március 15

március 15

Március 15. nemzeti történelmünk egyik legismertebb politikai és háborús konfliktusához, az 1848-49-es forradalomhoz és szabadságharchoz kötődő dátum. Ennek a napnak az emlékére minden év március 15-én kokárdát - nemzeti színű szalagot - tűzünk a ruhánkra. Olvasd el a cikkeket és a híreket a március 15-i eseményekkel kapcsolatban!

Régen volt már ilyen magas az államadósság
A magyar államadósság 25432 milliárd forinton tetőzött június végén, ez a hazai össztermék (GDP) arányában 85,1 százaléknak felel meg. Március végén 24932 milliárdot és 84,4 százalékot mutatott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB), amelynek hétfőn közölt adatai az előzmények tükrében nem hoztak meglepetést.
tegnap, 10:19
Nol.hu
Csúcson a magyar államadósság
Az államháztartás második negyedévi hiánya 302 milliárd forintot, a negyedéves bruttó hazai termék (GDP) 4,0 százalékát tett ki, az államháztartás adóssága június végén a GDP 85,1 százalékán állt, a három hónappal korábbi 84,4 és a múlt év végi 79,4 százalékkal szemben - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közzétett előzetes pénzügyi számláinak adataiból. Az adósság GDP-arányos szintje 2010 közepe óta először emelkedett a 85 százalékos szint fölé, akkor 85,6 százalékon tetőzött. Az adatok alapján a második negyedévben 434 milliárd forint nettó adósságfelvétel növelte az államadósságot, amihez a forint gyengülése további 65 milliárd forintot tett hozzá. Az államháztartás névértéken számításba vett konszolidált bruttó adóssága 25 432 milliárd forintot tett ki a második negyedév végén. Az államháztartás nettó adóssága 22 818 milliárd forint, a GDP 76,3 százaléka volt, 0,3 százalékponttal kisebb a március végi 73,6 százaléknál, de magasabb a tavaly év végi 73,0 százalékos szintnél. Az év első felében 2350 milliárd forinttal nőtt a központi kormányzat bruttó adóssága, amiből 1851 milliárd az első negyedévre esett jelentős részben a 3 milliárd dolláros márciusi devizakötvény kibocsátás miatt. Az első negyedévben 5,0 százalékponttal, 79,4-ről 84,4 százalékra ugrott a GDP-arányos államadósság. A június végéig tartó négy negyedévben az államháztartás hiánya 918 milliárd forintot, a GDP 3,1 százalékának megfelelő összeget tett ki. Az MNB jelentése szerint az államháztartás második negyedévi 302 milliárd forintos deficitjéből 264 milliárd a központi kormányzatra, 99 milliárd pedig a helyi önkormányzatokra jutott, míg a társadalombiztosítási alapok 61 milliárd forintos többlettel zártak. A háztartások megtakarításai a június végén zárult négy negyedévben 1823 milliárd forinttal, a GDP 6,1 százalékának megfelelő összeggel növelték megtakarításaikat, amiből 459 milliárd, a negyedéves GDP szintén 6,1 százaléka, az idei második negyedévre jutott. A második negyedévi megtakarítások az egy évvel korábbi 377 milliárdról, a GDP arányában 5,2 százalékról nőttek, az első negyedévi 502 milliárdról (a GDP 7,3 százalékáról) viszont csökkentek. Magyar gazdaságországos hírek
tegnap, 09:06
Alon.hu
866 éve maradt az emberiségnek
Houston — A hirosimai atombomba erejének hárommilliószorosával csapódhat be az 1950 DA jelű aszteroida Földünkbe, gyors, ám igen fájdalmas megsemmisülést hozva bolygónk valamennyi élőlényére. A gigászi ütközés 2880. március 16-ára várható, ami megnyugtatóan távoli jövő. Az addig felnövő mintegy 36 generációnak lesz ideje kikísérletezni, miként állíthatnánk meg az intergalaktikus gonosztevőt.
vasárnap, 17:19
Blikk.hu
hirdetés
Megszűnt az útbontás a szombathelyi Király utcában
A Király utcából nyíló Malom utca viszont elő van készítve aszfaltozásra. A szombathelyi Király utcában a hétvégére eltűntek a terelések és lezárások, a munkások és a munkagépek levonultak az útról, úgy, ahogy a megállni tilos táblák. Az utcát visszakapják a gyalogosok és az autósok, ami jó hír, különös tekintettel arra, hogy a belvárosban néhány nap múlva kezdődik a karnevál.A Király utcára amúgy alaposan ráférne az útburkolati jelek újrafestése is, mert azok teljesen lekoptak; a kiemelt, 320 forintos óránkénti parkolási díjhoz szerintünk hozzátartozna, hogy nem találgatni kell a parkolóhelyeket. A munkálatokat egyébként az Égáz végezte. A cég mintegy 200 méter hosszan cserélte a földgázelosztó vezetéket a Széll Kálmán utca és a Március 15. tér között. A cég lapunknak korábban augusztus 20-át jelölte meg befejezési határidőnek, amit ezek szerint be is tartottak. Malom utca Viszont a Luca széke őrült kapkodásnak tűnik a Király utcára merőleges Malom utcához képes. A mindössze 100-150 méter hosszú zsákutca immár évek óta intenzívnek látszó munkálatok helyszíne. De most talán a célegyenesbe kanyarodnak a dolgok, ugyanis az utcát az elmúlt napokban láthatóan a végső aszfaltozásra készítik elő. Mivel a járdákat, illetve a járda és az úttest közötti területeket már tavaly rendbe tették, így jó esély van arra, hogy a végeredmény egy csinos, hangulatos belvárosi utca legyen.A szombathelyi városházától kapott tájékoztatás szerint egyébként azért tartott ilyen sokáig az utca felújítása, mert lecserélték mind a víz-, mind a villany-, telefon- és gázvezetékeket, és a helyreállítással, illetve az aszfaltozással – amit majd a Szova végez - megvárták a végeredményt. A költségeket közösen állták a közműcégek. SzombathelyenergiaJó hírek rovat
vasárnap, 15:52
Alon.hu
Nagyot kell virítaniuk a profiknak
Az amerikai részvényalapokra március és április folyamán alaposan rájárt a rúd, az aktív alapkezelők a válság kitörése óta nem szerepeltek annyira rosszul a referenciaindexhez képest, mint akkor. Az...
csütörtök, 16:23
Portfolio.hu
Megy a szekér a hollandoknál - Új csúcson az alapok
Egymást követő negyedik negyedévben nőtt új csúcsra a holland befektetési alapokban lévő vagyon, március és június vége között 4,5%-kal (29,3 milliárd euróval) nőtt az eszközérték. A befektetéseken...
csütörtök, 08:41
Portfolio.hu
Kísérleti vakcinákkal próbálják leküzdeni az ebolát
Csaknem ezer adag kísérleti vakcinát adományoz Kanada Nyugat-Afrikának az ebolajárvány leküzdésére, adta hírül a BBC. A vakcinák, amelyeket eddig még csak állatokon teszteltek, az Egészségügyi Világszervezet közvetítésével juthatnak el a rászoruló országokba. A szervezet a héten hagyta jóvá nem engedélyezett, kísérleti ebolagyógyszerek alkalmazását. Nigériában újabb áldozatot követelt a járvány, a fertőzésben március óta több mint ezer ember veszítette életét.
szerda, 16:50
Mno.hu
Kevés az érdeklődő az árfolyamgát iránt
A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások júniusban 1510, míg 2012 áprilisa és 2014 júniusa között 178 262 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank. Az árfolyamgát I. szerződési feltételekkel 2012. március végéig összesen 5712 szerződést kötöttek. A megkötött árfolyamgát I. és II. szerződések kumulált darabszáma június végén 183 974 volt.
szerda, 14:33
Stop.hu
Új ügyvezetők a CIB Banknál
A CIB Bank által közzétett közlemény szerint az igazgatóság tegnap úgy határozott, hogy dr. Ákos Tamást és Andrea De Michelist 2016. március 31-ig a bank ügyvezetőjévé és belső igazgatósági tagjává...
08.12. 19:46
Portfolio.hu
A Healthmap előbb jelezte az Ebolát, mint a WHO
A Healthmap.org adatelemző rendszere már március 19-én jelezte az Ebolának tűnő, fertőző megbetegedéseket. Ez kilenc nappal korábban volt, mint az Egészségügyi Világszervezet első figyelmeztetése.
08.11. 17:08
Bitport.hu
hirdetés
„A jövőm kevésbé kidolgozott, mint az ékszereim”

Nem tudjuk, mi ütött belénk, de egyre jobban rajongunk a miniatűr dolgokért, az apró tündérkertek után Bíró András miniatűr hangszereit szúrtuk ki magunknak. Az ékszerész Szentendrén él a családjával, feleségével és három gyermekével, a Meskán árul Varabin néven, és március óta teljesen a maga ura. A gyerekek adták az ötletet nem egy ékszeréhez, például ők rendeltek Darth Vadert, ők álmodtak rá angyalszárnyakat és varázspálcát a kezébe.
08.10. 16:46
Nlcafe.hu
Az idei második start Kínából (Rovat: Kínai műholdak)
Az előző évek tempójához képest meglepetés, hogy március után csak most indítottak másodszor űreszközt az ázsiai országból.
08.10. 08:15
Urvilag.hu
Újratemetik III. Richárdot
Leicesterben 2015. március 26-án helyezik örök nyugalomra a középkori angol uralkodó maradványait, amelyeket két évvel ezelőtt egy parkoló építésekor találtak meg az angliai városban.
08.08. 14:45
Kulturpart.hu
Jövő márciusában temetik újra III. Richárdot
Leicesterben 2015. március 26-án helyezik örök nyugalomra III. Richárd középkori angol uralkodó maradványait, amelyeket két évvel ezelőtt egy parkoló építésekor találtak meg az angliai városban.
08.07. 21:22
Inforadio.hu
Eltűnt repülő került elő Új-Zélandnál
Március 25-én tűnt el a kétfedelű kisrepülő. A roncsok között megtalálták az 53 éves pilóta holttestét is.
08.07. 12:55
Hvg.hu
A világ legnagyobb virágoskertje
A világ legnagyobb virágoskertje
A hollandiai Keukenhof a világ legnagyobb virágoskertje. Méretei miatt gyakran Európa kertjének is nevezik, mert a hivatalos adatok szerint kb. 7 millió virághagymát ültetnek el évente a 32 hektáros parkban. A park minden évben március utolsó hetétől, május közepéig látogatható.
08.06. 22:35
Stylemagazin.hu
Elhunyt Bajor Imre
Elhunyt Bajor Imre
Életének 58. évében elhunyt Bajor Imre színművész. Bajor Imrét szerdán 9 óra 45 perckor kórházban érte a halál, temetéséről később intézkednek.Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten, több tévésorozatban és filmben játszott, gyakori szereplője volt humoros televíziós műsoroknak és a Rádiókabaréban is rendszeresen hallható volt. Színi pályáját 1976-ban az Állami Déryné Színháznál kezdte gyakorlószínészként. 1984-től kisebb szerepeket játszott a színházban, innen 1989-ben szerződött a Játékszínhez, 1999 óta szabadúszó. Főbb színpadi szerepei: Beck (Zsolt: Erzsébetváros), Bill (Maugham: Örökké téged), dr. Spórum (Molnár: A jó tündér), Miska, a lovászfiú (Szirmai: Mágnás Miska).1990-ig már több mint egy tucat tévé- és mozifilmben szerepelt, az országos ismertséget a Szomszédok című tévésorozat hozta meg számára, ahol 77 részen át alakította Olit, a meleg fodrászt. Ez volt az első alkalom, hogy egy meleg karakter népszerű lett Magyarországon, Oli ugyanis a közönség egyik legnagyobb kedvencévé vált a szereplők közül.A művész 1999-től rendszeres vendége volt az RTL Klub Heti Hetes című műsorának. Az ezredfordulóra az ország egyik legnépszerűbb komikusa lett. Ő játszotta a főszerepet a harmincas évek két nagy sikerű filmvígjátékának új változatában, a Meseautóban (2000) és az Egy szoknya, egy nadrágban (2005). Tímár Péter 2004-es Le a fejjel! című produkciójában Hernádi Judit és Gálvölgyi János partnereként komédiázott.Művészetét díjakkal is elismerték: 1997-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjét vehette át, 1999-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével tüntették ki.Forrás: MTI, index.hu
08.06. 13:32
Szinhaz.hu
Meghalt Bajor Imre
Életének 58. évében elhunyt Bajor Imre színművész - erősítette meg a művész haláláról szóló sajtóhíreket Hegedűs László, a család ügyvédje.     Hozzátette: Bajor Imrét szerdán 9 óra 45 perckor kórházban érte a halál, temetéséről később intézkednek. A művész régóta szenvedett daganatos megbetegedésben.    Bajor Imre 1957. március 9-én született Budapesten, több tévésorozatban és filmben játszott, gyakori szereplője volt humoros televíziós műsoroknak és a Rádiókabaréban is rendszeresen hallható volt. 1997-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, elnyerte az év nevettetője címet, 1999-ben Karinthy-gyűrűt kapott, 2007-ben pedig átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. országos hírek
08.06. 13:08
Alon.hu
Jason Statham nélkül jön az új Szállító
Luc Besson cége, az EuropaCorp. bejelentette: 2015. március 6-án kerül az Észak-Amerikai mozikba a Transporter: Legacy, amely egy új trilógia első része.
08.06. 12:45
Kulturpart.hu
Megcsappant az érdeklődés a szombathelyi termelői piac iránt
Mintha kevesebb lenne a vásárló és árus. Részben a nyár miatt. A helyzet mindenesetre nem egyszerű. Tavasszal mozdulni sem lehetett az MMIK előtti téren, amikor március utolsó csütörtökén megnyílt a termelői piac. Azóta sokat változott a helyzet: nem csak standokból van kevesebb, hanem úgy tűnik, a vásárlók is elmaradtak. Legalábbis ezt tapasztaltuk a helyszínen.A termelőkkel beszélgetve árnyaltabb képet kaptunk a piac életéről. Többen is elmondták, hogy az árusítás meghirdetett kezdete, 14 óra előtt már fél–egy órával megtelnek a tér padjai. A vásárlók először a húsos pultokat „rohamozzák meg”. Majd lanyhul az érdeklődés.Úgy láttuk, a húsféleségeken kívül kelendők még a zöldségek és a gyümölcsök. Kiderült, hogy a termelői piacon leginkább az idénytermékeket keresik a vásárlók. Amíg tavasszal a cukorborsó, május végén az eper volt a sláger, most a paprikának és a paradicsomnak van a legnagyobb keletje. A krumpli, a hagyma és a tojás mindig fogy. Van itt sok minden más is: kézműves ékszerek süthető gyurmából, különféle fűszerek (az őstermelő büszkén mondta, hogy még Stahl Judit is vásárolt nála, amikor a Balatonnál árult), vagy éppen tökmagolaj.    És természetesen van még utánozhatatlan hangulat: a vásárlók nem rideg polcsorok között araszolnak bevásárlókocsit tolva, hanem kóstolgatás, beszélgetés közben válogathatnak a finomságok között az ismert termelőktől, akik a következő héten is ott lesznek a stand túloldalán, ekképp is felelősséget vállalva termékeik jó minőségéért. Ha már a piacon jártunk, gyors áru- és ármustrát is végeztünk, a teljesség igénye nélkül.    Paprika, paradicsom és zöldbab 400, krumpli 120, cukorborsó 300, uborka 250, fokhagyma 900, fehérrépa 600, lilahagyma 350, házi tepertő 600, disznósajt, turista felvágott, füstölt sonka és tarja 2000, császárszalonna 1800, őszibarack és szilva 400, kecskesajt 4200, repceméz 1400, vegyes virágméz 1600 forintos kilónkénti áron volt kapható. Láttunk kecsketejet is, és különféle szörpöket (például bodzát, mentát, citromfűt), literes kiszerelésben, előbbit 500, utóbbit 1000 forintért. A szárított vargánya 10 dekájáért 3200, egy 450 grammos lekvárért 700–900, savanyúságért 500 forint körüli összeget kértek. A 45, illetve 48 fokos pálinka ára meglehetősen borsos: a 2 cl-es alma, szilva, birs, bodza, vadkörte vagy éppen galagonya 300, fél literes körte, meggy, cseresznye 5000, de a birs és a berkenye már 8000 forintért kellette magát. Igaz, kétségtelenül kiváló minőségű italokról van szó. Egy termelőtől még azt is megtudjuk, hogy a magas jövedéki adó az egyik oka a magas árnak.Az árusok véleménye szerint a termelői piacnak folyamatos reklám kellene, hogy minél többen iktassák be csütörtök délutáni programjaik sorába a vásárlást. Hiszen a nyitáskor tapasztalt csinnadratta mostanra lecsengett. Ráadásul beköszöntött a nyár, ami a környék forgalmán is meglátszik: magunk is tapasztaltuk, hogy az iskolák és az Ady téri buszpályaudvar ölelte tér környékén alig-alig jártak emberek, ezért nem csoda, ha leginkább azok nézelődtek, vásároltak a standoknál, akik célzottan a termelői piacra mentek. Így azon sem lehet csodálkozni, hogy az árusok egy része is lemorzsolódott. Viszont találkoztunk olyan termelőkkel, akik nem Vas megyéből érkeztek, hanem sokkal távolabbról, Kiskunmajsáról. Kicsivel éjfél után keltek útra, reggel a celldömölki piacon kezdtek, délután pedig Szombathelyen kínálták termékeiket. Hétfőn termelői fórum volt A garantáltan magyar, kis-, illetve őstermelőktől származó termékeknek egyre nagyobb a keletje az ország minden részén, legyen szó nagyvárosról vagy éppen faluról – ezt már hétfőn délután tudtuk meg a Pannon Helyi Termék Klaszter és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Vas Megyei Igazgatósága által második alkalommal megrendezett termelői fórumon.    Nem mindegy például, hogy melyik napon árulnak a termelők, alkalmazkodni kell a helyi sajátosságokhoz; Szegeden a szombat, Hódmezővásárhelyen pedig a vasárnap vált be. Szóba került a nyitva tartás kérdése is. A résztvevők többsége abban egyetértett, hogy a 14 órás kezdést már megszokták a vásárlók, azon kár lenne változtatni, de felvetették, hogy a zárás 17 óra helyett lehetne 18 órakor is. A heti egy piacnapot és a helyszínt megfelelőnek találták. Van olyan település, ahol a termelői piacot a vásári hangulatra alapozzák, így azon is érdemes elgondolkodni, hogy Szombathelyen miképp lehetne összekötni a vásárlást és a szórakoztatást. A főpróba lehet a karnevál idejére eső piacnapon, augusztus 21-én; mindenkinek tetszett az ötlet, hogy a termelők is öltsenek magukra római viseletet.A fórumon elhangzott még: a legfontosabb, hogy „arcot” kapjanak a termékek, hiszen ha a multiknál adott a nagy termékválaszték, az ingyenes parkolás, a légkondicionált üzletek, az alacsony ár, akkor a vásárlók nem mennek máshova, még abban az esetben sem, ha kiváló minőségű, hazai árukról van szó.  Remek példa erre az egyik termelő esete. A férfi az egyik nagy országos sütödehálózatnak is szállított a termékeiből, de amíg ő maga szép forgalmat produkált, a sütödékben alig-alig fogyott az általa készített termék. A fórumon felvetődött, hogy a termelők kiszolgáltatottak a nagy cégeknek. Az alacsony felvásárlási árak miatt sok esetben veszteséges a gyártás. Közben pedig külföldről áramlik be az országba az olcsó élelmiszer: krumpli télen és nyáron is egyaránt 60 forintos kilogrammonkénti áron vagy éppen bor, literenként ugyancsak 60 forintért. Ráadásul az európai országok minden eszközzel védik a saját piacukat. Franciaországba csak egyetlen határátkelőhelyen van mód tejet szállítani, abból is kiváló minőségűt, hiszen már a határon ott vannak az ellenőrzésekhez szükséges laboratóriumok. Szerbiába a párizsin kívül nem lehet magyar húst vinni, azért is csak kilogrammonként 0,8 eurocentet fizetnek. A termelők a minőségszabályozásról szóló hazai jogszabályokat is bírálták, mondván, azokat meglehetősen szabadon lehet értelmezni. Így fordulhat elő az, hogy amíg az egyik termelő a saját konyhájában is készíthet lekvárokat, a másiknak olyan követelményeknek kell megfelelnie, mint amilyenek a nagy konzervgyárakra vonatkoznak. Ezeket az anomáliákat csak úgy lehet megszüntetni, ha együttesen felhívják rájuk a törvényhozók figyelmét – vonták le a következtetést.          termelői piacSzombathelyvásárlásMMIK
08.05. 20:21
Alon.hu
Idei mélypontján a forint
Idei mélypontján a forint
Idei leggyengébb árfolyamát érte el a forint kedd kora délután, amikor az eurót 315,65 forinton jegyezték, szemben a március 14-i 315,58 forinttal. Az eurójegyzés 313,46 forinton kezdte a napot kedden.
08.05. 16:31
168ora.hu
Gyengült a forint, 315 felett az euró
Az árfolyam március közepén járt legutóbb ezen a szinten.
08.05. 15:56
Hetivalasz.hu
Bodnár Zoltán az MLP főpolgármester-jelöltje
Fodor Gábor a Március 15. téren, a Petőfi-szobornál azt mondta, az MLP önállóan indul a választáson.
08.02. 12:39
Metropol.hu
Idei mélypontja közelében mozog a forint
Az eurót délelőtt fél tizenegykor 313,85 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 313,76 forint után. Az euró árfolyama március közepén állt legutóbb 314 forint felett. A forint akkor érte el idei leggyengébb árfolyamát 315,58-as eurójegyzésen.
08.01. 11:30
Hvg.hu
Újabb kiemelt rendezvényket szervez a Rendezvényszervező Hivatal
 A három nemzeti ünnep mellett nem kilenc, hanem tizenegy kiemelt fontosságú nevesített rendezvény megszervezéséért felel a jövőben a Honvédelmi Minisztérium, s az e célból létrehozott Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal.     Az erről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny csütörtöki számában jelent meg. E szerint a három nemzeti ünnep – március 15., augusztus 20., október 23. - mellett eddig is kiemelt fontosságú rendezvény volt a kommunizmus áldozatainak emléknapja, a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja, a nemzeti összetartozás napja, Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapja, a nándorfehérvári diadal emléknapja, az aradi vértanúk emléknapja, a nemzeti gyász emléknapja, a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja és Magyarország karácsonya.    A most megjelent határozat szerint ez a lista két további kiemelt rendezvénnyel egészül ki: a magyarországi németek elhurcolásának és elűzetésének január 19-i emléknapjával, valamint a magyar hősök emlékünnepével, amelyet május utolsó vasárnapján tartanak.    A nemzeti ünnepek, valamint a kiemelt fontosságú rendezvények előkészítésének és lebonyolításának rendjéről szóló határozat rögzíti azt is: a honvédelmi miniszter feladata a nemzeti rendezvények tekintetében a koncepció kidolgozása, a hatósági és kiemelt intézményi koordináció irányítása, a teljes körű lakossági kommunikáció kidolgozása és irányítása, a közszolgálati médiával való kapcsolattartás irányítása.    A HM társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, vagyis a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal vezetéséért felelő Kun Szabó István vezérőrnagy javaslata alapján Hende Csaba dönt az előre meg nem határozott rendezvények kiemelt fontosságú rendezvénnyé minősítéséről. A határozat szerint ez országos jelentőségű, eseti jellegű, év közben keletkezett, ezért előre nem tervezhető, kormányzati kötelezettségen alapuló rendezvényre vonatkozhat.     A határozat szerint a honvédelmi miniszter irányítja a Tárcaközi Koordináló Munkacsoportot, továbbá annak munkacsoportjaként működteti a nemzeti rendezvények szervezett és biztonságos lebonyolításával kapcsolatos feladatokért felelős Operatív Törzset.     A nemzeti ünnepek és kiemelt fontosságú rendezvények megszervezése és végrehajtása korábban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumhoz tartozott. Az idén júniusban kialakított új kormányzati struktúrában helyezték át ezt a feladatkört a HM-hez. Ennek okán a HM-en belül egy újonnan kialakított társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkár felügyelete alatt létrehozták a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalt. ünnepországos hírek
07.31. 20:19
Alon.hu
Négyhavi mélyponton a forint
Ma az euróárfolyam 313 fölött is járt. Ilyen rossz forintra március óta nem volt példa.
07.31. 16:49
Nol.hu
Újra tojással dobálták a megszállási emlékművet
Szerdán ismét demonstráltak a Szabadság téri megszállási emlékműnél. Pásztor Tibor V. kerületi MSZP-s képviselő szerint a kormány azzal, hogy március 19-e helyett május 31-re módosítja az...
07.31. 07:53
Ittlakunk.hu
Matt Walst: „75%-ban elkészült az új Three Days Grace-album!”
A Three Days Grace március végén csatlakozott új énekese, a My Darkest Daysből is ismert Matt Walst nemrégiben adott exkluzív interjút a zenekar legújabb albumával kapcsolatosan.
07.30. 19:35
Starity.hu
Rohamosan terjed az ebola
Az Ebola-vírus által okozott vérzéses lázbetegség többnyire Afrikában fordul elő, és a világ egyik legrettegettebb betegsége. Libériában a vírus március óta legkevesebb 660 emberrel végzett, mostanra a libériai kormány elrendelte az ország legtöbb határátkelőjének lezárását, hogy feltartóztassa az ebolajárvány terjedését.
07.29. 15:45
Webbeteg.hu
Ebolajárvány: nagy a baj
A libériai kormány elrendelte a nyugat-afrikai ország legtöbb határátkelőjének lezárását, és szigorú intézkedéseket vezetett be, hogy feltartóztassa az ebolajárvány terjedését. A vírus legkevesebb 660 emberrel végzett a térségben március óta. ...
07.28. 13:40
Hazipatika.com
Határokat zárnak le az Ebola miatt
Határokat zárnak le az Ebola miatt
A libériai kormány elrendelte a nyugat-afrikai ország legtöbb határátkelőjének lezárását és szigorú intézkedéseket vezetett be, hogy feltartóztassa az Ebola-járvány terjedését. A vírus legkevesebb 660 emberrel végzett a térségben március óta.
07.28. 10:40
Hir24.hu
Verdi: Traviata (Szombathelyi Iseum, 2014. augusztus 1. és 3.)
Az Iseumi Szabadtéri Játékok színpadán az idei évben Verdi: Traviatáját láthatja, hallhatja a közönség két alkalommal is. Kicsit segítünk a felkészülésben. Némi háttér-információ a műről és a cselekményről. A műről: A Traviata bemutatójára a velencei Teatro La Fenice színpadán 1853. március 6-án került sor. A szövegkönyvet Francesco Maria Piave írta, ifj. Alexandre Dumas „Kaméliás hölgy” darabja nyomán. A cselekményről: 1. felvonás Az ünnepelt kurtizán, Violetta otthonában estélyt tartanak. Az estély végeztével Violetta és Alfredo szóváltása után a kurtizán rádöbben, hogy életében először igazán szerelmet érez valaki iránt. 2. felvonás Az újabb felvonásban szerelmük közös lapjaiba nyerhetünk bepillantást. Egy Párizs környéki házban botrányos viszonyuk felbontását kérve a férfi apja jelenik meg. Violetta végül teljesíti a kérését, de szerelmük történetének még koránt sincs vége. Egy estélyen Violetta egy másik férfi oldalán bukkan fel, Alfredo pénzt vág a nő arcába. 3. felvonás A tüdőbajos Violetta már halálos ágyán fekszik, mikor Alfredo lélekszakadva érkezik és könyörög hozzá bocsánatért. Némi romantikus közös álmodozás után a nő holtan esik össze. A mű életéről A bemutató csúfosan megbukott, ki gondolta volna akkor, hogy ez lesz Verdi legtöbbet játszott operája a későbbiek során. Ez több dolognak is köszönhető: a zenemű dallamainak varázsa, az egyes szerepekben megmutatható és kibomló tehetség lehetősége. Egyszerre drámai és sűrű, gazdag érzelmekben, ugyanakkor a három kulcsszereplő meghatározza az egész mű folyamát. Violetta koloratúráriája, az egész kompozíció felépítése és a benne rejlő egész teszi azzá az operát, ami. Nem véletlen talán, hogy Verdi úgy nyilatkozott néhány év múltán a kérdésre válaszolva, mely arra volt kíváncsi, melyik operáját szereti legjobban: "„Szakmabeliként a Rigolettót, műkedvelőként a Traviatát." A szombathelyi bemutató részletei Savaria Szimfonikus Zenekar Verdi: Traviata A szereposztás: Violetta: Pasztircsák Pollina Alfred Germont: Pataki Adorján Georges Germont: Anatolij Fokanov Közreműködik: Magyar Állami Operaház Kórusa Rendező: Káel Csaba Vezényel: Madaras Gergely Előadások időpontjai: 2014. augusztus 1. és 3. - 20.30 óra Esőnapok: 2014. augusztus 2. és 4. - 20.30 óra Jegyárak: 3900 Ft, 5900 Ft, 7900 Ft Felhasznált irodalom: Matthew Boyden: Az opera kézikönyve1 Átlag: 1 (1 szavazat)Iseumi Szabadtéri JátékokSzombathelyProgramajánlóSavaria Szimfonikus ZenekarFókuszÉn is itt akarom látni a programom!
07.28. 09:05
Alon.hu
Szinte lezárnak egy egész országot az ebola miatt
A libériai kormány elrendelte a nyugat-afrikai ország legtöbb határátkelőjének lezárását és szigorú intézkedéseket foganatosított, hogy feltartóztassa az ebola-járvány terjedését. A vírus legkevesebb 660 emberrel végzett a térségben március óta.
07.28. 08:25
Hvg.hu
Libéria: Ha nincs határátlépés, nincs Ebola
A libériai kormány elrendelte a nyugat-afrikai ország legtöbb határátkelőjének lezárását és szigorú intézkedéseket foganatosított, hogy feltartóztassa az Ebola-járvány terjedését. A vírus legalább 660 emberrel végzett a térségben március óta.
07.28. 08:04
Mno.hu
Százak haltak meg
A libériai kormány elrendelte a nyugat-afrikai ország legtöbb határátkelőjének lezárását és szigorú intézkedéseket foganatosított, hogy feltartóztassa az Ebola-járvány terjedését. A vírus legkevesebb 660 emberrel végzett a térségben március óta.
07.28. 07:57
168ora.hu
Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye
Tízezer perc: Pallagi Ferenc véleménye
Nem Miniszterelnök Úr, Magyarország nem 1944. március 19-én veszítette el a függetlenségét!
07.27. 08:00
Borsonline.hu
A 100 éves Savaria Szállóval kapcsolatos emlékeket keresnek
Facebook-oldal indult, kiállítást terveznek. Lehet, önnek is van valamije? 1914. április 8-án kezdődött meg a Savaria (egykori Kovács) Szálloda építése Szombathelyen.   A centenárium kapcsán a Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Vasi Múzeumbarát Egylet 2014 novemberében kiállítást és kerekasztal-beszélgetést rendez.A szállodával kapcsolatos személyes emlékek, tárgyi dokumentumok összegyűjtésére és a rendezvényhez kapcsolódó egyéb események  "reklámozására" 2014. július 22-én létrehoztak egy Facebook-oldalt. Egy közösséget, melyhez bárki csatlakozhat, aki szeretné  közösen ünnepeli a neves évfordulót. A Király utca - Széll Kálmán utca kereszteződésében álló épület története 1911-ben kezdődött, mikor felvetődött egy nagyszabású, európai színvonalú, előkelő szálloda terve. Június 17-én Kovács és Schölfeld urak, a Sabaria kávéház és a (korábbi) Kovács szálló (egykori Szakács-ház, a Király utca - Fő tér sarka; ma már az épület nem áll) tulajdonosai beadványt intéztek a városhoz, amelyben kérik, hogy a Március 15-iki téren (ma: Mártírok tere) "világvárosias" szállodát építhessenek. Ezzel a momentummal indult a Nagyszálló "kacskaringós" története, amelynek során működött itt posta és rendőrség, szállásoltak itt el erdélyi menekülteket, volt proletár étkezde, szerveztek benne állandó kabaré-esteket, később bálok, jótékonysági estek, egyéb társadalmi események zajlottak itt. Bár az épület 2005 óta be van zárva, frekventált elhelyezkedése miatt napjainkban is a városi élet szerves része, gyakran látni az ablakokon bekukucskáló kíváncsi embereket, a homlokzatot csodáló turistákat, a szálló előtti töredezett virágtartókon megpihenőket.  Az évforduló kapcsán arra kérik az oldalhoz csatlakozókat, hogy osszák meg emlékeiket, fotóikat a szállodával kapcsolatban. Bizonyára vannak olyanok, akik itt dolgoztak, zenéltek, az étteremben, télikertben tartották az esküvőjüket vagy néhány vendégéjszakát töltöttek a falak között.   A Berzsenyi Dániel Könyvtár várja azok jelentkezését is, akik esetleg tárgyi dokumentumokkal hozzá tudnak járulni a novemberi tárlat sikeréhez, vagy szívesen részt vennének a szálloda történetét felidéző beszélgetésen. Berzsenyi Dániel KönyvtárHelytörténetSzombathelySavaria Szálló
07.26. 12:01
Alon.hu
Először utazik USÁ-ba a pápa
Ferenc pápa először március 27-én találkozott Obamával, ám akkor a vatikáni audencián fogadta.
07.25. 18:21
Nol.hu
Akár a földi paradicsom! Itt nyaral a pápa - Gyönyörű fotók

Castel Gandalfo egy Olaszországban, Lazio tartományban található bájos település, amelynek egy része a Vatikánhoz tartozik. Itt tölti a nyári hónapokat a pápa, és a rezidencia csodás kertjeiben egészen idén tavaszig az egyházfőn kívül senki nem járhatott. Március elsején azonban végre megnyitotta kapuit a nyilvánosság előtt ez a földi paradicsom. Nézd meg az itt készült csodás fotókat!
07.25. 15:09
Femcafe.hu
Érdekességek a Hungaroringről és a Magyar Nagydíjról

A Hunagroringet, azaz Magyarország legnagyobb autóversenypályáját, 1986. március 24-én, a Drapál János-emlékverseny megrendezésével nyitották meg, Forma-1-es versenyeket is, azóta kerülnek megrendezésre hazánkban. Az első Magyar Nagydíjat a brazil származású Nelson Piquet nyerte, de nem egyszer szerzett első helyet nálunk Ayrton Senna (3x), Michael Schumacher (4x), vagy éppen Lewis Hamilton (4x).
07.25. 12:50
Bestofcafe.hu
Várhatóan hat hosszú hétvége lesz 2015-ben
2015. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló nemzetgazdasági miniszteri rendelet-tervezetben, amelyet a kormányzati portálon tettek közzé csütörtökön – írja az MTI. A tervezet szerint január 2-a és augusztus 21-e (mindkettő pénteki nap), valamint december 24-e, csütörtök pihenőnap lesz.     A pihenőnapokat szombatonként, január 17-én, augusztus 8-án és december 12-én kell majd ledolgozni. Ha elfogadják az augusztus 7-éig véleményezhető tervezetet – ami nagyon valószínű – akkor hat hosszú hétvégénk lesz jövőre. A három munkanap áthelyezés mellett háromnapos lesz a péntekre eső május 1-i hétvége is, illetve természetesen a húsvét és a pünkösd. Ugyanakkor rossz hír, hogy vasárnapra esik mind március 15., mind november 1. ünnepjog
07.24. 18:35
Alon.hu
BKK-jegyek: még mindig nagy a káosz
BKK-jegyek: még mindig nagy a káosz
Továbbra is vannak problémák a március óta működő jegykiadó automatákkal. Az utasok nagy része találkozott már valamilyen hibával. A külföldiek sokszor azt se tudják, hol lehet jegyet vásárolni. A BKK tud a problémákról, a megoldás azonban még várat magára.
07.24. 12:15
Hir24.hu
Magyar Telekom: elbocsátások
Magyar Telekom: elbocsátások
A Magyar Telekom maximum 1700 munkavállaló elbocsátásról állapodott meg az érdekképviseletekkel, melynek körülbelül 40 százaléka a 2014. október 1. és 2015. március 1. között távozik a társaságtól, a fennmaradó 60 százalék pedig várhatóan 2016. január 1-jétől, közölte a társaság a bét honlapján.
07.24. 10:32
168ora.hu
Kinevezést ért az Orbánhoz írt óda
"Idei március 15-i beszéde után ismét melegség töltötte el a lelkemet, mint minden beszéde végén..."
07.24. 07:42
Nepszava.hu
Vízilabda-Eb: ne szomorkodjon, ha kiszorult a Margitszigetről
A vízilabda-Eb utolsó öt napjának meccseit a Március 15. téren is végigszurkolhatják a Margitszigetről kiszorult drukkerek. Az egyik hazai mobilszolgáltató uszodát és kivetítőt telepített az Erzsébet híd lábához.
07.23. 16:13
Mno.hu
Agent Ungur (Mandiner): 1944. március 19.: a sorsfordító náci megszállás
A megkerülhetetlen tény: ha nincs német megszállás, a magyarországi zsidók túlnyomó része túléli a második világháborút. [...] Bővebben!
07.23. 15:09
Mandiner.hu
Látványos dolgot épített Budapesten a Vodafone

Olimpiai bajnokok nyitották meg a budapesti Március 15. téren a Vodafone Vízilabda Arénát.
07.23. 14:09
Mmonline.hu
A GDP-arányos magyar államadósság alacsonyabb, mint az unióé
Az euróövezetben 93,9 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság idén az első negyedévben, míg az Európai Unió 28 tagállamában 88 százalékra - közölte kedden az Eurostat. A magyar államháztartás GDP-arányos adóssága március végén 84,3 százalék volt.
07.22. 17:40
Profitline.hu
Ebben nagyon csúnyán verjük Európát
Az euróövezetben 93,9 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság idén az első negyedévben, míg az Európai Unió 28 tagállamában 88 százalékra – közölte kedden az Eurostat. A magyar államháztartás GDP-arányos adóssága március végén 84,3 százalék volt.
07.22. 13:30
Mno.hu
A GDP-arányos magyar államadósság alacsonyabb, mint az unióé
Az euróövezetben 93,9 százalékra nőtt a GDP-arányos államadósság idén az első negyedévben, míg az Európai Unió 28 tagállamában 88 százalékra - közölte kedden az Eurostat. A magyar államháztartás GDP-arányos adóssága március végén 84,3 százalék volt.
07.22. 12:35
Stop.hu
Lassulást várnak Japánban
A japán kormány 1,2 százalékos gazdasági növekedést vár a 2015. március végén befejeződő pénzügyi évre, a korábban jelzett 1,4 százalék helyett.
07.22. 11:58
Mno.hu
Élménymedencét építenek a nemrég felújított Március 15. téren
A Március 15. térre kivetítővel felszerelt élménymedence épül a Vodafone és az MTVA jóvoltából a vízilabda-EB apropóján. Szóval medencében ülve szurkolhatunk a csapatnak. A medence az EB utolsó...
07.21. 18:41
Ittlakunk.hu
Bezöldül a Városliget
Várakozáson felüli színvonalat képviselnek a Liget Budapest múzeumépületeinek pályázatára beérkezett munkák, amelyek közül az esélyeseket július végén hirdetik ki. A Liget Budapest-beruházást miniszteri biztosként felügyelő Baán László emlékeztetett: az öt új múzeumépületre külön írtak ki pályázatot, és a zsűri mindegyiknél kiválasztotta azt az 5-6 pályaművet, amelyet megvételre ajánlott vagy meghívott a második fordulóba. A Liget Budapest projekt részeként felépülő épületek adnak majd helyet a Néprajzi Múzeumnak, a Magyar Építészeti Múzeumnak, a Fotómúzeum Budapestnek, a Magyar Zene Házának és az Új Nemzeti Galéria–Ludwig Kortárs Múzeumnak. A pályázatot nemzetközi zsűri bírálja el az év végéig, a 75 milliárd összköltséggel épülő új múzeumok átadási határideje 2018. március 15.
07.21. 05:59
Mno.hu
Kedden délelőtt nem járnak a hajók a Dunán a fővárosban, fél órára a Lánchidat is lezárják
Hajózási zárlatot rendelt el a Dunán kedden délelőtt fél 9 és fél 10 között a Megyeri híd és a Március 15. tér közötti szakaszon a Nándorfehérvári Diadal Emléknapja miatt a Nemzeti Közlekedési...
07.19. 18:00
Ittlakunk.hu
A budai Várba költözik a Miniszterelnökség
A Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig.
07.18. 19:22
Metropol.hu
2016-ig a budai Várba költözik Orbán Viktor és Lázár János
Két éven belül a budai Várba a Karmelita kolostor helyén átépülő irodákba, illetve az egykori tábori püspökség szomszédos területére költözik a Miniszterelnökség Központi Hivatala - olvasható a pénteki Magyar Közlönyben.     Az Orbán Viktor miniszterelnök által aláírt kormányhatározat elrendeli az ingatlan felújítását és átépítését, úgy, hogy az 2016. március 15-ig megvalósuljon. A kormány felkéri Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert és Fürjes Balázst, az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztost, hogy tegyenek meg minden szükséges intézkedést a beruházás megvalósítása érdekében.    Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, június 6-án tartott üléséről adott tájékoztatásában jelentette be, hogy a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.    Kifejtette: a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. Ennek a felújítási programnak a keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik.    Kurucz Éva arról is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig.    Hozzá hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a minisztériuma Debrecenbe költözését - szintén 2016. március 15-ig - kell megvizsgálnia.    Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig. országos hírek
07.18. 17:30
Alon.hu
A Lánchidat is lezárják
Hajózási zárlatot rendelt el a Dunán kedden délelőtt fél 9 és fél 10 között a Megyeri híd és a Március 15. tér közötti szakaszon a Nándorfehérvári Diadal Emléknapja miatt a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH), és az ünnepi felvonulás miatt a Lánchidat és a Hunyadi János utat is lezárják a forgalom elől - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-vel.
07.18. 15:02
Inforadio.hu
Ez a második katrasztrófa a Malaysiánál fél éven belül
Fél éven belül a Malaysia Airlines két Boeing 777-es repülőgépével történt légi szerencsétlenség: március 8-án a Dél-kínai-tenger felett tűnt el az egyik repülőgép, míg csütörtökön Kelet-Ukrajna felett lőttek le egyet.
07.17. 19:30
Hvg.hu
Fél éven belül két szerencsétlenség a Malaysia Airlinesnál
Fél éven belül a Malaysia Airlines két Boeing 777-es repülőgépével történt légi szerencsétlenség: március 8-án a Dél-kínai-tenger felett tűnt el az egyik repülőgép, míg csütörtökön Kelet-Ukrajna felett lőttek le egyet.     A Malaysia Airlines Amszterdamból Kuala Lumpurba repülő 17-es járatát a 9M-MRD lajstromjelű Boeing 777-200-as teljesítette. Ez a repülőgép tizenhét éve pontosan ezen a napon repült először: 1997. július 17-én.     A gépen 247 turistaosztályú és 35 business osztályú ülés volt. A legfrissebb adatok szerint a repülőgépen 280 utas és a 15 fős személyzet volt.    A flightradar24.com oldal a repülőgéptől utoljára közép-európai idő szerint 15.21-kor kapott adatokat, 33 ezer láb magasságban: az utasszállító Donyecktől keletre, az orosz-ukrán határt keresztezte.    A március 8-án eltűnt MAH370-es járatot ugyanilyen típusú repülőgép teljesítette. A repülőgép Kuala Lumpurból Pekingbe tartott, majd a Dél-kínai-tenger fölött a légiforgalmi irányítás egy órával a felszállás után elvesztette vele a kapcsolatot, roncsait azóta sem találták meg. A fedélzeten 227 utas és 14 fős személyzet volt.    A Boeing 777-es először 1994-ben szállt fel, a legtöbb ilyen típusú repülőgépet az Emirates, a United Airlines és az Air France üzemelteti. A szélestörzsű, interkontinentális járatok üzemelésére kifejlesztett repülő változattól függően 314-550 utas szállítására alkalmas, hosszúsága 63-73 méter, szárnyfesztávolsága 64, magassága 18 méter. Legnagyobb felszállósúlya 247 és 300 tonna között változik, utazósebessége 490 csomó (905 kilométer óránként), meghajtásáról a Rollce Royce, a Pratt and Whittney, vagy a General Electric hajtóművei gondoskodnak.    A Wikipedia szerint a 777-es típust a világ egyik legbiztonságosabb repülőgépének tartják.    A Malaysia Airlines Malajzia nemzeti légitársasága, 1947 óta működik, több mint 60 célállomásra repülnek 110 repülőgéppel. A tavalyi évet 1,1 milliárd ringgit adózás utáni veszteséggel zárták, idén az első félévben pedig nagyobb részben a 370-es járatuk eltűnése és az ebből fakadó bizalomvesztés miatt 59 százalékkal nőtt a veszteségük 443 millió ringgitre (30 milliárd forint).    A légitársaság tizenhárom 777-est üzemeltetett, emellett hat darabbal rendelkeznek a világ legnagyobb utasszállító repülőgépéből, az Airbus A380-asból.    Az Amszterdami Nemzetközi Repülőtér (hivatalos nevén Amsterdam Airport Schipol) Hollandia legnagyobb forgalmú légikikötője, egyebek mellett a nemzeti légitársaság, a KLM bázisrepülőtere. Utasforgalma alapján Európa negyedik, a világ tizennegyedik legforgalmasabb repülőtere, 2013-ban 52,5 millió utast kezeltek. balesetrepülőtérkülföld
07.17. 19:05
Alon.hu
„Hiszékeny vagyok, nem naiv”
„Hiszékeny vagyok, nem naiv”
Nagyon kevesen tudják, miről van szó. Valaki mondott valakiről valamit még 2013-ban, ennek nyomán valaki (konkrétan az ügyészség) nyomoztatni kezdett, így vezettek a szálak valakihez. Az MSZP volt XIII. kerületi alpolgármesteréhez, aki március óta már csak országgyűlési képviselő. Önkormányzati posztját nem kívánta megtartani.
07.16. 19:03
168ora.hu
Kivetítő, lelátó és medence is épül a Március 15. téren
De nem örökre, csak négy napra. Most zajlik a Margitszigeten a vízilabda Eb. A drukkerek jobb kiszolgálása érdekében az utolsó négy napra, július 24-27. között szurkolói központot húznak a Március 15...
07.16. 16:24
Ittlakunk.hu
Erre készül a Vodafon
A budapesti vízilabda Európa bajnokság utolsó négy napjára igazi stadion hangulatot varázsol a Vodafone Budapest belvárosába, a Március 15.-e térre, jelentette be dr. Beck György a Vodafone Magyarország elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Az immár hétfő hajnal óta épülő, több mint 200 tonnás Vodafone Arénában a számos kísérő program mellett közel 300 néző szurkolhat, nézheti közösen a meccseket és reményeink szerint ünnepelheti majd a hazai sikereket, mondta dr. Beck György.  
07.16. 15:43
Mmonline.hu
Szurkolói központ épül látványmedencével az vízilabda Eb hajrájára
Látványmedencével és óriáskivetítővel felszerelt szurkolói központot létesítenek a Március 15. téren a vízilabda Eb utolsó négy napján.
07.16. 15:25
Hvg.hu
Vízilabda Eb: Szurkolói központ épül látványmedencével az Eb hajrájára
Látványmedencével és óriáskivetítővel felszerelt szurkolói központ várja az érdeklődőket a vízilabda Európa-bajnokság utolsó négy napján a Duna partján, a Március 15. téren, ahonnan egy alkalmi Telesport-stúdióból olimpiai bajnok pólósok kommentálják majd a mérkőzéseket.
07.16. 14:45
Stop.hu
Tíz éve nem volt ekkora foglalkoztatottság Nagy-Britanniában, mint most
A pénzügyi válság óta nem volt olyan alacsony a munkanélküliség Nagy-Britanniában, mint most. A brit statisztikai hivatal szerdai bejelentése szerint a március és május közötti időszakban a nyilvántartott állástalanok aránya 6,5 százalékra csökkent – ez a legalacsonyabb ráta 2008 utolsó negyedéve óta.
07.16. 13:50
Hvg.hu
150 ezer vállalkozó ellen indulhat behajtás

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarának járó éves, 5000 forintos hozzájárulást nem fizették még be az idén, a határidő március 31-e volt.
07.16. 12:08
Fn24.hu
Brenzovics: Senkit nem küldtek Kelet-Ukrajnába akarata ellenére
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke Navracsics Tiborral folytatott budapesti tárgyalása után leszögezte: nem tudnak arról, hogy bárkit akarata ellenére küldtek volna Kelet-Ukrajnába Kárpátaljáról. Hozzátette: kérni fogják, hogy a március óta Kelet-Ukrajnában lévő kárpátaljai zászlóaljat küldjék haza. Közben a parlament a kisebbség nyelvi jogait csorbító alkotmánymódosításra készül. [...] Bővebben!
07.16. 11:47
Mandiner.hu
Elindult a világkiállítás magyar pavilonjának kivitelezési előkészítése
Ünnepélyesen átadták kedden a 2015. évi Milánói Világkiállítás (Expo 2015) magyar pavilonjának helyet adó, S28 számú telket, ezzel megkezdődött az Expo 2015 magyar pavilonjának kivitelezési előkészítése.     Szőcs Géza kormánybiztos, miniszterelnöki főtanácsadó a Carpathia Kft. közreműködésével vette át a telket és az ott kialakított infrastruktúrát, így a szükséges engedélyek birtokában megkezdődhet a magyar pavilon építési munkálatainak előkészítése, és ősszel elindulhat az építkezés - közölte az MTI-vel kedden a Carpathia Kft. - Nemzeti Kreatív Intézet.    Tájékoztatásuk szerint az eseményen részt vett Giuseppe Filiputti és Sara Tocco az Expo 2015 Igazgatóság Építési és Kivitelezési osztályának képviseletében, Federica Rossetti az Expo 2015 Kiállítói osztály Magyarországért felelős nemzeti referense, Manno István milánói magyar főkonzul, Fórizs Zoltán, a Carpathia Kft. ügyvezetője, Guiseppe Frattini tervező, valamint Nagy Levente külképviseleti szakreferens és Kesztyüs Zsófia, a milánói magyar expoiroda vezetője.    A hivatalos telekátadásra a szükséges engedélyek megszerzését követően került sor, mellyel a március óta tartó tervezési folyamat fontos fázisa zárult le - áll a közleményben.    Mint korábban közölték, a magyar pavilon 1910 négyzetméteres területen épül fel, az építmény beépített alapterülete mintegy 3000 négyzetméter lesz.    Az expo szellemiségének megfelelően Magyarország pavilonja több témakörben juttat el üzeneteket így a következő öt területhez kapcsolódó értékeket képviselik majd a kiállítások és programok: egészséges hagyományok, Magyarország a víz országa, örökség a jövőnek, olasz-magyar történelmi kapcsolatrendszer, valamint kortárs kultúra.    Magyarország a pavilont kutatás-fejlesztés és oktatás céljára kívánja hasznosítani a későbbiekben, így az Szombathelyen, a 11-es Huszárlaktanya területén a Kreatív Örökségvédelmi és Értékfejlesztő Központ részeként épül majd fel újra.    A magyar pavilon látványterve a www.expohungary.com honlapon tekinthető meg. világkiállítási pavilonSzombathely
07.15. 18:10
Alon.hu
Most akkor pénzügyi lízing vagy tartós bérlet?

Az új Polgári törvénykönyvbe bekerült a pénzügyi lízing mint szerződéstípus. Mivel ez év március 15-től kezdődően a számviteli törvény is a Ptk-ra hivatkozva állapítja meg, érdemes megnézni, hogy pontosan miről is van szó, és mire is kell figyelni a jövőben.
07.14. 08:04
Piacesprofit.hu
Kalapács alá kerül Napóleon és Jozefina házassági szerződése
Az 1796. március 8-án keltezett eredeti okirat lesz a fő darabja az Osenat árverési ház által Rueil Malmaisonban szeptember 20-21-én szervezett 2. Császári Jubileum nevű aukciónak.
07.14. 05:30
Ma.hu
Kordont húztak a Kossuth téri őrség mögé
Március 15-én adták át a felújított Kossuth teret. Szép lett, állandóan tele van turistákkal, akiknek kedvence az országzászló mellett posztoló két őr. A napokban kordont húztak ki a díszőrség mögé....
07.13. 16:53
Ittlakunk.hu
Már megint nem lesz melegvíz Tatabányán
A T-SZOL Zrt. a fűtés üzembiztonsága érdekében a nyári időszakban városrészenként megelőző karbantartást végez a csővezetékeken. A munkálatok a melegvízszolgáltatás szüneteltetésével járnak július 14. és 18. között Újvárosban a Fő tér és a Március 15. út közötti területen.
07.11. 10:10
Kemma.hu
Tovább csökken a külkereskedelmi többlet
A KSH ma közzétett előzetes adatai alapján 2014 ötödik hónapjában az export és import euróban számított értéke 2,4, illetve 3,8%-kal bővült tavaly májushoz viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 72 millió euróval csökkent 2013 azonos hónapjához képest. Március óta éves összevetésben minden hónapban csökken a külkereskedelmi mérleg többlete.
07.09. 13:15
Profitline.hu
Robbanószerek a talpunk alatt - Hét és félezer kilónyi fél év alatt
A legtöbb embernek március elsején a fővárosban kellett elhagynia az otthonát robbanótest miatt.
07.09. 07:51
Nepszava.hu
Megállíthatatlan a világ leghalálosabb vírusa
Minden korábbinál súlyosabb az az Ebola-járvány, mely idén március óta szedi áldozatait Nyugat-Afrika országaiban. A nemzetközi szervezetek és az afrikai országok együttesen kívánnak fellépni a vírus terjedése ellen. ...
07.09. 06:30
Hazipatika.com
Kiállítással emlékeznek Szombathely bombázására
Jövő tavasszal nyílhat meg a szombathelyi székesegyházban az a kiállítás, amely a második világháború végén, 1945 március 4-én történt bombázásnak állít emléket.
07.09. 05:57
Stop.hu
15% profit - MTelekom vétel
A Portfolio TraderSzobában március utolsó napjaiban fogalmaztuk meg MTelekom vételi ötletünket. A pozíció megnyílt, és már közel 50 Ft pluszban tartózkodik az árfolyam, ami 15%-os hozamnak felel meg....
07.08. 15:10
Portfolio.hu
Kiállítás készül Szombathely bombázásáról
Jövő tavasszal nyílhat meg a szombathelyi székesegyházban az a kiállítás, amely a második világháború végén, 1945 március 4-én történt bombázásnak állít emléket.     Az amerikaiak által végrehajtott bombázásban a székesegyházat is találat érte, főhajója beomlott. A hetven évvel ezelőtti eseményre és az azt követő hatalmas összefogásra, a székesegyház alig több mint két év alatt elvégzett újjáépítésére emlékeztet majd a kiállítás, amely a székesegyház oratóriumában kaphat helyet.    Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere a tervezett kiállítás helyszínének keddi bejárásán elmondta: a város önkormányzata 6,1 millió forint támogatást hagyott jóvá az eddig használaton kívüli, a Madonna-kápolna felett található helyiség felújítására és az elsősorban fotókból és tárgyakból álló kiállítás megrendezésére.    Hozzáfűzte: a támogatás néhány, ma már rossz állapotban lévő korabeli műtárgy, például zászlók restaurálására és egy Szombathely bombázására emlékeztető kiadvány megjelentetésére is szolgál.    A polgármester egy felhívást is közzétett: olyan fényképeket, tárgyi emlékeket szeretnének kölcsönkérni, amelyek a 70 évvel ezelőtti bombázással és a helyreállítással kapcsolatosak.    Puskás Tivadar hangsúlyozta: elsősorban nem a bombázásra, hanem az azt követő hatalmas összefogásra és építkezésre szeretnék felhívni a figyelmet, amellyel az ország ötödik legromosabb városát újjáépítették és amelynek eredménye azóta is látható.    A megrongálódott és külsejében helyreállított szombathelyi székesegyházat Kovács Sándor akkori megyéspüspök irányításával építették újjá, 1947. szeptember 7-én Mindszenty József bíboros, hercegprímás szentelte fel újra. egyházSzékesegyházSzombathely
07.08. 14:22
Alon.hu
Új módszer a NAV-nál: Eddig egymilliárdot hajtottak be
Március óta nagyjából 1200-szor alkalmazták sikerrel.
07.07. 07:21
Hetivalasz.hu
Csodálatos, hosszú csóvás üstökös – a Naprendszer túloldalán
Csodálatos, szabad szemes, az égbolt negyedét átszelő csóvát mutató üstökös látszik – sajnos a Naprendszer túloldalán, az ott tanyázó STEREO napkutató szondáról. A C/2014 E2 (Jacques)-üstököst március 13-án fedezte fel Cristovao Jacques brazil amatőrcsillagász. Az akkor még csak fotográfiákon látható
07.07. 06:00
Hirek.csillagaszat.hu

Melyik bolygó uralja személyiségedet?
Születésünk pillanata a legmeghatározóbb pillanat, de nem csak a pillanat, hanem az adott év uralkodó bolygója is hatással van személyiségünkre. A bolygók és égitestek éve március 21-én kezdődik és a következő év március 20-ig tart, ennek megfelelően keresd ki, hogy születésed pillanatában melyik bolygó lett hatással rád.
07.05. 13:00
Noiportal.hu
PannErgy: augusztusra elkészül a teljes miskolci projekt
A PannErgy Csoport beruházásában megvalósuló Miskolci Geotermikus Projekt második fázisa a március közepén megkezdett munkálatoknak köszönhetően június végén már 80 százalékos készültségi fokot ért...
07.04. 16:32
Portfolio.hu
 Carla Bruni-Sarkozy: szupermodellből egy elítélt felesége?

Nyomozás indult a volt francia elnök, Nicholas Sarkozy ellen. Aggódunk! Carla Bruni-Sarkozy élete eddig sem volt hullámhegyektől és -völgyektől mentes, de az már tényleg több lenne a soknál, ha férjét, Nicholas Sarkozyt elítélnék! Persze a volt francia elnök szempontjából is igen kínos lenne, ha igaznak bizonyulnának a vádak, amelyek miatt a francia rendőrség most nyomoz: dióhéjban arról van szó, hogy Sarkozy megpróbált megvesztegetni egy monacói bírót, hogy hozzáférhessen bizalmas bírósági iratokhoz, amelyek egy kampányfinanszírozással kapcsolatos nyomozás során keletkeztek. A Sarkozy házaspár szavaz, 2014. március Reméljük, mindez nem igaz, ugyanakkor tény, hogy Franciaország történelmében először fordult elő, hogy egy volt elnököt őrizetbe vettek. Sarkozy és hívei politikai hadjáratot látnak abban, hogy éppen akkor történik mindez, amikor nyilvánvalóvá válik, hogy a volt államfő vissza kíván térni a politikába és újra indul a 2017-es választásokon. Nicholas Sarkozyt kedden vették őrizetbe Párizsban, majd 15 órás kihallgatás után hivatalos nyomozást indítottak ellene. Felesége, a volt szupermodell Carla-Bruni Sarkozy jelenleg éppen tavaly megjelent lemezével turnézik. A házaspár még Nicholas Sarkozy hivatali ideje alatt, 2007-ben ismerkedett meg, állítólag egy hónappal azután, hogy különvált előző feleségétől, és pár hónapnyi viharos együttjárás után házasodtak össze. Az akkori közvélemény lélegzet-visszafojtva figyelte, hogyan fog a szaftos botrányairól ismert Carla first ladyként teljesíteni. Ám olyan elegáns, visszafogott és diplomatikus asszony benyomását keltette, akárhol is jelent meg, hogy már-már sikerült elfeledtetnie korábbi ügyeit. Közben, ha ideje engedte, folytatta popzenészi karrierjét, és mióta férjével kiköltöztek az Elysée-palotából, ismét átengedheti magát a rockandroll életformának. Meg kell jegyeznünk, hogy egyáltalán nem rossz albumot adott ki a volt firstlady. A zenészként is közismert Carla 2013 őszén adta ki negyedik stúdióalbumát Little French Songs címmel, amelynek többek közt a Chez Keith et Anita című számáról is készült videó. A dal – tudjuk, kicsit elkanyarodtunk a volt francia elnöktől – 1970-ben „játszódik", ...amikor Keith és Anita otthona számított a világ közepének. És hogy kikről van szó? Hát Keith Richardsról, a Rolling Stones gitárosáról és akkori feleségéről. Persze 70-ben Carla még gyerek volt, de ettől még a 90-es években jól összeszűrte a levet Mick Jaggerrel. Hm. Kicsit összezavarodtunk, és ti? Forrás: theguardian.com, people.com Fotók: insta
07.04. 16:23
Evamagazin.hu
Megkezdődött a gázcsövek cseréje a szombathelyi Király utcában
Folyamatban van a gázcsövek cseréje Szombathelyen a Király utcában. Ahogyan arról már beszámoltunk, komoly mennyiségű gázcsövet halmoztak fel a Hotel Savaria épülete előtt. Az Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt. úgy tájékoztatta lapunkat, a gázcsövek a Király utcai gázvezeték rekonstrukciós munkálatok előkészületei. A kivitelező több mint 200 méter hosszan kicseréli a földgázelosztó vezetéket a Széll Kálmán utca és a Március 15. tér között.Lapunk tudósítója pénteken a helyszínen járva azt tapasztalta, hogy munkálatokat már megkezdték, ez pedig némiképp már most lassítja a forgalmat. A Király utca Fő tér és a nagyszálló közötti részét lezárták, az autókat a Széll Kálmán utca felé terelik, illetve a nagyszállónál nem lehet jobbra kanyarodni a Kőszegi utca irányába.  A beruházást végző cég tájékoztatása szerint a nyár folyamán félpályás folyamatos lezárás és szakaszos egészpályás lezárások lesznek, ami érinti majd a parkolási lehetőségeket is.A közlekedés a gyalogosokat nem érinti, ők továbbra is zavartalanul közlekedhetnek. Az utca rendje várhatóan 2014. augusztus 20. körül áll majd helyre. Lapunk megkeresésére Angyal László, a városháza kommunikációs vezetője közölte, a közműfejlesztés közvetlenül nem kapcsolódik az önkormányzat belvárosfejlesztési terveihez. Szombathelyközlekedés
07.04. 09:52
Alon.hu
Ki kell adni Lázár külföldi útjainak részleteit

A Miniszterelnökségnek ki kell adnia, hogy Lázár János 2013. március 22-23-i svájci és 2013. július 26-27-i olaszországi utazásai során milyen feladatot látott el, melyik szállodában szállt meg, illetve a szállásköltséget utazásonként és szállodánként – írja a 444.hu.
07.03. 16:29
168ora.hu
Ki kell adni Lázár utazásainak adatait
A Miniszterelnökségnek ki kell adnia, hogy Lázár János 2013. március 22-23-ai svájci, és 2013 július 26-27-ei olaszországi utazásai során milyen feladatot látott el, melyik szállodában szállt meg, illetve ... ...
07.03. 14:45
Napi.hu
Felpörgött a kínai szolgáltatóipar
Tavaly március óta a legmagasabb szintre emelkedett júniusban a kínai szolgáltatóipar teljesítményének növekedése. A HSBC bank csütörtökön kiadott jelentése szerint az ágazati beszerzésimenedzser-index (BMI) 53,1 pontra nőtt a májusi 50,7 pontról.
07.03. 09:55
Profitline.hu
 Putyinék már a Krímet ábrázoló bankót is nyomnak

Az orosz jegybank új bankjegy kibocsátását tervezi, mellyel a március közepén az Oroszországhoz csatolt Krím-félszigetről emlékeznének meg.
07.02. 18:50
Hvg.hu
Kevesebb nő olvassa az Origo-t mobilról
A Gemius legfrissebb kutatásából kiderül, hogy az első két helyen immár női oldal szerepel, míg a híroldalra kevesebb hölgy kattint március óta.
07.02. 10:34
Mediainfo.hu
Zseniális fotók Budapest egyik legszebb egyeteméről
Történelmi emlékhellyé nyilvánították március végén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem új főépületét, az egykori Ludovika Akadémiát. Galéria.
07.02. 01:50
Eduline.hu
Újra hasít a befektetők nagy kedvence
Nagyot esett március óta az Osram árfolyama, most azonban fordulat látszik: az elemzők is egyre optimistábbak a mostani árszinteken, és a versenytársak felől is jó hírek érkeztek. Március eleje óta...
07.01. 08:35
Portfolio.hu
Rosszabbul jár Nyugat-Dunántúl az új EU-támogatási térkép miatt
Július elsején lép hatályba Magyarország új regionális támogatási térképe, az a regionális besorolás, amely az európai uniós előírások alapján behatárolja az adható állami támogatások arányát a 2014-2020-as időszakra.     Az uniós szabály szerint a kevésbé fejlett régiók - ahol az egy főre jutó vásárlóerő paritáson számított GDP nem haladja meg az uniós átlag 75 százalékát - egész területén engedélyezett a támogatás nyújtása. A támogatási intenzitás maximális értékét a vásárlóerő paritáson számított egy főre jutó GDP 2008-2010 közötti átlaga alapján határozták meg.    Magyarország esetében a 2007-2013-as időszakban hatályos támogatási térképhez képest a közép-dunántúli és nyugat-dunántúli régióban 5-5 százalékponttal 35, illetve 25 százalékra csökken az intenzitás mértéke.    A regionális támogatások lehetséges maximális mértéke változatlanul 50 százalékos Észak-Magyarországon, Észak-Alföldön, a Dél-Alföldön és a Dél-Dunántúlon.    Közép-Magyarországon Budapesten nagyvállalatoknak beruházási támogatás nem adható, Pest megyében pedig 82 településen 35 százalékra nő az intenzitás mértéke a 2007-2013 közötti időszakban hatályos 30 százalékhoz képest.    A területi besorolás alapján meghatározott támogatási intenzitások - a szállítási ágazat és nagyberuházások kivételével - a kisvállalkozások beruházásai esetében 20 százalékponttal, a középvállalkozások beruházásainál 10 százalékponttal növelhetők.    A regionális nagyberuházásoknál az alkalmazható maximális támogatási intenzitás az 50 millió euró elszámolható költségrészig a területi besorolásban meghatározott mértékkel megegyezik, az 50 millió euró és a 100 millió euró közötti elszámolható költségrészre annak ötven százaléka, a 100 millió euró feletti elszámolható költségrészre pedig 34 százalék maradt, a korábbi időszak támogatási lehetőségeivel egyezően.    Az Európai Bizottság lehetővé tette, hogy a kis- és középvállalkozások az egész ország területén - Budapesten is  - az új regionális támogatási térképben meghatározott mérték felett további 10 és 20 százalék közötti beruházási támogatást kaphassanak.    Az Európai Bizottság 2013. június 19-én fogadta el a 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó új regionális támogatási iránymutatást, amely rendelkezik a regionális beruházási támogatásra jogosult régiók kiválasztásának szabályairól, és térségenként meghatározza a támogatás engedélyezett maximális mértékét.    Ennek alapján dolgozta ki minden tagállam - így Magyarország is -  a regionális beruházások állami támogatásának mértékéről szóló koncepciót, a regionális támogatási térkép tervezetét, amelyet 2013. november 13-án bejelentett az Európai Bizottságnak. Magyarország új regionális támogatási térképét többszöri egyeztetést követően az Európai Bizottság 2014. március 11-én hagyta jóvá. EUgazdaságpályázatok
06.30. 18:53
Alon.hu
Fedélzeti rövidzárlat után tűnt el a maláj gép
Kuala Lumpur - Szándékosan okozhattak rövidebb ideig tartó áramkimaradást a március elején eltűnt maláj utasszállító pilótafülkéjében – állítják ausztrál repülési szakértők, akik a MH370-es járat kommunikációs adatainak elemzése során jutottak erre a következtetésre.
06.30. 18:51
Blikk.hu
MNB: az államháztartás 3,9%-os hiányt mutatott az I. negyedévben
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás első negyedévi hiánya 269 milliárd forint, az időszakra eső bruttó hazai termék (GDP) 3,9 százaléka volt, a március végéig tartó egy évben azonban 2,7 százalékos volt a GDP-arányos deficit és 795 milliárd forintot tett ki - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
06.30. 16:40
Profitline.hu
Megugrott az első negyedéves hiány - Az államadósság is nőtt
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás első negyedévi hiánya 269 milliárd forint, az időszakra eső bruttó hazai termék (GDP) 3,9 százaléka volt, a március végéig tartó egy évben azonban 2,7 ... ...
06.30. 14:45
Napi.hu
Államháztartás: 3,9 százalékos GDP-arányos hiány
A pénzügyi számlák adatai szerint az államháztartás első negyedévi hiánya 269 milliárd forint, az időszakra eső bruttó hazai termék (GDP) 3,9 százaléka volt, a március végéig tartó egy évben azonban 2,7 százalékos volt a GDP-arányos deficit és 795 milliárd forintot tett ki - jelentette hétfőn a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
06.30. 14:25
Stop.hu
Nem tudom, hol a határ
Nem tudom, hol a határ
Az első háromdimenziós nyomtatásban készült tárgy 1983. március 9-én este 8.39-kor született meg egy apró fekete csészécske alakjában. Mindez a feltaláló, az amerikai Charles W. Hull feleségének emlékezetében maradt meg ilyen élesen. Az egyre népszerűbb, és sokak szerint az ipari termelés jövőjét is átalakító technológia atyjával az Európai Feltalálói Díj berlini átadásakor beszélgettem.
06.30. 11:41
Nol.hu
Építkezés miatt lezárnak egy utat a Vas megyei Kercaszomornál
Zajlanak a Kercaszomor-Domanjsevci magyar-szlovén határátkelőhöz vezető kercaszomori bekötőút felújítási munkái Vas megyében. A kivitelezés során június 23-tól időszakosan útlezárásra kell számítania a közlekedőknek – olvasható az Útinform honlapján. Az érintett szakaszon már március óta zajlanak a felújítási munkák, a héten pedig a szakemberek elkezdik a régi burkolat felmarását, valamint a lokális hibák javítást.View Larger Map Az új burkolatalap építésére a határ előtti 1 kilométeres szakaszon június 23-án és 24-én került sor, majd a június 30. és július 3. közötti időszakban kerül sor ugyanitt az új aszfaltrétegek bedolgozására. Ezen időszakok alatt a gyorsabb munkavégzés érdekében a forgalom elől lezárják az utat. A lezárást a helyszínen, valamint a Kercaszomor határában is táblák jelzik majd. A magyarszombatfai átkelő továbbra is a megszokott módon üzemel majd.
06.29. 07:29
Alon.hu
Lezárult az első félév
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete, az Európai Parlament Tájékoztatási Irodája és a Külügyminisztérium által indított Mi vagyunk Európa! 2 program keretében március és június között ez idáig 13 iskolanap került megrendezésre. A Pécsi 500. Számú Angster József Szakképző iskolában két épületben két külön esemény volt, így valójában 14 helyszínen zajlottak a programok.
06.28. 10:54
Kitekinto.hu
Legalább a statisztikákban jól mutat a több százezer közmunkás
Az idén a március-májusi időszakban 8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon. A tavasz végén nem igazán javult tovább a munkapiaci helyzet a megelőző hónapok dinamikus fejlődése után. A közmunka-programok hatása továbbra is erős - írja elemzésében a Portfolio.hu.
06.27. 14:00
Kemma.hu
8%-ra csökkent a munkanélküliségi ráta
A KSH adatai alapján 2014. március–májusra a munkanélküliek száma egy év alatt 104 ezer fővel, 357 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,5 százalékponttal, 8,0%-ra mérséklődött. A vizsgált időszakban 4 millió 105 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezer fővel több, mint egy évvel korábban.
06.27. 12:45
Profitline.hu
KSH: 195 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve
Idén március-májusban 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezerrel több, mint egy évvel korábban - jelentette a KSH.
06.27. 10:34
Gondola.hu
Csökkent a munkanélküliség március-májusban
Idén március-májusban 104 ezerrel kevesebb volt a munkanélküliek száma, mint egy évvel korábban és ezzel 2,5 százalékponttal, 8,0 százalékosra csökkent a munkanélküliségi ráta. A 15-74 éves korosztályban 357 ezren voltak a munkanélküliek - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
06.27. 10:22
Stop.hu
KSH: 195 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve
Idén március-májusban 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezerrel több, mint egy évvel korábban – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). [...] Bővebben!
06.27. 10:08
Mandiner.hu
Kevesebb a munkanélküli, több a foglalkoztatott
Idén március-májusban 104 ezerrel kevesebb volt a munkanélküliek száma, mint egy évvel korábban és 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezerrel több, mint egy évvel korábban.
06.27. 09:35
Hvg.hu
KSH: 195 ezerrel dolgoznak többen, mint egy éve
Idén március-májusban 4 millió 105 ezer volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezerrel több, mint egy évvel korábban - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
06.27. 09:03
Stop.hu
Egymillió új munkahely? Itt vannak a friss adatok
A március-májusi időszakban nőtt a foglalkoztatottak száma, ezzel párhuzamosan pedig kevesebb lett a munkanélküli is – közölte pénteken a KSH. Az említett időszakban 4 millió 105 ezer volt ... ...
06.27. 09:02
Napi.hu
8%-os a munkanélküliség
Az idén a március-májusi időszakban 8 százalékos volt a munkanélküliségi ráta Magyarországon. A tavasz végén nem igazán javult tovább a munkapiaci helyzet a megelőző hónapok dinamikus fejlődése után....
06.27. 09:00
Portfolio.hu
195 ezer fővel dolgoznak többen, mint egy évvel ezelőtt, Foglalkoztatottság, 2014. március–május
2014. március–májusban 4 millió 105 ezer fő volt a foglalkoztatottak létszáma, 195 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 61,4%-ra emelkedett.
06.27. 08:41
Ksh.hu
8,0% a munkanélküliségi ráta, Munkanélküliség, 2014. március–május
2014. március–májusra a munkanélküliek száma egy év alatt 104 ezer fővel, 357 ezerre csökkent, a munkanélküliségi ráta 2,5 százalékponttal, 8,0%-ra mérséklődött.
06.27. 08:40
Ksh.hu
Nőtt a legnagyobb cseh sörgyár nyeresége tavaly
Éves szinten öt százalékkal, 3,643 milliárd koronára nőtt a március 31-ével zárult pénzügyi évben a legnagyobb csehországi sörgyár, a Prazdroj Plzen adózás előtti nyeresége - írta a Hospodárské Noviny című cseh gazdasági napilap csütörtökön.
06.26. 18:25
Profitline.hu
Robotpilóta vezethette az eltűnt maláj gépet
A március elején nyom nélkül eltűnt malajziai utasszállító repülőgépet „nagy valószínűséggel” robotpilóta vezette, amikor az Indiai-óceánba zuhant – közölték csütörtökön a jármű keresésében részt vevő ausztrál hatóságok.
06.26. 14:27
Mno.hu
Robotpilótával zuhant le a maláj gép

06.26. 13:51
168ora.hu
Robotpilóta vezette az eltűnt maláj gépet a lezuhanás előtt
A március elején nyom nélkül eltűnt malajziai utasszállító repülőgépet "nagy valószínűséggel" robotpilóta vezette, amikor az Indiai-óceánba zuhant – közölték csütörtökön a jármű keresésében részt vevő ausztrál hatóságok.
06.26. 12:40
Hvg.hu
Ez történt az eltűnt utasszállítóval
A március elején nyom nélkül eltűnt malajziai utasszállító repülőgépet "nagy valószínűséggel" robotpilóta vezette, amikor az Indiai-óceánba zuhant - közölték csütörtökön a jármű keresésében részt vevő ausztrál hatóságok
06.26. 11:34
Gondola.hu
Robotpilóta vezette a maláj gépet a lezuhanás előtt
A március elején nyom nélkül eltűnt malajziai utasszállító repülőgépet "nagy valószínűséggel" robotpilóta vezette, amikor az Indiai-óceánba zuhant.
06.26. 11:26
Blikk.hu
Erste private banking: 250 milliárd forint kezelt vagyon március végén
Az Erste Bank private banking üzletágának kezelt vagyona 250 milliárd forintot tett ki 2014 első negyedévének végén, ami közel 20 százalékos növekedést jelent 2013 első negyedévéhez képest.
06.25. 23:40
Profitline.hu
 Felismerte férje hangját az eltűnt maláj gép pilótájának özvegye

A cockpitből származó utolsó hangfelvételeken felismerte férje hangját a március eleje óta eltűnt maláj gép pilótájának özvegye. A pilóta szimulátorán vissza tudták állítani a törölt adatokat, eszerint a férfi a kis szigeteken való landolást is gyakorolta.
06.25. 22:25
Hvg.hu
 Trafikpályázatok: az NFM-nek még sokat kell fénymásolnia

Molnár Csaba szerint az NFM a pártját fenyegette meg 25 millió forintos fénymásolási költséggel, ráadásul eddig csak a dohánykoncessziót elbíráló bizottsági tagok nevét hozták nyilvánosságra, pedig szerda volt a határidő. Az NFM keddi közleményében türelmet kért annak teljesítésére, hogy kiadják a 2013. március 13-ig benyújtott és elbírált pályázatok értékeléséről szóló egyes pályázati értékelő lapokat és a települési értékelési jegyzőkönyveket is.
06.25. 20:25
Hvg.hu
A képen látható férfit keresi a rendőrség
A gyanú szerint a férfi még március 14-én délután Petőfibányán betörte egy parkoló autó ablakát és abból egy női táskát lopott el.
06.25. 16:35
Heol.hu
Ahol tudják, mit beszélnek: Bábel re-opening

Az elmúlt időszakban végignézhettük a Március 15. - e tér kivirágzását, ahol tulajdonképpen a semmiből nyílt meg egy teljes komplexum, a kulináris élvezetek legújabb centruma.
06.25. 07:30
Stylemagazin.hu
Csak ünneplőt ne kelljen a gyerekre adnom!
Hogy hol is kezdődött? Az első fehér inget akkor kellett megvennem a fiamnak, mikor egy esküvőre voltunk hivatalosak. Ő két és fél éves volt, én akkor nyolc hónapos terhes - az én ruhámat lerendeztem egy vászonnadrág-tunika kombóval, az övé meg...izé: volt egy sötét nadrágja, meg egy fehér inge, amibe kb. másfélszer belefért, mert esküvő előtt egy nappal nem kaptam kisebbet. Na itt kezdődött az ünneplő ruhával kapcsolatos ellenszenvem. Tudom, trehány vagyok megszokhattam volna már: március 15, május vége, fehér ing- sötét nadrág. Szerencsére jó pár van belőle, örököltünk eleget, csak az a baj, hogy soha nem jut eszembe, hogy időben kivegyem a szekrényből és megnézzem, van-e olyan ami jó a gyerek/ek/re és nem sárgult meg az állásban sem.
06.25. 05:00
Bezzeganya.postr.hu
Állandó fájdalom gyötör
 42 éves nő vagyok. 1o éve vannak gerincpanaszaim, ez 2 éve visszatért, állandósult a fájdalom. Az orvosok nem mernek műteni, mert a hátgerincen van egy porckorongsérv és rossz helyen van. Van fájdalom a derék gerincnél is. Nagyon nem bírok aludni éjszaka, üvölteni tudnék, olyan mélyről érzem a fájdalmat a csontjaimban. Az orvos azt mondja, lehet, hogy a csigolyákkal van gond. 2 éve zsibbad mindkét lábam, és annyira fáj a combom, mint akibe belerúgtak, főleg éjszaka fel kell kelnem járkálni, nem tudok aludni. A nemi szervem is zsibbad, és nem tudom tartani a vizeletem március óta. 1 hete bevitt a mentő a stroke-osztályra, mert lezsibbadt a bal kezem, bal lábam, nem tudtam beszélni, és kettőt láttam a bal szememmel, és hányingerem volt. Azt mondta az orvos, hogy nem kaptam agyvérzést, és csinált ENG vizsgálatot, az egész testemen rendben talált mindent. Nézték a cukrot, Lyme-kórt, rendben volt minden. Lejött egy ortopéd orvos, megvizsgált és azt mondta. hogy sajnálja, de ő nem mer megműteni, mert a hátamnál a sérv van rossz helyen. Ennyivel be is fejezte. De sajnos úgy jöttem ki a kórházból, hogy a bal kezemet csak kicsit tudom emelni, a bal lábam térdtől a lábujjamig nem érzem és nem tudom mozgatni, csak járókerettel tudok közlekedni, kiírtak rehabilitációt. Azt szeretném kérdezni, Ön szerint a gerincemtől lehet ez? Mert rettenetesen fáj az egész gerincem azóta is. Vagy Önnek, doktornő, nem jut még valami eszébe, valami vizsgálat vagy valami rejtett betegség, pl. SM Sklerozis Multiplex vagy Guillain - Barre Syndrome vagy valami más?? És hogy az ENG vizsgálat annyira pontos, nekem miért nem mutatta ki, hogy zsibbad a jobb lábam és hogy a bal lábam nem tudom mozgatni térdtől a lábam ujjáig?? És akkor az a gyanú is felmerült hogy van cauda equina - syndrome és azt is megnézték, nem volt. A Lasegue teszt is pozitív volt 3o fokban. Sajnos akkor nem értem, mi történik, de azt tudom, hogy a gerincem nagyon fáj. Azt még le kell írnom, hogy 1o éve van pánikszindrómám, xanor o,5 mg-os gyógyszert szedek 3x1-et naponta, és Citalopram 1x1-et naponta. Azt mondta a kórházban az orvos, hogy ír beutalót a pszichiátriára, mert ő úgy látja, hogy én kaptam traumatikus stresszt. De sajnos azóta, mióta kijöttem a kórházból, olyanokat álmodok, hogy a bal lábam, amit húzok magam után, egy orvos le akarja vágni, de nem látom az arcát teljesen, elfáradok meg mindig valaki kerget és nem tudok szaladni, érzem, hogy mintha átélném azokat a dolgokat, amikor bent feküdtem a kórházban és mindig velem vannak, talán valami altató is kellene? Mindig zaklatott és nyugtalan vagyok, a lábam se csinálja, amit én szeretnék. Bármilyen válasznak nagyon örülni fogok. Tisztelettel: AnnaKedves Anna! Nagyon sok olyan kérdése van, ami egyáltalán nem az én kompetenciám. Nem vagyok orvos, egy bölcsészdiplomával rendelkező pszichológus vagyok. Abból, amit leír, az látszik, hogy a tünetei egy részének van organikus oka, de mintha lennének olyan tünetek is, amelyeket nem lehet ezzel magyarázni, tehát valamilyen pszichés háttere lehet. De magáról nem ír semmit a tünetein kívül – olyan mintha el is bújna a tünetek mögé. Pedig bizonyára van oka annak a múltjában, hogy pánikrohamai lettek. Mindez, amit leír, olyan komplex, hogy az jutott eszembe, érdemes lenne először elmennie egy családállításra, hogy valamit átfogóan megértsen a tüneteiből, aztán pedig belekezdenie egy egyéni terápiába. Sajnos azt kell mondjam, hogy ingyenes terápiás felnőtt ellátást nem nagyon találni, de érdemes áldozni rá. Gondolom orvosokra, gyógyszerekre is rengeteget költ – mégsem hozott megoldást. Néhány hetes tartózkodás a pszichiátrián nem fogja megoldani az állapotát. Van, hogy 1-2 éves szenvedéssel teli terápiás munka hoz enyhülést. Remélem, hogy lesz kitartása komolyan belevágni és dolgozni magán!   Üdvözlettel: Majoros AndreaMajoros Andreagyermek- és serdülő klinikai szakpszichológus
06.24. 12:47
Mipszi.hu
A Nemzeti Táncszínház helyére költözik 2016-tól a Miniszterelnöki Hivatal
2016. március 15-ig a Karmelita kolostor épületébe költözik a Miniszterelnöki Hivatal, amit  a Magyar Koreográfusok Társasága (MKT) aggodalommal fogadott, hiszen az egykori kolostorban működik a...
06.23. 17:51
Ittlakunk.hu
Bizonyíték: lakatlan szigeten landolhatott a maláj gép

Újabb rejtély bukkant fel a március 8-án eltűnt maláj repülőgép kapcsán. A gép pilótája, Zaharie Shah ugyanis egy házi készítési repülőszimulátorral a lakatlan szigeten való leszállást gyakorolta.
06.23. 13:00
Borsonline.hu
Híd az egészséghez
Július 11-én az Erzsébet-hídról bepillantást nyerhetünk abba, ahogyan több száz ember mozog együtt, egyensúlyban az egészségéért. A Magyarországi Taoista Tai Chi Társaság idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját, melynek legnagyobb eseményét Budapesten, a Március 15. téren rendezi.
06.23. 11:22
Vjm.hu
 Szemtanúk és túlélők 1944-ről: az embertelenség banalitása

A háború, a terror, a kegyetlenség és az embertelenség „banalitása a vészkorszakban, a német megszállás után is hátborzongató. A mindennapok története iszonyatos emlékekké változott az elmúlt hetven évben. Az 1944. március 19. utáni eseményeket most dokumentumfilmek igyekeztek felidézni.
06.22. 22:10
Hvg.hu
Maláj utasszállító: furcsa tények a kapitányról

Már több, mint három hónapja áll tanácstalanul a világ összes tengeri mentőalakulata, ugyan hová tűnhetett a maláj MH370-es járat. A március 8-án eltűnt Boeing 777-es után már a fél Indiai-óceánt átfésülték, de eddig sem a roncsok, sem a fekete-doboz nem került elő.
06.22. 20:28
168ora.hu
Sikeres évadot zárt a Budapest Bábszínház

A Budapest Bábszínház évérteklője. A 2013/2014-es évadban két játszóhelyen, a színházteremben és a Játszó-téren 388 előadást – köztük öt bemutatót: Boribon és Annipanni, Az iglic, Trisztán és Izolda, Tíz emelet boldogság, Unokák a polcon – láthatott 102.978 néző, ami 101,6%-os látogatottságot jelent. Két előadás koprodukcióban készült: Az iglic a Katona József Színházzal, a Tíz emelet boldogság a Mesebolt Bábszínházzal együttműködésben jött létre.A Koós Iván Galériában két kiállításra – 101 kismackó és néhány ráadás, Szerelmes párok – szerelmes bábok – került sor, ezekhez múzeumpedagógiai foglalkozás kapcsolódott, és folytatódott az előadásokhoz kapcsolódó, színházi nevelési és beavatószínházi oktatócsomag program is.A Budapesti Nyári Fesztiválhoz kapcsolódó Shakespeare-fesztivál alatt tekinthető meg a Budapest Bábszínház, valamint elődje, az Állami Bábszínház Szentivánéji álom előadásainak (1964 – rendező: Szőnyi Kató, 2006 – rendező: Josef Krofta) bábjaiból készült minitárlat a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon.Boribon és Annipanni. Fotó: Éder Vera Márciusban zajlott az V. BÁBU Fesztivál tíz előadással, amelyek között kifejezetten felnőtteknek készült produkciók is voltak. Az érdeklődők a magyarországi bábművészetről a Bóbita Bábszínház, a Nylon Group, a Mesebolt Bábszínház, a HUPS! Crew, a MárkusZínház, a Ziránó Színház, a Hepp Trupp és a Vojtina Bábszínház jóvoltából, a határon túli törekvésekről az Árgyélus Színház (Gömör) és a Szigligeti Színház Lilliput Társulat (Nagyvárad) jóvoltából kaphattak ízelítőt.Március 21-én a Budapest Bábszínház kezdeményezésére a magyar nyelvű bábosok határon innen és túl közösen ünnepelték a Bábszínházi világnapot. Az eseménysorozat célja az volt, hogy ráirányítsa a figyelmet a magyar nyelvű bábművészetre, annak sokszínűségére, intézményeire és független társulataira, a régóta pályán levőkre és a legfiatalabb generációra, így ez a nap az összes magyar nyelvű bábos közös ünnepévé vált. A kezdeményezéshez határon innen és túl több mint húsz településről mintegy negyven társulat, csoport, oktatási intézmény, szakmai szervezet csatlakozott.A Budapest Bábszínház rangos hazai és külföldi fesztiválmeghívásoknak is eleget tett a 2013/2014-es évadban. Szeptember elején rendezték meg Jakartában a Wayang World Puppet Carnival nevű fesztivált, amelyre 46 ország 64 előadását hívták meg. Az indonéz fővárosban megrendezett rangos seregszemlén a Budapest Bábszínház a János vitéz című előadással vett részt, ami bekerült a legjobb három művészi előadás közé, és megkapta a legjobb rendezés díját.Novemberben a Marczibányi Téri Művelődési Központban megrendezett VII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemlén a zsűri döntése alapján a Lúdas Matyi a Nemzetgazdasági Minisztérium különdíját megosztva nyerte el.A Semmi a legjobb gyerek- és ifjúsági előadás kategóriájában kapta meg a Színikritikusok Díját, láthatta a Kortárs Drámafesztivál, illetve a VII. Kaposvári ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé közönsége, ahol Hoffer Károly a legjobb rendezőnek járó Lengyel Pál-díjat kapta meg.Semmi. Fotó: Éder VeraIdén Kaposváron a zsűri döntése alapján a legjobb gyerekszínházi előadásnak járó Üveghegy-díjat a Boribon és Annipanni kapta (rendező: Ellinger Edina), a bábokat, a díszletet és a jelmezeket tervező Lisztopád Krisztinát a legjobb tervezőnek járó Koós Iván-díjjal tüntették ki. Az Üveghegy-díj egyúttal elismeréssel járt a „kimagasló ifjúsági színházi előadásért”, a Semmiért is, ami meghívást jelentett a Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF programjába.Az évad legkülönlegesebb vendégjátékára a Színház- és Filmművészeti Egyetem Mesével látó mese- és bábfesztiválján került sor, ahol a kaposvári biennálén 2012-ben a legjobb gyerekelőadásnak járó Üveghegy-díjjal jutalmazott A Hétfejű Tündért audionarrációval láthatta a közönség.A színház művészei közül Beratin Gábort Aase-díjjal tüntették ki. Az évadzáró társulati ülésen két díjat adtak át. A társulat szavazatai alapján a Havas–B. Kiss-díjat Rusz Judit színész, a Kovács József-díjat Dóczi Lívia bábkészítő kapta.Az ember tragédiája. Fotó: Izsák ÉvaA 2014/2015-ös évadban négy bemutató és egy felújítás várja a nézőket. Már májusban elkezdődtek az évadnyitó Hoppá-hoppá! próbái, a kétszereplős, óvodásoknak készülő előadás rendezője Kuthy Ágnes. Szintén októberi bemutató lesz a Hagymácska. Gianni Rodari közkedvelt regényének adaptációja is óvodásoknak szól, az előadást Veres András rendezi. Az évad harmadik gyerekeknek szóló premierjét, a Hókirálynőt Fige Attila állítja színpadra.Az ifjúsági és felnőttrepertoár két nagyszínpadi produkcióval erősödik a következő szezonban. Még júniusban elindult Az ember tragédiája felújítása. Az 1999-ben bemutatott, Garas Dezső által rendezett Madách-klasszikust az utóbbi években nem láthatta a közönség, a jövő évadban viszont új szereplők beállásával ismét műsorra kerül. Tavasszal igazi különlegességre, egy klasszikus musical bábszínházi előadására számíthatnak a nézők: a Kabarét – a Sade márki után ismét a társulattal dolgozó – Alföldi Róbert viszi színre.A bemutatókon túl továbbra is műsoron maradnak a közönség által kedvelt produkciók, köztük az 500. előadást jövőre elérő A varázsfuvola. Az eddigiekhez képest több, 22 bérletsorozat indul óvodai és iskolai csoportoknak a hétköznapokon, családoknak a hétvégéken, valamint az ifjúsági korosztály és a felnőttek számára kínált bérletek száma is emelkedik.
06.22. 06:00
Szinhaz.hu
Bonyolult, cserébe hatástalan
Bonyolult, cserébe hatástalan
Nem hoz sok pluszbevételt az iparűzési adó legutóbbi, 2013-tól hatályos módosítása lapunk számításai szerint. De legalább jelentős elfoglaltságot jelentett az érintett cégeknek – a bevallást a társasági adóéval együtt május végéig kellett elkészíteni, az előlegeket pedig két részletben, március és szeptember 15-ig kell átutalni. Az új szabály szerint az ipa alapját csak korlátozottan tudják a cégek csökkenteni egy nagyon bonyolult sávos számítási rendszer mentén.
06.21. 07:35
Nol.hu
Teljes lezárás lesz hét napon át a kercaszomori bekötőúton
Zajlanak a Kercaszomor-Domanjsevci magyar-szlovén határátkelőhöz vezető kercaszomori bekötőút felújítási munkái Vas megyében. A kivitelezés során június 23-tól időszakosan útlezárásra kell számítania a közlekedőknek - tájékoztatott sajtóközelményében a Magyar Közút Zrt. kommunikációs képviselője. Több, mint 448 millió forintos uniós támogatásból újul meg a kercaszomori bekötőút 5 kilométeres szakasza az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program keretében a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában. Az érintett szakaszon már március óta zajlanak a felújítási munkák, a héten pedig a szakemberek elkezdik a régi burkolat felmarását, valamint a lokális hibák javítást. Az új burkolatalap építésére a határ előtti 1 kilométeres szakaszon június 23-án és 24-én került sor, majd a június 30. és július 3. közötti időszakban kerül sor ugyanitt az új aszfaltrétegek bedolgozására. Ezen időszakok alatt a gyorsabb munkavégzés érdekében a forgalom elől lezárják az utat. A lezárást a helyszínen, valamint a Kercaszomor határában is táblák jelzik majd. A magyarszombatfai átkelő továbbra is a megszokott módon üzemel majd. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közlekedők megértését és türelmét kéri a munkálatok idejére! Vas megyeKercaszomorközlekedéssajtóközlemény
06.20. 06:53
Alon.hu
A szombathelyi Mesebolt Bábszínház - tervek és évértékelő gondolatok
Néhány gondolat a 2013/2014-es évadról   Gyakorlatilag az évad nagyobb része szóló, illetve két- háromszemélyes előadásokra épült.  Ebben az évadban a tavalyihoz képest is jelentősen nőtt az elfoglaltság. A meglévő 17 fős társulat  361 előadást, 15 bemutatót és számtalan felújítást teljesített.   Az évad 15 bemutatójából 9 óvodásoknak, kisiskolásoknak szóló bábszínházi ill. gyermekszínházi előadás.   Ezek közül három együttműködés eredménye. A Budapest Bábszínházzal a hottói Magamura Alkotóműhellyel és a Kőszegi Várszínházzal is szövetkeztünk egy-egy produkció létrehozására. Hagyományainkhoz híven idén is készült egy pöttöm színházi játék, melyet az 1-4 éves korosztálynak játsszunk. Színpadra állítottak 4 speciális foglalkoztató játékot és egyedi, különleges produkcióval szórakoztatták az utasokat a szombathelyi vasútállomáson a bábszínházi világnapon.   Az óvodás és iskolás csoportoknak szóló hagyományos őszi és tavaszi Mesebolt Bérlet mellett két új sorozatot is indítottunk.  Az elmúlt esztendőben összeállítottunk egy vándorkiállítási anyagot is. A bábokat, fotókat, plakátokat, terveket tartalmazó anyagból 5 helyszínen, 5 szombathelyi általános iskolában nyílt kiállítás.    Országos és nemzetközi fesztiválok  2013. november    „Nézz egy nagyot!” VII. Gyermek- és Ifjúsági Színházi Szemle, Budapest -  Tá-Ti-Ti, Madarak voltunk, Pinokkió  A rendezvényre előzsűrizés után az országból 22 gyermek- ill. ifjúsági előadás kapott meghívást. Mindhárom előadásunk kiérdemelte a Szemle Diplomáját.  2014. március   Bábu Fesztivál, Budapest - Én vagyok én, te vagy te; Tíz emelet boldogság   2014. március  Deszka – Gördeszka Fesztivál, Debrecen – Madarak voltunk, Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése  2014. május  VII. Kaposvári Nemzetközi ASSITEJ Gyermek- és Ifjúsági Színházak  Biennáléja   Versenyprogram: Vitéz László – Az elásott kincs   OFF program: Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése; egy héten át foglalkoztató- és zenés  játékok, előadásrészletek a fesztivál családoknak szánt szabadtéri programjában  Kovács Géza kapta az 1. alkalommal odaítélt Kemény Henrik-díjat  2014. május  Varsói Nemzetközi Gyermekszínházi fesztivál – Madarak voltunk  2014. június   Pécsi Országos Színházi Találkozó OFF program – Dobronka cirkusz, világszám!; Vitéz László – Az elásott kincs  2014. június  XVI. Találkozás – Nemzetközi Színházi Fesztivál, Nyitra – Dobronka cirkusz, világszám!  2014. június  Bialystocki Nemzetközi Bábfesztivál – Baltasar Espinosa utolsó üdülése és üdvözülése    Tervek a 2014/2015-ös évadra  Az elkövetkező évadban a nagy klasszikus meséket állítjuk előtérbe: 8 új előadást és 1 új foglalkoztató játékot tervezünk.   2015. tavaszi bérletünk is legalább ennyi érdekességgel szolgál majd, hiszen lesz Wilhelm Hauff mese, Tündér Lala, valamint új mesét ír számunkra Varró Dániel.  Újdonság, hogy középiskolásoknak készítünk osztályterem színházi előadást az Iliászból. S természetesen újabb pöttöm színházi előadással is jelentkezünk.  Az új foglalkoztató játék - kapcsolódva a város programjaihoz - Szent Márton életéből merít.  Az évad végén Jeles András dolgozik majd nálunk. Egy újabb felnőtteknek szóló előadást állít színpadra.  Újra lesz Zenés Gyermekszínházi Bérlet iskolásoknak, és megszervezzük az Oladi Mesebérletet is.  Folytatjuk a hétvégi matinékon a más színházi műhelyeket bemutató sorozatunkat.     Bemutatók:  VITÉZ LÁSZLÓ - Az elásott kincs  A bemutató időpontja: 2013. szeptember 22.  PETER BICHSEL-SZABÓ BORBÁLA: ÉN VAGYOK ÉN, TE VAGY TE  A bemutató időpontja: 2013. szeptember 29.  SZÁSZ ILONA:  AZ ÖRDÖG KÚTJA – vasi mende-mondák  A bemutató időpontja: 2013. november 2.  A Százholdas pagony meséi  A bemutató időpontja: 2013. november 3.  RÁKOS PÉTER: MUMUS A PADLÁSON  A bemutató időpontja: 2013. december 1.  Gimesi Dóra: Tíz emelet boldogság   – A Budapest Bábszínházzal közös előadás  A bemutató időpontja: 2013. december 20.  DOBRONKA CIRKUSZ,  VILÁGSZÁM!  a Magamura Alkotóműhellyel közös előadás  A bemutató időpontja: 2014. február 9.   Markó Róbert-Tengely Gábor : A harmadik hableány  A bemutató időpontja: 2014. április 27.  SZÁLINGER BALÁZS: CSODALÁMPA  A Kőszegi Várszínházzal KÖZÖS ELŐADÁS  A bemutató időpontja:2014. július 7 Kőszeg  Pöttöm színházi előadás:  Szerelmükből születtem én - családi zajmese a legkisebbeknek   A bemutató időpontja: 2013. december 18.  A bábszínházi világnapra készített játék:  JEGYBEN JÁRUNK   A bemutató időpontja: 2014. március 21.    TERVEK A KÖVETKEZŐ ÉVADRA  Bemutatók  Tikirikitakarak - Új pöttöm színházi előadás   1-4 éveseknek szóló előadás  A bemutató tervezett időpontja: 2014. október    Jevgenyij Svarc: Az elvarázsolt testvérek  nagyszínpadi produkció óvodásoknak és iskolásoknak  Bemutató: 2014. október 26.      Krystyna Milobedzka - Falkiewicz : A haza  nagyszínpadi előadás iskolásoknak  Bemutató: 2014. december 7.    Kormos István: Vackor az óvodában  kamaratermi előadás óvodásoknak  Bemutató: 2014. december 7.    Hideg szív  nagyszínpadi előadás iskolásoknak  A bemutató tervezett időpontja: 2015. február 8.    Iliász  osztályterem színházi előadás középiskolásoknak  A bemutató tervezett időpontja: 2015. március 22.    Varró Dániel: Farkaskaland  nagyszínpadi előadás óvodásoknak és iskolásoknak  A bemutató tervezett időpontja: 2015. március 29.    Szabó Magda: Tündér Lala  nagyszínpadi előadás óvodásoknak és iskolásoknak    József és testvérei  felnőtteknek szóló előadás  A bemutató tervezett időpontja: 2015. június-július    Bérletek:  Őszi Mesebolt Bérlet óvodásoknak:  Őszi Mesebolt Bérlet iskolásoknak:  Tavaszi Mesebolt Bérlet óvodásoknak:  Tavaszi Mesebolt Bérlet iskolásoknak:  Zenés Gyermekszínházi Bérlet  Oladi Mesebérlet    A hétvégi matinék színesítésére meghívott előadások  A pincérfrakk utcai cicák (Vaskakas Bábszínház)  Ha-Dede (Kabóca Bábszínház)- pöttöm színházi előadás  Az égig érő fa (MárkusZínház)  Karácsonyi csillag (Ziránó Színház)  Vitéz László munkát keres (Pályi János)  Babszem Jankó (Ziránó Színház)  A fülemüle (MárkusZínház)  A három kismalac (Ziránó Színház)  A helység kalapácsa (MárkusZínház) Mesebolt BábszínházSzombathely
06.18. 09:20
Alon.hu
Hende Csaba erős honvédséget akar
A jövőben az állami, nemzeti ünnepek és emléknapok rendezvényeinek megszervezését és lebonyolítását is a Honvédelmi Minisztérium látja el.  Az ukrán válság rávilágított, hogy a biztonság nem magától értetődő, a szuverén Magyarország erős honvédséget kíván - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter az MTI-nek adott interjújában, hozzátéve: az új kihívásokra reagáláshoz pótlólagos forrásokra, a tervezett fejlesztések ütemezésének újragondolására lesz szükség. A tárca feladata lett az állami rendezvények lebonyolítása, amelyet az újonnan felállított Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal végez majd. Az újabb négyéves ciklusát kezdő miniszter kiemelte: a honvédség három alapvető feladata az ország fegyveres védelme, az ipari és természeti katasztrófák elleni védekezésben való közreműködés és a nemzetközi szerepvállalás. Mindhárom területet érinti, hogy a Magyar Honvédség "kifutó" technikai eszközei a következő években cserére szorulnak.  Hende Csaba az előző ciklus egyik legnagyobb szakmai sikerének nevezte, hogy a 2012-ben összeállított 10 éves fejlesztési tervet teljes egészében támogatja a NATO. Kiemelte, hogy akkor még nem lehetett látni, mi fog történni az országtól keletre. Készülve a szeptemberi NATO-csúcstalálkozóra, a szövetség vezető szervei és tagországai intenzíven dolgoznak azon, milyen konkrét válaszokat igényel a kialakult helyzet, milyen megerősítő intézkedéseket, elővigyázatossági rendszabályokat kell végrehajtani - mondta a miniszter, hozzátéve, hogy ez pótlólagos ráfordításokat is követel.  Kiemelte, hogy az ukrán válság nyomán a 2012-es elképzeléseket, a fejlesztések ütemezését is újra kell értékelni, újabb fejlesztésekre vagy a korábban tervezettek előrehozatalára lehet szükség. Példaként említette, hogy a Gripenek fejlesztése a későbbi tervek között szerepelt. Az új helyzetre tekintettel azonban ezt előre hozták, a megvalósításhoz szükséges hárommilliárd forintos forrást határozatban vállalta kormány. Ennek eredményeként a 2016-ban felálló V4 EU harccsoportban Magyarország a közelmúltban jelentősen megnövelte vállalásait: a Magyar Honvédség egyik legfőbb feladata - egyéb szerepvállalás mellett - a harccsoport közvetlen légi támogatása.      A miniszter azt is elmondta: a nemzeti helikopterflotta - amelynek katasztrófavédelmi, terrorelhárítási, polgári védelmi és rendvédelmi feladatok ellátására is alkalmasnak kell lennie - kialakításához szükséges első lépést már megtették. Véleménye szerint a kormány a szükséges döntéseket az idén meg fogja hozni.   Hende Csaba felidézte, hogy az elmúlt négy évben az alaptörvénytől a miniszteri szintű utasításokig újraalkották a honvédelmi jogszabályokat, továbbá ésszerűsítették, a NATO előírásaihoz igazították a honvédség szervezetét, ezáltal hatékonyabb és gazdaságosabb működést értek el.  A minisztérium 2010-es átvételekor Hende Csaba teljes átvilágítást rendelt el öt évre visszamenőleg. Ennek során mintegy tízezer oldalnyi dokumentum keletkezett, és mintegy száz bűncselekmény gyanúja miatt tett feljelentést. Ezek között több még nyomozati, több pedig bírósági szakban van, néhány ügy már lezárult. A bűncselekményekkel a honvédséget jóval több mint egymilliárd forintos kár érte - mondta a miniszter, hangsúlyozva: jogászaik azon dolgoznak, hogy minden, a tárcától jogtalanul elvett fillért visszaszerezzenek.  Hende Csaba az előző ciklus fontos eredményeként említette az önkéntes tartalékos rendszer felállítását, ez 2013 nyarán, minden idők legnagyobb dunai árvízénél vizsgázott sikeresen. Az előző ciklusban az ország fegyveres védelmi tervén alapuló szakmai számvetés szerint nyolcezerben határozták meg az önkéntes tartalékos rendszer létszámát. Jelenleg mintegy 5300 sikeresen kiképzett, esküt tett tartalékos katonája van a Magyar Honvédségnek. A következő időszakban intenzív toborzásba kezdenek - mondta Hende Csaba, hozzátéve: minden magyar állampolgár jelentkezését várja, aki elhivatottságot érez a haza fegyveres védelme iránt, és azt polgári hivatása, foglalkozása mellett szeretné végezni.  A  tárcánál az új ciklus egyik legfőbb újdonsága, hogy a hagyományos honvédelmi feladatok mellett a jövőben az állami, nemzeti ünnepek és emléknapok rendezvényeinek megszervezését és lebonyolítását is a Honvédelmi Minisztérium látja el. Ennek érdekében a HM-en belül létrehozták a Nemzeti Rendezvényszervező Hivatalt, amelyet társadalmi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkárként Kun Szabó István, a Budapest Helyőrség Dandár eddigi parancsnoka irányít. Az ő felügyelete alá tartoznak a jövőben az állami rendezvények, a civil szervezetekkel és az egyházakkal való kapcsolattartás, a háborús kegyeleti ügyek, a hadisírgondozás, továbbá a honvédelmi kötelék és a katonasuli program is.  Orbán Viktor miniszterelnök június 6-án kérte fel Hende Csabát, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a honvédelmi tárcát 2016. március 15-ig Székesfehérvárra költöztessék. Erre a feladatra munkacsoportot hoztak létre, amely már megkezdte munkáját. Hende Csaba elmondta, a honvédelmi tárca esetében számtalan speciális szempontot is figyelembe kell venni: például katonai stratégiai, nemzetbiztonsági feltételeket, a nemzetközi együttműködésből fakadó katonai feladatok ellátását. Meg kell vizsgálni, hogy az infrastrukturális, fenntarthatósági követelmények milyen esetleges többletköltségekkel járnak. A miniszter szerint hosszabb időre van szükség ahhoz, hogy minden releváns összefüggést fel tudjanak tárni. A tárca a vizsgálat eredményéről először a kormányt tájékoztatja, és az hozza meg a szükséges döntéseket.  Helyi politikaHende Csaba
06.18. 09:19
Alon.hu
Nyakon és fejen szúrta, aztán élve elégette
Vádat emeltek egy húszéves férfi ellen, aki március 3-án többször megszúrt egy alvó asszonyt, majd a még élő sértettre gyújtotta annak ágyát – közölte a fővárosi főügyész kedden az MTI-vel.
06.17. 13:21
168ora.hu
Álmában leszúrta és felgyújtotta - de nem a gyilkos álmodott
Vádat emeltek egy húszéves férfi ellen, aki március 3-án többször megszúrt egy alvó asszonyt, majd a még élő sértettre gyújtotta annak ágyát.
06.17. 12:34
Ma.hu
Két napig nem láthatjuk a Seuso-kincseket
A Parlamentben március 26-án mutatták be az állam által megvásárolt felbecsülhetetlen értékű, ókori római eredetű Seuso-kincs hét darabját, amely azóta is az Országgyűlés épületében látható kiállításon.
06.16. 14:59
Ma.hu
Orbán Viktor esztéta műértő elemzése
Azt állítja Orbán Viktor miniszterelnök (harminc, zsidó származású amerikai szenátornak és képviselőnek írt válaszlevelében), hogy „az emlékmű felirata világos: Magyarország német megszállása, 1944. március 19. Az áldozatok emlékére.”
06.16. 11:34
168ora.hu
Múzeumok éjszakája - A színekkel játszik a győri múzeum
A színekkel játszik június 21-én, a Múzeumok éjszakáján a győri Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum, amely 11 helyszínen várja programokkal este hat órától éjfélig az érdeklődőket. A felújítás alatt álló, ezért március közepe óta zárva tartó, 2016-ban nyitó Apátúr-házban például az épülettel és szerkezetével ismerkedhet a közönség az átalakítást tervező építészek és a műemléki falkutatást végző szakemberek segítségével a Színek a vakolat alatt című program során. De fellép itt a Harmónia régizene-együttes, valamint szecessziós üveg- és papírképeket készíthetnek itt kicsik és nagyok, óránként pedig tűzzománc-foglalkozás indul felnőtteknek. A cserépkályha-történeti kiállítást őrző Fruhmann-házban nem csupán a kiállított darabokhoz fűznek bővebb kommentárt az este hétkor induló vezetés során a szakemberek, de itt agyagozhatnak, készíthetnek kályhacsempét a gyerekek. A Kovács Margit Állandó Kiállítás helyszínén, a Kreszta-házban az alkotó falusi élet pillanatait megörökítő munkáival foglalkozhatnak külön az érdeklődők, míg a Magyar Ispita (a Váczy Péter Gyűjtemény otthona) több programja is a hadiélettel foglalkozik, legyen szó az egykori katonák mindennapjairól vagy a győri Ágyúgyár történetéről.  A Vastuskós-házban, amelyben a Patkó Imre Gyűjtemény nyert egykor elhelyezést, Stratégiai táblás játékok a fa bűvöletében címmel szerveznek külön programot az érdeklődőknek. Az egykori városi börtönbe, a Győr Város Levéltárának mai épületébe látogatók pedig az itt kivégzett "lőcsei fehér asszony" történetével ismerkedhetnek meg. A minden programra érvényes belépő a felnőttek számára 1200 forintba, a gyerekeknek fele ennyibe kerül. MTIGyőrGyőr-Moson-Sopronmúzeum
06.16. 10:37
Alon.hu
Mik azok a gázcsövek a Hotel Savaria előtt?
A napokban arra lettünk figyelmesek, hogy a szombathelyi Hotel Savaria előtt valakik komoly mennyiségű gázcsövet halmoztak fel.   Hitelen elöntött bennünket a bizakodás, hogy netán a szálloda túlsó felén levő, szégyenletes állapotban levő Mártírok terét újítják fel, de reményeink hamar elillantak.Megkeresésünkre a Égáz-Dégáz Földgázelosztó Zrt.-t ugyanis arról tájékoztatott bennünket, hogy a gázcsövek a Király utcai gázvezeték rekonstrukciós munkálatok előkészületei.   A jóváhagyott tervek alapján az Égáz-Dégáz Fölgázelosztó Zrt. által megbízott kivitelező több mint 200 méter hosszan kicseréli  a földgázelosztó vezetéket az útpályában a Széll Kálmán utca és Március 15. tér között.   Nem árt tudni, hogy mindez azt jelenti: a Király utcában a nyár folyamán forgalomkorlátozásra is számítani kell, mivel az épületeket ellátó leágazó szakaszok cseréjére is sor kerül.Király utca, az érintett útszakasz Az érintett útszakaszon félpályás folyamatos lezárás és szakaszos egészpályás lezárások lesznek, ami természetesen érinti majd a parkolási lehetőségeket is. A burkolat helyreállításnak határideje 2014. augusztus 20. Szombathely
06.15. 17:25
Alon.hu
Devizahitelek - Hétfőn várhatóan jogegységi döntést hoz a Kúria
Az Ab március 17-én kimondta: törvénnyel módosíthatók korábban megkötött szerződések.
06.15. 12:21
Nepszava.hu
Véget ért Taylor Swift turnéja
Az amerikai énekesnő RED nevet viselő albuma után világ körüli turnéra indult még tavaly március 13-án, mely 86 koncert után a napokban elérkezett a végéhez.
06.15. 11:18
Starity.hu
Egyik napról a másikra maradt szerelem nélkül Szabó Zsófi exe
A TV2 március végén váratlanul szerződést bontott a Jóban Rosszban producerével, aki így munka nélkül maradt. Nem sokkal ez után hunyt el Szabó Gyula, ami nem csak szerelmét, de őt is megrázta. Most, hogy a kapcsolatuk véget ért, társ és munka nélkül maradt Grande.
06.15. 08:16
Kiskegyed.hu
Ők a 14. POSZT díjazottjai - Az Újvidéki Színházé a legjobb előadás

Gálaműsorral zárult a Pécsi Országos Színházi Találkozó, melynek keretében kiosztották a szakmai és a közönségzsűri díjait. Idén először a Színházi Dolgozók Szakszervezete is elismerést adott át. A Pécsi Országos Színházi Találkozót június 5-14. között immár 14. alkalommal rendezték meg Pécsett. A fesztivál díszvendége az idén 70. születésnapját ünneplő Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, rendező, Érdemes- és Kiváló Művész volt.A 2014-es válogatók, Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus 2013. március 1. és 2014. március 9. között összesen 32 262 km-t utazott, több mint 300 előadást tekintett meg határon innen és túl, és végül 13 előadást választott ki. Saját bevallásuk szerint legfőbb alapelvük a szakmai minőség volt: az, hogy milyen alkotói és színészi teljesítmények jelennek meg az előadásokban. "Szerintem a művészetnek mindannyiunk közös emberi dimenzióit kell megnyitnia. Még a politizáló művészetnek is. (Erre a Katona előadásai jelentik a jó példát.) Szerintem a klasszikus görög kultúra adhat erre mintát nekünk. Az V. századi Athén is tele volt pártharcokkal és mocskos politikai játszmákkal. De a színház, a tragédia-előadások a mítoszok közös nyelvén szólaltak meg, amelyekről mindenki hasonlóképpen tudott gondolkodni, függetlenítve magát attól, hogy a belharcokban épp melyik oldalra sodródott. A válogatás során is azt kerestük, ami összeköt bennünket, s nem azt, ami szétválaszt" - fogalmazott interjúnkban Sándor L. István.Az alábbiakban a díjazottak listáját közöljük.A XIV. PÉCSI ORSZÁGOS SZÍNHÁZI TALÁLKOZÓ DÍJAZOTTAI – 2014. JÚNIUS 14.:A szakmai zsűri díjai:Legjobb előadás: Opera ultima Rendező: Kokan Mladenović Újvidéki SzínházLegjobb rendezés: Ascher Tamás Fényevők Katona József Színház, BudapestLegjobb női főszereplő: Elor Emina Opera ultima Újvidéki SzínházLegjobb férfi főszereplő: Fodor Tamás Paul Foster: I. Erzsébet Vádli Alkalmi Színházi Társulás, Budapest – Szkéné Színház, Budapest - FÜGELegjobb női mellékszereplő: Jordán Adél Fényevők Katona József Színház, BudapestLegjobb férfi mellékszereplő: Kaszás Gergő Paul Foster: I. Erzsébet Vádli Alkalmi Színházi Társulás, Budapest – Szkéné Színház, Budapest - FÜGEfotó: Simara László/ poszt.hu Legjobb díszlet: Fodor Viola Mohácsi testvérek: A képzelt beteg Örkény István Színház, BudapestFotó: Mikus Csaba / poszt.hu Legjobb jelmez: Marina Sremac Opera ultima Újvidéki Színházfotó: 168 óra Legjobb dramaturg: Mohácsi István és Mohácsi János az Örkény István Színház A képzelt beteg című előadásának dramaturgiai munkájáértLegjobb színházi zene: Kovács Márton az Örkény István Színház A képzelt beteg és a Katona József Színház Fényevők című előadásának zenéjéértfotó: Rab Zoltán Különdíj: Alkésztisz Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós TársulatA színész zsűri díjai:Legjobb férfi alakítás: Balázs Áron Opera ultima Újvidéki SzínházLegjobb női alakítás: Hay Anna A hosszabbik út Kerekasztal Színház, Budapest- Szputnyik Hajózási Társaság, BudapestA Fidelio díjai (a színész zsűri döntése szerint):Legjobb 30 év alatti színésznő: Lovas Rozi Bródy Sándor: A tanítónő Miskolci Nemzeti SzínházLegjobb 30 év alatti színész: Molnár Áron Sütő András: Az álomkommandó Vígszínház, BudapestA közönségzsűri díja: Kolozsvári Állami Magyar Színház CsipkeA Színházi Dolgozók Szakszervezetének Básti Lajos díja: Köles Ferenc Székely Csaba: Bányavakság Csiky Gergely Színház, Kaposvár – Pécsi Nemzeti SzínházSzínház.hu
06.14. 18:00
Szinhaz.hu
Felkészült Debrecen a traktoros tüntetésekre?
Múlt pénteken derült ki, hogy legkésőbb 2016. március 15-ig a budai Várba költözik a miniszterelnök és hivatala, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet. Azt már megnéztük, hogy a...
06.12. 10:51
Portfolio.hu
Élő: Demi Lovato - Really Don't Care ft. Cher Lloyd
A mai napon új videó került fel a platinalemezes előadó VEVO-csatornájára, amit még Neon Lights turnéján vettek fel március végén.
06.11. 21:06
Starity.hu
Listaelső lett a Three Days Grace legújabb szerzeménye
A kanadai csapat eléről tavaly távozott Adam Gontier frontember, idén március 28-án pedig hivatalosan is átvette az énekes helyét Matt Walst. Ezt követően április 1-jén látott napvilágot a zenekar Mattel közös első szerzeménye, a Painkiller és máris hatalmas sikernek örvend!
06.11. 15:24
Starity.hu
Az ország legdrágább lakása mellé költöznek Orbánék
Múlt pénteken derült ki, hogy a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig...
06.11. 10:22
Portfolio.hu
Rudolf Péter: Az elismerést nem zsebelte be magának
Kaszás Attila színművész 2003. március 23-án hunyt el életének 48. évében. A fiatalon távozó színművész egykori Alma Matere, az észak-komáromi Selye János Gimnázium hat évvel ezelőtt, 2008-ban díjat alapított az egykori tehetséges diák emlékére, emberi, művészi nagysága előtt tisztelegve. Az idei díjat a pályatársból lett barát, Rudolf Péter adta át.
06.11. 09:04
Stop.hu
Megtalálják a maláj gépet!
A repülőnek - 239 emberrel a fedélzetén - március 8-án veszett nyoma.
06.11. 08:38
Nepszava.hu
 "Orbán Magyarország legszebb munkahelyének tartja a sajátját"

Lázár János szerint Orbán nem akart a budai Várba költözni, hanem az Országgyűlés még az előző ciklusban határozott arról, hogy a végrehajtó hatalomnak el kell hagynia a törvényhozás épületét. A kabinet felkérte Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőt, és Hende Csaba honvédelmi minisztert, hogy vizsgálja meg minisztériuma költözését legkésőbb 2016. március 15-ig.
06.10. 23:00
Hvg.hu
Végrendelkezők figyelem! – változtak a szabályok

Jelentős változásokat hozott a végrendelkezők és az örökösök életébe március 15-étől az új polgári törvénykönyv (Ptk.).
06.10. 19:00
Fn24.hu
A székesfehérvári közgyűlés támogatja a a Honvédelmi Minisztérium városba költözését
Egyhangúlag támogatta a székesfehérvári közgyűlés keddi rendkívüli ülésén a kormány tervét, miszerint a Honvédelmi Minisztérium (HM) a városba költözik - írja az MTI. A döntésről Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármester kedd délután írásban tájékoztatja Hende Csaba honvédelmi minisztert. A városvezető a napirendi pont előterjesztésekor jelezte: Székesfehérvár méltó körülményeket tud teremteni és alkalmas arra, hogy a HM székhelyéül szolgáljon. Hozzátette: a minisztériumi apparátus mintegy ötszáz embert jelent, de ma még nem tudható, mely háttérintézmények költöznek majd a városba. Megjegyezte, vannak olyan belvárosi ingatlanok, amelyek a munkaszervezetet képesek kiszolgálni és a protokolláris hátteret is biztosítani tudják. Cser-Palkovics András a döntést követően elmondta: minden politikai erő támogatta az elképzeléseket, ami megfelelő alapot jelent az egyeztetések mielőbbi elkezdéséhez. Közölte: Hende Csabát a közeljövőben meghívják egy városi közgyűlésre, illetve az önkormányzattól hamarosan kijelölik azokat, akik az egyeztetéseket és a lépések előkészítését megkezdhetik.  Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára, a város fideszes országgyűlési képviselője az előterjesztés tárgyalásakor kiemelte: Székesfehérvár, mint a nemzet történelmi fővárosa, ismét a kormányzás részese lehet, több száz év után ismét az állam fontos részeként működhet. A döntés egyben elismerése az elmúlt négy év munkájának, hiszen Székesfehérvár erős, magában bízó, gazdasági tekintetben is erős város lett - tette hozzá. Márton Roland (MSZP) önkormányzati képviselő felszólalásában hangsúlyozta, hogy minden szempontból támogathatónak tartják az elképzeléseket. Megjegyezte: a korábbi szocialista városvezetés sokat tett azért, hogy az Összhaderőnemi Parancsnokság (ÖHP) Székesfehérvárra kerüljön, ami a mostani döntést is elősegíthette. Kérte a városvezetést, vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy a minisztériumhoz tartozó felsőoktatási intézmény is a városba költözhessen, hiszen az infrastrukturális feltételek a Kodolányi János Főiskolán adottak. Farkas László (Civil Mozgalom), a pénzügyi és költségvetési bizottság elnöke kiemelte, hogy a több száz dolgozó és családjaik esetleges városba költözése óvodai, iskolai férőhelyek bővítését és ingatlanok felújítását teheti szükségessé. Mező Balázs (Jobbik) önkormányzati képviselő szintén pártja támogatásáról biztosította a városvezetést. Jelezte, hogy a majdani egyeztetések során számos városi tulajdonban lévő ingatlant érintő döntést kell meghozni. Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, múlt pénteken tartott ülése után azt közölte, a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. E felújítási program keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet. Kurucz Éva tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a HM Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig. Hozzá hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a minisztériuma Debrecenbe költözését - szintén 2016. március 15-ig - kell megvizsgálnia. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig. országos hírekMTI
06.10. 12:00
Alon.hu
Örök barátság: Rudolf Péter adta át a Kaszás Attila-díjat Észak-Komáromban
Kaszás Attila színművész 2003. március 23-án hunyt el életének 48. évében. A fiatalon távozó színművész egykori Alma Matere, az észak-komáromi Selye János Gimnázium hat évvel ezelőtt, 2008-ban díjat alapított az egykori tehetséges diák emlékére, emberi, művészi nagysága előtt tisztelegve. Az idei díjátadót a szóbeli érettségi vizsgák zárásához igazítva ismét a pályatársból lett barát, Rudolf Péter adta át.
06.09. 20:45
Kemma.hu
Ötmillió dollár az eltűnt Boeing nyomravezetőjének
Az áldozatok létrehoztak egy alapot, amelybe ötmillió dollárt gyűjtenének, amelyet az kapna, aki tud valamit a Malaysian Airlines március 8-án eltűnt járatáról. Az első nyomravezetőt már ki is rúgták.
06.08. 18:33
Nol.hu
Kolostorba költöznek Orbánék
Kolostorba költöznek Orbánék
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig. Több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.
06.06. 20:35
Hir24.hu
Az MSZP szerint a kormány súlytalanná teszi a fővárost

A kormányszóvivő ma jelentette be, hogy 2016. március 15-éig több tárca székhelye vidéki városokba kerülhet.
06.06. 20:24
Metropol.hu
A Honvédelmi Minisztérium lehetséges Székesfehérvárra költözéséről
Székesfehérváron vannak olyan helyszínek, ingatlanok, amelyek alkalmasak lehetnek a Honvédelmi Minisztérium (HM) befogadására - mondta Vargha Tamás, a tárca parlamenti államtitkára, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője péntek este telefonon az MTI-nek.     Az államtitkár kiemelte, Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a jövőben ne Budapest, hanem Székesfehérvár, az ősi koronázóváros, a nemzet történelmi fővárosa legyen a HM székhelye. A városvezetés és a székesfehérváriak már a lehetőségnek is örülnek, megtiszteltetésnek érzik azt - fogalmazott, hozzátéve: Székesfehérvár erős régióközpont, amelynek már most is nagy vonzereje van, s azt tovább erősítené a HM itteni működése.    Vargha Tamás kifejtette, Székesfehérvár az alapításától fogva katonaváros, a török elleni harc fontos végvára volt, jelenleg is itt található a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága. Székesfehérváron nagy hagyománya van a katonaéletnek - jegyezte meg.    Az államtitkár elmondta: a városvezetéssel együtt megmutatják Hende Csabának, valamint Benkő Tibornak, a Honvéd Vezérkar Főnökének az alkalmasnak vélt helyszíneket. A következő napok, hetek, hónapok feladata lesz, hogy megvizsgálják a különböző lehetőségeket. A költözés határidejét a kormányfő 2016. március 15-ben jelölte meg. Vargha Tamás kitért arra, hogy a HM-nek Budapesten is több épülete van. Az államtitkár valószínűnek tartja, hogy amennyiben valóban Székesfehérváron lesz a HM központja, a tárcának továbbra is lesznek részei a fővárosban.    Vargha Tamás megjegyezte, Székesfehérvár és Budapest közötti 55 kilométer "nem távolság".    Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere az MTI-nek szintén telefonon nyilatkozva úgy vélekedett: a kormánydöntéssel a város megkerülhetetlen lesz a következő évtizedekben is. Hangsúlyozta, hogy a döntés óriási megtiszteltetés annak a településnek, amely régóta katonavárosnak tartja magát és az összhaderőnemi parancsnokság is régóta ott működik. Hozzátette: a lépés "a csodálatos történelmi múlt elismerése és egyben a jövőnek is szól".    A polgármester jelezte, hogy a minisztérium költözéséhez megfelelő körülmények kellenek, ezért jövő kedden rendkívüli közgyűlésen vitatják meg a képviselők a kérdést. A városvezető reményét fejezte ki, hogy pártállástól függetlenül mindenki támogatja a törekvéseket.    Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott ülése után azt közölte, a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. E felújítási program keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.    Kurucz Éva tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a HM Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig. Hozzá hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a minisztériuma Debrecenbe költözését - szintén 2016. március 15-ig - kell megvizsgálnia. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig. Székesfehérvárországos hírek
06.06. 20:15
Alon.hu
A Honvédelmi Minisztérium lehetséges Székesfehérvárra költözéséről
Székesfehérváron vannak olyan helyszínek, ingatlanok, amelyek alkalmasak lehetnek a Honvédelmi Minisztérium (HM) befogadására - mondta Vargha Tamás, a tárca parlamenti államtitkára, Székesfehérvár fideszes országgyűlési képviselője péntek este telefonon az MTI-nek.     Az államtitkár kiemelte, Orbán Viktor miniszterelnök arra kérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, vizsgálja meg annak lehetőségét, hogy a jövőben ne Budapest, hanem Székesfehérvár, az ősi koronázóváros, a nemzet történelmi fővárosa legyen a HM székhelye. A városvezetés és a székesfehérváriak már a lehetőségnek is örülnek, megtiszteltetésnek érzik azt - fogalmazott, hozzátéve: Székesfehérvár erős régióközpont, amelynek már most is nagy vonzereje van, s azt tovább erősítené a HM itteni működése.    Vargha Tamás kifejtette, Székesfehérvár az alapításától fogva katonaváros, a török elleni harc fontos végvára volt, jelenleg is itt található a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága. Székesfehérváron nagy hagyománya van a katonaéletnek - jegyezte meg.    Az államtitkár elmondta: a városvezetéssel együtt megmutatják Hende Csabának, valamint Benkő Tibornak, a Honvéd Vezérkar Főnökének az alkalmasnak vélt helyszíneket. A következő napok, hetek, hónapok feladata lesz, hogy megvizsgálják a különböző lehetőségeket. A költözés határidejét a kormányfő 2016. március 15-ben jelölte meg. Vargha Tamás kitért arra, hogy a HM-nek Budapesten is több épülete van. Az államtitkár valószínűnek tartja, hogy amennyiben valóban Székesfehérváron lesz a HM központja, a tárcának továbbra is lesznek részei a fővárosban.    Vargha Tamás megjegyezte, Székesfehérvár és Budapest közötti 55 kilométer "nem távolság".    Cser-Palkovics András (Fidesz), Székesfehérvár polgármestere az MTI-nek szintén telefonon nyilatkozva úgy vélekedett: a kormánydöntéssel a város megkerülhetetlen lesz a következő évtizedekben is. Hangsúlyozta, hogy a döntés óriási megtiszteltetés annak a településnek, amely régóta katonavárosnak tartja magát és az összhaderőnemi parancsnokság is régóta ott működik. Hozzátette: a lépés "a csodálatos történelmi múlt elismerése és egyben a jövőnek is szól".    A polgármester jelezte, hogy a minisztérium költözéséhez megfelelő körülmények kellenek, ezért jövő kedden rendkívüli közgyűlésen vitatják meg a képviselők a kérdést. A városvezető reményét fejezte ki, hogy pártállástól függetlenül mindenki támogatja a törekvéseket.    Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott ülése után azt közölte, a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. E felújítási program keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.    Kurucz Éva tájékoztatása szerint Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a HM Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig. Hozzá hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a minisztériuma Debrecenbe költözését - szintén 2016. március 15-ig - kell megvizsgálnia. Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig.
06.06. 20:15
Alon.hu
Orbán a Várba, több minisztérium vidékre kerülhet
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott ülése után.
06.06. 20:07
Hetivalasz.hu
Ez Orbánék egyik legelborultabb ötlete eddig

A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.
06.06. 18:50
168ora.hu
Orbán Viktorék elköltöznek
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet -...
06.06. 17:31
Portfolio.hu
A budai Várba költözik a miniszterelnöki hivatal
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő a kabinet pénteki üléséről az MTI érdeklődésére adott tájékoztatásában.
06.06. 17:22
Stop.hu
Vidékre költözhet a magyar kormány
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte ... ...
06.06. 17:08
Napi.hu
A budai Várba költözik a miniszterelnök és hivatala
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott üléséről az MTI érdeklődésére adott tájékoztatásában.
06.06. 17:05
Inforadio.hu
A Budai Várba költözik a miniszterelnök és hivatala, több tárca vidékre kerülhet

A Budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet.
06.06. 16:28
Mon.hu
Átadták a Kisfaludy-díjakat Győrben
Átadták a Kisfaludy-díjakat Győrben
Sorrendben másodszor vehette át a Kisfaludy Művészeti Díjat a Győri Nemzeti Színház pénteki évadzáró társulati ülésén Mózes Anita. Mellette Pingiczer Csaba, a támogatói kategóriában pedig Horváth Márta rendezőasszisztens kapta az elismerést. A Hang és Lélek Vándorserleget a Rigoletto előadása nyerte el. "Egyre jobbak vagyunk, és dübörgünk" - jegyezte meg Forgács Péter igazgató, aki a konkrét számadatokat mellőzve megemlítette: a 2012-est meghaladó tavalyi bérleteladásokat is túlszárnyalták már. Mint mondta, megszüntették ugyan az egyetemistáknak rendszeresített bérletet, de újat nyitottak az általános és középiskolások számára. Ezzel nem csupán a következő évtizedek közönségét kezdték el bevonzani a teátrumba, de arra is jó esély van, hogy átlépjék a tízezres bérletértékesítési álomhatárt - jegyezte meg. Beszélt arról is: idén 35 millió forinttal sikerült növelni jegyár-bevételüket, ugyanakkor a társulat és annak tagjai is számos díjat, elismerést kaptak az idény során. A színház igazgatója mesés évadot ígért 2014/2015-re április végi sajtótájékoztatóján. Forgács Péter akkor elmondta: a színvonal mellett ez arra is vonatkozik, hogy számos, a mesevilágot, a mágiát megidéző alkotást visznek színre. Egyben tisztelegnek "a világ legnagyobb meseírója", William Shakespeare előtt is az alkotó születésének 450. évfordulója alkalmából.Horváth Márta, Pingiczer Csaba, Mózes Anita (foto: gyoriszinhaz.hu)Ezért is lesz a nagyszínpad nyitódarabja A windsori víg nők, amelynek premierjét szeptember 27-én tartják. November 15-én ősbemutatóval, a Győrben már 150-nél is többször előadott Portugál szerzője, Egressy Zoltán új darabjával, a Júniussal jelentkeznek. Pár nappal karácsony előtt, december 20-án lesz az idei musical szuperprodukció, a Jézus Krisztus Szupersztár premierje. Februári bemutató lesz Gogol Revizora, amelyet Bagó Bertalan visz színre, a polgármester szerepében Gáspár Sándorral. Március 28. pedig a jövő évi operabemutató napja lesz: Mozart műve, A varázsfuvola szerepel az évad műsorában. A nagyszínpadi premierek sorát Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi fergeteges vígjátéka, a Kaviár és lencse zárja április 25-én. A kisterem bemutatói közül kiemelkedik a Figaro házasságának októbertől játszott színműváltozata, valamint a februártól látható Édes Anna. Szintén a nagyszínpad új produkciói között szerepel a Győri Balett Generációk című alkotása, amelyről Kiss János, a társulat igazgatója elmondta: "a legillékonyabb előadóművészeti ág" és művelői előtt tisztelegnek az előadással, amelynek két felvonása a Bolero és a Carmina Burana újraértelmezett változata. Számos most is futó előadást visznek tovább a következő évadra, köztük a Csinibabát, A kriplit, a Portugált és a Sakkot.Forrás: MTI
06.06. 16:00
Szinhaz.hu
Orbán Viktor a Várba költözik, néhány minisztérium talán vidékre
A budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik a miniszterelnök és hivatala legkésőbb 2016. március 15-ig, több tárca székhelye pedig vidéki városokba kerülhet - közölte Kurucz Éva kormányszóvivő az új kabinet első, péntek délután tartott üléséről az MTI érdeklődésére adott tájékoztatásában.       Kifejtette: a kormány döntött arról, hogy nemzeti programot indít a budai várnegyed és a Budavári Palota újjáépítésére a 2014-2024 közötti időszakra vonatkozóan. Ennek a felújítási programnak a keretében a miniszterelnök és hivatala 2016. március 15-ig a budai Várba, a Sándor-palota mellé, a Karmelita kolostor épületébe költözik.    Kurucz Éva arról is beszámolt, Orbán Viktor miniszterelnök felkérte Hende Csaba honvédelmi minisztert, tekintse át annak lehetőségét, hogy a Honvédelmi Minisztérium Székesfehérvárra költözzön legkésőbb 2016. március 15-ig.    Hozzá hasonlóan Fazekas Sándor földművelésügyi tárcavezetőnek a minisztériuma Debrecenbe költözését - szintén 2016. március 15-ig - kell megvizsgálnia.    Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek pedig a Miniszterelnökség vidékfejlesztési államtitkársága Kecskemétre költözését kell megvizsgálnia. Utóbbi azonban már hamarabb megtörténne, legkésőbb az idei év végéig.    Az új kormányszóvivő tájékoztatása szerint a miniszterelnök - lehetőség szerint - kedden kívánja felterjeszteni az összes államtitkár személyét Áder János köztársasági elnökhöz kinevezésre.    A miniszterek kinevezése, majd parlamenti eskütétele után, péntek délután tartotta első ülését a harmadik Orbán-kormány. országos hírekközigazgatás
06.06. 15:49
Alon.hu
Átadták 2014-es a Kisfaludy-díjakat a győri színházban, egyben helyzetet értékeltek
Sorrendben másodszor vehette át a Kisfaludy Művészeti Díjat a Győri Nemzeti Színház pénteki évadzáró társulati ülésén Mózes Anita színművész.     Rajta kívül Pingiczer Csaba színművész, a támogatói kategóriában pedig a Forgács Péter igazgató által a társulat egyik motorjaként említett Horváth Márta rendezőasszisztens vehette át az elismerést. A Hang és Lélek Vádorserleget a Rigoletto-előadás nyerte el.    "Egyre jobbak vagyunk, és dübörgünk" - jegyezte meg Forgács Péter, aki a konkrét számadatokat mellőzve megemlítette: a 2012-est meghaladó tavalyi bérleteladásokat is túlszárnyalták már.    Mint mondta, megszüntették ugyan az egyetemistáknak rendszeresített bérletet, de újat nyitottak az általános és középiskolások számára.      Ezzel, jegyezte meg, nem csupán a következő évtizedek közönségét kezdték el bevonzani a teátrumba, de arra is jó esély van, hogy átlépjék a tízezres bérletértékesítési álomhatárt.    Beszélt arról is: idén 35 millió forinttal sikerült növelni jegyár-bevételüket, ugyanakkor a társulat és annak tagjai is számos díjat, elismerést kaptak az idény során.    A színház igazgatója mesés évadot ígért 2014/2015-re április végi sajtótájékoztatóján. Forgács Péter akkor elmondta: a színvonal mellett ez arra is vonatkozik, hogy számos, a mesevilágot, a mágiát megidéző alkotást visznek színre. Egyben tisztelegnek "a világ legnagyobb meseírója", William Shakespeare előtt is az alkotó születésének 450. évfordulója alkalmából.    Ezért is lesz a nagyszínpad nyitódarabja A windsori víg nők, amelynek premierjét szeptember 27-én tartják. November 15-én ősbemutatóval, a Győrben már 150-nél is többször előadott Portugál szerzője, Egressy Zoltán új darabjával, a Júniussal jelentkeznek. Pár nappal karácsony előtt, december 20-án lesz az idei musical szuperprodukció, a Jézus Krisztus Szupersztár premierje.    Februári bemutató lesz Gogol Revizora, amelyet Bagó Bertalan visz színre, a polgármester szerepében Gáspár Sándor Kossuth-díjas színművésszel. Március 28. pedig a jövő évi operabemutató napja lesz: Mozart műve, A varázsfuvola szerepel az évad műsorában. A nagyszínpadi premierek sorát Giulio Scarnacci és Renzo Tarabusi fergeteges vígjátéka, a Kaviár és lencse zárja április 25-én.    A kisterem bemutatói közül kiemelkedik a Figaro házasságának októbertől játszott színműváltozata, valamint a februártól látható Édes Anna.    Szintén a nagyszínpad új produkciói között szerepel a Győri Balett Generációk című alkotása, amelyről Kiss János, a társulat igazgatója elmondta: "a legillékonyabb előadóművészeti ág" és művelői előtt tisztelegnek az előadással, amelynek két felvonása a Bolero és a Carmina Burana újraértelmezett változata.    Számos most is futó előadást visznek tovább a következő évadra, köztük a Csinibabát, A kriplit, a Portugált és a Sakkot. Győrszínház
06.06. 15:47
Alon.hu
Rogán II. kerületi lakása nem nőtt tovább március óta
Kismértékben módosult csak az országgyűlési pártok és képviselőcsoportok vezetőinek vagyoni helyzete az elmúlt hónapokban. Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője ugyanazokat az adatokat tüntette fel a II. kerületi lakásáról, mint a korábban kétszer is javított legutolsó nyilatkozatában.
06.06. 10:05
Hvg.hu
Rendezvényszervezőt keres az Operaház
Rendezvényszervezőt keres az Operaház
A Magyar Állami Operaház felhívása. A"Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján a Magyar Állami Operaház pályázatot hirdet rendezvényszervező munkakör betöltésére. A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozott idejű, 2015. március 31-ig tartó közalkalmazotti jogviszony Foglalkoztatás jellege: Teljes munkaidő A munkavégzés helye: Budapest, 1061 Budapest, Andrássy út 22. A munkakörbe tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:Az Operaházban és az Erkel Színházban megtartásra kerülő éves, havi rendezvényekkel, programokkal kapcsolatos adminisztratív teendők ellátása. A rendezvények, programok megszervezésében és lebonyolításában való közreműködés. Ezen belül: az együttműködő partnerek felkutatása, megállapodások előkészítése, belső egyeztetések lefolytatása, költségvetés összeállítása, külső szolgáltatások megrendelése, ügyintézése, a belső feltételek rendelkezésre állásának teljes körű megszervezése. Az Operaház és az Erkel Színház épülete és helységei, mint rendezvény helyszínek értékesítése, bérbeadása.Illetmény és juttatások:Az illetmény megállapítására és a juttatásokra a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény rendelkezései az irányadók.Pályázati feltételek:- főiskola, idegenforgalmi közgazdász, vagy kulturális menedzser főiskolai végzettség, vagy bármely egyetemi vagy főiskolai szintű felsőoktatásban szerzett végzettség és OKJ-s rendezvényszervező, vagy protokoll ügyintéző, vagy kulturális menedzser szakképzettség, - angol nyelvből középfokú C típusú általános nyelvvizsga, társalgási szintű nyelvtudás, - rendezvényszervezés területén szerzett - Legalább 1-3 év szakmai tapasztalat, - felhasználói szintű MS Office (irodai alkalmazások), - büntetlen előélet - nyertes pályázat esetén kinevezési feltétel külföldön szerzett oklevél végzettségi szint és szakképzettség elismerése iránti eljárás elindítása a Magyar Ekvivalencia és Információs Központnál Elvárt kompetenciák: - párhuzamosan végzendő feladatok maximális odafigyeléssel történő ellátásának képessége, - önálló munkavégzés képessége Előnyt jelentő kompetenciák: - egyéb világnyelvek társalgási szintű ismerete A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:- fényképes önéletrajz, mely tartalmazza a rendezvényszervezés területén szerzett tapasztalatokat cégek, rendezvények neveinek feltüntetésével, referencia megadásával, magyar és angol nyelvű motivációs levél, végzettséget igazoló bizonyítvány(ok) másolata, angol középfokú C típusú nyelvvizsga bizonyítvány másolata, nyilatkozat büntetlen előéletről, adatkezelési nyilatkozat, melyben hozzájárul a pályázattal kapcsolatos személyes adatainak kezeléséhez A munkakör betölthetőségének időpontja: A munkakör a pályázatok elbírálását követően azonnal betölthető. A pályázat benyújtásának határideje: 2014. június 20. A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt Kalmár Mónika humánpolitikai koordinátor nyújt, a 0618147245 -os telefonszámon. A pályázatok benyújtásának módja: - Postai úton, a pályázatnak a Magyar Állami Operaház címére történő megküldésével (1061 Budapest, Andrássy út 22.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: Á-5179-1/2013/13 , valamint a munkakör megnevezését: rendezvényszervezővagy- Személyesen: Kalmár Mónika, Budapest, 1065 Budapest, Hajós utca 11. 3. emelet, Humánerőforrás-gazdálkodási Osztály A pályázat elbírálásának módja, rendje: A pályázatok beérkezését követően 3 tagú bizottság hallgatja meg a pályázati feltételeknek megfelelő jelentkezőket. Sikertelen pályázatról szóló értesítés után a pályázatok személyesen átvehetők a MÁO Humánerőforrás-gazdálkodási Osztályán. Az át nem vett pályázatok 90 napon túl megsemmisítésre kerülnek. A pályázat elbírálásának határideje: 2014. július 4. A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje: www.opera.hu - 2014. június 4.A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: Próbaidő 3 hónap. A KÖZIGÁLLÁS publikálási időpontja: 2014. június 4.Forrás. Operaház
06.06. 08:00
Szinhaz.hu
Megváltozó fogyasztási szokásainkat vizsgálta a GfK
A GfK Háztartáspanel adatai úgy a sörfogyasztás mint a sós snackek iránti kereslet terén is visszaesést mutatnak a 2013. február és 2014. március közötti időszakban a megelőző évhez képest. Az otthoni sörfogyasztást az elemzés szerint a meleg időjárás nagyobb mértékben befolyásolhatja, mint a közeledő labdarúgó világbajnokság, bár a korábbi évek tapasztalatai alapján a nagy sporteseményeknek van némi pozitív hatása a vásárlási szokásokra. A kereskedelmi márkák iránti igény nagyobb mértékben csökkent, mint a gyártói márkák iránti kereslet. Idén az ízesített sörök vásárlói bázisának bővülése is megtorpant.
06.05. 11:48
Mmonline.hu
Kiderült: Túladagolás okozta a zenész halálát

Több mint egy hónappal halála után végre elárultál, mi okozta a Gwar-ból ismert Dave Brockie, művésznevén Oderus Urungus halálát- A zenekar vezető énekese március 23-án hunyt el Richmondban. [Dátum: 2014.06.05. 08:47]
06.05. 08:47
Zene.hu
Eltűnt utasszállító: látni vélte a maláj gép zuhanását egy vitorlázó
A 41 éves brit nő férjével vitorlázott március 7-8-án. Amikor éjjeli őrségben volt, látni vélt egy lángoló gépet. A GPS-adatok szerint a hajóval közel haladtak az eltűnt gép útvonalához.
06.04. 15:35
Hvg.hu
Új feltételezés: lángolt a malajziai gép

Egy brit vitorlázónő, Katherine Tee március 7-8-án éjjeli őrségben volt vitorlásán, amely az Indiai-óceánon Indiából Thaiföldre tartott. A 41 éves nő lángoló roncsokat látott a tengeren, de azt hitte, csak látomásai vannak, és nem jelentette az esetet. Később ellenőrizte a GPS adatait, és kiderült, hogy a vitorlás közel haladt a maláj gép tervezett útvonalához.
06.04. 12:58
168ora.hu
Teljes útlezárás 10 napig az alsószölnöki bekötőúton
Zajlanak az Alsószölnök–Neumarkt magyar-osztrák határátkelőhöz vezető alsószölnöki bekötőút felújítási munkái Vas megyében. A kivitelezés során június 5-től útlezárásra kell számítani - tudtuk meg a Magyar Közút Nonprofit Zrt. sajtóközleményéből. Több, mint 167 millió forintos uniós támogatásból újul meg az alsószölnöki bekötőút közel 1 kilométeres szakasza az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program keretében a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt. beruházásában. Az érintett szakaszon már március óta zajlanak a felújítási munkák, a héten pedig a szakemberek elkezdik a régi burkolat felmarását, valamint az új burkolatalap építését, majd a jövő héten kerül sor az új aszfaltrétegek bedolgozására is. Ezen időszak alatt, tehát június 5-től előre láthatólag 10 napig az útszakaszt munkagépek foglalják el, így a forgalom elől le lesz zárva. A lezárást a helyszínen, valamint azt megelőzően Szentgotthárd-Rábatótfalu határában is táblák jelzik majd. A rábafüzesi, valamint a szentgotthárdi átkelők továbbra is a megszokott módon üzemelnek. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a közlekedők megértését és türelmét kéri a munkálatok idejére! útlezárásVas megye
06.04. 10:33
Alon.hu
 Pécsi és mecseki kisokos
Pécsi és mecseki kisokos
Sok napsütés, tüzes villányi borok, pazar mecseki táj, nyitott városlakók. Minden, amit tudnod kell, ha Pécsre vagy a környékére utazol. Mi lehet az egyedi hangulatú, pezsgő kulturális élettel teli város titka? A számos itt élő nemzetiség, a sok napsütés, a tüzes villányi borok, a pazar mecseki táj – és persze a városlakók nyitottsága. Évszázadok hagyományai rakódnak itt egymásra, és a város nem fogy ki a történetekből... A Széchenyi tér 1964-ben. Fotó: Fortepan Élmény Zsolnay Kulturális Negyed: Leg­alább egy napot érdemes rászánni! zsolnaynegyed.hu fotó: Instagram Művészetek és Irodalom Háza: Koncertek, kiállítások, irodalom. pmh.hu Kodály Központ: Kortárs, jazz- és komoly­zene. kodalykozpont.hu Pannon Filharmonikusok: Haladó szellemiségű komolyzenei együttes. pannonfilharmonikusok.hu Pécsi Balett: Hazánk első modern balett­együttese. pecsibalett.hu Mecsek Táncegyüttes: Néptánc korszerű szellemben. mecsektanc.hu Pécsi Kulturális Központ: Programok a város több pontján. pecsikult.hu Pécsi Nemzeti Színház: 2011-ben fel­újították, kívül-belül tündököl. pnsz.hu Planetárium: Európában egyedülálló! További infó... Mozdulj! Pécs–Orfű–Abaliget kerékpárút: Az ürögi városrészből indul, érinti az Orfűi-tó partját. baranyaielmenykorut.hu Orfűi-tó strand (Kis-tó strand): Nyílt víz, homokos stranddal. orfu.hu Orfűi Aktív Víziturisztikai Központ: Kajakot, kenut, csónakot bérelhetsz. baranyaielmenykorut.hu Fotó: Mecsextrém Park Pécs Mecsextrém Park: Csúszó- és kötél­pálya, bob, mászófal. mecsextrem.hu Kerékpárkölcsönzés, lakat, térkép, út­vonal­javaslat a pécsi Tour­informban. 2 órás városnéző sétára is indulhatsz. További infó... Túrázás a Mecsekben: Gyalogos és bi­ciklis túratippek: mecsekitanya.hu/turazas és itt. Sétarepülés: Pécs madártávlatból, egy időben 3 főnek. mecsekair.lapunk.hu Terülj, terülj Diós kisvendéglő és sörkert: Óriás palacsinták óriási választéka, házias fogások. dioskisvendeglo.hu Bohemia sörkonyha: Eredeti cseh sörök a cseh konyha remekeivel. bohemiasorkonyha.hu Kalamáris étterem: Pro Vino Hungarico díjas, tagja a Slow Food mozgalomnak. kalamarisvendeglo.gportal.hu fotó: Sóki Tamás Semiramis Garden Panoráma: Hangulatos kávézó a Tettyén. semiramisgarden.blogspot.hu Pezsgőház étterem: Mediterrán fogások, konyhaszakkör. pezsgohaz.hu Tettye vendéglő: Festői környezet, terasz és kert játszótérrel. tettye.hu Elefántos étterem és pizzéria: Olasz hely Pécs belvárosában. elefantos.hu A Szoba galéria és kávézó: Bohém bár egy emeleti lakásban. a-szoba.hu Capri cukrászda: Kézműves fagyik és családi manufaktúrában gyártott sütik. capricukraszda.hu Tex-Mex: Texasi, mexikói, vadnyugati fogások. tex-mex.hu Puspa konyhája: Az egyetlen lakto-vegetáriánus étterem a városban. puspakonyhaja.hu Bagolyvár étterem: Zengőre néző panoráma magyaros ételekkel. bagolyvarpecs.hu --pagebreak-- Gyerekkel Pécsi Állatkert és Terrárium: Közép­kori pincerendszerben kialakított, trópusi klímájú Akvárium-Terrárium Pécs bel­városa alatt! pecszoo.hu Bóbita Bábszínház: Bábelőadások, báb­múzeum, gyerekprogramok és kakaóbár. bobita.hu Tettyei Mésztufabarlang: A „Pokol kapujából” minden egész és fél órában indul vezetés. A parkban játszótér! barlangpecs.hu fotó: Sóki Tamás Brummogda: Mackót találhatsz magadnak, de varrhatsz is bocsot. anibears.netexpert.hu Labor – Interaktív Varázstér: Tudományos varázslatok, kísérletezés. zskn.hu/labor Városnéző kisvonat: Minden egész órában indul a Széchenyi tértől és végigrobog Pécs nevezetességei előtt. pecsikisvonat.hu Orfűi Aquapark: Élménymedencék, csúszdák, dögönyözők. aquapark.hu Élménybirtok, Bikal: Életre kel a középkor. elmenybirtok.hu fotó: Sóki Tamás Mecseki kisvasút: Az ország leg­kurtább vonalú kisvasútja a már be­zárt vidámpark és az állatkert között közlekedik. mecsekikisvasut.extra.hu Klasszikus zene fiataloknak, gyerekeknek: pfz.hu Fesztivál Szamárfül családi fesztivál, augusztus: Izgalmas gyerek­programok a Zsolnay-negyedben. szamarfulfesztival.hu Pécsi Országos Színházi Találkozó (POSZT), június: Hazánk legnagyobb színházi seregszemléje. poszt.hu forrás Pécsi Nyári Színház: Szabadtéri zenei, színházi és táncprodukciók. pecsinyariszinhaz.hu Örökség Fesztivál, Pécsi napok, szeptember: A régió legnagyobb múltú összművészeti fesztiválja. oroksegfesztival.hu Pécsi Tavaszi Fesztivál, március–április: A pécsi kulturális évad nyitánya. pecsitavaszifesztival.hu Pécsi Folknapok, március: Nemzet­közi népzenei fesztivál ki­rakodó­vásárral, gyerekprogramokkal. pecsikult.hu Pünkösdi nyitott pincék, Palkonya: Víg mulatság során megnyílnak a mű­emlék pincék ajtói, hordói. palkonya.hu Fishing on Orfű, június: Alternatív zenei fesztivál. fishingonorfu.hu Sétatér Fesztivál, július: A város legrégebbi, hangulatos népünnepélye a bazilika előtti Szent István téren. Ördögkatlan Fesztivál, július–augusztus: Utánozhatatlan villányi miliő, színház és zene. ordogkatlan.hu Nézz körbe! Világörökség: Közös belépő­jeggyel látogathatod a Cella Septichora hét­karéjos római kori kápolnát, az ókeresztény mauzóleumot és az Apáca utcai sír­emlékeket. További infó... fotó: Sóki Tamás Török kori emlékek: A 150 éves hódoltság építészeti remekei: Gázi Kászim pasa dzsámija, Idrisz baba türbéje és a Jakováli Hasszán-dzsámi, mellette a 23 méter magas minarettel. További infó... fotó: Instagram Zsolnay-kút: Ökörfejes vízköpőivel a város egyik jelképe. További infó... Székesegyház: A város négytornyú, neoromán stílusú ékessége. További infó... fotó: Sóki Tamás Barbakán: Talán Kinizsi Pál tervei szerint épült. További infó... Kossuth téri zsinagóga: Romantikus stílusú, a 19. század közepéről. További infó... Csontváry, Vasarely, Zsolnay Múzeum, Schaár Erzsébet-kiállítás: Szinte egyetlen „Múzeum” utcában megtalálsz számtalan remekművet. További infó... Körkilátás: tvtoronypecs.hu fotó: Sóki Tamás Szerelmesek lakatjai: ide kattints. Összeállította: Szjnick, fotó: Sóki Tamás, Mecsextrém Park Pécs
06.04. 09:55
Evamagazin.hu
A fekete gazdaságnak kedvez a törzstõke befizetés?

A feketegazdaságot segíti a törzstõke befizetés 2014. március 15-e utáni szabályozása.
06.04. 09:30
Napiaszonline.hu
Ez a tavasz volt az egyik legmelegebb
Ez a tavasz volt az egyik legmelegebb
Enyhe tél után az átlagosnál enyhébb március jött, még Yvette és az esős májusi napok se tudták lehűteni ezt az évszakot az idén. Kánikulát hozhat a június.
06.03. 19:50
Hir24.hu
Csütörtökön búcsúztatják Pándy Lajost
Csütörtökön búcsúztatják Pándy Lajost
Csütörtökön vesznek végső búcsút Pándy Lajostól; a színművész hamvasztás utáni búcsúztatása 15 órakor lesz a Farkasréti temető Makovecz-termében a római katolikus egyház szertartása szerint - tudatta a Vígszínház hétfőn az MTI-vel. A Vígszínház Jászai Mari-díjas és Gobbi Hilda-életműdíjas művészét 92 éves korában, május 17-én érte a halál. Pándy Lajost a Vígszínház saját halottjának tekinti. A gyászolókat kérik, hogy részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Pándy Lajos 1922. március 31-én a ma Szlovákiában található Perbetén született. 1948-ban végzett az Országos Színészegyesület Színiiskolájában, majd a Belvárosi Színházban játszott. 1951-ben alapító tagja volt az újranyíló Vígszínháznak, akkori nevén a Néphadsereg Színházának, ahol fontos szereplője lett a színház életének és gazdag repertoárjának.Mások mellett Ruttkai Évával és Csákányi Lászlóval is játszott együtt, csak a Vígszínházban mintegy 80 szerepe volt. Művészete elismeréseként 1967-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki. "Mindig nagyon korán bejött a színházba és nagyon gondosan készült. Utoljára Heltai Jenő A tündérlaki lányok című művében lépett színpadra, már nyolcvan felett. Pándy Lajos igazi szellemi ember volt, különleges gondolkodó, aki számtalan alakítása mellett rádióműsorokban szerepelt, s egy ország ismerte hangját a rádióból. Művészi alázat, lelkiismeretesség és pontosság jellemezte" - emlékezett rá Marton László főrendező a színház közleményében. Pándy Lajos filmes repertoárja is igen gazdag volt, több tucat filmben és tévéjátékban szerepelt, és műfordítóként is jelentős életművet hagyott hátra. A cseh irodalom nagy ismerője és tolmácsolója volt, Čapek valamennyi darabját ő fordította, összesen pedig ötven színdarabot és 120 hangjátékot ültetett magyarra. 2013-ban a színházi világnap alkalmából megkapta a Gobbi Hilda-életműdíjat.Forrás: MTI
06.03. 11:28
Szinhaz.hu
Festőforradalmár Szentendrén
Festőforradalmár Szentendrén
Hogy 1906. március 15-én esett-e a hó Budapesten, az ugye, nem kardinális kérdés, mégis nagyon fontos lehet egy kép eredetiségének és keletkezésének meghatározásánál.
06.02. 15:44
Nol.hu
Márciusban 688 millió euró volt a külkereskedelmi többlet, Külkereskedelmi termékforgalom, második becslés, 2014. március (Statisztikai tükör)
2014 harmadik hónapjában a külkereskedelmi termékforgalom kivitelének volumene 12, a behozatalé 13%-kal haladta meg a bázisidőszaki szintet. Az év első három hónapjában a külkereskedelem export- és importvolumene 8,8, illetve 8,2%-kal bővült.
06.02. 08:26
Ksh.hu
EMMI: 36,2 millió színházi produkciók forgalmazására

Hazai színházi produkciók országos és külföldi forgalmazására mintegy 36,2 millió forint támogatás odaítéléséről döntött Halász János, az EMMI kultúráért felelős államtitkára - tájékoztatta az Emmi kultúráért felelős államtitkársága az MTI-t. Kortárs magyar drámák létrehozására és bemutatására összesen 25 millió forint támogatás odaítélésétől döntött az államtitkár. Hazai színházi produkciók országos forgalmazásának támogatására 54 pályázat érkezett, ebből 42 nyert támogatást 22,3 millió forint értékben, a produkciók külföldi forgalmazásának támogatására 40-en pályáztak, közülük 30-an kaptak támogatást 13,9 millió forint értékben - olvasható a közleményben.A pályázatokat szakértőkből álló kuratórium értékelte. Ennek alapján a Színházművészeti Bizottság döntési javaslatot fogalmazott meg, amelyet Halász János kultúráért felelős államtitkár hagyott jóvá.A nyertes szervezetekkel a támogatási szerződéseket a Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága köti meg, és a támogatás utalásáról is ők gondoskodnak.Kortárs magyar drámák létrehozására és bemutatására összesen 25 millió forint támogatás odaítélésétől döntött az államtitkár. A Katona József produkciós pályázat célja a kortárs magyar drámaszerzők alkotótevékenységének, illetve műveik ősbemutatójának támogatása hazai és határon túli magyar színpadokon. Erre a célra idén mintegy 25 millió Ft keretösszeg állt rendelkezésre. A 38, színházak által benyújtott pályázatból 23 részesült támogatásban. A 23 szerző összesen közel 14 millió Ft-ot nyert, a fennmaradó mintegy 11 millió Ft-ot a darabok létrehozására ítélte meg a döntéshozó. A bemutatókra 2015. március 15-ig kerülhet sor.A részletes döntési lista itt oldalon olvasható.Forrás: MTI
06.02. 08:00
Szinhaz.hu
Jön a Legendák Éve az Operettben!
Jön a Legendák Éve az Operettben!
Két felújítás és négy premier várja a nézőket a Budapest Operettszínházban a 2014/2015-ös évadban, amely a "Legendák Éve" szlogent kapta. A Budapesti Operettszínházban immár hagyomány, hogy minden új évadnak nevet adnak. Ezek a szlogenek összefoglalják, milyen koncepció alapján állítotja össze legújabb műsorát a teátrum. Kerényi Miklós Gábor direktor elárulta, miért is kapta a 2014/20105-ös évad a "Legendák Éve" szlogent. "A legendák mindig különleges, nagyszerű dolgok körül alakulnak ki. Nem kis öröm és büszkeség számomra, hogy ma az a zenés népszínházi irányzat, amit mi képviselünk, igen sok legendás darabot tud felmutatni, ráadásul nem egy közülük a Budapesti Operettszínház elmúlt 15 évéhez kötődik. Ezekre a művekre jó visszanézni, és feloldódni különleges üzenetükben. 2014/2015-ös évadunkat ilyen legendáknak szenteljük; ráadásul olyanoknak, amelyek egyrészt témájuk által képviselik ezt a gondolkodást, másrészt kiemelkedő nézettségük és sikereik alapján is a meghatározó előadások közé sorolhatók - ajánlja a következő évad bemutatóit a teátrum direktora, Kerényi Miklós Gábor. - A Bajadér, a Mozart!, az Isten pénze, a Fame, az Én és a kisöcsém és a Csínom Palkó így együtt gyönyörű csokor! Mindegyik cím sok-sok izgalmat, varázslatos emléket hordoz - és színházunk előadásában átütő élményeket ígér!"Az új bemutatók mellett természetesen a Budapesti Operettszínház eddigi sikerelőadásaival is várja a közönséget. Így a Legendák évében látható lesz 24 repertoár-produkció is: A Csárdáskirálynő, a Miss Saigon, A mosoly országa, a Mágnás Miska, az Elfújta a szél, a Viktória, a Menyasszonytánc, a Cirkuszhercegnő, az Ördögölő Józsiás, a Rómeó és Júlia, a Csókos asszony, A Szépség és a Szörnyeteg, az Oszi Boszi, a repülő nagyanyó, a Musicalmesék, a Szép nyári nap, az Amerikai komédia, az Abigél, a Lili bárónő, a Tavaszébredés, a Régi nyár, a Nárcisz és Echo és a Váltágdíj, az Erdei kalamajka, A kaukázusi krétakör és a Jövőre, Veled, Itt!A Budapesti Operettszínház előadásai a Legendák Évében:- KÁLMÁN IMRE: A Bajadér mágikus kult-operett Rendező: KERO® Főbb szerepekben: Miklósa Erika, Fischl Mónika, Bordás Barbara, Dolhai Attila, Homonnay Zsolt, Oszvald Marika, Peller Károly, Szendy Szilvi, Dancs Annamari, Kerényi Miklós Máté, Szabó Dávid Felújítás: 2014. szeptember 19., Budapesti Operettszínház- LÉVAY SZILVESZTER - MICHAEL KUNZE: Mozart! musical Rendező: KERO® Főbb szerepekben: Mészáros Árpád Zsolt, Kocsis Dénes, Veréb Tamás, Polyák Lilla, Janza Kata, Vágó Bernadett, Feke Pál, Szabó P. Szilveszter, Muri Enikő, Vágó Zsuzsi Felújítás: 2014. szeptember 26., Budapesti Operettszínházű- TOLCSVAY LÁSZLÓ - MÜLLER PÉTER - MÜLLER PÉTER SZIÁMI: Isten pénze musical Rendező: Somogyi Szilárd Főbb szerepekben: Földes Tamás, Szabó P. Szilveszter, Kékkovács Mara, Lehoczky Zsuzsa, Vágó Zsuzsi, Szomor György, Serbán Attila, Szerényi László Bemutató: 2014. november 28., Budapesti Operettszínház- EISEMANN MIHÁLY - SZILÁGYI LÁSZLÓ: Én és a kisöcsém egy vidám társasutazás története, zenével Rendező: Réthly Attila Főbb szerepekben: Szendy Szilvi, Dolhai Attila, Peller Anna, Homonnay Zsolt, Janza Kata, Mészáros Árpád Zsolt, Bálint Ádám Bemutató: 2015. március 13., Budapesti Operettszínház- FARKAS FERENC: Csínom Palkó daljáték Rendező: KERO® Főbb szerepekben: Brasch Bence, Szabó Dávid, Oszvald Marika, Kerényi Miklós Máté, Faragó András Bemutató: 2015. április 24., Budapesti Operettszínház- STEVE MARGOSHES - JACQUES LEVY - JOSÉ FERNANDEZ - DAVID DE SILVA: Fame - Hírnév musical Rendező: Somogyi Szilárd Főbb szerepekben: Szulák Andrea, Janza Kata, Gubik Petra, Muri Enikő, Veréb Tamás, Kocsis Dénes, Kádár Szabolcs, Brasch Bence Bemutató: 2015. május 15.Forrás: Budapesti Operettszínház
06.02. 05:00
Szinhaz.hu
Helyi iparűzési adó bevallás - Változtak a számlaszámok
Június 2-áig kell az idén a vállalkozásoknak bevallani és befizetni a helyi iparűzési adót. Figyelem: számlaszám változás történt 2014. január 1-jétől! Helyi iparűzési adóelőleget félévi részletekben, azaz az adóév március 15-éig, illetve szeptember 15-éig kell megfizetni.A megfizetett adóelőleg és az adóévre megállapított tényleges adó különbözetét az adóévet követő év május 31-éig kell megfizetni, mivel hétvégére esik, így az idén június 2-án, hétfőn. Az önkormányzathoz fizetendő adókat és közadók módjára befizetendő kötelezettségeket az alábbi, megfelelő számlákra kell befizetni, illetve átutalni.Építményadó beszedési számla10918001-00000003-25300153Helyi iparűzési adó beszedési számla10918001-00000003-25300177Gépjárműadó beszedési számla10918001-00000003-25300184Késedelmi pótlék beszedési számla10918001-00000003-25300201Bírság, Önellenőrzési pótlék beszedési számla10918001-00000003-25300191Termőföld bérbeadásából származó jövedelemadó beszedési számla10918001-00000003-25300232Idegenforgalmi adó beszedési számla10918001-00000003-25300160Idegen bevétel elszámolási számla10918001-00000003-25300256Egyéb bevétel elszámolási számla10918001-00000003-25300218Talajterhelési díj beszedési számla10918001-00000003-25300225Illeték beszedési számla10918001-00000003-25300249  helyi adóadó
06.01. 09:18
Alon.hu
Végzetes bejelentés: egy bankkal kevesebb nyit ki hétfőtől
Kilenc bankcsőd történt eddig idén az USA-ban a marylandi Slavie Federal Savings Bank pénteken bejelentett fizetésképtelenségével együtt. A csődbe ment hitelintézet két fiókkal és a március végi...
05.31. 16:50
Portfolio.hu
Vallanak az ipari cégek vezetői
Hétfőn elsősorban a feldolgozóipari konjunktúraindexek mozgathatják meg a piacokat. Június első munkanapján belföldön a KSH közli a végleges március külkereskedelmi adatokat. Az előzetes közlés szerint ... ...
05.30. 17:53
Napi.hu
Százzal több gyerek született március végéig
Hazánkban az idei első negyedévben közel 21 ezer 300 gyermek született, 0,9 százalékkal több, mint egy éve.
05.30. 16:05
Heol.hu
Nyolc nőt rabolt ki a fővárosban
A rendőrség elfogott egy férfit, aki nyolc fiatal nőt rabolt ki március óta a főváros XX. kerületében – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
05.30. 13:47
168ora.hu
Elfogták a férfit, aki nyolc nőt rabolt ki
A rendőrség elfogott egy férfit, aki nyolc fiatal nőt rabolt ki március óta a főváros XX. kerületében.
05.30. 12:47
Metropol.hu
CNN: 2041. március 35-én mind meghalunk. Bocs, mégsem.

A CNN elkövette az idei év legnagyobb médiás baklövését. Úgy publikált egy sztorit, hogy egyáltalán nem néztek utána. Meg egyébként is: március 35???
05.29. 14:01
Mon.hu
Félezer pályamű a Liget Budapestre
Öt épület készül el 2018 március 15-re, a tervezett összköltség 75 milliárd forint.
05.29. 10:38
Index.hu
Benyújtották a parlamentnek a paksi hitelmegállapodást
Benyújtotta a kormány a parlamentnek a paksi bővítés finanszírozásához szükséges hitelszerződés kihirdetéséről szóló törvényjavaslatot. Eszerint az orosz fél maximum 10 milliárd euró összegű állami hitelt nyújt, a magyar fél pedig legkésőbb 2026. március 15-től kezdődően, 21 évig fizeti vissza a törlesztőrészleteket. [...] Bővebben!
05.28. 16:26
Mandiner.hu
Kiskereskedelem, 2014. március (Statisztikai tükör)
2014 márciusában 2013 márciusához képest 8,5%-kal nőtt a kiskereskedelmi forgalom naptárhatástól megtisztított volumene. Az élelmiszer- és élelmiszerjellegű vegyes kiskereskedelemben 8,1%-kal, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 8,5%-kal, míg az üzemanyag-kiskereskedelemben 9,5%-kal emelkedett az értékesítés volumene.
05.28. 08:34
Ksh.hu
Eltűnt utasszállító: most minden kiderülhet
Jogi akadálya volt annak, hogy nyilvánosságra kerüljenek egy műhold és a március nyolcadikán, fedélzetén 239 emberrel eltűnt maláj gép közötti kommunikáció részletei.
05.27. 09:22
168ora.hu
Lopni akartak, de nem találtak semmi érdekeset
A III. kerületi rendrőrök lopás miatt keresik a képeken látható két férfit, akik március 27-én 18 órakor a Nagyszombat utca egyik lakásába bejutva azt átkutatatták, de végül zsákmány nélkül távoztak...
05.27. 08:20
Ittlakunk.hu
Mi vagyunk Európa! 2
A "Mi vagyunk Európa! 2" program keretében március és május között ez idáig 12 iskolanap került megrendezésre!
05.26. 14:33
Kitekinto.hu
Jövő héten indul a 14. POSZT - Huszti Péter lakatolni is fog

Jövő csütörtökön kezdődik a 14. Pécsi Országos Színházi Találkozó. A tíznapos fesztivál sajtótájékoztatóján a teljes programot ismertették. Összeállt a POSZT programBizonytalan a fesztivál költségvetése A sajtótájékoztatót Pécs alpolgármestere nyitotta, aki elmondta, a város annak reményében támogatja a POSZT-ot, hogy a színházi szakma otthonra lel és szakmai konszenzust tud teremteni náluk. „Idén is 65 millió forintot szánunk a fesztiválra" - közölte Nagy Csaba.A fesztivál anyagi helyzetét a POSZT egyik ügyvezető igazgatója részletezte: „A szerződések 99 százalékát megkötöttük, de pillanatnyilag még nem tudjuk hivatalosan, milyen központi forrásra számíthatunk. Ezért nem tudom azt mondani, hogy az összes tervezett programot meg tudjuk majd valósítani. Egyelőre az biztos, hogy 10 millió forintot kapunk miniszteri keretből, de az NKA meghívásos pályázatának eredményére még várunk". Stenczer Béla tájékoztatása szerint, az említett pályázaton májusban már hirdettek eredményt, de azt végül visszavonták. Stenczer Béla arról is beszámolt, hogy a bizonytalanság ellenére a látogatókat gazdag program várja, a jegyek nagy részét már értékesítették.Múltidéző kiállításokkal is vár a POSZTAz idei OFF programkínálatában kiemelkedően hangsúlyos szerepet kapnak a kiállítások. A Díva, színész, nő című kiállítás a 100 éve született Mészáros Ágira, Lukács Margitra és Tolnay Klárira emlékezik. A LÁTVÁNYTÉR ez évi tárlata az elmúlt két színházi évad legjobb jelmezeit, díszleteit mutatja be makettek, fotók, látványtervek és előadásrészletek segítségével.A POSzT kezdete óta a teljes magyar színházi szakma találkozója kíván lenni, de valamennyi társulat bemutatkozására nincs lehetőség, ezért idén egy gesztussal, plakátjaikon találkoznak a magyar színházi élet alkotói a fesztiválon. Kiposztolva címmel tekinthető majd meg ugyanis az a kiállítás, melyen 91 társulat közel 400 plakátja lesz látható, a 011 Alkotócsoporttól a Nemzeti Színházakon át a Weöres Sándor Színházig. Kiállítása lesz a díszvendég Huszti Péternek, Bagossy Levente tervezőnek, Ilovszky Béla színházi fotósnak, Molnár Éva iparművésznek.A Magyar Képzőművészeti Egyetem bábtervező hallgatóinak munkáit mutatja be a BÁB-EL tárlat. Az érdeklődők megismerhetik a pécsi animáció történetét, hang- és fénytechnikai bemutató keretében tekinthetik meg a legújabb színházi eszközöket.A Zsidó színész-sorsok a „hálátlan hazában", 1939–1944 című kiállítás hetven évvel az események után először szembesíti a látogatókat azzal, hogy a száműzött művészek nem adták fel, és megpróbálták túlélni a vészkorszak félelmetes éveit. A tárlat egyúttal mementó is: az emberiség történetének egyik legnagyobb tragédiájában elveszített magyar színészek, színházi szakemberek alakját idézi fel.A színházi nevelésről is szó esik majdIdén a POSZT kiemelten foglalkozik a színházi nevelés, színházpedagógia kérdésével. Központi kérdéssé vált ugyanis minden társulat és színház számára, hogyan lehet megszólítani a gyermek- és ifjúsági közönséget; számukra milyen programokat kínálhatnak, amelyek színházilag érvényesek, pedagógiailag relevánsak, és túllépnek a tradicionális nézői szerepen. A fesztivál hat napos programsorozat keretében keresi a választ a kérdésekre, felmutatva a lehetséges utakat.Ennek kapcsán Végvári Viktória drámapedagógus elmondta, kerekasztal beszélgetésekkel, vitákkal, prezentációkkal várják az érdeklődőket hat délutánon át a szervezők. "Fontos kérdéssé vált tehát a színházi nevelés, mint szakma tisztázása, definiálása, elhelyezése a mai magyar színházi életben – a POSZT-on megjelenő programsorozat erre tesz kísérletet. A beszélgetéseken kívül az érdeklődők betekinthetnek a gyakorlatba is: láthatnak előadást feldolgozó foglalkozást (a Katona József Színház Fényevők című előadásához kapcsolódva), osztályterem-színházat (Kő, papír, olló), és fiatalok által létrehozott előadást (Katona Ifjúsági Program: Rendszerhiba) is" - tette hozzá Végvári Viktória.Cirkuszművészek is POSZTolnakArról, hogy az idén 60 éves MACIVA kiemelt partnerként vesz részt a programban, Kriza Zsigmond elnök beszélt. Emlékeztetett, hogy korábban olyan fantasztikus művészek is felléptek a cirkuszban, mint Latabár Kálmán, Bessenyei Ferenc vagy Tolnay Klári, az ő idejükben évente közel hatszázezer néző kereste fel a Fővárosi Nagycirkuszt. "A rendszerváltás után háttérbe szorult a cirkuszművészet, ezért azt a célt tűztük magunk elé, hogy helyreállítjuk a cirkusz becsületét. Míg 2011-ben előfordult, hogy a Nagycirkuszban néhány tucatnyi ember előtt játszottunk, ma már ismét közelítünk az ezres nézőszám átlaghoz. Köszönet illeti a POSZT szervezőit, hogy most lehetőséget adnak arra, hogy megmutassuk az értékeinket a Magyar cirkuszcsillagok című produkciónkkal és a gálaesten a Recirquel társulat közreműködésével" - fogalmazott Kriza Zsigmond, akitől Huszti Péter, a fesztivál idei díszvendége vette át a szót.Huszti Péter is lakatolni fog„Eszembe jutott az a gyönyörűen naiv gondolat, amit Jászai Marinál olvastam, miszerint a színházban az igazság győzedelmeskedik, és a rossz elnyeri büntetését. Én eddig nem mernék elmenni, de úgy vélem, a színház otthonos lehet az embernek. (...) Azt vallom, amit mestereimtől Nádasdy Kálmántól, Várkonyi Zoltántól, Ádám Ottótól tanultam: fontos, hogy az örökségünket ápoljuk, és a színház olyan érték, amit a fiatalság hazavihet magával, ami erőt és hitet ad. A POSZT pedig ünnep, hiszen a fesztivál idején színházról gondolkodunk, színházról vitatkozunk" - mondta el Huszti Péter, aki ...Sárból, napsugárból... című estjét viszi a fesztiválra, amelyben saját szerepeiről vall és megidézi felejthetetlen játszótársait: Tolnay Klárit, Pécsi Sándort, Mensáros Lászlót, Kiss Manyit, Feleki Kamillt, Bessenyei Ferencet. Huszti Péterhez "lakatolás" közben is lehet csatlakozni - tájékoztatott Kőhalmi Andrea, a POSZT másik ügyvezetője, aki felidézte, hogy mivel a szerelmesek első pécsi lakatfala betelt, múlt évben újat kellett létesíteni, amelyet az első lakattal Bodrogi Gyula díszvendég avatott fel. Új díjat adnak át a gálaestenA sajtótájékoztatón részt vett Mihályi Győző, a Színházi Dolgozók Szakszervezetének elnöke is, aki bejelentette, hogy szervezetük Básti Juli fővédnökségével megalapítja a Básti Lajos-díjat, amellyel a POSZT gálaestjén fognak elismerni egy színészt, aki kiemelkedő alakítást nyújt. Tények az idei POSZT-ról:A Pécsi Országos Színházi Találkozót idén június 5-14. között immár 14. alkalommal rendezik meg Pécsett. A fesztivál díszvendége az idén hetvenedik születésnapját ünneplő Huszti Péter Kossuth- és Jászai Mari díjas színművész, rendező, Érdemes- és Kiváló Művész.A 2014-es válogatók, Császár Angela színművész és Sándor L. István színházi kritikus 2013. március 1. és 2014. március 9. között összesen 32 262 km-t utazott, több mint 300 előadást tekintett meg határon innen és túl. Saját bevallásuk szerint legfőbb alapelvük a szakmai minőség volt: az, hogy milyen alkotói és színészi teljesítmények jelennek meg az előadásokban.A versenybe végül 13 előadás került, melyek közül 6 érkezik Budapestről (Pesti Színház, Örkény Színház, 2 darab a Katona József Színházból, melyek közül az egyik koprodukció a szabadkai színházzal, a Vádli a Szkéné és a Füge közös produkciója, illetve a Kerekasztal és a Szputnyik közös produkciója), 4 vidékről (Nyíregyháza, 2 előadás Miskolcról, a kaposvári és a pécsi színház közös produkciója), 3 határon túli színházból (Újvidék, Kolozsvár, Marosvásárhely).Érdekesség, hogy Székely Csaba Bánya trilógiájának egy-egy darabja immár harmadik éve versenyez a legjobb előadások között. Tíz év után másodszor lépnek fel az újvidéki színház művészei. A POSZT történetében először került be a válogatásba egy színházi nevelési program keretében készült alkotás. A produkciók fele klasszikus színdarabokból született átirat illetve regényből készült színpadi adaptáció.Tudósított: Színház.hu
05.26. 13:48
Szinhaz.hu
Megint túrják a Kossuth teret, most éppen villamosmegálló készülődik
Kollégánk járt mostanában a 2-es villamossal, és arra lett figyelmes, hogy ugyan a Kossuth teret villamosostul átadták március 15-én, most mindkét végén lévő villamosmegállót feltúrták. A két hónapja...
05.26. 12:08
Ittlakunk.hu
Megújult a rendelő belső udvara a Batthyány utcában
A munkát március közepén kezdték meg, melynek során megújult a belső udvar, valamint  a védőnői szolgálat kérésére elkészült az udvari világítás kiegészítése is a Batthyány utca 10-nél. A közel...
05.26. 09:08
Ittlakunk.hu
Hősök napi ünnepség Szombathelyen: másként kellene ezt csinálni
Ha ez volt a cél, akkor minden rendben, ki lehet pipálni ezt a rendezvényt is. Az izgalmam mérsékelt ugyan ezen a napsütéses vasárnap reggel, de mégis sikerült elnéznem a program kezdési időpontját.Így aztán 30 perccel korábban, fél tízre érek a szombathelyi Március 15. térre, ahol gyanúsan kevesen vannak, mindössze két-három ember rakosgatja a koszorúkat, és mondják, hogy szerintük inkább 10 órakor jöjjek vissza.Visszamegyek.Az SZTK épületének tövében a rendőrök egy kiabáló, zavart hölgyet próbálnak lecsillapítani.Amúgy a téren most már valamivel többen vannak, de sokkal kevesebben, mintsem egy állami ünneptől elvárná az ember. Bár nem tudom, vannak-e várakozásaink.A kötelezően és protokollból megjelenteken kívül úgy szűk félszáz érdeklődő lehet, beleértve a szereplő diákok családtagjait.Nem tudom, van-e üzenete vagy szimbolikája, mindenesetre a politika részéről a Jobbik és az LMP képviselője (Balassa Péter és Horváth Zoltán) itt van, a Fideszt a polgármesteren kívül Takátsné Tenki Mária, Lendvai Ferenc és Horváth Csaba képviseli. Az MSZP-től nem látok senkit.A háborús eseményekre emlékezni közösen nem teljesen értelmetlen dolog, ebben a formában azonban valószínűleg az – vonom le a következtetést a téren az ünnepség alatt.Fúvószene, zászlóvelvonás, iskolások műsora, néptánc, politikusi beszéd, koszorúzás.Önmagával egyikkel sincs baj, a diákműsor korrekt, Hende Csaba aktuálpiliitikától mentes beszéde (lásd lent) is vállalható, de az összhatás azonban így is formális, patetikus és korszerűtlen.Kicsit gondolkodom, mit lehetne ezzel az egésszel kezdeni, de olyan sok okos dolog nem jut eszembe.Talán első körben annyi, hogy megkülönböztetjük a hős és az áldozat fogalmát.A kettő összemosása ugyanis felmenti az egykori felelősöket. Az ünnepi műsorban közreműködött az Oladi Általános Iskola, Középiskola és Szakiskola Simon István Utcai Általános Iskolája, Szombathely Város Fúvószenekara és az MH 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred Mi az a hősök napja? A magyar hősök emléknapjának eredete az 1917. évi VIII. törvényre vezethető vissza, amely arra kötelezett minden községet, hogy méltó emléket állítson elesett hőseinek. A jogszabály kimondta, hogy megfelelő módon kifejezésre kell juttatni és az utókor számára meg kell örökíteni a nemzet hősi halottainak kegyeletteljes tiszteletét. 1925. május 1-jén a honvédelmi miniszter hősök emlékünnepe elnevezéssel nemzeti ünneppé nyilvánította május utolsó vasárnapját, 1946-tól azonban elmaradtak a hivatalos megemlékezések.    Az első és a második világháború hőseiről Magyarországon 1989. május 29-én emlékeztek meg ismét nyilvánosan Szekszárdon. Az első állami rendezvényt 1990-ben tartották meg. A magyar hősök emlékének megörökítéséről és a magyar hősök emlékünnepéről szóló 2001. évi törvény pedig ismét a magyar hősök emlékünnepévé nyilvánította minden esztendő májusának utolsó vasárnapját. (MTI)Miről beszélt Hende Csaba? Összetartozunk azokkal a katonákkal, akik ezer esztendő alatt védték a hazát, nem szabad elfelednünk emléküket, és méltó módon gondoznunk kell azokat a temetőket is, ahol nyugszanak - hangoztatta Hende Csaba honvédelmi miniszter.     Elesett honvédjeink emlékének megőrzése különösen fontos kötelessége a mindenkori magyar államnak és azon belül a magyar honvédségnek is, amely az ő nyomdokaikban járva szolgálja hazánkat - mondta.    Hozzátette: a honvédelem az egész nemzet ügye, a nemzet egységét pedig semmi sem mutatja meg jobban, mint a hősök áldozathozatala, akik túl minden széthúzáson, túl a hitek és meggyőződések okozta nézetkülönbségeken, túl a különféle érdekeken, életüket adták a hazáért, értünk.    Hende Csaba, aki Szombathely országgyűlési képviselője, emlékeztetett: ma már törvény helyezi védelem alá a magyar hadisírokat. Korábban "csak ellenfeleink sírjait védték törvények Magyarországon", a magyar katonákét nem - jegyezte meg.    Elmondta: már elkészítették a haditemetők nyilvántartását, és megkezdődött a felújításuk, valamint hozzákezdtek annak az adatbázisnak a közzétételéhez, amely a világháborúkban elesett magyar katonák adatait tartalmazza.    A miniszter szólt arról is: nem tudni, a jövőben milyen biztonsági kihívásokkal szembenézni, de napjainkban is kialakulhatnak olyan helyzetek, amikor szükség van a honvédség helytállására. Emlékeztetett arra, hogy a katonák ott voltak az elmúlt évek árvizeinél, a vörösiszap-katasztrófa helyszínén és a nemzetközi válságövezetekben is.    A honvédség jövőjéről szólva Hende Csaba utalt a miniszterelnök pénteki rádióinterjújára, amelyben Orbán Viktor azt mondta, hogy Magyarországnak a következő években megfontoltan, de növelnie kell majd a katonai kiadásait.    Beszéde végén a politikus arra kérte a megemlékezés résztvevőit, menjenek el szavazni, vegyenek részt a Magyarország és Európa jövőjét alakító európai parlamenti választáson. (MTI)ünnepSzombathelyhelyszíni riport
05.25. 14:28
Alon.hu
Hétfőn eshet le az ügyfelek álla: hűlt helye lesz bankjuknak
Itt a nyolcadik idei amerikai bankcsőd: fizetésképtelenséget jelentett az ohiói Columbia Savings Bank. Az egyetlen bankfiókkal és a március végi adatok szerint 36,5 millió dolláros eszköz-,...
05.24. 15:45
Portfolio.hu
Drámai számok a bankoktól: nem volt még ennyi becsődölt család
Történelmi csúcsra, 1242 milliárd forintra emelkedett március végére a nemtörlesztő lakossági hitelek összege - mutatják az MNB friss adatai. Ezzel a lakossági nemfizetési arány soha nem látott, 19...
05.24. 07:45
Portfolio.hu
Mint az őrült, ki letépte láncát − árvízi emlékek nyomában Szegeden
„Mint az őrült, ki letépte láncát, vágtatott a Tisza a rónán át, zúgva, bőgve törte át a gátot, el akarta nyelni a világot!” Szegeden járva nem kerülhető meg a Tisza, és a Tiszáról szólva nemcsak a szelíd szőke folyó juthat eszünkbe, hanem az árvizek is. A legnagyobb, mely 1879. március 12-én éjjel 2 órakor tört rá […] A Mint az őrült, ki letépte láncát − árvízi emlékek nyomában Szegeden bejegyzés először a NőBlog.hu jelent meg.
05.24. 06:20
NoBlog.hu
Moszkvában kidolgozták, de titkosították a nyugati szankciókra adandó válaszlépéseket
Az Egyesült Államok és az Európai Unió Oroszországgal szemben először március 17-én foganatosítottak szankciókat.
05.23. 20:41
Nepszava.hu
Több születés, kevesebb halálozás, Népmozgalom, 2014. január–március
Az előzetes adatok szerint 2014 első három hónapjában 21 274 gyermek született, 0,9%-kal több, mint egy évvel korábban. A halálozások száma 32 596 volt, ami 3,9%-os csökkenést jelent 2013. január–márciushoz viszonyítva. A természetes fogyás 11 322 fő volt, 1 519-cel kevesebb az egy évvel korábbinál.
05.23. 08:29
Ksh.hu
Dühöngő férfi Kám községben
Garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást vádemelési javaslattal fejezte be a Vasvári Rendőrkapitányság - írja a Police.hu Egy szemtanú jelezte a Vasvári Rendőrkapitányságra 2014. március 9-én, hogy Kám községben az utcán egy férfi dühöng és egy nőt bántalmazott. Az előállítását követő vizsgálat során megállapították a rendőrök, hogy L. Ferenc, az egyik kámi italboltban szitkozódott és kötözködött a vendégekkel, majd távozott. Később, a megalapozott gyanú szerint a 39 éves helyi lakos a Kossuth Lajos utcában két nőt és egy férfit becsmérelt, majd tettleg bántalmazott. Egyiküket a nála lévő vascsővel a lábán meg is ütötte. A sérülteket kórházba szállították. Az ügy vizsgálatát a Vasvári Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte és a nyomozás során keletkezett iratokat a Szombathelyi Járási Ügyészségnek vádemelési javaslattal megküldte. bűnügyRendőrség
05.22. 08:43
Alon.hu
229 800 forint volt a bruttó átlagkereset, Keresetek, 2014. január–március
A nemzetgazdaságban – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél és a megfigyelt nonprofit szervezeteknél – az átlagkeresetek 1,8%-kal nőttek az egy évvel korábbihoz képest.
05.22. 08:14
Ksh.hu
Psota Irént kiengedték a kórházból
A Rókus kórház szanatóriumi részlegét is elhagyhatta a nemzet színésznője, aki március végén kapott szívinfraktust.
05.21. 20:20

05.21. 15:05
Hvg.hu
Luxusvadászatra fizetett be Lázár János
Az Átlatszó.hu birtokába került egy március 6-án kelt szerződés, amely szerint Lázár János 75 ezer euró, azaz mintegy 23 millió forint értékben rendelt meg novemberre egy csehországi fácánvadászatot, amin ... ...
05.21. 13:14
Napi.hu
Módosította a Simon Gábor-gyanúsításokat az ügyészség
 Folytatólagosan gyanúsítottként hallgatta ki Simon Gábort a Központi Nyomozó Főügyészség szerdán; a hatóság MTI-nek küldött közleménye alapján a volt szocialista politikussal közölt gyanúsításokat módosították.     Keresztes Imre főügyész közleménye szerint a módosított gyanúsítás a korábban közölt, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettének minősítését nem változtatta meg, azonban a most közölt tényállás lényege szerint a vagyoni hátrány mértéke magasabb.    Emellett Simon Gábort az ügyészség öt rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétségével, valamint felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás bűntettével gyanúsítja.    A Központi Nyomozó Főügyészség Simon Gábor terhére rótta, hogy a korábbi gyanúsításban foglalt, osztrák bankszámlán elhelyezett összegeken túl egy másik osztrák bankszámlán elhelyezett euró összeg, valamint az általa vásárolt üdülőingatlan és lakóingatlan ellenértékeként kifizetett forint összeg is olyan ismeretlen forrásból keletkezett jövedelméből származott, amelyeket a tárgyévekben benyújtott adóbevallásaiban nem tüntetett fel, és amelyek után az adót nem fizette meg. Erre figyelemmel a korábbi gyanúsításhoz képest a költségvetési csalással okozott vagyoni hátrány magasabb összegű, közel 100 millió forint - tartalmazza a közlemény.    A módosítás szerint bővült a vagyonnyilatkozatokkal kapcsolatos megalapozott gyanú tényállása annyiban, hogy Simon Gábor a korábban ismertté vált bankszámlája mellett nem tett eleget a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségének további, szintén osztrák bankszámlákon tulajdonaként szereplő, százezer eurós nagyságrendű összegek vonatkozásában - írta Keresztes Imre.    Az újonnan közölt gyanúsítás szerint Simon Gábor a hamis útlevéllel történő bankszámla-nyitáshoz szükséges iratokat saját kezűleg látta el "Gabriel D" névaláírással. Erre figyelemmel a korábbi három rendbeli hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatti gyanúsítás öt rendbelire emelkedett.     Simon Gábor a módosított gyanúsítás közlésével szemben panasszal élt, és a vallomástételt megtagadta.    A Magyar Nemzet február 4-én írt arról, hogy egy bécsi számlán Simon Gábornak több száz millió forintja van, amit nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában. A képviselő, aki az MSZP elnökhelyettese volt, február 6-án közölte, hogy a szocialista pártban viselt minden tisztségéről lemond, kilép a pártból, visszalép a képviselő-jelöltségtől és február 12-ei hatállyal lemond parlamenti képviselői mandátumáról. Ezután a legfőbb ügyész adócsalás és magánokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt kezdeményezte Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését.    Simon Gábor a mentelmi jog felfüggesztéséről szóló parlamenti szavazás előtt koncepciózusnak nevezte az eljárást, és azzal magyarázta, hogy baloldali képviselőként "szálka a hatalom szemében". Azt mondta: tiszta a lelkiismerete, és megvédi magát, valamint az ügy többi érintettjét.    Simon Gábort március 12-én helyezte előzetes letartóztatásba a bíróság, két hónappal később azonban megszüntette a kényszerintézkedést és házi őrizetét rendelte el. országos hírek
05.21. 12:48
Alon.hu
Átlátszó: 23 millióért vadászik a cseheknél Lázár
Az Átlatszó.hu birtokába került egy március 6-án kelt szerződés, amely szerint Lázár János 75 ezer euró, azaz 23 millió forint értékben rendelt meg novemberre egy csehországi fácánvadászatot, amin 2500-3000 madár elejtését tervezi vendégeivel. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár saját vagyonnyilatkozata szerint ennyi készpénzzel nem is rendelkezik. [...] Bővebben!
05.21. 11:21
Mandiner.hu
Válságban a kereszténydemokraták
A március 15-ei államfőválasztást követően a szkepszis uralkodott el a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unióban Ľudovít Kaník képviselő szerint.
05.20. 14:44
Kitekinto.hu
2014. MÁJUS 23.-28. – A Harmonikus Beindítás és a Csillag Kapu Átjáró METATRON-TYBERONN átadásában A Harmonikus Beindítás és a Csillag Kapu Átjáró
2014. MÁJUS 23.-28. – A Harmonikus Beindítás és a Csillag Kapu Átjáró METATRON-TYBERONN átadásában A Harmonikus Beindítás és a Csillag Kapu Átjáró (részlet és kivonat) 2014-ben egy egyedülálló és erőteljes asztrológiai sorozat jött létre: Március és Június között és majd újra megtörténik, Október és December között. ez egy rendkívüli időzítés Énünk fejlődésére. A Csillag Kapu csúcsidőszaka: Május 23-28 között lesz. A Sedona Örvény rendkívülien felékesíti és kiterjeszti energiahatárait és meghosszabbítja ezt az időszakot. 2014-ben és azt követően hihetetlenül hasznos idő van arra, hogy Arizonába (és más szent helyekre) zarándokoljatok és imára, meditációra és ünneplésre egybegyűljetek. Az anionos plazma (istennői energiarészecskék) patakokban sugároznak a Napból már és más (szent) helyekre is. Ez az ionos arány rezonancia eltolódás, egy céltudatos módon segíti megnyílni a tobozmirigyeteket. A Csillag Kapu Átjáró, 2014-ben egy egyedülálló időszak, amely növeli a Koherenciát és az emberek sokkal könnyebben összeolvadhatnak a belső szívükkel. A fátyol elvékonyodik (a dimenziók között) és fénykódok érkeznek, jutnak el az erőcsomópontokba, amelyek egy egyedülálló módon tükrözik majd az isteni mintákat, mert ez az energia nektek lett küldve, azért hogy fogadjátok ezt az energiát, azért hogy beszéljetek róla, azért hogy vezessen bennetek és azért, hogy ti irányítsátok. Ez a Kristályos Fény energiája. Ez az Isteni Én energiája. A Végtelenségi Pontokba repít bennetek, azoknak a tanítóknak, hogy szolgálja a fejlődéseteket. Részlet: Metatron-Tyberonn: Star Gates-Teachers & Gateways. Earth-Keeper Chronicles May 4 2014.   (2014. MÁJUS 22 - 26. CSILLAGKAPU PORTÁL/ AZ IGAZSÁG IBOLYA SUGARA/LÁNGJA, TETŐPNTJA Földörzők Csillagkapu Átjáró megnyitása: Scottdale, Sedona / Earth-Keeper Star-Gate Gathering) Közreadja: www.foldicsillagok.hu
05.20. 14:16
Foldicsillagok.hu

2014. MÁJUS 23.-28. – A Harmonikus Beindítás és a Csillag Kapu Átjáró METATRON-TYBERONN átadásában A Harmonikus Beindítás és a Csillag Kapu Átjáró (részlet és kivonat) 2014-ben egy egyedülálló és erőteljes asztrológiai sorozat jött létre: Március és Június között és majd újra megtörténik, Október és December között. ez egy rendkívüli időzítés Énünk fejlődésére. A Csillag Kapu csúcsidőszaka: Május 23-28 között lesz. A Sedona Örvény rendkívülien felékesíti és kiterjeszti energiahatárait és meghosszabbítja ezt az időszakot. 2014-ben és azt követően hihetetlenül hasznos idő van arra, hogy Arizonába (és más szent helyekre) zarándokoljatok és imára, meditációra és ünneplésre egybegyűljetek. Az anionos plazma (istennői energiarészecskék) patakokban sugároznak a Napból már és más (szent) helyekre is. Ez az ionos arány rezonancia eltolódás, egy céltudatos módon segíti megnyílni a tobozmirigyeteket. A Csillag Kapu Átjáró, 2014-ben egy egyedülá