez is nagyon jól kezelhető egy egyszerű módszerrel, étkezési zselatinnal. Beépül, a bőrön keresztül is felszívódik. Úgy kell elkészíteni, ahogy rá van írva. Rá kell kenni, amikor rászárad, akkor le kell mosni, egy vékony hártya marad ott, ott kell hagyni és az is beszívódik, és beépül pl. a térdporc közé, vagy a gerincnél, akinek gerincsérve van. Naponta egy mokkáskanállal együnk is belőle, garantálja, hogy 6 hónap után visszatermelődik a zselé a porcok közé. De a gerincnél, gerincsérvnél először a fokhagymás almaecettel kell lepucolni a gerincét. És esetenként a fekete nadálytő tinktúrájával kell bekenni a térdét, vagy a vállízületét, vagy acsípőízületét.PROSZTATA : Ha éjjel 2-nél többször kell pisilni, és akadozva jön a vizelet: 1 hónapban 1x kisvirágú füzike tea 2 x 1 csészével. Meg kell tanulni a prosztata-tornát, ami abból áll, hogy a pisilést meg kellszakítani többször, és ezzel izmosítják a prosztatájukat a férfiak. Ha már megnagyobbodott aprosztata, akkor a következő teát kell inni, amit forrázni kell: PORCSINFŰ, KORPAFŰ,KISVIRÁGÚ FÜZIKE, ezt össze kell keverni és 1 púpozott evőkanál teát le, kell forrázni2,5 dl. vízzel, 10 percre lefedjük és állni hagyjuk, naponta 1 csésze.Prosztata-megnagyobbodásra kisvirágú füzike nagyon jó rendszeresen használni, és tökmagotkell enni, a héj nélküli tökmagot, ami úgy terem, héj nélkül. Ez egy gyógytök.PROTÉZIS: Ha valakinek van protézise, és a protézist a lába nem fogadta be, és begyulladt neki, akkor diólevél pakolást érdemes rátenni, mert lehúzza a gyulladást róla. És belsőleg kell használni, a kocsonyát. Régen ették a sertésbőrt, régen ették a tyúkbőrt, régen tyúklábból csináltunk kiváló húslevest, és az másnapra olyan kocsonyás volt, hogy kocsonyaként ettük meg. Tessék ezt használni.RÁK: Áttétes kivétel utánMindenféleképpen lúgosítani kell. A ráknak az ellenszere a lúgosítás, céklalevet igyon meg minden nap, egy decit legalább. Háromnaponta egy közepes nagyságú krumpliból nyers krumpli levet.Megreszeli, kicsavarja, megissza a levét.A sötét színű gyümölcsöket, amiben sok az antioxidáns, tehát olyan, hogy fekete szilva, feketeszőlő, mazsola, fekete szeder, ezeken mindenképpen igyon, egyen, amennyit tud.Sok C-vitamin, elsősorban gyümölcsből, zöldségből. És igyon diólevél teát legalább 8-10 hétig. Ha nem szed vérhigítót, akkor a diólevél teát is ihatja.RHEUMA: réti legyezőfűSZÁJ: A szájon belül rengeteg problémánk van. A végbelünkben nincs annyi károkozó, mint ami a szánkban van.. Érdemes csak megelőzésként is diólevél teával gargalizálni és kiköpni. Azok a gyerekek, akik már gargalizálni tudnak, azoknak nem lenne szabad megengedni, hogy kivegyék a manduláját. A diólevél nagyon jó a mindenféle a gyulladásra, ami a szánkon belül van. Még a mandulagyulladáshoz is hatékonyabb mint bármelyik antibiotikum (leveszi a gennyet).SZEM: Szemünkre nagyon kell vigyázni. A szemünk gyógyítására két növényt használunk, az egyik adiólevél, a másik a szemvidító fű.A diólevél hivatalosan is ki van mutatva a szemnek a működését segíti, és csak bele kell dörzsölni fél decinyi diólevelet.Nagyon jó látásjavító és szemfenéktisztító a diólevél.Szürke hályog ellen ajánljuk, amikor még nem alakul ki, akkor naponta, hogy egy kicsikét csak négyszer-ötször bekenjük a szemünket, bele is kell, hogy menjen a szemfenékbe, mert ki kell tisztítani. Ha már kialakult a szürke hályog, akkor már nem használ.A zöld hályognál viszont sokáig kell használni, egy évig, és annál használ.Látásjavító, hogyha nem termel könnyet a szemünk, akkor száraz szem ellen lehet használni. Egyik telefonálóm visszahívott,hogy megszűnt a kettős látásom a diólevéltől. Beleteszi a kezét a diólevél-teába, és dörzsöli naponta ötször-hatszor. Nem gézzel, nem vattával, hanem kézzel.A másik betegnél a ciszta eltűnt a szemfenékről.Tehát: SZEMÜNKRE, HA MÁR NEM LÁTUNK JÓL: diólevél tea: egy csapott evőkanál, 2 dl. víz,leforrázni, 10 percig áll és ezzel kenegetni, vagy beáztatott vattapamaccsal betakarni a szemet és 10 percig pihentetni.Ha zöldhályog van, akkor 1 évig kell használni.SZÉKLET: Sok rostos ételt kell enni. Az alma lereszelve hashajtó, ha pedig rágjuk, akkor hasfogó.Nagyon jó széklet van a szilvától, szőlőtől, Igmándi keserűvíztől.Ha szorulás van, akkor erősségi sorrendben az alábbi teákat lehet fogyasztani:Gyujtoványfű-tea, mezei katáng virág hígabb széklet, kökényvirág kutyabengekéreg a legerősebb, vagy a bodza fiatal rügye.SZÍVINFARKTUS: Baloldali hátsófali SZÍVINFARKTUS elkerülése végett 2-3 naponta 1-2 csészével kell meginni 160-as vérnyomás felett. Minden reggel fehérfagyöngyből készült teát kell inni, amit hideg vízben egész éjjel áztatunk, és reggel meglangyosítjuk, a legjobb vérnyomáscsökkentő tea. 65 éven túl 1 hónapban 1x vagy 2x cickafark tea egy nap két csésze hirtelen szívhalálelkerülése végett.Női SZŐRÖSÖDÉS: Androgén erősödés van az illető hölgynél, ez a férfihormon. Korlátlan mennyiségben kell inni a fodormenta teát.T É R D ÉS BOKADAGADÁS: Vesére mindenképpen ajánlom a tejoltó galajt és azon kívül kenje be a térdét és bokáját zselatinnal,amikor meg van dagadva, akkor káposztalevéllel szívassa le a duzzanatot a lábáról. Fehérkáposzta jó csak rá, rá kell kötni és leszívja pár nap alatt a vizet.TOROK: Nagyon jó a torkunkra az apróbojtorján, amelyik a torokfertőtlenítést végzi és amellettemésztésjavító is. Érdemes használni.TÜDŐ: Nagyon régi növények vannak és azok nagyon jól működnek az útifű, a kakukkfű, a martilapu, a pemetefű, az ezerjófű, mindenképpen.Ha a hörgők le van tapadva, arra ökörfarkkóró virág kell, mert nagyon jól felszabadítja ahörgőket, feljön a slejm.A martilaput asztmára is lehet használni.A kakukkfüvet, útifüvet régen használják, nagyon jó a tüdő tisztán tartására.Régen volt olyan, hogy pemetefű cukorka, és ez még a májnak is segít a keserű anyagánál fogva.(A tüdőfüvet már kevesebben ismerik. Érdekeségként van erre egy keverékem, most Torok barátja a neve, ebbe még beleteszem az ezerjófüvet, beleteszem a fekete nadálytő levelét hiába mondják,hogy mérgező- ,- és beleteszem még a kígyósziszt is, ezt ma már nem nagyon lehet kapni. )TYÚKSZEM: Maria Treben a fekete nadálytő tinktúráját ajánlja. Vagy olyan cipő, ami nem csinál tyúkszemet.VASHIÁNY: szederlevélből készült tea a legjobb.VESE: A vesénk működését is segíteni kell. Mivel méregtelenítő szervünk egyike, és a verejtékmirigyünket alig használjuk, (elfojtjuk dezodorral, különösen a hónunk alatt,) ezért próbálja a vese átveszi a szerepét.Ha a vesénk nem dolgozik rendesen, akkor a méreganyag lerakódik az ízületekben. Vesét működteti, tehát vízhajtó: a bodzavirág tea, aranyvesszőfű, nyírfalevél /még vesekő esetén is hatásos napi 1 csésze fogyasztása esetén/, tejoltógalaj, csalántea /de csak 6 hétig lehet inni, majd 6 hét pihenő után újabb 6 hét.A vese működtetésére legegyszerűbb gyógynövény a bodza virág, amit nátha teának hívunk.Nemcsak köhögést és lázat csillapít, hanem izzaszt is , és az izzadás már önmagában is tisztítja a szervezetünket, és a vesénk működését is segíti, és ezáltal hamarabb kitakarodik belőlünk az a sok szemét, amit megeszünk. Nagyon jó ízű a teája, érdemes időnként inni belőle. Korlátlan ideig iható.A következő ilyen növény – tejoltó galaj.Három galajfélét ismerünk: a tejoltó, a közönséges és a ragadós galaj. A közönséges és ragadós galaj fehér virágú, a tejoltó pedig sárga virágú. mindegyik galajféle rák megelőző A tejoltó galaj egyedüli a galajok közül, ami a vesét működteti. Heti egy csésze a vesénket tökéletesen rendbe fogja tartani. És ezen kívül az egész nyirokrendszerünknek, az egész mirigyrendszerünknek segíteni fog a működésében, és ez azt jelenti, hogy nem lesz belőle daganat a hónom alatt, a mellékvesén és az összes mirigyem jól fog működni, mert kapnak megfelelő támogatást ennek a növénynek a hatóanyagaiból. Dél-Amerikában is van, és úgy hívják, hogy macskakarom. (A Dávid professzor teája amacskakarom, rák ellen ő ezt ajánlja.) A másik két növény elsősorban pajzsmirigyműködésre való.A vesénknek a következő segítőjét úgy hívják, hogy nyírfa levél. Ukrajnából hozzák be a nyírfa vizet literszámra a piacra – ugyanazt tudja, mint a tea. Nyíregyházán árulják -, ami ugyanazt tudja,mint a tea. Tavasszal gyűjtik. Régebben megcsapoltuk a nyírfát, ferdén belefúrtunk, egy nádszálat tettünk bele, egy óra alatt három liter víz is lejött egy ilyen fából. Hihetetlenül jó a vesére. Kőmorzsoló a levelének teája is, és a vize is. Akinek veseköve van érdemes nyírfalevél teát inni Szétmorzsolja a vesekövet!!!Ha ciszta van a vesénken, akkor a zsurlót kell használni, a teát, 8 hétig egyfolytában, utána 4, de inkább 8 hét szünet, és a zsurlófüvet rátenni a cisztára és dunsztkötésben rajta hagyni. Ez van a májnál is, ha ciszta van, akkor diólevél kell, belülről és pakolás kívülről.VÉRNYOMÁS: Mindenképpen kezelni kell a vérnyomásunkat és a szívünk működését is segíteni kell. Nagyon jó gyógynövények vannak a szív és vérnyomás működésére is. Talán a leghatékonyabb erre a galagonya virágos hajtása. Vérnyomást csökkent, szívritmust szabályoz, szívideget nyugtat,érelmeszesedés ellen jó, a koszorúeret nagyon jól kitisztítja és a szív és erek inait rugalmasan tartja.Ez utóbbi nagyon lényeges.A virágos ág és a termés között az a különbség, hogy a virágos ágban van szívideg nyugtató, atermésben nincs. A termésben viszont a magját ha megtörjük, akkor vérhígító van benne, tehát lehet sűrűvérűség ellen is használni. Érdemes használni, nagyon jó gyógynövény.A másik a fehér fagyöngy levele és az ága.A fagyöngy vérnyomás szabályozó, hideg vízben kell áztatni.Azok az anyukák, nők, akiknek nem sikerül a baba, azoknak is tessék a fagyöngyöt használni. Az egész mirigyrendszerünkre is jó a fagyöngy, és korlátlan ideig iható.MAGAS VÉRNYOMÁS: vagy a vesétől, vagy a szívtől, vagy a koleszterintől van.Ha a vesétől van /ezt orvos állapítja meg, hogy jó-e a vesénk/, akkor a vízhajtásnál leírt teákat kell iszogatni naponta 2 csészével.Ha a szívvel van a gond /orvos/, akkor a galagonya virágos hajtásából készült tehát kell naponta 2 csészével fogyasztani, a szívizmokat rugalmasan tartja, a szívritmust, pedig szabályozza.VISSZÉR: Mindenképpen összehúzó növényeket kell. A szederlevél teája, az erdei málnalevél, az orvosi zsálya teája, és krémként lehet kezelni a körömvirággal, ha a visszér be is van gyulladva.Ha nincs begyulladva, akkor a vadgesztenye krémjét.POLIP, MIÓMA, CISZTA: Megölte a diólevél a polipot. Meg a cisztát is elmulasztja, meg a miómát. Azt mondják az orvosok, hogy az nem lehet, mert a mióma nem gyógyítható. Sőt az endometriózis is gyógyítható, azzal a módszerrel, amit a nép már nagyon régen tud, irrigálni kell vele és inni és pakolást is tenni rá, ha a jobb petefészken van a ciszta, akkor a jobb petefészekre tenni a füvet, amit készítettünk. Egyik nap diólevél, másik nap cickafark fél liter. Úgy működik, hogy addig kell fedő alatt tartani, amíg testmelegre kihűl, utána le kell szűrni, a szüredéket félretenni. Két decit meginni, három decivel irrigálni. Kádba feküdni, feltenni a kád szélére a lábát, beönteni irrigátorral 20 percig a méh szájánál tartani vagy tamponnal bent tartani, és a jobb petefészek tájékára rátenni éjszakára a cickafark vagy diólevél füvet. Ezt lehet 10-12 hétig csinálni.magyarvagyok.info /forrás: http://szupertanacsok.blog.hu/Feng shui tanácsadás, lakberendezés,harmonizálás, színtanácsadás, tértisztítás,Bach-virágterápia,Tarot sorselemzésInformáció: faczanyi@gmail.com,időpont egyeztetés: +36/30-8232-440
2016.09.23. 06:17
Faczanyifengshui.com
Tojásos céklakrém, ahogy még sosem etted
Méregtelenítő, rákellenes és vérképző hatású...Nem kérdés, hogy a cékláról beszélünk, aminek rendszeres fogyasztásával közérzetünk is javul, de az esetleges gyomorpanaszokat is megszünteti. Most egy fantasztikus céklakrémet készítettünk, hogy ne csak jól lakottak, de egészségesek is legyünk!
2016.09.12. 19:00
Eletforma.hu
Méregtelenítés ősszel
Mindenki úgy véli, hogy a legideálisabb évszak a nagytakarításra a tavasz, de valójában ősszel érdemes megtisztítanunk a szervezetünket, ahogy azt a fák is teszik. Egy őszi méregtelenítő kúra segít elhárítani a megfázásokat, karban tartja az immunrendszert és felkészíti a hidegebb hónapokra.
2016.09.11. 16:00
Stylemagazin.hu
Hashajtó is okozhat függőséget?
Székrekedés vagy méregtelenítés miatt előfordul, hogy olyan hashajtásra van szükség, amikor a bélrendszer egyszeri, lehetőleg teljes kiürítése a cél. Semmiképpen nem jó viszont, ha a hashajtók alkalmazása rendszeressé válik, netán hashajtóabúzus... ...
2016.08.28. 18:00
Hazipatika.com
Bolygók és betegséghajlamok
A 9 bolygó (Kozmikus Befolyásoló), a 9 energiahullám, frekvenciasáv, égi energia minden élő, érző testre hatással van. Az érzelmi testen (az elmén és az emberi szöveteken) keresztül fejtik ki hatásukat. Minden bolygó speciális energetikai minőséget, egyetemes, archetipikus energiát (alapfrekvenciájával analóg, pszichomentális energiát és információt) sugároz, amikhez –meghatározott módon – az egyén megfelelő energiatestei (az első lélegzetvételt követően) rácsatlakoznak (behangolódás). Ezek a rezgéskapcsolatok a későbbiekben is kihatnak minden emberre. Nap (Surya)Szervei, testfunkciói: a test vitalitása, életerő, test jobb fele, szívműködés, vérkeringés, csecsemőmirigy, immunitás, szimpatikus idegrendszer, jobb szem, epe, nagyagy, hát, hátgerinc, hipofízis, vérképzés, lép.Betegségei: ájulás, allergia, angina pectoris (mellkasi fájdalom), depresszió, életerő zavarai, gerincbénulás, nyirokrendszer általános erősítése, fertőzések, nyirokcsomó megnagyobbodása, pszichoszomatikus betegségek, szívinfarktus, szívelégtelenség, vérkeringési zavarok, láz, kolera, vérnyomás-ingadozás, angolkór, cukorbeteg- ség, identitásvesztés, önfeladás, vérbőség, vérrög, láz, vérmérgezés, szív- és véredények betegségei, gyengeség, migrén, égés, vágás, lepra.Dosha: pittaAl-dosha: sadhaka, alochakaSrota (a fizikai test csatornája): Majjivaha, idegeket és az agyat tápláló csatorna; Rasavaha, plazma- és nyirokhordozó csatorna; Manovaha, gondolatokat, érzelmeket, benyomásokat, ötleteket szállító csatorna.Dhatu (szövet): ashti (csontok, porcok, haj, körmök, fogak).Gúna: szattva, fény, információSzervrendszerei: mozgásrendszer (csontrendszer), érzékelési rendszerInterplanetáris agyi irányító központ:thalamusŐselem: tűz (teja)Hold (Chandra/Soma) Szervek, élettani funkciók: szervezet folyadékháztartása, látószervek működése, agyalapi mirigy, kisagy, limbikus rendszer, gyomor, nyelőcső, nyálkaképződés, táplálkozás folyamata, havi vérzés, terhesség, szülés, szoptatás, fültőmirigy, köldök, méh, méhlepény, mell, alsó hasüreg, arc, mandulák, bal szem.Betegségek: agyalapi mirigy daganata, gyomor-és bélelzáródás, gyomorégés, gyomorfekély, gyomorrák, méhfibróma, méhrák, terméketlenség, nemi szervek működési zavarai, petefészek-gyulladás, szürkehályog, vékonybélgyulladás, fültőmirigy-gyulladás (mumpsz), hisztéria, emésztési zavarok, kedélyhullámzás, nyálka- hártya-irritáció, mirigyek betegségei, menstruációs zavarok, tejmirigyek problémái.Dosha:kaphaAl-dosha: kledaka, bodhaka.Srotái, a fizikai test csatornái: Ambuvaha, a nedvesség szállító csatornája; Artavavaha, menstruációs vért eltávolító csatorna; Rajavaha, a születés csatornája; Stanyavaha, anyatejet szállító csatorna.Dhatu (szövet): rakta (vér, életerő, keringés, erek, máj, lép).Gúna: szattva (fény, információ)Szervrendszerei: keringési rendszer, nyirokrendszer.Interplanetáris agyi irányító központ: hypothalamus.Őseleme: víz (jala).Szaturnusz (Shani) Szervek, élettani funkciók: csontrendszer, fogak, hallás, bőr, ízületek, haj, lép, epehólyag, bal fül, térd, láb, fehérvérsejtek, gerincoszlop, köröm, porcok, inak, bőr.Betegségek: artritisz: ízületi gyulladás ízületi tok, porc, csont területén; fogfájás, berepedt dobhártya, fülzúgás, fülfertőzés, süketség, körömnövekedési problémák, meszesedés, gerincbénulás, kőképződések, mozgáskorlá- tozottságok, szklerózis multiplex, öregedési, zsugorodási folyamatok; ízületi merevség, vállízületi gyulladás, bőrbetegségek, érelmeszesedés.Dosha:vataAl-dosha: vyana vayu, apana vayu.Srotái, a fizikai test csatornái: Ashtivaha, csontokat tápláló csatorna; Mamsavaha, izmokat tápláló csatorna; Raktavaha, vérsejtek csatornája; Svedavaha, izzadságot eltávolító csatorna.Dhatu (szövet): mamsa (izmok, kötőszövetek).Gúna: tamasz (anyag)Szervrendszerei: mozgásrendszer (izomrendszer).Interplanetáris agyi irányító központ: putamen, törzsdúc, extrapyramidális rendszer része.Őseleme: levegő (vayu).Mars (Mangala)Szervek, élettani funkciók: epe, mellékvese, adrenalin funkció, testhőképződés, vörösvértestek, hemoglobin, fehérvérsejtek, izomrendszer, orr, homlok, porcok, végbél, belek, inak, here, ivarmirigy, fogak, immunrendszer.Betegségek: AIDS, életerő zavarai, fejfájás, migrén, fulladásos köhögés, izomláz, izomsorvadás, izomgörcs, mellékvesekéreg alulműködése (Addison- kór), mellékvesevelő-daganat, vérszegénység, gyengeség, aranyér, tífusz, himlő, kelések, allergia, autoimmun betegségek, harapás, epepanaszok, láz, magas vérnyomás.Dosha: pittaAl-dosha: bhrajaka, ranjaka, pachaka.Srotái, a fizikai test csatornái: Purishavaha,az energetikai hulladékelemeket kiválasztó, megtisztító és eltávolító csatorna; Mamsavaha,izmokat tápláló és méregtelenítő csatorna; Raktavaha, vérsejtek csatornája.Dhatu (szövet): majja (csontvelő, idegszövet, hormonok, idegi impulzusok, agy, gerincvelő) Gúna: tamasz, anyagSzervrendszerei: idegrendszerInterplanetáris agyi irányító központ: amygdala mandulamagŐseleme: tűz (teja)Merkúr (Budha)Szervek, élettani funkciók: bal agyfélteke működése, hasi idegközpont, vegetatív idegrendszer, szimpatikus idegrendszer, rekeszizom, kézfej, tüdő, hörgők, nyelv, fül, váll, gyomornedv, beszédszervek, lapocka, alkar.Betegségek: idegroham, idegesség, ideggyulladás, ideg-összeroppanás, ideges kimerültség, ínhüvelygyulladás, solar plexus: feszültség, tüdőgyulladás, légmell, légzésbénulás, rekeszsérv, epilepszia, memóriazavarok, szédülés, asztma, beszédzavarok, koordinációs zavarok, némaság, alvászavar, fejfájás, süketség, enzimzavarok.Dosha: vata, pitta, kaphaAl-dosha: prána vayu, udana vayu, sadhaka, tarpaka, avalambakaSrotái, a fizikai test csatornái: Pránavaha, a lélegzet csatornája; Majjivaha, idegeket és az agyat tápláló csatorna; Manovaha, gondolatokat, érzelmeket, benyomásokat, ötleteket szállító csatorna;Dhatu (szövet): rasa (plazma, sejtközötti állomány, testfolyadék, nyiroknedv, anyatej)Gúna: radzsasz, energiaSzervrendszerei: légzőrendszerInterplanetáris agyi irányító központ: subthalamus középagyi magokŐseleme: föld (prithivi)Jupiter (Guru/ Brihaspati)Szervek, élettani funkciók: zsírháztartás, máj, zsírszövetek, artériás vér, növekedési hormon, húgysavtermelés, csípőtáj, lábak, jobb fül, szájpadlás, anyagcsere, cukorháztartás, hasnyálmirigy, keresztcsont, lágyék, vérképzés.Betegségek: agyalapi mirigy daganata, burjánzások (jó és rosszindulatú), alsó lábszár izmainak problémája, csípőízületi gyulladás, duzzadások, elhízás, sárgaság, zsírmáj, májzsugor, cukorbetegség, alkoholizmus, mérgezés, hipertrófia, hasmenés. Dosha: kaphaAl-dosha: kledaka, sleshakaSrotái, a fizikai test csatornái: Medavaha, a test zsírszöveteit ellátó csatorna; Ambuvaha, a nedvesség szállító csatornája; Ashtivaha, csontokat tápláló csatorna;Dhatu (szövet): meda, zsírszövet, olajokGúna: szattva, fény, információSzervrendszerei: emésztő- és kiválasztási rendszerInterplanetáris agyi irányító központ: globus pallidus lencsealakú mag, bazális ganglionŐseleme: éter (akasa)Vénusz (Shukra)Szervek, élettani funkciók: vizelet-kiválasztás szervei, vese, hólyag, anyagcsere, hasnyálmirigy, visszérrendszer (vénák), torok, mirigyek, bőr, zsírszövetek, petefészek, emlő, hüvely, köldök, hormonháztartás, ajkak, garat, haj, arc, nyakszirt, váll, szagló- és ízlelőérzék.Betegségek: hashártyagyulladás, hasnyálmirigy-gyulladás, kóros soványság, kaparó torok, rekedtség, hasmenés, vastagbélgyulladás, hormonzavarok, petefészek-gyulladás, petefészekciszta, zsírdaganat, mirigygyulladás, mirigydaganat, nemi betegségek, bakteriális és vírusos fertőzések, bőrkiütés, fekélyek, lázhólyagok, vesebetegségek. Dosha: kaphaAl-dosha: bodhaka, kledaka, avalambakaSrotái, a fizikai test csatornái: Shukravaha, spermiumokat, petesejteket ellátó csatorna; Mutravaha,vizeletet hordozó csatorna; Artavavaha, menstruációs vért eltávolító csatorna; Mamsavaha, izmokat tápláló csatorna; Svedavaha, izzadságot eltávolító csatorna.Dhatu (szövet): shukra (ondósejtek, petesejtek, szaporodás)Gúna: radzsasz, energiaSzervrendszerei: reprodukciós rendszer, endokrin rendszer,Interplanetáris agyi irányító központ: substantia nigra középagy feketeállományaŐseleme: víz (jala)Rahu (felszálló holdcsomópont)Szervek, élettani funkciók: tápcsatorna, kiválasztó rendszer, kötőszövet, aura.Betegségek: emésztési zavarok, bélgáz, haspuffadás, bőrbetegségek, rovarcsípés, csuklás, mentális betegségek, degeneratív betegségek. Dosha: vataAl-dosha: samana vayu, apana vayuSrotái, a fizikai test csatornái: Raktavaha, vérsejtek, hemoglobin csatornája; Annavaha, a szilárd és folyékony élelmiszerek csatornája; Svedavaha, az izzadságot eltávolító csatornaDhatu (szövet): mamsa (izmok, kötőszövetek)Gúna: tamasz, anyagSzervrendszerei: mozgásrendszer (izomrendszer)Interplanetáris agyi irányító központ: nucleus caudatus farkosmag farki részeŐseleme: levegő (vayu)Ketu (leszálló holdcsomópont)Szervek, élettani funkciók: idegrendszer, mozgáskoordináció, erő, izomrendszer.Betegségek: mérgezés, pestis, láz, sebek, kígyómarás, balesetek, sérülések, ideg- és izomproblémák. Dosha: pittaAl-dosha: sadhakaSrotái, a fizikai test csatornái: Majjivaha, idegeket tápláló csatorna; Mamsavaha, izmokat tápláló csatorna;Dhatu (szövet): majja (csontvelő, idegszövet, hormonok, idegi impulzusok, agy, gerincvelő)Gúna: tamasz, anyagSzervrendszerei: idegrendszerInterplanetáris agyi irányító központ: nucleus caudatus farkosmag feji részeŐseleme: tűz (teja)Forrás: Késmárki László:Ájurvédikus asztrológia és marmapunktúra Ankh Kiadó 2012.A könyv megvásárolható: https://bookline.hu/product/home!execute.action?_v=Kesmarki_Laszlo_Ajurvedikus_asztrologia_es_marmapunktura&id=113498&type=22Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.08.23. 17:47
Elozoeletek.hu
10 méregtelenítő tipp kezdőknek és haladóknak
A szervezetet több fronton mentesíthetjük a mérgektől, ráadásul arra is ügyelhetünk, hogy a táplálkozáson túl más formában se mérgezzük magunkat a mindennapokban. 10 tipp mindenkinek. ...
2016.08.21. 15:00
Hazipatika.com
Diétaszemle: Méregtelenítés a Nutribullettel
Rubint Réka fitneszikon ajánlásával!
2016.08.18. 15:12
Glamouronline.hu
Diéta szemle: Méregtelenítés a Nutribullettel
Rubint Réka fitneszikon ajánlásával!
2016.08.18. 15:12
Glamouronline.hu
6 lépcsős méregtelenítés 48 óra alatt
Sokan péntek délutánra túlhajszoltak, túlterheltek, fáradtak vagyunk. Csak nyűg az edzés, otthon is nagyobb a rendetlenség. Jön a hétvége, amikor ideje lenne elpakolni a nagy kupac papírt az íróasztalról, a helyükre tenni a ruháinkat, takarítani. De a barátságokat is ekkor van időnk ápolni.
2016.08.07. 04:30
Wellnesscafe.hu
Natics újdonságokat próbáltunk ki!
Azt kell, hogy mondjam, elsőre a csomagolás fogott meg, majd utána persze jöttek a finom gyümölcsös illatok is… a natics egy igazi magyar büszkeség, szuper alapanyagokból és rengeteg odafigyeléssel! Amiket kipróbáltunk: organikus nádcukor testradír, mojito és a világ legédesebb illatú narancs tusfürdője (ennek a rabja lettem) és egy különleges detox arclemosó! Nyáron valójában ezekre az alapvető szépségtermékekre van a legnagyobb szükség. Legyen egy jó tusfürdő, persze nem árt, ha van két kedvenc is, egy szuper arclemosó és egy frissítő testradír. Organikus nádcukor testradír kókusz-citrom: A natúr és organikus nádcukor hatékonyan radíroz, miközben tápláló olajokkal ápolja bőrünket, így testápolót sem kell használnunk utána! Illata: 5* Hatása: 5* Csomagolás: 5* Összetevők: Organikus, szűz kókuszvaj Hidegen sajtolt, organikus szezámmagolaj Organikus, hidegen sajtolt ligetszépeolaj Organikus nádcukor E-vitamin (tocopherol) Organikus, hidegen sajtolt citrom illóolaj Méregtelenítő arclemosó organikus sárgabarack magolajjal minden bőrtípusra: Kinézetében, a fekete szín uralkodik, mivel aktív szénport tartalmaz, ami mint megtudtuk, kivételes módon megköti a méreganyagokat, amelyek napközben lerakódtak bőrünkön, porózus felülete és mikroszemcsés szerkezete pedig segít a mindennapi alapos tisztításban. A DETOX natúr arclemosó használatával arcod kíméletes módon szabadul meg a méreganyagoktól és szennyeződésektől, miközben már a tisztítás alatt ápol. Illata: 5* Hatása: 5* Csomagolás: 5* Organikus narancsélményt mindenkinek! Mennyei narancsos tusfürdő, amit mintha most szüreteltek volna a legjobb narancsligeteken – vagyis […]
2016.08.01. 12:07
Lifemagazin.hu
A legrégibb és leghatékonyabb recept a fogyáshoz
Manapság még az is kedvet kap a fogyókúrára, akinek eredetileg esze ágában sem volt diétázni. Bármerre nézel, erről szól szinte minden, hogy milyen is az ideális alak (ami az átlag nőre biztosan nem igaz), ráadásul annyi csodadiéta, kiegészítő és méregtelenítő kúra kering a köztudatban, hogy joggal érzed úgy egy idő után, hogy nyilván te sem lehetsz kivétel, és beadod a derekad.
2016.08.01. 04:30
Wellnesscafe.hu
Készíts levendulából limonádét, és szabadulj meg a szorongástól
Szakértők szerint a levendula rendkívül hatékony a krónikus fejfájás elleni harcban, ám jó, ha tudod, hogy hangulatjavító hatással is bír. Tökéletes a stressz, a feszültség és a fejfájás leküzdésében – próbáld csak ki, meg fogsz lepődni az eredményen!Ez a házi levendula limonádé kiválóan megnyugtatja az érzékeket. A folyamatos fejfájás okozója lehet a stressz, a feszültség, a kiszáradás, vagy számos más külső, vagy belső tényező, ám a tiszta levendulaolaj hihetetlen nagy segítség lehet, ha már hatalmas kínokat élsz át. Ezt a csodálatos lila italt nem túl bonyolult elkészíteni, és annyi áldásos hatása van az egészségre nézve, hogy érdemes kipróbálni. A levendula többek között erős gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő, görcsoldó, antidepresszáns, méregtelenítő, vérnyomáscsökkentő és nyugtató tulajdonságokkal bír.Hozzávalók- 1 csésze méz- 12 csésze tiszta víz- 6 csepp levendula illóolaj- 6 citromElkészítésKeverd össze a hozzávalókat, ha szükséges tegyél hozzá még egy kis mézet vagy vizet, majd hagyd kihűlni legalább 1 órán át. Hidegen fogyassz belőle a nap folyamán annyit, amennyi jól esik.Írta: Kis VirágForrás: http://www.noiportal.hu/main/npnews-41602.htmlAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.htmlMentésMentés
2016.07.28. 07:41
Elozoeletek.hu
Agyvédő és méregtelenítő rozmaring
Ha eddig nem használtad a rozmaringot, akkor most épp itt az ideje, hogy megismerkedj az örökzöldek tűleveléhez hasonló, jellegzetes ízű és illatú gyógynövénnyel, mely nem csak az ételeket, de a szervezetedet is tuningolja.
2016.07.16. 03:30
Wellnesscafe.hu
Méregtelenítő, vízhajtó és immunerősítő - Így használd az olcsó csodaszert
Bizonyára mindenkivel megesett, hogy egy erdei kiránduláson rosszul lépett, és egy jó nagy adag csalánt kapott az arcába. Utána pedig szenvedhetett az égő, viszkető és csípő érzéstől. Sajnos én is megtapasztaltam ezt egy mókás hármashegyaljai számháború során, mai napig emlegetem az élményt. Ha azonban már akkor is tudtam volna, milyen jótékony hatásai vannak a nagy csalánnak, nem lettem volna olyan mérges. Ismerd meg kicsit közelebbről ezt a remek gyógynövényt!
2016.07.15. 15:46
Femcafe.hu
Körte-kúra a biztos fogyáséert!
A körte nem csak finom gyümölcs, hanem számos betegség gyógyítója is lehet. Jó hatással van az emésztésre, a gyomorproblémákra, valamint kiváló salaktalanító és méregtelenítő is, ezáltal a diétázók kedvence lesz.
2016.07.14. 04:30
Wellnesscafe.hu
A sikeres méregtelenítés top 9 hozzávalója
Gondoltad vagy sem, létezik néhány egyszerűen beszerezhető növény, mely nagymértékben segíti a szervezet méregtelenítését. Összeállítottuk a legeredményesebb méregtelenítő zöldségek és gyümölcsök listáját, hogy ezzel is megkönnyítsük a sikeres diétád.
2016.07.12. 07:30
Wellnesscafe.hu
Faszén-detox, az új őrület
A színes smoothie-k és zöld dzsúszok mellett a tengerentúlon egy új árnyalat is bekerült a tisztító italok kínálatába, méghozzá az ébenfekete. A faszenet tartalmazó levek méregtelenítő hatása jól hangzik ugyan, de a szakértők erősen kételkednek. Nem véletlenül.
2016.06.20. 06:00
Wellnesscafe.hu
Méregtelenítő fürdő otthon – 2 recept, amihez nincs szükség drága hozzávalókra
Ha sikerül egy órát lecsípned az esti rutinból, készíts magadnak egy relaxáló és méregtelenítő fürdőt, kizárólag otthon is megtalálható alapanyagokból. Ezzel nem csak a testedet de a lelkedet is megtisztíthatod.
2016.06.16. 16:26
Femcafe.hu
A kudarcos fogyókúra is lehet hasznos!
Sokszor érzed úgy, hogy az életed a diéta és a fitnesz körül forog. Zsírégetés, lapos has, karcsúság, bomba alak – ezek azok az ígéretek, melyek mindig rábírnak végül a különböző, többé-kevésbé hatékony zsírégető – vagy villámdiétákra, méregtelenítő kúrákra.
2016.06.15. 05:30
Wellnesscafe.hu
Az 5 leghatásosabb méregtelenítő étel
A helytelen táplálkozás miatt a testünkben sok salakanyag, a kötőszövetekben pedig felesleges víz halmozódhat fel. Ám akadnak ételek, amelyekkel el kerülheted el ezeket a problémákat, és hogyan válhatsz egészségesebbé.
2016.06.14. 09:00
Mindmegette.hu
Ezek a leghatásosabb méregtelenítő ételek - Villámgyorsan kitisztítják a májadat
A máj méregteleníti a szervezetünket, így jól teszed, ha olyan ételeket fogyasztasz, amik kitisztítják ezt a fontos szervet. Szakértőnk, Fodor Imre fitnesz edző, testépítő napi tanácsában ma összegyűjtötte a legjobb detoxikáló finomságokat. Olvass tovább!
2016.06.13. 07:15
Femcafe.hu
7 módszer a tökéletes méregtelenítésre
Bemutatunk néhány olyan módszert, amelyet ha beépítesz a mindennapjaidba, fokozódhat a méregtelenítés és a tovább maradsz egészséges és fitt.
2016.06.09. 05:30
Wellnesscafe.hu
Méregtelenítő és gyulladáscsökkentő szupernövény: a korpafű
A mohára emlékeztető, örökzöld haraszt csak négy évig él. A korpafű nyáron sárgás spórán termő füzéreket hoz, amelynek kénsárga porát korpafűlisztnek, "boszorkánylisztnek" is hívják. Magyarországon, Ausztriában és Németországban szigorúan védett növénynek számít, ezért csak patikából vagy gyógynövény-szaküzletből szerezd be!
2016.06.07. 06:30
Wellnesscafe.hu
9 étel, ami méregteleníti az egész szervezeted
A sikeres méregtelenítés csak rajtad múlik, készülj fel!
2016.06.03. 03:00
Wellnesscafe.hu
9 szuperétel, amit mindennap enni kell!
Egészségünk megőrzésében nagyon fontos szerepet játszik a kiegyensúlyozott étkezés, s az is közismert tény, hogy létfontosságú elegendő mennyiségű folyadékot fogyasztani. Méregtelenítő szerveink támogatására pedig érdemes kiemelt figyelmet fordítani.
2016.05.23. 11:00
Mindmegette.hu
Méregtelenítés és immunerősítés - 4+1 tuti gyógytea-keverék, amire szükséged van még a nyár előtt
Hamarosan itt a nyár, ideje, hogy formába lendüljünk! Tisztítsuk meg szervezetünket és erősítsük meg immunrendszerünket teák segítségével. Hogy hogyan? Olvasd el cikkünket, amelyben adunk néhány tanácsot!
2016.05.11. 09:36
Femcafe.hu
Így készíts méregtelenítő vizet: a 7 leghatékonyabb változat, recepttel
Csak víz és egy-két további hozzávaló kell a hatékony italhoz.
2016.05.03. 09:36
Femina.hu
Kipróbáltam a Neera-kúrát: 5 kg mínusz 10 nap alatt!
Ketten együtt vágtunk bele: egy barátnőm fogyni szeretett volna körül-belül tíz kilót. Számára hiányzott a fogyókúrához a kezdő löket, az a látványos eredmény, ami motiválja őt a fogyókúrában. Én pedig egészségügyi okokból döntöttem amellett, hogy kipróbálom a Neera-kúrát, ami elsődlegesen méregtelenítő kúra. Az eredmény: mínusz 5 kg 10 nap alatt!
2016.05.02. 07:30
Mindmegette.hu
6 bivalyerős méregtelenítő ital, ami letakarítja rólad a pluszkilókat
Vészesen közeledik a nyár, így most vagy soha üzenetet kell küldened a pluszkilóknak. Mutatunk 6 méregtelenítő italt, amit pofonegyszerű elkészíteni, ráadásul a hozzávalóknak hála biztosan hatásosan égetik el a zsírt. Íme!
2016.05.01. 20:46
Femcafe.hu
Harmincas, egyedülálló nő partnert keres (de nem mindenáron)
Harmincas nőként függetlenül élni nem is olyan rossz, ha az ember tudja, hogy az állapot átmeneti. Csakhogy erre nincs garancia. Ez a cikk az Éva egy régebbi számában jelent meg.Egy a minap barátnőm díszpárnákkal körülbástyázva két napig leste az ismeretlen eredetű (elmondása szerint legalább húszcentis) százlábút, aki egy esti órán bérlakása padlóján megjelent. A barátnőm egész éjjel égette a villanyt, és nem mert hozzányúlni. Azon gondolkozott, kit tudna odariasztani késő éjjel, de nem jutott eszébe senki. Ha nő, akkor családos vagy undorodós, ha férfi, akkor… nincs is férfi. Persze van hímnemű kollégája, a házban is ismer egy-két nyugdíjast, de olyan, aki segítene, megnyugtatná, esetleg megölelné és kedvesen megmosolyogná, olyan nincs. Szóval nincs pasija.Hol megy, hol nem A barátnőm pityergett egy kicsit, aztán másnap gumikesztyűben felsöpörte a mozdulatlan százlábút (az sem bírta az éjszakai izgalmakat). Azt mondta: nekem könnyű, én el sem tudom képzelni, milyen rettenetes, amikor az ember egyedül van és nem tudja megoldani a helyzetet. [cikk=47987] A barátnőm helyes lány, van lakása, autója, jó munkája. Tud villanykörtét cserélni, szöget verni a falba és gond nélkül összeszerel egy könyvespolcot. Néha viszont úgy érzi, egyedül egyszerűen nem állja meg a helyét. A helyzet napról napra változik, sőt bevallása szerint óráról órára. Derűre ború és fordítva, mert a barátnőm, B. B. hol élvezi a teljes függetlenséget, hol pedig szinte megfullad a magánytól. Nemrég Bécsben akadt dolga, és munkája végeztével kint maradt még néhány napig az imádott városban. Múzeumról múzeumra járt, vásárolt, csodálta a császárkori épületeket. De délutánra belefáradt a nézelődésbe, már nem érdekelte a 70 százalékos leárazás, és nem esett jól a habos kávé sem. Rájött, hogy senkivel sem tudja megosztani, amit lát, nincs, akivel kibeszélje a napot, aki örülne szerzeményeinek, vagyis egyedül van. Egyedül ebben az idegen városban, ahol – eddig észre sem vette – mindenhol szerelmespárok andalognak. Ahol a kávé három édesítővel is keserű. Mindezt belátva B. B. azonnal autóba ült, és este már a saját ágyában aludt. Egymagában, de azt már megszokta. Különben is, itthon van anya, barátnő, akivel telefonon órákig lehet boncolgatni a szingliség jó és rossz oldalát, és többnyire a jó győz. (Vagy ha nem, akkor lehet sírdogálni kicsit például az én lelki vállamon, ami a házi és egyéb munka, valamint a gyereknevelés alatt már kényelmesre görbült, és bármikor képes vagyok B. B-t túlpanaszkodni. Ettől ő rögtön rájön, hogy nem is olyan rossz egyedül.) A bécsi kirándulás után B. B. napokig gyötrődött, amiért ő, az egyedülálló, emancipált nő, kudarcot vallott. Férfi pedig nincs a láthatáron, a helyzet egyre rosszabb.[cikk=43717]Ketyeg az óra Egyébként optimista barátnőm megzuhant. Először bezárkózott, könnyes szemmel elfüstölt otthon néhány doboz cigarettát, aztán belevetette magát az éjszakába. Amikor az átmulatott hétvégék után még pocsékabbul érezte magát, úgy döntött, megpróbál normálisan élni. Ahogy egy értelmes, igazi független nő él. De azért Carrie Bradshaw a Szex és New Yorkjával elmehet a fenébe, gondolta. Neki minden epizódban legalább egy új és egy régi pasi csapja a szelet. B. B. most már teljesen kiegyensúlyozottnak tűnik, mert egy méregtelenítő kúrától lelkileg is megtisztult. Ájurvédikus napirend szerint él, mindennap jógázik, nem eszik húst és állítólag megtanulta élvezi a jelent. Valamelyik nap, amint éppen gyógyteát kortyolgatott tejeskávé helyett, azt mondta: „Ha huszonkét éves volnék, nagyon jól érezném magam a bőrömben!” B. B. azonban harminckét éves és gyereket szeretne. Állítólag ez magyar szinglisajátosság.Kényszerszingli Néhány éve egy szociológiai kutatás kimutatta, hogy a magányosan élő magyar nők mások, mint európai sorstársaik. Nagy részüknél ugyanis az egyedüllét nem tudatos választás, hanem kényszerhelyzet: a harmincas magyar egyedül élők 75 százaléka szeretne párkapcsolatot és gyereket. Vagyis a hazai felhozatal nagy százalékban a kényszerszingli kategóriába tartozik. Sz. azt állítja, na, ő a tipikus eset. Ránézésre én ezt nem mondanám. Sz. harminchárom éves, inkább az a vagány, bevállalós csaj, aki nem csinál titkot abból, ha valaki tetszik neki. A múltkor vízilabdameccsre vitte egyik reményteli fiú ismerősét, s mivel úgy látta, az ötlet bevált, a következő mérkőzésre is vett jegyet. A játékostárs azonban elmaradt, így Sz. lezavart vele néhány őszintén érdeklődő telefont, aztán feladta. Talán túlságosan nyomultam, mondja, talán csak ő hiteti el velem, hogy sok vagyok. Most azt a korszakát éli, hogy magában keresi a hibát. „Mindennap úgy ébredek, hogy miért pont nekem nincs pasim – sóhajt és beveszi a kedélyjavító bogyóját. – Belefáradtam, hogy én legyek a határozott, magabiztos nő. Nem értem, miért vagyok egyedül.” Sz. három éve szakított, tíz évet húzott le egy okos egoista mellett, aztán elege lett a szolgálatból. Azóta parkolópályán van a szerelmi élete. Mostanában minden reggel újramorzsolgatja lezárt kapcsolatának szép napjait, és lassan úgy érzi, exbarátja a legvonzóbb férfi a világon. Talán újra bele kellene vágni… Megpróbálom helyrerakni: emlékezz már vissza, mit szenvedtél mellette! Sz. helyesel és belátja, hogy igazam van, de most már bármit megtenne, annyira szeretné, hogy szeressék.Az egyhetes éjszaka Sz. csinos lány, a férfiak gyakran viszik strandra, de az elmúlt három évben egyetlen normális úszópartnere sem volt. B. B.-hez hasonlóan ő is átesett az éjszakai mulatozásokon, akadtak egyéjszakás kalandjai, most a csömör állapotában meséli, hogy volt egy hét napig tartó egyéjszakása is. Abból lehetett volna valami, csakhogy a fiú egyre azt hajtogatta, ez nem több szórakozásnál, így Sz. – aki más esetekhez sokszor fűzött hiú reményeket – sikeresen meg is győzte magát. Az éjszaka után már túl voltak egy mozin (mert állítólag a srác barátja éppen nem ért rá, kárba vesztek volna a jegyek), másnap egy vacsorán (mert ugyanez a barát hirtelen lebetegedett) és harmadnap egy közös kiránduláson, ám Sz. lovagja még mindig szabadkozott. De mindennap találkoztak, és mivel Sz. nem görcsölt azon, hogy megtalálta-e végre születendő gyermekei apját, nagyon jól mulattak.[cikk=30327]Eltelt egy hét, és a fiúból séta közben kifakadt: egyéjszakásnak indult, de valami egészen más lett belőle, szeretne komoly kapcsolatot. Sz. állt az út közepén, és azt gondolta, ez most nem vele történik. Ő már rég túl volt az egészen, lebeszélte magát, kész, nem lehet visszacsinálni. Nem értett és nem érzett semmit. Meg is mondta, úgyhogy a fiú mélyen megbántódott és elrohant, többé nem találkoztak. Sz. azóta megismerkedett egy kedves búvárral, aki civilben bokalengetős szövetnadrágot és autóstáskát hordott, egy trendi reklámossal, aki csak akkor ért rá, ha az aktuális kampány megengedte, és egy családapával, aki munkaidőben gyors szerelemre vágyott. Hogy Sz.-t idézzem: egyik sem „pálya”.Magas a mérce Jean-Claude Kaufmann francia szociológus szerint a szinglik magasra tették a mércét: olyan férfiakat szeretnének, akik egyenrangú emberként kezelik, de el is kápráztatják őket. Vagyis a harmincas egyedülálló nők annyira válogatósak, hogy ha így folytatják, nagy eséllyel hajadonok maradnak. D. (35) azt mondja, ő inkább marad hajadon, mint hogy túl sok kompromisszumot kössön, és belekezdjen egy gyenge viszonyba. Neki nem az a legfontosabb, hogy valaki végre mellette legyen, hanem, hogy az a valaki megértse őt, egy nyelvet beszéljenek és a viszonyt ne az alárendeltség, hanem a kölcsönös felszabadítás határozza meg. Addig is küzd magával: az nem lehet, hogy egyetlen normális férfi sem akad az útjába, tehát valószínűleg ő nem elég nyitott. A múltkor egy házibuliban azon kapta magát, hogy ahelyett, hogy belemerülne a forgatagba, folyamatosan kritizálja a mulatozókat. „Tele vagyok előítélettel a férfiakkal szemben, pedig nem ez az alaptermészetem – gyakorol önkritikát D. – Ahogy ott a bulin kívülről figyeltem magam, rájöttem, hogy én se mennék oda egy ilyen nőhöz.” D., mint a legtöbb szingli, végigcsinálta a párkereső éjszakai bulizást, aztán kinőtte. Most épp elfogadó időszakában van: ha a szerelem jön, jön, ha nem, úgy is jó. Lehet, hogy hatvanévesen találom majd meg az igazit, és akkor mi van? kérdi, és hozzáteszi, hogy nem siet sehova. „Először megtalálom önmagamat, a saját utamat, én nem akarok függni senkitől. Aztán majd engem is megtalálnak. Tudom, hogy egy nő akkor száz százalékig nő, ha van mellette férfi, de ez nincs korhatárhoz kötve.”Csapdában D. már régen nincs zavarban, ha egyedül kell moziba vagy kiállításra mennie, azt mondja, a 2010-es években ez már nem ciki. Ráadásul megszokta, tíz éve van egyedül. Előtte több mint három évig élt együtt egy fiúval, és úgy érezte, elmélyült annyira a kapcsolatuk, hogy a következő lépés már a házasság, aztán a gyerek legyen. Ez volt az ő álláspontja. Barátja viszont mást gondolt, úgyhogy D. nagy nehezen lezárta az ügyet. Már amennyire lehetséges volt az adott érzelmi állapotban. Nemrég összefutott volt barátjával, aki elvitte egy darabon. Amikor beszállt a kocsiba, D. rájött, hogy jól döntött: ez az egész itt nem az ő világa. Hosszú időbe telt, de először örül a szakításnak. Talán most már megérett egy új kapcsolatra, bár nem lesz könnyű, mert ő régimódi, vagyis nem kezdeményez, inkább kivár. És bizalmatlan, mert a saját bőrén tapasztalja, hogy az önálló egzisztenciával rendelkező szinglik mellett egyre gyakrabban tűnnek fel anyagi biztonságra pályázó férfiak. Nem feltétlenül húszéves, kigyúrt izomkolosszusokra kell gondolni, egy jobb lakás reményében elvált, albérletes negyvenesek is köröznek a független nők körül.Jó üzlet Külföldön teljes iparágak épülnek a szinglikre. Nálunk ez még nem terjedt el, bár itt is épülnek egyszobás luxuslakások wellnessparkokban, és a szépségipar is megtalálta a harmincas, önmagát vállaló, egyedül élő nőtípust. A fogyasztói társadalom rengeteg mintát kínál, a reklámok dicsőítik a fiatal egyedülállókat, hiszen ők család híján bármire költhetenek, amire a pénztárcájuk csak engedi. De ezen kívül nincs előttük követendő példa, mert a szingliség társadalmilag új jelenségnek számít. Egyelőre nincsenek adatok, hogy hány szingli nő megy férjhez, hány marad pártában, hányan lesznek családanyák, vagy hányan választják a látszólag totális függetlenséget.[cikk=15121] Szóval nem tudjuk mi lesz a szingliből, ha nagy lesz. Egyáltalán kinőhető a szingliség? Annyit viszont tudunk, hogy a szinglik száma a nagyvárosokban növekszik a leginkább, itt ugyanis sokkal fontosabb a karrier, a presztízs, az anyagi jólét, mint az emberi kapcsolatok ápolgatása. Bármilyen szörnyű is, jelenleg csak abban lehet reménykedni, hogy túlhajszolt világunkban egy csomó szingli férfi is rohangál, és két értekezlet között talán némelyikre rátör a családalapítási ösztön. A nők pedig fehér ló helyett beérik egy jobb cégautóval.Szöveg: Fülöp Virág, Fotó: Europress
2016.04.28. 11:10
Evamagazin.hu
A legfinomabb méregtelenítő csodaturmixok
Olyan csodaturmixokat mutatunk, amik nem csak finomak, de szuper méregtelenítő hatással is bírnak.
2016.04.28. 04:00
Wellnesscafe.hu
Útifű maghéj, a tökéletes méregtelenítő
A rostszegény táplálkozás olyan gyakori, hogy akár népbetegségnek is nevezhetnék. Sokan nem is tudják, hogy a salakanyagok felszaporodása, a lelassult emésztés mennyi bajhoz, és milyen elhízáshoz vezet.
2016.04.27. 08:30
Wellnesscafe.hu
5 ok, amiért sose méregteleníts
Gondolkozol azon, hogy léböjtbe, vagy más méregtelenítő kúrába kezdesz? Ezek a szigorú diéták igen vonzónak tűnnek, a csodás alak reményében.
2016.04.26. 17:30
Wellnesscafe.hu
Selymes bőr és 1 kiló mínusz hétfőre
A méregtelenítő fürdő alapja a gyógyszertárban kapható keserűsó, melynek segítségével testünk felfrissül, bőrünk puhább lesz - és egy kicsit még fogyhatunk is. A keserűsót már nagyanyáink is használták, próbálja ki ön is.
2016.04.24. 19:30
Termalfurdo.net
Nem méregtelenítenek a gyümölcslékúrák
A gyümölcs- és zöldséglevek segítségével történő méregtelenítő kúrák népszerűsége a csúcson van, híres emberek esküsznek rá, wellnessközpontok kínálják szolgáltatásként, és egyre-másra tűnnek fel a szép színes – és jellemzően túlárazott – készítmények, amelyek ezt a célt szolgálják. A probléma csak annyi, hogy a módszer nem működik, meg is mondjuk, hogy miért. Forrás: Nők Lapja Café: Nem méregtelenítenek a gyümölcslékúrák
2016.04.24. 07:45
Nlcafe.hu
Nem méregtelenítenek a gyümölcslékúrák
A gyümölcs- és zöldséglevek segítségével történő méregtelenítő kúrák népszerűsége a csúcson van, híres emberek esküsznek rá, wellnessközpontok kínálják szolgáltatásként, és egyre-másra tűnnek fel a szép színes – és jellemzően túlárazott – készítmények, amelyek ezt a célt szolgálják. A probléma csak annyi, hogy a módszer nem működik, meg is mondjuk, hogy miért. Forrás: Nők Lapja Café: Nem méregtelenítenek a gyümölcslékúrák
2016.04.22. 19:12
Nlcafe.hu
Csodát művel a májaddal és az epéddel, ráadásul Első osztályú zsírégető! Most szedd!
Nehogy kiirtsd a kertedből! A legjobb méregtelenítő és májvédő növény, aminek minden része hasznosítható! A virágjából készíts „hamis” mézet, amihez nincs szükség méhekre. Szervezeted hálás lesz érte.
2016.04.21. 18:30
Kiskegyed.hu
Méregtelenítő, laktató karalábéleves, ami fél óra alatt elkészül
A vitamindús karalábéból nagyon ízletes levest készíthetsz, ami hidegen és melegen is kiváló.
2016.04.20. 10:05
Femina.hu
5 érv, hogy igyál minden nap zöld teát
A zöld tea szuper jótékony hatásai mindenki számára ismertek. Vagy mégsem? Mi összeszedtük, hogy mi az az 5 legfontosabb érv, ami miatt kötelező minden nap meginnod legalább egy csészével ebből a méregtelenítő csodaitalból.
2016.04.19. 07:30
Wellnesscafe.hu
Szoptatás és fogyókúra
A szoptatás alatt nem javasolt sem a fogyókúra, sem a méregtelenítés, ezt minden szoptatós anyuka biztos hallotta már. Mégis mit tehetünk, ha szeretnénk visszanyerni szülés előtti alakunkat - felmerül a kérdés, főként, ha az ember lánya nem 1-2 hónap szoptatást tervez, hanem mondjuk 1-2 évet. Most ehhez adunk ötleteket.
2016.04.18. 13:00
Stylemagazin.hu
10 tuti méregtelenítő étel
Ha úgy érzed, a testednek szüksége van egy kis megtisztulásra, akkor jó helyen jársz. A méregtelenítés kéz a kézben jár a kalóriamegvonással, de ne aggódj, az életed zavartalanul fog zajlani.
2016.04.17. 04:30
Wellnesscafe.hu
Görcsoldó, pattanástalanító, méregtelenítő – mi az?
Ismerd meg a bogyós gyümölcsök csodás hatásait!
2016.04.13. 16:30
Wellnesscafe.hu
Tisztítókúra – lépésről lépésre
A tavasz a méregtelenítés időszaka. Cikkünkből megtudhatod, melyek a tisztítókúra legfontosabb szabályai!
2016.04.05. 09:35
Astronet.hu
Betegségek lelki okai
Az emberi test a lélek térképe.Mondd meg, mi fáj! Eláruljuk, mi van a lelkedben.Minden betegség lelki eredetű. A betegség a lélek jelzése, egy intő jel ami elárulja hogy a lélekben megszünt a harmónia.Ezt ugyan mindannyian tudjuk,és érezzük még a fizikai tünet megjelenése előtt ,csak nem forditunk rá figyelmet.Ugyanis ha egy leki problémát huzamosan nem tudunk megoldani,akkor az lenyomatot hagy a lélektestben, ami átíródik a fizikai síkra. A megjelenő tünetek kezelésen nem a megoldás,valódi eredményt csak akkor érhetünk el,ha feltárjuk a betegség kialakulásásban szereplő lelki okokat, és azokat megoldjuk.Mert a betegséget nem legyőzni kell, hanem megérteni.és elfogadni. Amikor megértjük, hogy honnan jött a betegség, mi alakította ki bennünk, akkor azt is tudni fogjuk, hogy mit kell tennünk ahhoz, hogy a valódi okot megszüntethessük, ennél fogva a természetes gyógyulási folyamat beinduljon.Igy juthatunk el csak a teljes gyógyuláshoz.Ha ismerjük az egyes tünetek lelki hátterét, gondolataink erejével ismét helyreállíthatjuk az egészségünköz szükséges egyensúlyt.Egyre szélesebb körben elfogadott az a nézet, hogy az egészség nem csupán fizikai testünk helyes működését jelenti, hanem azt, hogy testi, lelki, szellemi egységként, “egészként”, harmonikusan funkcionálunk.A hármas egység csúcsán gondolatvilágunk áll, amely, mint egy “irányítóközpont”, hatással van az érzelmeinkre.Ha például elhisszük, hogy mindenáron meg kell felelnünk másoknak, akkor általában nem a szívünk szerint cselekszünk. Szabadság helyett rabságnak élünk meg mindent, végül elhatalmasodik rajtunk a szorongás és a gyűlölet.Ha például, nem a szívünk szerint élünk, és gyakran hajt minket a gyűlölet, akkor előbb-utóbb szívproblémákra számíthatunk. Vagy például aki dühét, gyűlöletét nem tudja kiadni magából, azaz lenyeli a mérgét, egy bizonyos idő után gyomorpanaszokat észlel, de számolhat nyálkahártya-gyulladással vagy gyomorfekéllyel is.Ha egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból, és ez az állapot tartósan fennáll, akkor a szervezetet átjáró energiák nem tudnak megfelelően áramlani. Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén az egyes szervekben kezdetben kisebb funkciózavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek. A betegségtünetek figyelmeztetnek arra, hogy felfogásunkon, hozzáállásunkon, életmódunkon változtatnunk kell.egy félelmetes ellenség, hanem az egészség útjának iránytűje lesz, amely a javunkat szolgálja. Egy tanító, aki segít, ha készek vagyunk tanulni.Ahogy a tudat képes megbetegíteni a testet, ugyanúgy meg is tudja gyógyítani, ha megengedjük neki. A gondolat ereje segíthet visszanyerni egészségüket.Minden gyógyulás kulcsa így a saját tudatunkban van.Kényelmesebb persze csak a tüneteket kezelni gyógyszerekkel vagy egyéb módon, de ettől a problémát kiváltó valódi ok nem fog megszűnni, és később újra előtör valahol.Az egészség igazi útja a helyes önismeret, a pozitív gondolkodás, önmagunk és mások elfogadása, valamint a szeretet, a béke, az egyensúly és a harmónia megteremtése lelkünkben.Ha megbetegszünk, érdemes a tüneteket alaposan megvizsgálni, és elgondolkodni azon, hogy vajon az orvosi segítség mellett mit tehetünk mi magunk saját gyógyulásunkért.Miközben az orvos felírja neked a gyógyszert, érdemes elgondolkodnod, hátha vannak lelki kiváltó okai is a bajoknak. Például ha környezetedben mindenki influenzás, és te is köhögni kezdesz, nem kell azonnal megijedned, hogy akkor valamit biztos nem jól csináltál.Ám a sorozatosan visszatérő, vagy az előzmény nélküli betegségeknél talán eltűnődhetsz azon, nincs-e némi igazság abban, hogy lelki okai lehetnek.Ha másért nem is, kíváncsiságból azért kikeresheted, hogy az adott szervnek vagy testrésznek mi a szimbolikus jelentése, és az ott jelentkező fájdalmak mire utalhatnak."Be kell végre látnunk, hogy "egy embert meggyógyítani" nem annyit jelent, mint a régi állapotot visszaállítani, hiszen éppen az idézte elő a betegséget; a gyógyítás sokkal inkább az öntudat kitágítása, egy új és életigenlő út megválasztása révén érhető el. Amíg ezt meg nem tanuljuk, továbbra is szükségünk van a betegségre."Azzal, hogy megfigyeljük, milyen esemény vagy hatás következtében, melyik testrészünkön jelenik meg a megbetegedés, azt is megállapíthatjuk, hogy miről szól az üzenete, hiszen minden testi tünetnek megvan a maga jelentése. Szervezetünk ugyanis mindig jelez, ha valami nincs rendben. Betegségeink tehát egyúttal arra is felhívják figyelmünket, hogy lelki úton honnan erednek, vagyis mi az, amit magunkban helyre kell tennünk. Csak meg kell tanulnunk olvasni ezekből a jelekből. Miről árulkodnak a betegségeid?(részletek Rüdiger Dahlke könyveiből)Agyalapi mirigy - Irányítóközpont (mások irányítanak).Ajakrák - Lenyelt sérelmek, mások hibáztatása.Alhasi görcsök - Félelem, bizonytalanság.Alkoholizmus - Talajvesztettség, értéktelenség tudata. Lelkiismeret furdalás. Az Én elutasítása.vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokraAllergia - Fél, hogy. Lemondás a hatalomról. Kire vagyok allergiás? Teremtő elementálok fel nem ismerése.Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Pollenallergia esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergia esetén a kedveskedést, szeretetet nem tudod elfogadni, porallergia esetén pedig a tisztátalanságotAngolkór - Érzelmi alultápláltság. Szeretet és biztonság hiánya.Aranyér - Múltból átmentett harag. Zavarok az elengedésben. Leterheltség, aggódás a határidők miatt.Határozatlanság, rugalmassághiányÁgybavizelés - Rettegés az egyik szülőtől (lehet karmikus emlékkép).Ájulás - Félelem. Erőt meghaladó feladat. Nem akarok tudomást venni a külvilágról, ez nekem már sok (védelem).El akarsz menekülni a világ és a problémák elől. ÖnvédelemÁllkapocs problémái - Harag, neheztelés, bosszúvágy, agresszivitás.Álmatlanság - Félelem, nyugtalanság, bűntudat. Félelem a szellemvilágtól.nyugtalanság, félelem, bűntudat.Félsz a kiszolgáltatottságtól, a védtelenségtől vagy a haláltól.Alvás-problémák: halál-kérdésAchilles-ín: érzelmi túlfeszítettség, földhözragadtság Ágybavizelés: rettegés valakitől Agyrázkódás: az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás szükségességét jelzi. Alacsony vérnyomás: Félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig. Alkar: cselekvőképesség Asztma: Az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. - szűkkeblű vagy, többet akarsz kapni, mint amennyit adni, a világ piszkosságának taszítása Álterhesség: vágy a tiszta anyaságra Arc: nyíltság, önkifejezés, a leginkább magunkról beszélő részArcideggörcs: állandóan maszkot hord, nem önmagát adja Balesetek - Magatehetetlenség, kitörni vágyás, agresszivitás.Belek - Szükségtelen elengedése félelemmel, illetve el nem engedése.Bélrendszer: ellenséges érzelmekBoka - Mozgékonyság, irányváltoztatás képessége.Bőr - Az egyéniség védőburka. Elfolytott harag. Fenyegetettség érzete. Érzelmi állapot visszatükröződése.Bőrbetegség: Túlzottan zárkózott és kemény vagy. képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra. elfojtott harag Bőrkeményedés - Merev nézetek, állandó rettegés.elképzelésekBőrkérgesedés - Védőpáncél növesztése a bántó ingerek ellen.Ez védőpáncél utal a védtelenség, veszélyeztetettség érzetre Bőrpigmenthiány - Vitiligo - Kötődés hiánya, kitaszítottság,ElszigetelődésBright kor - Gennyes vesegyulladás - Alacsony önérték, állandó kudarc veszteség érzete.Baleset, csonttörés: Nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged.Bal oldalon megjelenő elváltozások: Az anyához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat is.Boka: felemelkedés a földtől, elrugaszkodottság Candidiázis - Gombás megbetegedés - Szétszórtság, harag. Bizalmatlanság mások irányában, de közben vágy az emberi kapcsolatokra.Ceilulitis - Kötőszövetgyulladás - Megrekedés gyermekkori traumánai. Ragaszkodás a múlt fájó emlékéhez. Rettegés az önállóság.Ragaszkodás a fájó emlékekhez. Cukorbetegség - Visszafogottság, mély fájdalom, szeretethiány, sóvárgás a múlt emlékei iránt. Pl. szép lehetett volna, ha..... ,Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.Csalánkiütés - titkos félelmek, a dolgok eltúlzása.Csecsemőkori asztma - rettegés az élettől. Nem jó itt lenni.Csecsemőmirigy - Az élet veszélyes. Mindenki ellenem van.Csípő - Döntő pillanatban az egyén fél lépni.Csípőbántalmak: Félelem előrelépni. Több önbizalmat! Comb: az előrehaladáshoz, járáshoz szükséges erő Csomók - Neheztelés, kudarcélmény, lelkifurdalásCsontok: Törés - Lázadás a halalom ellen.szilárdság, merevséget jelez, a gyógyulási idő alatt változtatnod kell ezen. Deformitás: Szellemi túlfeszítettség, rugalmatlanság.Csontvelőgyulladás - Harag, csalódás az életben. Támasznélküliség.Csorgó orr - Elfojtott sírás, tehetetlenségérzetCsukló - Lendület és fesztelenség.Dadogás - Önkifejezés hiánya. Nem szabad sírni. Bizonytalanságérzet. Nem veleszületett dadogásról van itt szó.Daganat-tumor - Önfejűség, merev gondolkodás, helytelen programozás,régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása. Lelkiismeret-furdallásMéghdaganat, ciszta - Nemiségben esett csorba.Duzzanat - Merev gondolkodás, régi fájdalmak cipeléseDepresszió: menekülés az aktivitástólDerékfájás: túlhajszoltság. Dohányzás: vágy az önmegvalósítás szabadságára, kapcsolatteremtésreEkcéma - Kibékíthetetlen ellentétek, érzelmi kifakadások hiánya.Ellentétek harca, érzelmi kitörésekElmebaj - Menekülés a családból. Eltávolodás a valóságtól. Elkülönülés. Nem veleszületett elmebajról van szó.Emlékezetkihagyás: Amnézia - Félelem, menekülés az élettől, akaratgyengeség.Epekőbántalom - Keserűség, keménység, büszkeség, rosszallás.lerakódott fájdalom, sérelem.Epe: agresszió, keserűség, bánat. Epebántalmak: Keserűnek érzed az életet.Epilepszia- Üldözöttség, belső küzdelem, önpusztító erők.Égési sérülések - Harag, lángoló gyűlölet, heves indulatok.Émelygés, hányinger - Egy gondolat, egy élmény elutasítása. Félelem.Érproblémák, vérproblémák: szeretet áramoltatásának problémája.Érelmeszesedés - Ellenállás, feszültség, szűklátókörűség, elfordulás az értékektől.Étvágy - saját érzelmek megvetése. Biztonságvágy.Étvágy (nagy): biztonsági érzet hiánya, félelem. Étvágytalanság: Félelem, veszély és fenyegetettség érzetBeteges éhség - Az élet veszélyes, félelem, fenyegetettségElfásultság: Elszigetelődés, elfojtott érzelmekElhízás: Boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőd. Esetleg a plusz kilók mögé próbálod elrejteni nőiességedet.Emésztési probléma: Valamit nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérged.Fehérfolyás - A férfiak kihasználják a nőket. Egy partner ellen irányuló harag.Fej: irányítás, gondolkodás, racionalizmus Fejfájás - Kemény önkritika. Az én alábecsülése.Maximalista vagy, túlhajszolod magad. nem tűröd a kritikátFekély - Önbizalomhiány, emésztő gond.Lelki fájdalomFertőzés - Ingerültség, harag, bántalom.Ficam - Harag ellenállás. Ragaszkodás a megszokott útirányhoz. Merevségből kimozdulni - felszólítás.Fogak - Elhatározások. Rágódás a helyzetek miatt. Fontos döntések halogatása. Képtelen az átgondolásra és határozásra.Frigiditás - A nemi örömök elítélése, megtagadása. Érzéketlen partner.Frigiditás, impotencia: Félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől, a haláltól, a megnyílástól, és a sikertelenségtől.Fulladásos roham - Az élet veszélyes. Megrekedés a gyermekkornál.Fül: Fülcsengés - Az őrangyal figyelmeztetése.Zúgás : nem a belső hangra figyelek.Fájás: Ne kelljen hallani. Fájdalom: figyelemfelhívás, amelyik szervet érinti, annak a területnek szimbolikus jelentését figyelembe véve.Fülbetegségek: Nem akarsz meghallani valamit, nem figyelsz a belső hangodra. Farkasvakság: félelem a bizonytalanságtól, az ismeretlentől Felkar: erő a cselekvéshez Fertőzés: Harag, bántalom, ingerültség Ficam: harag, ellenállás Fog: agresszió, vitalitás. Fogíny: ősbizalomFogfájás: Valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd. vitalitás hiánya Fojtó érzés: szorongások Foltokban hulló haj: szervzónák figyelembevételével jelez rendellenességetGerincoszlop - Az élet hajlékony tartóoszlopa.Gerinc, hát: támaszt keresek, vagy túl sok a teher rajtamGerincoszlop görbülése - Merevség, kitartás a régi elképzelések mellett. Akaratgyengeség, hitehagyottság.Gerincproblémák: Az egyenesség, őszinteség, emberség jelképe. Gerincferdülés: egyik feled túl hangsúlyos a másikkal szemben (lásd oldalak) Görnyedtség: bizonytalanság, összehúzza magát, az élet csapásai alatt megtört Gégehurut - Nem meri felemelni a hangját. Dühében szóhoz sem jut. Neheztel a hatalomra.Golyva - Strúma - Áldozat, kudarcok, kielégületlenség (megértés hiánya). Elég volt a bántalmakból.Egzisztenciális fensőbbségérzésGörcsök - Görcsös ragaszkodás, feszültség, aggódás, megragadás.Gyermekkori betegségek - Gyógyszer, kábítószer-függőség. Menekülés az én elől. Önszeretet hiánya.Gyomor bántalmai - Rettegés az ismeretlentől. Alkalmatlanság az új átlényegítésre.Túl sokat töprengsz, valamit nem tudsz elengedni.Fekély - Önbizalomhiány. Mások kedvébe próbálj járni.elfojtod az agressziódat. Égés - Önmarcangolás, aggódás, félelem (maró).Hurut - Örökös bizonytalanság. Leépülés érzete.Rontás - Rettegés, mohóság, irigység, szorongás.Gyulladás: Nem tudsz feldolgozni egy problémát, mert félsz tőle.Hascsikarás - A környezetben mindenki ingerült és bántóan viselkedik.Hasmenés - Elutasítás, kapkodás.nem tudod hasznosítani a tapasztalataidat, ezért azok csak „átrohannak" rajtad.Hasi panaszok: Egzisztenciális félelmekre utal. Hasnyálmirigy Az élet édessége.Felsőrész - Érzelmi háttér hiánya, szeretet elfojtása, hiánya, - jövőt szimbolizálja.Közép - Bűntudat, múlt terhei, az élet terhes - jelen.Alsórész - Bizonytalan anyagi háttér - derék - múlt.Hepatitisz - Ellenállás a változásra, félelem, harag, gyűlölet, düh.Hidegrázás - Szellemi beszűkülés. Visszahúzódás. Hagyjatok békén.Húgyhólyag panaszai - Ragaszkodás idejétmúlt nézetekhez, szorongás érzelmi beszűkülés, érzelmek visszatartása.Hólyaggyulladás:Visszafojtod érzelmeid, pszichés nyomás alatt állsz. Húgyhólyag: pszichés nyomás, érzelmi telítettség, "altesti sírás"Hörghurut - Elmérgesedett családi légkör. Heves viták. Olykor túl nagy a csend.Haj: szabadság, hatalom, saját terület határai, antenna, külső inger felvételHajhullás, korpásodás: Új korszak kezdete, vagy a visszahúzódás jele.Hányás: elutasítasz valamit; undor jele. Heg: egy lelki sérülésed mély nyomot hagyott benned. Herpesz: Undorodsz valamitől.Hordó-mellkas: felfújja magát, erősebbnek mutatja magát Idegek - Kapcsolat a külvilággal. Információcsere.Idegesség - Lázas kapkodás, bizonytalanság, aggódás, erőfeszítés, félelem.Idegösszeomlás - Túlzott Én központúság.Impotencia - Kényszer a bizonyításra, bűntudat, feszültség, előítéletek, gyűlölet egy korábbi partner ellen.Influenza - Tömeghisztéria, befolyásolhatóság.Isiász - Képmutatás, rettegés a jövőtől, anyagiak miatti félelem.Izületek - Az élet fordulópontjait és a könnyed váltást jelképezi.Reuma - egy izületre terjed ki - Elnyomottság, becsapottság érzete, a körülmények ócsárolása.Ujjakra, vagy több izületre terjed ki: Büntetni, visszavágni. Szemrehányás, kifosztottság.Ujjak: Hüvelyk - Intellektus, aggódás.Mutató - Ego, félelem.Középső - Harag, nemiség.Gyűrűs - Bánat.Kisujj - Család, színlelés.Kar - Képesség az élmények befogadására.Kelés - Harag, forrongás, háborgó indulatok.Kéz - Tart és kezel. Megmarkol, szorít, megragad, elenged, simogat, odavág.Ínhüvelygyulladás: Nem engedsz utat cselekvőképességednek. Jobb oldalon megjelenő elváltozások: Az apához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Ész, racionalizmus.Klimax - Félelem a nőiesség elvesztésétől, az öregedéstől. Önbizalom hanyatlása.Koleszterin - Az öröm csatornái elzáródnak, félelem az öröm elfogadásától.Kóros étvágytalanság -Kóros soványság - Az élet megtagadása, szorongás, önutálat,elfojtod a nemiséged,bűntudatKönyök - Irányváltoztatás. Új élmények befogadása.ElhárításKöröm Bizonytalanság, védelem.agresszióKöröm rágása - Önemésztés, gyermeki dac.Köszvény - Uralkodási vágy, türelmetlenség, harag.Kötőhártya-gyulladás - Harag, csalódottság az életben látottak miatt.Kövérség - Védőpajzs. Önvédelem, túlérzékenység.Kancsalság: egyoldalú látásmódKényszeres evés: ingerhiány.Kéz: felfogás, cselekvés, tenyér-kézfej kettősség Kiütés: Türelmetlenség, gyermetegségKoszorúér-elmeszesedés: az érzelmek visszafojtása.Köhécselés: nem mered kimondani a véleményedet, de jelzed, hogy van.Kötőhártya-gyulladás: fájdalmat okoz valaminek a belátása.Láb: comb - Ragaszkodás koragyermekkori traumához.Lábszár - Rettegés a jövőtől az előrehaladás megtagadása,vagy túl feszített tempóban haladsz.Lábfej - Önmagunk, az élet és a többiek megértése. Rettegés a jövőhtől, megfenekléstől.Lábfejpanaszok: a gyökereket, ősökhöz való viszonyt szimbolizálja. Nem tisztázott a múltad, gyökértelennek érzed magad.Lábujjhegyen járás: folyamatos emelkedettségre vágyik Láz, hőemelkedés - Izzó harag.Leukémia - Az élet befogadásának képtelensége. Belső gyötrődés, önkínzás, kétségbeesés.Légzés - Az élet befogadásának képessége.Mandulagyulladás - Félelem elfojtott érzelmek és ambíciók, önkifejezés hiánya.Máj - A harag és alacsonyabb rendű érzelmek székhelye.Máj Betegségei - Örökös panaszkodás. Állandóan hibát keres magában és tetteivel igazolja azt.Túl dühös és haragvó vagy. méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.Meddőség - Nincs belső igény az anyaságra, vagy félelem az élet természetes menetétől.Mellkas: rugalmasság, zártságMell panaszai: Az anyasággal, gondoskodással van problémád.Mell ciszta - Túldédelgetés, gondoskodás.Csomók - Basáskodó magatartás.Feszülés - Táplálék megvonása.Melléküregek - Egy szeretett személy bosszúságot okoz.Mellékvese - Kishitűség, önhanyagolás, szorongás.Menstruáció előtti zavarok - Saját hatalom átruházása a külvilágra. Idegenkedés a női test folyamataitól.Menstruációs zavarok - Nőiesség elutasítása, bűntudat, rettegés. Menstruáció: önfeladás, odaadás, elengedés, ritmus, nőiség Merev nyak - Egyoldalú felfogás, hajlíthatatlanság.Migrén - Kitörési vágy. Ellenállás az élet természetes menetének, szexualitás keltette szorongások. Fejben megélt szexualitás.Nyirokmirigy gyulladás - Az élet lekicsinylése, mások hibáztatása, áthárítás. Beteges önkritika. A beteg hozzáállása mindenhez. "Hát nem borzasztó?"Mozgásbetegség - Rettegés az események fölötti uralom elvesztésétől.Magas vérnyomás: Túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani. Medence: nemi tartásMióma : álterhességMutálás: nem tudja milyen helyzetben milyen hangot használjon Narkolepszia - alvás kényszer - Elhárítás, rettegés. Menekül a feladatok és körülmények elől.Nátha - Zavarodottság, sok minden zajlik egyszerre. Érzelmi zaklatottság, kisebb sérelmek.el akarsz zárkózni a külvilágtól, a kommunikációtól.Nyak panaszai: Önfejűség, hajlíthatatlanság.Nincs összhangban az eszed és a szíved, mást súg az egyik, mint a másik.Nyáktömlő gyulladás - Elfojtott harag.Nyírok betegségei - Figyelmeztető jel. Az elmét ismét az élet legfőbb dolgai, a szeretet és a boldogság felé kell fordítani.Nagyothallás: merev a saját környezetével szemben, lezárja magátNői mell: anya-gyermek kapcsolatNői szervek betegségei: Nem éled meg a nőiséged, elutasítod a szexualitást. Orr vérzése - Esdeklés a szeretetért.önfeláldozás. Igény a megbecsülésre. Mellőzöttség és el nem ismertség érzése. Esdeklés a szeretetértOrr polip - nem kívánt gyermek, veszekedések.Ödéma - Nem akarok valakit, vagy valamit elbocsátani.Orr: emóciók, szex, büszkeségOrrdugulás: Megakadályozod az érzelmeid áramlását.Orrsövényferdülés: érzelmeid túlságosan egy oldalra hajlanak.Oldalak: tested jobb oldala az ész és a racionalizmus, bal oldala a szív és az érzelmek jelzője. A fejeden ugyanez pont fordítva van.Pajzsmirigy - Sértődöttség. Soha nem tehetem azt, amit akarok. Mikor kerülök sorra?Ha alulműködik, félsz a változástól, ha túlműködik, sokat stresszelsz, és nincs határozott jövőképed. Petefészek - A teremtés kiindulópontja. Kreativitás.Pikkelysömör - Félelem a megbántástól. Az érzékek és a szellem eltompítása, érzések elfojtása.Túlzottan véded magad, félsz a sebezhetőségtől.Porckorongsérv - Talajvesztettség, határozatlanság, döntésképtelenség. Prosztata: férfias agresszióPúp: kizárja magát a közösségből, feladata van Rák - Mély sebek Neheztelés régi sérelmek miatt. Titkos bánat emészti a testet. Gyűlölet, kétségbeesés.Rákos daganat: Elfolytott harag, bánatReuma - Tehetetlenségérzet, szeretethiány, keserűség, neheztelés.Önmagad és kapcsolataidat nem tudod elfogadni.Rekedtes hang: ha csak a torkodból képzed a hangod, nem adod ki teljesen magad, titkolózol a környezeted előtt. Ritmus: univerzális rend, élet, polaritásRövidlátás: bizonytalan vagy a jövődet illetően.Sclerosis multiplex - Merevedett gondolkodás. Keményszívűség, vasakarat, hajlíthatatlanság.Sérv - Megszakadt kapcsolatok, nyomasztó gondok, túleröltetés. Félreértelmezett önkifejezés.Túlterheled magad.Szaruhártya gyulladása - Engesztelhetetlen harag.Száj betegségei: Megingathatatlan nézetek, merev gondolkodás, zárt világkép.befogadás, kommunikáció, kapcsolat a külvilággal Szem betegségei - nem szívesen látja, ami életében végbemegy.Valamit nem akarsz meglátni.,Ha rövidlátó vagy, akkor a jövőbeni dolgokat hárítod, távollátás esetén pedig az orrod előtt levő dolgok felett hunysz szemet.Gyermekeknél: Rövidlátás - A jövőkép bizonytalanTávollátás - Rettegés a jelentől.Összetérő kancsalítás - Nem akar szembesülni a külvilággal, önellentmondás.Szemtengelyferdülés - Fél szembesülni önmagával.Széttartó kancsalítás - Nem mer szembenézni a jelennel.Szürkehályog - Képtelen boldogan előretekinteni.Retina leszakadás - az anyag eltereli a szellemtől a figyelmet.Zöldhályog - Engesztelhetetlenség. Régi sérelmek okozta feszültség túlnyomása.Szédülés - Csapongás, szétszórtság, szemlélődés elutasítása. Külső ingerek elutasítása.Székrekedés - Ragaszkodás az idejét múlt nézetekhez, megragadás a múltban, fösvénység.em szeretsz adni,Szélgörcs - Szorongás, megemészthetetlen gondolatok, érzelmi túltelítettség.Szív - Szeretet és biztonság középpontja.Szív betegségei - érzelmi válság, örömtelenség. A szív megkeményedik, hajlam a stresszre.Szívroham - a pénz utáni hajsza kiszorítja a szívből az örömöt.Szívkoszorúér trombózis - Magányérzet, riadtság, kisebbségérzés, önmarcangolás, kishitűség.Szívszorítás - Talajvesztettség, meginog az életbe vetett hit.Sarkon járás: nem hagyja kibillenteni magát egyensúlyából Struma: fensőbbségérzése saját magát fojtogatja Szédülés: Bizonytalan és ingatag vagy.Térd panaszai - Önfejűség, önteltség, hajthatatlanság, félelem, rugalmatlanság. Alázat hiánya.Térd: Az alázatot, befelé fordulást jelképezi.Torok betegségei - elfojtott harag, önkifejezés hiánya, ellenállás a változásnak, az egyén képtelen szót emelni önmagáért.Nem tudod, nem mered kimondani, amit szeretnél, nem vállalod fel magad.Tuberkulózis - Önzés sorvasztja a testet. Birtokolni vágyás. Kegyetlen gondolatok, bosszúvágy.Tüdő betegségei - Búskomorság, bánat, félelem az élet befogadásától. Nem érzi méltónak magát a teljes életre.Szomorú vagy, nem érzed magad elég szabadnak.Tüdő: szabadság, kapcsolat a külvilággal, kommunikáció, vitalitásTüdőgyulladás - Újra és újra fellépet sebek, letargia.Tüdőtágulás - Érdemtelenül élni nem lehet. Félelem az élet befogadásától.Tagolatlan beszéd: nem akarja, hogy megértsékTalp, kéz, tenyér: elkülönülés, különcségTávollátás: nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami az orrod előtt van.Tériszony: Félsz a bukástól és a sikertelenségtől.Testszőrzet fokozott növekedése: férfias jellegek megerősítésTrombózis: Szellemi fejlődésre van szükséged.Túl egyenes a gerinc: túlzott magabiztosság látszataTumor: Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetetUtazási rosszullét: Kiszolgáltatottságérzet, félelem, bezártságérzésVállpanaszok: túlterheltségVastagbél: sokat kritizálsz.Vastagbél-, aranyérproblémák: Szorongásra, félelemre utal.Vékonybél: tudatos analízisVékony hang: nem mersz élni a saját lehetőségeiddel.Vér: ego, vitalitásVérszegénység: passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó felvenni, beépíteni a mindennapjaidbaVesebetegség: Félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat. (jobb vese férfival kapcsolatos ügy, bal vese; nővel kapcsolatos ügy)Vesekő: a párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedésViszketés: ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel.Visszér: Rugalmatlan, merev, zárkózott vagy.Zöld hályog: visszafojtott könnyekForrás: http://szellemgyogyasz.mindenkilapja.hu/html/22230602/render/betegsegek-lelki-okaiKép: pinterest.comAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.03.31. 12:24
Elozoeletek.hu
8 szuper étel méregtelenítéshez
A béltisztítás és méregtelenítés egészségünk megőrzésének és helyreállításának szempontjából létfontosságú folyamat.
2016.03.25. 06:30
Wellnesscafe.hu
Mitől egészségesek a piros ételek?
A piros szín önmagában is jótékony hatással van szervezetedre. Ha látod biztonságérzetet ad, szenvedélyessé tesz. Belül pedig feltölt energiával. A piros tehát nemcsak a lelkedre, de az emésztésedre is jótékony hatással van A piros színű zöldségfélék és gyümölcsök színét az úgynevezett likopin molekula adja, amely tulajdonképpen a sárgarépában is megtalálható karotin módosulata. Nem képződik belőle A-vitamin, de hatékony antioxidánsnak számít. Amellett, hogy megvéd a tumoros betegségek ellen, csökkenti a szervezetedben lévő rossz koleszterint, és még a szívedet is karban tartja. Paradicsom A paradicsom az egyetlen olyan magas likopin tartalmú zöldség, amely megvéd a daganatos betegségek kialakulása ellen. Ezenkívül magas C-vitamin tartalma miatt is ajánlatos a fogyasztanod. Mindennapi étrendetet változatossá teheted vele, hiszen szenvicsre, salátába is teheted vagy akár önmagában, öntetként és szószként is fogyaszthatod. Ha igazán tenni akarsz az egészséged érdekében, akkor főzzél hetente legalább kétszer hámozott paradicsomból magadnak zöldséglevet. Szakemberek szerint ugyanis, főzve sokkal nagyobb a tápértéke, mert a likopin így tud könnyen kiszabadulni a növényi rostok közül. És mint már előbb is említettük, ez a molekula megvéd a rákos megbetegedésekkel szemben. CseresznyeA cseresznye a korai gyümölcsök közé tartozik, ami azért is fontos, hiszen kiváló vértisztító hatással bír. Ami különösen fontos a téli, legtöbbször húsban gazdag táplálkozás után. Ezenkívül gyulladáscsökkentő hatásának köszönhetően a pattanásos bőr ellenszere, de fogyasztása az egyensúlyából kibillent hormonháztartást is gyorsan helyre rakja. A legjobb, ha a szokásos módon szemezgetve eszed, de ha szívesebben innál belőle gyümölcslevet, akkor azt a következő módon készítsd el: tedd szűrőtálcára a cseresznyét majd mártsd 2-3 percre forró vízbe. Borítsd lapos tányérra, és nyomkodd át krumplinyomóval. Válogasd ki a magokat, a többit turmixold össze. GránátalmaA gyümölcsök között a gránátalma az egyik legerősebb antioxidáns, de kiváló gyulladásgátló tulajdonsággal is rendelkezik. Ennek köszönhetően rengeteg betegség megelőzésében nyújthat segítséget szervezetednek. Kedvező tulajdonságait fokozza, hogy antioxidáns alkotórészei, az A- és C-vitamin, gyorsan felszívódnak, támogatva ezzel az oxigént a szabadgyökökkel való harcban. A bőröd szépségét, és rugalmasságát is megóvja, hiszen jelentős mennyiségben tartalmaz polifenolokat, amely az öregedés leghatékonyabb ellenszere. És a legfontosabb tulajdonsága, hogy még a fejlődő magzatot is megvédi. Amerikai kutatók bebizonyították: azoknál a kismamáknál, akik rendszeresen fogyasztották ezt a gyümölcsöt, csökkenti az újszülötteknél kialakuló oxigénhiányos agysérülések számát.EperAz eper tele van vitaminnal és az egészséged megőrzéséhez elengedhetetlen növényi vegyületekkel. Serkenti a vérkeringést, fokozza a méregtelenítő folyamatokat a szervezetben. Bőséges C- és E-vitamin tartalmával kitűnő vértisztító táplálék. Csökkenti a szívbetegségek, a kötőszöveti gyulladások, az agyér-elmeszesedés és a rák kialakulásának esélyét is. Tovább nem elhanyagolható szempont az sem, hogy a benne lévő vegyületeknek köszönhetően bőrfiatalító hatással is bír. PirosalmaA piros, ropogós alma renkívül jó hatással van az emésztésre, foszfor- és almasav tartalmánál fogva, pedig segíti az agy, a vese és a máj működését. Jó tulajdonságait már az ókori egyiptomiak, görögök és rómaiak is felfedezték, akik a hasmenés és a vérhas csodadoktorának tartották. Ezek mellett napi egy alma elfogyasztásával csökkentheted a véred koleszterinszintjét is, ami a szívbetegségek és szívrohamok fő rizikófaktora. Piktinanyaga pedid segíti a szervezetből kiüríteni az ólmot, a higanyt és más mérgező nehézfémeket. MálnaA málna rengeteg ásványi anyagot, C-vitamint tartalmaz, amely miatt szintén a legegészségesebb gyümölcsök közé tartozik. Kiskertekben főleg a kellemes ízvilágú szörpjéért termelik, de a népi gyógyászatban a málnalevelét is felhasználták: leforrázták és teát készítettek belőle. Cukorbajra, vese és hólyagbántalmak ellen alkalmazták, de a meghűléses betegségek kiváló ellenszere is. Vértisztító hatása nem olyan régen ismert, de ennek köszönhetően csökkenti a vércukorszintet, a magas vérnyomást és serkenti a vér körforgását a szervezetben. GörögdinnyeA görögdinnyét az ókori népek lázcsillapításra és a szoptató anyukák tejtermelésének növelésére használták. Hamar felismerték, hogy a piros, lédús gyümölcs kiváló vízhajtó hatással rendelkezik, és segíti az emésztést. Ez a kellemes nyári idénygyümölcs két fajta betegséget gyógyít a legkönnyebben. Vese- és cukorbajra ajánlják leginkább. Ha a veséddel sokszor adódnak problémák akkor a következőket kell tenned: Fél liter vízben lassú forralással főzz 2 evőkanál görögdinnye magot tizenöt percig. Naponta fogyassz három csészével ebből a teából a fő étkezések között. Ha pedig magas a vércukorszinted, akkor ebből a főzetből igyál napont két literrel: tegyél két liter vízbe 4-5 evőkanál görögdinnyemagot, és főzzd háromnegyed órán át. Pótold a vizet annyira, hogy a napi folyadék-szükségletedet kielégíthesd vele.Forrás: http://kiskegyed.blikk.hu/test-es-lelek/megelozes/mitol-egeszsegesek-a-piros-etelek-39014Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.03.23. 16:43
Elozoeletek.hu
Böjtöld magad egészségesre!
A nagy rohanásban legyen néha merszünk és bátorságunk megállni, és egy-egy pillanatra csak magunkra figyelni. A tavasz a böjt ideális időszaka. Szeretnénk megszabadulni a télen felszedett kilóktól. Ez az időszak a legalkalmasabb a fogyókúrára is, nem feltétlenül azért, mert közeledik a bikiniszezon, hanem mert végre lezárul a szervezet téli „raktározó” működése, így könnyebb megszabadulni a méreganyagoktól. A természeti népeknél mindmáig szokásos gyógymód a böjtölés, mint ahogy a legősibb civilizációkban élt papok feljegyzései is beszámolnak a méregtelenítés gyógyító erejéről.Miért van szükség méregtelenítésre?A XXI. századi élet számos előnye mellett talán a legnagyobb kárt a jólétből fakadó túltápláltság okozza. Tizedannyit mozgunk, mint elődeink, ugyanakkor a nehéz, kalóriadús ételekkel, a gyorséttermek hatalmas adagjaival túlterheljük a szervezetünket. Olyan világot élünk, melyben nap mint nap egészségkárosító anyagokkal találkozunk.A dohányzás, a túlzott alkoholfogyasztás mellett ma már az iparilag előállított élelmiszerek, gyógyszerek, kozmetikumok, tisztálkodó- és tisztítószerek is újabb mérgeket juttatnak szervezetünkbe. Sőt az ivóvizünk és a levegőnk is szennyezett.Mi is a böjt?A böjt az egyik leghatékonyabb méregtelenítési, salaktalanítási módszer. A testünkbe került méreganyagoknak az anyagcserefolyamatok során távozniuk kellene a szervezetünkből. A méreganyagok kiválasztásában nagy szerepet játszanak a vese, a máj, a tüdő, a belek és a bőr is.Abban azonban, hogy öntisztító szerveink maradéktalanul el tudják látni feladatukat, nagyon gyakran segítségre szorulnak. A böjtölésnek köszönhetően regenerálódni képes a károsodott máj, a bőr kitisztul, a szem újra csillog, az íriszben azonnal láthatók a tisztulás jelei. Az emésztőszervek mentesítődnek a terhektől, az egész szervezet megújul. A léböjtA léböjt során meghatározott időtartamra lemondunk a szilárd táplálékról és az élvezeti szerekről. Ez a klasszikus gyógymód sok krónikus és akut betegséget segít megelőzni, az esetek nagy részében enyhíti vagy teljesen meg is szünteti a bajokat. Fontos tudni, hogy átmenetileg képesek vagyunk táplálék nélkül élni, majd utána szerényebben étkezni, mint előtte.Harminc év fölött minden egészséges embernek tanácsos lenne időnként böjtölni, a mai életforma mellett szükséges és ajánlatos ugyanis a rendszeres „nagytakarítás”. A túltápláltság fáradttá, kedvetlenné, lassúvá tesz.A böjt a testet és a lelket egyaránt frissíti, gyógyítja. Hatására az agyban fölszabadul a boldogsághormon, a szerotonin, a vérből és az erekből kitisztulnak a lerakódott zsír és mésznyomok. Évente legalább kétszer, ősszel és tavasszal tatsunk böjtöt, számtalan módszer közül választhatunk.A bőr szaunával, a vesék a megnövelt folyadékbevitellel, a máj egyes táplálékok megvonásával, a belek rostpótlással és az emésztési folyamat serkentésével, a tüdő pedig a friss levegőn végzett testmozgással méregteleníthető a legegyszerűbben. Böjt során fontos a napi háromszori pihenés: időt kell hagyni a szervezetnek az anyagcserefolyamatokra: ilyenkor történik a lebontás, fel-és átépítés. Ehhez pedig nyugalomra van szükség! A böjt része a májpakolás délután és a folyamatos lazítás-relaxálás. A tisztító, salaktalanító kúraDe hogyan kezdjük el a böjtöt, mit együnk, mit igyunk, hol szerezzük be az élelmiszereket, és közben hogyan főzzünk mondjuk paprikás csirkét a család többi tagjának? Ezt a problémát ismerték fel a wellness szállodák, ahol a vendég igényeihez igazodva kínálnak személyre szabott, komplex tisztító vagy böjtprogramokat. Megkönnyíti a dolgot, hogy itt csoportban, ellenőrzés mellett böjtölhetünk. Mindent elkészítenek számunkra és elénk is teszik, így ezzel nem kell foglakoznunk.Fontos szót ejteni az úgynevezett böjtkrízisről, az ételmegvonás ideje alatt ugyanis változhat a közérzet. Ez ijesztő lehet egy kezdő böjtölő számára, éppen ezért nem ajánlatos egyedül, segítség és felügyelet nélkül belevágni. Egy tapasztalt böjtvezető átsegít a nehéz időszakokon, ezért fontos, hogy mindig elérhető legyen. A böjtkúra végeztével örömmel tapasztaljuk, hogy a testsúlyunk csökken, a lelkünk megszabadul a ránehezedő nyomás egy részétől és így bátrabban, könnyebben nézünk majd szembe a mindennapok kihívásaival. S ha már megalapoztuk az egészséges életmódra való átállást, a továbbiakban könnyebb egészségesebben táplálkozni és élni.kép: pinterest.comForrás: http://www.astronet.hu/test-es-lelek/alternativ-kezelesek/bojtold-magad-egeszsegesre-102238Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.03.22. 19:27
Elozoeletek.hu
Gyógyulj a születési számod segítségével!
kép: hírma.huA számmisztika nemcsak az egyes típusok betegséghajlamainak felismerésére alkalmas, hanem terápiás ötleteket is tud adni. Ez a megközelítés a homeopátiás gyógyításhoz áll közelebb, vagyis azok a színeket, gyümölcsöket stb. soroljuk ide, amelyek az adott szám rezgésének felelnek meg. A saját típusod (számod) kiválasztásához csupán a születésnapodra lesz szükség:1-es szám:mindenki 1-es, aki 1-jén, 10-én, 19-én vagy 28-án született. Betegséghajlamai: Az 1-eseknek elsősorban a szívükre és a gerincükre kell vigyázniuk – tehát ne vegyenek semmit a szívükre, és ne terheljék magukat olyan pluszterhekkel, felelősséggel, ami nem az ő feladatuk (ami a gerincre csapódik le). Meg kell tanulniuk intenzíven pihenni és gyorsan regenerálódni.Érdemes elsajátítaniuk a relaxáció, az autogén tréning vagy a meditáció valamelyik módját. Ez nem hobbi, hanem a legjobb és leghatékonyabb módszer a megelőzésre, illetve a gyógyításra! Fontos, hogy a táplálkozásban is mértéket tartsanak, és törekedjenek a lehető legegészségesebb ételek fogyasztására. Zsír- és koleszterinszegény étkezés javasolt. Szeretnek „nagy lábon” élni, és kényeztetni magukat minden földi jóval. De az egészséges életmód nem azt jelenti, hogy meg kell vonniuk maguktól bármi jót, hanem azt, hogy jobban válogassák meg, mit adnak a testüknek. A tanács annyi, hogy legyenek igényesek, és nézzék meg, mit visznek be!Egyéb javaslatok: fokhagyma (koleszterincsökkentő, értágító), Q10 (fokozza az energiatermelést, megkönnyíti a szív munkáját, nagyobb adagban csökkenti a vérnyomást), magnézium (javítja a szívizom működését), karnitin (serkenti a sejtek energiatermelő részecskéinek zsírbontó tevékenységét), E-vitamin (megakadályozza a „rossz”, vagyis az LDL-koleszterin képződését, a szelénnel együtt szedve hatékonyabb), karotinok (védenek a szívbetegségektől).Javasolt terápiái: napfürdő, színterápia, masszázs. Meditációs technikái: napköszöntés, meditatív tánc, szívmeditáció. Gyümölcsei: narancs, citrom, mazsola, dió, kókuszdió, datolya, sárgabarack, földimogyoró. Zöldségei: articsóka, lencse, olajbogyó, bab, tök. Fűszerei: babérlevél, sáfrány, gyömbér, szegfűszeg, bazsalikom, rozmaring, kurkuma. Gyógynövényei: kamilla, körömvirág, kakukkfű. 2-es szám:mindenki 2-es, aki 2-án, 11-én, 20-án vagy 29-én született.Betegséghajlamai: A 2-eseknek a legérzékenyebb szervük a gyomruk. Ezért egyrészt meg kell „tanulniuk” alaposan rágni. Amennyiben kapkodva esznek, „szikladarabok” landolnak a gyomrukban, másrészt megeszik az idegességet is! Ha lehet, ne egyenek, amikor feszültek. Ha mégis, akkor igyanak meg étkezés előtt két pohár vizet, amely „kimoshatja” a mérgeket, és előkészíti a gyomrot az étel befogadására.A víz egyébként is alapvetően fontos közegük. Jó, ha van módjuk rendszeresen úszni, akár természetes vízben, akár uszodában. Akkor is feltöltődnek, ha nagyobb víz közelében lehetnek pár órát. Az a legjobb, ha ott élnek, ahol van víz. Ebből adódik, hogy a folyadékbevitel is sarkalatos kérdés az egészségük szempontjából. Minimum két liter folyadékot kell meginniuk naponta, de jobb, ha még többet. És figyeljenek a víz minőségére: tisztított forrásvizet, pi-vizet vagy gyógyteákat fogyasszanak!Egyéb javaslatok: A fázás és megfázás is gyakran okoz náluk megbetegedéseket, ezért kerülniük a szeles-huzatos, nyirkos, hideg helyeket, illetve ne tartózkodjanak hosszasan ilyen helyen. Védjék a testüket, a fejüket, és lábukat a fázástól. Ha mégis megfáznak, akkor forró teát igyanak, vegyenek forró fürdőt, illetve lábfürdőt. Nyugtató-hangulatjavító tea fogyasztása javasolt, különösen a feszültebb időszakokban: 30 g bazsalikom, 30 g orbáncfű, 10 g citromfű. Napi egy-két alkalommal 2 dl. Ez idő alatt nem szabad szoláriumozni és napozni sem! Javasolt terápiái: hidroterápia, például borogatás, fürdő stb., álomfejtés. Gyümölcsei: dinnye, dió, körte, ringló, szilva. Zöldségei: saláta, uborka, cukkini, tök, káposztafélék, paradicsom, gomba, spenót. Fűszerei: majoránna, cikória, vanília, üröm. Gyógynövényei: árvacsalán, vadmajoránna, palástfű, szeder, kökörcsin.3-as szám:mindenki 3-as, aki 3-án, 12-én, 21-én vagy 30-án született. Betegséghajlamai: A 3-asoknak főleg a mozgásszervi betegségek okozhatnak gondot, illetve sérülések a meggondolatlan, figyelmetlen mozgásból adódóan. Ugyanis hajlamosak egyszerre több dologgal foglalkozni, és a szétszórtságnak baleset lehet a következménye.Amennyiben sikerül összeszedettebbnek lenniük, úgy ezt a veszélyforrást ki is iktatják. A sportsérülések hasonló kategóriát alkotnak, bár annyiban különböznek az előbbiektől, hogy a sportban jobban rá vannak kényszerítve a 3-asok, hogy koncentráljanak. Ennek ellenére bárkivel megeshet, hogy megsérül sportolás közben. A másik nagy terület: a légzőszervek, különösen a tüdő megbetegedései, illetve a fül. A 3-as főtémája a kommunikáció, ezért a hangszálak is idetartoznak, és ebből adódóan a fül is, mint információvevő szerv. Az ezzel kapcsolatos betegségek azt jelzik, hogy az egyén hajlandó-e meghallani azt, ami hozzá eljut, vagy „begyullad” tőle, és fülgyulladást produkál. Egyéb javaslatok: A szétszórtság, meggondolatlan mozgás miatt sérülések, balesetek fordulhatnak elő. Amennyiben összeszedettebb szeretne lenni a 3-as szülött, akkor például olyan légzőgyakorlatot végezhet, amikor orron át mélyen beszívja a levegőt, és közben magában mondja: „Beszívom az univerzum összeszedettségét.” Majd szájon kifújva: „Kifújom a szétszórtságot.” Ezt lassan, koncentrálva 3-5-ször végezheti el a nap bármely szakában.Vagy a jobb és bal agyfélteke összehangolásához álló testhelyzetben a jobb térdet felemelve a bal könyökkel érintse meg. Majd fordítva: a bal térdet a jobb könyökkel. Ezt a gyakorlatot egymás után 6-szor érdemes elvégezniJavasolt terápiái: légzés-, mozgásterápia, naplóvezetés, zene (-hallgatás és -készítés is). Gyümölcsei: ribizli, szeder, egres, áfonya, cseresznye, földieper, alma, gránátalma, őszibarack, szilva. Zöldségei: borsó, spárga, cékla, paradicsom, burgonya, sárgarépa, olajbogyó. Fűszerei: kapor, petrezselyem, kömény, menta, citromfű. Gyógynövényei: kis vérfű, menta, hárs, bodza, zsálya, kapor, ezerjófű, lándzsás útifű, petrezselyem, libapimpó, mogyorócserje. 4-es szám:mindenki 4-es, aki 4-én, 13-án, 22-én vagy 31-én született. Betegséghajlamai: A 4-esek testi tünetei minden esetben a nehézkességgel és a rugalmatlansággal vannak összefüggésben. Ezek például megnyilvánulhatnak az emésztés problémáiban: gyomorfekély, epekő, cukorbetegség, székrekedés stb. Ezek abból adódhatnak, hogy a 4-esek nem szeretik a változó körülményeket, a váratlanul adódó helyzeteket. Nem „veszi be a gyomruk”, hogy a dolgok nem pontról pontra az ő elképzeléseik szerint történnek. Nem tudnak és nem is szeretnek spontán reagálni.Nem engedik el azt, ami az övék. A székrekedés is ennek a testi tünete. Pedig az lenne a legfőbb tanulnivalójuk, hogy szívesen és önként változtassanak a terveiken, ha a helyzet úgy kívánja. Amennyiben ez sikerül, a fent említett tünetek azonnal csökkenni fognak! A másik terület, ahol ez megnyilvánulhat: a csontok, illetve a törések, hiszen aki nem rugalmas, az eltörik. Ezért is fontos, hogy igyekezzen alkalmazkodni, változtatni megrögzött szokásain, hogy ne kelljen a csontjainak törnie. Egyéb javaslatok: Az emésztőrendszer érzékenysége miatt a táplálkozásra kell nagyon odafigyelnie a 4-esnek. Ne egyen se túl forrót, se túl hideget, és kerülje az erősen fűszeres, csípős ételeket, amelyek irritálhatják a gyomornyálkahártyát. Nem szabad koplalnia, éheznie sem, mert ilyenkor a gyomorsav kikezdheti, kimarhatja a gyomorfalat. Ezért is fontos, hogy a reggelit sose hagyja ki. A csontok jó állapota miatt elég sok folyadékot kell innia (napi 2,5 litert). A kalciumforrás természetes formában a legkedvezőbb. Ezenkívül olajos magvakat és hidegen sajtolt olajat célszerű rendszeresen fogyasztania (például salátaöntetként). Terápiái: homeopátia, böjt, talpmasszázs. Meditációs technikái: karmajóga, meditációs festés és tánc. Gyümölcsei: szeder, naspolya, málna, datolya, földieper. Zöldségei: bab, borsó, fokhagyma, paraj, spárga, sárgarépa. Fűszerei: kömény, édeskömény, szegfűszeg. Gyógynövényei: kömény, mogyorócserje, ginszeng. 5-ös szám:mindenki 5-ös, aki 5-én, 14-én vagy 23-án született.Betegséghajlamai: Az 5-ös szülötteknek a túlzásokból, az elhízásból, a felfokozott tempóból és a méreganyagok felhalmozódásából adódhatnak gondjaik. Emiatt nagyon fontos, hogy megtalálják és meg is tartsák a helyes mértéket minden tekintetben: étkezésben, munkában, indulatokban stb.„Nagy kanállal eszik” az életet a szó átvitt és szó szerinti értelmében is. Ezért kicsit vissza kellene fogniuk magukat, ha meg akarják előzni a bajt. Nemcsak a zsíros ételeket kell kerülniük, hanem a túl édes, agyoncukrozott ételeket és italokat is. Ezzel párhuzamosan csökkenteniük kellene a méreganyagok bevitelét is. A máj túlterheléséből adódhatnak a legsúlyosabb tüneteik. Ezekhez társul még a stressz és a túlzott indulatok, amelyek nem megfelelő kezelés esetén a legrosszabb esetben magas vérnyomást, agyvérzést, szívinfarktust is okozhatnak. Így ez nem játék. Észre kell hát venniük, hogy nagy kockázatot vállalnak, ha nem hajlandóak változtatni életstílusukon! Egyéb javaslatok: Az egyik legjobb módszer, ha megtanulnak az 5-ösök relaxálni, és ezt rendszeresen használják is. A jóga és a tajcsi csuan is kiváló, mert nemcsak a testet, de az idegeket is ellazítja. Ezenkívül a máj elzsírosodásának kezelésére javasolt a lecitin, amely védi a májsejteket, mozgósítja a zsírokat, adagolásával megelőzhető a „zsírmáj” kialakulása.Az elzsírosodás kezelése, illetve megelőzése mellett a méregtelenítés is mielőbb napirendre kell, hogy kerüljön. Többféle teakeverék és szer is rendelkezésre áll. Az Aloe vera az egész szervezetet, így a máj méregtelenítését is elősegíti.Terápiái: sport, lézerakupunktúra, tánc. Gyümölcsei: őszibarack, kivi, szőlő, körte, rebarbara, mogyoró, dió és minden csonthéjas gyümölcs. Zöldségei: padlizsán, uborka, hagyma, kukorica, zeller, gomba. Fűszerei: majoránna, szerecsendió, bazsalikom. Gyógynövényei: orbáncfű, komló, ginszeng, angyalgyökér, gesztenye, pitypang.6-os szám:mindenki 6-os, aki 6-án, 15-én vagy 24-én született.Betegséghajlamai: A 6-os szülötteknek a legérzékenyebb „szervük” a bőrük. Minden feszültség, boldogtalanság, stressz és a gondok általában a bőrükön jelennek meg. A lelkük így tud üzenni, hogy valami nincs rendben, illetve hogy foglalkozni kell végre egy bizonyos témával.A 6-osok alapvetően konfliktuskerülők, így hajlamosak becsapni önmagukat, és elhitetni magukkal és a környezetükkel is, hogy nincs semmi gond. De közben különböző bőrproblémák „kiabálnak”: „Nincs minden rendben!” A tüneti kezelés csak átmeneti javulást képes hozni. A teljes gyógyulás csak akkor következik be, ha felvállalják a 6-osok a konfliktust, és azt oldják meg. Onnantól gyönyörű, tökéletes lesz a bőrük. A másik érzékeny szervük a veséjük. Ez különösen párkapcsolati gondok esetén jelez. A gyulladás a félelemről árulkodik. A görcsök a görcsös ragaszkodásról, a homok és a kövek a szeretet áramoltatásának akadályoztatásáról… Egyéb javaslatok: A bőrproblémák egyik „gyógyszere” a rendszeres és megfelelő bőrtisztítás. Az ma már természetes, hogy sűrűn kezet mosunk, és fogat is naponta legalább kétszer naponta. Épp ilyen fontos, hogy naponta legalább kétszer tisztítsuk meg arcbőrünket a szennyeződésektől és a bőr által termelt faggyútól is.Ezt csak természetes alapanyagú kozmetikumokkal tegyék a 6-osok, olyan szappant, tonikot használjanak, amelyek garantáltan antiallergének! Javasolt még a szelénszedés, mivel fontos antioxidáns, képes közömbösíteni a káros szabad gyököket. E-vitaminnal együtt szedve hatékonyabb. A bőrnek és a veséknek is fontos a megfelelő mennyiségű és minőségű folyadék bevitele! Naponta 2-3 liter tisztított forrásvíz vagy pi-víz fogyasztása javasolt!Terápiái: masszázs (bármilyen), aromaterápia, pakolások. Gyümölcsei: dinnye, füge, sárga- és őszibarack, alma, körte, szilva, ringló, narancs, banán, dió, mandula. Zöldségei: burgonya, cékla, bab, tök, paraj, gomba, brokkoli, karfiol. Fűszerei: mustár, petrezselyem, zsálya, fahéj, levendula. Gyógynövényei: zsálya, ginszeng, cickafark, levendula, pásztortáska. 7-es szám:mindenki 7-es, aki 7-én, 16-án vagy 25-én született. Betegséghajlamai: A 7-esek túl fegyelmezettek, túl szigorúak magukkal, és van bennük hajlam az önbüntetésre, illetve az önsanyargatásra. Fontos lenne, hogy keressenek és találjanak örömforrásokat. Apró „boldogságmorzsákat” kellene összeszedegetniük, és máris jobban éreznék magukat.Betegséghajlamuk elsősorban a csontok, a gerinc meszesedése. Már fiatalon olyan tüneteket fedezhetnek fel magukon, ami csak idősebb korban szokásos. Ez is azt jelezi, hogy túl súlyosnak fogják fel a feladatokat, és felelősséget, ami megakadályozza a fiatalos, olykor játékos hozzáállást, pedig ez utóbbi is segíthet az egészséges egyensúly megtalálásában.Az érfalak rugalmatlansága is okozhat gondokat, illetve az egész érrendszer meszesedése. Ezek és a különböző elzáródások is mind azt mutatják, hogy törekedniük kellene a szabadabb áramlás biztosítására. Ez vonatkozik az energiákra, a szeretetre, és az élet bármilyen témájára, amelyet meg lehet oldani vidáman, társakkal együtt, nem pedig magányosan, elszigetelődve, nagy nehézségek árán! Egyéb javaslatok: A meszesedésre táplálékkiegészítők javasoltak: multivitamin és multi-ásványianyagkészítmények. Komplex hatásmechanizmusa javítja a szív és az érrendszer működését. A C- és A-vitaminok antioxidáns hatásúak, elengedhetetlenek a sejtek egészséges működéséhez.A telítetlen zsírsavak (olívaolaj, tengerihal-olaj, lenmagolaj, ligetszépeolaj, kendermagolaj) tisztítják az érfalat és javítják a keringést, valamint a „jó” és a „rossz” koleszterin hatását. A szőlőmagkivonat erős antioxidáns. Q10 koenzim javítja a szívizom oxigén ellátását, a sejtlégzést segíti. Terápiái: böjt, meditáció, drágakő-terápia. Gyümölcsei: dió, alma, szőlő, rebarbara, banán, aszalt gyümölcsök. Zöldségei: saláta, káposzta, zeller, burgonya, torma, gomba, paraj, uborka. Fűszerei: só, kömény, szegfűszeg. Gyógynövényei: orbáncfű, boróka, komló, kömény, zuzmó.8-as szám:mindenki 8-as, aki 8-án, 17-én vagy 26-án született. Betegséghajlamai: A 8-asok hihetetlen erőbedobással csinálnak mindent. Ebből adódhatnak a gondjaik: sokszor esnek túlzásba, és a kelleténél több energiát tesznek bele az ügyeikbe. Ezért gyakran szenvednek el kisebb-nagyobb balesetet (szúrt, vágott sebek, végtagtörések stb.).Főleg fejsérülések fordulnak elő. Minél előbb meg kellene tanulniuk az optimálisabb erőbefektetést, amikor kellő lendülettel vágnak bele az aktuális témába, de nem pazarolják az energiáikat. Ugyanis ilyenkor a pluszenergiáknak „ki kell sülniük” valamilyen formában. Mivel a 8-as az adott energiamennyiség törtrészét használja a konkrét téma kivitelezésére, a feleslegnek pedig nem ad „feladatot”, az kénytelen „találni” magának.Ha az energiának nincs megadva egy konstruktív, vagyis építő cél, akkor destruktív, azaz romboló jelleget fog ölteni, és ilyenkor történhetnek balesetek és más „katasztrófák”. Emiatt nélkülözhetetlen, hogy a 8-as csak annyi energiát mozgósítson, amennyit el is használ, illetve adjon „jó és nemes” célt ennek, mert így nem történhet baj vele. Egyéb javaslatok: Nélkülözhetetlen, hogy folyamatosan legyenek tervei, céljai. Energiáit és idejét így mindig aktívan és hasznosan tudja felhasználni. Érdemes megtanulnia relaxálni, meditálni. Jó hatással lehetnek rá a keleti harcművészetek, mert ott az energiák optimális kezelését is elsajátíthatja.Ahogy a tajcsi vagy csikung művelése során. Egyébként a sportok általában kedvező hatásúak, mert összeszedettséget, fegyelmet és a szabályok betartását egyszerre követelik meg a 8-astól, vagyis pont azokat, amiket egyébként is el kell sajátítania. Ezáltal nemcsak a személyisége fejlődik, hanem a balesetek veszélyét is csökkentheti. Terápiái: sport, szauna, akupunktúra, iszappakolás. Gyümölcsei: egres, alma, kaktuszgyümölcs, áfonya, füge. Zöldségei: hagyma, fokhagyma, retek, zeller, paraj, karfiol, póréhagyma, torma, pepperoni paprika, torma. Fűszerei: fokhagyma, bors, csili, gyömbér, Cayenne-bors, torma, paprika. Gyógynövényei: árnika, csalán, fokhagyma, zsálya, kerti mák, beléndek, gyömbér, macskagyökér. 9-es szám:mindenki 9-es, aki 9-én, 18-án vagy 27-én született. Betegséghajlamai: A 9-esek általában jó egészségnek örvendenek, így nincs kényes, érzékeny testrészük. Ugyanakkor jellemző rájuk a figyelmetlenség, amely okozhat kisebb baleseteket. Nagyon nehéz, de a legfontosabb tanulnivalójuk az „itt és most”-ban levés – vagyis amikor arra koncentrálnak, amit éppen csinálnak. Ezzel elkerülhetik a veszélyes helyzeteket.Ezenkívül nélkülözhetetlen, hogy törődjenek kicsit többet magukkal, az egészségükkel, ugyanis hajlamosak folyton mások problémáit előtérbe helyezni, míg a saját dolgaikat elhanyagolják. Így háttérbe szoríthatják azokat a tevékenységeket, amelyekből töltődhetnének, illetve amelyek a saját egészségük, vitalitásuk megőrzésére irányulnának. Csak annyira kellene önzőbbnek lenniük, hogy jobb állapotba kerülve még többet segíthessenek… Egyéb javaslatok: Ahhoz, hogy egészségüket megőrizhessék, többet kell önmagukkal foglalkozniuk. Az egészséges táplálkozás, a bioételek és -italok, a gabonák és zöldségek fogyasztása nem luxus, hanem a legjobb befektetés. Ráadásul ezenközben olyan tapasztalatokra is szert tehetnek, amelyeket tovább is adhatnak, ezzel is segítve, tanítva a környezetüket. Természetesen nemcsak a testnek van szüksége jó minőségű táplálékra, hanem a szellemnek és a léleknek is. Ezért fontos, hogy töltsenek elegendő időt olvasással, értelmes társalgással, zenehallgatással és kirándulásokkal. Terápiái: talpmasszázs, kineziológia, homeopátia. Gyümölcsei: rebarbara, szilva, görögdinnye, papaja. Zöldségei: vöröshagyma, fokhagyma, torma, zöldpaprika, spárga, alga, szójabab, tök, paradicsom, répafélék. Fűszerei: üröm, torma, fokhagyma, mustár, gyömbér. Gyógynövényei: üröm, boglárka, repce, kikerics, barnamoszat.szerző: GraficaAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.03.20. 16:34
Elozoeletek.hu
Ezt csináld reggel éhgyomorra: a legegyszerűbb méregtelenítő módszer
Nem kell mást tenned, mint ezzel öblögetni a szádban.
2016.03.18. 11:15
Femina.hu
5+1 tipp a szauna élmény fokozásához
Az egyik legjobb dolog, amit az egészségünkkel és a szépségünkkel tehetünk a borongós őszi hűvösben, az a szauna! Immunerősítő, méregtelenítő, bőrszépítő hatását ráadásul néhány kevésbé ismert trükkel még tovább fokozhatjuk.
2016.03.18. 04:00
Noinetcafe.hu
Ennél őrültebb méregtelenítő kúráról még nem hallottál
Most, hogy közeledik a tavasz és a bikiniszezon, te is elgondolkoztál rajta, hogy belevágsz egy detox programba? Jó ötlet, de ezt az új módszert azért nem ajánljuk…
2016.03.17. 12:28
Cosmopolitan.hu
Méregtelenítés 4 lépésben - Ilyen egyszerűen is lehetünk hatékonyak
Talán feltette már magának a kérdést, hogy mire jó a méregtelenítés, és van-e olyan formája, amely nem igényel szigorú étrendet és túl nagy erőfeszítést. Most válaszolunk ezekre a kérdésekre, és bemutatjuk a legegyszerűbb módszereket és mutatunk pár remek receptet is.
2016.03.16. 12:50
Termalfurdo.net
A fiatalság forrása: az öt tibeti jógagyakorlat
"Kifelé tekintve sohasem fogsz rábukkanni a fiatalság forrására: csakis befelé haladva találhatsz rá". Az öt rítusnak nevezett, tibeti eredetű jóga jógagyakorlat egy nagyon könnyen elsajátítható frissítő, fiatalító mozgássorozat. Naponta végezve hatása fantasztikus és nagyon látványos. Ez a mozgássorozat módot és lehetőséget ad arra, hogy megerősítsük a körülöttünk keringő energiákat, így megfiatalítva a testünket beszövő energiahálózatot. A gyakorlatokon keresztül megtanulhatjuk irányítani és uralni azokat az áramlatokat, amelyek a belső elválasztású mirigyeket és a test szerveit táplálják. Nagyon szépen meg lehet a film segítségével tanulni ezeket a gyakorlatokat. Rendszeres végzésük hozzájárul a szervezet egészségének megtartásához, az energetikai egyensúly fenntartásához. Az első héten az öt rítus mindegyikét naponta csak háromszor végezzük el. Utána kilenc héten át minden héten kettővel növeljük a gyakorlatok ismétlését. A kilencedik hét végén már mindegyiket huszonegyszer fogjuk elvégezni. Ha arra van szükségünk, hogy lassabban növeljük az ismétléseket, az is jó. Jobb a rítusokat reggel elvégezni, így a jótékony hatás egész nap elkísér bennünket. Kívánságra az egészet kétszer is meg lehet csinálni egy nap, reggel és este, de a kívánt cél eléréséhez nem kell többször ismételni a gyakorlatokat, csak 21-szer.A test számára ismeretlen gyakorlatokat először óvatosan kell bevezetni. A rítusok elvégzése számos fizikai változást indíthat be. Kezdetben a rítusok, amelyek ösztönzik a keringést, nagyon erős méregtelenítő hatással járhatnak és ezért is szükséges fokozatosan kiépíteni a teljes gyakorlatvégzést. Ha elkezdjük a rítusokat, észlelhetjük például, hogy a vizeletünk sötétebb vagy furcsa szagú lesz. A vizelés járhat csípő vagy égő érzéssel is. Nőknél jelentkezhet hüvelygyulladás. Az izzadságunk szaga is kellemetlenebbé válhat, és a bőrön apró kiütések jelentkezhetnek. Kaphatunk enyhe felső légúti fertőzést vagy fájhatnak az ízületeink. Ezek a tünetek normálisak, ideiglenesek és egyenesen kívánatosak, hiszen azt jelzik, hogy a szervezetünkben levő mérgező anyagok elhagyják szerveinket. Hogy bizonyosak legyünk afelől, hogy ezek a tünetek nem igényelnek orvosi kezelést és nem valamilyen más egészségügyi probléma következményei, beszéljünk az orvosunkkal.Ha az után meggyőződtünk a felől, hogy a tünetek a méregtelenítő folyamat részei, várjunk egy hétig és elmúlik az egész. Ne enyhítsük gyógyszerrel ezeket a tüneteket. A méregtelenítés feltétlenül szükséges ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Ha úgy gondoljuk, túl erősen reagálunk a gyakorlatokra, csökkentsük az ismétlések számát vagy végezzük őket lassabban. Segíthet az is, ha a megszokottnál több vizet iszunk és átmossuk a szervezetünket.Hasznos lehet néhány étrendbeli változtatás is. Csökkentsük a tejtermékek, a marha-, a disznóhús, a zsírok, a cukor, a kenyér, a kávé és minden olyan termék fogyasztását, amelyben koffein van. Ha dohányzunk, helyes, ha a mennyiséget legalább a felére csökkentjük. Az öt rítus végzése különben is nagyszerűen elősegíti a dohányzásról való teljes leszokást! Fogyasszunk több friss gyümölcsöt, zöldséget és teljes őrlésű gabonát. Rövid időn belül érezni fogjuk, hogy erősebbek és egészségesebbek lettünk. A tekintetünk tisztább lesz, a bőrünk ragyogóbb, a vég-tagjaink rugalmasabbak.Útmutató az Öt Rítus elvégzéséhezKellő türelemmel és igyekezettel egy idő után bármilyen korú és testi állapotú ember képes olyan jól elvégezni az öt rítust, hogy élvezhesse az azokból származó előnyöket. Nem mindenki tudja azonnal elvégezni mindet vagy tökéletesen végrehajtani a gyakorlatokat. Ha nem vagyunk képesek egy rítus elvégzésére, helyettesítsük a megfelelő bemelegítő gyakorlattal. Ha az sem megy, akkor végezzük el azokat a rítusokat, amelyeket meg tudunk csinálni, és csak akkor térjünk vissza a többihez vagy az azokat helyettesítő gyakorlatokhoz, ha már felkészültnek érezzük magunkat.Az egyes rítusok elvégzését az egészségi állapot is megakadályozhatja. Minden egyes rítusnál röviden összefoglaltam ezeket az eseteket. Ha bármelyikben is magunkra ismerünk, forduIjunk orvosunkhoz, mielőtt hozzáfognánk a gyakorlatokhoz. A listákon nem szerepel természetesen minden lehetséges eset. Ha diagnosztizált betegségünk van, ha valamilyen testi hátrányban szenvedünk vagy orvosi kezelés alatt állunk, a rítusok elkezdése előtt tanácskozzunk orvosunkkal.A rítusok végzése alatt tanácsos lassan, mélyen és egyenletesen lélegezni. Közvetlen kapcsolat van a légzés minősége és az öt rítus által elérhető előnyök között. A legtöbb ember tüdeje kapacitásának csak a kétharmadát használja. A mély légzés tisztítja a tüdőt, a rossz levegőt frissel helyettesíti, és több oxigént juttat a vér-áramba. Az oxigéndús vér ad új erőt és energiát a sejteknek, a lassúbb légzésnek köszönhetően pedig optimális lesz a szív működése. Ezáltal is javul a vérkeringés és az oxigéndús vér eljut a test minden egyes sejtjéhez.Forrás: http://nicehajgyogyaszat.hu/tudastar/fiatalito-5-tibeti-jogagyakorlat, joportal.huAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.03.15. 10:56
Elozoeletek.hu
Zöldturmix - az élet itala
Három évvel ezelőtt még el sem tudtam képzelni, hogy egy zöld sűrű „löttyel” fogom kezdeni a napomat, azt meg végképp, hogy lelkes rajongással fogom fogyasztani minden nap. Az én reggeli „kávém” friss, édes, és minden cseppje érezhetően vérré válik a testemben. Ez az ital nem más, mint a zöldturmix.A nyersvegánság elterjedésével és az internet segítségével, ma már könnyen elérhetőek azok a régi-új irányzatok, amelyek a friss zöld leveles zöldek és a gyümölcsök hatalmáról, jótékony hatásairól számolnak be. Én először nyersvegán külföldi, majd magyar blogokon találkoztam először a zöldtrurmix, vagy, ahogy ők mondják, a green smoothie fogalmával, majd nyomon követhető térhódításával. Áldásos erejéről, pozitív szervezetre gyakorolt hatásáról magam is hamar meggyőződtem, és az eredmény önmagáért beszél. Az ember teste a klorofill, az élő enzimek, vitaminok ásványi anyagok, valamint az érett gyümölcsben található benzinként működő gyümölcscukor kombinációjától egyszerűen életre kel. Elsőre furcsának tűnhet, hogy gyümölcs mellé zöld leveleket teszünk az italunkba, de ha más nem is, az íze meg fog győzni minket.Azt sokszor hallhatjuk, hogy az élelmiszerekben nincs elég tápérték, így ezek nem táplálékok, csak élelmiszerek. Ráadásul nagyrészük inkább vegyipari termék, mint ennivaló, igaz, az íze jó és ez a csapda! Felmerülhet a kérdés, akkor honnan vegyünk egyáltalán táplálékot?Miben különböznek ezek a vadon termő „ételek” a „civilizált” világ élelmiszereitől?Az élelmiszerek, finomított, feldolgozott termékek, és szinte mindent megfőzve, puhán eszünk. Lassan ott tartunk, hogy nem tudjuk megrágni a nyers ételeket. A nyers ételekben azonban enzim található. Ezektől élő az élő, valamint ezek biztosítják az élő szervezet megfelelő működését, tehát a hibák javítását és a támadások (vírusok, baktériumok, mikrobák) kivédését.Főzés során az enzimek elpusztulnak, a tápérték (ami egyébként is alacsony) nagymértékben lecsökken. Feldolgozásukhoz a szervezet saját enzimkészletét (ami nem áll korlátlanul rendelkezésre) használja fel, ahelyett, hogy az „üzemviteli és ellenőrző” szerepüket végeznék, azaz a megelőzés, fenntartás és öngyógyítás tevékenységét. Így ez az egyik fő oka a degenerálódásnak (a normálistól való eltérésnek) és így a betegségeknek. A nyugati ember étrendje gyulladáskeltő! Miért van az, hogy az orvostudomány nagyfokú fejlődése ellenére is egyre több a degeneratív betegség?Az enzimjeink fogynak a főtt ételek miatt.A zöldturmixok éppen ezért tökéletesen alkalmasak arra, hogy az egészséges működésünkhöz szükséges nyers étel, - ami ideális esetben 70% kellene hogy legyen napi táplálékunknak- mennyiséget már reggel, vagy a délelőtti órákban bevigyük szervezetünkbe. Lehet, sosem rágcsálnánk el egy csokor petrezselymet, friss pitypanglevelet, vagy egy marék bébispenótot a reggeli szendvicsünk mellé, azonban ha almával, érett banánnal, vagy az éppen szezonális gyümölcsökkel (meggyel, eperrel, barackkal, körtével)és vízzel kombináljuk, frissítő-élvezetes italként könnyedén elfogyaszthatjuk. Akár 2 litert is!A turmixolással pedig feltörjük a rostokat, ezáltal könnyebben emészthetővé és hasznosulhatóvá tesszük, ezen kívül tetemes mennyiségű zöld levelet tudunk elfogyasztani pillanatok alatt, jóízűen. A zöld turmixok elkészítésének csak a fantáziánk és a gyümölcsök, zöld levelek fellelhetősége szab határt.A zöld levelekben, salátafélékben pedig rengeteg a klorofill. Nem léteznénk napfény nélkül. Az élő szervezet számára a klorofill legalább olyan fontos, mint a napfény.A növények a nap energiáját jórészt klorofillben tárolják. Így mondhatjuk, hogy a klorofill folyékony napfény. A klorofill fogyasztásával szinte napfényben fürdetjük szerveinket. A klorofill molekula hasonló a vérben levő egyik hemoglobin molekulához. A klorofill óvja a testünket, tisztítja, gyógyítja szerveinket, sok kórokozó baktériumot és gombát, sőt daganatsejteket is elpusztít sok más előnyös hatása mellett.A ZÖLD TURMIX napi fogyasztása, a legjobb megoldás a sok klorofill bevitelére, ami segít rendbe tenni és fenntartani a megfelelő bélflórát, így egészségünk helyreállításában és a megelőzésben is óriási szerepe lehet. Méregtelenítő lúgosító hatású. Segít a sav-bázis egyensúly beállításábanA klorofillben, enzimekben, vitaminokban, bioelemekben és ásványi anyagokban gazdag zöldturmix jótékony hatása összefoglalva:A szervezetbe kerülve azonnal a véráramba jut.Javítja a vérképetSegít a rák megelőzésében.Vasat juttat a szervezetbe, így enyhíti a vérszegénységet.Vérképző, így növeli a vörös vértestek számát.Vérhígító és vértisztító hatású.Segíti a méregtelenítést és a savak kiürítését.Lúgosítja, tisztítja a szöveteket és eltávolítja a méreganyagokat a sejtekből – segíti a méregtelenítést.Közömbösít számos, élelmiszerrel a testbe juttatott mérget.Javítja a vérkeringést.Tisztítja és szagtalanítja a beleket, enyhíti a gyomorbántalmakat.Segíti a vese és a máj tisztulását.Jótékonyan hat a menstruációra.Javítja a vérzékeny betegek állapotát.Fokozza a tejelválasztást.Csökkenti a gyulladásos eredetű fájdalmakat, így pl. a torokfájást, májgyulladást és a mandulagyulladást is.Pusztítja a sebekben elszaporodó baktériumokat.Gyorsítja a sebek, megnyugtatja és segíti a fekélyek gyógyulását.Megszünteti a testszagokat.Kiváló száj- és toroköblítő, mivel tisztítja és erősíti a fogínyt és megszűnteti a rossz szájszagot.Segíti az anyagcserét, enyhíti az aranyér okozta fájdalmat..Fokozza a sejtlégzést.Előmozdítja a hurutos váladék távozását.Javítja a lábak vérkeringését, így enyhíti a visszeresség okozta panaszokat is.Javítja a látást.Előnyös reumás panaszoknál, köszvénynél.Csökkenti a fáradtságot.Növeli a vitaminok és ásványi anyagok hatását.Javítja a szervezet oxigén koncentrációját.Segíti a felszívódást, így a táplálék hasznosítását is.Erős antioxdáns, így védi a sejteket.Optimalizálja a szervezet működését és FENNTARTJA az EGÉSZSÉGET!A zöldturmix fogyasztásának alapszabályai:Csakis éhgyomorra igyuk, lehetőleg reggelAz érett gyümölcsök mellé, mindig tegyünk legalább egy marék zöld levelet, salátafélét (csalán,pitypang, tyúkhúr, porcsin, sóska, petrezselyem, spenót, rukkola, madársaláta stb)Mindig vízzel hígítsuk a turmixunkat.Utána 2-3 óráig ne fogyasszunk vízen kívül semmi mástTehetünk hozzá még fahéjat, ezzel megakadályozzuk az erjedéstAz én reggeli turmixaim alapja általában 2-3 érett(barna pöttyös) banán, és ehhez jönnek az adott évszak szezonális gyümölcsei. Ezekhez adok egy-két maréknyi salátafélét, vagy zöldleves növényt, pl, spenótot, csalánt, madársalátát, vagy rukkolát, petrezselymet. Felöntöm annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Fahéjjal és kurkumával fűszerezem, és alaposan pulzálva összeturmixolom. A pulzáló turmixolással elkerülhető a gyümölcsök gyors oxidációja.Kedvenceim:banán, barack, petrezselyembanán, körte rukkolabanán, bébispenót, kókusztej, frissen facsart narancslébanán, szamóca, spenótbanán, sárgadinnye madársalátaszamóca, áfonya, málna, csalánforrás: Stőhr Gréta: Gréta Konyhája Vegán Életmód-, és SzakácskönyvVictoria Boutenko: A nyers étel csodájaAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.03.11. 17:45
Elozoeletek.hu
Ezeket edd márciusban! A tíz legütősebb méregtelenítő
Nem mindenki bírja a böjtöt, de a tavaszi méregtelenítés úgy is elvégezhető, hogy az étrendedben gyakran szerepelnek az alábbi élelmiszerek.
2016.03.08. 13:55
Kiskegyed.hu
Március 9: újhold, a lélek újjászületése
A márciusi újhold segíthet bennünk előidézni a változásokat. Ahogy hosszabbodnak a nappalok, és több a fény az életünkben, így lelkünk is egyre inkább kivirágzik. Az eddigi tehetetlenséget tetterő váltja fel, és a búskomorságot az öröm. Mintha élet költözne minden sejtünkbe. Itt az ideje annak, hogy szárnyaljon a lelkünk. Ez az időszak cselekvésre késztet. Még mindig a tisztulás van előtérben, érdemes böjtkúrákat, méregtelenítő napokat tartani, hiszen ezek segítik a lélek megújulását is. A tavaszi hónapokban már a legbensőbb, legmélyebb félelmeink és blokkjaink tisztulnak, így az újjászületést sokszor egy teljes lélekbeli összeomlás előzi meg. Mindenkinek van egy olyan terület az életében, amivel nehezen boldogul, de akár azt is írhatnám, hogy egyhelyben toporog. Hiába tudja, mit kellene tenni, hiába a sok segítség, mintha egy láthatalan erő visszahúzná, és késztetné a toporgásra. Ezek a blokkok egyre erőteljesebben mutatják meg magukat félelmek és fájdalmak formájában. Környezetünk tükröt tart elénk, így sűrűn szembesülünk fájó pontjainkkal. Egyre erősödő testi tünetek is lehetnek, főleg ott, ahol ellenállunk, és érzelmeinket eltároltuk. Egészen addig tart ez az állapot, míg éppen eléggé fáj ahhoz, hogy megelégeljük, és szembenézzünk vele. Ez a folyamat elkerülhetetlen, így sokkal jobb minél előbb túl lenni rajta. Fáj valami? Keresd meg az okát, miért kínzod magad. Állandóan bántanak? Idézd elő, mi volt az az élmény, ami elvette a hited, ami miatt azt érzed, nem vagy méltó a boldogságra. Ha megvan, bocsáss meg a másiknak, és magadnak is, hogy oly sokáig éltél ebben a szenvedésben. Így tudod felszabadítani magad. Ebben a gyors energiában nagy iramban lehet megszabadulni a félelmektől, csak figyelj oda a tested és lelked jelzéseire. És ami még nehezebb, cselekedj ezek szerint. Hidd el, a megváltás nem érkezik kívülről. Senki más nem tud megszabadítani a karmától, a félelmektől, fájdalmaktól, mint Te saját magad. Ha valamit megértesz, elhiszel, az fél siker. A felszabadulás akkor történik meg, ha beépíted mindennapjaidba azt, amit megértettél. Tehát a cselekvés a Tied. A tudás mit sem ér, ha a nem tudod átültetni a fizikai világba. Az kevés, ha tudod, meg kéne bocsátani, de nem teszed meg. Kevés, ha tudod, tisztulni kellene, de nem törekszel rá. Az kevés, ha tudod, ki kellene lépned egy mérgező kapcsolatból, de nem teszed meg. Hidd el, míg ott a múlt energiája, nincs hely az újnak. Egy edénybe is hiába próbálsz több vizet önteni, túlcsordul. Ha lefeded, kidurran. Itt a nagytakarítás ideje. Tisztítani testünket, lelkünket, környezetünket. Ne sajnáld elengedni, ami már nem visz előrébb. Nemsokára hálatelt szívvel tekintesz majd vissza erre az időszakra, amikor megváltál a felesleges dolgoktól. Engedd, hogy ez az ébredés időszaka legyen. Nyílj meg a fénynek, és engedd, hogy átvegye a félelmek helyét. Használd ezt a napot annak tisztázására, mire vágyik a lelked. De ne feledd el megtenni a fizikai létben hozzá szükséges lépéseket! Kellemes újjászületést és teremtést kívánok Nektek!Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.hu/)Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.03.08. 13:14
Elozoeletek.hu
Fogadd be a tavaszt! Méregtelenítő tippek
6 tuti tipp a tavaszi fáradtság ellen! Bár az időjárás még nem éppen tavaszias, mégsem árt, ha gondolatban előre felkészülünk a "tavaszi fáradtság" nevű jelenség felbukkanására...
2016.03.07. 06:25
Ezoterikus.hu
Ezzel a talpkötéssel méregtelenítheted szervezetedet rövid idő alatt
A talpra erősíthető méregtelenítő kötést először Japánban alkalmazták. Egész éjszakán át kellett viselni, hogy “kihúzza” a szervezetből a salak- és toxikus anyagokat. Akkor hatékony a kötés, ha reggelre sötét, barnás árnyalatúvá válik, ami nyilván azt is jelzi, hogy szervezetünkben eléggé sok méreganyag halmozódott fel az évek, hónapok folyamán, így talán ideje életmódunkon és étrendünkön változtatni, ha nem akarunk a idősebb éveinkben betegeskedni.
2016.03.05. 11:11
Kiskegyed.hu
Útifű maghéj, a tökéletes méregtelenítő
A rostszegény táplálkozás olyan gyakori, hogy akár népbetegségnek is nevezhetnék. Sokan nem is tudják, hogy a salakanyagok felszaporodása, a lelassult emésztés mennyi bajhoz, és milyen elhízáshoz vezet.
2016.03.03. 08:30
Wellnesscafe.hu
Méregtelenítés méhkenyérrel
A méregtelenítésről sok szó esik - teljesen jogosan. ...
2016.03.01. 11:08
Hazipatika.com
Méregtelenítés? Minek?
A különböző méregtelenítő kúrákkal nincs baj, ha nem veszélyesek az egészségre. Igaz, azt is tudni kell, hogy általában nem is segítenek.
2016.02.29. 11:30
Hajraegeszseg.hu
Hogyan tisztítsuk meg a májunkat?
A májunk tisztítja meg testünket a méreganyagoktól, ezért figyeljünk arra, hogy mit eszünk, ezzel is segítve a méregtelenítő folyamatokat. ...
2016.02.25. 14:02
Hazipatika.com
A belekben lakik-e a halál, avagy a méregtelenítés blöffje
A halál a belekben lakik – olvashatjuk egyre gyakrabban az ijesztő szlogent a neten feltűnő blogokban, cikkekben, hirdetésekben, amelyek, természetesen jó pénzért, mindjárt megoldást is kínálnak a problémára. De vajon van-e tudományos alapja a méregtelenítő diétának, és szükség van-e rendszeres vastagbéltisztításra ahhoz, hogy valaki megőrizze a bélrendszere egészségét? 
2016.02.22. 14:37
Origo.hu
Tavaszi méregtelenítés? Ezt a banános-mandulás turmixot imádni fogod!
Ha az íz is fontos, nemcsak a hatás!
2016.02.20. 11:03
Kiskegyed.hu
Fogyj 5 kilót 7 nap alatt mozgás nélkül ezzel a zsírbontó keverékkel
A hasi és deréktáji hízás elsődleges kiváltója általában a lusta bél szindróma, amelytől lerakódik a zsír és a méregtelenítés lelassul a szervezetben.
2016.02.19. 15:55
Kiskegyed.hu
3 nevetséges méregtelenítő diéta
„Fogyj öt kilót egy hét alatt ezzel a csodaitallal!” Ehhez hasonló főcímek lepik el az internetet, a cikkben leírt termékkel gyors fogyást, kevés áldozatot, és még annál is kevesebb testmozgást ígérve a fogyni vágyóknak.
2016.02.19. 14:35
Stylemagazin.hu
A CÉKLA A MAGYAR ALOE VERA! FOGYASSZ BELŐLE MINÉL TÖBBET!
A cékla kiváló többek között a bőrbetegségek kezelésére, fáradtság ellen, hólyagpanaszokra, keringési rendellenességekre, a klimax tüneteinek enyhítésére, májpanaszok kezelésére, menstruációs zavarokra, a nyirokrendszer zavarainak kezelésére, szempanaszokra - mint például a szemfáradás vagy szürkehályog -, szív-, és vérnyomás rendellenességeinek kezelésére, valamint vesepanaszokra egyaránt. A várandósság ideje alatt is ajánlott a fogyasztása, hiszen segít a vérképzésben.Nyersen, reszelve vagy szeletekbenA cékla gyökere és levele egyaránt fogyasztható, sőt, mindkettő szinte ugyanannyi hasznos tápanyagot tartalmaz. A céklalevél nem csak egészséges, de rendkívül jól mutat a salátákban: a legtrendibb éttermek ma előszeretettel használják a lila erezetű, élénkzöld leveleket. A mézédes céklagumót legjobb, ha nyersen salátaként, vagy reszelve fogyasztod. Ha fokozni szeretnéd az ízhatást, reszelj hozzá almát vagy körtét is, így igazán ízletes vitaminpürét kaphatsz! Ha nassolnál valamit, rágcsálj szeletekre vágott céklát: segíti a vérképzést és kiváló antioxidáns.Méregteleníts és gyógyulj céklával!Préseld ki a levét!A céklalé készítésére lehetőleg bio zöldséget használj. Mivel a cékla méregtelenítő hatása elég erős, így naponta 2, maximum 3 dl-rel fogyassz belőle. A frissen készített céklalé alkalmas a betegségek - nátha vagy influenza - megelőzésére is. Paradicsomlével, almával vagy egyéb frissen facsart zöldség-vagy gyümölcslével ízesítve készíts friss és egészséges koktélt magadnak és barátaidnak.Tálald köretként, főételként vagy desszertként!A céklát főzve vagy sütve rengeteg módon elkészítheted. Húsok mellé kiváló köret lehet, és ízletes leveseket, szószokat főzhetsz vagy akár édességeket is süthetsz családtagjaidnak. Lepd meg őket változatos és egészséges ételekkel! Gondoltad volna, hogy az esti vacsora végén tálalt céklás csokitortád ekkora sikert fog aratni?Mindegy hogyan, de fogyaszd!Hiszen nagyon egészséges, és láthatod, hogy az elkészítésének számtalan módja van. Használd ki a természet gyógyító ajándékait, hogy minél kevesebb időt kellejen a betegséggel foglalkoznod! Készítsd el ízlésednek megfelelően és fogyaszd megelőzés vagy a betegségek tüneteinek enyhítése céljából!Kedvcsináló: egy ízletes és gyorsan elkészíthető céklasaláta receptHozzávalók: 60 dkg cékla, 3-4 db kisebb alma, 1 vöröshagyma, 2 kanál citromlé, 1 evőkanálnyi méz, 2 evőkanálnyi olívaolaj és egy kis só.Így készítsd a salátát: Az alaposan megmosott céklát hámozd meg, öblítsd le, reszeld vékonyra és tedd be egy tálba. Ezután a megmosott és meghámozott almát és vöröshagymát is reszeld hozzá, sózd meg, add hozzá a citromlevet, olíva olajat és a mézet. Forgasd össze alaposan az alapanyagokat, majd hagy hűlni néhány órát. Önmagában is fogyaszthatod, de ízletes köret lehet frissen elkészített sült mellé is.Bolondítsd meg egy kis sajttal: sült cékla és kecskesajt salátaHozzávalók: tisztított bébi cékla, olíva olaj, néhány gerezd fokhagyma, csipetnyi só, kevés céklalevél, aprított kecskesajt.Előkészítés: vágd le a cékla szárát, a levágott leveleket pedig tedd félre, mert később majd fel tudod használni. A céklát néhány gerezd fokhagymával együtt tedd be egy lábasba, szórj rá egy kis sót, önts rá egy kis olíva olajat, és párold meg. Ezután az egészet tedd be egy sütőbe, és 180 fokon süsd puhára. A kicsorduló céklalevet önts át egy tálba és add hozzá pépesítve a fokhagymát. Egy kis extra szűz olíva olajjal önts fel a levet.A saláta összeállítása: hámozd meg a céklát, de ha lehet, még melegen, mert úgy könnyebb. Vágd apró falatokra, add hozzá a sajt darabokat, díszítsd a levágott céklalevéllel, majd az egészet öntsd le az elkészített lével. Ízletes előételként vagy köretként egyaránt fogyaszthatod.Forrás: http://szivarvany-auracentrum.hu/Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2016.02.19. 10:27
Elozoeletek.hu
Dohányzik, vagy most szokott le? - Adunk pár méregtelenítő, nikotintisztító tippet
A cigarettában található nikotin nagy dózisban idegméreg, de kis mennyiségben is rossz hatással van a szervezete: emeli a vérnyomást, szűkíti az ereket, rontja a keringést, és pusztítja a sejteket. Szerencsére akad néhány zöldség és gyümölcs, amelyek hatástalanítják a nikotin negatív hatásait, és enyhítik az elvonási tüneteket.
2016.02.18. 12:35
Hvg.hu
Nikotinfüggő? Segítünk a leszokásban
A nikotin a dohányfélék levelében található. A cigaretta izzása közben a nikotin egy része a füstbe kerül. A nikotin tiszta állapotban víztiszta, olajos folyadék. Kis mennyiségű nikotin fogyasztása örömforrás (a közérzet pozitív irányú befolyásolása miatt), és ez segíti elő a gyors rászokást. Közismert, hogy, minden élvezetes tevékenység függőséget tud okozni valamilyen formában. A rendszeres cigarettázás következtében a legtöbb dohányosnál úgynevezett nikotinfüggőség alakul ki, és ha nem gyújt rá, nikotinmegvonási tüneteket tapasztal, ami miatt rágyújtani kényszerül, hogy tünetei átmenetileg enyhüljenek.Az elvonási tünetek ingerlékenységben, feszültségérzésben nyilvánulnak meg, amit a következő cigaretta elszívása enyhít. Ezt élik meg a dohányosok „nyugtató" hatásként. Megvonási tünetek: rossz közérzet, nyugtalanság, ingerlékenység, koncentrációs zavar, álmatlanság, szorongás vagy depresszió, étvágyfokozódás. A nikotin a dohányosban a testi függőség (receptor kötődés) mellett erős pszichés függést is okoz, mert a nikotinmolekulák a középagyban található dopamin receptorokhoz is kötődnek, melynek hatására dopamin szabadul fel. Ez a vegyület felelős a kellemes közérzetért és a jutalom érzésért. A dohányos megpróbálja folyamatosan fenntartani nikotinszintjét, amely azt eredményezi, hogy egyik cigarettáról a másikra gyújt rá. S minél többet szív, az elvonási tünetek annál korábban jelentkeznek. A láncdohányzás a folyamatos jutalmazó érzés eredményeként alakul ki. Tehát vagy a jóérzést akarják folyamatosan érezni, vagy a hiánytünetek kellemetlenségét akarják elkerülni. A nikotinnal szemben azonban tolerancia (megszokás) is kialakul. Ennek a folyamatnak a során a nikotint kötő receptorok érzékenysége csökken a molekula iránt, és egyre nagyobb nikotinmennyiségre lesz szükség ugyanakkora hatás kiváltásához. Azt jelenti, hogy idővel egyre növekvő mennyiséggel lehet ugyanazt a hatást elérni. A nikotinmérgezés tünetei: szapora pulzus, magas vérnyomás, hányás, hasmenés, szédülés, émelygés formájában jelentkeznek. A szimpatikus aktivitást rövidesen sokk, majd keringés-összeomlás követi. Ha nem áll be a halál, a nikotin hamar lebomlik, és a beteg állapota rendeződik. Aki egy szálat sem szívott el életében, annál pár szál cigaretta halálos mennyiség lehet. De amint nikotinfüggővé válik valaki, akkor a halálos mennyiség többszörösét be tudja úgy vinni anélkül, hogy még mérgezési tüneteket sem észlel. Maga a nikotin molekula a felelős a test élettani-kórélettani hatásokért, amelyek a dohányzás fenntartásában, a függéségi viszony megteremtésében, a dohányzáshoz való ragaszkodásban alapvetőek. A nikotin az élettani tevékenységek szabályozó rendszerébe avatkozik bele. A nikotin lényegében stimuláló szer. A dohányfüstben policiklusos aromás szénhidrogének számos fajtája mutatható ki, melyeknek rákkeltő hatását számos tanulmány leírta. A nikotin maga nem rákkeltő, de az egyik legtoxikusabb alkaloid.A nikotin-hatások A nikotin megváltoztatja az idegrendszer aktivitását, fokozza a szívműködést, lazítva a vázizomzatot átmenetileg növeli az idegrendszer vérellátását, kedvezően befolyásolja a munkateljesítményt, növeli a szellemi teljesítőképességet is. Mindezek kedvező változásokat eredményeznek a teljesítményben. Minthogy azonban a nikotin egy gyorsan bomló anyag, a változások átmenetiek, az előnyös helyzet csak múló jelenség. Leszokás Először azt kell tudni a leszokni vágyónak, hogy azért tűnik jónak a dohányzás, mert az agyban hirtelen megjelenő nikotin olyan élettani ingerületátvivőket helyettesít és szabadít fel, melyek hatására mindenképpen javul a közérzet. És ki ne szeretné, ha épp szomorú, letört, vagy csalódott, hogy a közérzete egy könnyen elérhető dolog használatával javuljon. Az érzelmi manipuláció háttere így teljesen érthető. Bár sokan rájönnek, hogy ezzel a mindennapi problémájuk nem oldódik meg, de a már kialakult kötődés miatt, helyettük már a nikotin és az elvonási tünetek diktálnak. A cigarettázás tanult feltételes viselkedéses függőség. A leszokás kísérletekor ez okozza a nagyobb gondot. Azt tapasztaljuk, hogy a leszokni vágyóknak sokkal nehezebb magától a dohányzási rítustól megválni (egy kis kávé cigivel), mint megszabadulni a nikotin kellemesnek megélt hatásaitól. A megvonás tünetei már 30-120 perc után jelentkeznek és legerősebbek az első 24 órában. Ezt követően azonban csökkenő mértékben általában hét alatt elmúlnak.Meglepő, de azon nikotinfüggők, akik egyik napról a másikra teszik le a cigarettát, és többé nem gyújtanak rá, többségben vannak azokkal szemben, akik segítséget kérnek a leszokáshoz. A problémás nikotin-éhség max. két hét alatt gyengül, vagy meg is szűnik. Nikotinos rágógumival vagy tapasszal enyhíthető a vágy. A cigaretta iránti sóvárgás és pszichés kényszer azonban még hónapokig fennmaradhat vagy periodikusan visszatérhet. Ezen sokkal nehezebb túl lépni, mint a valóságos nikotin-hatás hiányán. Gyógyszeres segítség A rágógumi és a tapasz azoknak való, akik nem akarják vagy nem képesek elviselni az elvonási tünetek okozta kellemetlenséget. De tudniuk kell, hogy ezekben ugyanúgy nikotin van, mint a cigarettában. Arra nagyon jók, hogy velük könnyebb lecsökkenteni a nikotin szükségletüket (lépésről lépésre), és mivel a kezükbe cigarettát nem vesznek, megszakítható a dohányzás körüli rituálé. A nikotin szintjének fokozatos csökkentésében nyújt gyógyszeres segítséget a nikotinpótlás, amelynek számtalan formája létezik. A nikotinmegvonási tünetek enyhítésére leggyakrabban nikotinpótló készítményeket alkalmazunk. Ezek segítségével a nikotin nem a tüdőn keresztül jutnak a szervezetbe, hanem a bőrön (nikotin tartalmú tapasz) vagy a szájnyálkahártyán keresztül (nikotin tartalmú rágógumi vagy szopogató tabletta). Rágógumi A rágógumi előnye, hogy a kívánt nikotin mennyisége szabályozható. Fontos, hogy a beteg megtanulja, hogyan kell rágni a gumit: a kezdeti rágcsálás után az orca és a fogak között kell tartani, hogy a nikotin a száj nyálkahártyáján keresztül szívódhasson fel.Nicorette freshmint 4mg rágógumi NiQuitin Minitab 4mg szopogató tabletta NiQuitin Minitab 1,5 mg szopogató tabletta Tapaszok A tapasz a bőrön keresztül juttatja a szervezetbe a kívánt mennyiségű nikotint. A tapaszok 3 féle erősségben (hatóanyag tartalom) változatban kerülnek forgalomban. Attól függően kell kiválasztani a megfelelő erősséget, hogy egy nap alatt hány szál cigarettát szív valaki. Amikor a szervezet már megszokta, hogy a dohányzás abbamaradt, az alkalmazott tapaszok erőssége a tíz hetes kezelési időtartam során mindaddig csökkenthető, míg egyáltalán nem lesz szükség rájuk. Ezzel a leszoktató programmal a szervezet nikotin igénye fokozatosan megszüntethető. Egyéb nikotintartalmú készítmény, (pl. nikotinos rágógumi) nem használható a tapasz alkalmazásával egy időben. Nicorette A Nicorette patch áttetsző transzdermális tapasz háromféle erősségben - 10 mg, 15 mg, 25 mg - kapható.Nicorette tapasz áttetsző Ha napi 15 szál vagy annál több cigarettát szív el, akkor a Nicorette patch áttetsző transzdermális tapaszt a következőképpen kell alkalmaznia: Alkalmazza a legerősebb 25 mg/16 óra nikotint tartalmazó tapaszt 8 hétig Váltson ezután a 15 mg/16 órás tapaszra, használja 2 hétig. Végül használja az 10 mg/16 óra nikotint tartalmazó tapaszt 2 hétig, utána pedig hagyja abba a terápiát Ha napi 15 szálnál kevesebb cigarettát szív el, akkor a Nicorette patch áttetsző transzdermális tapaszt a következőképpen kell alkalmaznia: Kezdje a kezelést a 15 mg/16 óra nikotint tartalmazó tapasszal 8 hétig. A második hónap végén szervezetének jóval kevesebb nikotinra lesz szüksége, mint korábban tehát az adag csökkenthető, ezért térjen át a 10 mg/16 óra tapaszra, és alkalmazza azt kb. 4 hétig. Ezután ön képes lesz életvitelét a tapasz nélkül folytatni. NiQuitin Az adag meghatározása Ha naponta több mint 10 szál cigarettát szív, akkor a kezelést kezdje az alábbi módon: 1. fokozat NiQuitin CQ Clear 21 mg 6 héten át, majd folytassa: 2. fokozat NiQuitin CQ Clear 14 mg 2 héten át, majd folytassa: 3. fokozat NiQuitin CQ Clear 7 mg 2 héten át.Ha naponta 10 vagy kevesebb szál cigarettát szív, akkor a kezelést kezdje az alábbi módon: 2. fokozat NiQuitin CQ Clear 14 mg 6 héten át, majd folytassa: 3. fokozat NiQuitin CQ Clear 7 mg 2 héten át. A cigarettánál alacsonyabb, de tartósan egyenletes nikotinszintet biztosítanak a vérben. Nincs a rágyújtáskor tapasztalt kellemes hatás (ami igazából előny, mert megszakíthatja az a szokásrendszert) ugyanakkor megakadályozza, hogy a vérben a nikotin szintje a kritikus szint alá essen, ami már megvonási tünetekkel jár. A nikotinmegvonási tünetek elmaradásával a leszokásban lévő dohányos képes lesz arra koncentrálni, hogy a dohányzást, mint szokást elhagyja.NiQuitin Clear 7mg NiQuitin Clear 14mg NiQuitin Clear 21mg Egyéb termékek A Kudzu is egész másképp hat. Amikor az ember leteszi a cigarettát, ezek a receptorok szabadon maradnak, ekkor jelenik meg a nyugtalanság, feszültség, ingerültség és más kellemetlen tünetek – a nikotinéhség. A tudósok szerint a kudzuban levő vegyületek (főleg az izoflavonoidok) rögtön lekötik a szabad receptorokat, csökkentik az elvonási tüneteket és ezáltal megkönnyítik a káros szenvedély elhagyását. Gyors hatású: elegendő, ha reggelente amint felkel gyorsan bevesz egy tablettát, majd este még egyet. Ezzel már nem fogja kívánni a cigarettát. A Kudzu készítmény hosszan tartó hatást fejt ki, segít megszabadulni a függőségtől, méregtelenítő hatása van, stabilizálja a vérnyomást és a szív működését. Befolyásolja az ember kedélyállapotát azáltal, hogy növeli a szerotonin- és dopaminszintet az agyban. Erősíti az idegrendszert és szabályozza az emésztési folyamatokat.Kudzu kapszula Vitanorma Kudzu tabletta 30x Elektromos cigaretta (azoknak, akik nem tudnak lemondani a megszokott mozdulatokról) Az e-cigaretta a füst változatlan élvezetét és ízét kínálja anélkül, hogy káros anyagokat termelne. Az elektromos cigi úgy néz ki, olyan tapintású, és olyan ízű, mint egy cigaretta tűz, légszennyezés, kátrány és passzív dohányzás nélkül. Ez az egészséges cigaretta találmánya. Bárhol használható. Nem tartalmaz az e-cigi egészségre káros anyagokat: kátrányt vagy nikotint. Használata során nem lesz büdös, nem keletkezik hamu. Azért került forgalomba és egyre népszerűbb pozícióba, hogy a dohányosok ki tudják váltani ezzel az eszközzel veszélyes szenvedélyüket és óvni tudják egészségüket, ha nem tudnak lemondani a dohányzás káros szokásáról.Elektromos cigarettához cserefilter Elektormos cigaretta szett A nikotin káros hatásai A dohányzás negatívan befolyásolja a fogamzóképességet és a potenciát. A várandós nők nikotinfüggősége a magzat alacsony születési súlyát eredményezi és koraszüléshez vezethet. A nikotinfüggőség és a légúti daganatos megbetegedések közötti erős összefüggést bizonyítja, hogy a tüdőrákos betegek 80%-a aktív, vagy volt dohányos. A dohányzás az alsó légúti lokalizáción túl a szájüreg, a gége, a nyelőcső és a végbél daganatos elváltozásainak kialakulásában jelentős szerepet játszik, növeli a méhnyakrák, a hólyagrák és a hasnyálmirigyrák kialakulásának kockázatát.NiQuitin mentolos lapka Mi változik a leszokás után Kevésbé ismert, hogy a nikotin depresszió ellenes hatású. A cigaretta elhagyása esetén ezt a kieső hatást, ha nagyon szükséges, enyhe antidepresszáns gyógyszerekkel lehet pótolni. Mivel a dohányos a cigarettát feszültség oldására is használja, az elhagyás maga is járhat az idegesség fokozódásával. Ilyenkor segíthetnek az enyhe nyugtatók, szorongásoldók. A dohányzás elhagyása mindenképpen az életmód megváltozásával is jár. Ennek leghasznosabb eleme a testmozgás. Valamilyen életmód sport elkezdése már önmagában is javítja a leszokás esélyeit, arról nem is beszélve, hogy önbizalmat ad és megelőzheti a leszokáskor gyakori testsúlygyarapodást.Száj- és fogápolás dohányzóknak Leszokáshoz segítség Vitaminpótlás dohányosoknak Leszokás terhességben Összefoglaló a dohányzásról való leszokáshozWebáruházunk elérhetőségeegészségwebpatikaArcanum Gyógyszertár és Webpatikadohányzás
2016.02.17. 09:49
Alon.hu
5 ok, amiért sose méregteleníts
Gondolkozol azon, hogy léböjtbe, vagy más méregtelenítő kúrába kezdesz? Ezek a szigorú diéták igen vonzónak tűnnek, a csodás alak reményében.
2016.02.16. 04:00
Wellnesscafe.hu
5 érv, hogy igyál minden nap zöld teát
A zöld tea szuper jótékony hatásai mindenki számára ismertek. Vagy mégsem? Mi összeszedtük, hogy mi az az 5 legfontosabb érv, ami miatt kötelező minden nap meginnod legalább egy csészével ebből a méregtelenítő csodaitalból.
2016.02.15. 05:30
Wellnesscafe.hu
Zsírpusztító turmixok, melyek méregtelenítenek és a fogyást is felgyorsítják
A tavasz közeledtével a legtöbbünk testére ráférne egy alapos tisztítókúra. Ezek a méregtelenítő, zsírpusztító koktélok gyorsan felfrissítenek, és még fogyasztanak is.
2016.02.14. 13:00
Kiskegyed.hu
Ez a keverék megakadályozza a rák tovább terjedését a kezdeti stádiumban
Ez a nagyon erős méregtelenítő szer megszabadít a nehézfémektől, mérgektől, és akadályozza a tumorok továbbterjedését.
2016.02.13. 10:22
Kiskegyed.hu
Extra erős 2 napos diéta: kimos minden mérget és beindítja a súlyvesztést
Ez az ital a tisztítás és méregtelenítés eszköze. Azt is fontos megjegyezni, hogy a fogyás nem egyik napról a másikra indul be.
2016.02.10. 09:42
Kiskegyed.hu
Együnk koriandert az egészségünkért
Érdemes rendszeresen fogyasztani koriandert, mert számos előnnyel jár, ha beilleszti valaki az étrendjébe.Számos vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, például A-, C- és K-vitamint, folsavat, káliumot, vasat, magnéziumot és kalciumot. A méregtelenítő hatásának köszönhetően javítja a máj, a vesék, a tüdő és a bőr állapotát is, és csökkenti bizonyos daganatos betegségek, a máj- és vesekárosodás esélyét is. Szabályozza a szívverést, csökkenti a magas koleszterinszintet és a vérnyomásra is jótékonyan hat. A koriander izomlazító és nyugtató tulajdonságokkal bír, ennek köszönhetően "lecsendesíti" az idegrendszert, küzd a krónikus stressz káros hatásai ellen, valamint a szorongásos zavarok rizikóját is csökkenti. A koriander levele az emésztésre is jótékonyan hat. Forrás: Házipatika.com
2016.02.06. 19:25
Boraszportal.hu
Készítsünk otthon méregtelenítő fürdőt!
A bőr a legnagyobb méregtelenítő szervünk, és ahogyan azon keresztül a szervezetünkbe kerülhetnek a különböző vegyületek, el is távolíthatjuk azokat. A méregtelenítő fürdő egyszerű és olcsó eljárás lehet, ha úgy érezzük, túl sok káros anyag... ...
2016.02.04. 13:00
Hazipatika.com
"Színházért mindent, de nem mindenáron" - Nagy-Kálózy Eszter 50
Nagy-Kálózy Eszter Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes és kiváló művész január 25-én lesz ötvenéves. Nagy-Kálózy Eszter pályájáról röviden:Gyöngyösön született 1966-ban. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát Kerényi Imre osztályában végezte el, de már hallgatóként fontos szerepeket kapott, 1986-tól a Madách Színházban játszott. Ugyancsak 1986-ban a Németh László művéből készült Villámfénynél című tévéfilmben ő volt Sata, egy évvel később a Csinszka című tévéfilm főszerepét játszotta el és szerepelt Az utolsó kézirat című filmben. Diplomáját 1988-ban szerezte meg, ebben az évben a kaposvári Csiky Gergely Színházhoz szerződött. 1990 és 1993 között a budapesti Radnóti Színházban, 1993 és 1996 között a Művész Színházban és a Thália Színházban szerepelt. 1997-től egy évig a Kelemen László Színkör, 2000-2002 között az Új Színház tagja volt. 2002-ben a fővárosi Nemzeti Színházban, 2003-tól egy évtizeden át Veszprémben és Sopronban játszott, 2013-tól a budapesti Nemzeti Színház művésze. Eleinte naivaszerepeket kapott, majd érettebb karakteralakításaival aratott sikereket. Az érzékeny nőiességű szerepektől a komikus figurákig mindenben kiváló. Legfontosabb alakításai: Csehov Cseresznyéskertjében Ánya, a Bánk bán Melindája, Ibsen Nórája, Ariel Shakespeare Viharjában, Miller Lujza Schiller Ármány és szerelem című darabjában, emellett számtalan klasszikus és mai hősnőt formált meg. A Nemzeti Színházban jelenleg a Szindbádban, a Szentivánéji álomban, a Családi kérdés - Befejezetlen szimfónia és A fehér felhő - mirákulum egy részben című előadásokban játszik.Számos tévé- és játékfilmben szerepelt, mint az Eszterkönyv, Édes Anna, Boldog ünnepeink, Vigyázók, A kert, A fáklya, Üvegtigris és Üvegtigris 2, Hamvadó cigarettavég, Egy hét Pesten és Budán, Eszter hagyatéka, Intim fejlövés, Na végre, itt a nyár (tévésorozat), Presszó (tévésorozat), Így, ahogy vagytok.Férjével, Rudolf Péter Kossuth-díjas színész-rendezővel a színpadon, a tévében és filmen is gyakran dolgoznak együtt, tizenöt éve van műsoron az És Rómeó és Júlia című kétszemélyes produkciójuk, amelyben a klasszikus tragédia rövidített átiratát játssza el a két színész. A 2015-ben bemutatott, Fehér Béla Kossuthkifli című regényéből készült hatrészes tévéfilmben, amelyet Rudolf Péter rendezett, pösze, púpos, lófogú aggszüzet alakított rendkívüli komikai érzékkel. Nagy-Kálózy Eszter 1987-ben elnyerte a Veszprémi tévétalálkozó legjobb női alakítás díját, 1994-ben a filmszemle díját Sára Sándor Vigyázók című filmjének főszerepéért. 1992-ben Jászai Mari-díjat, 1993-ban Magyar Művészetért díjat, 1997-ben Kelemen László-díjat, 2000-ben érdemes művész címet és Don Quijote-díjat, 2006-ban Prima-díjat kapott. 2014-ben kiváló művész címmel tüntették ki. Férjével három gyermeket nevelnek, a legidősebb a színésznő első házasságából született. Nagy-Kálózy Eszter több jótékonysági egyesület, így például a Csodalámpa Alapítvány munkáját is segíti.Nagy-Kálózy Eszterről saját szavaival:Színházért: Színházért mindent, de nem mindenáron.Kezdet: Édesanyám színésznő akart lenni, és ez belém íródott. Már háromévesen tudtam, hogy az leszek. Nagyon szerettem zenélni is; három évig hegedültem, három évig fuvoláztam. Néha ma is előveszem a fuvolát.Elsőre: Igen, de nem én voltam az egyetlen, elég sokan kerültünk be tizennyolc évesen (a Színművészetire). Nagyon sűrűek voltak azok az évek. Másodévesen elkezdtem játszani a Madáchban, filmeztem, szültem egy gyereket. Mi voltunk ez egyetlen szerelmespár Quintus Konráddal, a mai napig jóban vagyunk.Kaposvártól a Művész Színházig: Sokat filmeztem, és azt gondoltam, hogy nekem rengeteg tanulnivalóm van a színházról, és ezt leginkább vidéken tehetem meg. Így mentem Kaposvárra. Akkor már egyedül voltam Flórával, elváltam, hiányzott Pest, a szüleim, nem akartam a színházi büfében élni az életemet. Annak ellenére, hogy a főiskola után nemet mondtam, Bálint András újra felhívott, és leszerződtem a Radnótihoz. Kerestem azt, ahol minden együtt van: az emberek, a gondolatok, a lelkesedés, az energia, a tettvágy, a színház szeretete... Ezt igazán a Művész Színházban találtam meg. Ez, sajnos, négy év után megszűnt, de a legfontosabb volt a művészi életemben. Ott találkoztam Taub Jánossal, akit mesteremnek tekintek, és mindig csodáltam.Évekig: Évek óta szabadúszó vagyok, ha valaki megkeres egy szerepajánlattal, éppen ráérek és tetszik a feladat, magam dönthetem el, hogy vállalom-e. (…) Azért társulatban is érezhetem magam, hiszen – úgy alakult az életem -, hogy öt darabban is játszom a Centrál Színházban. De a Művész Színházi társulati létezés a mai napig hiányzik nekem.Nemzeti: Azok a darabok, amelyekben a Nemzeti Színházban részt vehetek majd, a szívemet melengető munkák lesznek, klasszikus színházra készülünk, olyan műhelymunkára, amelyre mindig is vágytam.Egy jó előadás: Egy jó előadás egy színészből nagyon sok feszültséget kivisz, olyan, mint egy stresszoldás, méregtelenítés. Egy jó előadásban megtisztul a színész lelke. Remélhetőleg a nézőé is.Külső, belső: Szeretem, ha a karakternek megfelelő külsőt találunk. A színházban is figyelek arra, hogy a külső és belső összhangban legyen. Játék közben nem foglalkozom ezzel. Ott már arra összpontosítok, hogy jó legyen, elfogadják, amit csinálok.Film: Ha filmezek, akkor megint megérint az a szerelem, amivel a pályám kezdődött.Út: Színházban más volt az utam, mint filmen. Ott sokáig nehezebben ment minden. Ánya, Takáts Alice, Antigoné, Desdemona, Miller Lujza… évekbe telt, míg a színpadon is magamra találtam. Az ösztönt, ami elsőre megjelenik az agyamban, iszonyatosan fontosnak tartom ma is, de a figurát akkor is meg kell alkotni, tudatosan meg kell kreálni. Színházban meg végképp. Ott estéről estére teljes biztonsággal kell lejátszani a szerepet. Filmben ott a korrigálás lehetősége. Ha valami nem sikerül, megpróbálhatod még egyszer. A színházban nincs ilyen. Ha nem úgy mentek a dolgok, ahogy szeretted volna, rosszkedvűen mész haza, és megpróbálod összeszedni magad, hogy legközelebb jobb legyél.Tanulnék: Meryl Streeptől és John Malkovichtól szívesen tanulnék.Lényeg: Sok külföldi rendezővel dolgoztam, számos külföldi fesztiválon voltam már, de mindig úgy éreztem, hogy a színház a közös nyelvünk. Akár németül, oroszul, románul beszélnek is a színészek a színpadon, a lényeg nem változik. Mi mind ugyanazokból a közös gyökerekből táplálkozunk, emberi történetet mesélünk el, értjük egymás szavát.Csillogás: Szeretek észrevétlen maradni a színpadon kívül, nem érdekel a csillogás-villogás.Összefogás: Valóban szociálisan érzékeny vagyok, mint nyilvánvalóan nagyon sokan, akik esetleg nem tudnak egy ügyhöz embereket, segítőket találni. A mi dolgunk az, hogy ilyen ügyek mellet felsorakozzunk. Nemcsak annak, azoknak az embereknek nyújtunk ezzel segítséget, akik rászorulnak, de érintettekké válnak a segítők is, és ez talán egy öngerjesztő folyamat is lehet, sokkal empatikusabbakká válunk, és más ügyek mellé is hamarabb csatlakozunk. Amerikában egy sztár anyagi értelemben sokkal inkább tud segítséget nyújtani. Nekünk össze kell fognunk. Akikkel én kapcsolatban vagyok, az a Csodalámpa Alapítvány – már sok-sok éve működik, és rászoruló beteg gyerekek rengeteg kívánságát teljesítették ez idő alatt. Hol az előadásunkat ajánlottuk fel, hol a kapcsolatainkkal tudtunk segíteni, amikor arról szólt a kívánság, hogy a gyerekek a film vagy a színház köréből szerettek volna találkozni valakivel. A Tűzoltó utcába a Gyermekonkológiára évek óta járnak a színészek mesét olvasni. Ez is egyfajta segítség.Társ: Egy barátunk és színészkollégánk révén megismerkedtünk. Akkor már láttuk egymás filmjeit, több színpadi szerepét, de személyesen még nem találkoztunk. Mégis valamitől figyeltünk egymásra, valamitől fontos volt a másik. Igen, azt hiszem, sodródtunk egymás felé. Előbb-utóbb nyilván találkoztunk volna színpadon is, ez mégis a civil életben történt meg először, és én örülök ennek. Az első találkozás után tíz évvel később, az „És Rómeó és Júlia” című kétszereplős darabban, Vámos Miklós ötlete alapján találkoztunk újra. Mélyvíz volt, együtt találtunk ki sok mindent, valójában egymást rendeztük, véleményeztük. És akkor derült ki, hogy nemcsak a magánéletben tartozunk össze, hanem van még egy pont, ami összeköt minket: az, hogy hogyan gondolkozunk a színházról.Szerelem: Megismerkedésünk után hat héttel megkérte a kezem, fel sem foghattam , hogy Ő az igazi. A kapcsolatunk közben éltem meg annak a valós tartalmát, azt hogy eltelt 10-20-25 év…például most, hogy felnőttek a gyerekek és utána, most is tudunk tartalmat adni az együttlétnek, tudunk együtt nevetni, beszélgetni. Kapcsolat: Ebben van egy harc is - magamért, a másikért -, folyamatos küzdelem. Ahogy a kapcsolat, a színészet is egy önismereti tanulmány az egész életen és a szerepeken át.Együtt: Amikor az egyikünk teljesen be van fogva, a másik vállalja a hátteret. Ez különösen akkor volt fontos, amikor a gyerekek még kicsik voltak. Azért is tudtam visszamenni dolgozni, mert Péter természetesnek vette, hogy család vagyunk, és dolga van a gyerekekkel: pelenkázta, etette, vacsoráztatta, fürdette őket, amikor nekem játszanom kellett.Aktív: Péter tele van tervekkel, még ki se nyitom a szemem reggelenként, már arról beszél, mit hogyan fog megoldani. Folyton pörög, jár az agya…(…) én is hiperaktív vagyok. Csak másként. Nem unatkozom, olvasok, kötök, horgolok, a lakást dekorálom.Jóga: Világéletemben sportoltam, gyerekként atletizáltam, nagyon szerettem futni. A legegyszerűbb dolog az, hogy felveszem a futócipőmet és elindulok… A félmaratont többször lefutottam, szerettem volna a maratont is lefutni, de az sosem jött össze. Aztán kiderült, hogy nem is fog már összejönni, mert szétment a térdem, sajnos nem bírta a kemény kiképzést. Váltanom kellett, ami nehéz volt, meg kellett találnom, mi az, amit a futáson kívül tudok csinálni. Ez volt a jóga. Kb. két és fél évvel ezelőtt kezdtem el, folyamatosan tanít, folyamatosan fejlődsz, és közben rájössz, hogy tényleg csak rajtad múlik, hol húzod meg a határt. Jó lenne, ha már egészen kicsi korukban a gyerekek megismerkedhetnének a jógával. Sportolóként elsajátítottam a fegyelmezettséget, a kitartást, de a jógában még tovább lehet menni.Legnagyobb teljesítmény: A három gyermekem. Érdekes, hogy az idő múlásával egyre jobban kitöltik az életem. Még a korábbi ambícióimat is kezdik betölteni. Persze amikor elkezdek dolgozni, akkor a munka nagyon fontos, nagyon koncentráltan dolgozom, de egyébként egyértelműen a gyerekeim a legnagyobb büszkeségeim. (…) Flóra Montréalban végzett, színészdiplomával keresi magát; nagyon sok képessége van, és így nehéz dönteni. Olivér zenét tanult, aztán hazajött Londonból, és filmrendező szakra vették fel. Szonja színész szakra jár. Néha látom azt a kis ekhós szekeret, amivel az egész család járhatna...Forrás: MTI, Szimpatika, Hot, Nők Lapja, Origo, Index, Színház.hu, Új Szó, Délmagyar, Nemzeti Színház, stb.
2016.01.25. 07:06
Szinhaz.hu
Hamisítatlan méregtelenítő finomság a téli napokra
Kinek ne jutna eszébe januárban az újévi fogadalom? Mondjuk hogy mit (t)eszek és mit nem (t)eszek az új évben.Forrás: Nők Lapja Café: Hamisítatlan méregtelenítő finomság a téli napokra
2016.01.22. 19:00
Nlcafe.hu
5 kényeztető testkezelés a leghidegebb hetekre
A januári hidegben jólesik a pro kényeztetés: lepjük meg magunkat egy pompás testkezeléssel – és máris szebb színben látjuk a világot! Ilyenkor, télen van a legnagyobb szükségünk masszázsra, aromaterápiás kúrákra és más kezelésekre. Összeállításunkban megtalálod a szerintünk legmenőbbeket, amelyekben biztosan nem fogsz csalódni! :)A LEGJOBB FESZÜLTSÉGOLDÓ Omorovicza ásványi köves masszázs Illóolajok meleg keveréke és felmelegített ásványi kőzetek teszik ezt a testkezelést igazán magával ragadóvá. A köveket nem a testre helyezik, hanem eszközként szolgálnak akozmetikus kezében az izomfeszültség és a stressz feloldására. Időtartam: 60 perc (20 000 Ft), omorovicza.huA LEGJOBB MÉREGTELENÍTŐ Adrienne Feller DetoxEnne kezelés Az aromaterápia hazai nagyágyúja, Feller Adrienne álmodta meg ezt a fantasztikus méregtelenítő testkezelést, amelyet detoxkúrák mellé, de önálló egészség- és szépségmegőrző programként is ajánlanak. Speciális méregtelenítő illóolajok és növényi olajok keverékét használják ennél az élményszámba menő masszázsnál. A kezelés hatékonyan támogatja a szervezet tisztulási folyamatait, hatására a szervezet megújul és energiával töltődik fel. Lelkünkre is mesés hatással lesz. Időtartam: 90 perc (12 000 Ft), adriennefeller.hu, illatosolajok.huAz összeállítás folytatódik a január–februári Éva magazinban! Neked megvan már? :)
2016.01.20. 14:04
Evamagazin.hu
Tisztítókúra és szépségápolás kicsit másképp
Ha karikásak a szemeid, fénytelen, szürkés az arcbőröd, szinte állandóan fáradt és levert vagy, az annak a jele, hogy itt az ideje újratölteni tested energiaszintjét és belekezdeni egy intenzív tisztítókúrába. Testünknek és lelkünknek időnként szüksége van egy alapos megtisztulásra, amely megszabadít a betegségektől, ápolja testünk minden egyes porcikáját és felfrissíti a szellemet. De a méregtelenítés mindamellett, hogy egészségesebbé tesz minket, ápolja szépségünket is. A tisztítókúra a testben felgyülemlett mérgek könyörtelen likvidálását célozza, ugyanis ezek a káros anyagok negatívan hatnak szervezetünkre, és rontják közérzetünket, ami sokszor arcbőrünkön is meglátszik. Az ősi kínai orvostudomány már rég felismerte a holdfázisok szervezetünkre gyakorolt hatását. A gondoskodó tisztítókúrához használjuk a Hold varázserejét, ugyanis a holdnaptár szerinti ápolás pozitívan hat egészségünkre, a bőr szépségére. Újhold Az Újhold az első holdfázis. Ilyenkor a Holdat nem látjuk, mert szorosan a Nap közelében van és a napfényes égbolton szinte lehetetlen észrevenni. Újholdkor szervezetünk fogékonyabb a salaktalanításra, ezért ilyenkor a legideálisabb az idő egy rövid léböjtre vagy méregtelenítésre. A szépségápolás terén Újhold idején érdemes az arcbőr hidratálására és táplálására fókuszálni. Kényeztessük bőrünket vitaminokkal és Q10 koenzimmel dúsított arcápolóval. Használjunk ránctalanító krémeket, arcmaszkokat és szérumokat. Ezek az ápolószerek tökéletesek a bőr számára, mert feltöltik energiával és ez gyorsítja a bőrsejtek regenerálódását, növeli […]
2016.01.20. 12:32
Lifemagazin.hu
Egyhetes méregtelenítő diéta receptekkel: 3. nap
A január sokaknál kezdődik diétával, fogyókúrával, méregtelenítéssel. Sokan azonban nem tudják, mit főzzenek, milyen alapanyagokat használjanak. Ebben segítünk: héten mindennap bemutatunk egy reggeli, ebéd, vacsora hármast. Nézzük a második napot! ...
2016.01.20. 10:30
Hazipatika.com
Egyhetes méregtelenítő diéta receptekkel: 1. nap
A január sokaknál kezdődik diétával, méregtelenítéssel. A baj az, hogy nem tudjuk, mit főzzünk, milyen alapanyagokat használjunk. A héten mindennap felkínálunk egy reggeli-ebéd-vacsora hármast, amellyel könnyebben adhatunk irányt a fogyókúrázni... ...
2016.01.18. 17:54
Hazipatika.com
Frissítő zöld smoothie
Ez a zöld méregtelenítő turmix energetizál, megtisztítja a szervezetedet a káros anyagoktól, és az emésztésre is jótékony hatással van. Ne rettentsen el a zöld szín, és a zöldségek ízétől való félelem. A gyümölcsök hozzáadásával készült smoothie-t még a gyerekek is örömmel fogyasztják, anélkül, hogy tudatában lennének, hogy valójában mennyi zöldséget fogyasztanak éppen. A gyerekeknél pedig nagyobb kritikust keresve sem találhat az ember. Nagy sebességű turmixot javaslunk az elkészítéshez.
2016.01.12. 14:00
Stylemagazin.hu
A májbetegség első tünetei
A jobb borda alatt található máj az egyik legnagyobb mirigyünk, az egyik legfontosabb méregtelenítő szervünk.
2016.01.12. 11:45
Otvenentul.hu
Rubinvörös smoothie - Az igazi méregtelenítő diétás turmix
Az igazi smoothie 100%-ban friss zöldségekből, gyümölcsökből, zöld levelekből vagy ezek kombinációjából készül.
2016.01.11. 13:24
Glamouronline.hu
Milyen veszélyeket rejt a méregtelenítés?
A tökéletes egészség és makulátlan szépség érdekében évente nők millió vetik alá magukat különféle méregtelenítő kezeléseknek abban bízva, hogy testi-lelki panaszaiktól megszabadulva, éveket fiatalodva folytathatják mindennapjaikat.
2016.01.11. 00:45
Ezoterikus.hu
Méregtelenítő arcmaszk házilag: csak 2 dolog kell hozzá!
A nagy lakomák és az éjszakába nyúló partik után a bőrödnek is szüksége van egy kis méregtelenítésre.
2016.01.10. 18:15
Retikul.hu
Top 5 méregtelenítő étel
Január a méregtelenítés hónapja. Megmondjuk, mivel csináld!Forrás: Nők Lapja Café: Top 5 méregtelenítő étel
2016.01.08. 19:20
Nlcafe.hu
Felesleges pénzkidobás a méregtelenítés?
Az új év kezdetével sokan döntünk úgy, hogy egészségesebben akarunk élni, sportosabb életmódot akarunk folytatni - vagy éppen fogyni akarunk. Mindezen elhatározások pedig sokszor egy méregtelenítéssel kezdődnek. Mindez csak pénzkidobás? ...
2016.01.08. 09:00
Hazipatika.com
10 tuti méregtelenítő étel
Ha úgy érzed, a testednek szüksége van egy kis megtisztulásra, akkor jó helyen jársz. A mé
2016.01.07. 08:30
Wellnesscafe.hu
Íme a tökéletes téli zöldség
A céklából lehet levest, rizottót, tésztát, köretet, savanyúságot sőt desszertet is készíteni, és mindezek mellett még egészséges is. A Házipatika.com most összegyűjtötte, hogy mit érdemes tudni a zöldségről? Nagy mennyiségben találhatóak benne értékes vitaminok és ásványi anyagok, valamint antioxidánsok, főleg kálium, magnézium, vas, A-, C- és B6-vitamin. Nemcsak a gyökerét, de a zsenge leveleit is meg lehet enni, például salátába keverve. Nagyszerűen javítja a vérkeringést, és csökkenti a vérnyomást. A céklában lévő fitokemikáliák, illetve antioxidánsok erős daganatellenes hatásokkal rendelkeznek. Jól javítja az erőnlétet, teljesítményt és a kitartást, ezért érdemes azt fogyasztani komolyabb fizikai igénybevétel előtt. A céklában található tápanyagok erősítik a csontokat és a fogakat. Magas a vastartalma, így az egyik legnagyszerűbb élelmiszere a vérszegényeknek. A céklában található réz és C-vitamin ráadásul segíti a vas felszívódását is. A máj működését, a méregtelenítési folyamatokat is támogatja. Méregtelenítő, gyulladáscsökkentő és vérkeringést fokozó hatásainak köszönhetően a cékla nagyon jó hatással van a bőrre is.
2016.01.05. 06:33
Boraszportal.hu
Szauna fortélyok: biztosan jól csinálja?
Minden évszaknak megvan a maga előnye, télen az egyik legjobb dolog a szaunaszezon, hiszen a jóleső forróság bőrszépítő, méregtelenítő, immunerősítő hatása felbecsülhetetlen. Sokszor mégis kissé tanácstalanul állunk a kabin előtt, mit illik, hogyan is viselkedjünk, ráadásul nem is gondolnánk, mennyi mindent tudunk rosszul a szaunázásról. Az alábbiakban hazánk egyik ötcsillagos wellness hotelének szaunamesterei segítenek eloszlatni a tévhiteket.
2016.01.03. 08:42
Termalfurdo.net
Másnaposan a fürdőbe? Csak óvatosan
Szilveszter utáni méregtelenítés végett szívesen megyünk fürdőben, azonban nem árt egy-két dolgot szem előtt tartani, nehogy visszájára forduljon a „gyógykúra”.
2016.01.02. 08:58
Termalfurdo.net
Otthoni fürdővel kevésbé kínzó a másnap
Nem tudja, hogyan szabaduljon meg a szilveszteri másnaposságtól? A megoldás egyszerű: vegyen egy méregtelenítő fürdőt.
2016.01.01. 18:15
Termalfurdo.net
Szuper 5 napos méregtelenítő kúra!
Méregtelenítő kúrára fel! A Pilateszszandival Blog szerzóje, Könczöl Andrea segít nekünk egy szuper ötnapos verzióval.
2016.01.01. 11:00
Marieclaire.hu
Köpölyözés: divatba jött az ősi gyógymód
A köpölyözést több évezrede alkalmazzák a vérkeringés fokozására és a szervezet öngyógyító és méregtelenítő folyamatainak beindítására. A módszer lényege, hogy a bőrre helyezett edényekben vákuumot képeznek, ez felfelé szívja a bőrt és beindítja a... ...
2016.01.01. 08:42
Hazipatika.com
5 napos méregtelenítés az ünnepi kajálás után
Tudtad, hogy minden diétát vagy fogyókúrát erősen ajánlott megelőzni egy méregtelenítő tisztítókúrával?Forrás: Nők Lapja Café: 5 napos méregtelenítés az ünnepi kajálás után
2015.12.30. 21:31
Nlcafe.hu
Méz-kisokos: melyik mire jó?
Immunerősítő, baktériumölő, gyulladásgátló és még sok más pozitív hatása lehet a mézeknek. De, hogy pontosan melyik méz milyen panasz ellen jó, az most kiderül:Megfázás: bármelyik méz jó, de az akácmézet tartják a leghatékonyabb segítségnek Torokfájás: a napraforgóméz, az akácméz és a repceméz Immunerősítés: az akácméz, a repceméz és a vegyes virágméz Érzékeny gyomor: a repceméz a legjobb. A napraforgómézet kifejezetten tilos érzékeny gyomorral fogyasztani. Csontproblémák: az akácméz Vérszegénység: az akácméz és a repceméz Férfiproblémák (prosztata, vizelési nehézségek): a napraforgóméz Horzsolás, sebek: a vegyes virágméz Méregtelenítés: az akácméz Antioxidáns-kúra: a napraforgóméz Általános egészségmegőrzés: a vegyes virágmézTovábbi útmutatót a Házipatika.com oldalon találsz.
2015.12.20. 12:51
Boraszportal.hu
Ez történik a testeddel, ha 4 hétig szigorúan citromos vízzel kezded a reggelt
A citrom lúgosító és méregtelenítő hatású. Pozitív hatását azonban csak akkor tudja kifejteni, ha rendszeresen fogyasztod és éhgyomorra citromos víz formájában.
2015.12.19. 19:54
Kiskegyed.hu
Méregtelenítés vérontással: piócások, érvágók
Az ókortól kezdve szinte egészen az újkorig kiemelt helyet kaptak az orvoslásban az elvezetéses módszerek. A terápia minden olyan módszert magába foglalt, melyekkel a beteg szervezetéből a megbetegített vagy rossz testnedveket el lehet távolítani.
2015.12.19. 10:30
Vital.hu
Méregtelenítő diéta, amire Gwyneth Paltrow esküszik!
Gwyneth Paltrow 43 éves, ellenez minden plasztikai beavatkozást, mégis ragyogóan szép, és legalább tíz évet letagadhatna a korából. A hollywoodi színésznő a karcsúságának és szépségének titkát a különleges méregtelenítő diétájában látja.
2015.12.14. 10:00
Mindmegette.hu
Tények és tévhitek a szaunáról: te biztosan jól csinálod?
Minden évszaknak megvan a maga előnye: ősszel-télen az egyik legjobb dolog a szaunaszezon, hiszen a jóleső forróság bőrszépítő, méregtelenítő, immunerősítő hatása felbecsülhetetlen.
2015.12.12. 04:00
Wellnesscafe.hu
Kurt Tepperwein: Lelkünk üzenete  Hogyan szabaduljunk meg negatív érzelmeinktől
A negatív érzelmek – mint a bűntudat, a düh, a kétség, a csalódás – nyomot hagynak a lelkünkben. Minél hosszabb időn át vagyunk kitéve ezeknek a rossz érzelmi állapotoknak, annál maradandóbbak lesznek a nyomaik is. Kurt Tepperwein kifejlesztett egy eredményes lelki méregtelenítő módszert, amellyel fel tudjuk frissíteni, sőt úgyszólván újraéleszthetjük a lelkünket. Meggyőző és könnyen alkalmazható programmal magyarázza el az okokat; hogy hogyan szabadulhatunk meg a negatív mintáktól; és hogy mely tényezők segítik a lelki higiénét. A nélkülözhetetlen tanácsadó könyvet egy sor személyes kérdéslista és az önvizsgálat elvégzéséhez való gyakorlati útmutató teszi teljessé. 3.699,- Ft, M-érték Kiadó, 2015.
2015.12.09. 21:04
Lifemagazin.hu
Ez az új, gusztustalan színű ital a legjobb méregtelenítő, amit el tudsz képzelni
Mindjárt megtudod, miért fekete ez a csodaital. ne ijedj meg tőle, csodát tehet a szervezeteddel!
2015.12.03. 15:36
Kiskegyed.hu
Hány percig egészséges? Mikor nem szabad? Tények és tévhitek a szaunázásról
Minden évszaknak megvan a maga előnye: ősszel-télen az egyik legjobb dolog a szaunaszezon, hiszen a jóleső forróság bőrszépítő, méregtelenítő, immunerősítő hatása felbecsülhetetlen. Sokszor mégis kissé tanácstalanul állunk a kabin előtt, mit illik, hogyan is viselkedjünk, ráadásul nem is gondolnánk, mennyi mindent tudunk rosszul a szaunázásról.
2015.12.03. 08:46
Femcafe.hu
Forró percek – utólag nem illik csatlakozni!
Minden évszaknak megvan a maga előnye: ősszel-télen az egyik legjobb dolog a szauna, hiszen a jóleső forróság bőrszépítő, méregtelenítő, immunerősítő hatása felbecsülhetetlen. Sokszor mégis kissé tanácstalanul állunk a kabin előtt, mit illik, hogyan is viselkedjünk, ráadásul nem is gondolnánk, mennyi mindent tudunk rosszul a szaunázásról. Az alábbiakban Magyarország egyik ötcsillagos wellness hotelének szaunamesterei segítenek eloszlatni a tévhiteket.
2015.11.26. 11:00
Eletforma.hu
Céklával a hasi zsír és a méreganyagok ellen
Ismerjük meg a zöldségek vörös démonját, mely az egyik legkiválóbb természetes méregtelenítő és vértisztító szuperételünk. A cékla nem csupán egészségmegőrző vitaminbomba, hanem szemet gyönyörködtető színfolt a téli szürkeségben, és méltán érdemelte ki a gyógyító zöldség címet.
2015.11.26. 07:30
Stylemagazin.hu
Tények és tévhitek a szaunáról: te biztosan jól csinálod?
Minden évszaknak megvan a maga előnye: ősszel-télen az egyik legjobb dolog a szaunaszezon, hiszen a jóleső forróság bőrszépítő, méregtelenítő, immunerősítő hatása felbecsülhetetlen. Sokszor mégis kissé tanácstalanul állunk a kabin előtt, mit illik, hogyan is viselkedjünk, ráadásul nem is gondolnánk, mennyi mindent tudunk rosszul a szaunázásról. Az alábbiakban hazánk egyik ötcsillagos wellness hotelének szaunamesterei segítenek eloszlatni a tévhiteket. A leggyakoribb tévhitek Sokan várnak fogyást a szaunától, azonban a szauna sokkal inkább méregtelenítésre való. A verejtékezéssel zsírpárnáink sajnos még nem fognak elpárologni, csak a bennünk lévő mérgektől tudunk megszabadulni – magyarázza Kondora István, az ötcsillagos sárvári Spirit Hotel szaunamestere. Szintén gyakori tévhit, hogy a szauna gyógyít, ám a valóságban a szauna a prevencióra alkalmas. Ha már megtörtént a baj, a megfázáson, influenzán, lázon, gyulladásos betegségeken nem segít, sőt, ilyenkor nem is ajánlott a szaunázás. Mikor ne szaunázzunk? Szaunázni ugyanis csakis teljesen egészségesen szabad. Gyulladásos vagy fertőző betegség, magas vérnyomás, valamint egyéb szív- és érrendszeri betegségek esetén is mindenképpen kerüljük a forróságot. Hölgyek esetében mind a terhesség, mind pedig a menzesz ideje alatt érdemes más módszereket választani a feltöltődésre. Alkohol fogyasztása után pedig abszolút helytelen szaunázni, hiszen nő a balesetek veszélye, valamint az alkohol az extrém hőhatásra egészen máshogy hat a szervezetre: növeli […]
2015.11.24. 17:04
Lifemagazin.hu
Tények és tévhitek - Biztosan jól szaunázunk?
Minden évszaknak megvan a maga előnye: ősszel-télen az egyik legjobb dolog a szaunaszezon, hiszen a jóleső forróság bőrszépítő, méregtelenítő, immunerősítő hatása felbecsülhetetlen. Sokszor mégis kissé tanácstalanul állunk a kabin előtt, mit illik, hogyan is viselkedjünk, ráadásul nem is gondolnánk, mennyi mindent tudunk rosszul a szaunázásról.
2015.11.21. 16:39
Vjm.hu
Ez a 7 legjobb méregtelenítő étel
A legjobb méregtelenítő ételekről közöl összeállítást az Nlcafe.hu.A petrezselyem kiváló vízhajtó hatását, az édeskömény emésztési zavarokat csillapító hatóanyagait említik. A fokhagyma az egyik legjobb májtisztító, a citrom magas C-vitamin- és antioxidáns-tartalma, emésztést segítő és immunerősítő hatása miatt ajánlott. A répa és a cékla méregtelenítik a májat, és természetes nitráttartalmuk serkenti a vérkeringést. A gyömbér pedig természetes gyulladáscsökkentő, tisztítja a májat, segíti a nyirokrendszer méregtelenítési folyamatait is.
2015.11.15. 19:15
Boraszportal.hu
Ez a 7 legjobb méregtelenítő étel
Nem kell, hogy különböző italokkal vagy kemikáliákkal sanyargasd magad, ha otthoni méregtelenítésre vágysz!Forrás: Nők Lapja Café: Ez a 7 legjobb méregtelenítő étel
2015.11.13. 08:00
Nlcafe.hu
Kellemes őszi salaktalanítás fillérekből
Mivel egyre hidegebb és sötétebb van, a koplalás, méregtelenítés senkinek nem esik jól, ráadásul ilyenkor igen csak nagy lelki erő szükséges hozzá. Viszont nem árt felkészíteni szervezetünket a nehezebb téli étkezésekre, ünnepi dőzsölésekre.Forrás: Nők Lapja Café: Kellemes őszi salaktalanítás fillérekből
2015.11.06. 21:45
Nlcafe.hu
Méregtelenítő saláta, amit nem fogsz megunni
Unod a salátákat, és méregtelenítenél is? Mutatjuk, hogyan csináld.Forrás: Nők Lapja Café: Méregtelenítő saláta, amit nem fogsz megunni
2015.11.04. 08:30
Nlcafe.hu
A tested egy szemétlerakat? 4 jel, ami arra utal, hogy méregteleníts!
Dunát lehet rekeszteni a különféle méregtelenítő kúrákkal és egyéb csodaszerekkel, de kevesen tudják, hogy az emberi szervezetnek van saját méregtelenítő rendszere. Tudod, honnan ismered fel, hogy eljött az ideje a külső segítségnek?
2015.10.28. 13:47
Egeszsegmagazin.com
Kerüld el a rákot ezzel az egyszerű hónalj méregtelenítő recepttel!
A hónalj méregtelenítés kiváló megoldás a szervezet toxinoktól való megtisztítására. Ezzel a természetes keverékkel esélyt sem adsz a rák kialakulásának.
2015.10.28. 10:30
Kiskegyed.hu
Takarítsd ki a tested! Recept a tuti tisztító smoothie-hoz
Megállapítottad, hogy a tested egy szemétlerakat, és ideje kitakarítani? Helyes. De hogyan kezdj hozzá? Rengeteg méregtelenítő receptet találsz az interneten, jobbakat, rosszabbakat, de ha igazán jót akarsz magadnak, ezt a receptet próbáld ki!
2015.10.22. 20:00
Egeszsegmagazin.com
Víz, méregtelenítés és burgonya: Audrey Hepburn legnagyobb szépségtitkai!
A színésző fia, Luca Dotti árult el néhány megszívlelendő titkot édesanyja csodás bőrével, örökké fiatalos külsőjével kapcsolatban.
2015.10.08. 16:50
Kiskegyed.hu
Háromfűszeres csodaital - Recepttel
A citromos víz fogyasztásának előnyeiről sokat hallani, de ha erőteljesebb méregtelenítés szükséges, érdemes kipróbálni a háromfűszeres változatát is.
2015.09.26. 10:00
Egeszsegtukor.hu
A lemúriai, magas bio-rezonanciás kenyérről
Ígéretemhez híven közzéteszem a sokak által kért ’csodakenyér’ receptjét. Eredete: Ősi tudás felhasználásával az atlantiszi, de minimum az ókori egyiptomi időkből származó recept alapján jutott a birtokunkba. Bátran merem állítani, hogy gyógyító hatása van a hosszú távú fogyasztásának. Az új, energiadús ételeink alapját képezi majd. Saját tapasztalatom a kenyér fogyasztásával kapcsolatban egy hónap után: Rendkívül erős méregtelenítő hatás, energetizál és vitalizál egész napra, szebb, fényesebb bőr, hajhullás megszűnése, emésztés kiegyensúlyozása, rendkívül illatos, aromás, finom ízhatás, - 2 kg súlycsökkenés, vízháztartás normalizálása. Mivel semmilyen panaszunk nincs a családban, így nem tudok egyéb extrákról beszámolni, bár nekem már ez is rendkívüli!!! Érdemes kipróbálni! Ha kifejezetten méregtelenítésre szeretnéd használni, napi minimum 2 liter folyadékot is be kell vinni. Még a leggyakorlatlanabb háziasszony, vagy agglegény is el tudja készíteni, nincs benne semmi ördöngösség, csak pontosan kövesd a leírtakat. Én már kikísérleteztem az adagolás és a sütés módját, akkor te miért vesztegetnéd az idődet vele? A hozzávalókról álljon itt néhány hasznos információ. Az anyagok már külön-külön is mesés hatással bírnak, azonban az összhatás a legkülönlegesebb! Igazi csoda! Búzacsíra: A búzacsíra gyógyító ereje magas vitamin és ásványi anyag tartalmának köszönhető. Csökkenti a szervezetben a szabadgyök-képződést, ezáltal a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Életfontosságú anyagai az A- , B- , E-vitamin és a szelén, de jelentős a kalcium-, magnézium-, cink-, mangán és folsav tartalma is. Tönkölybúza: A tönkölybúza a többi gabonafajtához képest jelentős rosttartalommal rendelkezik, ezért elősegíti az emésztést. A tönkölybúzának a hagyományos búzánál kedvezőbb az aminosav összetétele, lényegesen több ásványi anyagot és vitamint, valamint vasat, rezet és cinket tartalmaz. A vas a hemoglobin és az energia felszabadításában szerepet játszó enzimek összetevője, a réz számos enzim alkotórészeként a központi idegrendszer működéséhez szükséges. A cink több enzim ill. az inzulin alkotórészeként az anyagcserében vesz részt. Tökmag: Bármilyen furcsa is sokak számára, a tökmag igen fontos szerepet tölt be az egészséges táplálkozásban. A magban lévő 45%-os linolsav, valamint fitoszterin tartalomnál fogva elsősorban a hólyag- és prosztatabetegségek gyógyszereként tartják számon, de magas esszenciális zsírsav tartalma fokozott védelmet nyújt a szívinfarktus kialakulása ellen is. Ezen túlmenően jelentős mennyiségű E-vitamin és szelén található benne, amelyek antioxidáns és gyulladásgátló hatást váltanak ki a szervezetben. A tökmagban olyan proteáz-inhibitorok is vannak, amelyek gátolják a béltraktusban a vírusok és a baktériumok aktivizálódását. (A nyers tökmagból sajtolt zöldes árnyalatú olaj kifejezetten finom, aromás. Zsírtartalmának 57%-át többszörösen telítetlen zsírsavak teszik ki.) Napraforgómag: A napraforgómag nemcsak finom rágcsálnivaló, hanem bőséges olajtartalma is kiemeli az olajat adó növények közül. A napraforgó mag 47 százalék olajat tartalmaz, és annak 65 százaléka esszenciális olaj. Ásványi anyagokat, nyomelemeket is bőven találunk benne. Hatóanyagai: cholin, linolein, olein, lecithin. A benne lévő hatóanyagok, összetevők kedvező élettani hatásainak köszönhető mai népszerűsége. Az egészséges életmód hívei különösen a magas E-vitamin, telítetlen és esszenciális zsírsav tartalma miatt becsülik. Lenmagolaj: Az esszenciális zsírsavak (EFA), amik a lenmagban is megtalálhatóak, szükségesek az általános egészségi állapothoz, beleértve a megfelelő zsíranyagcsere folyamatokat, energiatermelést, sejtfunkciók szabályozását, és a sebek ill. sérülések gyógyulását. A lenmagolaj, a „jó zsír” egyaránt segít fittnek és egészségesnek maradnunk, míg a „rossz” zsírok veszélyeztetik egészségünket és teljesítőképességünket. Az aktív életmódot élők elmondása alapján a lenmagolaj kiegészítők segítik számukra a gyorsabb regenerálódást, és segítenek csökkenteni az edzés utáni izomfájdalmakat. A kutatók szerint ezt a lenmag gyulladáscsökkentő és antioxidáns hatása okozhatja. A kutatók azt is állítják, hogy növeli az anyagcsere ütemét, és így segíti a gyorsabb zsírégetést is. Sok sportoló számol be arról, hogy ha étrendjükbe beiktatják a lenmagolajat, akkor rándulásaik és zúzódásaik gyorsabban gyógyulnak. Néhány eredmény azt mutatja, hogy a kisebb sérülések akár negyedannyi idő alatt is helyrejönnek, mint korábban. - Csökkenti a gyulladást, így az izomfájdalmakat is, és növeli a rugalmasságot - A sejtek szerkezeti sértetlenségét biztosítva segíti elő a regenerálódást és a gyógyulást. - Hozzájárul az egészséges súlycsökkenéshez a szervezet anyagcseréjének gyorsításával, így a zsírok gyorsabban tudnak elégni. - A lenmag biztosítja számunkra az omega-3 zsírsavakat. Felhasználási lehetőségek Kutatások alapján a lenmagolaj a következő tünetek kezelésekor lehet hasznos: - Elhízás - Arthritisz - Székrekedés - Herpesz - Hipertenzió (magas vérnyomás) - Bőrproblémák, mint pl. az ekcéma és a pikkelysömör - Rák Recept 2 darab kb. 1 kg-os veknihez Érdemes ekkora adagot elkészíteni, mert sokáig eláll. Különben is úgy a legízletesebb és a legaromásabb, ha egy-két napot érik. Úgysem marad belőle, mert a család és az ismerősök széthordják (tapasztalat!) De ha mégsem, akkor le is fagyaszthatod!Hozzávalók: - 1 kg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt, - 500 gr étkezési búzacsíra (kávédarálóban megőrölve) - Vigyázat, itt nem a csíráztatott búzára gondolunk, hanem a kereskedelemben kapható lisztszerű termékre! - 10 gr (kb. egy mogyorónyi) élesztő (nincs tévedés – minimális kell hozzá), - 2 pohár élőflórás natúr joghurt (pl. DANONE Aktívia, vagy hasonló) - 6dl, 40 Celsius fokos víz (kicsit melegebb a kézmelegnél) - 3,5 teáskanál tengeri só, - 9 evőkanál tökmagolaj, vagy lenmagolaj, - 4 nagy marék hántolt, natúr napraforgómag, - 2 marék hántolt tökmag, - 2 db téglalap alakú sütőforma (11 cm széles X 30 cm hosszú X 8 cm magas). - A forma kibélelésére sütőzacskó (celofán) Megjegyzés: 1. A búzacsírát kiválthatod 500 gr fehér liszttel (BL 55) – de szerintem a kenyér elveszíti tőle az aromáját, és csökken a biorezonanciás energiaszintje is. 2. Ha kenyérsütő géppel dolgozol, akkor a mennyiség 1/3-át vedd! A tapasztalatom azonban azt diktálja, hogy kell neki a minimum 4-5 óra kelés a fermentálódáshoz, a gép ugyanis túl gyorsan végez! Vannak ételek amikhez igenis illik követni a hagyományokat a megfelelő eredmény érdekében. (25 éves háziasszonyi tapasztalat) 3. Állítólag pörköltszaft tunkolására nem alkalmas -szendvicsekhez, köztes étkezésekhez, reggelihez azonban a legkitűnőbb. Elkészítés lépésekben: 3. Őröld meg a búzacsírát és vegyítsd össze a tönkölyliszttel. 4. Melegíts 6 dl vizet kb 40 Celsius fokosra és olvaszd fel benne a kb mogyorónyi élesztőt. 5. A lisztkeverékből tégy az élesztős vízbe annyit, hogy tejfölsűrűségű kovászt kapj. 6. Tedd a kovászt langyos helyre és kb fél órát hagyd kelni. 7. Ha felfutott, add az egészet a lisztkeverékhez a többi hozzávalóval együtt. Ízlés szerint, fél marék olajos magkeveréket hagyj meg a kenyér megszórásához. 8. Gyúrd össze, amíg el nem válik az edény falától. Elég masszív, sötét színű tésztát kapsz, keményebbet az átlagos kelt kenyértésztánál. Ne ijedj meg, csak gyúrd össze. 9. Lisztezd be a tetejét és konyharuhával letakarva hagyd kelni 2 teljes órán keresztül. 10. 2 óra elteltével deszkán vágd két egyenlő darabra, gyúrd át őket, formálj akkora hengereket, hogy a sütőfóliával kibélelt formába férjen. 11. Tipp: egy kevés tengeri sót olvassz fel egy dl vízben, és kend meg a kenyereket. Szórd rá az olajos magkeveréket. 12. Konyharuhával letakarva, langyos helyen további 2,5 – 3 órát keleszd. 13. Sütés előtt megint érdemes a kenyereket sós vízzel átkenni. 14. Melegítsd fel a sütőt 180 Celsius fokra úgy, hogy a sütő aljára elhelyezel egy kislábas vizet a pára kedvéért. 15. Süsd a kenyereket aranybarnára kb 50 perc – 1 óra alatt. Fogyaszd egészséggel! Ez az étek maga az élet! Ha teheted add tovább minél több embernek!Forrás: http://www.atitoksikerkulcs.shp.hu/hpc/web.php?a=atitoksikerkulcs&o=napi_hirlevel_JNqW
2015.09.24. 05:59
Elozoeletek.hu
Betegségek lelki okai
Mivel minden a lélekből indul,ezért ha testünk jelez valamilyen betegségtünettel,akkor nem árt a dolgok mögé nézni kicsit...Dr. Edward Bach szerint " Magatoktól szenvedtek!"Azonban,ahogy megteremtjük magunknak a betegségeinket,úgy el is tudjuk azokat mulasztani."Ha egy negatív érzelem kibillent minket az egyensúlyunkból, és ez az állapot tartósan fennáll, akkor a szervezetet átjáró energiák nem tudnak megfelelően áramlani. Elakadások, blokkok keletkeznek, amelyek szintjén az egyes szervekben kezdetben kisebb funkciózavarok, később egyértelműen kimutatható betegségtünetek jelentkeznek. A betegségtünetek figyelmeztetnek arra, hogy felfogásunkon, hozzáállásunkon, életmódunkon változtatnunk kell. Ezekre az intő jelekre ha mint jelképekre tekintünk, könnyebben megérthetjük lelkünkben rejlő, sokszor elnyomott problémákat." /Forrás: joao.hu/Miről árulkodnak a betegségeid?Achilles-ín: érzelmi túlfeszítettség, földhözragadtságÁgybavizelés: rettegés valakitőlAgyrázkódás: az eddigi út és a gondolkodás megtörése, irányváltás szükségességét jelzi.Ájulás: El akarsz menekülni a világ és a problémák elől. ÖnvédelemAlacsony vérnyomás: Félsz a felelősségtől, nem mersz elmenni a végsőkig.Alkar: cselekvőképességAlkoholizmus: vágy a konfliktusmentességre, barátságos kapcsolatokraAllergia: Az allergén által szimbolizált tulajdonságot elutasítod. Pollenallergia esetén például a szexualitást, megtermékenyítést, szőrallergia esetén a kedveskedést, szeretetet nem tudod elfogadni, porallergia esetén pedig a tisztátalanságotÁlmatlanság: nyugtalanság, félelem, bűntudatAsztma: Az életben sok sérelmet nyeltél le, és egyszerre szeretnél megszabadulni tőlük, illetve többet szeretnél kapni. – szűkkeblű vagy, többet akarsz kapni, mint amennyit adni, a világ piszkosságának taszításaÁlmatlanság: Félsz a kiszolgáltatottságtól, a védtelenségtől vagy a haláltól.Álterhesség: vágy a tiszta anyaságraAlvás-problémák: halál-kérdésAranyér: határozatlanság, rugalmassághiányArc: nyíltság, önkifejezés, a leginkább magunkról beszélő részArcideggörcs: állandóan maszkot hord, nem önmagát adjaBaleset, csonttörés: Nem a helyes úton jársz, túl merev vagy, változásra van szükséged.Bal oldalon megjelenő elváltozások: Az anyához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Jelképezi még az érzelmi oldalt és a múltat is.Bélpanaszok: a szügségtelen elengedése félelemmelBélrendszer: ellenséges érzelmekBoka: felemelkedés a földtől, elrugaszkodottságBőrbetegség: Túlzottan zárkózott és kemény vagy. képtelen vagy a gyengédségre és a nyíltságra. elfojtott haragBőrkeményedés: Merev nézetek, elképzelésekBőrkérgesedés: Ez védőpáncél utal a védtelenség, veszélyeztetettség érzetreBőrpigmenthiány: ElszigetelődésCelluitis: Ragaszkodás a fájó emlékekhez.Cukorbetegség: Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.Comb: az előrehaladáshoz, járáshoz szükséges erőCsípőbántalmak: Félelem előrelépni. Több önbizalmat!Csontok: szilárdságCsontdeformálódás: RugalmatlanságCsonttörés: merevséget jelez, a gyógyulási idő alatt változtatnod kell ezen.Csontvelőgyulladás: harag, csalódásDaganat: régi sérelmek, megrázkódtatások őrzése, lerakódása. Lelkiismeret-furdallásDepresszió: menekülés az aktivitástólDerékfájás: túlhajszoltság.Dohányzás: vágy az önmegvalósítás szabadságára, kapcsolatteremtésreÉgési sérülések: harag, gyűlölet, indulatokEkcéma: Ellentétek harca, érzelmi kitörésekElfásultság: Elszigetelődés, elfojtott érzelmekElhízás: Boldogtalan vagy, úgy érzed, nem vagy fontos, kilátástalannak látod a jövőd. Esetleg a plusz kilók mögé próbálod elrejteni nőiességedet.Emésztési probléma: Valamit nem tudsz megemészteni, lenyeled a mérged.Epebántalmak: Keserűnek érzed az életet.Epe: agresszió, keserűség, bánatEpekő: lerakódott fájdalom, sérelem.Érproblémák, vérproblémák: szeretet áramoltatásának problémája.Étvágy (nagy): biztonsági érzet hiánya, félelem.Étvágytalanság: Félelem, veszély és fenyegetettség érzetFájdalom: figyelemfelhívás, amelyik szervet érinti, annak a területnek szimbolikus jelentését figyelembe véveFarkasvakság: félelem a bizonytalanságtól, az ismeretlentőlFej: irányítás, gondolkodás, racionalizmusFejfájás, migrén: Maximalista vagy, túlhajszolod magad. nem tűröd a kritikátFekély: Lelki fájdalom önbizalomhiányFelkar: erő a cselekvéshezFertőzés: Harag, bántalom, ingerültségFicam: harag, ellenállásFog: agresszió, vitalitásFogíny: ősbizalomFogfájás: Valamit nem teszel meg, pedig szeretnéd. vitalitás hiányaFojtó érzés: szorongásokFoltokban hulló haj: szervzónák figyelembevételével jelez rendellenességetFülbetegségek: Nem akarsz meghallani valamit, nem figyelsz a belső hangodra.Frigiditás, impotencia: Félelem az ismeretlentől, az odaadástól, az önkontroll elvesztésétől, a haláltól, a megnyílástól, és a sikertelenségtől.Gerinc, hát: támaszt keresek, vagy túl sok a teher rajtadGerincproblémák: Az egyenesség, őszinteség, emberség jelképe.Gerincferdülés: egyik feled túl hangsúlyos a másikkal szemben (lásd oldalak)Golyva: egzisztenciális fensőbbségérzésGörnyedtség: bizonytalanság, összehúzza magát, az élet csapásai alatt megtörtGyomorfekély: elfojtod az agressziódat.Gyomorpanaszok: Túl sokat töprengsz, valamit nem tudsz elengedni.Gyulladás: Nem tudsz feldolgozni egy problémát, mert félsz tőle.Haj: szabadság, hatalom, saját terület határai, antenna, külső inger felvételHajhullás, korpásodás: Új korszak kezdete, vagy a visszahúzódás jele.Hányás: elutasítasz valamit; undor jele.Hasmenés: nem tudod hasznosítani a tapasztalataidat, ezért azok csak átrohannak” rajtad.Hasi panaszok: Egzisztenciális félelmekre utal.Heg: egy lelki sérülésed mély nyomot hagyott benned.Herpesz: Undorodsz valamitől.Hólyaggyulladás: Visszafojtod érzelmeid, pszichés nyomás alatt állsz.Hordó-mellkas: felfújja magát, erősebbnek mutatja magátHúgyhólyag: pszichés nyomás, érzelmi telítettség, “altesti sírás”Jobb oldalon megjelenő elváltozások: Az apához fűződő érzelmi viszonyodat érdemes megvizsgálni. Ész, racionalizmus.Ínhüvelygyulladás: Nem engedsz utat cselekvőképességednek.Kancsalság: egyoldalú látásmódKényszeres evés: ingerhiány.Kéz: felfogás, cselekvés, tenyér-kézfej kettősségKiütés: Türelmetlenség, gyermetegségKóros soványság: Megtagadod az életet, elfojtod a nemiséged, bűntudatKoszorúér-elmeszesedés: az érzelmek visszafojtása.Köhécselés: nem mered kimondani a véleményedet, de jelzed, hogy van.Könyök: elhárításKöröm: agresszióKötőhártya-gyulladás: fájdalmat okoz valaminek a belátása.Lábfejpanaszok: a gyökereket, ősökhöz való viszonyt szimbolizálja. Nem tisztázott a múltad, gyökértelennek érzed magad.Lábszár: túl feszített tempóban haladsz.Lábujjhegyen járás: folyamatos emelkedettségre vágyikMagas vérnyomás: Túl merev vagy, görcsölsz egy problémán, de nem tudod megoldani.Májbetegségek: Túl dühös és haragvó vagy. méregtelenítés, felismerés, védelem a károsnak vélt dolgoktól, a tapasztalatok beépítése.Medence: nemi tartásMell panaszai: Az anyasággal, gondoskodással van problémád.Mellkas: rugalmasság, zártságMenstruáció: önfeladás, odaadás, elengedés, ritmus, nőiségMióma: álterhességMutálás: nem tudja milyen helyzetben milyen hangot használjonNagyothallás: merev a saját környezetével szemben, lezárja magátNátha: el akarsz zárkózni a külvilágtól, a kommunikációtól.Női mell: anya-gyermek kapcsolatNői szervek betegségei: Nem éled meg a nőiséged, elutasítod a szexualitást. Nyaki problémák: Nincs összhangban az eszed és a szíved, mást súg az egyik, mint a másik.Orr: emóciók, szex, büszkeségOrrdugulás: Megakadályozod az érzelmeid áramlását.Orrsövényferdülés: érzelmeid túlságosan egy oldalra hajlanak.Orrvérzés: önfeláldozás. Igény a megbecsülésre. Mellőzöttség és el nem ismertség érzése. Esdeklés a szeretetért.Oldalak: tested jobb oldala az ész és a racionalizmus, bal oldala a szív és az érzelmek jelzője. A fejeden ugyanez pont fordítva van.Pajzsmirigy: Ha alulműködik, félsz a változástól, ha túlműködik, sokat stresszelsz, és nincs határozott jövőképed.Pikkelysömör: Túlzottan véded magad, félsz a sebezhetőségtől.Prosztata: férfias agresszióPúp: kizárja magát a közösségből, feladata vanRákos daganat: Elfojtott harag, bánatRekedtes hang: ha csak a torkodból képzed a hangod, nem adod ki teljesen magad, titkolózol a környezeted előtt.Reuma: Önmagad és kapcsolataidat nem tudod elfogadni.Ritmus: univerzális rend, élet, polaritásRövidlátás: bizonytalan vagy a jövődet illetően.Sarkon járás: nem hagyja kibillenteni magát egyensúlyábólSérv: Túlterheled magad.Struma: fensőbbségérzése saját magát fojtogatjaSzáj: befogadás, kommunikáció, kapcsolat a külvilággalSzédülés: Bizonytalan és ingatag vagy.Székrekedés: nem szeretsz adni, ragaszkodásSzembetegségek: Valamit nem akarsz meglátni. Ha rövidlátó vagy, akkor a jövőbeni dolgokat hárítod, távollátás esetén pedig az orrod előtt levő dolgok felett húnysz szemet.Szenvedélybetegségek: Másra vágysz, szeretnél kitörni. keresés, ingerhiány, vágyakozás jele.Szívpanaszok: Túl sok benned a gyűlölet és részvét, nem a szíved szerint élsz.Szívinfarktus: túlbecsüli az erejétSzülés: odaadás, elengedésSzürke hályog: “redőny”, nem akar látni valamit, tompítja a látottakatTagolatlan beszéd: nem akarja, hogy megértsékTalp, kéz, tenyér: elkülönülés, különcségTávollátás: nem akarod észrevenni az evidens dolgokat, elzárkózol attól, ami az orrod előtt van.Térd: Az alázatot, befelé fordulást jelképezi.Tériszony: Félsz a bukástól és a sikertelenségtől.Testszőrzet fokozott növekedése: férfias jellegek megerősítéseTorokpanaszok: Nem tudod, nem mered kimondani, amit szeretnél, nem vállalod fel magad.Trombózis: Szellemi fejlődésre van szükséged.Túl egyenes a gerinc: túlzott magabiztosság látszataTüdő: szabadság, kapcsolat a külvilággal, kommunikáció, vitalitásTumor: Szeretethiány, nem tudod befogadni a szeretetet.Tüdőbetegségek: Szomorú vagy, nem érzed magad elég szabadnaUtazási rosszullét: Kiszolgáltatottságérzet, félelem, bezártságérzésVállpanaszok: túlterheltségVastagbél: sokat kritizálsz.Vastagbél-, aranyérproblémák: Szorongásra, félelemre utal.Vékonybél: tudatos analízisVékony hang: nem mersz élni a saját lehetőségeiddel.Vér: ego, vitalitásVérszegénység: passzivitás, bizonyos életenergiát nem vagy hajlandó felvenni, beépíteni a mindennapjaidbaVesebetegség: Félelemre utal, jelképezi az emberi és párkapcsolatokat. (jobb vese férfival kapcsolatos ügy, bal vese; nővel kapcsolatos ügy)Vesekő: a párkapcsolatodban nincs elég energia, lelkesedésViszketés: ingerlékenység jele, a vakarással keresgéled, mi az, ami ingerel.Visszér: Rugalmatlan, merev, zárkózott vagy.Zöld hályog: visszafojtott könnyekHa szeretnél többet tudni a betegségekről és a lelki okokról, ajánlom figyelmetekbe:Jacques Martel / Lelki eredetű betegségek lexikona c.könyvét,ami a következő linken letölthető.http://orommel-leteznihu.web.maxer.hu/wp-content/uploads/2012/06/LelkieredetubetegsegekLexikonaegyeb_-olvasmany-1299010674.pdfMár önmagában fél siker, ha a problémát elolvasva azonosulni tudsz a leirtakkal,és ráismersz a saját helyzetedre. A gyógyító beszélgetés után az eszenciákkal tudjuk orvosolni és feloldani a meglévő lelki blokkot, majd ezt követve oldódik a testi tünet is! Várlak szeretettel!Időpont egyeztetés: +36/30-8232-440 ,email: faczanyi@gmail.comFeng shui tanácsadás, lakberendezés,harmonizálás, színtanácsadás, tértisztítás,Bach-virágterápia,Tarot sorselemzés
2015.09.22. 08:27
Faczanyifengshui.com
Ennél durvábbat még nem tett Horváth Éva a szépsége érdekében!
Horváth Éva a rendszeres méregtelenítés híve, de számos szépségpraktikát kipróbált már. Ezek a…
2015.09.19. 16:32
Kiskegyed.hu
A máj csak későn jelez, gyakran már nagy a baj! Ezekre figyelj!
Ha kicsit is rosszabbul emésztesz, nem árt óvatosnak lenned! Egyik legfontosabb emésztést segítő és méregtelenítő szervünk, a máj ritkán panaszkodik. Amikor már igen, akkor meg többnyire nagy a baj. Ezért szívleld meg jótanácsainkat (mellesleg: szíved érdekében is!).
2015.09.18. 09:18
Kiskegyed.hu
Amiről minden nőnek érdemes tudni: Hasznos tippek a 6-os, a 8-as és a 10-es Schüssler-féle sókról
Lassan a végére érkezünk a nyári napfürdőzés és a korlátlan selfi-k idejének, ilyenkor meglepő helyeken láthatunk elszíneződéseket arcunkon. Manapság egyre jobb minőségű fotók készülnek a különféle mobil eszközökkel, amelyek kíméletlenül felhívják a figyelmet az apró hibákra is. Ráadásul erős napfénynek kitett bőrünk különösen érzékeny a pigmentációs eltérések kialakulására. Nézzük, mit okoz a Nr. 6. Kalium sulfuricum ásványi só hiánya Szakértők szerint az enyhe fokú Kalium sulfuricum hiányt kezdetben a belső szemzugban kialakuló sárgás-barnás elszíneződések jelzik, melyek „A” vonalban az orrgyöktől az állcsúcsig terjedően és a száj körül alakulnak ki. Kifejezett hiány, vagy megnövekedett ásványi só igény esetén, mint például várandósság idején, a homlok és a száj körüli területen gyakori a májfoltok kialakulása. A jellegzetes elszíneződéseket sárgás, lemezesen hámló, korpás fejbőr kísérheti. A Kalium-sulfuricum természetes forrásai: • burgonya, • banán, • asztalt gyümölcsök, • tengeri hal, • szárnyas hús, • tejtermékek, • tojás. A Schüssler-féle terápiás rendszer Nr. 6 sója számos esztétikai probléma megoldásában segítségünkre lehet, így például hatékony korpás fejbőr, májfolt, terhességi foltok és vitiligo (szerzett pigmenthiány, bőrfestékhiány) esetén. Fő hatásterülete a bőr, a nyálkahártyák és a máj, így az ezeken a területeken kialakuló, sárga váladékkal járó gyulladások 3. stádiumában gondoljunk rá: • kötőhártya gyulladás, • orrmelléküreg-gyulladás, • influenza • hörghurut, köhögés. Potencia: D6.Egészségtipp csak Neked! A salakanyagok eltávolításához, a szervezet természetes élettani folyamatainak helyreállításához, azaz egy átfogó méregtelenítési kúrához háromféle ásványi sót alkalmazhatunk. Az arcdiagnosztika itt is támpontot ad a megfelelő szer kiválasztásában. Ha a belső szemzug barnás elszíneződését látjuk, vagy ha a sárgás-barnás tónus nagyobb területre kiterjed, érdemes belevágni egy Kalium sulfuricum kúrába. Ez a só a szervezet nagytakarítását szolgálja, mivel fokozza a méregtelenítési és kiválasztási folyamatokat. Elsősorban a bőrt és a nyálkahártyát, valamint a májat célozza meg. Ha a szemünk duzzadt, táskás lesz vagy bedagad a lábunk, akkor a vesét is támogatni kell a méregtelenítésben, mindezért Natrium sulfuricumra van szükségünk. A sejtek közötti térből pedig a Natrium chloratum segít kipucolni az itt lerakódott salakanyagokat– ez utóbbi miatt alakul ki a narancsbőr. Ha észleled ezeket a tüneteket, akkor itt az idő, hogy belefogj egy 2-3 hónapos kúrába – akár mindhárom ásványi só alkalmazásával, D6 potenciában, napi váltásban, napi 3x1 tabletta, másfél liter buborékmentes vízben feloldva, napközben elkortyolgatva! Figyelem: a méregtelenítő kúra alatt fokozott vízfogyasztás javasolt!
2015.09.16. 13:20
Evamagazin.hu
Így kerülhetsz topformába az esküvőre – alkati átalakulás
Az esküvőjén mindenki szeretne csodásan kinézni, a lehető legjobb formáját hozni a nagy napon. De hogyan lehet ezt elérni, mégpedig záros időn belül? Testformálás felsőfokon A méregtelenítés hasznos lehet, de csak akkor, ha gondosan megtervezed, és nem közvetlenül az esküvő előttre igazítod. Egyrészt szükséged lesz az energiádra, tehát nem érdemes kiéheztetned magadat, másrészt a méregtelenítés során a bőrhibáid is felerősödhetnek, ezért ajánlatos néhány hónappal a nagy nap előttre beiktatnod a kúrát. Válassz olyat, ami számodra szimpatikus és tartható, de mindenképpen ügyelj rá, hogy ne csak pár nap nélkülözést takarjon, hanem legyen felvezető, és levezető időszaka. Előbbi segíti a felkészülést, utóbbi pedig megalapozza az új életmódodat, ami segítségével még jó pár kilót leadhatsz – mégpedig tartósan – az esküvőig. Fontos, hogy ne éheztesd ki magadat, erre semmi szükség nincsen. Ha pár hónappal előbb kezdesz odafigyelni magadra, és minden héten leadsz egy kilót, akkor az így is, úgyis komoly átalakulást jelent. Amennyiben csak néhány kilótól szeretnél megszabadulni, érdemes a szénhidrátfogyasztásodat háttérbe szorítanod, általában már a sütemények, tészták mellőzése is elég ahhoz, hogy könnyedén fogyhass. Ha ennél többre van szükség, vagy más módszert keresnél, akkor hasznos lehet számodra a vacsora megreformálása. Ez mindenkinek jól jön, de a csupán néhány kilótól megszabadulni vágyók esetében […]
2015.09.14. 12:21
Lifemagazin.hu
Hogyan tisztítsuk meg a májunkat?
A májunk tisztítja meg testünket a méreganyagoktól, ezért figyeljünk arra, hogy mit eszünk, ezzel is segítve a méregtelenítő folyamatokat. ...
2015.09.08. 10:10
Hazipatika.com
Több kiló méreganyagtól szabadít meg a beleidből a Master Cleanse
Stanley Burroughs természetgyógyász találmánya a Master Cleanse. Bár megalkotása óta számos más méregtelenítő kúra látott napvilágot, a Master Cleanse a legjobb. Egyszerre fogyaszt és méregtelenít. jelentése is az: mestertisztítás
2015.08.27. 15:56
Kiskegyed.hu
Meleg citromos víz: erre esküsznek a hírességek
Egyre több celeb nyilatkozik elismerően a meleg citromos vízről: a nap első italaként fogyasztva remek méregtelenítő, étvágyfokozó, súlycsökkentő és gyomornyugtató, olyannyira, hogy Gwyneth Paltrow, Jennifer Aniston és Claudia Schiffer is esküszik rá. A.. ...
2015.08.26. 08:00
Hazipatika.com
A méregtelenítő zellerkrémleves - Ráadásul nagyon finom
Rajongsz a krémlevesekért? Egészséges, könnyű, de tápláló fogásra vágysz? Ezt próbáld ki!
2015.08.24. 09:05
Femina.hu
Almás-répás céklasaláta
A céklát sokan csak savanyúságként fogyasztják. Nemcsak vérszegényeknek javasolt a magas vastartalma miatt, de kiemelkedő méregtelenítő hatású, és gazdag C-vitamin forrás is.
2015.08.20. 07:00
Eletforma.hu
Bőrtünetek belső egészségügyi és lelki okai
Minden bőrprobléma belülről fakad!A táplálkozásod, az életmódod és a lelki állapotod mind visszatükröződik a bőrödön. Nem elég kívülről tiszta, gyógyhatású kozmetikumokkal ápolni a bőrt, belső táplálásra is szükség van. A bőrünk minőségét elsősorban a szervezetünkbe bekerült tápanyagok -vitaminok, ásványi anyagok, nyomelemek és esszenciális zsírok- és megfelelő mennyiségű tiszta víz elfogyasztása befolyásolja. Ha mindezek nem jutnak be a szervezetünkbe, a bőrünk, hajunk, körmünk azonnal üzen tünetek formájában, hogy valami nincs rendben. Ha ezeket az üzeneteket nem vesszük komolyan és megpróbáljuk tünetileg kezelni mindenféle kozmetikumokkal és sminkekkel, ne csodálkozzunk ha a probléma továbbra is fennmarad.A megoldás testi oldala a belső egészség ápolásban és gyógyhatású kozmetikumok használatában rejlik.De a probléma gyökere mindig a lelki okokba keresendő!Arcon megjelenő bőrtünetek belső egészségügyi okai és annak megoldásaiElsavasodás problémájaTesti tünetek:Tulajdonképpen minden betegség végső soron ide vezethető vissza: eltolódik vérünk egészséges PH értéke a savas kémhatás felé, amely kiváló táptalajt biztosít a baktériumok számára. Ez a legváltozatosabb bőrtüneteket produkálhatja, a pattanásoktól kezdve a kiütéseken, májfoltokon át a hajhulláson keresztül jobbára mindent. A bőr szürke és fakó lesz. A mai civilizált élet velejárója az elsavasodás. Szinte lehetetlen kikerülni a savas táplálékokat, hiszen mindenhol ezzel találkozunk, a stresszről nem is beszélve. Ezért javasolt a lúgos hatású élelmiszerek, zöldségek, gyümölcsök fogyasztását, illetve ha nem tudsz erre odafigyelni, akkor nagyon ajánlom a Megagreen készítményeket.Lelki oldala:Lelkileg kibillenünk az egyensúlyunkból és a testben a férfias energiák kerülnek túlsúlyba. Megoldás: férfias pólus elismerése, elfogadása és megvalósítása; mind a külvilág, mind pedig a belső szervezetünk elsavasodásában felismerni a feladatot, hogy a férfias oldalunkat használjuk a konfliktus felszámolására. Tehát a harmónia létrehozása a férfi- és a női oldal között.Hormonális problémák:Testi tünetek:Sokan tapasztaltátok, hogy amikor abbahagyjátok a fogamzásgátló szedését, különböző helyeken pattanások jelentek meg a bőrötökön…. általában az arcon, háton, karon illetve a dekoltázs környékén. Ennek oka a felborult hormonháztartás. Ilyenkor a kozmetikai kezelések félmegoldást nyújtanak, még akkor is ha gyógyhatású készítményeket használsz. A valódi megoldás testi szinten először a szervezet alapos méregtelenítése (Aloé Vera Gél, Probiotic, Blossom Herbal Tea)és lúgosítása (MegaGreen), majd a hormontermelés egyensúlyát helyreállító gyógynövények fogyasztása (Berry, Multi Maca, A-Beta Care). És ami nagyon fontos, hogy kerüljük el a műhormonokat illetve nagyipari termelésből származó húsféléket.Lelki tényezők:Saját nőiesség elnyomása. Nem találjuk saját ritmusunkat, a nőiesség terén külön utakon járunk. Megoldás: fogadjuk el a nőiességünket, éljük ki kreativitásunkat, mentesítve magunkat a társadalmi elvárásoktól és kényszerektől. Szánjuk időt magunkra, éljük meg egyéni stílusunkat.Egyéb belső gyulladások:Testi tünetek:Különböző tünetek formájában jelentkeznek, mint pl. hajhullás, bőrpír, gyulladt pattanások. Ilyen tüneteket produkálnak pl.: foggyulladások (foggyökér feletti bőrön), petefészek és egyéb nőgyógyászati gyulladások (álkapocs alatt, fül előtt és a nyakon), bélgyulladások (száj körül és az állon), mandulagyulladás (nyakon és az arcon). Fizikai szintű megoldás a szervezet alapos méregtelenítése és lúgosítása (Aloé Vera Gél, Probiotic, MegaGreen, Blossom Herbal Tea), mely által a gyulladás is csökkenni fog.Lelki okok:Belső konfliktus, agresszió, harc. A dolgok nem elfogadása! Pl. bélgyulladás, székrekedés esetén a dolgok elengedésére való képtelenség, ragaszkodás a múlthoz. Megoldás: a felgyűlt dolgot hagyni kiürülni.Májműködési problémák:Testi tünetek:Különböző méretű és árnyaltú barnás foltok jelennek meg az arcon illetve a harmadik szem környékén, melyek többek közt a máj disszharmónikus működéséről vall. Megoldás egy alapos májtisztítás, méregtelenítés (Aloé Vera Gél, Blossom Herbal Tea, MegaGreen).Lelki okok:Májbetegségek: harag és düh székhelye; folytonos hibakeresés önmagunkban; ellenállás a változásnak. Megoldás: foglalkozzunk részletesen a lelkiséggel, az élet értelmével; nyugodjuk meg és találjuk meg a lelki békénket; bízzunk az életben.Vízháztartás zavarai:Minden nő vágya a bársonyos, feszes bőr. Ennek érdekében szorgalmasan kenitek mindenféle szuper hidratáló krémekkel, de az eredmény elmarad. Ennek oka, hogy a bőr valódi hidratálása belülről történik, megfelelő mennyiségű és minőségű víz fogyasztásával. Ha nem iszol elég vizet, az alábbi tünetekkel találkozhatsz:- ráncok, korai ráncosodás; száraz, húzódó érzés; korpázó hámlás; fénytelen bőr- petyhüdt bőr; pergamen szerű bőr; karikás szem; ödémás szem; cserepes ajkak- töredezett, fénytelen haj; vékony, töredezett köröm, a körömágy szálkásodása.Javaslom, hogy naponta 2-3 liter tiszta vizet fogyassz (30 kg-ként 1,5 l/nap).Emésztési zavarok:Testi tünetek:Az emésztési és felszívódási problémák egyik leggyakoribb tünete a szeborreás bőrkép (mitészeres, némely esetben gyulladt pattanásos bőr). Szinte minden második bőrre jellemzőek ezek a tünetek. Ennek oka egyrészt a nem megfelelő, tápanyaghiányos táplálkozás és a kőolaj származékos krémek használata. Megoldás: egy alapos béltisztítás (Aloé Vera Gél, Probiotic, Blossom Herbal Tea), és étkezési szokásaink megváltoztatása. És külsőleg ne használj paraffin kivonatú krémeket, mert eltömíti a bőrlégzésed! A legfontosabb, hogy a cukrot, az állati tejet, a fehérlisztet és minden finomított, félkész, kész, instant, és zacskós élelmiszert iktassunk ki az életünkből.A nem megfelelő összetételű bélflóra szintén meglátszik a bőrön, főleg az szájkörül, az állon és az orrszárnyon. A belekben van az immunrendszerünk 70-80%. Ha ott nem megfelelő a felszívódás, úgy a hasznos tápanyagok nem tudnak a szerveinkhez és ez különböző betegségekhez is vezet. Bélflóra nem megfelelő működésére utaló bőrtünetek:- szeborrea, ekcéma, pszoriázis, dermatitisz, bőrallergia, kiütések, herpesz,- bőrgombásodás, vitiligo, pattanások, hajhullás.A bélflóra legnagyobb ellenségei:- cukor, antibiotikumok (melyek válogatás nélkül kiirtják a hasznos bacikat is!), alkohol, műkaják, rostmentes táplálkozás.Megoldás a prebiotik (Aloé Vera Gél) illetve probiotikumokban (Probiotic) van! Így a belekből kikerülnek a káros méreganyagok és beépülnek a hasznos baktériumok. Eredmény: egészséges szép bőr, mely az egészséges belsőt tükrözi.Lelki okok:Bélzavarok, pl. székrekedés: valamitől nem akarunk megválni, fukarság, irigység, képtelen lemondani az anyagiakról, merevség és lassúság, ellenállás az élet természetes rendjével (adás-kapás). Puffadás: nem tudjuk feldolgozni a minket ért helyzeteteket (“nem tudjuk megemészteni”)Székrekedés: valamitől nem akarunk megválni, fukarság, irigység, képtelen lemondani az anyagiakról, merevség és lassúság, ellenállás az élet természetes rendjével (adás-kapás). Megoldás: elfogadni, hogy az életben minden mulandó.Allergia:Testi tünetek:Oka: az immunrendszer túlműködése, mely szintén egy disszaharmónikus állapot. Ennek legjellemzőbb tünetei bőrproblémákat is okoznak. Ilyen általában a piros, viszkető foltok és kiütések az arc és a test különböző helyein.A legfontosabb teendő ilyenkor az immurendszer harmónizálása (Aloé Vera Gél, MegaGreen, Probiotic). Külsőleg kizárólag gyógyhatású készítmények alkalmazása, mely beindítja a bőr öngyógyító mechanizmusait (Gelly, Propolis, MSM krém, Lotion, First)Minden allergiás tünetnél a bélflóra stabilizálása a legfontosabb, hiszen a vastagbélben van az immunrendszerünk nagy része!Lelki okok:A bőr a határt, a kapcsolatot és a gyengédséget szimbolizálja. “Határ menti” konfliktusok, az érintkezéssel kapcsolatos összeütközések. Megoldás: nyílt harc a határok megvédéséért vagy azok felnyitásáért.Keringési problémákTesti tünetek:Keringés alatt a vérkeringést és a nyirokkeringést értjük. Mindkettő zavara komoly bőrtünetekkel járhat. A leggyakoribb bőrtünet, amelyet keringési probléma vált ki, a rozácea, és ennek fajtái.Megoldás az érfalak rugalmasságának edzésében rejlik (Aloé Vera Gél, Artic Sea, Gingko Plus).Figyeljünk a megfelelő folyadékbevitelre, tartózkodjunk és sportoljunk sokat friss levegőn, tanuljunk meg helyesen lélegezni, táplálkozzunk egészségesen (kevesebb állati fehérje, zsír, szénhidrát, több zöldség, gyümölcs és magvak). Támogassuk a szervezetet esszenciális zsírsavakkal (Artic Sea).Lelki okok:Vérnyomás problémák: vér=életerő, erek=életerő útvonalai, vérnyomás=energia áramlás; harmónia hiánya az ember és a világ között; lelki feszültségek.Magas vérnyomás: harc, magas feszültség, állandó konfliktus, amivel nem nézünk szembe, meg nem oldott hatalmi konfliktusok, elfojtott agresszió, állandó kontroll. Megoldás: saját hatalmunk felismerése, szembenézni a konfliktusokkal, hallgatni a szívünkre, lelkileg túlnőni magunkon.Forrás: http://www.selfnesskozmetika.hu/bortunetek-belso-egeszsegugyi-es-lelki-okai/arcdiagnozis-3/
2015.08.14. 16:20
Elozoeletek.hu
Méregtelenítő, rákellenes és vitamindús: ismerd meg jobban a sárgabarackot
Nemcsak finom, jót is tesz a sárgabarack.
2015.08.02. 07:05
Femina.hu
Orbán kérdőre vonta L. Simont a barackmag miatt
Az államtitkár vállalkozása „rákellenes, méregtelenítő hatásúnak” mondott sárgabarackmagot is kínál, vizsgálat indult a cég ellen.
2015.07.30. 20:45
Hir24.hu
A Szeretet Korszaka
Talán mostanában nehezebbek a nappalok, és kihívásban gazdagabbak az éjszakák, mégis azt mondom: minden rendben van. A felkészülés, az áthangolódás időszakát éljük mindannyian, amelynek része a tisztulás, így nem meglepő, ha fizikai, érzelmi vagy mentális síkon megpróbáltatások sora vár ránk. Mázsás súlyokat cipelve szívünkben ugyanis nem léphetünk át az Új Korba: annak megemelkedett energiaszinttel vághatunk csak neki. A mi döntésünk – ragaszkodunk a múlthoz, tovább táplálva ezzel szenvedő egónkat, vagy pedig ledobjuk a hátunkról az évezredes zsákot, és egyre könnyedebb léptekkel haladunk tovább, egy szebb, fényesebb Jövő felé.A világ hajlamos táplálni bennünk azt a félelmet, hogy kemény idők előtt állunk, ahelyett, hogy a Lehetőség szépségét tudatosítaná bennünk: végre evolúciónk egy olyan fokára emelkedhetünk, amely természetes boldogságállapotunk felvállalásával járhat. Eldobhatjuk végre a harag, a neheztelés, a gyűlölet energiáját, és megélhetjük valódi, ragyogó Önmagunkat – méghozzá emberiség-és bolygó-szinten. Az más kérdés, hogy a méregtelenítés folyamata soha nem könnyű, nagy önfegyelem, kitartás szükséges hozzá, de ez az ára annak, hogy szabadságunk útjára léphessünk. Ha tömegesen választjuk a Felemelkedés Útját – ajándékunk az Aranykor lesz. Ha azonban továbbra is lustán nyújtózva várjuk a megváltást, vagy épp szorongásba fullasztjuk viszonyunkat az ismeretlennel – tovább sötétítjük világunkat.…Minden egyes ember döntése meghatározó abban, hogy milyenné alakítjuk az előttünk álló évezredet. Rázhatjuk a fejünket, látszólag kivonva magunkat a felelősségvállalás terhe alól, ám ez már önmagában elköteleződés, méghozzá a szenvedés fenntartása mellett. Mindenki, aki megtagadja magától a változás lehetőségét, a világ és az emberiség sorsát nehezíti, kaotikus, fájdalmas jövőre ítélve saját lényét is. A kulcs a belső átalakulásban van – abban, hogy lépésről lépésre, tudatosan és elszántan felszabadítod magad szenvedést okozó, téves mintáid alól, és megtanulsz örülni a pillanatnak. Átlépsz a jelenbe, ahelyett, hogy a múlton rágódnál, vagy a jövőbe tekintenél kétségbeesetten. És szeretni tanulsz… megfosztva végleg magad mindattól, ami elválaszt a Boldogság Állapotától.…Aki boldogságban úszik – ragyog. Rezgése átformálja a világot, aranyfénnyel bevonva azt.Ezt idáig azonban nem sikerült tömegesen megvalósítani (létrehozva így egy Aranybolygót) – helyette háborúkat teremtettünk, és szüntelen birtokvágyat. Itt és most azonban az égi erőktől kapunk még egy utolsó lehetőséget – nem is akármilyet! Soha nem tapasztalt intenzitással érkezik hozzánk az isteni áldás, teljesen felkavarva életünket, lerántva mindarról a leplet, ami hamis és szeretetellenes világunkban. Nekünk nincs más feladatunk, mint megnyitni magunkat, és átengedni lényünkön ezt a tisztító fényt… Csak hát ezt a legnehezebb elérni, hiszen az egó markánsan küzd hatalmáért, mindent elkövetve azért, hogy függésben tartson bennünket.…Döntenünk kell, és nagyon sürget az idő: a káosz útját vagy a Szeretetét választjuk… Köztes megoldás nincs.Vigyázz, kész, rajt! ITT és MOST, ebben a pillanatban vállald fel az Utadat – mert minek elvesztegetni az időt, amit akár a Boldogságod megélésére is fordíthatnál?Cs. Szabó Virág (fenyhordozok.hu)
2015.07.30. 17:23
Elozoeletek.hu
L. Simon elpuskázta a barackügyet
L. Simon László borászata korábban zacskózott sárgabarackmagokat hozott fogalomba saját termékként, és azt hirdette, hogy rákellenes hatású, méregtelenítő, tisztítja a májat, és javítja a látást. Az ügy miatt állítólag Orbán Viktor is kérdőre vonta az államtitkárt. 
2015.07.30. 17:01
Origo.hu
Még mindig kapható Magyarországon a méregvitamin
Rákellenes, májtisztító és méregtelenítő hatású. Hívják amigdalinnak, de B17-vitaminnak is, és megtalálható a barackmagban, amelyet L. Simon László cége is forgalmazott volna. Pedig méreg. Cián. Mégis lehet kapni, és nem is kell sokat kutakodni utána.
2015.07.29. 12:10
Hir24.hu
Kormánypárti politikusok az étel- és italbizniszben
Rákellenes, méregtelenítő hatásúnak mondott sárgabarackmagot is kínál L. Simon László államtitkár vállalkozása – derül ki az e heti HVG összeállításából.
2015.07.22. 20:00
Hvg.hu
Méregtelenítő, vízhajtó, és ezen a helyen találod meg: ki kell próbálnod!
Újabb okot mondunk, ami miatt érdemes a meseszép Bükkszentkeresztre látogatnod!
2015.07.21. 14:50
Femina.hu
Tudtad? Sikeresen fogyhatunk gyümölcsökkel!
Ilyenkor semmi mást ne együnk, csak gyümölcsöt, és rengeteg vizet igyunk hozzá! Ennek nagyon jó méregtelenítő hatása van, ráadásul jól „kipucol" minket.
2015.07.20. 14:12
Blikk.hu
Gyógyító gombák
Hazánkban leginkább immunerősítő, fájdalomcsillapító, nyugtató, rákellenes és méregtelenítő hatásuk miatt alkalmazzák a gyógygombákat.
2015.06.29. 17:27
Blikk.hu
Színterápia - a színek hatása szervezetünkre
A színek különböző hangulatokat váltanak ki belőlünk, emellett gyógyító hatással is rendelkeznek. Különböző kialakult betegségek esetén segíthetnek a gyorsabb felépülésben.Egyes színek pozitívan hatnak fáradékonyság, stressz, depresszió, feszültség, étvágytalanság esetén. Feltölthetnek minket energiával, és segíthetnek abban, hogy szexuális életünk aktív legyen...LilaA spektrum színei között a lila a legrövideb, ugyanakkor a lilának van a legnagyobb energiája. A természetben a lila szín megtalálható az ibolya virágban, aminek az olaját ma is használják italok és édességek ízesítésére, valamint parfümök illatanyagaként. A középkorban ebből az olajból készítették az altató orvosságot. A lila színhez kapcsolódó gyógyító minőségek a fizikai és spirituális megerősödés. A lila szín gyulladásgátló, lelkileg megnyugtató, memóriajavító, magas vérnyomás, álmatlanság, gyulladásos folyamatokban segít.IndigókékEz a mélykék, intuitív szín különösen az érzékszervekre, azokon belül is a fülre és az orra van nagy hatással. Ez a szín az asztmát és a gennyes hörghurutot enyhíti, mivel a sötétkék a mélybe vezet és ezáltal tágítja a hörgőcskéket. Elvileg az indigó ugyanúgy hat, mint a kék, csak éppen, mert még sötétebb, még mélyebbre jut el, és még inkább érvényesül görcsoldó hatása.Az ideges eredetű zavarokra, lelki kimerültségre és hasonló panaszokra nagyon jó az indigó.• Csakrája: homlokcsakra (Harmadik Szem)• Kristályai: zafír, hegyikristály• Sok indigó az aurában: egyéniség, visszahúzódó alkat vagy erre való törekvés• Szereti az indigót: intuitív, érzékeny, befelé forduló, szellemi-lelki síkon sebezhető• Az indigó elutasítása: félelem a saját mély rétegeitőlKékA kék a spektrum hideg végénél található. A természetben birodalmában ez a szín a végtelen ég színe. Az ég azért kék, mert a nap fénye a kékkel megegyező hullámhosszú légköri részecskéket szétszórja, és ezáltal kék fény tükröződik minden irányba. Érzelmileg a kéket a szomorúsággal és a depresszióval hozzák kapcsolatba („I feel blue”). Mindazonáltal a kék a béke és nyugalom érzetét kelti, ezért nagyon jól illik meditációs terembe, vagy olyan helyiségbe, ahol relaxálnak. A vörössel ellentétben a kék a tágasság színe, használatával a kis terek nagyobbnak tűnnek. E tulajdonsága miatt jótékony hatással van az asztmára. További betegségek, amelyre gyógyhatással van: gyerekbetegségek, fogzás, zúzodások, hangproblémák, torok- és gégegyulladások, idegfájdalmak, álmatlanság,fejfájás, magas vérnyomás, stress, légcső- és hólyaghurut, isiász, betegségekben.Ez a hűvös szín nyugtatólag hat mindenfajta izgalmi állapotban. Ha idegesek vagyunk és nem tudunk aludni, a kék színtől remélhetjük a megnyugvást és az ellazulást. A kékre a hipofízis (agyalapi mirigy), és minden belső elválasztású mirigy nagyon kedvezően reagál. A gennyes állapotokon is segít a kékkel történő kezelés: a genny felszívódik, s a szövetek normális hőmérséklete is gyorsan helyreáll. A civilizációs ártalmak közül a magas vérnyomást gyógyíthatjuk, sőt normalizálhatjuk kék besugárzással.Stressz állapotban jelentkező izomgörccsel mindenki találkozott már. A kék szín görcsoldóhatása itt lelki megnyugvással párosul. A kék színt mindezek mellett eredményesen alkalmazzák még a klimaxos zavarok kezelésében is. A pajzsmirigy-túltengés, a strúma vagy golyva növekedése is megfékezhető ezzel a színnel, sőt következetes kezeléssel e folyamatok visszájukra is fordíthatók. A kellemetlen, fájdalmas torokgyulladás nagyon gyorsan reagál a kék kezelésre. Ez a hűvös, steril szín még az aranyeres panaszokra is hat. A túlsúlyos betegek étvágyát csökkenti, s így hatékonyan támogatja a fogyókúrát.• Csakrája: gégefő-csakra• Kristályai: akvamarin, lapislazuli, zafír• Sok kék az aurában: érzékenységre, nagy kapcsolatteremtési képességre ésjó tanulási képességre utal• Ha szereti a kéket: kiegyensúlyozott, kedves társas lény• Ha elutasítja a kéket: belső nyugtalanságNarancssárgaA narancssárga a vörös mellett helyezkedik el a színspektrumon. Meleg szín, de hiányzik belőle a vörösből áramló hő. Ehhez a színhez is kapcsolódik a szexualitás és a termékenység, akárcsak a vöröshöz. A narancssárga az öröm színe, és elég erővel rendelkezik ahhoz, hogy szabadságra és mozgásra ösztönözzön bennünket. Általános frissítőként működik, olyan változást idéz elő biokémiai felépítésünkben, amely elűzi a depressziót. Enyhülést hozhat a komoly reumában szenvedőknek azáltal, hogy segít felszakítani a csontrendszerre lerakódott rétegeket. Görcsoldó hatású, sikeresen enyhíti az izom feszültségeit és görcseit; és ha a lépet kezeljük vele, fokozza az életerőt. A narancssárga színt alkalmazhatjuk - műtét előtti és utáni állapotokban, pajzsmirigy- és egyéb hormonzavarokban, izommerevedési zavarokban, bőrbetegségekben, kozmetikában, emésztési zavarokban. A narancsnak, mint meleg és aktív színnek, általában ösztönző hatása van. Depresszió, pesszimizmus és ernyedtség esetén a legfontosabb szín. Narancsszínnel kiválóan gyógyítható az étvágytalanság és a kóros fogyás, de jól hat bizonyos emésztési zavarok, pl. székrekedés esetén is.A mirigyrendszert is mozgósítja ez a szín, egyértelműen hat a lépre, ezáltal kedvezően befolyásolja a vértestecskék lebontását és a nyirokkeringést. A krónikus és heveny légcsőhurut is nagyon kedvezően reagál a narancsszín-besugárzásra. Az immunrendszert egészében erősíti, ezzel együtt mozgósítja a test összes öngyógyító erejét.• Csakrája: lép- vagy hascsakra (köldökcsakra)• Kristályai: karneol• Sok narancsszín az aurában: becsvágy, nyíltság, ötletgazdagság• A narancsszín szeretete: aktív, vidám, kissé felszínes• A narancsszín elutasítása: depresszióra hajló, lehangolA nap színe és napjellegű természete révén meleget és lelkesedést sugároz. A sárga élénkíti az idegrendszert. Áramlása egyszerre stimuláló és inspiráló, ezáltal jó hatással van a bőrproblémákra, valamint a reumára és az izületi gyulladásra. Használható a csontritkulásban vagy kalcium-elégtelenségben szenvedők gyógyítására, mivel megkönnyíti a test kalcium-feldolgozását. Mivel serkenti az agyi és mentális funkciókat, hatásos a gyomor - máj, epehólyag, hasnyálmirigy, lép betegségek kezelésében. Ilyenek az emésztési zavarok, puffadás, rekeszizomsérv, hányinger, gyomornyálkahártya gyulladása, cukorbaj, klimaxos folyás, idült reuma, izületi gyulladások, étvágytalanság, idegrendszeri betegségek (fóbiák).A sárga meleg szín, említettük, hogy a legközelebb áll a fényhez és a naphoz. Idegrendszerünket és emésztőszerveinket jó munkára ösztönzi, hangulatunkat az optimizmus irányába vezeti. A sárga szín erősíti a gyomrot, de túlzott alkalmazása rosszullétet, sőt hányingert is okozhat. A méregtelenítő szervek: a máj, a vesék és a hugyhólyag működését ösztönzi és erősíti. Bizonyos krónikus zavarok a sárga szín hatására hevennyé, s így könnyeben kezelhetővé válnak.Solar plexusunk, a vegetatív működés székhelye közvetlen összeköttetésben áll ezzel a színnel, igy rajta keresztül megszüntethetők az úgynevezett vegetatív zavarok. Ha szellemi tevékenységet végzünk, sárga szín alkalmazása mellett jobban tudunk összpontosítani. A sárga felvidítja a melankólikusokat, ösztönzi a méregtelenítő rendszert, normalizálja az alacsony vérnyomást és a rezignáltság időzakait tevékennyé változtatja.• Csakrája: solar plexus• Kristályai: citrin, borostyán, sárga topáz• Sok sárga az aurában: erősen fejlett intellektusra és becsvágyra utal• A sárga szín szeretete: derűs, nyílt, intelligens, öntudatos jellem• A sárga szín elutasítása: lehangolt, pesszimista, búskomorságra hajlóVörösA vörös az elektromágneses spektrumban az infravörös mellett helyezkedik, ezért a melegséggel kapcsoljuk össze. Hatása izgató és stimuláló, ezért éttermekben azért használják, hogy élénkítsék a jó hangulatot és növeljék az étvágyat. A vörös fény hatására gyorsabban ver a szívünk és intenzívebb lesz a vérkeringés. Ez utóbbi miatt alkalmas a vírusos vagy bakteriális fertőzések gyógyítására is. A vörös szín ideális a vashiány és a vérszegénység kezelésére, minthogy a vörös vérsejtek elnyelik a vasat, a só pedig a vese és bőr révén távozik a szervezetből. Ha vörös fénnyel világítunk meg egy elfertőzött sebet, azzal gyorsítjuk a terület vérellátását és a fehér vérsejtek gyorsabban tudnak hadrendbe állni. Mivel a vörös szín gyorsítja a vérkeringést, nem ajánlatos az olyan emberek kezelésére, akik magas vérnyomásban szenvednek, szívproblémájuk van, asztmásak vagy epilepsziásak. A vörös fényt leginkább a nem elég aktív testműködések élénkítésére alkalmazhatjuk: renyhe bélműködés, legyengült izomzat, lassú vérkeringés, vérszegénység, impotencia, fagyás, izomgörcs, lábujjak vérellátási zavara, energia vagy hőhiány, fájdalmas menstruáció, terméketlenség, székrekedés betegségekben.A vörös mint a legforróbb szín, a vérre gyakorol közvetlen hatást. Ezért vérkeringési zavarok ellen ajánlható, pl. a lábszár vérellátási problémái esetén. Krónikus torlaszokat old fel, a sorvadásos folyamatokat is gyógyítja. A vörös szín az ekcémára, valamint az összes, nem gyulladásos bőrbetegségre kedvező hatást fejt ki. Ösztönző hatása van a vörös színnek vérszegénység, krónikus, köhögés, valamint gégefő- megbetegedések esetén is.A hideg területeket fel lehet vele melegíteni, ezenkívül fokozza a teljesítőképességet is. Ha ezt a színt túlságosan sokáig alkalmazzák, türelmetlenné, nyugtalanná, agresszívvá teheti a beteget. Ebben az esetben a komplementer színt - a goethei színkör értelmében a zöldet - kell adagolni.• Csakrája: gyökércsakra• Kristályai: gránát, rubin, jáspis, hematit, vörös korall• Sok vörös az aurában: szenvedélyesség, agresszióig terjedő bátorság• Vörös szín mint kedvenc: aktív, dinamikus, életigenlő kedély• Vörös szín elutasítása: passzív, visszahúzódó, introvertált típusZöldA zöld szín a spektrum közepén található, és – talán ebből fakadóan is - a harmónia, az egyensúlyi állapot hozható kapcsolatba vele. A természetben ez az élet színe, ezért teltségérzetet ad, megnyugtatja a vért, és élénkíti az idegeket. Szemet nyugtató hatása onnan eredeztető, hogy a szem szinte pontosan a retinára fókuszálja a zöld fényt. Az egyensúly színeként nyugalmi állapotba segíti mind a tudatot, mind az érzelmeket, és jótékony hatású egyes szívproblémákra is. A zöld szín a szív, tüdő betegségeiben egyaránt kedvező. Serkenti a nyirokmirigyeket (csecsemőmirigyre is hatásos), fokozza az izom- és szövetgyarapodást, viszont akadályozza a túlburjánzó sejtnövekedést, ezért daganatos betegségekben különösen kedvező. Elősegíti a vér- és keringési rendszer működését. Fertőtlenítő hatása is van (műtőben is ezt a színt használják). Kimerültség ellen is jó hatású.A zöld a természet, növekedés és az általános regenerálódás színe. Ennélfogva a zöld szín gyógyhatása elsősorban harmóniateremtő és roboráló erejében rejlik. Szemünk a természeti zöld színek ezernyi árnyalatát érzékeli; mindenki átélte már egy erdei séta jótékony hatását.Csökkenti a kimerültséget és a fáradtságot, néha teljesen meg is szünteti őket. Az elégedetlenség érzését is jó irányba tereli. Ízületi és visszérgyulladások zöld szín hatására fájdalommentessé válnak, szamárköhögés és hörghurut mérséklődik. Zöld fénysugárzással a szembetegségek - még a cukorbaj által előidézettek is - jellegzetesen gyorsan és hatékonyan gyógyíthatók. Zöldszín-kezeléssel még a rák is pozitív irányba fejlődhet - természetesen a színterápia ebben az esetben csak kiegészítője lehet a többi gyógymódnak. Összefoglalva elmondhatjuk, hogy a zöld szín mindenhová odaillik, ahol a harmóniát és a szervezet megbomlott egyensúlyi állapotát kell helyreállítani: különösen a szélsőséges állapotokban van nagy szükség a zöld szín lágy, kiegyenlítő hatására.Természetesen ez a szín csodálatosan használható megelőzésre is, minden rejtett zavar esetén, még akkor is, ha a zavar nem nyilvánul meg konkrét betegség formájában.• Csakrája: szívcsakra• Kristályai: smaragd, kuncit, jáde• Sok zöld az aurában: elégedettség, kiegyensúlyozottság, belső harmónia, egészség• Zöld szín mint kedvenc: harmóniára való törekvés, az öngyógyító erők ébredése• Zöld szín elutasítása: elégedetlenség, bizonytalanság• A színek gyógyhatásaiFehér• A Fény, a tisztaság, a differenciálatlanság, a transzcendencia, a tökéletesség, az egyszerűség jelképe.• Lunáris szín, a női princípium szűzi aspektusát jelzi.• Az égi istenek állatainak színe, így pl. Zeusz, mint fehér hattyú; a Buddha születését jelző álom elefántja; a Szentlélek galambja.• A fehér szoros kapcsolatban áll a halállal és az ehhez kapcsolódó rituális tárgyakkal (halotti lepel, gyertya), jelképezi a szellemeket és a kísérteteket.• A hinduizmus Kozmikus Tojásának színe, amely az állandóság és örökkévalóság megvalósulása.• Kínában a gyász színe. A fehér tigris az őszre, az érett életkorra utal, maszkokon pedig a ravaszságot jelzi.• A fehér virág a gyermekáldást jelenti.• Ártatlanság értelemben jelenik meg Athénban, ahol az Areioszpagosz bírái fehér kövekkel szavaztak a vádlott felmentése mellett.• A keresztény hagyományban az öröm és a vigasság hordozója. A szentséghez, Istenhez tartozó szín, valamint a feltámadás színe.• A fehér ruha a tisztaságot, a szüzességet, a lélek győzelmét jelenti az anyag felett.• A béke és a jóakarat kifejezője; erre utal Noé fehér galambja és a békekövetek fehér zászlója.Barna• A föld színe, ebből adódik anyaság, gondoskodás, termékenység, szorgalom jelentése.• Mint anyagi szimbólum, az ösztönszféra kifejezője is.• Már az ókorban felveszi a vezeklés, az egyszerűség, az alázat értelmet.• A középkorban az alábbi jelentések tartoznak hozzá: hallgatagság, az evilági hívságok megvetése, szegénység; ezért lesz a ferences szerzetesrend öltözetének színe.(Forrás: katesz.eoldal.hu)Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2015.06.28. 17:43
Elozoeletek.hu
Frissítő és méregtelenítő ital a nyárra - Recept
A cukros üdítők nyáron mit sem érnek, hiszen a szomjunkat egyáltalán nem oltják, ráadásul nem is igazán egészségesek. Mi most egy kellemesen frissítő, ízesített víz receptjét mutatjuk be, amely még a szervezetünkben felgyülemlett méreganyagoktól is segít megszabadulni!
2015.06.22. 19:59
Femcafe.hu
Amit a méregtelenítő teákról tudni kell
Évek óta népszerűek az ún. méregtelenítő teák, melyeket számos híresség is reklámoz, elsősorban fogyasztó hatásuk miatt. Vajon valóban hatékonyak - és mindenek előtt – biztonságosak-e? Mielőtt elindulna bevásárolni, érdemes tisztában lenni az alábbiakkal:
2015.06.22. 13:04
Informed.hu
Június 16: Újhold
A júniusi újhold hozzon mindenki számára egy új látásmódot, új gondolatokat és érzéseket. Érdemesebb Önmagunkat megújítani, mint fizikai bőségért imádkozni. Sokkal inkább azokra a döntésekre van szükség, melyek arról szólnak, hogy ezentúl másként tekintünk Önmagunkra és az életünkre, egy magasabb nézőpontból szemlélünk mindent. Megújulunk testben és lélekben. Érdemes méregtelenítő kúrákat ütemezni erre az időszakra. Ha a testünk egy tiszta csatorna, sokkal könnyebben és gyorsabban tisztul a lélek. Itt a zöldség- és gyümölcsszezon, most nincs nehéz dolgunk. Érzelmeink tisztítása, fájdalmaink és félelmeink elengedése pedig megkönnyíti testünket, rövid idő alatt szabadulhatunk meg bármely fizikai tünettől. A múlt terheitől való megszabadulás egyre jobban leterheli az embereket, mert amivel eddig nem akartak szembenézni, azt tragikusnak tűnő események sorozatával adják tudomására. A nyáron gyakoriak lesznek a tűz- és a víz által történő balesetek, pusztítások. Aki továbbra sem hajlandó szembenézni Önmagával, és ellenáll annak, hogy learassa, amit eddig elvetett, az egy nehéz, leterhelő, fordulatokkal teli nyárra számíthat. Eltávolodnak azok az emberek egymástól, kik nem egyformán fejlődnek, vagy csupán karmikus társaik voltak egymásnak ezen a hosszú úton. Évtizedek óta tartó barátságok, kapcsolatok dőlnek romba pillanatról pillanatra. Viszont az, amit most az ember felépít, és azt tiszta szeretetből teszi, hosszútávú lesz, tartós, legyen akár egy karrier, barátság vagy párkapcsolat. Csodás nyári napokat kívánok Nektek! VikiAktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető:http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html
2015.06.15. 05:28
Elozoeletek.hu
Milliárdokba kerül a méregtelenítés
Öt és ötvenmilliárd forint közé becsülik az Illatos úti, volt Budapesti Vegyiművek telephelyének helyreállítási költségeit.
2015.06.11. 21:31
Nepszava.hu
Nyári méregtelenítés: lúgosítás görögdinnyével
A nyár a legideálisabb alkalom arra, hogy életmódváltásba fogjunk, méregtelenítsük szervezetünket, megszabaduljunk a fölösleges kilóktól, feltöltsük vitamin és ásványi-anyag raktárainkat. Ilyenkor nemcsak a zöldségek tisztító, lúgosító erejében bízhatunk, hanem van néhány idénygyümölcs, amely helyesen fogyasztva méregteleníti a szervezetet, hidratálja sejtjeinket! Egyik ilyen a magas kálium tartalmú görögdinnye. Nagy hangsúly van viszont a helyes fogyasztásán. Mit értünk ez alatt?
2015.06.11. 07:00
Stylemagazin.hu
Ne mérgelődj, igyál inkább! - 4 kiváló méregtelenítő ital
Ha le akarod adni a felesleget, akkor tudnod kell, hogy ezt csak rendszeres testmozgással és egészséges, tápláló étrenddel tudod elérni. Azonban vannak olyan italok, amelyek elősegítik a zsírégetést. Lássuk az 5 leghatékonyabbat!
2015.05.28. 09:09
Femcafe.hu
5 kilót fogyni 5 hónap alatt nem nagy dolog? Dehogynem
3 gyerek és millió éjszaka ébren töltött óra után döntöttem úgy, hogy bár nincs nálam elfoglaltabb ember a világon, mégis odafigyelek az étrendemre és edzeni kezdek. Mindig vékony voltam. Legalábbis a fejemben mindig az a kép élt magamról, hogy vékony vagyok. Egészen négy évvel ezelőttig, amikor végignéztem a nyaraláson készült fotókat. Ekkor új oldalamról ismertem meg magam. Elég széles oldalamról.8 hollywoodi színésznő, aki nem 5 perccel a szülés után nyerte vissza az alakját... kattints!Két kérdés merült fel bennem rögtön: hogy történhetett ez? És miért nem szólt róla senki a környezetemből? Eszembe jutott, amikor egyetemista koromban az akkori barátom lelkesen bizonygatta, hogy mindig szeretni fog, bármi történjék is, ha meghízom, hát akkor is. (Könnyen járt a szája, gebék voltunk mindketten.) – Szívem – fordultam a férjemhez a fotóktól, – eljött az ideje, hogy valóra váltsd az ígéreted. Kíváncsi voltam, mit lép, mert kutyánk is csak 15 évvel később lett, mint ahogyan akkoriban ígérte. De a férjem csak röhögött, és nem adta semmi tanújelét, hogy zavarnák a plusz kilóim. Engem viszont zavartak, de sokáig egyszerűen nem volt erőm tenni ellenük. Az okokat nem volt nehéz megtalálni. Nyilván nem gondolhattam komolyan, hogy ha 4 éven belül születik 3 gyerekem, akkor ugyanolyan marad a testem, mint előtte. A gyerekek előtt a napom nagy részét a szerkesztőségben ülve töltöttem, és alig vártam, hogy este aerobik, zsírégető vagy egyéb szadista órákon ugrabugrálhassak a fitneszteremben. Most is sokat ülök számítógép előtt, de utána ott van a sok gyerek, a szadista háztartás, a kert, az ide-oda rohangászás, a kutya… Már nem az ugrabugrálás az, amire esténként vágyom. Bebizonyosodott az is, hogy a brit tudósoknak igazuk van: a kevés alvás megnövekedett étvágyhoz, felborult anyagcseréhez és hízáshoz vezet. Gyanakodtam az évek óta orvosi kontroll nélkül hagyott problémás pajzsmirigyemre is. Szóval láttam én, hogy valamit tennem kell, csak két dologra nem volt energiám rávenni magam: hogy rendszeresen végezzek olyan mozgást, ami súlycsökkenéshez vezet, és hogy fogyókúrázzam.Forrás: EuropressEzért idén januárban inkább úgy döntöttem, hogy fokozatosan elkezdem megváltoztatni a szokásaimat. Hogy hol tartok most? Kiiktattam a felesleges kalóriákat: nincs nassolás, nincs süti, nincs vigaszevés (néha pár kocka csoki van, hiszen nem fogyókúrázom, csak odafigyelek). Nincs pékáru sem, legfeljebb egy-egy szelet rozskenyér időnként, de igazából nem is kívánom már. Csupa olyasmit eszem, ami jólesik. A szénhidrát jelentős részét zabkása formájában veszem magamhoz, amit reggelire főzök tejjel, és ebédig jóllakott vagyok tőle. Ebédre-vacsorára tartalmas salátákat, húst (például joghurtba vagy paradicsom alapú szószba pácolt, olaj nélkül sütőben sütött csirkemellet) salátával vagy valamilyen körettel (barna rizs, köles, hajdina) vagy zöldséges egytálételeket (karfiol curry, pirított zöldségek kuszkusszal) eszem. Mindig figyelek arra, hogy meglegyen a napi legalább négy étkezés, és nagyjából normális időben, tehát ne délután 3-kor jusson eszembe, hogy reggel óta nem ettem semmit. 6 kellemetlen tény a cukorról – kattints! Néha persze nem mondok nemet olyan ételre sem, mint a pizza vagy egy olaszos tészta, de akkor aznap már igyekszem kiküszöbölni a további szénhidrátokat. De csak úgy érzésre. Nem számolok sem kalóriákat, sem egyéb összetevőket, mert nem hiányzik egy újabb stresszfaktor az életemből. Ha családi, baráti buli vagy összejövetel van, egy szelet süti vagy torta belefér, legfeljebb utána többet vagy célirányosan jógázom.Forrás: Europress Szobabicó Mert természetesen a másik téren is léptem. Először leporoltam a szobabiciklit, és igyekeztem minél hosszabb meneteket tekerni, miközben a Spotify-ról Amy Macdonald A Curious Thing című albuma üvöltött.A tudomány mai állása és a sógornőm tapasztalatai szerint viszont a fogyást leginkább az intervallum edzés segíti elő. Így a YouTube-hoz fordultam segítségért, és találtam is egy jó kis csatornát, a Popsugar Fitness-t. Szuper edzéseik vannak, de amikor az egyiknél fekvőtámaszból kellett a plafonra ugrani 3 másodperc alatt ötször, az egy kicsit megviselte az érzékenyebb térdemet, úgyhogy arra gondoltam, ha a fájós derekam miatt úgyis rákaptam a nyújtó gyakorlatokra, miért ne keressek inkább jóga videókat?Jóga a Youtube-on Nem tudom, mit csinált Adriene Mishler a texasi Austinban azért, hogy az ő oldalát dobja ki első találatnak a YouTube keresője, mindenesetre hálás vagyok érte. Először a Yoga with Adriene '30 napos jóga' sorozatát csináltam végig, ami kezdőknek szól és különböző hosszúságú (10–45 perces) videókból áll. A végére úgy rákaptam, hogy azóta is majdnem minden nap jógázom Adriene-nel, Szerencsére jó sok ingyenes videója van a YouTube csatornáján: különböző testtájakat célba vevők, különböző alkalmakra és célokhoz valók (fogyasztó, méregtelenítő, menstruációs görcsökre, téli rosszkedvre, utazás utánra, hátfájásra, relaxációhoz stb). Így aztán mindig olyat választok, ami passzol a fizikai állapotomhoz és ami belefér az időmbe. És valami fantasztikus, hogy nem kell hozzá elmennem otthonról, csak az kell, hogy szabad legyen a nappali, működjön a wifi, és elvonuljanak fürödni a gyerekek, hogy nyugtom legyen. Forrás: EuropressAzt hiszem, a jóga függőséget okoz, és ehhez lehet valami köze Adriene-nek is, aki ilyeneket mond: találd meg, ami jó neked, ezt a gyakorlatot végezheted így, úgy meg amúgy is, nem baj, ha nem sikerül egyből ilyen mélyre hajolnod vagy magasra emelned a lábad, először nekem is csak eddig ment, de most már itt tartok, legalább van mit várni. Alig öt hónap alatt körülbelül 5 kilót fogytam. Nem fogok ezzel a teljesítménnyel magazinok címlapjára kerülni, de már megtaláltam, ami jó nekem és van is még mit várnom. Még 5 kilótól szívesen megszabadulnék, de ebben az esetben is igaz az, hogy az út a fontos, nem a cél. Azt tervezzük, hogy idén a nyaralás alatt végig túrázni fogunk. Nem a fogyás miatt, hanem azért, mert eszméletlenül gyönyörű a vidék, ahová készülünk, vétek lenne, ha nem járnánk be keresztül-kasul. De azért kíváncsi vagyok, mit mutatnak majd a fotók.
2015.05.24. 10:17
Evamagazin.hu
Sörre sör? Meggyötör.
Egy hétig nem ettem, csak sörön éltem, hogy kiderüljön, mit ér a természetgyógyászok jolly jokere, a méregtelenítő léböjt. Megmondom: semmit.
2015.05.22. 09:31
Index.hu
Hogyan fokozhatod a méregtelenítést?
A méregtelenítés a tavasz kezdetén igencsak aktuális kérdés. A szezonálisan böjtölők mellett ilyentájt az átlagember is jobban figyel az egészségére. Nem csupán az újévi fogadalmakból kiindulva hangsúlyosak a méregtelenítéssel összefüggő ténykedések, hanem azért is, mert ilyenkor a szervezet tisztulásért, friss alapanyagokért kiált. Lássuk, hogyan fokozhatod a méregtelenítést! Sokat segít a szaunázás Bár annyira már nem kívánjuk a szaunázást, mint télen, a leghidegebb hónapokban, azért tavasszal sem árt erre a hasznos időtöltésre fokozott figyelmet fordítani. Ha nem bírod a hőséget, bátran válaszd a kevésbé forró, ám legalább annyira hasznos infraszaunát, míg, ha szereted a forróságot, nyugodtan voksolj a jól bevált finn szauna mellett. Feltétlenül tartsd be az előírásokat, fokozatosan szoktasd a szervezetedet a meleghez, illetve kiemelt módon ügyelj a megfelelő mennyiségű folyadékfogyasztásra. Elősegíti a méregtelenítést a szaunában történő gyengéd masszázs, illetve a különböző, kemény szivacsok (pl. luffa) használata. Ezek lazítják a bőr alatti szöveteket, még tovább fokozzák az anyagcserét, egyengetik a bőrfelszínt. Ha jól esik, feltétlenül frissítsd a testedet hideg zuhannyal, de itt is nagyon lényeges a mértékletesség. Szakértői masszázsok Az otthoni masszázs messze nem hatástalan, akkor sem, ha sokan alábecsülik. A bokától felfelé, a karoktól a szív felé haladva akár minden nap (pl. zuhanyzás közben) végigmasszírozhatod, dörzsölheted a testedet. Természetesen [...]
2015.05.14. 14:57
Lifemagazin.hu
Wekerle Szabolcs (Magyar Nemzet): Méregtelenítés
Kishantosnak soha nem volt bérletidíj-elmaradása, nem igaz, hogy megkárosította az államot, és nem igaz, hogy olyan fejlesztéseket vállalt, amelyeket nem teljesített. [...] Bővebben!
2015.05.14. 07:33
Mandiner.hu
Méregtelenítés
A giliszta végtelenül boldog életet él vegyszermentes talajban, a növényvédő szerek ellenben ősellenségei. Ha valahonnan elmenekül, nehezen tér vissza. A korábbinál nagyságrenddel kevesebb végez talajmunkát azon a Fejér megyei négyszázötvenkét hektáron is, amelyet egykor a Kishantosi Vidékfejlesztési Központ művelt. A mintagazdaság akkor lehetetlenült el, amikor az alapítása, 1991 óta általa bérelt, a rendkívül szigorú Bio Suisse minősítő rendszer szerint is kiválónak elismert földterületeket 2013-ban újrahirdették, s azokból a kishantosiak egyetlen négyzetmétert sem kaptak, helyettük tíz másik pályázó – köztük például egy salgótarjáni bejegyzésű építőipari cég – lehetett boldog az eredményhirdetés után.
2015.05.14. 00:01
Mno.hu
Az 5 kedvenc egészséges szakácskönyvünk
Van köztük gluténérzékenyeknek, diétázóknak és főzelékimádóknak való is.1. Olivia Dupin: Egészségesen, gluténmentesen – Kézikönyv kezdőknek a gluténmentes diéta és életmód könnyed bevezetéséhez A szerző maga is gluténérzékeny, ezért jól tudja, hogy egy receptgyűjtemény kevés annak, akinek egy allergia miatt kell átalakítania táplálkozási szokásait. A könyv első része ezért egy hasznos kalauz, amelyben ismerteti a glutén veszélyeit, az általa okozott tüneteket, felsorolja a kerülendő ételeket, útmutatást ad ahhoz, mire figyeljünk az iskolai menzán, az éttermekben vagy készételek vásárlásakor, és mi legyen otthon a gluténmentes kamrában. A második rész 100 receptet tartalmaz: a gusztusos ételekhez nem kellenek olyan különleges hozzávalók, amiért le kell járnunk a lábunkat vagy kajtatnunk a webáruházak kínálatát, és nem a glutént tartalmazó ételek utánzatai akarnak lenni, hanem önmagukban is értékes, tápláló alternatívák. Nemcsak gluténérzékenyeknek ajánljuk, hanem azoknak is, akik egyszerűen egészségesen szeretnének étkezni. Synergie Publishing, 2014, 5990 Ft (Kedvezményesen is beszerezhető) Még több infó...Gluténmentes receptek az evamagazin.hu oldalon is... kattints!2. Erin Quon – Briana Stockton: Éltető levek (Több mint 90 energetizáló, tápláló, méregtelenítő zöldség- és gyümölcslé) Az első hozzávaló, ami a könyv mellé szükséges, egy gyümölcscentrifuga. Ezen kívül csak friss gyümölcsöket és zöldségeket kell rendszeresen beszereznünk, és a könyv segítségével akár egész nyáron át minden nap más levet próbálhatunk ki, hogy felturbózzuk vitaminbevitelünket. A szerzők négy csoportba sorolták receptjeiket: energetizáló, tápláló, méregtelenítő és egészségvédő levek között keresgélhetünk. Remek inspiráció azoknak, akik színesíteni szeretnék az étrendjüket, de akár egy tisztítókúrához is hasznos lehet. Kossuth Kiadó, 2015, 3990 Ft (Kedvezményesen is beszerezhető) Még több infó... 3. Dale Pinnock: Gyógyító konyha – A szakácsdoktor receptjei A szerző, aki táplálkozástudományi szakértő, nem gyógyszereket ír fel a különböző betegségekre, hanem olyan ételeket javasol helyettük, amelyek jótékony hatással lehetnek a szervezetre. Az egyszerűen elkészíthető ételeknél feltünteti, hogy milyen panaszokra ajánlja. A receptek mellett foglalkozik azzal is, hogy a gyümölcsök, zöldségek, magvak milyen összetevőket tartalmaznak és milyen szervre lehetnek jó hatással. Végül pedig azokat a betegségeket veszi sorba, amelyeknek alakulásást befolyásolhatja az, hogy hogyan táplálkozunk. A könyv nemcsak a betegségek kezelésére, hanem megelőzésre is jól hasznosítható. Corvina, 2014, 5990 Ft (Kedvezményesen is beszerezhető) Még több infó...4. Dr. Tolnai Orsolya: Érzékenyek szakácskönyve – ... avagy bevezetés a laktóz-, glutén-, és cukormentes főzés világába Ez a könyv meggyőző bizonyíték arról, hogy nem kell lemondaniuk a gasztronómiai élményekről azoknak sem, akiknek táplálékallergiája behatárolja, hogy mit ehetnek. A balzsamecetes, vörösboros cseresznye-meggy dzsem kókuszos palacsintával, az aszalt fügés csirkemájkrém vagy a rozéban párolt őszibarack nem kimondottan azok az ételek, amelyekről az önmegtartóztatás jutna először eszünkbe, pedig a szerzőnek a címben felsorolt valamennyi összetevőről le kellett mondania – ez adta a könyv ötletét. Nem csak a tápláléallergiában szenvedőknek segít, fogyókúrázók is meríthetnek ötleteket belőle. Perfact-Pro Kft., 2014, 4410 Ft (Kedvezményesen is beszerezhető) Még több infó... 5. Szatmári Ferenc: Főzelékes Feri Aki szereti a főzelékeket, de a hagyományos rántás vagy habarás visszatartja attól, hogy többet fogyasszon belőlük, az lapozza fel ezt a könyvet. A paradicsomos sültcukkini főzelék, a rukkola-pesztós karalábéfőzelék és társaik igen messze vannak attól, amit annak idején a menzán megszoktunk. A szerző, aki Feri, a főzelékes néven vezet blogot, újraértelmezi ezt az ételfajtát és új módszereket kínál a sűrítésre és a fűszerezésre. Bookline Könyvek, 2014, 3990 Ft (Kedvezményesen is beszerezhető) Még több infó...
2015.05.12. 07:17
Evamagazin.hu
Méregtelenítés: valóban szükséges?
A méregtelenítés nagyon divatos mostanában: az üzletekben sokféle méregtelenítő teát lehet vásárolni, létezik méregtelenítő masszázs is, a wellness-szállodák pedig teljes kúrákat kínálnak. Vajon mennyire van szükség a méregtelenítésre? ...
2015.05.07. 11:00
Hazipatika.com
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2015-05-07
Ma érdeklődő, nyitott hangulatban leszünk. Elmehetünk egy utazási irodába, ahol akár kedvezményeket is kaphatunk. Sokkal kedvezőbben döntünk utazási ügyekben, mint máskor. Ma felvehetjük a harcot a narancsbőr rémével. Jó megoldás lehet a méregtelenítés, valamint a masszázs, amely segíthet a panasz megszüntetésében.
2015.05.07. 08:00
Harmonet.hu
Újulj meg - 7 napos méregtelenítés lépésről-lépésre!
A tavasz a méregtelenítés időszaka. A rövid tisztítókúra csodát tesz testeddel-lelkeddel egyaránt. A szilárd táplálékról való teljes lemondás szinte egy diéta betartásánál is egyszerűbb.
2015.04.28. 18:00
Astronet.hu
Gardróbrendezés
A tavasz beköszönte nem kizárólag a szabadtéri programoknak és a méregtelenítő kúráknak kedvez, hanem a gardrób átrendezéséhez is ad némi energiát és lendületet. Igen, ez egy nagy munka, bármennyire is szeretjük a ruháinkat, a cipőket és kiegészítőket. Leltár, ami időigényes. A rendszerezéssel és válogatással viszont helyet spórolhatunk a felesleges darabok kiszűrésével, átláthatóbb képet kaphatunk az elérhető darabokról és cserélhetjük, bővíthetjük a készletet újdonságokkal. Hiszen, ahogy az évszakok változnak, a mi személyiségünk, stílusunk is változik.
2015.04.28. 14:02
Stylemagazin.hu
Amit a léböjtkúráról tudni érdemes
Egyre többen próbálkoznak különféle fogyasztó és méregtelenítő diétákkal, böjtölési módokkal. Egyik legnépszerűbb ezek közül a léböjtkúra.
2015.04.28. 06:30
Otvenentul.hu
Medvehagyma: a tavaszi méregtelenítő
Nemcsak azért érdemes fogyasztani a medvehagymát, mert ízletes és különleges, hanem azért is, mert igazi tavaszi energiabomba: frissíti, erősíti a szervezetet és sok vitamin van benne. ...
2015.04.22. 12:00
Hazipatika.com
Képeken minden idők 6 legerősebb méregtelenítő itala - Így készíts őket otthon
Szabadulj meg a salakanyagoktól, és serkentsd az anyagcserét!
2015.04.22. 06:05
Femina.hu
Méregtelenítő csodaszer a kertben: pitypang, a májdoktor
A pitypangról minden gyermek tudja, hogy sárga virágai idővel élvezetes módon elfújható pihés ernyőcskékké válnak. A felnőttek viszont gyakran nem tudják, hogy a növény őket is képes megörvendeztetni – mégpedig elképesztő gyógyhatásai által.
2015.04.16. 07:57
Szepzold.hu
Bomba méregtelenítő ital, a hasi zsír leolvasztására!
Nem kell vadul diétáznod, mégis fogyhatsz! A lényeg, hogy rendszeresen fogyaszd ezt az italt. Szép lassan leolvad rólad a zsír és elképesztő eredményeket fogsz látni alig egy hónap alatt.
2015.04.09. 10:40
Kiskegyed.hu
Ne méregtelenítsünk, inkább...
Méregtelenítő diétára nincs szükség, ugyanis szervezetünk folyamatosan gondoskodik a felesleges bomlástermékek eltávolításáról. Varga Dóra dietetikust arról kérdeztük, érdemes-e böjtölni, illetve hogyan fogyhatunk egészségesen.
2015.04.07. 20:00
Egeszsegtukor.hu
6 ok, amiért mindig tegyen citromot is a kosarába!
Önöknél mindig van otthon citrom? Kár lenne elfelejtkezni róla, hiszen kevés hasznosabb, sokoldalúbb gyümölcs van: frissítő vitaminforrás, természetes méregtelenítő, italok, sütemények fűszere, sőt mindig kéznél lévő kozmetikum, háztartási vegyszer is. ...
2015.04.04. 10:00
Hazipatika.com
Természetes segítség a májtáji fájdalomra
A máj az egyik legfontosabb szervünk, olyan létfontosságú funkciókat lát el, mint amilyen a méregtelenítés, epekiválasztás, a fehérje-, zsír- és szénhidrát anyagcsere. A máj fájdalma tompa és meglehetősen homályos eredetű. Mit tehetünk ellene természetes módszerekkel?
2015.04.03. 09:30
Egeszsegtukor.hu
Málnalevél tea – csodaszer a gyors szüléshez?
A málnalevél tea közismerten jó méregtelenítő tea, többek között ezért is ajánlják a terhesség utolsó heteiben fogyasztani. Vannak azonban helyzetek, amikor nem szabad inni és az sem mindegy, hogyan készíted el.
2015.03.30. 15:00
Eletforma.hu
Méregtelenítő testtekercselés házilag, hogy laposabb legyen a hasad
A gyógynövényes testtekercselés nemcsak az anyagcserét és a méregtelenítést fokozza, hanem csökkenti a gyulladásokat, az...
2015.03.26. 16:00
A legjobb méregtelenítő kúra, ami rendbe teszi a bőrödet: azt ehetsz, amit akarsz
Ha négy hetet kibírsz, már sokat tettél a bőrödért.
2015.03.20. 12:35
Femina.hu
8 tipp, hogy Te is újjászüless a természettel!
Ugye, Te is sóvárogva vágyakoztál már az első tavaszi napsugarakra? Érzed, hogy itt az ideje valami újnak, valami másnak?  Íme, 8 tipp Jenőfi Rékától, a Beauty Lab Szépség és Egészség szalon tulajdonosától, hogy garantáltan jól érezd magad  a bőrödben, és végképp leszámolj a téli szürkeséggel! Kezdj tisztítókúrával, ami megszabadít a hosszú téli hónapok alatt lerakódott méreganyagoktól, és akár néhány kilótól is. Így tested fellélegezhet. A jelszó: MA KEZDEM! Ha halogatod, nem fogod megcsinálni, ez biztos. FONTOS: A tisztítókúra nem egyenlő a szervezet koplaltatásával és mindennemű tápanyag megvonásával, mert azzal csak rosszat teszel! A szervezeted lassú üzemmódba kapcsol, és mindent el fog raktározni, amit ezután beviszel! Kérj segítséget szakembertől. A tisztítókúrával ledobhatod a „télikabátot” a hasad, a csípőd, a feneked környékéről. Ami marad, azt viszont feszesíteni kell. Próbáld ki a rádiofrekvenciás zsírbontást és feszesítést. Néhány alkalom, és máris visszanyered a kívánt formádat! Feltétlenül olyan szalont válassz, ahol a kezelés után nyirokmasszázst is kapsz. Ez rendkívül fontos, hogy eredményes legyen a beavatkozás. A méregtelenítés, tisztítás akkor hatékony, ha a méreganyagok valóban távozni tudnak a szervezetedből. Ehhez sok-sok folyadékot – vizet! és nem üdítőt- kell inni. Emellett erre is kiváló a nyirokmasszázs. Ráadásul enyhítheted vele még az ödémás, feszülő lábak tüneteit is. Szintén [...]
2015.03.17. 10:24
Lifemagazin.hu
Tippek májtisztításra
A májunk tisztítja meg testünket a méreganyagoktól, ezért figyeljünk arra, hogy mit eszünk, ezzel is segítve a méregtelenítő folyamatokat. ...
2015.03.14. 10:00
Hazipatika.com
Tisztulj meg! Méregtelenítés hét nap alatt
A hosszú téli hónapok után nemcsak a léleknek van szüksége felfrissülésre, hanem a testnek is. Azonban nem mindegy, hogyan fogsz hozzá a böjthöz.
2015.03.12. 18:00
Astronet.hu
Gyors diétás ital 2 hozzávalóból
Az alábbi ital, mely csak két hozzávalót tartalmaz, egy rendkívül hatásos méregtelenítő.
2015.03.09. 20:30
Nlcafe.hu
Tisztító tippek tavaszra
Jobb lehet a közérzetünk, és még néhány pluszkilótól is megszabadulhatunk, ha néhány napon keresztül kipróbáljuk a következő egyszerű, méregtelenítő praktikákat.
2015.03.09. 17:10
Blikk.hu
Rendben van a májad? – ezek a tünetek utalnak a betegségére
A májad az év végi ünnepek mértéktelen lakomáin, a zsíros disznótorokon és a bőséges farsangi vacsorákon nagy dózisban kapta az elmúlt hónapokban a mérgeket, amik szépen felgyűltek a szervezetedben. Nem csoda, ha tavaszra kimerült, ingerlékeny és nyűgös vagy, a bőröd, körmeid öregnek és betegnek tűnnek, az általános közérzeted pedig pocsék. Elérkezve a nagyböjt méregtelenítő időszakába, most nemcsak egy jó diéta, de egy tüzetesebb önvizsgálat is hasznos lenne, ami során felméred, hogy nincsenek-e a testeden olyan jelek, amik a májad kezdődő megbetegedésére utalnak.
2015.03.09. 09:00
Nlcafe.hu
Fogadd be a tavaszt! Méregtelenítő tippek
6 tuti tipp a tavaszi fáradtság ellen! Bár az időjárás még nem éppen tavaszias, mégsem árt, ha gondolatban előre felkészülünk a "tavaszi fáradtság" nevű jelenség felbukkanására...
2015.03.09. 03:25
Ezoterikus.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2015-03-05
Ma már befelé forduló hangulatban lehetünk, nem örülünk az új ismeretségeknek. Minden kapcsolatunkban visszafogottabban viselkedünk. A munka azonban kedvünkre van, szívesen vállalunk több feladatot. Fogyasszunk zöldféléket, remek vitaminforrás lehet a zeller. A gyógyteák fogyasztása különösen ajánlott a mai napon, az emésztést elősegítő teák jó hatással lehetnek egész szervezetünkre. Használhatunk méregtelenítő, salaktalanító teakeveréket is.
2015.03.05. 08:00
Harmonet.hu
Gyógyulás testnek és léleknek
Március 5. csütörtök: Tízmilliószoros teremtő nap és teliholdGyógyulás testnek és léleknekValószínűleg mindannyian éreztük már, hogy képtelenek vagyunk megszabadulni bizonyos érzésektől és “problémáktól”, és úgy érezzük, mindezek rabjai vagyunk. Lehetnek ezek bizonyos érzések, mint a harag, félelem, fájdalom, gyötrődés, megalázottság, bánat, vagy akár a megbocsátásra való képtelenség. Ettől mély depresszióba is eshet az ember, és egészen addig süllyed, hogy a végén már egy csődtömegnek érzi magát. Ha sokáig ebben az állapotban maradunk, meggyengülünk energetikailag. Ez különböző függőségekhez, majd egészen súlyos testi tünetekhez vezethet. Ez az utóbbi hónapokban méginkább felerősödött, ezzel is még kiélezettebben lehetővé téve a felismerést, hogy gyógyulásra van szükségünk. Mindenki képes rá, hogy feltárja önmagában a “probléma” gyökerét, szabadon engedje azt, hogy újra önmaga lehessen teljes mértékben. Mindennek életünkben mi magunk vagyunk az okozói, legyen bármennyire fájdalmas is a felismerés. Ezekhez a tapasztalásokhoz mi magunk juttattuk magunkat. Bárhol és bármikor dönthettünk volna másképpen. A sorsunkat is mi “raktuk össze” odafent, amikor még sokkal inkább tudatában voltunk Önmagunknak. A gyógyulás első lépése az, hogy felelősséget vállalok az életemért, és tudom azt, hogy minden értem törénik a saját hozzájárulásommal. Bármikor van jogom és lehetőségem változtatni mindezen. Bármikor meg tudom gyógyítani ÖNMAGAM. Senki más nem tudja a blokkjaimat oldani, és senki más nem gyógyíthat meg, mint én önmagamat. Minden segítség csupán eszköz, mely előrébb vihet a saját utamon, s talán lehetőséget ad a gyorsabb felismerésre és megértésre. A testi és lelki fájdalmak ajándékok, mellyel arra ösztökéljük saját magunkat, hogy változtassunk végre. Minden “betegség”, testi- és lelki fájdalom valamilyen eltárolt érzelem. Felhívja a figyelmet valamire, amivel nem akarunk szembenézni. Valamikor a múltban történt valami, ami mélyen megsebezte a lelket, és ahelyett hogy szembenéztünk volna vele, és feldolgoztuk volna, jó mélyre elástuk magunkban. Hiszen még az is fáj, ha eszünkbe jut a múlt… Ezek az érzések a telihold hatására méginkább felerősödnek. Biztosan mindannyian mondtunk már hasonlót: “Nem bírom, inkább legyen vége az életemnek, minthogy ezt tovább csináljam…” , vagy: “Ha mégegyszer ez történik, én megölöm magam…”.Eltelik néhány hét, és amint elkezdjük jobban érezni magunkat, és el is felejtjük a kijelentésünket. De később, akár néhány év múltán, amikor hasonló helyzetbe kerülünk, ez a fogadalom a lelkünkben önálló éltre kel, aktiválódik, és megkezdi beteljesíteni azt. A lelki fájdalmak “kitakarítása”, méregtelenítése testi szinten is zajlk. Minden mélyre elásott emlék és érzelem felszabadulása arra ösztönöz bennünket, hogy amit régen nem dolgoztunk fel, nem emésztettünk meg, az most megtörténjen. Ezért ez az időszak erőteljesen leterheli a méregtelenítő szerveket. A megemésztetlen lelki gyötrelmek emésztési problémákat okoznak. Rengeteg ember küzd máj- és epeproblémákkal, görcsökkel, vesekővel, húgyúti gyulladásokkal, anyagcserezavarral, puffadással, hasmenéssel, székrekedéssel és testsúlyingadozással. A jelen időszakban halmozottan kell szembenézni önmagunkkal, hogy a gyógyulás útjára lépjünk. Már nincs idő halogatni. Egyre erőebb tünetekkel hívják fel magukra a figyelmet a megoldatlan feladatok. Itt az idő a megbocsátásra, a múlt feldolgozására. A csütörtöki telihold és tízmilliószoros teremtő nap nagyon alkalmas arra, hogy a gyógyulás útjára lépjünk. Ezeken a napokon minden energia tízmilliószorosan hat, azaz egy mély gyógyítást indíthatunk el testünkben és lelkünkben. A vasárnapi csoportos oldáson ezeket a fogadalmakat oldjuk, megkeressük a test- és a lélek blokkjait, hogy szembenézhessünk velük és végre megtörténjen a megbocsátás, elengedés, és ennek következtében a teljes gyógyulás. A program az alábbi linken megtekinthető: http://elozoeletek.blogspot.hu/2011/12/karmaoldas-idopontok.html Az oldásoknak nem az a célja, hogy előszedjünk tudatalattinkból régi élményeket, hogy ezzel igazolhassunk jelen viselkedésünket, vagy vádolhassunk valakit életünkért. A lényege, hogy megoldjuk problémáinkat a megértés által, hogy gyógyítsuk magunkat, felszabadítsuk a fájdalmat, lezárjuk a múltat és megbocsássunk. Az oldások egyik legáldásosabb hatása, hogy a családban mély gyógyulás indul meg. Az a cél, hogy egészségesen élhessünk tovább a múltunk terhei nélkül. Az oldások egyik legörömtelibb következménye, hogy sokszor az egész család a gyógyulás útjára lép. Ennek következtében pedig előrelépés történik a lelki fejlődés útján. Nem számít, hány évesek vagyunk, mélyen belül mindannyian tudjuk, hogy nagy dolgokra vagyunk képesek, s talán titokban vágyunk is rá, hogy kapcsolatba kerüljünk valódi lényünkkel és megvalósítsuk álmainkat. Mohácsi Viktória
2015.03.03. 17:30
Elozoeletek.hu
Vegyes zöldséglé - Vitaminkoktél
Március-április nemcsak a vitaminpótlás, hanem a méregtelenítés időszaka is. Többen kezdenek ilyenkor méregtelenítő kúrába, melynek elengedhetetlen alkotóelemei a préselt zöldség- és gyümölcslevek. Nézzünk erre egy példát!
2015.03.03. 13:20
Egeszsegtukor.hu
Ed Sheeran detox-ra megy
A fiatal brit énekes úgy döntött, hogy a zenei díjátadó szezon után hét hetes méregtelenítő kúrának veti alá magát.
2015.03.02. 05:50
Noinetcafe.hu
Egy méregtelenítő étel: böjti burgonyaleves
Lassan eljő a negyven napos böjt időszaka, a testi lelki megtisztulásé, a mértékletesség és az akaraterő nagy próbája. A tavaszi méregtelenítés ráfér mindenkire, mi pedig segítünk néhány recepttel, hogy túlélje!
2015.02.27. 07:00
Eletforma.hu
A méregtelenítés legfőbb szabályai
Mindannyian ismerjük az érzést: a hétvégén kicsit elengedtük magunkat. Elmaradt az edzés, túl sok volt az étel, valamint a kelleténél több az alkohol fogyasztásunk...Ennyi elég is, hogy bűnbánó szívvel kelünk fel hétfőn reggel. Itt az idő, hogy méregteleníts 1-2 napon át, persze a legfőbb szabályok betartásával.
2015.02.25. 11:15
Marmalade.hu
Testi-lelki megújulás március utolsó hétvégéjén!
Életmód-tanácsadással és méregtelenítő masszázsokkal tarkított relaxáló hétvégét rendeznek Szigligeten, március...
2015.02.22. 16:00
Infra vagy finn? - A szaunázás titkai
A szaunázás nem csak a testet, de a lelket is megújítja, felfrissíti. Lehet a méregtelenítés eszköze, kiváló stresszoldó és bizonyos esetekben különleges társasági élmény. Attól függően, mire vágyunk, választhatjuk a hagyományos finn szaunát vagy az infrakabint. Kincses Zoltán, az Oxygen Wellness Naphegy szaunamestere segít a választásban.
2015.02.22. 15:32
Webbeteg.hu
5 csodaklassz méregtelenítő módszer
Az emberek többsége egészen addig nem foglalkozik az egészségével, míg meg nem betegszik. Pedig amikor bekövetkezik a...
2015.02.19. 17:00
A böjtölés szabályai - Mikor tilos?
Tavasz közeledtével sokan foglalkoznak a méregtelenítés, a böjt gondolatával, és talán nem is véletlenül. Hiszen az évszakváltásokkor, különösen tél végén már évszázadok óta szokás egyfajta nagyböjtöt tartani – amely feltölti energiaraktárainkat hasznos anyagokkal, sok felesleges salakanyagot eltávolít és megtisztít.
2015.02.19. 16:07
Webbeteg.hu
Számolj le a pluszkilókkal!
Alig várjuk már, hogy a hideg, téli napokat magunk mögött hagyva egy tó partján süttethessük a hasunkat. Ezzel a gondolattal együtt azonban sokaknál bekapcsol a vészjelző: hogy fog rajtam állni a fürdőruha? Az észrevétlenül felszaladt pluszkilók eltüntetésére még bőven van időnk júniusig, segítségképpen pedig a Miss Balaton 2014 döntősei most elárulják, ők mivel hozzák magukat bombaformába.   A Miss Balaton győztese, Király Lili szerint nagyon fontos időnként méregteleníteni, ilyenkor pedig jöhet a szauna. „Mivel folyamatosan fotózásokon veszek részt, már a téli időszakban is nagyon odafigyelek arra, hogy formában tartsam magam, így az évet heti 6 edzéssel és szigorú diétával indítottam. A méregtelenítés kiemelten fontos számomra, és szerintem ennek az egyik legjobb módja a szaunázás. Ezúttal szaunamester által vezetett szauna szeánszokon vettem részt. Ezek 15 perces alkalmak, amelyeken a vendégek házi készítésű krémeket dörzsölnek a bőrükbe – mesélte Lili. Az egyszerű, ám hatékony megoldások híveként Parragh Blanka az otthoni edzéseket részesíti előnyben. „Télen kicsit mindenki ellustul, éppen ezért az év elején még nehezebb rávenni magunkat az edzésre. Én ilyenkor leginkább a has tájékra koncentrálok, ezért 2-3 naponta 15 percet szánok arra, hogy elvégezzek néhány egyszerű, de hatásos hasizomgyakorlatot.  Az első lépés mindig a bemelegítés: esetemben helyben futás és nyújtás. Az edzés nálam a következőképpen épül fel: 2×20 [...]
2015.02.12. 17:28
Lifemagazin.hu
5+1 tipp a szauna élmény fokozásához
Az egyik legjobb dolog, amit az egészségünkkel és a szépségünkkel tehetünk a borongós őszi hűvösben, az a szauna! Immunerősítő, méregtelenítő, bőrszépítő hatását ráadásul néhány kevésbé ismert trükkel még tovább fokozhatjuk. Íme 5+1 egyszerű, ám annál hatékonyabb tipp Kondora Istvántól, hazánk egyik legnagyobb wellness hotelének szaunamesterétől, hogy a szaunázás nemcsak hatékonyabb, hanem még élvezetesebb is legyen. 1) Fokozzuk a méregtelenítést teákkal! A szauna egyik legjótékonyabb hatása a méregtelenítés, hiszen a melegben kitágult pórusokon keresztül könnyen és gyorsan távoznak a káros anyagok a szervezetünkből. A szervezet belső méregtelenítését fokozhatjuk szaunázást követően méregtelenítő hatású teák fogyasztásával. E célra a legnépszerűbb ízek közé tartozik például a menta- és a gyömbértea, de számos más íz közül is válogathatunk. Hasonló hatású például a kamilla, a narancshéj, a csipkebogyó, a petrezselyem, a citromfű, valamit a zöld és a fehér tea is. 2) Használjunk krémeket! „A szauna a leghatékonyabb kozmetikus” – vallja Kondora István, az ötcsillagos sárvári Spirit Hotel szaunamestere, segítsünk hát neki még jobb munkát végezni! A melegben kitágulnak, kitisztulnak a pórusaink, így sokkal könnyebben szívják fel az értékes hatóanyagokat. Akár házilag is kikeverhetjük a leghatékonyabb szaunázás utáni krémeket. Kiváló alapanyag lehet a joghurt, ami mézzel elkeverve egyedülálló hidratáló és tisztító hatású, tengeri sóval vegyítve pedig visszaállítja [...]
2015.02.04. 20:39
Lifemagazin.hu
8 méregtelenítő szer a kamra polcairól
Bár még jócskán várat magára a tavasz, testünk megújításával nem kell megvárnunk a kikeletet, hiszen már most elkezdhetjük egészségesre enni magunkat néhány egyszerű, mégis finom méregtelenítő fogás segítségével.
2015.01.31. 11:08
Marmalade.hu
Isteni méregtelenítő fogások
Tudtad, hogy a nyersételek amellett, hogy megőrzik teljes növényi hatóanyag tartalmukat, még tartalmazzák a...
2015.01.30. 19:00
Gwyneth Paltrow egészségmegőrző tippeket ad
A színésznő a saját honlapján ajánl egészségmegőrző, méregtelenítő kúrákat.
2015.01.13. 09:00
Marieclaire.hu
Útifű maghéj: kíméletes méregtelenítés felsőfokon
Ha méregtelenítésről, vagy fogyásról van szó, egyre gyakrabban kerül említésre az útifű maghéj. A páratlanul rostgazdag anyag rendkívüli hatékonysággal szabadítja meg szervezetünket a káros anyagoktól, alkalmazására azonban szigorú szabályok vonatkoznak.
2015.01.12. 06:37
Szepzold.hu
Milyen veszélyeket rejt a méregtelenítés?
A tökéletes egészség és makulátlan szépség érdekében évente nők millió vetik alá magukat különféle méregtelenítő kezeléseknek abban bízva, hogy testi-lelki panaszaiktól megszabadulva, éveket fiatalodva folytathatják mindennapjaikat.
2015.01.12. 01:20
Ezoterikus.hu
A céklától a búzafűig - Ezek a legjobb méregtelenítő ételek
Az ünnepi nagy lakomák után a január a méregtelenítés és a tisztítókúrák ideje. Cikkünkben összegyűjtöttük a leghatékonyabb növényeket és ételeket, amelyek segítségével könnyedén kitakaríthatjuk a szervezetünkben felgyülemlett felesleges anyagokat.
2015.01.05. 19:59
Femcafe.hu
Mikor érdemes méregteleníteni?
Klima Anita dietetikus szerint a méregtelenítő szerveket rendszeresen kell ellenőrizni, hogy tudjuk mennyire látják el feladatukat. ...
2015.01.02. 10:00
Hazipatika.com
Chris és Gwyneth ünnepek utáni méregtelenítésbe kezd
Közös méregtelenítő vakációt tervez a válófélben lévő sztárpár, hogy kiheverjék az ünnepeket és az elmúlt évet.
2014.12.29. 08:20
Noinetcafe.hu
Fogyás és méregtelenítés - Így fogj hozzá a diétához!
Még ha nincs is rajtad számottevő plusz súly, akkor is biztosan volt már olyan napod, amikor úgy érezted, változtatnod kell valamit, mert nem tetszik az a forma, alak, amit a tükörképed mutatott. Fontos, hogy tudd, mindenki más és más, a fogyókúrát számos tényező befolyásolja, például a nemed, korod, aktivitásod, hangulatod, kitartásod, munka milyensége, stb. Az viszont biztos, hogy ha egyszer belevágsz és elindulsz valamely általad kiválasztott úton (valamely diétát kiválasztva), egy kis kitartással sikeresen meg tudod valósítani a célod!
2014.12.19. 09:39
Femcafe.hu
Szúrós méregtelenítő
A szamárkórót jól ismert gyomnövény. Azt már jóval kevesebben tudják, hogy az egyik legkiválóbb májvédő hatással bíró gyógynövény is egyben.
2014.12.17. 14:21
Hajraegeszseg.hu
A máj méregtelenítése máriatövissel
Manapság egyre divatosabbá válik a méregtelenítés kifejezés, amely nem más, mint a belső szerveink megtisztítása a...
2014.12.15. 10:00
A téli méregtelenítés és bőrfeszesítés titka - Adventi szépségtipp
A karácsonyi készülődés és rohanás közben nem árt, ha egy-egy délutánt magunkra szánunk és a pihenésre, szépülésre helyezzük a hangsúlyt.
2014.12.13. 13:09
Femcafe.hu
Kezdd a telet tiszta lappal - Így tarts léböjtkúrát!
A hideg hónapokban minden lehetőséget meg kell ragadni arra, hogy megerősítsük az immunrendszerünket. Erre a legjobb megoldás, hogy rengeteg gyümölcsöt, illetve zöldséget viszünk be a szervezetünkbe. Még jobb, ha mindezek fogyasztását egy tisztító, méregtelenítő kúrával kötjük össze, így meggyorsítjuk a vitaminok és ásványi anyagok felszívódását.
2014.11.30. 19:39
Femcafe.hu
Méregtelenítő és gyulladáscsökkentő - Ez a növény gyógyír lehet a problémáidra
Az aloe vera az egyik legnépszerűbb gyógynövényeink egyike. Viszonylag kevés jótékony hatását ismerjük, pedig sok esetben használhatjuk ezt a fantasztikus gyógynövényt. Cikkünkben összeszedtük a legfontosabb tulajdonságait!
2014.11.07. 07:09
Femcafe.hu
Méregtelenít és megszépíti a bőrödet! 5 hasznos tipp a szaunázáshoz
Az egyik legjobb dolog, amit az egészségünkkel és a szépségünkkel tehetünk a borongós őszi hűvösben, az a szauna! Immunerősítő, méregtelenítő, bőrszépítő hatását ráadásul néhány kevésbé ismert trükkel még tovább fokozhatjuk. Íme, 5 egyszerű, ám annál hatékonyabb tipp, hogy a szaunázás nemcsak hatékonyabb, hanem még élvezetesebb is legyen.
2014.11.06. 12:49
Femcafe.hu
5+1 tipp a szaunaélmény fokozásához
Az egyik legjobb dolog, amit az egészségünkkel és a szépségünkkel tehetünk a borongós őszi hűvösben, az a szauna! Immunerősítő, méregtelenítő, bőrszépítő hatását ráadásul néhány kevésbé ismert trükkel még tovább fokozhatjuk.
2014.11.05. 15:00
Eletforma.hu
Fokozzuk az élményt! 5+1 tipp szaunázáshoz
Az egyik legjobb dolog, amit az egészségünkkel és a szépségünkkel tehetünk a borongós őszi hűvösben, az a szauna! Immunerősítő, méregtelenítő, bőrszépítő hatását ráadásul néhány kevésbé ismert trükkel még tovább fokozhatjuk. Íme 5+1 egyszerű, ám annál hatékonyabb tipp Kondora Istvántól, hazánk egyik legnagyobb wellness hotelének szaunamesterétől, hogy a szaunázás nemcsak hatékonyabb, hanem még élvezetesebb is legyen.
2014.11.03. 17:00
Egeszsegtukor.hu
5+1 tipp a szaunaélmény fokozásához
Az egyik legjobb dolog, amit az egészségünkkel és a szépségünkkel tehetünk a borongós őszi hűvösben, az a szauna! Immunerősítő, méregtelenítő, bőrszépítő hatását ráadásul néhány kevésbé ismert trükkel még tovább fokozhatjuk. Íme 5+1 egyszerű, ám annál hatékonyabb tipp Kondora Istvántól, hazánk egyik legnagyobb wellness hotelének szaunamesterétől, hogy a szaunázás nemcsak hatékonyabb, hanem még élvezetesebb is legyen.
2014.11.03. 12:29
Patikamagazin.hu
Idd naponta kétszer, és beindul a fogyás! A céklaital receptje
Vesd be a cékla emésztést serkentő, méregtelenítő erejét a fogyókúra ideje alatt is!
2014.10.25. 14:35
Femina.hu
3 napos tisztító kúra, így kezdje el!
A méregtelenítés hagyományosan a tavaszhoz kötődik, pedig nem árt ősszel is beiktatni egy-egy ilyen kúrát. Erre kiváló alkalom egy hosszú hétvége! ...
2014.10.23. 08:30
Hazipatika.com
Gyors méregtelenítő kúra a hosszú hétvégére
A méregtelenítés hagyományosan a tavaszhoz kötődik, pedig nem árt ősszel is beiktatni egy-egy ilyen kúrát. Erre kiváló alkalom egy hosszú hétvége! ...
2014.10.23. 06:00
Hazipatika.com
Méregtelenítő zellerkrémleves - Recept
Fogyasszunk jó sokat ebből a természetes gyulladáscsökkentőből, amely továbbá hatékonyan pusztítja el a baktériumokat és segíti a méregtelenítést.
2014.10.14. 07:39
Femcafe.hu
Relaxáló programok a hideg hónapokra
Ősszel a hideg, hűvös napokon az ember lánya legszívesebben ki sem mozdulna otthonról, ám ezzel a kiváltsággal csak kevesen élhetnek. A negatív érzelmeket, érzéseket mindenképpen ajánlatos rendszeresen kompenzálni, például tartalmas, egyedül és társaságban egyaránt űzhető programokkal.  Jó ötlet a szauna Az elmúlt hónapokban valószínűleg egyáltalán nem, vagy csak minimális mennyiségben szántál időt a szaunázásra, ami abszolút érthető. Ősszel és télen azonban nem csupán aktuálissá válik ez a program, hanem sokszor szó szerint kívánja az élményt a test és a lélek – ne mondj ellent neki te se! A hideg hónapokban nem csak tökéletes időtöltés a szaunázás, hanem egyúttal remek immunrendszer erősítő, pihentető és méregtelenítő program is, úgyhogy nem érdemes spórolni vele. Társaságban, vagy egyedül, finn vagy infraszaunában, teljesen mindegy, a lényeg, hogy akár jutalom, akár egyszerű kikapcsolódás gyanánt, de szánj időt erre a kellemes szépség- és egészségápolási rutinra. Irány a wellness részleg Amennyiben van rá módod, mindenképpen szerencsés, ha időnként az uszodák, élményfürdők wellness részlegét látogatod meg, de egyébiránt otthon is bármikor készíthetsz saját wellness központot. Mindehhez frissen mosott, illatozó törölközők, gyertyák, habfürdő, fürdősó szükségeltetik, na meg persze lazító zene, kellemes könyv, esetleg egy pohár finom bor. Egy óra múlva garantáltan úgy fogsz kiszállni a forró kádból, mintha kicseréltek volna. [...]
2014.10.09. 09:59
Lifemagazin.hu
Őszi méregtelenítés
Itt van az ősz, a hideg, a náthás időszak. Ilyenkor érdemes már előre felkészülni és immunrendszerünket megerősíteni, hogy minél ellenállóbbak legyünk a jövő-menő vírusokra. Ennek egyik módja a méregtelenítés, amit szakemberek szerint kétszer egy évben érdemes megejteni.
2014.10.07. 17:30
Stylemagazin.hu
Színdiétával a pluszkilók ellen - Ezeket eheted a hét bizonyos napjain
A különböző színek mind eltérő módon alakíthatják hangulatunkat, és nem mellesleg szervezetünk egészségi állapotát is. Így ez a diéta nem csak egy rövid életű életmódváltást kínál a fogyni vágyóknak, ami a legtöbb esetben eredménytelenséggel jár. Nem kell éhezni ahhoz, hogy a program alatt sikeres legyen a méregtelenítés az ételek változatos színárnyalatainak segítségével.
2014.10.05. 07:09
Femcafe.hu
Fogyaszt és méregtelenít - Erre van szükség ősszel!
Ősszel és tavasszal érdemes tisztítókúrát tartani a szervezet karbantartása miatt, testi és lelki egészségünk fenntartása okán. Erre a célra használhatunk különféle gyógyteákat, de most egy olcsó és sokoldalú csodaszert mutatunk, amely méregtelenítő hatásai mellett még fogyaszt is.
2014.09.22. 10:00
Noiportal.hu
Heti holdnaptár: jönnek a tevékeny napok
Szeptember harmadik hete a fogyó hold okozta tevékeny napoké. Hold adta szárnyakkal vágunk neki a hétnek, amikor javasolt bármi, ami méregtelenítés, tisztulás, tisztítás, elengedés. A hét vége felé érzékenyebbek, lelkizősebbek lehetünk, ám közel sem annyira, mint teliholdkor szoktunk.
2014.09.16. 10:45
Nlcafe.hu
Andrographis paniculata: Az ájurvédikus gyógynövény az ellenálló-képesség és a vitalitás fokozására
Az Andrographis paniculata az ájurvéda egyik nagyra értékelt gyógynövénye. Egynyári növény, levelei hegyesek és sötétzöldek, virága kihegyesedő szirmokból áll. A növény az Acanthaceae családba tartozik, Indiában, Kínában és Sri Lankán őshonos. Kb. egy méter magasra nő, jellegzetesen lila és fehér virágai vannak. Keserű anyag tartalma miatt az egyik legkiválóbb máj méregtelenítő hatású drog, az ún. maha-tikta vagyis a „királyi keserűk” csoportjába tartozik. Mind szárított leveleit és friss gyümölcséből készült levét gyógyászati célokra használják fel. A felhasználásával készült ájurvédikus szerek támogatják az … Continue reading →
2014.09.14. 08:49
Tminfo.hu
Mi mindenre jó az alma?
Bár a mesékben az alma olykor mérgezett, a valóságban többek között méregtelenítő hatásáról is híres. Ráadásul...
2014.09.12. 08:00
A SZÉPÍTŐ AMETISZT
Az ametisztes, holisztikus Spa kezelés már itthon is kipróbálható. Az ametiszt különleges lila színével és ragyogásával nem csak ékszerként népszerű, de a kristálygyógyászat is előszeretettel használja. Segít megőrizni a józanságot, megszünteti a függőséget, akár érzelmi szinten is. Már Arisztotelész is ajánlotta az ametiszt kristályt a józanság megőrzésére. Ametiszt kelyhekből itták az alkoholt a régi időkben, így védekeztek a részegség ellen. Nem csak az alkohol lebontást, de a méregtelenítő funkciókat általánosan serkenti. Ebből fakad, hogy testi szinten hatásos felnőttkori aknénál, bőrbetegségnél, ízületi gyulladásnál és csillapítja az allergiás tüneteket. Szabályozza az ingerület-átvitelt az agyban, ezáltal megszünteti az álmatlanságot, oldja a kimerültségből fakadó stresszt. Erősíti bennünk a vizualizációt, fejleszti az álom felidézésének és megfejtésének képességét. Az ametiszt érzelmi egyensúlyt teremt, enyhíti a szomorúságot és a bánatot. Hazánkban, a Mátra alján, Gyöngyösorosziban van lelőhelye. Holisztikus Spa kezelés a LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior, AMETHYST SPA-jaban Az AMETHYST SPA elsődleges célkitűzése volt, hogy kész kezelési protokollok és külföldi kozmetikai márkák helyett teljesen új, egyedi és valóságos értéket képviselő kezeléseket kínáljon vendégeinek. A holisztikus biokozmetika és bőrápolás egyik fontos elve, hogy a helyben fellelhető növények, ásványok gyógyerejét használja. Nem csak a környezetet kíméli, ha hazai termékeket alkalmazunk, de a hazai földben termett növények rezgése az, ami az itt élő embereket a legjobban szolgálja. Az Exkluzív Amethyst Feltöltő Kezelés az eddig egyetlen minősített, professzionális, hazai biokozmetikai cég termékeit használja, kiegészítve egy amethyst masszázspálcákkal végzett arcmasszázzsal. Ez a masszázs fizikai szinten segíti a nyirokáramlást, fokozza a sejtek anyagcseréjét, de közben segíti a meditatív állapot elérését, harmonizálja a felső csakrákat és egy általános boldogságérzést teremt. Az alkalmazott olaj esszencia értékes keveréke az argán, jojóba, csipkebogyó növényi olajoknak és egy titkos esszenciális olaj kombinációnak, valamint növényi kivonatoknak. Az amethyst átadja rezgését az olajnak, így növelve annak bőrtápláló, feltöltő tulajdonságait. Ami még különlegessé teszi ezt a kezelési szertartást, az a magyar népi motívumkincs felbukkanása. Ezek a szimbólumok nagyon értékesek. Megnyitják a szívet, erősítik az összetartozást és harmóniát teremtenek a férfi és női energiák között. A masszázsmozdulatok és a matyó motívumok együttesen alkalmazva nem csak a bőrt töltik fel energiával, de a lélek köré is védelmező burkot vonnak. A kizárólag a szálloda számára kidolgozott kezelés nemrégiben egy rangos nemzetközi kitüntetésben részesült: az European Health & Spa Award szakmai versenyen 2014-ben a LIFESTYLE HOTEL MÁTRA****superior hegyvidéki életmódszálloda ezen kezelése bizonyult hazánkból a legkülönlegesebbnek. Az elismerés nem csak a minőség mércéje, de garancia a vendégek számára, hogy a szállodában egyedülálló szolgáltatásokban részesülhetnek.
2014.09.09. 16:37
Evamagazin.hu
Távozzatok méreganyagok!
Mindenki úgy véli, hogy a legideálisabb évszak a nagytakarításra a tavasz, de valójában ősszel érdemes megtisztítanunk a szervezetünket, ahogy azt a fák is teszik. Egy őszi méregtelenítő kúra segít elhárítani a megfázásokat, karban tartja az immunrendszert és felkészíti a hidegebb hónapokra.
2014.09.08. 20:15
Stylemagazin.hu
Képeken 6 béltisztító, méregtelenítő ital őszre - Fogyaszd naponta!
A szilvalé vagy körtelé napi fogyasztásával megszabadulhatsz a salakanyagoktól!
2014.09.04. 06:35
Femina.hu
Őszi bőrszépítés Pokorny Liával? Próbáld ki!
Pokorny Lia már tudja, hogy mi a bőr tisztaságának titka: a kiváló minőségű étel, az egészséges életmód és az évszakonkénti méregtelenítés! Lia elmondta: "Nagyon nagy bennem az igény arra, hogy elkezdjek tisztítókúrázni, sportolni... hogy lepakoljam a... ...
2014.09.01. 00:01
Hazipatika.com
Nyári méregtelenítők a fogyáshoz
A nyári időszakban a legtöbb törekszik bomba formába hozni magát. Az alábbi fantasztikus és elképesztően hatásos méregtelenítő ételeket ajánljuk azoknak a szerencséseknek is, akik tulajdonképpen elégedettek alakjukkal: ezek a szezonális zöldségek és gyümölcsök felpörgetik az anyagcserét, jót tesznek az egészségnek, ami kívülről is látszik!
2014.08.16. 07:30
Receptneked.hu
Netamin Ördögnyelv-kivonat akció!
Az ördögnyelv-fügekaktusz kivonata, a glükomannán nemrég került a fogyókúrás készítmények középpontjába. Ez a kaktuszból kivont rost több módon is segíti a fogyni vágyókat céljaik elérésében. A klinikai kutatások elsősorban a glükomannán étvágycsökkentő, méregtelenítő és az elfogyasztott tápanyagokból a zsír felszívódását gátló hatását vizsgálták. Több vizsgálat is bizonyítottnak találta ezen kivonat hatékonyságát. A cikk olvasása
2014.08.15. 09:08
Hoxa.hu
Laposabb has 3 nap alatt: nyári méregtelenítő leves diéta
A nyár tökéletes időszak egy gyors méregtelenítő kúrára, hiszen a nehéz ételeket ilyenkor amúgy sem kívánjuk, a méregtelenítő kúra eredménye azonban, ami a laposabb has és a szebb bőr, nyáron nagyon is jól jönnek. Mutatunk egy villámgyors étrendet, amit éppen a forró napokra találtak ki, és amivel akkor is formába szedheted magadat, ha csak néhány nap van a nyaralásig.
2014.07.19. 12:40
Bien.hu
Haslapító méregtelenítő: így tisztítsd meg a szervezeted a friss szederrel
A szeder megjelenésében nagyon hasonlít a málnára, ám népszerűségben mintha elmaradna tőle, pedig sok tekintetben lepipálja a piros gyümölcsöt. A szedret nem véletlenül tekintik gyógynövénynek, amellett, hogy számos betegséget kezelhet, a méregtelenítésben is komoly segítséget nyújt. Mutatjuk, hogyan!
2014.07.14. 15:00
Bien.hu
Szunai Linda így lesz fitt a strandszezonra!
Népszerű szépségkirálynőnek lenni igazi kihívás, jól tudja ezt Szunai Linda, Miss World Hungary 2011 is, aki mindent megtesz azért, hogy még egészségesebb és fittebb legyen a nyári strandszezonra!  A következőkben Linda elárulja életmód tippjeit! Méregtelenítő csodaturmix Ha nem bírod a forróságot, cukros limonádék és jeges teák helyett inkább kényeztesd magad egy igazi vitaminbombával, mely nemcsak méregtelenít és fogyaszt, de a szervezetre is jótékony hatással bír. „Napi két pohár turmix, és túlteng bennem az energia!” – vallja Linda, aki a zöldségek és a bennük lévő fontos tápanyagok miatt készítette el először az italt, melyet akár vacsora helyett is ihatsz, hogy a fogyasztó hatás még jobban érvényesüljön. „Szezontól függően a cékla kihagyható vagy helyettesíthető, de a végeredmény így is meglepően finom!” Hozzávalók: cékla, brokkoli, karfiol, uborka, répa, kivi, alma, gyömbér, narancslé, ásványvíz Barnaság: csak fokozatosan! Linda nemcsak belül, de kívül is odafigyel az egészségére: „Mivel nagyon érzékeny a bőröm, ezért fokozatosan kell hozzászoktatnom magam a napsütéshez, nehogy hirtelen leégjek” –árulta el a szépségkirálynő.  A kipirosodás, kellemetlen fájdalom és hólyagosodás elkerülése végett érdemes követni a példáját, és először csak keveset napfürdőzni, alkalmanként egy kicsit megnövelve a barnulással töltött időt. Mindig legyen kéznél megfelelő típusú, magas faktorszámú napolaj, és elegendő mennyiségű víz, mellyel megelőzhető [...]
2014.07.02. 11:46
Lifemagazin.hu
Méregtelenítő testtekercselés házilag - A lapos hasért
A gyógynövényes testtekercselés nemcsak az anyagcserét és a méregtelenítést fokozza, hanem csökkenti a gyulladásokat, az...
2014.06.30. 15:00
Melyik zöldségben van a legkevesebb kalória?
Méregtelenítő kúra során milyen zöldségeket szabad fogyasztanom? Többek között erre a kérdésre is választ kapsz az alábbi táblázat alapján.
2014.06.24. 19:00
Egeszsegtukor.hu
Hogy miért próbáld ki a Netamin Ördögnyelv-kivonatot?
Az ördögnyelv-fügekaktusz kivonata, a glükomannán nemrég került a fogyókúrás készítmények középpontjába. Ez a kaktuszból kivont rost több módon is segíti a fogyni vágyókat céljaik elérésében. A klinikai kutatások elsősorban a glükomannán étvágycsökkentő, méregtelenítő és az elfogyasztott tápanyagokból a zsír felszívódását gátló hatását vizsgálták. Több vizsgálat is bizonyítottnak találta ezen kivonat hatékonyságát. A cikk olvasása
2014.06.23. 12:58
Hoxa.hu
Zöldség kalória táblázat
Méregtelenítő kúra során milyen zöldségeket szabad fogyasztanom? Többek között erre a kérdésre is választ kapsz az alábbi táblázat alapján.
2014.06.22. 16:00
Napidoktor.hu
Milyen az egynapos méregtelenítés?
A gyümölcs-, zöldségnap - egynapos méregtelenítés - kevés előkészületet igényel, bárki bármikor nekifoghat. Mit kell tudni a méregtelenítő hatású zöldségekről és gyümölcsökről?
2014.06.21. 14:00
Napidoktor.hu
A tökéletes méregtelenítő: Katángkóró
Cikóriának is hívják ezt a sokrétű gyógynövényt, amit - mint a legtöbbet - nyáron szerezhetünk be friss formában.
2014.06.18. 21:30
Egeszsegtukor.hu
Bivalyerős nyári méregtelenítők fogyáshoz és immunerősítéshez
Talán nincs is olyan nő, aki nyáron ne szeretné egy kicsit formába rázni magát, megszabadulni a kisebb-nagyobb túlsúlytól, eltüntetni a pocakot vagy halványítani a narancsbőrt. De még ha azon szerencsések közé is tartozol, akik maradéktalanul elégedetlenek az alakjukkal, az alábbi ételeket akkor sem árt becsempészni az étrendedbe, hiszen bivalyerős méregtelenítő hatásuknak köszönhetően nem csak az emésztésedet javítják, az egészségednek is jót tesznek.
2014.06.06. 08:30
Bien.hu
Egynapos méregtelenítő kúra júniusban
Ha még nincs tapasztalatod a böjttel, de szeretnéd, ha laposabb lenne a hasad, felfrissülne a bőröd és jobban éreznéd magad, akkor neked ajánljuk az egy napos méregtelenítő kúrát. Itt a június a finom korai gyümölcsökkel és zöldségekkel. Ha megtapasztalod a méregtelenítés hatását, akkor az évnek bármelyik szakában megismételheted idénygyümölcsökkel. Majd meglátod, mennyivel jobb lesz utána a közérzeted!
2014.06.05. 16:05
Bien.hu
Vitatják a méregtelenítő kúra előnyeit
A méregtelenítő kúra ügyes marketingfogás, amelyre semmi szüksége nincs az emberi szervezetnek. Bőven elég, ha sok vizet iszunk, és rendszeresen legalább nyolc órát alszunk – állítja a Making Sense Of Chemical Stories című kézikönyv, amely brit tudósok kutatásain alapul.
2014.05.30. 10:00
Vital.hu
Gyors fogyás, almaecettel
Az almaecetes fogyókúra nem mai találmány, már nagyanyáink is alkalmazták a fogyókúra e módszerét. Évtizedek óta lehet tudni ugyanis az almaecetről, hogy kiváló anyagcsere serkentő hatással rendelkezik, továbbá étvágycsökkentő és méregtelenítő szerepe sem elhanyagolható egy diéta során.
2014.05.28. 09:11
Receptneked.hu
Sós vizes lábfürdő a méregtelenítés és a gyógyulás jegyében
Évente kétszer érdemes ilyen formában méregteleníteni a szervezetet, hogy megtisztuljunk a lerakódott méreganyagoktól. Ez a lábfürdő még jól is eshet, amikor fáradtan haza térünk a munkából, és semmi másra nem vágyunk, mint egy kis ellazulásra.
2014.05.27. 10:11
Noiportal.hu
Méregtelenítés helyett: alvás és egy pohár víz
A méregtelenítő kúra felesleges: pénz- és időkidobás - állítják brit szakértők. Ehelyett igyunk este egy pohár vizet és aludjunk nyolc órát. A többit megteszi a szervezetünk. ...
2014.05.22. 07:30
Hazipatika.com
Viszlát, gyulladás!
Mit tehetünk a gyulladásos tünetekkel szemben, ha már a gyógyszeres kúra és a méregtelenítés sem segít? Van megoldás!
2014.05.21. 06:38
Ma.hu
Viszlát, gyulladás!
Mit tehetünk a gyulladásos tünetekkel szemben, ha már a gyógyszeres kúra és a méregtelenítés sem segít?
2014.05.20. 11:09
Gondola.hu
Méregtelenítés túlzások nélkül
Tavasszal, a nyár közeledtével sokan gyakorlatilag gondolkodás nélkül vágnak neki a diétának és a manapság oly divatos méregtelenítésnek. Sajnos kevesen vannak tisztában ezek egészségügyi kockázataival és végig sem gondolják, hogy a drasztikus változtatással olykor többet ártanak szervezetüknek, mint használnak. Kinek higgyünk? Egyes szakértők szerint egyáltalán nincs szükség méregtelenítésre, sokan úgy vélik, ez csupán egy jó ürügy arra, hogy még több pénzt kiadjunk a zsebünkből. Mások úgy vélik, hogy mértéktartó méregtelenítésre szükség van, megint mások azt állítják, hogy valódi tisztítókúrát csak és kizárólag orvosi felügyelet mellett szabadna tartani. Ennyi opció láttán nem csoda, ha az ember nem tudja, kinek higgyen. Ekkor lép életbe a személyes tapasztalat, hiszen mindenki tudja magáról, hogyan hat rá egy kis diéta, vagy némi odafigyelés, önmegtartóztatás. Ha úgy érzed, számodra nagyon sokat segít a mértékletes tisztítókúra, akkor ne hagyj fel vele, viszont ha azt tapasztalod, hogy teljesen elgyengít, akkor próbálj ki mást, vagy esetleg maradj a tényleges életmódváltásnál. Mivel nem árthatsz? A léböjt kúrák és a drasztikus méregtelenítések meglehetősen veszélyesek tudnak lenni, pláne akkor, ha nem orvosi javallatra történnek. Bár egy-egy nap csak akkor okozhat problémát, ha rosszul időzítesz (pl. erős megterelhelés, stresszhelyzet idejére), az akár hetekig tartó méregtelenítéssel már egészen más a helyzet. Szépen hangzik a [...]
2014.05.19. 22:01
Lifemagazin.hu
Káros vagy jótékony a méregtelenítés a szervezetre?
Napjainkban igencsak divatos téma a méregtelenítés, hiszen mindannyian jól tudjuk, hogy sokkal több tartósítószert és ártalmas adalékanyagot viszünk be a szervezetünkbe, mint elődeink. De vajon tényleg szükség van-e a méregtelenítésre?
2014.05.18. 10:25
Bien.hu
Tökéletes módja a méregtelenítésnek - Íme, 3 masszázsfajta
Sok méreganyag lerakódik a szervezetünkbe, amit csak speciális kezelésekkel, méregtelenítő kúrákkal lehet eltávolítani testünkből. Olvass tovább, hogy megtudd, mi az a három masszázsfajta, ami hatásosan kiöli a szervezetedből a méreganyagokat!
2014.05.16. 09:39
Femcafe.hu
Csütörtöki HarmoNet horoszkóp 2014-05-15
Ma érdeklődő, nyitott hangulatban leszünk, ezért érdemes megterveznünk a nyári pihenést. Elmehetünk egy utazási irodába, ahol akár kedvezményeket is kaphatunk. Sokkal kedvezőbben döntünk utazási ügyekben, mint máskor. Ma felvehetjük a harcot a narancsbőr rémével. Jó megoldás lehet a méregtelenítés, valamint a masszázs, amely segíthet a panasz megszűntetésében.
2014.05.15. 08:00
Harmonet.hu
Egerbe is megérkezett a Chili jóga
Ez az első olyan jóga-módszer, amellyel elérhető a sejtszintű méregtelenítés, mivel infrapanelekkel és infraszálakkal fűtik a termet.
2014.05.12. 17:10
Heol.hu
A tea, mint szépítő csodaszer?
A tea szervezetünkre gyakorolt jótékony hatásáról már sokat olvashattunk, nemcsak, hogy rossz időben segít felmelegedni, bizonyos típusai éberré tesznek, mások épp ellenkezőleg, segítik a relaxációt, sőt méregtelenítő hatása is közismert. De hogy szépítő csodaszernek sem utolsó, az elsőre furcsa kijelentésnek tűnik. Pedig valóban nem az...
2014.05.12. 11:30
Termalfurdo.net
5 méregtelenítő kúra egy helyen
Kivétel nélkül mindenkinek szüksége lehet egy évben kétszer méregtelenítésre, hogy testünket megszabadítsuk a hétköznapok során bevitt káros anyagoktól. A mellett, hogy segít egészségesen tartani a szervezetet, jótékonyan hat a bőrre és segít tartósan leadni a kilókat és gyorsítani az anyagcserét.
2014.05.07. 16:10
Stylemagazin.hu
Magvak, amelyek egészségünk őrei
Kezdenénk a sort a szezámmaggal, amely szerényen meghúzódó hasznosság, ugyanakkor észrevétlensége ellenére méregtelenítő képességével szervezetünkben csodákat tud művelni. Éljünk vele!
2014.05.05. 09:09
Szepzold.hu
Fontos a méregtelenítés szervezetünk számára
Ahogy testünket kívülről megtisztítjuk naponta úgy a belső szervezetünknek is fontos lenne a rendszerese nagytakarítás, vagyis a méregtelenítés.
2014.05.03. 17:20
Kertvarazsmagazin.hu
9 szépségtipp almaecettel
Azt már sokan tudtuk, hogy az almaecet kiváló méregtelenítő és egészségmegőrző szer. Utazzunk most ebbe a világba, hisz az kevésbé ismert, hogy az almaecet akár kozmetikumként is megállj a helyét.
2014.05.02. 11:22
Szepzold.hu
Így méregteleníts tavasszal
Ideje, megszabadulni a télen felgyülemlett méreganyagoktól! Használd ki a tavasz hozta zöldségeket, gyümölcsöket, és keverj egy üdítő koktélt! Néhány könnyű méregtelenítő itallal gyorsan megtisztíthatod szervezetedet a káros anyagoktól.
2014.05.02. 07:00
Noiportal.hu
A leghatékonyabb méregtelenítő kúra
A Himalája só az Indus völgyéből származó természetes őssó, a szó igazi értelmében vett élelmiszer. Különleges tulajdonságai folytán energiát adó és kiegyenlítő, semlegesítő és salaktalanító hatású anyag. A természetes Indus só nem csak NaCl-ből áll, mint a nyugati civilizáció étkezési sója, hanem további nyomelemeket, ásványi anyagokat tartalmaz. Ezek azok az elemek, amelyek a szervezetünket is felépítik, és jelen voltak már az őstengerben is, ahonnan maga az élet ered. Emiatt köszönti ismerősként szervezetünk az Indus sót. Étkezési célra történő napi használatán túl ismerkedjünk meg egyéb kiaknázatlan lehetőségeivel is, többek között a méregtelenítő sófürdővel, ami felér egy három napos méregtelenítő kúrával.
2014.04.24. 14:04
Stylemagazin.hu
Melyik gyümölcs segít megelőzni a rákot?
Összegyűjtöttük, milyen pozitív hatásai vannak az egyes gyümölcsfajtáknak. "Gyümölcsöt enni maga az egészség." "Napi egy alma az orvost távol tartja." Ehhez hasonló bölcsességekkel nap mint nap találkozhatunk. Mi rejlik az több évtizedes, esetleg évszázados megállapítások mögött? Utánajártunk, hogy mennyi jó lakozik az egyes gyümölcsökben. Fotó: Photl.com Sárgabarack: Javítja a látást, jó hatással van a szív- és érrendszerre. Vérképző, magnéziumban, vitaminokban gazdag. Eper: Antibakteriális hatású, hasznos a rák megelőzésében, magas C-vitamin tartalmú és folsav és vastartalma segíti a sejtek megújulását. Készíts házi gyümölcsturmixot! Segítünk! Ribizli: Magas C-vitamin tartalmú, vérnyomás- és koleszterinszint-csökkentő, rákmegelőző. Áfonya: gyulladáscsökkentő, méregtelenítő, kiváló gyomor- és bélproblémákra, vérfrissítő. Mogyoró: csökkenti a koleszterinszintet, sok telítetlen zsírsavat és fehérjét tartalmaz. Málna: Gyulladáscsökkentő, erősíti a hajat és a körmöket, magnéziumban, káliumban, kalciumban gazdag. Fotó: Photl.com Grapefruit: Vízhajtó, méregtelenítő, C- és A-vitaminban gazdag. Mandula: magas fehérjetartalmú, javítja a vérkeringést és az agyi funkciókat. Aszalt szilva: Sok folyadékkal kiváló hashajtó, lassítja az öregedést. Dió: Magas az omega-3 zsírsav tartalma, B-vitaminja pedig segít az agy karban tartásában. Ananász: Zsírégető, magas kálium, foszfor és magnézium, C- és E-vitamin tartalmú. Füge: Gyomorsav-semlegesítő, helyre billenti a sav-bázis egyensúlyt. Papaya: Túlsúly, magas vérnyomás, érszűkület, túl savasodás, allergia, székrekedés, rossz bélflóra, herpesz, szívproblémák, depresszió ellen fogyasztják. Ti is mindennap fogyasztotok zöldséget, gyümölcsöt? Melyik a kedvenc?Adalékanyagok a banánban? Kattints!
2014.04.15. 18:14
Evamagazin.hu
Igyunk napi 10-12 pohár vizet!
Sokan emlegetik, hogy milyen sok vizet isznak fogyókúrás céllal, méregtelenítés vagy betegségek elleni harc során.
2014.04.12. 07:00
Noinetcafe.hu
Egyhetes méregtelenítő étrend
A természet megújulásával egy időben úgy érezhetjük, hogy időszerű a szervezetünket is kitakarítani. Érdemes azonban szakértő által összeállított étrendet követni, hogy valóban javítsunk, és ne rontsunk állapotunkon. ...
2014.04.10. 12:00
Hazipatika.com
Gyógyító pitypang
Sokan csak gazként, egyszerű növényként tekintenek rá, pedig a gyermekláncfű nemcsak egyszerű sárga virág, igazi gyógynövény, amely kiváló méregtelenítő, az epe, a vese és a máj jó barátja. Fogyasszuk bátran, akár nyersen, salátába is!
2014.04.09. 11:12
Hajraegeszseg.hu
Az igazi méregtelenítés
A különböző gyümölcs és zöldségfélék rendkívül nagy szerepet játszanak a méregtelenítés folyamatában. A frissen facsart vitamindús levek energiát adnak testünknek.
2014.04.05. 08:56
Noiportal.hu
Egy távkapcsolat krónikája
Vigyázat: tanulság nincs, csak egy kedves, keserédes történet! Hívlak, mondta a fiú, két ujját kimerevítette és a fü­léhez tartotta. Mindig így búcsúzott, mutatta a telefont, beszélnek majd, de most mindjárt kikapcsolja a mobilt, a repülőn nem lehet telefonálni. Kata megvárta, míg eltűnik a fekete hátizsák, már a teteje sem látszott, amikor megfordult. Ez volt a legrosszabb. A hirtelen rászakadt órák, napok, hetek, rossz esetben hónapok – fogalma sem volt, mit kezdjen velük a fiú nélkül. Két hétig éjjel-nappal együtt voltak, Kata szabadságot vett ki, és megszabadult a barátaitól is. Eleinte az ismerősök zokon vették, hogy a lány napokra, olykor hetekre is eltűnt, aztán megszokták, bár a társaságban állandó téma volt Kata és az ő lehetetlen kapcsolata. Harminc felett a távkapcsolat öngyilkosság, mondta az egyik barátnője, de ha szereti, védte a másik. Két éve ment ez így. Kata még csak most nyáron múlt harminc, nem érzett különbséget a huszonnyolchoz képest, amikor megismerte Dávidot, mégis, legjobb barátnői azzal riogatták, ha nem változik a helyzet, vénlány marad. Nyugaton a helyzet változatlan A helyzet pedig nem változott, Dávid holland ösztöndíja négy évre szólt, ebből eddig letelt kettő. Még két év, sóhajtott Kata, iszonyú soknak tűnt, még két év így boldog-boldogtalanul. Amikor találkoztak, ünnepeltek, amikor elváltak, gyászoltak. Végül is olyan, mint egy átlagos kapcsolat, mesélte Kata, kiegyenlítődnek a dolgok, annyira intenzív minden együtt töltött nap, és annyira sivár a többi. Aztán meg így maradsz, mondta a barátnő, aki férjnél volt, sőt gyakorló anyaként üzemelt, így maradsz, aztán majd nézhetsz. Talál valami állást odakint és lakást vesz, te pedig várhatsz, egy ideig eljön még a pásztorórákra, de egy-két év és elvesz egy skandináv szőkét, neked meg a legszebb éveid mennek kárba. Dávid nem olyan, védte Kata a fiút, nem olyan, megbeszéltük. Ez nem volt igaz, nem beszéltek meg semmit, épp Kata volt az, aki nem akart beszélni a jövőről, túlélésre játszott, ha a fiú felhozta a témát, azt mondta, majd meglátjuk. Igaz, a bizonytalanság, amelyet annyira védelmezett, időről időre felőrölte az érzéseit, dühös lett, és addig piszkálta telefonon Dávidot, míg össze nem vesztek. Ilyenkor megmagyarázta magának, hogy ez így a legjobb, amúgy sincs értelme az egésznek. Kata féltékeny volt és szomorú, biztos volt benne, hogy a fiút már vigasztalja valaki, talán épp egy szőke kolléganője, Dávidot szerették a nők. De azt is tudta, hogy a fiú sohasem hazudott, és épp a bizalmatlanságával bántotta meg. Kata még néhány napig bírta a csendet az éterben, aztán sírva hívta fel a fiút, és persze kibékültek. Ment tovább az e-mailezés, a telefonálás, néha levelet is írtak, és szenvedtek a másik hiányától.--pagebreak-- Szabadság, szerelem A harmadik évben Kata rájött, hogy éppen rendszertelen kapcsolata visz rendszert az életébe. Kata a legjobban a felkészülési időszakot szerette, amikor már tudta a következő találkozás napját. Ilyenkor méregtelenítő- és fogyókúrába kezdett, naponta edzett és fodrászhoz ment. Mindig csúcsformában volt, mire találkoztak. Dávid pedig hol jobban, hol rosszabbul nézett ki, egyszer felszedett vagy nyolc kilót, munkája a számítógéphez kötötte, unalmában folyton nassolt. Aztán visszafogyott, volt szakálla, hosszú, majd rövid haja, új pulóvere, ismeretlen márkájú kabátja, de ugyanaz a fiú maradt, akire Kata várt, és aki mellett megedződött annyira, hogy megtanulta értékelni a függetlenségét. Mert az egyedüllét, amitől eleinte annyira szenvedett, és az idő, ami olyan soknak tűnt a fiú nélkül, új értelmet kapott. Kata élvezte a szabadságot. Míg barátnői egy gyors kávé után már rohantak is haza főzni, ő még elüldögélt a törzshelyén és újságot olvasott. Órákat töltött egy-egy könyvesboltban. Jógázott és énekórákat vett. Premierekre, kiállításmegnyitókra és művészbulikra járt. Pezsgett a város és Kata mindenhol ott volt, ahol történt valami. Jól érezte magát, nagyon jól, és tudta, ezt nemcsak magának, hanem Dávidnak is köszönheti. Mert mindehhez kellett az is, hogy a háttérben ott legyen valaki, aki szereti. Szereti, de nem korlátozza semmiben. Egy évig tartott az idill. Kata cseppet sem törődött a biológiai óráját vizslató családi beszélgetésekkel és persze saját kételyeivel sem. Ahogy lesz, úgy lesz, énekelte anyja konyhájában, és így is gondolta. Aztán egy pillanat alatt vége lett a dalnak. Vége a dalnak Egy reggel – nem a megszokott késő esti időpontban – Dávid telefonált, hogy új szerződést kapott. Az egyetem nagyon elégedett a munkájával, így felajánlottak neki egy tanári állást, kelet-európai történelmet taníthat, ez a szakterülete. Minimum négy évre szól a szerződés, mi legyen. Kata nem kapott levegőt. Aztán legalább két percig nem szólt egy szót sem, pedig Dávid ott hallózott a vonal másik végén. Mi legyen. Hogyhogy mi legyen? Nem tudja, ebbe bele sem gondolt, igaz, abba sem, mi lesz, ha a fiú hazajön. Tudta, hogy itthon tanári fizetésből családot alapítani kész röhej. Tudta, hogy Dávid imádja a munkáját, és ez egy óriási lehetőség neki. Tudta, hogy ő viszont nem akar idegenként egy holland kisváros utcáin gyereket tologatni. Mi legyen, kérdezett vissza. Hát kijössz és meglátjuk, nevetett a fiú, hallani lehetett a hangján, hogy nagyon örül, talán még fél órája sincs, hogy megkapta a hírt. Gyere haza, suttogta Kata. Mi van? Gyere haza és megbeszéljük, mondta Kata. Nem tudok, halkult el a fiú. Most vizsgaidőszak van, az egyik legnagyobb professzor segédje vagyok. Akkor ne gyere, mondta Kata, és kinyomta a mobilját.--pagebreak-- A büszke apa Persze sokszor beszéltek még. Telefonon és írásban is elmondták egymásnak, mennyire sajnálják. Biztosították egymást arról, hogy soha nem csalták meg a másikat. És hogy nem haragszanak egymásra. De három és fél év nem szívódik fel az emberben olyan könnyen, legalább ugyanennyit dolgoztak vele, mire lezárták, és új életet kezdtek. Pontosan három év és nyolc hónap volt az egész, mondja Kata, már csak négy hónap volt hátra az eredeti ösztöndíjból. Jó, nincs rá biztosíték, hogy ment volna, de legalább ne a barátnőmnek volna igaza, ő megjósolta, hogy kint marad. Dávid valóban kint maradt. Mire a második szerződése is lejárt, felvették az egyetemre óraadó tanárnak, és megkapta a holland állampolgárságot. Csak ezután nősült meg. Az esküvőről egy rövid e-mailben értesítette Katát, aki – szintén írásban – szűkszavúan gratulált a nagy eseményhez. Később Kata kapott néhány fotót a fehérszőke testvérpárról, akik között mindössze másfél év volt a korkülönbség, és látta a méretes családi ház előtt büszke apaként álldogáló Dávidot meg a kutyát, akinek nemrég kölykei születtek. Vissza a városba Kata nem küldött képet. Túl sok minden történt vele ahhoz, hogy azt néhány fotóval illusztrálhatta volna. Férjhez ment, gyereket szült, elvált. Ami ugyanolyan maradt, az a munkája volt, szerencsére jól menő grafikusként gond nélkül el tudta tartani a fiát. Mióta a gyerek iskolás lett, Kata újra felfedezte a várost, igaz, nem bulizni járt, mint annak idején, hanem tárlatvezetésre, irodalmi kávéházba, jazzkoncertre. Minden pénteken kiterjedt társasággal vacsorázott. Itt a helyem, gondolta, mert időnként eszébe jutott Dávid és a távszerelem. A csúcsformán túl Amikor a jól megszokott dallam jelezte, hogy üzenete érkezett, Kata éppen hazafelé tartott a csúcsforgalomban. A délutáni hóeséstől beállt a város. Kata megkereste a mobilt a táska alján, hogy megnézze az üzenetet. A szám ismeretlen – az üzenet végén az aláírás tisztázta a feladót: David Feher, így ékezet nélkül, fordítva. Dudáltak, lekésett egy rövid zöldet, nem lehetett félreállni, előtte-mögötte torlódtak a kocsik. Dávid a városban volt, azt üzente, három napig itt lesz egy konferencián, esetleg megihatnának egy kávét. Kata lehúzta az ablakot, hirtelen melege lett, pedig kint még mindig esett a hó, ő mégis úgy érezte, megfullad ebben a hőségben. Mire hazaért, megnyugodott. Visszaüzent, hogy másnap várja Dávidot a törzshelyén, ott leszek, válaszolt rögtön a címzett. Kata kicsit bosszankodott, hogy nincs ideje fodrászhoz menni, a kozmetikus sem tudta fogadni ilyen gyorsan, aztán eszébe jutott, hogy ez valamiféle régi beidegződés lehet: ha Dávid, akkor csúcsforma. Ezen már túl vagyunk, gondolta, tizennégy éve túl vagyunk a csúcsformán. Ki nevet a végén? A találkozás jól sikerült. Bár eleinte mindketten feszültek voltak, később egész jól elbeszélgettek. Dávid új fényképeket hozott, nagy gonddal készített válogatást tett le Kata elé, az életem, mondta mosolyogva. A ház, a kutya ugyanaz, a gyerekek nagyobbak és többen vannak. Dávid minden képhez tálalt egy vicces történetet, igazi családapa lett, minden a három gyerekről szólt. Kata nagyon vonzónak találta Dávidot, a nevetőráncoktól vidám volt az arca, az őszülő haj pedig mindig is Kata gyengéje volt. Azon igyekezett, hogy ne bámulja folyton a férfit, aztán megérezte, hogy Dávid nézi, míg ő a fényképeket lapozgatja. Búcsúzáskor Kata kezet nyújtott, Dávid megfogta, de nem engedte el a kezét, hanem magához húzta és megölelték egymást. Kata elfordult, a könnyeitől alig találta meg a kijáratot. Még aznap este üzenetet kapott. Az egyetlen szó, ami ott villogott a telefonja kijelzőjén, jobban felkavarta, mint a délutáni találkozás. Holnap? – kérdezte David Feher, a feladó. Kata úgy döntött, nem válaszol. Többször megnézte az üzenetet. Eltette a táskájába, majd újra elővette a mobilt. Kikapcsolta. Aztán eszébe jutott valami. Az átküldött képek, a gondosan válogatott album a gyerekekkel, ahogy ott állnak a fotón ketten, hárman, a kutya a kölykeivel, a fehérre festett ház. Dávid a kertben, gyerekkel, kutyával, egyedül. Rengeteg fotó, rengeteg elkapott pillanat. És sehol egyetlen kép sincs a feleségéről. Kata üzent: holnap ugyanakkor, ugyanott. Csak azért találkozom vele, hogy megkérjem, mutassa meg a felesége fotóját, győzködte magát. Azért gyorsan bejelentkezett reggelre a fodrászhoz. Szöveg: Fülöp Virág, fotó: Éva magazin; 500px.com
2014.04.04. 11:10
Evamagazin.hu
Brit tudósok: Még az egy hónapos böjt sem használ annak, aki rendszeresen iszik
Méregtelenítés - Sokan úgy gondolják, hogy a borkóstolókkal tarkított hónapok - amilyen volt a február és a március - alatt elfogyasztott rengeteg alkoholt nagyjából egy hónapnyi méregtelenítéssel ellensúlyozhatják. Az orvosok szerint ez azonban több
2014.04.03. 14:56
Boraszportal.hu
Fekete, zöld, rooibos - Tudj meg mindent a teáról!
Vajon mit takarhatnak a különböző fajták elnevezései? Utánajártunk. Melyik a kedvenc időpontotok a teázásra? A reggeli indulás előtt egy csészével, este, lazításként egy-két pohár gyümölcstea vagy mint az angolok, pontban 5 órakor? Egyáltalán van kedvencetek vagy szerettek mindig új fajtákat kipróbálni? Fotó: Photl.com A teának fontos része lehet az egészségünk megőrzésében, mert amellett, hogy a napi folyadékbevitel nagyon kellemes formája, az egyes fajták élénkítő hatása segít felvenni a hétköznapok pörgős ritmusát. A teacserje leveléből vagy a rügyéből készült ital az angolok közvetítésével jutott Európába, s lesz napjainkban is egyre népszerűbb. A legtöbben fenntartásokkal közelítünk a filteres teához: finnyások vagyunk, azt hisszük, ez amolyan instant megoldás, mint a zacskós leves. Pedig dehogy. A részletekért kattints! A fekete tea készítésénél 100 fokos vízbe tegyük a szárított leveleket vagy a filtert, a zöld teánál elég a 80 fokos víz. Ha tejjel isszuk, mindig a tejhez adjuk a teát és ne fordítva, mert a tej máskülönben csomósodhat. És vajon mit takarhatnak a különböző fajták elnevezései? Utánajártunk. Fotó: Photl.com Fekete tea Régen nálunk a legelterjedtebb teafajta volt. Koffeintartalma miatt idegenkedtek a fogyasztásától néhányan, de megnyugtatásukra eláruljuk, hogy csersav- és illóolajtartalmának köszönhetően kiváló segítség a szervezet egyensúlyának fenntartásában. A csersav egyébként nyugtatólag hat, az illóolajok pedig az anyagcserét segítik. A benne található tein nevű alkotórész élénkíti a vérkeringést, így jótékonyan segít a test oxigénnel való ellátásában. A fekete teákat származási helyük szerint nevezték el, így például létezik Assam, Ceylon és Darjeeling is. Zöld tea Élvezeti szer és gyógynövény is egyben. Gazdag vitaminforrás (C- és B-vitamin). Sokkal magasabb az antioxidáns tartalma, mint a fekete teának. Egyik alapanyaga a kathekin, ami a szívre van jótékony hatással és a rákos sejtek elleni harc fontos része. Megakadályozza a vese- és az epekő kialakulását, koleszterin- és testzsírcsökkentő hatással bír. Stresszoldó, fiatalító, vérnyomáscsökkentő és az immunrendszert is erősíti. Gyógynövény tea Egyre népszerűbbek, mert hatásuknál a gyógynövény gyógyhatása kerül előtérbe, így hatnak a különböző betegségekre. Fontos méregtelenítők, vízhajtók, anyagcsereserkentők, így nemcsak betegségek esetén, hanem a fogyókúra alatt is nagy segítségek lehetnek. Ilyenkor a tavaszi méregtelenítő böjt elhagyhatatlan részei, de nemcsak tisztítanak, hanem regenerálnak és karban is tartanak egyben. Fehér tea Lágy íze mellé a zöld teában található antioxidánstartalom kétszerese társul, így hatékony lehet a daganatok, fertőzések és az öregedés legyőzésében. Vérnyomás- és koleszterincsökkentő, szívbarát, segíti a fogyást és a méregtelenítést, sőt az éhségérzetet is elnyomja. Gyümölcstea Tulajdonképpen, mivel tealavelet nem tartalmaz, nem tea, hanem gyümölcsök és/vagy virágok főzete. Nincs koffeintartalma, így este is nyugodtan fogyasztható, gyerekeknél is közkedvelt. Hidegen és melegen is kiváló az íze, ha legalább 10 percig hagytuk ázni a készítéskor. Rooibos tea Koffeinmentes, kellemes, mézes ízű. Ásványi anyagokban gazdag és a szabadgyököket megkötő hatása is jelentős. Segíti az elalvást, emésztést, csökkenti az asztma, a fejfájás, a szénanátha tüneteit, görcsoldó és gyulladáscsökkentő. Tudtátok, hogy a mongolok sós, tejes teát isznak? Mihez kezdj a használt teafilterekkel? Adunk néhány ötletet a kidobandó filterekhez és a teáscsésze, a teáskanna tisztításához is.
2014.03.31. 08:04
Evamagazin.hu
Isteni méregtelenítő fogások tavaszra!
Tudtad, hogy a nyersételek amellett, hogy megőrzik teljes növényi hatóanyag tartalmukat, még tartalmazzák a...
2014.03.30. 19:00
Libidótuning léböjt: Ezt a kúrát tuti élvezni fogod!
Mostanában már annyira kimerültnek érzed magad, hogy hancúrozni is alig van kedved? Akkor próbáld ki ezt az extra méregtelenítő kúrát, amitől újra csúcsformába kerülsz - a hálószobában is!
2014.03.29. 05:00
Cosmopolitan.hu
Csak óvatosan a böjtöléssel!
A böjtöléssel együtt járó méregtelenítő kúrák teljesen legyengíthetik a szervezetet, figyelmeztetnek a szakértők.
2014.03.27. 17:00
Kertvarazsmagazin.hu
A legjobb tavaszi méregtelenítő!
Szedheted magad is, de megveheted a piacon. Eheted nyersen, szárítva, vagy éppen olajban. Kitalálod, mi az?
2014.03.22. 06:30
Otvenentul.hu
5 tavaszi detox-tipp
Kelj fel királylány, itt a tavasz, és ideje egy kicsit felturbózni az energiáidat, mondjuk egy ütős méregtelenítő kúrával!
2014.03.20. 14:18
Cosmopolitan.hu
Méregtelenítés, böjt - Szükségünk van rá?
Anyáink böjtöltek, mi méregtelenítünk. Dr. Somogyi Gábor Pált és dr. Gajdos Gábort arról kérdeztük, hogy mit ért a köznyelv és mit ért a tudomány a méregtelenítés fogalma alatt.
2014.03.19. 13:20
Egeszsegtukor.hu
Ez nem vicc: 3 nap, 3 kiló a méregtelenítő grapefruit diétával
Aki próbált már végigcsinálni egy méregtelenítő kúrát, az tudja, hogy a legnehezebb a hirtelen ránk törő farkaséhséggel leszámolni. Ha kiegyensúlyozott a vércukor szinted, és mindig tele a gyomrod, akkor ez nem okozhat gondot – na de mit egyél, ami eltelít, finom, és még csak nem is hizlal, sőt a fogyást és a méregtelenítést is segíti? A grapefruit pontosan ilyen gyümölcs, és ma már itthon sem számít újdonságnak, szerencsére bármelyik nagyobb üzletben vagy zöldségesnél beszerezhető. Érdemes feltankolni belőle, ha méregtelenítő kúrára készülsz, mert nagy segítséget jelenthet! Mutatjuk, hogyan.
2014.03.18. 12:40
Bien.hu
Természetes májvédők
Ne várd meg, míg a májad a túlterheltség miatt megbetegszik, mert annak igen kellemetlen következményei lesznek rád nézve. Figyeld a máj jelzéseit, mert jól érthetően közli veled, mikor van szüksége pihenésre, méregtelenítő kúrára.
2014.03.12. 09:08
Nlcafe.hu
Tavaszi tisztítókúra - 5 tipp, hogyan fogj hozzá!
A hosszú téli hónapok, az ünnepek és a nehéz ételek megviselhetik a szervezeted. Ha elkerülnéd a tavaszi fáradtságot, és szeretnél formába lendülni, nézd meg méregtelenítő tippjeinket!
2014.03.10. 13:06
Femcafe.hu
Mikor érdemes méregteleníteni?
A tavaszi nagyböjt ideje a természet éledezésével esik egybe. Ilyenkor ösztönösen is keressük a módját, hogy testben és lélekben felkészüljünk az előttünk álló tavaszi megújulásra. Sokan ebben az időszakban vágnak bele egy nagyobb méregtelenítő kúrába is, pedig egyáltalán nem biztos, hogy kellene. Érdemes előbb tájékozódni, hogy mikor kezdjük el, és arról is, kinek nem ajánlott egy ilyen diéta.
2014.03.10. 09:30
Nlcafe.hu
Diéta: Így fogynak, böjtölnek a sztárok!
Aki már próbálta, megtapasztalhatta a tavaszi méregtelenítés jótékony hatásait. A természettel együtt a test és a lélek is megújul tőle – és még a kilókból is veszíthetünk.
2014.03.10. 07:15
Kiskegyed.hu
Fogadd be a tavaszt! Méregtelenítő tippek
6 tuti tipp a tavaszi fáradtság ellen! Bár az időjárás még nem éppen tavaszias, mégsem árt, ha gondolatban előre felkészülünk a "tavaszi fáradtság" nevű jelenség felbukkanására...
2014.03.10. 00:15
Ezoterikus.hu
Méregtelenítés koplalás nélkül: a csodaleves titka
Véget értek az ünnepek. A karácsonyi időszakban szokásos igen csak laktató étkezések nem csak a gyomrot, hanem az egész szervezetet megviselik, ezért ajánlatos az új évet a szervezet tisztításával kezdeni!
2014.03.09. 16:00
Napidoktor.hu
Csak óvatosan a böjtöléssel!
A böjtöléssel együtt járó méregtelenítő kúrák teljesen legyengíthetik a szervezetet, figyelmeztetnek a szakértők.
2014.03.07. 23:00
Kertvarazsmagazin.hu
Ne cipeld a mérgeket tavaszig!
Elmúlt a farsang, elűztük a telet. Látjuk, érezzük mindannyian, hogy közeleg az igazi tavasz. Ezzel együtt szépen lassan lekerülnek a vastag ruhák. Ez minden nő rémálma. Számtalan fogyókúrát, méregtelenítést kipróbáltunk már, de vajon jól csináltuk-e? Tavaly kipróbáltam egy módszert, mely igen hatásos volt. Lényegében életmód-váltás, köpölyözés, méregtelenítés, mozgás, figyelés az étkezésre, de nem éhezés.
2014.03.05. 22:55
Egeszsegtukor.hu
Tavaszi megújulás a Maharishi Ájurvéda segítségével
A természet tavasszal új energiákat indít be nem csak magában a természetben, hanem az emberi szervezetben is. Hagyományosan ez az időszak jelenti a megújulást, energiaraktáraink feltöltésének kezdetét. A test sejtszinten kezdi érzékelni az évszakváltást, melynek hatására beindul a méregtelenítés folyamata is. Sokunk tapasztalja, hogy a hideg, téli időjárás beköszöntével hajlamosabbak vagyunk többet enni, hogy energia veszteségünket pótoljuk. Télen és ősszel a Vata dósa időszakát éljük, mely a test és elme harmonikus működésére kiemelt hatással bír, emiatt már kisebb egyensúlytalansága is [...]
2014.03.04. 15:02
Tminfo.hu
Böjt helyett – 3 napos méregtelenítő étrend
Csak semmi léböjtkúra és semmi koplalás – dietetikusunk olyan étrendet állított össze, ami gyötrelmek nélkül szabadíthat meg a mérgektől, és akár 1-2 kilótól.
2014.03.03. 17:10
Nlcafe.hu
Idd magad formába!
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre – hívják fel a figyelmet a fogyókúrák dehidratációs veszélyeire az Európai Hidratációs Intézet szakemberei.
2014.03.01. 06:53
Edenkert.hu
Kiskertedbe! Egy maréknyi méregtelenítő szupertáplálék
Ne várjuk meg, míg megnőnek a zöldségek a kertben, a csírájukat kérjük. De miért is?
2014.02.28. 16:35
Egeszsegtukor.hu
Nyáridéző ízek, hogy nyárra formába legyél: méregtelenítő citrom-menta diéta
Egyre gyakrabban tűnnek elő a napsugarak, így a tél végére nem csoda, ha te is egyre jobban várod a jó időt. A nyár azonban nem csak a kellemes meleget ígéri, hanem a bikiniszezonnal is fenyeget. Ha azt szeretnéd, hogy a jó időre már ne legyen takargatnivalód, jobb, ha már most elkezded az alakformálást. A méregtelenítő citrom-menta diéta nem csak a nyár frissességét idézi meg, de a fogyáshoz vezető első lépésnek is tökéletes.
2014.02.26. 08:40
Bien.hu
Főzelék, leves és turmix – a leghatásosabb méregtelenítők
Méregtelenítés és kevesebb kalória-bevitel: ezek az alapjai a leves-és turmixdiétáknak, amelyek alkalmazásával egészségünket is megőrizhetjük. A főzelékek szintén ehhez járulnak hozzá: hogy hogyan, arról Bajor Zsuzsanna dietetikus szakértő osztotta meg tapasztalatait. Az ízletes, sokféle zöldségből elkészíthető levesek ma egyre népszerűbbek –már önálló „levesező” éttermek is elszaporodtak a városokban, így nem csoda, ha egyre többen választják a [...]
2014.02.26. 08:14
Bellacafe.hu
Hétlépcsős méregtelenítő étrend
Egy  méregtelenítő étrend akár 1 hónapig is folytatható, de egy hét alatt is érezhető a változás, így sikeres lesz a bikini diéta.
2014.02.24. 07:20
Noinetcafe.hu
Együtt tisztul test és lélek
Sárvár — A léböjtkúrák jótékony méregtelenítő hatásáról sokan írnak manapság, elemezve a szervezetben zajló tisztító folyamatokat és várható eredményeket – nem feledkezve el természetesen a pár kilónyi karcsúsodásról sem, de arról, hogy mi zajlik ilyenkor a lélek mélyén, kevesebb szó esik...
2014.02.22. 10:29
Blikk.hu
A modern diéta hozzávalói - Ettől biztosan lefogysz
Méregtelenítés és kevesebb kalória-bevitel: ezek az alapjai a leves-és turmixdiétáknak, amelyek alkalmazásával egészségünket is megőrizhetjük. A főzelékek szintén ehhez járulnak hozzá: hogy hogyan, arról Bajor Zsuzsanna dietetikus szakértő osztotta meg tapasztalatait.
2014.02.21. 19:06
Femcafe.hu
A tavaszi méregtelenítés alapjai
A méreg a köztudatban olyan anyag, ami halált okoz. Definíciószerűen mérgek, mérgező anyagok vagy toxinok olyan anyagok,...
2014.02.16. 19:00
A táplálkozás és az egészség téveszméi
Méregtelenítés, lúgosítás, zsírégetés, antioxidáns terápia – olyan csodakúrák, amelyek tudományosan nem kellően megalapozottak, olykor pedig kifejezetten károsak is lehetnek.
2014.02.13. 13:02
Index.hu
Képeken 6 béltisztító, méregtelenítő ital - Fogyókúrához is!
A sárgarépa vagy az almaturmix nemcsak vitaminban gazdag frissítő, de a fogyásban is segít.
2014.02.12. 06:35
Femina.hu
Igyunk napi 10-12 pohár vizet!
Sokan emlegetik, hogy milyen sok vizet isznak fogyókúrás céllal, méregtelenítés vagy betegségek elleni harc során.
2014.02.07. 08:00
Noinetcafe.hu
Tavaszi újjászületés a böjt holisztikus erejével
A léböjtkúrák jótékony méregtelenítő hatásáról sokan írnak manapság, elemezve a szervezetben zajló tisztító folyamatokat és várható eredményeket – nem feledkezve el természetesen a pár kilónyi karcsúsodásról sem, de arról, hogy mi zajlik ilyenkor a lélek mélyén, kevesebb szó esik. Az igazi böjt a test-lelki megtisztulásról szól, végtelen lényünket nem szabdalhatjuk darabokra, nem érdemes előtérbe helyezni egyik [...]
2014.02.04. 06:01
Bellacafe.hu
Együtt tisztul test és lélek
A léböjtkúrák jótékony méregtelenítő hatásáról sokan írnak manapság, elemezve a szervezetben zajló tisztító folyamatokat és várható eredményeket.
2014.01.30. 12:00
Napidoktor.hu
Frissítő zöld smoothie
Ez a zöld méregtelenítő turmix energetizál, megtisztítja a szervezetedet a káros anyagoktól, és az emésztésre is jótékony hatással van. Ne rettentsen el a zöld szín, és a zöldségek ízétől való félelem. A gyümölcsök hozzáadásával készült smoothie-t még a gyerekek is örömmel fogyasztják, anélkül, hogy tudatában lennének, hogy valójában mennyi zöldséget fogyasztanak éppen. A gyerekeknél pedig nagyobb kritikust keresve sem találhat az ember. Nagy sebességű turmixot javaslunk az elkészítéshez.
2014.01.17. 16:50
Stylemagazin.hu
Így szüless újjá kívül belül a tavaszi böjt segítségével
A léböjtkúrák jótékony méregtelenítő hatásáról már mindent tudunk, kezdve a szervezetben zajló tisztító folyamatokat, a várható eredményeket, és nem feledkezzünk el a pár kilónyi karcsúsodásról sem. De arról, hogy mi zajlik ilyenkor a lélek mélyén, már kevesebbet tudunk.
2014.01.17. 15:30
Joy.hu
Gyömbéres méregtelenítő fürdő és testradír
Vannak esték, amikor legszívesebben elmerülnénk egy kád meleg vízben! A meleg fürdő már önmagában is jótékony hatású, amit kiegészíthetünk akár méregtelenítéssel. Ezzel támogatjuk szervezetünk tisztulását, az izmok ellazulását, ráadásul immunerősítő hatása jól jön a megfázásos időszakban.
2014.01.15. 06:00
Mindennapi méregtelenítés
Túletted magad az ünnepek alatt? Azóta is hatalmas az étvágyad? Ha igen, akkor itt az ideje pár új szokásnak. Négy egyszerű szokást mutatunk, amelyekkel leadhatod a felesleget, nem kell koplalnod &- mégis jobban érzed majd magad a bőrödben!
2014.01.13. 08:02
Anna.hu
Milyen veszélyeket rejt a méregtelenítés?
A tökéletes egészség és makulátlan szépség érdekében évente nők millió vetik alá magukat különféle méregtelenítő kezeléseknek abban bízva, hogy testi-lelki panaszaiktól megszabadulva, éveket fiatalodva folytathatják mindennapjaikat.
2014.01.13. 00:00
Ezoterikus.hu
Szoptatás és fogyókúra
A szoptatás alatt nem javasolt sem a fogyókúra, sem a méregtelenítés, ezt minden szoptatós anyuka biztos hallotta már. Mégis mit tehetünk, ha szeretnénk visszanyerni szülés előtti alakunkat - felmerül a kérdés, főként, ha az ember lánya nem 1-2 hónap szoptatást tervez, hanem mondjuk 1-2 évet. Most ehhez adunk ötleteket.
2014.01.11. 14:00
Stylemagazin.hu
Méregtelenítő, 3 napos újévi Zöld-diéta
Januárban talán többen kezdenek fogyókúrába, mint az év bármely másik szakaszában, de a diétázóknak nincs egyszerű dolga, hiszen ilyenkor viszonylag kevés zöldség és gyümölcs között válogathatnak. A változatos, kalóriaszegény táplálkozás, a rendszeres folyadékpótlás és persze a testmozgás azonban segít, főleg, ha a fogyásra a testedet egy méregtelenítő Zöld-diétával készíted fel.
2014.01.11. 10:20
Bien.hu
Veszélyes diétára biztat a színésznő
Bizarr méregtelenítő kúrára csábítja életmódmagazinjában rajongóit Gwyneth Paltrow. Az orvosok szerint le lehet fogyni a módszerével, de a diéta egészségtelen.
2014.01.07. 13:45
Borsonline.hu
A leggyakoribb májgyilkosok
A máj a legfontosabb méregtelenítő szerveink egyike,  az anyagcsere egyik fő centruma. Csendes, leginkább éjszaka elvégzett feladata hibás étkezési szokásaink, a fokozódó alkoholfogyasztás és a környezetszennyezés miatt az elmúlt években mindenkinél jelentősen megnövekedett.
2014.01.07. 11:04
Eletforma.hu
Csak óvatosan a böjtöléssel!
A böjtöléssel együtt járó méregtelenítő kúrák teljesen legyengíthetik a szervezetet, figyelmeztetnek a szakértők.
2014.01.05. 16:40
Kertvarazsmagazin.hu
Hidratáló és méregtelenítő zöld teás pakolás - Igazi szépségbomba
A zöld tea nem csak ízletes ital lehet, de a szépségápolás során is bevethetjük a számos jótékony hatással rendelkező növényt. Íme egy hidratáló és méregtelenítő pakolás receptje!
2014.01.04. 10:06
Femcafe.hu
Szükségünk van "méregtelenítésre"?
Manapság szinte divat lett a méregtelenítés. De vajon tisztában vagyunk-e azzal, hogy miért, mikor van rá szükség? Tudjuk-e, hogyan kell jól csinálni?
2014.01.02. 15:00
Egeszsegtukor.hu
Táplálkozás, mozgás, méregtelenítés - Erősítsd meg az immunrendszered!
Az immunrendszer az emberi szervezet legfőbb védelmezője: folyamatosan karban kell tartani és erősíteni kell, hogy megfelelően végezhesse a feladatát és megkíméljen minket a nagyobb bajoktól!
2014.01.01. 18:36
Femcafe.hu
Méregtelenítő kúrák alkalmazása
Szervezetünket számos környezeti és élettani behatás éri, épp ezért időnként nem árt kisöpörni a szemetet.
2014.01.01. 15:00
Kertvarazsmagazin.hu
Fontos a méregtelenítés szervezetünk számára
Ahogy testünket kívülről megtisztítjuk naponta úgy a belső szervezetünknek is fontos lenne a rendszerese nagytakarítás, vagyis a méregtelenítés.
2013.12.27. 15:20
Kertvarazsmagazin.hu
Méregtelenítő kúrák alkalmazása!
Szervezetünket számos környezeti és élettani behatás éri, épp ezért időnként nem árt kisöpörni a szemetet.
2013.12.26. 09:30
Noinetcafe.hu
Veszélyes lehet a méregtelenítő kúra
A szakértők szerint a méregtelenítő fogyókúrás módszerek nem alkalmasak a súlyfelesleg leadására, és akár egészségkárosító hatásuk is lehet.
2013.12.24. 11:00
Noinetcafe.hu
Nem tévedés: Szinte mindenki rászorul a méregtelenítésre
Mindenki élhet a méregtelenítés áldásos módszereivel.
2013.12.09. 11:25
Videoklinika.hu
Nem tévedés: Szinte mindenki rászorul a méregtelenítésre
Mindenki élhet a méregtelenítés áldásos módszereivel.
2013.12.09. 11:25
Videoklinika.hu
Méregtelenítés mesterfokon: Melyek a leghatásosabb módszerek?
Nem biztos, hogy szélsőséges megoldásokhoz kell fordulni.
2013.12.08. 09:05
Videoklinika.hu
Méregtelenítés mesterfokon: Melyek a leghatásosabb módszerek?
Nem biztos, hogy szélsőséges megoldásokhoz kell fordulni.
2013.12.08. 09:05
Videoklinika.hu
Ájurvédikus méregtelenítés – hogyan csináljuk otthon, egyszerűen?
Az ájurvéda azt ajánlja, hogy minden évszakváltáskor végezzünk el egy belső nagytakarítást annak érdekében, hogy megtisztítsuk a szervezetünk csatornáit a korábbi évszakban felhalmozódott méreganyagoktól. A méregtelenítés különösen tavasszal ajánlott, mivel ekkor a szervezet természetes tisztító és megújító mechanizmusai magasabb fokozatba kapcsolnak, összhangban az egész természettel. Az alábbi programot azonban az összes évszakváltáskor érdemes elvégezni. Hatására tapasztalni fogjuk testünk könnyebbségét, elménk tisztaságát, valamint azt, hogy sokkal ellenállóbbak leszünk a betegségekkel szemben. A teljes körű ájurvédikus méregtelenítés három szakaszból áll: 1. felkészülés, 2. [...]
2013.12.07. 13:08
Tminfo.hu
Mérgektől mentes élet: Ezt ne fogyaszd!
A méregtelenítés során jobban kell támogatnunk a szervezetünket.
2013.12.06. 13:55
Videoklinika.hu
Mérgektől mentes élet: Ezt ne fogyaszd!
A méregtelenítés során jobban kell támogatnunk a szervezetünket.
2013.12.06. 13:55
Videoklinika.hu
Pénzkidobás vagy csodaszer?
Mennyire hatékonyak a méregtelenítő, karcsúsító és narancsbőr elleni kezelések?
2013.12.02. 15:35
Termalfurdo.net
2 kiló mínusz hétvégére! 4 napos méregtelenítő mandarinkúra
Egy gyors gyümölcskúrával felturbózhatod az anyagcserédet, és megszabadulhatsz pár kilótól.
2013.11.20. 07:35
Femina.hu
A fogyás és méregtelenítés nagymestere a citrom
Új módi a citromkúra, amely módszerrel a kezdő testsúlyhoz képest 3 és 10 kilogramm közötti feleslegtől is megszabadulhatunk, akár két hét alatt. A három éves életkor felett végezhető kúrával nemcsak fogyhatunk, hanem segítségével lúgosítjuk szervezetünket, valamint méregteleníthetünk is.
2013.11.19. 12:33
Hajraegeszseg.hu
A méregtelenítő kúra alkalmazása
Szervezetünket számos környezeti és élettani behatás éri, épp ezért időnként nem árt kisöpörni a szemetet.
2013.11.17. 20:30
Noinetcafe.hu
Miért jó almát enni?
Bár a mesékben az alma olykor mérgezett, a valóságban többek között méregtelenítő hatásáról is híres. Ráadásul...
2013.11.17. 20:00
Őszi nagytakarítás: a máriatövis előnyei
A szervezetünknek nem csak tavasszal van szüksége nagytakarításra. A nyári dorbézolások és kihágások után, az ünnepi időszakra készülődve érdemes végigcsinálni egy-egy méregtelenítő kúrát. A máriatövist ajánljuk. ...
2013.11.15. 19:00
Hazipatika.com
A TOP5 kínai gyógygomba Magyarországon
A shiitake, a pecsétviasz-, a fafül, a mandula és a tibeti hernyógomba a legkedveltebbek és a legismertebbek a Hagyományos Kínai Orvoslásban (TCM) is alkalmazott gyógygombák közül Magyarországon – derül ki egy vizsgálatból. A magyarok leginkább immunerősítő, fájdalomcsillapító, nyugtató, köhögő és váladékoldó, rákellenes vagy méregtelenítő hatásuk miatt használják ezeket a gyógygombákat.
2013.11.15. 11:24
Hajraegeszseg.hu
Néhány népszerű kínai gyógygomba hazánkban
A magyarok leginkább immunerősítő, fájdalomcsillapító, nyugtató, köhögő és váladékoldó, rákellenes vagy méregtelenítő hatásuk miatt használják a gyógygombákat.
2013.11.13. 14:00
Napidoktor.hu
Így bánj a céklával!
A méregtelenítő hatású cékla kiváló vitaminbomba az ínségesebb hideg hónapokban. Szerencsére bárki számára hozzáférhető szívbarát zöldségfélék közé tartozik és nagy előnye, hogy egész télen át kapható. Aki teheti, feltétlen ültessen a kertjébe!
2013.11.12. 07:45
Szepzold.hu
Őszi nagytakarítás – máriatövissel
Lakásunkhoz hasonlóan, a szervezetünknek sem csak tavasszal van szüksége nagytakarításra. A nyári dorbézolások és kihágások után, az ünnepi időszakra készülődve érdemes végigcsinálni egy-egy méregtelenítő kúrát, hogy a karácsonyi vacsorához már tiszta lelkiismerettel, és legfőképpen toxinoktól mentesen ülhessünk.
2013.11.11. 16:25
Hajraegeszseg.hu
Túlzott vízfogyasztás?
Sokan emlegetik, hogy milyen sok vizet isznak fogyókúrás céllal, méregtelenítés vagy betegségek elleni harc során. Aggasztó, hogy sokan büszkén hangoztatják, 8-10 pohár vizet is megisznak az egyéb folyadékok mellett. Vajon mennyi az ideális mennyiség? Létezik, hogy olyan sokat iszik valaki, ami már káros az egészségre?
2013.11.10. 16:30
Egeszsegtukor.hu
Méregtelenítés: hetente egyszer!
Az evés csodálatos dolog, életben tart bennünket, emellett rengeteg örömöt okoz.
2013.11.10. 12:00
Napidoktor.hu
Íme, az 5 legtutibb méregtelenítő étel az őszre
Visszavonhatatlanul megérkezett az ősz, de a méregtelenítésről ilyenkor sem szabad megfeledkeznünk. Ugyan nem ez az időszak, amikor a legtöbbünk méregtelenítésbe kezd, de érdemes a hidegebb időszakban is odafigyelnünk az egészségünk megőrzésére. Ehhez mutatunk most be 5 kiváló méregtelenítő ételt.
2013.11.08. 10:06
Femcafe.hu
Mézédes méregtelenítő csodaszer: így fogyhatsz mandarinnal
A hűvösebb hónapokban a déli gyümölcsök gondoskodnak vitaminháztartásunkról, a mandarin pedig nem véletlenül sokak kedvence. Amellett, hogy mézédes, és lényegesen egyszerűbb megpucolni, mint a körömfájással és mancsolással járó narancsot, az illatos gyümölcs még a fogyásban is segítségedre lehet, hiszen nagyon erős méregtelenítő, ráadásul fogyasztásával elviselhetőbbé teheted a diéta kihívásait.
2013.11.07. 13:50
Bien.hu
Fontos a méregtelenítés szervezetünk számára
Ahogy testünket kívülről megtisztítjuk naponta úgy a belső szervezetünknek is fontos lenne a rendszerese nagytakarítás, vagyis a méregtelenítés.
2013.11.07. 13:30
Kertvarazsmagazin.hu
A toxinokat az év gyógynövényével űzzük ki! Őszi nagytakarítás máriatövissel
Lakásunkhoz hasonlóan, a szervezetünknek sem csak tavasszal van szüksége nagytakarításra. A nyári dorbézolások és kihágások után, az ünnepi időszakra készülődve érdemes végigcsinálni egy-egy méregtelenítő kúrát, hogy a karácsonyi vacsorához már tiszta lelkiismerettel, és legfőképpen toxinoktól mentesen ülhessünk.
2013.11.06. 18:36
Femcafe.hu
Őszi belső nagytakarítás az év gyógynövényével
Lakásunkhoz hasonlóan a szervezetünknek sem csak tavasszal van szüksége nagytakarításra. A nyári dorbézolások és kihágások után, az ünnepi időszakra készülődve érdemes végigcsinálni egy-egy méregtelenítő kúrát.
2013.11.06. 15:58
Ma.hu
Máriatövissel a toxinok ellen
Lakásunkhoz hasonlóan, a szervezetünknek sem csak tavasszal van szüksége nagytakarításra. A nyári dorbézolások és kihágások után, az ünnepi időszakra készülődve érdemes végigcsinálni egy-egy méregtelenítő kúrát, hogy a karácsonyi vacsorához már tiszta lelkiismerettel, és legfőképpen toxinoktól mentesen ülhessünk.
2013.11.06. 09:15
Patikamagazin.hu
A leghatékonyabb egynapos csodatévő diéták
24 óra alatt komoly súlyvesztés, teljes méregtelenítés, látványos átalakulás - ugye senki nem áltatja magát ilyesmivel!? Az egynapos programoknak nem is ez a célja, hanem, hogy kicsit könnyedebben, felfrissültebben érezd magad a bőrödben és apránként méregtelenítsd a szervezetedet.
2013.11.05. 18:36
Femcafe.hu
Karcsúsító sütőtök diéta
Az őszi szezon sztárja, a sütőtök nem csak a hagyományos fogások kiváló alapanyaga, de a diétás étrendedben is megállja a helyét. Remekül illeszkedik a fogyókúrás és méregtelenítő programokba, miközben kedvező élettani hatásai az egész testünk számára rendkívül hasznosak.
2013.10.29. 18:36
Femcafe.hu
Az 5 legjobb méregtelenítő tea
A hidegebb napok beköszöntével egyre gyakrabban esik jól egy-egy csésze, forró tea elfogyasztása. Kössük össze a kellemest a hasznossal és a teázás során indítsuk be szervezetünk méregtelenítő folyamatait, ezzel erősítve az immunrendszerünket, hozzájárulva néhány plusz kiló leadásához.
2013.10.24. 10:06
Femcafe.hu
Méregtelenítés a koponyánkban
A legújabb kutatás azt mutatja, hogy az agy alvás közben mossa ki magából az egész napi gondolkodás következtében felgyűlt méreganyagokat. ...
2013.10.23. 08:00
Hazipatika.com
Képeken a 6 legerősebb méregtelenítő gyógynövény őszre - Így termeszd otthon!
A borsmenta és a csalán termesztése nem nagy tudomány.
2013.10.22. 18:35
Femina.hu
Csak óvatosan a böjtöléssel!
A böjtöléssel együtt járó méregtelenítő kúrák teljesen legyengíthetik a szervezetet, figyelmeztetnek a szakértők.
2013.10.22. 14:00
Kertvarazsmagazin.hu
Méregtelenítő kúrák alkalmazása
Szervezetünket számos környezeti és élettani behatás éri, épp ezért időnként nem árt kisöpörni a szemetet.
2013.10.16. 12:00
Kertvarazsmagazin.hu
Egyszerű méregtelenítő program őszre
A szervezetnek időszakosan szüksége van egy kis újjászületésre, az immunrendszer megerősödésére. Ha nem éppen rajongsz a hosszú, méregtelenítő kúrákért, akkor csak kövesd a következőket és tisztulj meg egyszerűen!
2013.10.15. 14:36
Femcafe.hu
A blogtársak meggyógyítottak… meg persze a méregtelenítés
A csodaszerek és a varázslók korát éljük, Néha én is pufogok egy sort a facebookon terjedő legújabb okosságokat látva, de egyszerűen nem győzöm a lépést a csodás gyógyulást ígérő újabb és újabb „csodaszerekkel”. Meg persze az összeesküvés-elméletekkel. Itt egy jó cikk a témáról, dr. Zacher Gábor tollából. Jó szívvel ajánlom azoknak, akik hisznek, mert hinni […]A A blogtársak meggyógyítottak… meg persze a méregtelenítés bejegyzés először a NőBlog.hu jelent meg.
2013.10.09. 10:00
NoBlog.hu
Őszi méregtelenítő körtediéta
A körte az egyik legzamatosabb őszi finomság, ráadásul, mivel kifejezetten magas a rosttartalma, kalóriát viszont alig tartalmaz, még a fogyást is segítheted vele. Megmutatjuk, hogyan!
2013.10.06. 11:30
Bien.hu
4 őszi méregtelenítő csodalé
Gyakran fáradt és ingerlékeny vagy? Akkor itt az ideje a méregtelenítésnek! Szezonváltáskor érdemes mindig egy intenzív tisztítókúrát tartanunk.
2013.09.16. 14:00
Napidoktor.hu
Salaktalanító, méregtelenítő szilvadiéta: könnyű fogyás
A szilva az ősz egyik legkapósabb gyümölcse, sokan hungarikumként tartják számon, sokoldalú és sokféleképpen felhasználható gyümölcs. A jó hír, hogy nem csak nagyon finom, de egészséges is, ráadásul az egyik legjobb zsírégető étel, így a fogyókúrádat is bátran elősegítheted vele.
2013.09.09. 17:20
Bien.hu
Méregtelenítő kúrák alkalmazása
Szervezetünket számos környezeti és élettani behatás éri, épp ezért időnként nem árt kisöpörni a szemetet.
2013.09.09. 17:00
Kertvarazsmagazin.hu
Őszi méregtelenítés könnyű lékúrával
Gyakran fáradt és ingerlékeny vagy? Akkor itt az ideje a méregtelenítésnek! Szezonváltáskor érdemes mindig egy intenzív tisztítókúrát tartanunk, egyrészt, hogy a nyár során felszedett pluszkilóktól megszabaduljunk, másrészt, hogy feltöltsük szervezetünket létszükséges vitaminokkal a téli influenzás időszak előtt. Egy-egy finom zöldség és gyümölcskoktél segít, hogy azonnal fittebbnek érezd magad, emellett pedig felveszi a harcot az őszi depresszió, és a kimerültség ellen! A szemétnek mennie kell! De miért is olyan fontos az ősz beköszöntével méregtelenítenünk? Ebben az időszakban kevesen tartanak méregtelenítő kúrákat, inkább tavaszra hagyják, pedig a szervezetnek ilyenkor is szüksége lehet a tisztulásra. Ez az az időszak, mikor szervezetünket fel kell készítenünk a télre vitaminokkal és ásványi anyagokkal, ezzel biztosítva vitalitásunkat. Kutatások szerint, ilyenkor a tisztítókúrának a tüdőről és a vastagbélről kell szólnia, ugyanis  az alternatív és hagyományos orvosi elmélet is azt állítja, hogy mindkét szervünk szorosan kapcsolódik az olyan jellegzetes őszi bőr és légzési problémákhoz, mint az asztma, a kiütések, az ekcéma, és a száraz bőr. Ezek egytől-egyig a hideg évszak eljövetelével ütik fel fejüket. A tüdőt érintő problémákra nagyszerű megoldás lehet, ha különböző gyógyteákat fogyasztasz, illetve gyakorta használsz olyan zsírégető fűszereket, mint a fahéj, a szerecsendió, vagy a  szegfűszeg. Ilyenkor a téli időszak beköszönte előtt az ősz még számos finom vitamindús [...]
2013.09.09. 11:57
Lifemagazin.hu
Filléres zsírgyilkos a konyhából: almaecet
Az almaecet igazi ősi csodaszer, nem csak olcsó, de jó hatással van az egészségünkre és a szépségünkre is. Segítségével könnyedén és gyorsan szabadulhatsz meg a fölös kilóktól! A most következőkben eláruljuk, miért érdemes fogyasztanod ezt a filléres zsírfalót! Formában tart! Az almaecetnek komoly hagyománya van a fogyókúrázók körében. Tanulmányok ugyanis bebizonyították, hogy segít szabályozni a vércukorszintet. Ha a vércukorszinted hirtelen lezuhan, az amellett, hogy kínzó éhségérzethez vezet, hatására még a zsírt is tárolni kezdi a szervezet. Az almaecet segít szabályozni az éhségérzetet, csökkenti az étvágyat. Fogyasztása serkenti az anyagcserédet, vízhajtó és méregtelenítő hatású, és ha mindez nem lenne elég, gátolja még a zsírlerakódást is. Mivel jó hatással van az emésztési folyamatokra, a felgyülemlett salakanyagok könnyebben tudnak távozni, ezáltal a fölös kilóknak is búcsút inthetsz. Meglátod egy idő után a nassolási kedved is alábbhagy majd! Almaecet-diéta Az almaecet-diéta során fontos, hogy naponta legalább két liter vizet elfogyassz, és lehetőleg az étkezéseket inkább fehér húsokra, zöldségekre és gyümölcsökre korlátozd. Az étkezések előtt fogyassz el egy pohár almaecetes vizet. Nem kell belőle sok, mert az íze nem túl kellemes önmagában, elég ha 3 deci vízbe egy evőkanállal teszel. Így komolyabb erőfeszítések nélkül, hetente akár 2-3 kilótól is megszabadulhatsz! Egészséges, fényes hajkorona Az almaecet [...]
2013.09.06. 08:50
Lifemagazin.hu
A gyógyszerek és a máj
A máj a szervezet talán legfontosabb szerve, mivel a test méregtelenítő, lebontó folyamataiban központi szerepet játszik. Éppen ezért igen fontos a (legtöbb esetben) testidegen anyagnak számító gyógyszerek metabolizmusában. Bemutatjuk még azt is, melyek a közismerten májméregnek számító azaz hepatotoxikus szerek.
2013.09.05. 20:50
Egeszsegtukor.hu
Salaktalanító, méregtelenítő szilvadiéta: könnyű fogyás
A szilva az ősz egyik legkapósabb gyümölcse, sokan hungarikumként tartják számon, sokoldalú és sokféleképpen felhasználható gyümölcs. A jó hír, hogy nem csak nagyon finom, de egészséges is, ráadásul az egyik legjobb zsírégető étel, így a fogyókúrádat is bátran elősegítheted vele.
2013.08.31. 12:35
Bien.hu
Tényleg semmi szükség a béltisztításra?
Tudta, hogy szervezetünkben minden rendelkezésre áll ahhoz, hogy az öntisztuló, méregtelenítő mechanizmusok külső beavatkozások nélkül végbemenjenek? ...
2013.08.20. 09:00
Hazipatika.com
Így méregteleníts szőlővel: mintaétrend a kúrához
A nyár végéhez közeledve még nem késő egy gyors, méregtelenítő diétába fognod, amivel nem csak a karcsúsodást segítheted elő, de a szervezetedet is felkészítheted a közelgő változásokra. A piacokon már megjelent a roppanós, édes szőlő, ami remek választás, ha a villámgyors méregtelenítő diétádhoz keresel alapanyagot.
2013.08.13. 12:30
Bien.hu
Fontos a méregtelenítés szervezetünk számára
Ahogy testünket kívülről megtisztítjuk naponta úgy a belső szervezetünknek is fontos lenne a rendszerese nagytakarítás, vagyis a méregtelenítés.
2013.08.10. 11:00
Kertvarazsmagazin.hu
Nyári méregtelenítés: lúgosítás görögdinnyével
A nyár a legideálisabb alkalom arra, hogy életmódváltásba fogjunk, méregtelenítsük szervezetünket, megszabaduljunk a fölösleges kilóktól, feltöltsük vitamin és ásványi-anyag raktárainkat. Ilyenkor nemcsak a zöldségek tisztító, lúgosító erejében bízhatunk, hanem van néhány idénygyümölcs, amely helyesen fogyasztva méregteleníti a szervezetet, hidratálja sejtjeinket! Egyik ilyen a magas kálium tartalmú görögdinnye. Nagy hangsúly van viszont a helyes fogyasztásán. Mit értünk ez alatt?
2013.08.09. 16:35
Stylemagazin.hu
Csak egy napot szánjon rá: ne tartson kellemetlen tünetektől
Túlhajszoltnak és fáradtnak érzi magát, pedig nap, mint nap a topon kellene lennie? Iktasson be az életébe egy méregtelenítő zöldség-gyümölcs napot, és felfrissül a szervezete.
2013.08.06. 12:16
Stop.hu
Lélegezni mindenki tud, de többnyire felületesen
Méregteleníteni nemcsak böjtkúrákkal lehet, hanem speciális légzőgyakorlatok segítségével is. Ilyenkor friss oxigén kerül a véráramba. Szervezetünk legfontosabb méregtelenítő szerve ugyanis nem más, mint a tüdőnk.
2013.07.22. 14:15
Stop.hu
Csak óvatosan a böjtöléssel!
A böjtöléssel együtt járó méregtelenítő kúrák teljesen legyengíthetik a szervezetet, figyelmeztetnek a szakértők.
2013.07.20. 11:10
Kertvarazsmagazin.hu
Kiváló méregtelenítő a salátaboglárka gyógynövény!
A tavaszi vagy őszi méregtelenítéshez is felhasználhatjuk a salátaboglárka (ranunculus ficaria) gyógynövényt, amely számtalan hasznos tulajdonsággal bír.
2013.07.17. 19:00
Kertvarazsmagazin.hu
Hozd formába a tested és a lelked
Rengeteg női magazin és portál foglalkozik különböző diétákkal és méregtelenítő kúrákkal, amikkel nincs is baj, DE nem szabad elfelejtenünk, hogy a táplálkozás mellett a testmozgásnak is ugyanolyan fontos jelentősége van az egészséges életmód megőrzésében, arról nem beszélve, hogy a közérzetünket is javítja!
2013.07.16. 18:00
Stylemagazin.hu
Igyunk napi 10-12 pohár vizet!
Sokan emlegetik, hogy milyen sok vizet isznak fogyókúrás céllal, méregtelenítés vagy betegségek elleni harc során.
2013.07.06. 21:00
Noinetcafe.hu
Fogyj evéssel! – A leghatékonyabb nullkalóriás ételek
Ehetünk és mégis fogyunk? De hogyan lehetséges ez? A válasz, hogy léteznek bizonyos null, vagy negatív kalóriás ételnek nevezett zöldségek  és gyümölcsök, melyekből hiába fogyasztasz nagyobb mennyiségben, mégis égetik a zsírt! A titok abban az egyszerű tényben rejlik, hogy néhány rostban gazdag zöldség és gyümölcs igen alacsony kalóriatartalommal rendelkezik,  megemésztésük pedig  több energiát követel, mint amennyit általuk nyerünk. Tehát ezekből az ételekből nyugodtan fogyaszthatsz nagyobb mennyiségben, hiszen salaktalanítanak, nem hizlalnak, és kiváló zsírégető hírében állnak. Ezek a finomságok főként ilyenkor nyáron kerülnek reflektorfénybe, számtalan pozitív tulajdonságuk mellett, méregtelenítik a szervezetet, és sokáig fenntartják a jóllakottságot érzetét. Mi több, telis-tele vannak tápanyagokkal, ami azt jelenti, hogy még egészségünkre is jó hatással vannak. Persze nem lehet csak és kizárólag nullkalóriás ételeken élni, érdemes azonban havonta egyszer ezekkel a zöldségekkel és gyümölcsökkel méregtelenítő kúrát tartani, melynek eredménye, hogy a szervezet számos tápanyagot szív magába, miközben távoznak belőle a méreganyagok. Lássuk a leghatékonyabbakat! Görögdinnye Ez a gyümölcs nagy mennyiségben tartalmaz egy bizonyos arginin nevű aminosavat, mely hatékonyan segíthet a fogyásban. Kutatások szerint, nem csak, hogy több zsírt égethetsz így el, de még az izomtömeget is növelheted. Természetesen a görögdinnyének elsődleges komponense szintén a víz, egészséges alternatíva, ha valamilyen finom desszertre vágysz nyáron! Uborka Az uborka [...]
2013.07.01. 11:47
Lifemagazin.hu
Méregtelenítsen gyógyteákkal
A méregtelenítés egész évben fontos szervezetünk egészséges működésének fenntartásához. Néhány jótékony hatású tea eredményesen veszi fel a küzdelmet a testünkben felgyülemlett káros anyagokkal szemben.
2013.06.28. 05:09
Stop.hu
Napindító testradír narancsbőr ellen - Méregtelenítő ébresztő
A reggeli gyors zuhanyzást apró trükkök segítségével még élénkítőbbé tehetjük, sőt még a szervezetünkkel is jót tehetünk, ha felpörgetjük az anyagcserénket és megszabadulunk a salakanyagoktól.
2013.06.26. 20:26
Femcafe.hu
Hétlépcsős méregtelenítő étrend
Egy nyári méregtelenítő étrend akár 1 hónapig is folytatható, de egy hét alatt is érezhető a változás, így sikeres lesz a bikini diéta.
2013.06.24. 11:30
Noinetcafe.hu
3 nap, 2 kiló: méregtelenítő zöldség-gyümölcs kúra
Nyakunkon a forróság, most már nem lehet tovább kendőzni azt, amit eddig takargathattunk. Ha nagyobb súlyfeleslegtől szabadulnál meg, mindenképpen konzultálj orvossal vagy dietetikussal, de a fogyást egy gyors, méregtelenítő zöldség-gyümölcs kúrával is beindíthatod.
2013.06.22. 13:00
Bien.hu
Minden idők legjobb méregtelenítő itala: így készítsd a csalánlét!
A csalánlé nem csupán kertészeti, hanem egészségügyi célokra is kiválóan alkalmas lehet.
2013.06.21. 07:35
Femina.hu
A méregtelenítő "gyár"
A máj a szervezetünk egyik legfontosabb szerve, amely szinte minden élettani funkcióban részt vesz. Hatalmas tartalékokkal rendelkezik, s a károsító folyamatok ellenére is képes helyreállítani a szöveteit. De csak egy ideig.
2013.06.16. 14:10
Egeszsegtukor.hu
A szupermodell szervezete ezt már nehezen bírja
Kate Moss nem rehabilitáción vesz részt. Ő méregtelenítő kúrára jár.
2013.06.10. 13:08
Hirado.hu
Melyek a legegészségesebb smoothie alapanyagok?
Minden diéta első és legfontosabb alapja, hogy előtte érdemes megtisztítani a szervezetünket a lerakódott mérgektől. Minden méregtelenítés első és legfontosabb alapja pedig a folyadékbevitel növelése. Ha most tervezel belevágni egy kiadós diétába, ne hagyd ki a méregtelenítő léböjtöt, csavarj magadnak egy frissítő és egészséges gyümölcslevet. Miért inkább juice és smoothie? Itt az ideje, hogy beszerezz egy gyümölcsprést, vagy egy turmixgépet, mert ezek fogják csak meghozni igazán a kedved ahhoz, hogy ne csak a léböjt idejére, de azt követően is minden nap tégy valamit az egészséged érdekében. Azt már ismerhetjük anyáinktól is, hogy napi háromszori zöldség, gyümölcs fogyasztása milyen jelentőséggel bír az immunrendszerünk erősítésében. De lehet-e jobb megoldás erre a különböző juice-ok és smoothie-k fogyasztása? Azzal, hogy a zöldségek és gyümölcsök levét kinyerjük, tehát készítünk belőlük egy frissítő italt megkönnyítjük a gyomrunk dolgát, tehát egyértelműen segítjük az emésztésben, hiszen azzal már nem kell törődnie, hogy a részben szilárd táplálékot feldolgozza, hiszen már folyékony állapotban jut hozzá. Így már csak arra kell koncentrálnia, hogy a legfontosabb vitaminokat, ásványi anyagokat magához vegye, tehát felszívódjanak a bennük található tápanyagok. Máj A máj legfontosabb funkciója, hogy méregtelenítse testünket. A máj tisztítása pedig a mi feladatunk, ezzel is segítve működését. Mi sem jelent jobb megoldást, mint a friss zöldség Tovább »
2013.05.29. 06:20
Lifemagazin.hu
Méregtelenítő búzafűlé
Talán sosem volt olyan nagy szüksége még az embereknek arra, hogy méregtelenítsék a szervezetüket, mint ma.
2013.05.28. 17:30
Decens.hu
Méregtelenítő kúrák alkalmazása
Szervezetünket számos környezeti és élettani behatás éri, épp ezért időnként nem árt kisöpörni a szemetet.
2013.05.28. 16:30
Kertvarazsmagazin.hu
Idd magad formába - Tavaszi megújulás hidratációs tippekkel
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre - hívják fel a figyelmet a fogyókúrák dehidratációs veszélyeire az Európai Hidratációs Intézet szakemberei.
2013.05.28. 14:55
Termalfurdo.net
A máriatövis segíti a máj sejtjeinek regenerálódását
A máriatövis nem egy mostanában felkapott gyógynövény! Már az ókori birodalmakban is felismerték jótékony hatását és rendszeresen fogyasztották sylimarin tartalmú, érett magjait. Napjainkban leginkább a méregtelenítési kúrák során alkalmazzák, ugyanis sejtregeneráló hatásának köszönhetően segítséget nyújt a máj folyamatos megújulásában csökkentve a toxinok által okozott sejtkárokat. Szervezetünk és legfőbbképpen májunk folyamatos harcot vív a környezetünkből szinte észrevétlenül érkező káros anyagok ellen. A különleges hatású máriatövis ebben a méregtelenítő folyamatban nyújt segítséget (például olyan méregtelenítő kapszulák hatóanyagaként, mint a Silegon*), hiszen fokozza a májsejtekben a ribonukleinsav- és a fehérjeszintézist, ezáltal biztosítva legnagyobb mirigyünk sejt-újratermelődését. „A máriatövis legfontosabb szerepe a máj sejtjeinek regenerálása, és a sejtek pusztulásának megakadályozása. A gyógynövény leghatásosabb részei a sylimarint tartalmazó érett magok, ezeket hasznosítják a májvédő kapszulák is. A növény föld feletti részei egyébként forrázatként, vagy köretként elkészítve is fogyaszthatók, de csak mértékkel” – mondja Györki Niké dietetikus. Ez az Európában őshonos gyógynövény megakadályozza a káros anyagok eltávolításához nélkülözhetetlen aminosavszerű vegyület, a glutation kiürülését, valamint antioxidáns hatásának köszönhetően semlegesíti a káros szabadgyököket. Sokan úgy gondolják, a méregtelenítésre csak a májbetegségekben szenvedőknek van szüksége. Ez azonban nem így van. Például hosszú távú gyógyszeres kezelés alatt álló, vagy tartósan toxikus anyagokkal kapcsolatba kerülő személyeknek mindenképpen javasolt egy-egy májvédő máriatövis kúra beiktatása. Tovább »
2013.05.27. 19:26
Lifemagazin.hu
Így készül a nyárra a szépségkirálynő
A Miss World Hungary 2011 győztesét, Szunai Lindát szülei az egészséges étkezésre és a mozgás szeretetére nevelték. Elmondása szerint, a zöldségeket, gyümölcsöket mindig is jobban kedvelte, mint a zsíros ételeket, az elhúzódó tél azonban az ő szervezetét is megviselte. Linda elárulta, minek köszönheti csodás alakját és milyen trükköket vet be ahhoz, hogy nyárra ismét csúcsformában legyen! „Otthon mindig is inkább egészséges ételek kerültek az asztalra, vörös húst például egyáltalán nem eszem, ha lehet, inkább fehérhúsokat fogyasztok”- kezdte Linda, aki azt is elárulta, imád a konyhában sürögni-forogni és tévhitnek tartja, azt, hogy az egészséges ételek nem lehetnek finomak. „Nagyon sok zöldség, saláta és gyümölcs van, melyek amellett, hogy jó hatással vannak a szervezetünkre, hihetetlenül finomak is. Ilyenkor tavasszal a tápanyagokra nagy szüksége van a testnek, segítenek, hogy feltöltsük az energiaraktárakat. Én rendszerint nagyon sok spenótot, retket, és sárgarépát fogyasztok ebben az időszakban, ezek amellett, hogy erősítik az immunrendszert, támogatják a fogyást is”- mesélte a népszerű modell.  A szépségkirálynő négy napos méregtelenítő kúrába kezdett A gyönyörű szépségkirálynő elárulta, hogy bár odafigyel a táplálkozásra, olykor-olykor neki is vannak botlásai, ami nem tett jót az alakjának. A fölös kilók és a tavaszi fáradtság ellen éppen ezért egy Hollywoodban is nagyon népszerű „Lemon Detox”  méregtelenítő Tovább »
2013.05.27. 13:47
Lifemagazin.hu
Fitness nyílt nap és szaunaest
Megkezdődött a visszaszámlálás, mindjárt itt a bikini-szezon. Nincs már sok időnk, hogy formába hozzuk magunkat, ezért kapóra jöhet egy teljes alakformálással töltött nap. Zsírűző aerobic, izomtömeg-növelő edzés, pihentető jóga, lazító úszás, méregtelenítő szaunázás csak néhány lehetőség a sok közül, amit május 25-én, szombaton a Danubius Hotel Arena Premier Fitness klubjában kedvezményesen igénybe vehetnek. A nyílt napon a [...]
2013.05.23. 10:30
Bellacafe.hu
A 10 legerősebb karcsúsító tea, forró napokra is
A melegben különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel, főleg akkor, ha még fogyni is szeretnél, hiszen a méregtelenítés a megfelelő anyagcsere egyik legfontosabb feltétele a folyadékpótlás. Cukrozott üdítők helyett készítsd el az alábbi teák valamelyikét, amelyek még a karcsúsodást is beindítják, így egy csapásra két legyet üthetsz velük.
2013.05.20. 12:55
Bien.hu
Le a méregtelenítő mítoszokkal!
Mindent megteszel azért, hogy a káros dolgokat kiűzd a szervezetedből? Lehet, hogy rossz úton jársz, ezért ideje néhány tévhittel leszámolni!
2013.05.18. 10:00
Cosmopolitan.hu
Méregtelenítés a kertből, s a házi "turbó víz"
Ha tavasszal szétnézünk a kertben csokorba szedhetünk néhány tavaszi kúraitalnak valót. A népi hagyomány szerint jó összetétel: cickafark, lándzsás útifű, gyermekláncfű-levél, sóska, martilapulevél, csalán, tyúkhúr, ezt kiegészítettük citromfűvel és borsmentával.
2013.05.17. 20:01
Hajraegeszseg.hu
Top 5 szuper méregtelenítő étel
A méregtelenítés természetes folyamat, mely segít megszabadulni a nem kívánatos anyagoktól a szervezetet. Bizonyos élelmiszerek támogatják ezt a folyamatot, sőt akár fel is gyorsítják vitamin-, ásványi anyag-, antioxidáns-, esszenciális zsírsav-, rost és egyéb tápanyag tartalmukkal. Kattints, és fedezd fel a természet adta csodákat!
2013.05.15. 22:00
Noiportal.hu
Hatásos méregtelenítés hőterápiával
Az ember optimális testhőmérséklete 36 ºC, ez az ideális hőmérséklet, amely biztosítja a megfelelő feltételeket a testben, ami szükséges az életfeltételek fennmaradásához.
2013.05.13. 13:30
Megoldás máj- és epebántalmakra
A máj az egyik legfontosabb, életfontosságú szervünk, testünk legnagyobb „vegyi üzeme”. Feladatai szerteágazók: létfontosságú anyagokat állít elő, központi szerepet játszik a szervezet anyagcsere-folyamataiban, a zsírok feldolgozásához szükséges epét termeli, méregtelenítő funkciókat lát el.
2013.05.07. 13:10
Patikamagazin.hu
Alakformálás, fogyasztás, méregtelenítés? Relaxálás, vitalizálás, wellness?
Mindenre van megoldás: medical wellness az Aquicum Med Beautyban!
2013.05.06. 18:03
Joy.hu
Gyulladáscsökkentő és méregtelenítő pakolás házilag
Ha a te bőröd is problémás és a nagy meleg beköszöntével egyre több pattanásod lesz, akkor próbáld ki az alábbi gyulladáscsökkentő és méregtelenítő pakolást!
2013.05.05. 00:00
Femcafe.hu
Igyunk napi 10-12 pohár vizet!
Sokan emlegetik, hogy milyen sok vizet isznak fogyókúrás céllal, méregtelenítés vagy betegségek elleni harc során.
2013.05.04. 18:00
Noinetcafe.hu
Méregtelenítő búzafűlé
Talán sosem volt olyan nagy szüksége még az embereknek arra, hogy méregtelenítsék a szervezetüket, mint ma.
2013.05.04. 03:30
Decens.hu
A tavasz új diéta őrülete: Lemon Detox
A világsztárok azok, akik a különböző diétákban, fogyási és méregtelenítési praktikákban mindig is úttörőek voltak, hiszen gyakran csak rövid idő áll rendelkezésükre, hogy egy- egy bemutatóra, filmszerepre vagy koncertturnéra elérjék a tökéletes alakot és formát. Most megtudhatjátok mi a szexi énekesnő Beyoncé Knowles titkos gyorsfogyasztó receptje! A Lemon Detox kúra lényege Demi Moore, Angelina Jolie, Gwyneth Paltrow, Beyoncé. Hogy mi a közös bennük? Mindannyian sikerrel alkalmazzák a svájci receptúra alapján készült tisztító és fogyasztó diétát, a pálma és juharszirup (neera) kúrát. Rengeteg módszer van arra, hogy hogyan szabaduljunk meg minél rövidebb idő alatt minél több kilótól, és ez mikor máskor lenne a legaktuálisabb, ha nem a tavaszi szezonban. A diéta tulajdonképpen roppant egyszerű: lényegében a pálma és juharszirup, a citromlé, és a cayenne bors vagy a gyömbér méregtelenítő kombinációjára épül.  A méregtelenítés során csakis ezekből az összetevőkből álló italt fogyaszthatjuk, és persze sok-sok folyadékot. A fogyókúra egyáltalán nem új keletű, egy egészségügyi szakember, Stanley Borroughs találta fel még a 40-es években. Milyen hatásai, előnyei vannak? A kúra hatására a szervezet megtisztul a méreganyagoktól, hatékonyabbá válik az emésztés, javul a keringés, a bőr és a haj fényesebbé válik, a koncentráció javul, és persze jelentős súlycsökkenés érhető el. Az ital biztosítja az összes fontos [...]
2013.05.02. 12:16
Lifemagazin.hu
Öt szuperélelmiszer, amely a bőrt is óvja a naptól
Nemcsak naptejjel és árnyékkal, hanem megfelelő ételek fogyasztásával is megóvhatod magad a káros napsugaraktól. Talán még sosem gondoltál rá, de az "Az vagy, amit megeszel" mondás a napsugárzás káros sugaraival összefüggésben is kiterjeszthető. Vannak ugyanis olyan ételek, amelyeknek fogyasztása vetekszik a naptejek és a különféle fényvédő krémek hatásával. Íme néhány étel, amely sokat segít abban, hogy egészséges maradj egy kiadós napfürdő után is. Fotó: Pinterest1. Brokkoli A brokkoli (csakúgy,mint a kelbimbó és a káposzta) igazi szuperélelmiszernek számít: olyan enzimeket tartalmaz, amelyek bizonyítottan segítenek a rák megelőzésében (és legyőzésében). Mindezek mellett az UV sugárzás káros hatásai ellen is felveszik veled a harcot. Fogyaszthatod turmixként, salátába keverve (nyersen ugyanis még hatásosabb), de egy isteni rakott brokkolinak vagy brokkolikrémlevesnek is áldásás a hatása. 2. Narancs Valószínűleg nem kell könyörögnünk, hogy még több citrusfélét fogyassz, hiszen nyáron nincs is jobb egy pohár frissen facsart narancslénél vagy csak úgy, önmagában fogyasztani egyet, kettőt, hármat...De ha eláruljuk, hogy a narancs C-vitamijai az UV sugarak ellen is védenek és gyulladáscsökkentő hatásai is ismert (leéégésnél tehát ideális), akkor valószínűleg már rohansz is, hogy beszerezz néhány kilót ebből az igazi csodagyümölcsből. --pagebreak-- Fotó: Pinterest3. Magas kakaótartalmú csokoládé Bizony a csoki is sokat segíthet, ha fel szeretnéd venni a kesztyűt a bőrrák ellen, antioxidánsai ugyanis bizonyítottan gátolják a UV sugarak káros hatásait. 4. Gomba Sokoldalú élelmiszerünk fényvédő hatásáról közismert, segítenek megelőzni az oxidatív stresszt (a sejtek oxidatív sérülése, amelyet a szabad gyökök okoznak). Kattints ide egy szuper receptért. 5. Zöld levelek Szintén a szuperélelmiszerek közé tartoznak: klorofilltartalmuk erőteljes méregtelenítő és lúgosító hatással van a szervezetre, magas ásványianyag-tartalmunknak pedig jelentős szerepe van a szervezet mikrotápanyag-ellátásában. A zöld levelek legtöbbjének az értékes antioxidánsként számontartott karotinoid tartalma sem elhanyagolható: minden megvan bennük tehát, hogy biztonságban vészelj át egy kiadós nyári napozást. Három isteni zöld smoothie receptért kattints ide!
2013.04.30. 16:04
Evamagazin.hu
Kíméletes méregtelenítés alvás közben
A legtöbbünk mentális naptárába a tavaszi hónapokra íródott be, hogy ruhatárunk és frizuránk megújítása mellett az idei méregtelenítő programunkon is gondolkodjunk. A drasztikus, esetleges egészségügyi kockázatot is magában rejtő kúrák helyett egy kíméletes, biztonságos módszerre figyeltünk fel.
2013.04.30. 05:00
Vital.hu
8 gyakori tévhit a méregtelenítés során
Szeretnéd megszabadítani a méreganyagoktól a tested? Nem bánnád, ha esetleg néhány fölösleges kiló is eltűnne? Szuper, ha van kitartásod egy „detox diétához”, de azért figyelj oda, hogy ne fuss bele a leggyakoribb hibákba!
2013.04.29. 11:55
Bien.hu
Beindult a medvehagyma szezon
A zöldségek kalóriaszegény, lúgosító hatású ételek, segítenek az emésztésben, csupa jó hatások van.  Jön a tavasz, a medvehagyma ismét virágzik, jöhet egy újabb zöldség, amit talán eddig még ki sem próbáltunk fogyasztásra. A medvehagymást elsősorban jellegzetes, távolról érezhető, erős illatáról ismerhetjük fel. Levelei élénkzöldek, lándzsa alakúak. Hosszúkás hagymáját buroklevél fedi, amely egy fehéres, átlátszó hártya formájában burkolja be a növényt. A liliomfélék családjába tartozik, erdőkben, ligetekben érzi jól magát. Főleg a Bakonyban és a Mecsekben fordul elő. Mint minden más zöldségfélének, a medvehagymának is vannak jótékony hatásai. Segíti az emésztést, csökkenti a vérnyomást, vízhajtó hatású, méregtelenítő. Hatékony az érelmeszesedés ellen, vírus- és baktériumölő. A medvehagymát nyersen is fogyaszthatjuk, apróra vágva, salátában rendkívül ízletes. Készíthetünk belőle leveseket, ízesíthetjük a különböző ételeket. Szabadon szedhető, így könnyen hozzájuthatunk. Tudtad-e? A medvehagymából méz is készül, amit a köhögés ellen is fogyaszthatunk, és ehetjük a reumás betegségek ellen is. A piacokon több medvehagymás termék közül is választhatunk, kaphatunk salátaönteteket, medvehagymás pogácsát és még sok más finomságot. Ne hagyjuk ki étrendünkből ezt a különleges, egészséges növényt! Kovács Petra
2013.04.29. 10:20
Lifemagazin.hu
Lemon Detox - Fogyj limonádé kúrával!
Most megtudhatjátok mi Beyoncé titkos gyorsfogyasztó receptje! Nem más, mint a Lemon Detox, ami egy svájci receptúra alapján készült tisztító és fogyasztó diéta. A diéta a pálma és juharszirup, a citromlé, és a cayenne bors vagy a gyömbér méregtelenítő kombinációjára épül.
2013.04.26. 15:20
Napidoktor.hu
Az infraszaunázás 6 csodás hatásai
Az egyik legjobb külsődleges méregtelenítő eszköz az infraszauna. Használata során a salakanyagok gyorsan és könnyen távoznak, a bőr feszesedik, fiatalodik, ráadásul ez a gyógy kabin a lélekre és az egészségre is igencsak jó hatással van.
2013.04.26. 13:55
Bien.hu
Tavaszi méregtelenítés ájurvédikus módszerekkel
Méregtelenítés, lúgosítás, böjtök, diéták - előfordul, hogy nem járunk sikerrel. Mi lehet az oka? Mit ajánl az ájurvéda személyre szabható rendszere? Mi is az a híres indiai pancsa-karma? Hogyan tisztíthatod a tested mellett az elmédet is? Ájurvédikus egészségnap szombaton!
2013.04.25. 07:50
Harmonet.hu
Méregtelenítés eperkúrával
Lassan megérkezik az eperszezon! Hogyan tudjuk a sokszor kínnal és gyötrelemmel folytatott fogyókúrát egy ilyen finom gyümölcsre alapozni!
2013.04.24. 21:30
Egeszsegtukor.hu
Lassan főzz, többet ér!
A tavasz a megújulás, a méregtelenítés és a böjt időszaka. A téli nehéz ételek után jól esnek a könnyebb, egészségesebb fogások. Ezek kényelmes és ízletes elkészítéséhez nyújt segítséget a Russell Hobbs márka új, Cook@Home termékcsaládjának két különleges darabja, a lassú főző és a rizsfőző / pároló készülék. És hogy a családi vagy baráti étkezésekből a [...]
2013.04.22. 09:14
Bellacafe.hu
Egészséges tavaszi méregtelenítő
Nemcsak azért érdemes fogyasztani a medvehagymát, mert ízletes és különleges, hanem azért is, mert igazi tavaszi energiabomba: frissíti, erősíti a szervezetet és sok vitamin van benne. ...
2013.04.19. 07:00
Hazipatika.com
Fontos a méregtelenítés szervezetünk számára
Ahogy testünket kívülről megtisztítjuk naponta úgy a belső szervezetünknek is fontos lenne a rendszerese nagytakarítás, vagyis a méregtelenítés.
2013.04.19. 07:00
Kertvarazsmagazin.hu
Méregtelenítés: kúra vagy életforma?
Ha közvélemény-kutatást tartanánk, ki mit gondol, milyen gyakorisággal érdemes méregtelenítenünk, legtöbben egy 2-3 hetes tavaszi kúra mellett tennék le a voksukat. Egyáltalán miért is gondoljuk, hogy szükségünk van rá? Mit tart erről az ősi kínai regenerációs filozófia?
2013.04.19. 06:30
Harmonet.hu
A nagymellű szépség csak tudja
Nem árt időnként átesni egy-egy méregtelenítő napon, ugyanis meg kell tisztítanunk a szervezetünket a felhalmozódott salakanyagoktól. Ezt Jennifer Love Hewitt, a Szellemekkel suttogó sztárja is jól tudja.
2013.04.19. 04:44
Stop.hu
Méregtelenítő csodaszer
A Psyllium Huskot, magyarul az útifű maghéjat csak kevesen ismerik, pedig az egyik legtökéletesebb méregtelenítő szer, ami csak a létezik ezen a bolygón.
2013.04.16. 23:39
Hajraegeszseg.hu
Hétvégi méregtelenítés
Nem kell hónapokig böjtölnöd vagy rossz ízű turmixokat innod azért, hogy a testedben felhalmozódott méreganyagok kitisztuljanak. Egy villámgyors módszerrel ismertetünk meg, ami segítségével akár egy hétvége alatt is hatásos méregtelenítést végezhetsz.
2013.04.13. 11:14
Kamaszpanasz.hu
Olcsó pakolás narancsbőr ellen - Méregtelenítő hatással
A bőr mélyebb rétegeit stimuláló pakolások segítenek a göröngyök halványításában. Egy házilag kikeverhetőt ajánlunk.
2013.04.12. 11:35
Retikul.hu
Tisztítókúra az egészségért - a mini-méregtelenítés
Sokan vannak, akik bár szeretnék, még sosem próbálták ki a szervezet méregtelenítését, pihentetését szolgáló tisztítókúrát.
2013.04.11. 14:00
Napidoktor.hu
Méregtelenítsünk tavasszal, homeopátiával
A tavasz beköszöntével érdemes méregtelenítő kúrába kezdenünk. Bizonyos homeopátiás gyógyszerekkel a méregtelenítést végző szervek, a máj és a vese, valamint a nyirokrendszer munkája megkönnyíthető.
2013.04.10. 21:00
Napidoktor.hu
Méregtelenítés - könnyedén és egyszerűen
A megterhelt szervezetnek időközönként egy kis pihenésre és megtisztulásra van szüksége, amelyet méregtelenítés formájában biztosíthatsz számára. A jó közérzet, a testi-lelki egyensúly és a vitalitás megőrzése kulcsfontosságú mai rohanó világunkban, a felhalmozódott salakanyagok és mérgek azonban hosszútávon rossz hatással lehetnek életminőségünkre. Hogyan méregteleníts egyszerűen és egészségesen?
2013.04.10. 14:10
Csaladivilag.hu
Méregtelenítéssel készül a tavaszra Polyák Lilla
A színésznő elárulta minek köszönheti kirobbanó formáját: egy különleges Neera pálma-és juharfaszirup méregtelenítő kúrába kezdett.
2013.04.10. 09:03
Delmagyar.hu
Méregtelenítés eperkúrával
Itt a lehetőség, hogy kedvenc, zamatos gyümölcsünkkel lefogyjunk.
2013.04.09. 18:00
Napidoktor.hu
Méregtelenítéssel készül a tavaszra Polyák Lilla
Polyák Lillát kamaszkorától kezdve érdeklik a különböző táplálkozási irányzatok. A színésznő elárulta minek köszönheti kirobbanó formáját: egy különleges Neera pálma-és juharfaszirup méregtelenítő kúrába kezdett, hogy testileg és lelkileg megújulva vághasson bele tavasszal a munkába! „Évente kétszer-háromszor tartok méregtelenítő kúrát, főleg a tavaszi időszakban fontos ez számomra. Mivel az ember sokszor nem igazán tud odafigyelni az életvitelére, főleg egy feszített munkatempó mellett, a méreganyagok felgyülemlenek és ilyenkor fontos, hogy megtisztítsuk a szervezetünket”- mondta a gyönyörű színésznő, aki azt is elárulta melyik méregtelenítő kúrának hódol évek óta. „A férjemnek, Homonnay Zsoltnak és nekem is nagyon bevált a Neera méregtelenítés, amelynek alapja a Neera pálma-és juharfaszirup, cayenne bors, frissen facsart citromlé és persze ásványvíz! Van rövidebb illetve egy hosszabb, 10 napos verziója is, mi az utóbbit fejeztük most be”- mesélte Lilla, aki azt is hozzátette, miért szereti ezt a fajta méregtelenítést. „A kúra alatt csakis ezt az italt lehet fogyasztani, azonban a pálma-és juharfaszirup cukortartalma biztosítja az állandó vércukorszintet, illetve stabilizálja is azt, így megakadályozza azokat a rosszulléteket, melyek más léböjtkúráknál gyakran felmerülnek. A hatása nagyon erőteljes, javult az állóképességem, a közérzetem, de érzem a pozitív változást a bőrömön és a hajamon is.” Polyák Lilla a bioéletmódra esküszik A színésznő mindig is odafigyelt [...]
2013.04.09. 13:29
Lifemagazin.hu
Méregtelenítés egészségesen - Így lehetséges!
A böjtben sem hagy magunkra a homeopátia...
2013.04.09. 04:30
Videoklinika.hu
Méregtelenítés egészségesen - Így lehetséges!
A böjtben sem hagy magunkra a homeopátia...
2013.04.09. 04:30
Videoklinika.hu
Olcsó és egészséges? Igen!
Íme öt étel, amely sem a gyomrodat, sem a pénztárcádat nem terheli meg. Hol vannak már az egészséges életmódra vonatkozó újévi ígéretek vagy a nagy tavaszi méregtelenítő tervek? Általában hatalmas lelkesedéssel vetjük bele magunkat az életmódváltásba, de néhány nap után rendszerint kudarcba fulladnak a próbálkozások. Fotó: 500px.com/klangwelt Hogy miért? A válasz nagyon egyszerű: nem véletlenül hangoztatják a szakemberek, hogy minden változtatást csak szép lassan, apránként szabad véghezvinni, különben hamar feladjuk a küzdelmet. Érdemes ezért csak minimális módosításokat végrehajtani az étrendünkben, aztán apránként szigorítani, még végül tökélyre fejlesztjük a táplálkozási szokásainkat. Most bemutatunk öt olyan ételt, amelyek szuperegészségesek, és még a pénztárcánkat sem terhelik meg. 1. Szardínia: Rendkívül gazdag D-vitaminban, amely segíti a kalcium beépülését a csontokba, és a legújabb kutatások szerint a daganatos betegségek megelőzésében is kulcsszerepe van. A szardínia tele van omega-3 zsírsavval, jó hatással van a közérzetre, a szív működését is segíti, véd a szív- és érrendszeri betegségekkel szemben, sejtépítő hatású, és kiváló antioxidánsforrás. 2. Spenót: Az egyik legjobb antioxidáns, tele van vitaminnal (A-, K-, és a C-vitaminból fordul elő benne jelentősebb mennyiség ), különösen gazdag vasban, magnéziumban, káliumban, kalciumban, folsavban, alacsony kalóriatartalmú. Ha tehetjük, keverjük turmixokhoz vagy frissen készített salátába, hogy maximálisan kiélvezhessük a vitamintartalmát. 3. Teljes kiőrlésű lisztből készült tészta: A teljes kiőrlés azt jelenti, hogy a gabonaszem egészét megőrlik, vagyis a magbél mellett a csírát, valamint a maghéjat is. Ezzel egy vitaminokban, ásványi anyagokban és rostokban gazdag alapanyagot kapunk. Fotó: photl.com 4. Mandula: Az olajos magvak is a barátaink, a kulcsszó csupán a mérték! Tele vannak vitaminokkal, és növelik a telítettségérzetet is. Egy kis maroknyi hámozatlan mandula fedezi napi E-vitaminszükségletünk 35 százalékát, napi magnéziumszükségletünk 20 százalékát. Több olyan antioxidánst is tartalmaz, amelyek gátolják a rákos sejtek szaporodását, és gyulladáscsökkentő hatása is kiváló. 5. Lencse: Elsőre nem is gondolnánk talán, de az egyik legkiválóbb fehérjeforrás: a magja 28 százaléka fehérjét tartalmaz. Szénhidrát-, nyers zsír-, továbbá A-, B1-, B2-vitamintartalma is jelentős.
2013.04.08. 14:13
Evamagazin.hu
Méregtelenítés természetesen - Így végezd, hogy egészséges lehess
Segíthet salaktalanításkor a vegyszermentes homeopátia?
2013.04.08. 10:10
Videoklinika.hu
Méregtelenítés természetesen - Így végezd, hogy egészséges lehess
Segíthet salaktalanításkor a vegyszermentes homeopátia?
2013.04.08. 10:10
Videoklinika.hu
Méregtelenítéssel készül a tavaszra Polyák Lilla
Polyák Lillát kamaszkorától kezdve érdeklik a különböző táplálkozási irányzatok. A színésznő elárulta minek köszönheti kirobbanó formáját: egy különleges Neera pálma-és juharfaszirup méregtelenítő kúrába kezdett, hogy testileg és lelkileg megújulva vághasson bele tavasszal a munkába! „Évente kétszer-háromszor tartok méregtelenítő kúrát, főleg a tavaszi időszakban fontos ez számomra. Mivel az ember sokszor nem igazán tud odafigyelni az életvitelére, [...]
2013.04.08. 09:58
Bellacafe.hu
Böjt - testi és lelki megújulás
A böjt és a tisztítókúra nemcsak egy fokozott fizikai tisztulás és méregtelenítés, hanem egy spirituális tett is - a lemondás, elengedés aktusa. Húsvét után, a szerdai Újhold energiáiban újra lehet böjtölni - akár egy-két nap is óriási plusz energiával tölt fel - próbáld ki!
2013.04.08. 06:30
Harmonet.hu
Diéta a lapos hasért: 2 hét alatt látható eredmény - Mintaétrend
A méregtelenítő és vízhajtó ételek sok-sok rosttal kombinálva lapossá teszik a hasadat.
2013.04.07. 19:35
Femina.hu
Juharsziruppal méregtelenít Polyák Lilla
A színésznő épp pálma-és juharfaszirup méregtelenítő kúrába kezdett, ettől várja a testi és lelki megújulást.
2013.04.06. 19:15
Hir24.hu
Méregtelenítéssel készül a tavaszra Polyák Lilla
Polyák Lillát kamaszkorától kezdve érdeklik a különböző táplálkozási irányzatok. A színésznő elárulta minek köszönheti kirobbanó formáját: egy különleges Neera pálma-és juharfaszirup méregtelenítő kúrába kezdett, hogy testileg és lelkileg megújulva vághasson bele tavasszal a munkába!
2013.04.05. 21:30
Femcafe.hu
Görög Zita megmutatta párját – fotókkal
Modellt áll, vagy éppen tanácsokat ad a következő generációnak, rendezvényeket szervez, eseményeket vezényel le, forgatásra rohan, interjúkat ad. Ám amikor eljön az este, a családé lesz a főszerep. A hangulatot az olaszos temperamentum és a zene fokozza. Görög Zita a hármas hatású méregtelenítő kapszula fotózásán családi életükről és az együtt megélt idő fontosságáról beszélt, és szerelmét [...]
2013.04.05. 10:11
Bellacafe.hu
Görög Zita megmutatta párját
Modellt áll, vagy éppen tanácsokat ad a következő generációnak, rendezvényeket szervez, eseményeket vezényel le, forgatásra rohan, interjúkat ad. Ám amikor eljön az este, a családé lesz a főszerep. A hangulatot az olaszos temperamentum és a zene fokozza. Görög Zita a hármas hatású méregtelenítő kapszula fotózásán családi életükről és az együtt megélt idő fontosságáról beszélt, és szerelmét először engedte hivatalosan lencsevégre kapni.
2013.04.04. 21:26
Stop.hu
Polyák Lilla méregtelenítéssel készül a tavaszra
Polyák Lillát kamaszkorától kezdve érdeklik a különböző táplálkozási irányzatok. A színésznő elárulta minek köszönheti kirobbanó formáját: egy különleges pálma-és juharfaszirup méregtelenítő kúrába kezdett, hogy testileg és lelkileg megújulva vághasson bele [...]
2013.04.04. 17:56
Kiderült a titok - Íme, a szívtipró, aki meghódította Görög Zitát
Modellt áll, vagy éppen tanácsokat ad a következő generációnak, rendezvényeket szervez, eseményeket vezényel le, forgatásra rohan, interjúkat ad. Ám amikor eljön az este, a családé lesz a főszerep. A hangulatot az olaszos temperamentum és a zene fokozza. Görög Zita a hármas hatású méregtelenítő kapszula fotózásán családi életükről és az együtt megélt idő fontosságáról beszélt, és szerelmét először engedte hivatalosan lencsevégre kapni.
2013.04.04. 11:40
Femcafe.hu
Görög Zita megmutatta párját
Görög Zita a hármas hatású méregtelenítő kapszula fotózásán családi életükről és az együtt megélt idő fontosságáról beszélt, és szerelmét először engedte hivatalosan lencsevégre kapni.
2013.04.04. 09:40
Delmagyar.hu
Kíméletes méregtelenítés alvás közben
Egy tavaszi, klasszikus méregtelenítő kúra-főleg ha fogyókúra is kíséri- kitartást és nagy önfegyelmet követel. Van egyszerűbb módja is a méregtelenítésnek!
2013.04.04. 07:45
Vital.hu
A méregtelenítésnél erre is figyelni kell
A méregtelenítéssel szinte minden betegség kialakulása megelőzhető. Egy méregtelenítő kúra után szebb lesz a hajunk-körmünk, bőrünk, s később kezdünk el ráncosodni is.
2013.04.04. 03:24
Stop.hu
Idd magad formába!
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre – hívják fel a figyelmet a fogyókúrák dehidratációs veszélyeire az Európai Hidratációs Intézet szakemberei.
2013.04.02. 08:15
Vital.hu
Idd magad formába - 6 tippünk van!
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre!
2013.04.02. 08:05
Anna.hu
A szervezet nagytakarítása
Méregtelenítő sós vizes lábfürdő. Hogy mik vannak...
2013.04.01. 14:05
Stylemagazin.hu
Méregtelenítő és feszesítő sófürdő - Esti szépítő relaxáció
A sónak több jótékony hatása is van a szervezetünkre, így akár egy hosszú és kimerítő nap utáni sófürdő nem csak az ellazulásban segíthet, de beindítja a test méregtelenítő folyamatait is.
2013.04.01. 00:05
Femcafe.hu
Ettől van bomba formában Görög Zita
A modellel a tavaszi méregtelenítés mellett csokoládéról és chipsről is beszélgettünk.
2013.03.31. 21:35
Hir24.hu
Ettől van bomba formában Görög Zita
A modellel a tavaszi méregtelenítés mellett csokoládéról és chipsről is beszélgettünk.
2013.03.31. 21:15
Hir24.hu
Tavaszi fáradtság? Igyon!
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre - hívják fel a figyelmet a fogyókúrák dehidratációs veszélyeire az Európai Hidratációs Intézet szakemberei. ...
2013.03.30. 16:00
Hazipatika.com
Tippek tavaszi diétához: idd magad formába!
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre folyadékbevitelünkre – hívják fel a figyelmet a fogyókúrák dehidratációs veszélyeire az Európai Hidratációs Intézet szakemberei.
2013.03.28. 07:57
Blikk.hu
Kíméletes méregtelenítés alvás közben
A legtöbbünk mentális naptárába az első tavaszi hónapra íródott be, hogy ruhatárunk és frizuránk megújítása mellett az idei méregtelenítő programunkon is gondolkodjunk. A drasztikus, esetleges egészségügyi kockázatot is magában rejtő kúrák helyett egy kíméletes, biztonságos módszerre figyeltünk fel, melyet természetgyógyászok is szívesen ajánlanak.
2013.03.27. 07:29
Vital.hu
Hidratációs tippek a sikeres tavaszi megújuláshoz
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre – hívják fel a figyelmet a fogyókúrák dehidratációs veszélyeire az Európai Hidratációs Intézet szakemberei.
2013.03.26. 23:30
Femcafe.hu
Mustármag: tökéletes méregtelenítő
A mustármag-kúra az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb méregtelenítési módszer, amelyet minden tavasszal és ősszel érdemes megismételni – javasolja Mádai Andrea, a Zuglói Egészségközpont reflexológus természetgyógyásza.
2013.03.26. 15:19
Blikk.hu
Tavaszi megújulás hidratációs tippekkel
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre.
2013.03.26. 14:15
Napidoktor.hu
Idd magad formába! - Tavaszi megújulás hidratációs tippekkel
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre – hívják fel a figyelmet a fogyókúrák dehidratációs veszélyeire az Európai Hidratációs Intézet szakemberei.
2013.03.26. 13:30
Patikamagazin.hu
Idd magad formába!
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre – hívják fel a figyelmet a fogyókúrák dehidratációs veszélyeire az Európai Hidratációs Intézet szakemberei. Egyéntől függően testünk 55-70%-a víz, amelynek folyamatos szinten tartása folyadékpótlással elengedhetetlen egészségünk és teljesítőképességünk megőrzéséhez. A folyadékbevitel nagy része, általában 70-80%-a italokból származik, 20-30 [...]
2013.03.26. 09:18
Bellacafe.hu
Tavaszi megújulás hidratációs tippekkel
A túl hosszú és nem szakember által felügyelt méregtelenítő kúrák veszélyesek lehetnek.
2013.03.26. 07:30
Weborvos.hu
Méregtelenítéssel készül a tavaszra Polyák Lilla
Polyák Lillát kamaszkorától kezdve érdeklik a különböző táplálkozási irányzatok. A színésznő elárulta, minek köszönheti kirobbanó formáját: egy különleges Neera pálma-és juharfaszirup méregtelenítő kúrába kezdett, hogy testileg és lelkileg megújulva vághasson bele tavasszal a munkába!
2013.03.26. 06:30
Harmonet.hu
Idd magad formába!
A tavaszi diétáknál, méregtelenítő kúráknál különösen fontos, hogy a csökkentett táplálékbevitel mellett fokozottabban figyeljünk oda a folyadékbevitelünkre – hívják fel a figyelmet a fogyókúrák dehidratációs veszélyeire az Európai Hidratációs Intézet szakemberei. Egyéntől függően testünk 55-70%-a víz, amelynek folyamatos szinten tartása folyadékpótlással elengedhetetlen egészségünk és teljesítőképességünk megőrzéséhez.
2013.03.25. 15:45
Tavaszi méregtelenítés a Neerával
"A zsír a kúra során a szó szoros értelmében feloldódik" - mondja Stanley Burroughs, természetgyógyász. A Neera méregtelenítés célja, hogy fokozza a test természetes méregtelenítő képességét. ...
2013.03.25. 00:01
Hazipatika.com
Méregtelenítő kúrák alkalmazása!
Szervezetünket számos környezeti és élettani behatás éri, épp ezért időnként nem árt kisöpörni a szemetet.
2013.03.24. 14:00
Noinetcafe.hu
Méregtelenítő és hámlasztó sós testradír - Próbáld ki otthon!
Ha nem engedheted meg a drága kezeléseket, akkor néhány hozzávaló segítségével otthon is könnyen elkészítheted ezt a sós testradírt, ami nem csak, hogy megszabadít az elhalt hámsejtektől, de még rugalmasabbá teszi a bőröd is.
2013.03.23. 14:20
Femcafe.hu
10+10 méregtelenítő zöldség - 2. rész
A méregtelenítés természetes folyamat, mely során semlegesítjük és felszámoljuk az étrenddel bevitt vagy környezetből származó méreganyagokat szervezetünkben. Ez számos zöldség segítségével is lehetséges!
2013.03.22. 11:00
Napidoktor.hu
Tavaszi méregtelenítés 10 napos léböjtkúrával
Lestrapált bőr, fénytelen haj, pár plusz kiló. Mind a téli tespedés, a vitaminhiány eredménye. Hogy kicsit kivirulj és fittebb legyél, próbáld ki ezt a 10 napos léböjt kúrát. Aki még soha nem próbálkozott méregtelenítéssel, rendszerint azt gondolja, hogy mindez egyenlő az éhezéssel. Nos, ez tévhit. Ugyan csak néhány éve "jött divatba" a méregtelenítés, de a böjtöt évezredek óta alkalmazzák gyógyító ereje miatt. Hippokratész számos betegség gyógyítására rendelt böjtkúrát, ugyanis ekkor az emésztő- és a kiválasztószervek pihenni tudnak, és a belső tisztításra koncentrálhatnak. A testünk ilyenkor esélyt kap arra, hogy eltávolítsa a felgyülemlett méreganyagokat, és lebontsa a sérült, beteg sejteket. A méregtelenítő kúrák alapjai az emésztőrendszer tehermentesítése, a fokozott folyadékbevitel, (minimum két liter folyadék naponta) és a tisztító gyógynövények használata. A k*ra előtti napon ajánlatos kiüríteni a beleinket, mert ekkor kevésbé leszünk éhesek. Igyunk meg este egy mályvateát, vagy sós, langyos, vagy meleg vizet. Ezen a napon már csak könnyen emészthető ételeket fogyasszunk. A méregtelenítő kúrának minimum 3-7 napig kell tartania, hogy eredménye is legyen. Nagyon hasznosak - a víz mellett - a zöldséglevek, amelyek segítenek megtisztítani a vesét. Rágcsálhatunk nyers zöldségeket, gyümölcsöket. Az egész k*ra alatt ki kell hagyni a csokoládét, a kávét, a tartósítószert, a gyorséttermi ételeket, az alkoholt és a cukrot is. A méregtelenítő k*rák végén nagyon fontos, hogy tartani kell egy-egy felépítő napot, amikor fokozatosan térünk vissza a teljes táplálkozáshoz. A léböjt Egy 10 napos k*ra során az első napon rá kell hangolódni a böjtre, ajánlható némi darabos étel fogyasztása, mint például zöldségleves, majd nyolc aktív léböjtnap következik béltisztítással, salaktalanító gyógyteákkal, szűrt zöldséglevesekkel és frissen facsart gyümölcslevekkel. Közben javasolt az aktív testmozgás, mindegy, hogy ez torna, kerékpározás, vagy masszázs, akár úszás is lehet, egy a lényeg, mozogni kell. Fontos, hogy az ember ilyenkor önmagával, a testével és a lelkével foglalkozzon, járjon például szaunázni. A kúra végén ismét almával, más gyümölccsel és darabod zöldséglevessel lehet a böjtöt megtörni. A kúra hatásai: - a szervezet megtisztulása a mérgektől - testsúlycsökkenés - növekvő életerő, vitalitás - jobb emésztés - pihentetőbb alvás - jobb keringés - fényes haj, erősebb körmök - fokozott ellenálló képesség a betegségekkel szemben - csökkent gyógyszerfüggőség - belső béke érzése.
2013.03.22. 10:30
Hotdog.hu
Tavaszi méregtelenítés 10 napos léböjtkúrával
Lestrapált bőr, fénytelen haj, pár plusz kiló. Mind a téli tespedés, a vitaminhiány eredménye. Hogy kicsit kivirulj és fittebb legyél, próbáld ki ezt a 10 napos léböjt kúrát. Aki még soha nem próbálkozott méregtelenítéssel, rendszerint azt gondolja, hogy mindez egyenlő az éhezéssel. Nos, ez tévhit. Ugyan csak néhány éve "jött divatba" a méregtelenítés, de a böjtöt évezredek óta alkalmazzák gyógyító ereje miatt. Hippokratész számos betegség gyógyítására rendelt böjtkúrát, ugyanis ekkor az emésztő- és a kiválasztószervek pihenni tudnak, és a belső tisztításra koncentrálhatnak. A testünk ilyenkor esélyt kap arra, hogy eltávolítsa a felgyülemlett méreganyagokat, és lebontsa a sérült, beteg sejteket. A méregtelenítő kúrák alapjai az emésztőrendszer tehermentesítése, a fokozott folyadékbevitel, (minimum két liter folyadék naponta) és a tisztító gyógynövények használata. A k*ra előtti napon ajánlatos kiüríteni a beleinket, mert ekkor kevésbé leszünk éhesek. Igyunk meg este egy mályvateát, vagy sós, langyos, vagy meleg vizet. Ezen a napon már csak könnyen emészthető ételeket fogyasszunk. A méregtelenítő kúrának minimum 3-7 napig kell tartania, hogy eredménye is legyen. Nagyon hasznosak - a víz mellett - a zöldséglevek, amelyek segítenek megtisztítani a vesét. Rágcsálhatunk nyers zöldségeket, gyümölcsöket. Az egész k*ra alatt ki kell hagyni a csokoládét, a kávét, a tartósítószert, a gyorséttermi ételeket, az alkoholt és a cukrot is. A méregtelenítő k*rák végén nagyon fontos, hogy tartani kell egy-egy felépítő napot, amikor fokozatosan térünk vissza a teljes táplálkozáshoz. A léböjt Egy 10 napos k*ra során az első napon rá kell hangolódni a böjtre, ajánlható némi darabos étel fogyasztása, mint például zöldségleves, majd nyolc aktív léböjtnap következik béltisztítással, salaktalanító gyógyteákkal, szűrt zöldséglevesekkel és frissen facsart gyümölcslevekkel. Közben javasolt az aktív testmozgás, mindegy, hogy ez torna, kerékpározás, vagy masszázs, akár úszás is lehet, egy a lényeg, mozogni kell. Fontos, hogy az ember ilyenkor önmagával, a testével és a lelkével foglalkozzon, járjon például szaunázni. A kúra végén ismét almával, más gyümölccsel és darabod zöldséglevessel lehet a böjtöt megtörni. A kúra hatásai: - a szervezet megtisztulása a mérgektől - testsúlycsökkenés - növekvő életerő, vitalitás - jobb emésztés - pihentetőbb alvás - jobb keringés - fényes haj, erősebb körmök - fokozott ellenálló képesség a betegségekkel szemben - csökkent gyógyszerfüggőség - belső béke érzése.
2013.03.22. 10:30
Hotdog.hu
Tavaszi méregtelenítés - hogyan kezdjünk hozzá?
A méregtelenítő kúrát olyankorra érdemes tervezni, amikor az ember kicsit ki tud szakadni a hétköznapokból, alacsonyabb fokozatra tud kapcsolni, alkalmat tud találni a lazításra, pihenésre is. A legnagyobb fizikai vagy szellemi megterhelések idején semmiképpen sem szabad böjttel, méregtelenítő kúrával gyötörni a szervezetet. Sokan vannak, akik a diéta drasztikus módjára esküsznek, és néhány napon keresztül semmiféle ételt nem vesznek magukhoz, csak folyadékot fogyasztanak. Ez a teljes táplálékmegvonás azonban veszélyes is lehet, az orvosok semmiképpen sem javasolják. A szervezetnek működései ellátásához feltétlenül szüksége van bizonyos tápanyagokra: fehérjékre, szénhidrátra, esszenciális zsírsavakra, vitaminokra, ásványi anyagokra… Ha ezekből a minimális mennyiséget sem biztosítjuk a számára, annak rosszullét, hányinger, teljes kimerültség lehet a következménye. A cikk olvasása
2013.03.22. 09:08
Hoxa.hu
Méregtelenítéssel készül a tavaszra Polyák Lilla
Polyák Lillát kamaszkorától kezdve érdeklik a különböző táplálkozási irányzatok. A színésznő elárulta, minek köszönheti kirobbanó formáját: egy különleges pálma-és juharfaszirup méregtelenítő kúrába kezdett, hogy testileg és lelkileg megújulva vághasson bele tavasszal a munkába!
2013.03.22. 03:47
Stop.hu
Alapvető böjti ételünk a tészta
A húsvét nemcsak a kereszténység, hanem egyben a tavasz legnagyobb gasztronómiai ünnepe is. Az ünnepkör kialakulása óta megszámlálhatatlan étkezéshez és ételkészítéshez fűződő hagyomány is kötődött hozzá, melyek a Nagyböjti időszak elején, húsvét vasárnapja előtt hat héttel kezdődnek el. A Nagyböjt többek között vallási és egészségi okok végett alakult ki, egyrészt önfegyelemre és lemondásra tanít, másrészt szervezetünk gyógyításában is fontos szerepet játszik. A hagyomány mellett fontos, hogy a korszerű és egészséges táplálkozás elveire is figyeljünk, ízlésünknek, igényeinknek és pénztárcánknak megfelelően válogatva. A húsvéti böjt hamvazószerdától húsvét vasárnapig tart. Szinte minden vallásban fontos szerepet tölt be, a buddhisták és a muzulmánok körében teljes lemondást igényel, rendszeres vagy többszörös „koplalást” javasol. A katolikus egyház Nagypéntekre ír elő kötelező böjtöt, a Nagyböjt többi napján a hívőkre bízza a lemondás idejét, mennyiségét és mivoltát. A böjt nem fogyókúrás program, nem jelent teljes lemondást, célja nem az éhezés, hanem a fizikai és szellemi megtisztulás. Napjainkban viszont sokan inkább fogyás, illetve méregtelenítés céljából kezdenek bele a böjtölésbe. Minden böjt során tartózkodni kell a feldolgozott, finomított élelmiszerektől, a húsoktól, és az állati eredetű fehérjéket tartalmazó élelmiszerektől, valamint a zsírban sült ételek is kerülendőek. Egyes kúrák teljes ideje alatt tiltott a szilárd táplálék bevitele a szervezet tehermentesítésének céljából. A [...]
2013.03.21. 15:13
Lifemagazin.hu
10+10 méregtelenítő zöldség - 1. rész
A méregtelenítés természetes folyamat, mely során semlegesítjük és felszámoljuk az étrenddel bevitt vagy környezetből származó méreganyagokat szervezetünkben. Ez számos zöldség segítségével is lehetséges!
2013.03.21. 11:00
Napidoktor.hu
Tavaszi szépítő méregtelenítés
Itt a tavaszi méregtelenítés ideje! Egy olyan méregtelenítő, lúgosító kúrát ajánlunk, ami nem sanyargatja a szervezetet és csupán napi pár perc odafigyeléssel beindíthatjuk az öngyógyító folyamatokat, energikusnak, könnyűnek érezzük magunkat, sőt a szépségünknek is jót tesz.
2013.03.20. 07:50
Vital.hu
Honnan ered és mire jó a juharszirup?
Az indiánok csak édes víznek nevezik, valójában azonban inkább a mézhez hasonlít. A juharszirup nem csak finom, de egészséges is. Juharszirupot akkor kapunk, ha  a juharfa cukros nedvét többszörösen leszűrjük. Ma Délkelet-Kanada, és New England az egyetlen juharszirup termelő régió a világon. Egészségesebb a cukornál, nem terheli meg annyira a szervezetet, mivel fokozatosan kerül a véráramba és  lassabban bomlik le. Magas a vitamin és ásványianyag tartalma, ezáltal erősíti az immunrendszert Kalóriaértéke alacsonyabb mint a fehércukoré Hazánkban főzéshez, sütéshez, italok ízesítéséhez gyakran felhasználják. Kutatások során antioxidánsokat, gyulladáscsökkentő anyagokat, és vércukorszintet szabályozó polifenolokat találtak benne Dietetikusok a szuperételek közé sorolják, közvetlenül az áfonya és zöldtea mellé. Rendszeres fogyasztása szépíti a bőrt és gyorsítja a szervezet regenerálódását. Erősíti a hajat, javítja a látást, és kiváló méregtelenítő. A fenolos vegyületek csoportjába tartozó flavonoidok köztudottan jó hatással vannak a szervezetre, a juharfa ezzel öli meg  a számára ártó baktériumokat. A szirup hasonlóan működik a szervezetben is, értékes anyagainak köszönhetően megvédi a betegségekkel szemben. 
2013.03.19. 23:02
Lifemagazin.hu
Így méregteleníts babavárás előtt!
Búzafű vagy csalánolaj?Gyerekeknek is jót tesz a méregtelenítés? Válaszok a Nők Lapja Café válaszkereső oldalán!
2013.03.17. 10:03
Nlcafe.hu
A méregtelenítés legfontosabb szabályai
A méregtelenítő diéta is az egyik legkedveltebb fogyókúrás módszerek egyike. Nagyon sok követője akad világszerte. Habár valóban hasznos időnként méregteleníteni a szervezetet, mégsem teljesen mindegy, hogy hogyan tesszük ezt. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat.
2013.03.17. 00:20
Femcafe.hu
Tavaszi méregtelenítés
Jön a tavasz, ne csak a lakást takarítsuk ki, gondoljunk a testünkre is! Méregtelenítsünk, szabaduljunk meg a télen ránk rakódott nehézségektől, hogy kivirulva, újúlt erővel és sugárzó arccal léphessünk a lengeruhás évszakba! A cikk olvasása
2013.03.15. 09:08
Hoxa.hu
Így méregtelenítsen, hogy az életerő visszatérjen!
Itt a tavaszi méregtelenítés ideje! Egy olyan méregtelenítő, lúgosító kúrát ajánlunk, ami nem sanyargatja a szervezetet és csupán napi pár perc odafigyeléssel beindíthatjuk az öngyógyító folyamatokat, energikusnak, könnyűnek érezzük magunkat, sőt a szépségünknek is jót tesz.
2013.03.13. 07:30
Vital.hu
Máratövismag, a méregtelenítő
Tavasszal különösen úgy érezzük, hogy a természettel együtt testünk is felfrissülésre vágyik. A téli „álom” , a meleg szobában eltöltött idő után szabad levegőre, mozgásra, a szervezet méregtelenítésére van szükségünk.
2013.03.12. 14:57
Hajraegeszseg.hu
Méregtelenítéssel a toxinok ellen
Egyre divatosabbá válik a méregtelenítés témája, úton-útfélen találkozunk vele. De pontosan mit takar ez a kifejezés, miről szól ez a folyamat? Hihetetlen, mennyi minden károsítja a szervezetünket, nap mint nap… Kinek, mikor, mennyi ideig és milyen módszerrel érdemes méregteleníteni? Íme néhány hasznos tudnivaló kezdő és haladó méregtelenítőknek egyaránt.
2013.03.12. 13:35
Patikamagazin.hu
Máriatövissel - a toxinok ellen!
Egyre divatosabbá válik a méregtelenítés témája, úton-útfélen találkozunk vele. De pontosan mit takar ez a kifejezés, miről szól ez a...
2013.03.12. 13:00
Egeszsegkalauz.hu